Minden hazai jogi karon létezik olyan stúdium, melynek célja, hagy megismertesse a hallgatókat a jog (a jogi rendszer), illetve a jogtudomány alapjaival. A rendszerváltást követően ebben a körben is elemi szükségletté vált a forgalomban lévő jegyzetek, tankönyvek modernebb szemléletű tananyaggal való felváltása. Az első lépések egyikét az ELTE jogi karán hosszú évek óta oktató Szilágyi Péter tette meg az 1992-ben "Jogi Alaptan" címmel megjelent, kézirat "műfaji" megjelölésű egyetemi jegyzetével.
Természetesen, mivel egy adott jogi kultúrán, vagy éppen egy országon belül - jelentős részben a hatályos jog által meghatározott - konszenzus létezik a jog és az állam fő kérdéseivel, jellemzőivel, rendszerezésével kapcsolatban, az is nyilvánvaló, hogy e kérdések tudományos igényű megközelítései is számos tekintetben egyező mintát követnek. Elnevezésbeli különbségek mellett (alaptan, fogalomtan, bevezetés) azonban, koncepcionális eltérések is léteznek az egyes egyetemeken oktatott alapvetés jellegű tárgyak között. Éppen e heterogenitás miatt érdemes külön figyelmet szánni a fentebb említett "Jogi Alaptan" legújabb, átdolgozott kiadására.1
Bár a könyv címe a magyar jogbölcseleti hagyományokat követve "Jogi Alaptan" a koncepció mégis az állam és a jog jelenségének genetikus kapcsolatára épül. A műben az állam kialakulását, jellemzőit hangsúlyosabban elemző részek kerülnek előbb tárgyalásra, a jog, jogrendszer sajátosságait elemző fejezetek, melyek terjedelmileg rövidebbek csak ezután következnek. A szerző tudatosan helyezkedik erre az álláspontra, s ehhez mindvégig következetesen hű marad. Eszerint mind a jog, mind az állam sajátos társadalmi rendeltetéssel bír, melynek alapja a társadalmon belüli munkamegosztásra épülő differenciálódás. Erről az elméleti kiindulópontról a szervező, irányító és részben elnyomó funkciót ellátó állam szerepe válik hangsúlyossá, a jog, mint az állam létéhez kötött normarendszer jelenik meg, az állami irányítás legfontosabb eszközeként.
A mű szerkezetileg is ezt a gondolati ívet követi (didaktikai szempontból sem hátrányos, ha a hallgatók által a történelemből már ismerős társadalmi-gazdasági formációk elemzése után, azokkal összefüggésben tárul fel a jog még ismeretlen birodalma). Alapvetően négy nagy témakört fog át: 1) tudományelméleti, tudomány-rendszertani kérdések; 2) az állam és a jog eredete; 3) a modern állam jellemzői; 4) a jog és a jogi rendszer sajátosságai.
A tanultak megértésének általában vett feltétele a vizsgált témára való rálátás biztosítása. Ugyanakkor egy olyan komplex társadalmi jelenség, mint a jog esetében különösen tisztázásra szoruló kérdés az, hogy hol húzódik a határ a joggyakorlat, a tételes jogtudomány dogmatikai tevékenysége és a jogelmélet általánosításai között. Nem véletlen, hogy más "szerencsésebb" tudományok bevezetés jellegű tankönyveiben nincs szükség ehhez hasonló (egyébiránt az általános műveltség részét képező) tudományelméleti ismeretek átadására.
E kettős célt szolgálja a könyv első fejezete, mely az általánostól a különös felé haladva tárgyalja először a tudományos megismerés kialakulását, annak leválását a hétköznapi gondolkodásról. Már itt felbukkan a később is követett álláspont: a tudományt elsősorban (ahogy az államot és a jogot is) társadalmi szükségletek hívják életre, az ettől független tényezők szerepe (a tudomány szempontjából a puszta kíváncsiság) csak másodlagos.
A tudományok négy nagy csoportját különbözteti meg: a filozófiát, a természettudományokat, a társadalomtudományokat és a formális tudományokat. Emellett ismertet még ettől eltérő osztályozásokat is. A tudomány fejlődését elsősorban Karl Popper és Thomas Kuhin kategóriáin keresztül szemléli, így nem véletlen, hogy a tudomány alapmodelljét a természettudományok jelentik, ezen szemlélteti a tudományos gondolkodás sajátosságait (paradigmatikus fejlődés, objektivitásra törekvés, formalizált nyelv stb.). A társadalomtudományoknak csak az ettől eltérő tulajdonságjegyeit ismerteti. A társadalomtudományok legfontosabb sajátosságának azok érdekkötöttségét tekinti. E választás hátterét segít megvilágítani a híres "pozitivizmus-vita" ismertetése, melynek kapcsán tisztázza a szerző saját álláspontja alapjait. Ebben az általános fogalmi keretben elhelyezve tárgyalja aztán az állam és jogtudományok sajátosságait, elsősorban az állam és jogtudományok tárgyát, rendszerét és módszereit, melyet a tankönyv is követ. A jövő jogászai számára a jogtudomány létének szükségességét igyekszik tudatosítani a jogtudomány és a joggyakorlat kapcsolatát elemző rész.
A jog és az állam gyakorlati összefonódásának következménye, hogy a jogról és államról való legáltalánosabb ismeretek alapkérdéseit is szorosan együtt jog-és állambölcseletként tárgyalja, ugyanakkor felhívja a figyelmet a két jelenség viszonylagos önállóságára is. Ennek figyelembevételével a lehető legszélesebb körben ismerteti a jog- és az állambölcselet fő témaköreit, melyek egyaránt felölelik az axiológiai, szociológiai és analitikus megközelítéseket is.
Bár egészében meglehetősen elvont kérdéseket tárgyal a szerző ebben a fejezetben, ezeket logikusan haladva, sok helyen pontokba szedve fejti ki, megköny-nyítve ezzel a tudományelmélet alapjaival ismerkedő hallgatók feladatát. Szintén ezt segítik a világos, egyértelmű fogalom-meghatározások, illetve elhatárolások. Azonban talán nem tűnik szőrszálhasogatásnak, ha megjegyzem: az állam- és jogtudományok kifejezés mellett a jog- és állambölcselet vonatkozásában alkalmazott szócsere mögött igazából tartalmi-koncepcionális változást nem látok meghúzódni.
Az állam és a jog eredete címet viselő fejezet az előzőekben bemutatott egységes szemléletet tükrözi. Szilágyi Péter a társadalmi munkamegosztás, és az innen eredő osztályellentét kialakulásából vezeti le, mind az állam, mind a jog létrejöttét, melyek egymást kölcsönösen feltételezve, egyértelműen társadalmi szükségletként jelennek meg, így rendeltetésüket is ez határozza meg.
A szerző széles körű történelmi és antropológiai ismeretekről bizonyságot téve a II. fejezetben részletesen és szemléletesen mutatja be az újkort megelőzően létezett állami berendezkedések kifejlődésének útját a törzsi társadalmak államnak még nem nevezhető szervezetétől kezdve, az állam kialakulásának elsődleges (tehát más államoktól független, eredeti) ázsiai útján át, annak másodlagos és harmadlagos (antik, illetve germán) változatáig. Ennek során elsődlegesen a termelési mód az, melynek determináló erőt tulajdonít ezen intézmények sajátszerűségeinek létrejövetelében.
Az egyes társadalmi formációk bemutatása után, minden esetben elemzi az adott alakzathoz kapcsolódó, a társadalom létezéséhez szükséges normarendszer jellemzőit is. Ennek során egyre inkább kikristályosodik a szerző jogkoncepciója, melynek alapvető vonása, hogy jogról csak a magatartási szabályok állami elismerése, és az állam általi szankcionáltsága esetén beszélhetünk. Ez a kiindulópont a jog fogalmának meghatározásával és a szokásjog jogi minőségének vizsgálatakor válik ismét explicitté.
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
