Az első szabadalmi jogot érintő törvény 1474-ben, Velence városában született, mely védte a feltaláló érdekeit, biztosította a találmányához való jogot és megtiltotta az engedély nélküli előállítást. 1624-ben az angol Monopóliumok Statútuma az "igazi és első feltaláló" számára engedélyezte szabadalom megadását. 1790-ben az Egyesült Államokban is megszületett az első szabadalmi törvény, majd egy évvel később Franciaország is követte a példát. 1854-ben, Belgiumban került sor a szabályozásra. Az 1880-as évek elejére gyakorlatilag a legtöbb európai állam kialakította saját szabadalmi rendszerét és annak jogszabályi hátterét.[1] Végül, a nemzeti szabadalmi jogok létrehozása után az államok kialakították a nemzetközi szerződéseknek egy olyan hálóját, mely a szellemi alkotásokat oltalmazza.[2]
Európában a szabadalmi jog egyrészt a nemzeti jogon, másrészt a nemzetközi egyezmények által alkotott jogon alapul. A nemzetközi szabadalmi jog tartópillérei a nemzeti elbánás és az elsőbbségi jog megadása, melyek a Párizsi Uniós Egyezményen (továbbiakban: PUE) keresztül garantálják a
- 129/130 -
szellemi tulajdon nemzetközi védelmét. A PUE nem hajtja végre a szabadalmi jog egységesítését, teret enged viszont az olyan, részes államok közötti külön megállapodásoknak, melyeknek célja a jogközelítés és jogegységesítés.
A szabadalmi anyagi és eljárásjog ilyen jellegű összehasonlítására már voltak próbálkozások a második világháború vége előtt is. Reimer[3] kronológiai sorrendbe állította az ez irányú próbálkozásokat. Elsőként a német szabadalmi ügyvivőt, du Bois-Reymondot jelöli meg, akitől 1909-ben "A világszabadalom" címmel tanulmány jelent meg, melyben már találunk utalásokat az egységesítésről, de mindenféle konkrét megoldási javaslatok nélkül. Az ötlet azonban nem maradt követők nélkül, mert később felbukkantak olasz, magyar, jugoszláv és holland szerzők, akik egy nemzetközi szabadalmi vagy újdonságvizsgáló iroda felállítása mellett szólaltak fel. Ez utóbbival kapcsolatban már találunk olyan kezdeményezéseket, melyek meghatározott politikai konstellációkon alapulnak. Az első világháború alatt 1916-ban az Antant hatalmak képviselői összehívtak egy interparlamentáris gazdasági konferenciát, melynek célja az volt, hogy az ipari tulajdonra vonatkozó törvények egységesítéséhez megfelelő előfeltételeket teremtsenek. A tanácskozások eredményeként 1920-ban született egy megállapodás egy Központi Találmányi Iroda felállításáról, amely szerződés azonban kellő számú ratifikáció hiányában soha nem lépett hatályba. 1919 és 1922 között Nagy-Britanniában született egy tervezet egy Birodalmi Szabadalmi törvény létrehozataláról, azonban ez sem vezetett végleges megoldáshoz. Végül 1941-43-ban német részről indult kezdeményezés egy európai szabadalmi jog kialakítására, de a háború folytatása miatt nem kapott megfelelő politikai támogatottságot.
Összességében ezek az erőfeszítések és kezdeményezések nem hozták meg a várt megoldást. Gyümölcsöző munka csak a második világháború után indult meg, amikor az Európa Tanács (továbbiakban: ET) égisze alatt születtek és kerültek vitára az első tervek egy egységes európai szabadalmi jogról.[4]
- 130/131 -
A kezdő lökést a francia szenátor, Longchambon adta meg, aki az ET Tanácskozó Közgyűlése gazdasági ügyekkel foglalkozó bizottságának jelentéstevőjeként 1949 szeptemberében egy európai szabadalmi hivatal felállítására tett javaslatot. A kezdeményezés meghallgattatott, és az ET Miniszterek Bizottsága 1950-ben felállított egy szabadalmi jogi kérdésekkel foglalkozó bizottságot. A bizottság hol plénumként, hol különböző összetételekben ülésezett. Munkájának első eredményei: a bejelentésekkel kapcsolatos alaki követelményekre vonatkozó, 1953. december 11-én aláírt európai egyezmény és a szabadalmak nemzetközi osztályozásáról szóló, 1954. december 19-én aláírt egyezmény. A bizottsági munkák a Longchambon-féle terv alapján folytak, mely szerint az európai hivatal az újdonságvizsgálat alapján találmányi oklevelet állítana ki, amely minden tagállamban a szabadalom megadása iránti kérelem alapja volna. Az európai és a nemzeti szabadalmi hivatalok között javasolt szereposztás azonban nem volt túl meggyőző, így a szakértő testület nem is fogadta el. Végül abban egyeztek meg, hogy a feltalálóra bízzák: európai vagy nemzeti szabadalmat akar-e kérni. A kérdés már csak az volt, hogyan oldják fel azokat a nehézségeket, amelyek egyrészt az anyagi és eljárási jog egységesítéséből, másrészt egy egységes európai szabadalmi hivatal felállításából adódtak.
A holland szabadalmi hivatal elnöke, de Haan előállt egy új tervvel, mely szerint az európai szabadalmi hivatal felállítása és az európai szabadalom megadása egy egységes európai szabályozás szerint történjék, a szabadalom joghatására pedig a nemzeti jogok vonatkozzanak. Reimer viszont még nem látta elérkezettnek az időt egy európai szabadalmi hivatal felállításához. Helyette egy nemzeti vizsgálati hivatal felállítását javasolta és két, ennek megfelelő tervet nyújtott be. Az első szerint - mely a skandináv együttműködés gondolatát támogatta[5] - bejelentő által tetszőlegesen kiválasztott nemzeti vizsgálati hivatal rendelkeznék azzal a jogosít-
- 131/132 -
vánnyal, hogy európai szabadalmat adjon. A másodikban arra akarta korlátozni a kiválasztott nemzeti vizsgálati hivatal funkcióját, hogy a felszólalási eljárás az egyes nemzeti hivatalok hatáskörébe tartozzék annak ellenére, hogy a kiválasztott nemzeti vizsgálati hivatal joga a közzétételt elrendelő határozat kibocsátása.
A de Haan és Reimer-féle tervek megvitatására 1955 szeptemberében Strasbourgban került sor az ET által felállított szakértő testület keretében. A vitán részt vettek: Finnis (a francia szabadalmi hivatal igazgatója és a testület általános jelentéstevője), Plinio Bolla (a svájci szabadalmi hivatal korábbi elnöke), Gilham (a brit hivatal alelnöke) és Zweigbergk (a svéd szabadalmi hivatal elnöke). A tanácskozáson nyilvánvalóvá vált, hogy bármelyik terv megvalósítása csak akkor lehetséges, ha előtte a szabadalmi anyagi jog bizonyos mértékű egységesítésére kerül sor. A határozatban így elsőrendűvé a nemzeti szabadalmi anyagi jogok bizonyos szabályainak egységesítése vált, különös tekintettel a szabadalmazhatóság általános követelményeire (ipari jellemzők, újdonság, technikai előrelépés, feltalálói tevékenységen alapulás, korábbi bejelentések vagy szabadalmak hatása), valamint a szabadalmi leírás és igénypontok jelentőségére. Ezzel a határozattal ért véget a szakértő testület munkájának első szakasza.
A munkálatok második szakasza 1959-ben kezdődött meg az EGK hat tagállama keretében. A cél már akkor is egy európai szabadalom létrehozása volt, azonban ez a szabadalom eredetileg kizárólag közösségi szabadalom lett volna. Az ezzel kapcsolatos munkálatokat 1964-65-ben ideiglenesen abbahagyták, melyet nem a szakértők véleménykülönbsége indokolt, hanem bizonyos, meghatározó országok közötti politikai nézeteltérések. Hollandia ragaszkodott ugyanis Nagy-Britannia részvételéhez, míg Franciaország határozottan ellenezte ezt. Az ET szakértő testülete csak 1960 októberében kapcsolódott vissza a munkába egy hágai ülésen. Ezen az ülésen elhatározták, hogy a tervet továbbra is követik, hisz az mind az EGK tagállamok, mind a skandináv országok között folyó, a szabadalmi jogok egységesítését célzó tanácskozások hasznára válhat. Ennek megfelelően még 1961 folyamán sikerült egy előtervezetet készíteni, amely az ET tagországok számára egységesített számos fogalmat, mint például: ipari hasznosíthatóság, újdonság és találmány értéke, szabadalmi oltalom alóli kivételek, továbbá a szabadalmi leírásra, igénypontokra és ezeknek a szabadalmi oltalom terjedelmére való kihatására vonatkozó szabályok.
Az előtervezetet 1962 júliusában öntötték végleges formájába. A határozat, amely a szabadalmi anyagi jog bizonyos szabályainak egységesítését
- 132/133 -
tűzte ki célul, immáron nem zárta ki azt, hogy a továbbiakban eljárásjogi kérdésekre is hangsúlyt fektessenek. A vezérgondolat az volt, hogy csökkentsék a vizsgálati hivatalok munkaterhét. Eközben kiderült, hogy az európai szabadalmi jog kialakítása sokkal szélesebb kereteket öltött. Az államok hivatalos képviselői és a nemzeti hivatalok vezetői mellett most már színre léptek az ipar képviselői is. Sőt már 1954-ben készült egy terv az ipar képviselői részéről, mely sokban hasonlított a Reimer-féle tervhez, különösen, ami arra vonatkozott, hogy az európai szabadalmi bejelentések vizsgálatától a közzétételi határozatig a bejelentő által választott, utána viszont minden egyes állam hivatala jogosult lenne a felszólalási eljárás lefolytatására.[6] A tárgyalások 1968-69-ben kezdődtek újra francia kezdeményezésre. Az akkori francia kormány egy teljesen új "stratégiát" dolgozott ki a holland szabadalmi hivatal hajdani elnöke, de Haan gondolatait mintául véve. Az EGK Miniszterek Tanácsa magáévá tette a kezdeményezést és egy szakértőkből álló csoport végül pontosította a franciák javaslatait.
Az újra felvett munkálatok célja immáron kettős volt: két különböző egyezmény létrehozatala. Az egyik egyezmény az európai szabadalom megadásáról szólna. Ennek lényege egy olyan eljárás, amely egy európai szabadalmi bejelentéssel kezdődik és az európai szabadalom megadásával zárul, vagyis nem más, mint a nemzeti szabadalmaknak egy "kötege". Úgy gondolták, hogy ehhez az egyezményhez minél több európai államnak kellene csatlakoznia, köztük olyanoknak is, amelyek nem tagjai a Közösségeknek, mivel ez elősegítené a Közösségek által létrehozni kívánt szabadalmi egyezménytől való függetlenséget. A másik egyezmény kizárólag a Közösségek területén lenne érvényes és tagjai kizárólag a Hatok lennének. Ez az egyezmény ott kezdődne, ahol a másik végződik, vagyis a szabadalom megadásától, és a Hatoknak megadott európai "kötegszabadalmat" egy egységesített, közösségi szabadalommá fogná össze. A terv szerint mindkét egyezményt párhuzamosan dolgoznák ki, egy időben írnák alá, és egyszerre lépnének hatályba.
A szabadalmi anyagi joggal foglalkozó Munkacsoport, amelyet az EGK tagországok képviselői alakítottak meg még 1959 novemberében, elkészítette az európai szabadalmi egyezmény első tervezetét. A munkálatok kezdetben bizalmasak voltak, de később az EGK illetékes képviselői úgy
- 133/134 -
döntöttek, hogy a Munkacsoport eredményeit a nyilvánosság elé tárják azt. [7]
Ha visszatekintünk az előkészületi szakaszra, akkor láthatjuk, hogy nem egyenletes a fejlődés. Ahogy más nemzetközi jogi témákban, az európai szabadalmi jog kialakításánál is sok visszatartó elem lassította a tervek és programok előrehaladását.
1968 tavaszán egy, a Hatok által felállított bizottság, élén Kurt Haertellel, a Német Szabadalmi Hivatal elnökével, felvázolta egy lehetséges európai szabadalmi jog alapelveit, amelyet két egyezmény alkotna meg. 1969. március 3-án az EGK Bizottsága jóváhagyta ezen alapelveket, és 1969. március 19-én Memorandumként kiadásra került.[8] A bizottság munkáját különösen az 1962. évi brüsszeli tervezetre és az Európa Tanácsnak a találmányok szabadalmára vonatkozó anyagi jog meghatározott fogalmainak egységesítéséről szóló egyezményére (1963) alapozták. Ezeken túl tekintetbe vették a Szellemi Tulajdon Világszervezetének (továbbiakban: WIPO) 1968 júliusában közzétett szabadalmi együttműködési egyezménytervezetét.
Az EGK hat tagállama azzal a célkitűzéssel, hogy a szabadalmi jog területén erősítse a nemzetközi együttműködést, tanulmányozta annak lehetőségét, hogyan lehetne felállítani a szabadalmak megadásának nemzetközi rendszerét. A Memorandum célkitűzése egy olyan nemzetközi szabadalmi rendszer, amelyben nem tagállamok is részt vehetnek. A szabadalom megadásával kapcsolatos minden szabály és eljárás egy olyan egyezményben jelenne meg, amelyet a szerződő államok mind aláírnának. A szabadalom megadásának így létrejövő nemzetközi rendszerét az egyetlen aktussal létrehozandó nemzetközi szervezet, az Európai Szabadalmi Hivatal működtetné. Ez az európai szabadalom a megadásától kezdve gyakorlatilag összekötné a nemzeti szabadalmakat úgy, hogy annak hatását a részes államok nemzeti szabadalmi jogai szabályoznák.[9]
- 134/135 -
a) A szabadalmazhatóságra vonatkozó szabályok
Az Európai Szabadalmi Hivatal (továbbiakban: ESZH) csak akkor adhat meg európai szabadalmat, ha a szabadalmazhatóság követelményeit is a nemzetközi szabályozás tárgyává teszik. Ebből következőleg az Egyezménynek is tartalmaznia kell erre vonatkozó rendelkezéseket, melyeket a bevezetőben említett két dokumentumra alapoznák.
b) Nemzetközi eljárás
A Hatok szerint az ESZH által megadott európai szabadalomnak teljes jogi biztonságot kell adnia a tulajdonosának, amely mintegy "verseny nélküli" helyzetbe hozza a versenytársakat. Egy ilyen jogi oltalom csak akkor adható meg, ha a hatáskörrel rendelkező hatóság megvizsgálta a bejelentést a szabadalmazhatóság szempontjából, amely a következő négy kritériumot foglalja magában: szabadalmazható tárgy, újdonság, feltalálói tevékenységen alapulás és ipari alkalmazhatóság.
A vizsgálattal kapcsolatosan a Hatok a halasztott vizsgálat mellett foglaltak állást, azaz hogy a vizsgálat ne automatikusan kövesse a szabadalmi bejelentés benyújtását, hanem a bejelentő vagy harmadik fél kérelmére, amely utóbbi egy meghatározott határidőn belül léphet közbe. Ez a rendszer lehetővé teszi a bejelentő számára, hogy e határidő alatt értékelje a találmányában rejlő kiaknázási lehetőségeket, és a későbbiektől függően, kérje a vizsgálatot vagy visszavonja kérelmét. A gyakorlat szempontjából is előnyökkel jár, hiszen lecsökkentené a vizsgálatok számát és ezzel az ESZH munkaterhét is, méghozzá jobban, mint azt egy előzetes vizsgálati rendszer tenné.
a) A bejelentő nincs kötelezve arra, hogy a bejelentésében minden az egyezményben részes államra vonatkozóan védelmet kérjen. Sőt ellenkezőleg, joga van ahhoz, hogy kiválassza azokat az államokat, ahova szabadalmi oltalmat kér találmányára.
b) Minden bejelentés az ESZH-hoz kerül és a Hágai Nemzetközi Szabadalmi Intézet készít egy jelentést a bejelentés tárgyát képező szakterület aktuális állásáról.
- 135/136 -
c) Minden európai szabadalmi bejelentést a fent említett jelentéssel együtt közzétesz az ESZH a bejelentéstől vagy a korábban tett nemzeti bejelentéstől számított tizennyolc hónap elteltével. A bejelentőt a közzétételtől megilletné bizonyos fokú védelem a közzétett találmányra tekintettel.
d) Függetlenül a közzététel időpontjától, az európai szabadalmi bejelentés vizsgálata megindulhat a rá vonatkozó jelentés által körülhatárolt területen, amennyiben kérelmezik azt. Ilyen kérelmet már a bejelentés benyújtásakor be lehet nyújtani. Az egyezmény megjelölné azt a határidőt, amelynek eltelte után a szabadalmi bejelentést visszavontnak kell tekinteni, amennyiben e határidő alatt nem kérelmeznek vizsgálatot.
e) Miután a szabadalmi bejelentést megvizsgálták - különös tekintettel a szabadalmazhatóság, újdonság, feltalálói tevékenységen alapulás és az ipari alkalmazhatóságra - közzéteszik az ESZH által "jóváhagyott" igénypontokat, melyek meghatározzák az oltalom terjedelmét. A közzététel célja: megadni a lehetőséget harmadik feleknek (pl. versenytársaknak), hogy három hónapon belül felszólalást nyújthassanak be a javasolt szabadalommal kapcsolatban megengedve nekik, hogy tiltakozzanak. A felszólalás benyújtásával a harmadik fél beavatkozó lesz az ESZH előtt folyó eljárásban.
f) Amennyiben nem érkezik be felszólalás vagy beérkezik, de azt elutasítják, az ESZH a bejelentésben megjelölt államokra tekintettel megadja a szabadalmi oltalmat.[10]
Az EGK tagállamok úgy képzelték, hogy az egyezményben - a PUE 2. cikkével összhangban - le kellene fektetni: az európai szabadalom olyan államok polgárai számára is elérhető, amelyek nem tagjai az egyezménynek, azzal a feltétellel, hogy ezen államok biztosítják a résztvevő államok polgárai számára a jogot nemzeti szabadalom megszerzéséhez ugyanúgy, mint saját polgáraik számára.
a) Az európai szabadalom megadásának napjától kifejtené hatását a részes államok területén minden további nemzeti közigazgatási hatósági beavatkozás nélkül.
- 136/137 -
b) Az európai szabadalom érvényességét csak azon nemzeti hatóságnál lehet vitatni, amely nemzeti szabadalom megadására jogosult.
a) Európai Szabadalmi Hivatal: A Hivatal munkatársait az egyezményben részes államok nemzeteinek állampolgárai közül választanák ki. Az ESZH két szinten szerveződne: első szinten a vizsgálati szekciók és osztályok; második szinten pedig a fellebbviteli fórumok. Már akkor felmerült az igény egy bírósági fórum kialakítása iránt, amelynek tagjai nem lennének utasíthatóak és több évig elmozdíthatatlanok lennének. Ami a pénzügyeket illeti, a cél az volt, hogy egy bevezető szakasz után, a díjakból levont összegből egyensúlyba tudják tartani a Hivatal a kiadásait és a bevételeit. A bevezető időszakban a Hivatal az egyezményben részes államok által fizetett hozzájárulásból kialakított kiegészítő anyagi forrásból gazdálkodna.
b) Igazgatás: A Hatok azt javasolták, hogy állítsanak fel egy nemzetközi Igazgatási Fórumot, ahol a részes államok egyenlő arányban lennének képviselve, és amely fórumnak a következő feladatai lennének:
- az ESZH személyzetére vonatkozó szolgálati szabályzat megalkotása;
- a Hivatal legfelsőbb hivatalnokainak kinevezése;
- a Hivatal költségvetésének elfogadása;
- a Hivatal igazgatási és pénzügyi ellenőrzése.
c) Bíróság: A Memorandum kiadásakor vita folyt arról, hogy fel kell-e állítani egy külön bíróságot, avagy elegendőek-e azok a vitafórumok, melyek az Egyezmény megvalósításával egyéb jogi úton kialakításra kerülnek.
Az Egyezmény hatályba lépésével ki kell alakítani a végrehajtásra és a díjakra vonatkozó szabályokat. E két szabályzatnak az Egyezménnyel egy időben kellene hatályba lépnie, mivel a bejelentőkre nézve jogokat és kötelezettségeket tartalmaznak.[11]
A Memorandum kiadása után Thorn, luxemburgi külügyminiszter és később a Bizottság elnöke, meghívott több nem tagállam európai országot, hogy vegyenek részt egy európai szabadalmi rendszer kialakításában,
- 137/138 -
amelyek közül végül tizenegy ország csatlakozott a munkálatokhoz: Ausztria, Dánia, Görögország, Írország, Nagy-Britannia, Norvégia, Portugália, Spanyolország, Svájc, Svédország és Törökország. Ezen kívül Ciprus, Izland és Monaco is érdeklődést mutatott a munkálatok iránt anélkül, hogy részt vett volna bennük.
A Memorandum kiindulópontként szolgált a tárgyalásokhoz és mindegyik résztvevő országnak elküldték. A tizenhét állam 1969 májusára összehívott Brüsszelben egy kormányközi konferenciát, melynek feladata egy átfogó tervet kidolgozni és a kormányoknak jóváhagyásra előterjeszteni.[12]
1969. május 21-én az EK Bizottságának brüsszeli épületében összehívtak egy kormányközi konferenciát, hogy megalkossák az európai szabadalom megadásának rendszerét.
A konferencia elnökévé egyhangúlag Kurt Haertelt választották. Az alelnökök Gordon V. Grant (az Angol Szabadalmi Hivatal fővizsgálója); Francois Savignon (a Francia Szabadalmi Hivatal elnöke); Antonio Fernández-Mazarambroz (a Spanyol Szabadalmi Hivatal elnöke) lettek. Az előbb bemutatott Memorandumot megvitatták és egyhangúlag a jövőbeni munkálatok alapkövévé tették. A konferencián megfigyelőként részt vettek a következő nemzetközi szervezetek: WIPO (Genf), Európa Tanács (Strasbourg), EK Bizottsága (Brüsszel) és a Nemzetközi Szabadalmi Intézet (Hága).
Tekintettel a nagy számú résztvevőre, az egyezmény mielőbbi kidolgozása érdekében a konferencia úgy döntött, hogy négy munkacsoportot állít fel: egy szabadalmi jogi problémákkal; egy nemzetközi joggal (pl. az egyezményhez való csatlakozás kérdésével); egy személyi kérdésekkel foglalkozót; végül egyet, amely a pénzügyi intézkedésekkel foglalkozik, és amelynek a teljes pénzügyi terv elkészítése is a feladata.
Az első munkacsoportnak volt a legátfogóbb feladata, különös tekintettel a szabadalmi anyagi és eljárásjogra. Hasonlóan az Európa Tanács keretében felállított szabadalmi szakértői bizottsághoz, ebben a csoport-
- 138/139 -
ban is csak az Franciaország, Nagy-Britannia, NSZK, Svájc és Svédország képviselői vettek részt.
Az I. munkacsoport három találkozó (1969. július, október, november) után elkészítette az egyezmény első változatát - amely alapjában véve megegyezik az 1962. évi brüsszeli előtervezettel - és 1970 januárjában a kormányközi konferencia elé terjesztette, amely azt alapjában véve jóváhagyta és engedélyezte a nyilvánosságra hozatalát azért, hogy az érintett nemzetközi szervezetekkel meg lehessen tárgyalni: nagy vonalakban egyetértenek-e az első változat alapelveivel.[13]
A Tervezet jellemzői:
a) Szabadalmazhatóság: Európai szabadalmat olyan új találmányok kaphatnak, melyek feltalálói tevékenységen alapulnak és iparilag hasznosíthatók. A szabadalmi oltalom alól csak olyan találmányok vannak kizárva, melyek sértik a közjót vagy a közjó mindenkori alapelveit. Az önmagában nem elegendő, ha az adott találmány hasznosítását törvény tiltja. Tilos továbbá az új növény- és állatfajtáknak, növénytermesztési és állattenyésztési eljárásnak, mint találmánynak a szabadalmaztatása.
Az újdonság kategóriáján az abszolút újdonságot értették: egy találmány csak akkor új, ha nem tartozik a technika állásához.[14] Újdonságrontónak minősül, vagyis a technika állásához tartozik minden, ami az európai bejelentés napját megelőzően akár szóban, akár írásban, akár használat útján vagy egyéb más módon a nyilvánosság számára hozzáférhetővé vált. A Tervezet ilyennek tekintette a korábbi európai szabadalmi leírások tartalmát, akkor is, ha azt az európai bejelentés napján vagy azután tették közzé, de korábbi bejelentésen alapul. A bejelentés előtt hat hónappal keletkezett nyilvánosság azonban nem újdonságrontó, ha a bejelentő vagy a jogelődje sérelmére elkövetett nyilvánvaló visszaélésen alapul, vagy ha a bejelentő vagy jogelődje által egy hivatalos kiállításon történt kiállításról van szó.
Iparilag hasznosíthatónak az a találmány minősül, melynek tárgya az ipar bármely területén - a mezőgazdaságot is ideértve - alkalmazható vagy előállítható.
- 139/140 -
b) Jog a szabadalomhoz: A szabadalomhoz való jog a feltalálót vagy annak a jogutódját illeti és az ESZH előtti eljárásban a bejelentő jogosult arra, hogy a szabadalomhoz való jogot érvényesítse.
c) A szabadalom időtartama és hatálya: A szabadalom hatálya kizárólag a részes államok felségterületére korlátozódhat. Ami a kizárólagos jogok jogosultját illeti, a Tervezet alternatív javaslatokkal szolgált. Az egyik a részes államok által garantált maximális oltalomra koncentrál és azon az elgondoláson nyugszik, hogy a bitorlási eljárásokban születendő döntések egységesítése érdekében feltétlenül szükséges a kizárólagos jogok kifejezett egyezményi rögzítése. A másik javaslat szerint viszont a kizárólagos jogok minden részes államban ugyanolyanok legyenek, mint amik egy nemzeti szabadalomból erednek.
A szabadalmi oltalom terjedelmére kifejezett előírás van: az oltalom terjedelmét az igénypontok tartalma határozza meg.
A szabadalom időtartama a bejelentéstől számított húsz évig tart. Az oltalom az ideiglenes szabadalom nyilvánosságra hozatalától kezdődik.[15]
d) A szabadalmi eljárás: A Tervezet szerint a szabadalmi eljárás két részre oszlik. Az első rész vagy a szabadalmi bejelentés visszautasításával vagy az ideiglenes szabadalom engedélyezésével és nyilvánosságra hozatalával zárul. Ezt követi a második fázis: az ideiglenes szabadalom vizsgálata, amely vagy annak felfüggesztéséhez vezet vagy véglegesítik a szabadalmat.
Első fázis: Az európai szabadalmi bejelentést vagy közvetlenül az ESZH-nál vagy egy részes állam szabadalmi hivatalánál lehet benyújtani, amennyiben az adott állam nemzeti joga ezt engedi. A bejelentést a beérkezése után formai szempontokból vizsgálják meg: tartalmaz-e a szabadalom megadására vonatkozó kérelmet, találmány leírását, ennek rajzait és a bejelentés illetékét befizették-e. Ha ezeknek a formai követelményeknek megfelel, akkor ellenőrzik, hogy az adott találmány nem tartozik-e a szabadalmi oltalomból kizárt találmányok közé, iparilag hasznosítható-e, nyilvánvaló és egységes-e. Ha ezen utolsó feltételek egyértelműen hiányoznak, akkor megfelelő határidő tűzésével felszólítják a bejelentőt, hogy nyújtson be állásfoglalást vagy pótolja a hiányosságokat. Ha a határidő alatt a hiányosságokat nem pótolják, akkor a bejelentést visszautasítják. Ez ellen a döntés ellen a Panaszkamarához lehet panaszt benyújtani ugyanúgy, mint az eljárás során bármely döntéssel szemben.
- 140/141 -
Amennyiben a vizsgálat pozitív eredménnyel zárul, úgy a vizsgálati szerv - megfelelő díj ellenében - beszerzi a Hágai Nemzetközi Szabadalmi Intézettől az újdonságjelentést. Az újdonságjelentés beszerzése után a bejelentőnek ismét lehetősége nyílik arra, hogy a jelentés ismeretében változatlanul fenntartja-e a bejelentést vagy igénypontokat elhagy, módosít. A változtatásnak természetesen az eredeti leirat keretei között kell maradnia. Ha a bejelentő befizette az előírt díjakat, akkor az ESZH vizsgálati szerve megadja az ideiglenes szabadalmat. Ezzel egy időben a Hivatal közzéteszi a szabadalom leírását a találmány leírásával, rajzaival együtt, valamint az igénypontokat végleges formájukban, mellékletként pedig az újdonságjelentést. Az ideiglenes szabadalom oltalma a közzététel napján indul. A szabadalom ideiglenes jellegének megfelelően az oltalom is korlátozott: a jogosult indíthat bitorlási eljárást, de ha az ideiglenes szabadalom érvényességét vitatják, akkor nem lehet a szabadalombitorlást kimondani egészen addig, amíg a találmánynak újdonság és találmányi szint szempontjából kötelező vizsgálata le nem zárul és a szabadalmat meg nem erősítik. Azonban a szabadalmas jogosult kártérítést követelni a közzétételt megelőző jogszerűtlen hasznosítás miatt.
Az ideiglenes szabadalom megadásának közzétételétől számított három hónapon belül bárki észrevételt nyújthat be az ideiglenes szabadalom érvényességére vonatkozóan. Ezeket a kifogásokat közlik a szabadalom jogosultjával és felhívják, hogy újabb három hónapon belül foglaljon állást mind a kifogásokkal, mind az újdonságjelentéssel kapcsolatban. Az állásfoglalás beérkezése illetve a határidő letelte után a vizsgálati osztály megvizsgálja, hogy az ideiglenes szabadalom, a találmány és a közzétett leírás megfelelnek-e az Egyezmény előírásainak. Ha kiderül, hogy részben vagy egészben nem felel meg, akkor a bejelentőt felhívják, hogy foglaljon állást vagy pótolja a hiányokat. Ez az eljárás a vizsgálat alatt többször is megismétlődhet.
Második fázis: Ha a vizsgálati osztály úgy látja, hogy az ideiglenes szabadalom megfelel az Egyezmény követelményeinek és végleges szabadalommá nyilvánítható, akkor erről tájékoztatja az eljárásban részt vevő személyeket, akik egy meghatározott határidőn belül észrevételeket, kifogásokat emelhetnek, melyekre a szabadalom jogosultja állást foglalhat. Ennek befejeztével, ha a vizsgálati osztály szerint az ideiglenes szabadalom részben vagy egészben teljesíti az Egyezmény előírásait, akkor értesíti a szabadalom jogosultját arról, hogy az ideiglenes szabadalmat részben vagy egészben megerősíteni szándékozik és felhívja a megfelelő díjak befizetésére. Végül a vizsgálati osztály határozatával megerősíti az ideigle-
- 141/142 -
nes szabadalmat, mely megjelenik az európai szabadalmi folyóiratban és bevezetik az európai szabadalmi lajstromba. Ezzel egy időben a szabadalmi leírás nyomtatott formáját is közzéteszik, mely tartalmazza a találmány leírását a rajzokkal együtt.
Ha viszont a vizsgálat során kiderül, hogy az ideiglenes szabadalom érvénytelen, akkor a vizsgálati osztály döntésével felfüggeszti azt. Ez a döntés - mely szintén közzétételre kerül - azzal a következménnyel jár, hogy az ideiglenes szabadalomból folyó oltalmat úgy kell tekinteni, mintha az kezdettől fogva nem létezett volna. Ugyanez vonatkozik arra az esetre is, ha az ideiglenes szabadalom azért szűnik meg, mert a szabadalom jogosultja lemond róla vagy nem fizeti az éves díjat.
Az ideiglenes szabadalom megszűnik, ha a közzétételtől számított öt éven belül az ESZH-hoz nem nyújtanak be vizsgálati kérelmet. Erre nemcsak a szabadalmas, hanem bármely harmadik személy is jogosult. Ezt az európai szabadalmi folyóiratban is közzéteszik.[16]
e) Panasz: Az eljárásban részt vevő személyek - amennyiben sérelem érte őket - panaszt nyújthatnak be a vizsgálati szervek, osztályok döntéseivel szemben a Panaszkamaránál. A Panaszkamara felkutatja a tényállást miközben nincs kötve sem az érintettek előadásaihoz, sem a benyújtott kérelmekhez. Az egyezmény egységes értelmezése és alkalmazása érdekében már akkor tervbe vették egy jogi panaszkamara felállítását is.
f) Kényszerszabadalmak: Az előkészítő munkálatok során erről is megoszlottak a vélemények. A kisebbség azt akarta, hogy csak a részes államok nemzeti hatóságai nemzeti joguk alapján saját felségterületükre kiterjedő kényszerszabadalmat adhassanak. A többség viszont azon a véleményen volt, hogy az ESZH adja és az összes részes államra kiterjedően.
A Tervezet végül a következőt tartalmazta. Kényszerszabadalmat hasznosítás elmulasztása miatt lehet adni, ha az ideiglenes szabadalom megadásától számított három és a bejelentéstől számított négy éven belül a találmány tárgyát a részes államok iparában nem állítják elő vagy valósítják meg az egész ipar számára kielégítő módon és a szabadalom jogosultja nem tudja ezt alapos indokokkal alátámasztani. A másik ok a szabadalom függősége lehet. Ilyenkor a későbbi szabadalom jogosultjának kell megadni a kényszerszabadalmat abban a mértékben, amilyenben az ő találmánya más ipari célokat szolgál vagy figyelemre méltó előrelépésnek minősül. Ezt a fajta kényszerszabadalmat az ESZH Semmítőszéke (továb-
- 142/143 -
biakban: Semmítőszék) adja meg. Ha nemzeti szabadalomra vonatkozóan adják meg, akkor csak az adott állam területére érvényes.
g) Megszűnés és semmissé nyilvánítás: Az európai szabadalom megszűnik, ha lejár az oltalmi ideje, a jogosult lemond róla, vagy ha az éves díjakat nem fizetik meg. Semmissé akkor nyilvánítható a szabadalom, ha eredetileg nem lett volna szabadalmaztatható, és ha a találmány leírása nem volt kielégítő. Részben semmissé nyilvánítás is lehetséges. A semmissé nyilvánításnak visszaható hatálya van, vagyis kezdettől fogva nem létezőnek kell tekinteni az oltalmat. Kérelmet bárki érdekelt benyújthat, beleértve a részes államok erre jogosult hatóságait is a közérdek védelme érdekében. Az eljárást a Semmítőszék folytatja le, mely a szabadalom érvényességét hivatalból vizsgálja. A döntést a felek meghallgatása után és alapvetően szóbeli eljárás alapján hozza meg. A döntés ellen az Európai Szabadalmi Bírósághoz (továbbiakban: ESZB) lehet fordulni.
h) Bitorlási eljárás: Alapvetően azoknál a nemzeti bíróságoknál lehet indítani, melyek a nemzeti szabadalom bitorlási eljárás lefolytatására jogosultak. A részes államok azonban jogosultak olyan bíróságokat kijelölni, melyek kizárólagos joghatósággal bírnak ilyen ügyekben. Az eljárás során a nemzeti szabályokat kell alkalmazni a következő kivételekkel:
- ha egy ideiglenes szabadalom érvényességét vitatják, akkor bitorlást csak azután lehet kimondani, hogy az ideiglenes szabadalmat véglegessé nyilvánították;
- ha egy végleges szabadalom bitorlása miatt folyik az eljárás, az alperes semmisségre apellál és a bíróság úgy látja, hogy nem nyilvánvalóan alaptalan ez a védekezés, felfüggeszti az eljárást, ha az alperes bizonyítja, hogy az ESZH-nál semmisségi kérelmet nyújtott be vagy bizonyos határidőn belül be fog nyújtani;
- amennyiben egy bitorlási ügyben az egyezmény alkalmazásával kapcsolatban a döntés szempontjából lényeges kételyek merülnek fel a bíróságban, előzetes döntést kérhet az ESZB-tól. Ha olyan bíróságról van szó, amelynek döntése ellen nincs jogorvoslat, az előzetes döntés kérelmezése kötelező. Az ESZB a továbbiakban eljárási szakvéleményt köteles adni a vitás európai szabadalomról.
Az a tény, hogy a munkacsoportok feladata nem jogösszehasonlítás volt, hanem az Egyezmény szövegének kidolgozása, azzal az előnnyel járt, hogy szabadon adaptálhattak megoldásokat anélkül, hogy bármelyik nemzeti joghoz kötve lettek volna. Ilyen például a halasztott vizsgálat, mely minden állam számára újdonság volt. Ennek az öt éve alatt a jogosult fel tudja mérni találmánya ipari jelentőségét anélkül, hogy bármiféle további lé-
- 143/144 -
péseket tenne annak alkalmazása érdekében. Ha úgy látja, hogy értékes, akkor van lehetősége egy közvetlen vizsgálat kérésére. Emellett a nyilvánosság és főleg a versenytársak számára is óriási jelentősége van a találmány és az újdonságjelentés korai közzétételének, hiszen így meg tudják jósolni a találmány oltalmát és értékét.[17]
Luxemburgban, 1971. április 20-28-ig tartó, az európai szabadalmi eljárás bevezetéséről szóló konferencián az Első Tervezetet átdolgozták, teljesebbé tették és kiegészítették a díjszabályzattal és a végrehajtási intézkedésekkel. Az új Tervezetet mellékleteivel és jelentéseivel együtt nyilvánosságra hozták. Ezzel először vált a nyilvánosság számára elérhetővé az egyezménytervezet. A konferencia harmadik napján került sor az európai szabadalmi egyezmény bevezetésével érintett körök: a feltalálók, szabadalmi ügyvivők, az iparosok és a kereskedők szövetségeinek meghallgatására. A harmadik nap után a munka számos munkacsoportban folyt tovább. A németek vezette 1. munkacsoport átdolgozta az Első Tervezetet a konferencián meghallgatott szervezetek véleményei alapján és kiegészítette a még hiányzó szabadalmi anyagi jogi fejezetekkel. A francia vezetésű 2. munkacsoport az intézményi és nemzetközi jogi előírásokkal foglalkozott. A személyi jogi kérdésekkel a 3. számú munkacsoport foglalkozott, melyet a svédek vezettek. Végül a britek által elnökölt 4. munkacsoport feladata volt a pénzügyi kérdések megtárgyalása és a szükséges vizsgálatok elvégzése. Az 1. munkacsoport két alcsoportja (francia és svájci elnökökkel) egészítette ki az egyezménytervezetet egy végrehajtási és egy díjszabályzattal. A negyedik konferencia napon Jugoszlávia és Monaco csatlakozásával tizenkilencre nőtt a résztvevők száma, emellett a munkacsoportok addig elért eredményeiket összefoglalták és némi változtatás után elfogadták. Az egyezményszövegeket a csoportok jelentéseivel együtt egy külön kötetbe foglalták. Holland részről készült egy általános jelentés, az egyezmény különböző fejezeteiről, a végrehajtási és a díjszabályzatról pedig a konferencián részt vevő delegációk és jelentéstevők készítettek jelentéseket. Végül egy zárójelentés készült a negyedik napon elért eredményekről.
- 144/145 -
E napon határoztak a munkálatok továbbfolytatásának és lezárásának programjáról is. Ennek értelmében az 1. munkacsoport 1971 őszén átdolgozta a Tervezetet a részt vevő országok igazságügyi minisztériumainak szakértőivel, majd foglalkozott a szabadalmi eljárással egészen a vizsgálati eljárás megindításáig terjedő szakaszig illetve egyéb más nyitott kérdésekkel. 1972 januárjára az érintett szervezeteknek egy új, részletekbe menő meghallgatása eredményeként születő változtatásokat az egyes munkacsoportok az egyezmény szövegébe beépítették. Ezek után az egyezménytervezetet és a végrehajtási szabályzatot szerkezetileg átdolgozták és újratagolták, így 1972 júniusában, a konferencia utolsó ülésein már csak az egyezmény végleges szövegének újravizsgálásával kellett foglalkozni illetve az esetleg fennmaradó szakmai kérdéseket tisztázni.[18]
1. Az 1972 januárjától júniusáig folyó munka termékei: tervezet az európai szabadalmi eljárásról szóló egyezményről; előbbihez kapcsolódó végrehajtási szabályzat tervezete; jegyzőkönyvtervezet az európai szabadalmi rendszer centralizálásáról és ennek bevezetéséről; jegyzőkönyvtervezet európai szabadalom megadására vonatkozó igényről szóló döntés elismeréséről; jegyzőkönyvtervezet az Európai Szabadalmi Szervezet előjogairól és mentességeiről.
2. Az 1970-ben nyilvánosságra hozott Tervezethez képest született módosítások és kiegészítések:
a) Szervezeti kérdések: Az egész rendszer eddig tervezett jogi konstrukciója teljesen megváltozott. Az európai szabadalmi rendszer eddig jogilag önállónak tekintett szerveit, mint az ESZH-t és az Igazgatótanácsot integrálták az Európai Szabadalmi Szervezetbe (továbbiakban: Szervezet). Attól fogva csak a Szervezet rendelkezik jogi személyiséggel, de a szervei: az ESZH és az Igazgatótanács jogilag nem önállóak. A Szervezetet az ESZH elnöke képviseli.
Az ESZH hágai fiókszervezete: Az európai szabadalmi bejelentés benyújtásának, vizsgálatának és közzétételének a helye. Természetesen az európai szabadalmi bejelentések a müncheni központban is benyújthatók, de München ilyenkor csak átvevőhely, amely a bejelentést azonnal továbbítja Hágának.
A berlini fiókszerv: A Hágai Kutatási Főigazgatóság kihelyezett részlegének tervezték, melynek a szerepét az Igazgatótanács határozza meg. Így akár egy meghatározott műszaki területen való kutatásra, akár egy az euró-
- 145/146 -
pai bejelentések meghatározott körének kutatására (pl. a német bejelentésekét) is felhatalmazhatja.
A római és madridi fiókszervek: A Nemzetközi Szabadalmi Intézet és Olaszország között már létezett egy egyezmény egy fiókszerv létesítéséről. E kis szervezet feladata lett volna, hogy az olasz állampolgárságú vagy ott székhellyel vagy lakóhellyel rendelkező személyek európai bejelentéseinek olasz nyelvű szabadalmi iratainak kutatását a Főigazgatósággal párhuzamosan lefolytassa. Ugyanezt tervezték a madridi fiókszervvel is.
b) Eljárási határidők: Mivel az érdekelt szakmai körök nemzetközi szervezetei túl szigorúnak találták az eljárási határidők elmulasztására vonatkozó szabályokat, a konferencia bevezette az ún. északi megoldást. Ennek értelmében az eljárási határidő elmulasztása esetében egy különdíj befizetése ellenében a Hivatal tovább foglalkozik a bejelentéssel.[19]
c) Az ESZH előtti képviselet: Az ESZH előtti eljárás során történő képviseletet úgy oldották meg, hogy átmenetileg a részes államokban a szabadalmi hivatalok eljárásában érvényes képviseleti szabályt kell alkalmazni addig, amíg az Igazgatótanács kidolgozza az ESZH eljárására vonatkozó alapelveket. Később ez úgy módosult, hogy főszabályként senki sem köteles az ESZH előtti eljárásban képviseletről gondoskodni, kivéve, ha a szerződéses államok közül egyikben sem rendelkezik székhellyel, lakóhellyel vagy állampolgársággal. Ezek a személyek képviseletre jogosult által kell, hogy képviseltessék magukat. Ez alól csak az európai szabadalmi bejelentés benyújtása minősül kivételnek, vagyis ez esetben a főszabály az irányadó. Szerződéses államban székhellyel vagy lakóhellyel rendelkező természetes és jogi személyek az alkalmazottaik által is eljárhatnak. Az Igazgatótanács a Végrehajtási Szabályzatban meghatározhatja, hogy egy jogi személy alkalmazottja eljárhat-e és milyen feltételekkel egy másik, vele gazdasági kapcsolatban álló jogi személy képviseletében. Arra a kérdésre, hogy ki lehet bejegyzett képviselő, az Egyezmény tartalmaz egy végleges és egy átmeneti szabályozást is, mely utóbbi feltételeinek meghatározására az Igazgatótanács jogosult. Mindkét szabályozás egységes abban, hogy az ESZH előtt folyó eljárás során természetes és jogi személyek képviseletét csak olyan személy láthatja el, aki a Hivatal által vezetett listán szerepel. Az átmeneti időszak lejárta után csak az kerülhet fel e listára, aki valamely szerződéses állam állampolgára, munkahelye vagy székhelye valamely szerződéses államban van és az európai alkalmassági vizsgát sikeresen letette. Az ESZH elnöke különleges esetekben felmentést adhat
- 146/147 -
az állampolgársági feltétel teljesítése alól. Az átmeneti időszak alatt olyan személyeket vesznek fel a listára, akik valamely szerződéses államban munkahellyel vagy székhellyel (telephellyel) rendelkeznek, és jogosultak jogi és természetes személyeknek adott állam szabadalmi hivatala előtti képviseletre. Hogy ennek a feltételnek megfelelnek-e, az a nemzeti hivatal által kiállított igazolásból derül ki, amely meghatározza a képviselet terjedelmét is. Az ESZH előtti képviselet terjedelme az egyes képviselőknek a szerződéses államokban meghatározott képviseleti terjedelméhez igazodik. Az átmeneti időszak alatt a listára felvett képviselők ezen időszak lejárta után is eljárhatnak az ESZH előtt, vagyis nem kell az európai vizsgát pótolniuk.[20]
d) Vizsgálati munka nemzeti hivataloknak való ideiglenes átengedése: Egy nemzeti hivatal az európai bejelentések legfeljebb harminchárom százalékának elővizsgálatát folytathatja le. Öt éven belül a nemzeti hivataloknak történő munkaátadást fokozatosan le kell építeni olyan szintre, hogy csak azoknak a bejelentéseknek a vizsgálatát lehessen átadni, melyek olyan nyelven kerültek megfogalmazásra, melyen a nemzeti hivatal le tudja folytatni a vizsgálatot. Az átengedés terjedelme ugyanakkora, mint amikor a vizsgálati osztály egy vizsgálót megbíz. Ez kizárja annak a lehetőségét, hogy a nemzeti hivatal szóbeli meghallgatást tartson. Emellett minden, a bejelentést érintő döntést kizárólag az ESZH hozhat meg. Ez a munkamegosztás két problémának a megoldását célozta: egyrészt megpróbálta az ESZH-t a kialakulási időszakban tehermentesíteni; másrészt az akkori előrejelzések szerint az ESZH működésének megkezdése után a nemzeti hivatalok a nemzeti bejelentéseknek, a halasztott vizsgálatot ismerő államok pedig a vizsgálati kérelmeknek a csökkenésére számítottak, amely jelentős munkaveszteséggel jár és így az ügyviteli képességük nem lesz kihasználva. Ez az ideiglenes megoldás tehát célszerűnek mutatkozott.[21]
e) Pótszabadalmi bejelentések: A kormánykonferencia egyértelműen e lehetőség kizárása mellett foglalt állást.
f) Arra nem jogosult által tett bejelentés és az Elismerési Jegyzőkönyv: Ezt a konferencia újrafogalmazta. A jogosultnak három lehetőséget adott: a bejelentést, mint a sajátját továbbviheti; benyújthat egy új bejelentést ugyanarra a találmányra nézve, melynek bejelentési napja megegyezik a korábbi, nem jogosult által tett bejelentésével; kérheti a nem jogosult európai bejelentésének visszautasítását. Ezeknek az igényeknek az érvé-
- 147/148 -
nyesítéséhez be kell mutatnia egy jogerős döntést, amely az európai szabadalomnak részére történő megadását elismeri. Az ESZH a jogosult kérelmét csak annyiban veheti tekintetbe, amennyiben a döntést a bejelentésben megjelölt szerződéses államokban hozták meg vagy ismerték el, vagy az Egyezményhez fűzött, "Jegyzőkönyv az európai szabadalom megadására vonatkozó igényről szóló döntések elismeréséről" ezt kimondja. Például: egy Svédországban hozott döntést, melyet egyetlen szerződéses állam sem ismer el vagy a Jegyzőkönyv alapján nem kell elismernie, az ESZH-nak csak akkor kell figyelembe vennie, ha az európai szabadalmat Svédországra kiterjedően kérik. A többi európai bejelentésben megjelölt szerződéses államban a svéd bíró által arra nem jogosultnak minősített bejelentő továbbviheti a bejelentését. Az Elismerési Jegyzőkönyvet ezért úgy alakították ki, hogy az ehhez hasonló eseteket kizárja és a jogosult jogainak gyakorlását megkönnyítse; az egyik szerződéses államban hozott döntést lehetőleg mindegyik elismerje. Az EK tagállamok között 1968-ban, Brüsszelben létrejött "A polgári és kereskedelmi ügyekben hozott bírósági döntések végrehajtásáról és a bírósági illetékességről" szóló egyezmény értelmében az egyik államban hozott fent említett döntést a többiben is el kell ismerni. Az ESZH nem vizsgálhatja tehát a bíróság illetékességét és a döntés jogszerűségét. Az elismerés kizárt viszont, ha a bejelentő bizonyítja, hogy a döntés egy másik szerződéses államban, ugyanazon felek között hozott döntéssel összeegyezhetetlen, amennyiben utóbbi döntés egy korábban benyújtott kérelmen alapul.
Az Elismerési Jegyzőkönyv az Egyezmény része, de a szerződéses államok fenntartással kizárhatják a rájuk való alkalmazását.
g) Az oltalom terjedelme: Az európai szabadalom megadásáig az oltalom terjedelmét az európai bejelentés utoljára benyújtott igénypontjai határozzák meg, melyeket a közzétett bejelentés tartalmaz. Azonban a már megadott vagy a felszólalási eljárás során módosított változata az oltalom szempontjából a bejelentésre visszaható hatályú, hacsak az oltalmat nem tágítják.[22]
3. Az Európai Szabadalmi Rendszer centralizálására vonatkozó Jegyzőkönyvtervezet
Ennek a gondolata a konferencia utolsó napjainak terméke, mely a francia delegáció kezdeményezésére került napirendre. Az Egyezmény eddigi, pusztán a szabadalmi eljárás racionalizálását célzó alapgondolata kibővült egy politikai célkitűzéssel: a szabadalmi eljárás és kutatás cent-
- 148/149 -
ralizálása a szerződéses államokban. Ennek érdekében a Jegyzőkönyv javasolta a Hágai Nemzetközi Szabadalmi Intézetnek, mint Kutatási Főigazgatóságnak (Generaldirektion Recherche) az ESZH-ba való illesztését (az ESZH és az Intézet közötti külön megállapodás szerint) és a Kutatási Főigazgatóságnak Berlinben és Rómában kirendeltség létrehozását (a római fiókszervezet az olasz európai bejelentések olasz nyelven rendelkezésre álló szabadalmi iratainak pótkutatását végezné el). Javasolta továbbá, hogy a szerződéses államok a Szabadalmi Együttműködési Egyezmény (Patent Cooperation Treaty, továbbiakban: PCT) keretében mondjanak le az ESZH javára arról a jogukról, hogy nemzeti szabadalmi hivatalaik, mint nemzetközi kutatási hatóság vagy a nemzetközi elővizsgálattal megbízott hatóság járjon el. Ez alól csak az olyan szerződéses államok jelentenek időkorlátozás nélkül kivételt, melyeknek hivatalos munkanyelve nem azonos az ESZH egyik munkanyelvével sem. Felvázolta annak a lehetőségét, hogy az európai bejelentések elintézését - a bejelentésekről való döntést kivéve - a vizsgálat iránti kérelem benyújtása után igazgatótanácsi határozattal adják át a nemzeti hivataloknak, amelyek azokat az ESZH valamelyik munkanyelvén feldolgozzák. Az átadott munka mennyisége azonban nem haladhatja meg az összesen benyújtott bejelentések negyven százalékát és csak az ESZH megnyitásától számított maximum tizenöt évig lehet vele élni. A munkamegosztás részletkérdéseit az ESZH és az adott állam közötti megállapodás rendezné.[23]
1972. június 30-án a luxemburgi kormányközi konferencia befejezte az előkészítő munkálatokat. 1973. szeptember 10-én összehívták az európai szabadalmi eljárás bevezetéséről szóló müncheni diplomáciai konferenciát, amely 1973. október 5-én ért véget. A konferencián 233 delegátus vett részt. A konferencia plenáris ülésből és három főbizottságból állt, melyek a szabadalmi jogi, adminisztratív és záró rendelkezésekkel, valamint a pénzügyi rendelkezésekkel foglalkoztak. A főbizottságok munkáját egy Koordinációs Bizottság hangolta össze, amelynek az összes delegáció a tagja volt. Minden főbizottság mellé felállítottak egy szerkesztői bizottságot, melyeknek a munkáját egy általános szerkesztői bizottság irányította. Ezen kívül
- 149/150 -
kialakítottak még egy Vezetőbizottságot, mely a különböző bizottságok munkáját fogta össze és egy vizsgálati bizottságot. Továbbá minden főbizottság mellé kineveztek egy bizottsági előadót, aki a bizottságokban elért eredményeiről számolt be a Koordinációs Bizottságnak. A konferencia és a bizottságok tevékenységét az Európai Tanács által felállított titkárság támogatta.
a) Az ESZH szervezete a Luxemburgi Tervezetben leírtakhoz képest annyival módosult, hogy a meglévő szervek - a bejelentés helye, a vizsgálati és felszólalási osztályok, panaszkamarák - kiegészültek a kutatási és jogi osztályokkal. A kutatási osztály Egyezménybe illesztése nem a Hágai Nemzetközi Szabadalmi Intézetnek az ESZH-ba integrálásáról való lemondást jelentette, hanem ellenkezőleg, az integrációnak még az ESZH megnyitása előtt történő végrehajtását. A jogi osztály felállításának oka az volt, hogy az ESZH-ból hiányzott egy önálló szerv, amely a képviseleti kérdésekben, pl. a képviseletre jogosultak jegyzékéből történő törlésről vagy újrafelvételről dönt.
b) A feltaláló eljárásbeli pozícióját megerősítették. A feltaláló megnevezését (névfeltüntetési jogát) az Egyezmény korábban csak akkor írta elő, ha annak a szerződésben részes államnak a nemzeti joga, melyre nézve az európai szabadalom megadását kérték, ezt előírta. Az új, skandináv javaslatra beiktatott szabály szerint viszont minden európai szabadalmi bejelentésre nézve kötelező. Ehhez kapcsolódóan egy szintén skandináv eredetű újdonság került az Egyezménybe: ha a bejelentő nem vagy nem egyedül a feltaláló, akkor a találmány megszerzésének jogalapjáról be kell nyújtani egy magyarázatot. Végül az ESZH köteles a bejelentő által megnevezett feltalálónak egy másolatot küldeni, hogy megfelelően értesítve legyen.
c) A konferencia az ESZH előtti képviselet alapszabályát nem módosította, de a Luxemburgi Tervezetnek a képviselet gyakorlására vonatkozó nemzeti jogon alapuló korlátozásait eltörölte.
d) Az európai szabadalomra érvényes joggal kapcsolatban korábban az ún. minimál megoldás volt érvényben, vagyis a megadott európai szabadalom minden államban, mint egy nemzeti szabadalom működött és kizárólag a nemzeti jog vonatkozott rá. Azonban már a luxemburgi tárgyalások során áttértek a maximál megoldásra, azaz a megadott európai szabadalom az oltalmi idejét és a semmisségi okokat tekintve az európai
- 150/151 -
jognak is alá van vetve. A minimális megoldást azonban a még nem elég fejlett szabadalmi joggal rendelkező államok fenntartásai miatt ideiglenes fenn kellett tartani.
e) Az ESZH újdonságkutatását illetően a következő változás történt: mivel ezentúl csak az angol, német vagy francia nyelvű dokumentumokra terjed ki, ezért ahhoz, hogy bármely szerződéses állam hivatalos nyelvén rendelkezésre álló iratokat is meg lehessen vizsgálni újdonság szempontjából, bevezették, hogy a nemzeti hivatalok is folytathatnak újdonságkutatást bizonyos feltételek mellett.
a) Az ún. Záróakta, mely csupán annak megállapítását tartalmazza, hogy a konferencia milyen eredményekkel zárult. Ezt mind a huszonegy résztvevő állam aláírta.
b) Az Európai Szabadalom Engedélyezéséről szóló Egyezmény, melyet tizennégy állam írt alá. Hét állam nemzeti jogon alapuló okokból eltekintett az aláírástól, például Ausztria és Törökország az aláírás előtt egy további nemzeti vizsgálatnak vetette alá az Egyezményt. Az Egyezmény 1974. április 5-ig a konferenciára meghívott vagy ott részt vett államok számára aláírásra nyitva állt, azután már csak csatlakozásra.
A müncheni konferencián aláírt szerződésköteg a következő önálló részekből áll: az Európai Szabadalom Engedélyezéséről szóló Egyezmény (178 cikkel); a Végrehajtási Szabályzat (106 szabállyal); az Elismerési Jegyzőkönyv; az ESZH Előjogairól és Mentességeiről szóló Jegyzőkönyv; az Európai Szabadalmi Rendszer Centralizálásáról és ennek Végrehajtásáról szóló Jegyzőkönyv; az Egyezmény 69. cikkének értelmezéséről szóló Jegyzőkönyv.
a) Az ESZH működésének megindításához szükséges előkészületekről: A határozat egy ideiglenes bizottságnak, mint az Igazgatótanács elődjének a felállítását javasolta, amely azon államok képviselőiből áll, melyek az Egyezményt aláírták, vagy aláírni fogják. Feladata minden olyan munka elvégzése, amely az ESZH megnyitásához szükséges, így jogosult lesz bizottságokat állítani, amelyek az érdekelt nemzetközi szervezeteket a munkájukba bevonhatják.
- 151/152 -
b) Az ESZH személyzetének kiképezéséről: Az ideiglenes bizottságnak irányelveket kell kidolgoznia az európai bejelentés vizsgálatára, tervet a személyi állomány felvételére és meghatároznia a felvételi követelményeket. Továbbá, tervekkel kell szolgálnia az egyes államokban jövőben zajló képzések koordinálására. [24]
Az Egyezmény, mely egyrészt a PUE 19. cikke értelmében kötött külön megállapodás, másrészt a PCT 45. cikkének 1. bekezdése szerint regionális egyezmény, 1977. okt. 5-én hatályba lépett Anglia, a Benelux államok, Franciaország, NSZK és Svájc tekintetében. Az első szabadalmi bejelentések 1978. jún. 1-én érkeztek be. Ugyancsak ebben az évben került sor a Nemzetközi Szabadalmi Intézetnek a Hivatalba integrálására és az ESZH berlini alirodájának felállítására. Az első európai szabadalmakat 1980-ban adták meg. 1991-ben állították fel az ESZH bécsi alirodáját is, amivel véglegessé vált a Szervezet kiépülése.[25]
Az európai szabadalmi rendszer rendeltetése, hogy az európai polgárok érdekében támogassa a beruházásokat, a versenyképességet és a gazdasági növekedést. Célja, hogy egységes felépítésű szabadalmi anyagi jogon alapuló, egyetlen európai szabadalmi eljárás létrehozásával könnyebbé, olcsóbbá és megbízhatóbbá tegye a találmányok jogi oltalmát a szerződő államokban.
Az Egyezmény megteremtette a szerződő államok egységes, közös szabadalmi jogrendszerét, amely nem felváltotta a nemzeti jogrendet, hanem amellett, vele párhuzamosan, sőt sok tekintetben azt feltételezve érvényesül. Ennek következtében egyetlen bejelentés alapján, egyetlen nyelven lefolytatott, egyetlen és egységes eljárás alapján lehet európai szabadalmat szerezni valamennyi, vagy a bejelentő által kiválasztott szerződő állam területére nézve, amely a tulajdonosának azokban az országokban, amelyekre nézve megadták, a nemzeti szabadalmakkal azonos jogokat biztosít.
Az Egyezmény tehát egy újabb megoldást kínál a bejelentők részére, de nem zárja el őket attól, hogy találmányukra nemzeti szabadalmat sze-
- 152/153 -
rezzenek. Magával hozta továbbá a részes államok nemzeti szabadalmi jogszabályainak jelentős egységesítését is, különös tekintettel a szabadalmazhatóság feltételeire és az európai szabadalmakhoz kapcsolódó joghatásokra. Összességében elmondható, hogy az Egyezmény új fejezetet nyitott a világ szabadalmi jogának történetében, amelynek most már hazánk is teljes jogú alakítója.■
- 153 -
JEGYZETEK
[1] http://www.isinet.com/patents/3pptimeline.html
[2] BRANDHI-DOHRN, M.-GRUBER, S.-MUIR, I.: Europäisches und Internationales Patentrecht - Einführung zum EPÜ und PCT. C. H. Beck, München, 2002. 1.
[3] Eduard Reimer: a müncheni Max Planck Intstitute for Foreign and International Patent, Trademark and Copyright Law (alapítva: 1952) első igazgatója és a Német Szabadalmi Hivatal első elnöke
[4] ULMER, E.: Europäisches Patentrecht im Werden. Gewerblicher Rechtsschutz und Urheberrecht, Internationaler Teil (továbbiakban: GRURInt), 1962/11-12. 537.
[5] A többéves skandináv együttműködés eredményeként, 1962-ben Skandinávia hozott elsőként nyilvánosságra egy olyan tervezetet, mely a Skandináv országokra kiterjedő, egységes szabadalmi joggal foglalkozott. Ez azért jelentős az európai szabadalmi jog kialakulása szempontjából, mert új fejezetet nyitott a munkálatok folytatásában: az északiak újítása arra ösztönzött, hogy a tanácskozások eredményeit a nyilvánosság elé tárják és a jövőben is így tegyenek. Ezzel megfogható formába öntötték a felmerült és eddig bizalmas üléseken megvitatott elképzeléseket, melynek következtében most már bárki érdekelt véleményt nyilváníthatott.
[6] Uo. 538.
[7] HAERTEL, K.: Die Entwürfe der Übereinkommen ein europäisches System der erteilung von Patenten und über ein Patent für den Gemeinsamen Markt. GRURInt. 1970/4. 95.
[8] van BENTHAM, J. B.: Erster Vorentwurf eines Übereinkommens über ein europäisches Patenterteilungsverfahren. GRURInt, 1970/4. 102.
[9] SINGER, R.: The European Patent enters a new phrase. IIC. Vol. 1. (1970) no. 1. 27.
[10] Uo. 27-28.
[11] Uo. 30-31.
[12] Berichte: Wiederaufnahme der Arbeiten am europäischen Patentrecht. GRURInt, 1969/7. 225.
[13] SINGER: i. m. 22-23.
[14] A technika állását képezi mindaz, ami a bejelentés napja előtt a nyilvánosság számára hozzáférhető volt, és ezt figyelembe kell venni az újdonság megítélésekor.
[15] FROSCHMAIER, F.: Grundzüge des Konventionsentwurfs über ein europäisches Patentrecht. GRURInt, 1962/9. 434.
[16] Uo. 435.
[17] Uo. 436-437.
[18] Berichte: Abschluss der Luxemburger Regierungskonferenz über die Errichtung einer europäischen Patentorganisation. GRURInt, 1972/7. 242.
[19] MAST, H.: Die europäische Patentorganisation im Werden. GRURInt, 1973/1. 4-5.
[20] Uo. 9.
[21] Uo. 6.
[22] Uo. 8.
[23] MAST, H.: Das europäische Patentsystem und seine Zentralisierung. GRURInt, 1974/2. 52-56.
[24] HAERTEL, K.: Die Münchner Konferenz und ihre wesentlichen Ergebnisse. GRURInt, 1974/2. 48. lásd még: van BENTHAM, J. B.: Die Ergebnisse der Münchner Diplomatischen Konferenz. GRURInt, 1973/10. 606-609.
Lábjegyzetek:
[1] Cser Melinda, Tudományos segédmunkatárs, MTA Jogtudományi Intézete, Budapest, E-mail: cserm@jog.mta.hu
Visszaugrás
