Az Európai Bizottság 2001 júliusában közzétett közleményében1 konzultációt kezdeményezett a nemzeti szerződési jogi szabályozások eltéréseiből, valamint a közösségi jog belső zavaraiból adódó belső piaci problémák európai szintű kezelése érdekében. A közösségi jogalkotás eredményeként számos szerződési jogi vonatkozású - elsősorban fogyasztóvédelmi indíttatású - irányelv2 született, amelyek gyakorlati alkalmazása és nemzeti jogokba történő átültetése során számos nehézség jelentkezett. A nehézségek egyik legtöbbet emlegetett oka az irányelvek közötti inkonzisztencia.3 Visszatérő probléma a közösségi irányelvek túlzottan absztrakt jogi nyelvezete is. A legfőbb problémát e tekintetben az alkalmazott kifejezések definiálatlansága vagy éppen túlságosan tág meghatározása jelenti. Nem véletlen ezért, hogy az átültetéskor sokszor tagállamonként eltérő megoldások születnek.
A szerződési jog továbbfejlesztésével kapcsolatos konzultáció alapjául, a gondolkodás orientálásának céljából a közleményben a Bizottság négy megoldási lehetőséget vázolt. Az első szerint hagyni kell, hogy a piac maga kezelje a felmerülő nehézségeket, a Bizottság közbeavatkozására nincsen szükség. Ezt a "minimumprogramot" a konzultációban részt vevők döntő többsége nem találta megfelelőnek, mondván, hogy a Bizottság nem hagyhatja magára a piacot, hiszen annak zavarait többek között éppen maga okozza. A másik lehetőség szerint együttes kutatómunka eredményeként közös - de jogi kötelező erővel nem rendelkező - szerződési jogi alapelvek, illetve általános szerződési minták kidolgozása és fejlesztése útján kell a nemzeti jogok közelítését megvalósítani. A harmadik verzió szerint a közösségi jogalkotás már létező eredményeinek felülvizsgálata, korrekciója útján érhető el a nemzeti jogok közelítésével kapcsolatos cél. S végül megfogalmazta a Bizottság azt az egyelőre legkevésbé valószínű lehetőséget is, hogy egy átfogó szerződési jogi szabályozást valósít meg, amely a szerződési jog általános kérdései mellett egyes szerződéstípusokkal is foglalkozik. Az észrevételek nagy többsége szerint a problémák a létező közösségi szerződési jog továbbfejlesztésén, valamint a szerződési jog közös, európai alapelveinek kidolgozásán keresztül oldhatók meg.
A Bizottság 2003-ban közzétett Akciótervében4 vázolta a konzultációs folyamat folytatásával kapcsolatos elképzeléseit. A konzultációs folyamat és az Akcióterv alapján egyértelművé vált, hogy a közösségi jogalkotás továbbfejlesztésében rejlő lehetőségek mellett nagy hangsúlyt kell fektetni alternatív megoldási módok kidolgozására is.
Ahogy az Akcióterv is kiemelte, a közösségi jog meglévő problémáinak kiküszöbölése kulcskérdés a nemzeti jogok közelítése szempontjából, ezért természetesen megkülönböztetett figyelmet kell fordítani a hatályos közösségi jog felülvizsgálatára, minőségének és koherenciájának javítására is. A közösségi jog fejlesztése a jogalkalmazás egységességét alapozhatja meg, ami nélkülözhetetlen a belső piaci célok megvalósításához. Az ún. Common Frame of Reference (CFR) ötlete - mint közös hivatkozási keret - ezen elképzelések mentén, a közösségi, szerződési jogi tárgyú irányelvek felülvizsgálatának és fejlesztésének tervével összefüggésben született. A CFR leegyszerűsítve közös alapelvek és terminológia kialakítását jelentené, amely mint hivatkozási bázis a közösségi jog minőségének fejlesztése mellett kulcsszerepet játszhatna a nemzeti jogrendszerek egymáshoz közelítésében is.5
Az Akcióterv a közösségi szerződési jog fejlesztése mellett említést tett egy másik lehetséges irányról, mégpedig általános szerződési mintáknak (Standard Terms and Conditions - STC) a piaci szereplők általi kidolgozásáról, és ezeknek egy, a Bizottság által fenntartott honlapon való közzétételéről is. Bár az ún. általános szerződési feltételek (blanketták) Európa-szerte elterjedtek, hiszen időt és pénzt takaríthatnak meg velük a felek, de tekintettel arra, hogy ezek sok esetben az egyes EU-tagállamokon belüli alkalmazásra tervezettek, nem jelentenek megoldást határokon átívelő szerződéses kapcsolatokban. A Bizottság ezért kifejezetten javasolta a piaci szereplők számára STC-k kidolgozását, azzal, hogy azok természetesen nem sérthetnek közösségi jogi előírásokat.
Az Akcióterv egy ún. Optional Instrument lehetőségét is felveti, amely tulajdonképpen egy olyan modellszabályozást jelentene, amelynek funkciója elsősorban a belső piac határokon átívelő szerződéses kapcsolatainak egyszerűbb rendezése lenne, azzal, hogy arra a felek, mint alkalmazandó jogra hivatkozhatnának szerződéseikben. Ezt a felvetést mindenképpen indokolttá teszi az, hogy határokon átnyúló szerződések esetében sokszor megkerülhetetlen az egyik szerződő fél tagállamának szerződési jogi szabályozására, mint olyan háttérszabályozásra hivatkozás, amely a felek között nem rendezett kérdésekben vitás esetben alkalmazandó, márpedig a másik félnek - az adott ország szerződési jogi szabályainak hiányos ismerete miatt - ez sok esetben nagyobb kockázatot és hátrányt jelent.
A CFR lényegét tekintve tehát jogi iránytűként és eszköztárként funkcionálna, megjelenési formáját ugyanakkor egyelőre bizonytalanság övezi. Ezt a bizonytalanságot az Akciótervet követő újabb bizottsági közlemény6 sem oszlatta el teljesen, mert a CFR által elérni kívánt célok és a CFR lehetséges funkcióinak számbavétele mellett csak vázlatos terveket tartalmaz a CFR felépítését, megjelenési formáját illetően. Nem derült ki ráadásul továbbra sem az, hogy hogyan viszonyulhat egymáshoz a CFR, az STC-k és az Optional Instrument, igaz, a Bizottság első éves jelentésében7 lényegében elveti az STC-vel kapcsolatos korábbi terveket, és egyértelművé teszi azt is, hogy a CFR előkészítése élvez prioritást. Megjegyzendő, hogy a Bizottság az Optional Instrumenttel kapcsolatos további gondolkodás során a CFR-folyamat eredményeit is hasznosítani kívánja.
A nyitott kérdésekről való további konzultáció szükségességének felismerését jelzi az a szervezés is, amelynek eredményeként az Európai Bizottság és egyes tagállamok kormányzatának képviselői, jogtudósok és egyéb érdekeltek bevonásával 2005. december 16-án nemzetközi tanácskozás zajlott az Igazságügyi Minisztériumban. A konferencia főszervezőjének, Gárdos Péternek8 a bevezetőben ismertetett gondolatai és Harmathy Attila9 nyitóbeszéde a CFR-rel kapcsolatos pragmatikus vita kialakulásának lehetőségével kecsegtettek, ugyanis nyilvánvalóvá tették az Európai Bizottság és az Unió Brit Elnökségének jelenlévő képviselői számára, hogy a bizottsági közleményekben ismertetett és a célok tekintetében nem vitatott elképzelésekkel kapcsolatban számos elméleti és gyakorlati kérdés, sőt aggály hozható fel.
A Bizottság több ízben is hangsúlyozta, hogy a CFR-rel kapcsolatos előkészítő munka során figyelemmel kell lenni a közösségi jogra, valamint a jelentősebb nemzetközi egyezményekre (elsősorban az áruk nemzetközi adásvételéről szóló 1980-as bécsi ENSZ-egyezményre10), ugyanakkor Harmathy Attila utalt arra, hogy a magánjogi jogegységesítés egyéb eredményei (mint például a Nemzetközi Kereskedelmi Kamara által kiadott szokványok) az eddigi munka során egyelőre figyelmen kívül maradtak, és nem világos az sem, hogy a Lando-bizottság11 által kidolgozott alapelvekhez12 képest miben akar mást, újat a Bizottság. Vékás Lajos13 a CFR előkészítésén dolgozó tudományos kutatók képviseletében mindenesetre jelezte, hogy munkájukat kifejezetten a PECL-re, mint kiindulópontra alapozzák. Hugh Beale14 a közösségi jogon túl a tagállami tapasztalatok hasznosítását is nélkülözhetetlennek nevezte.
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
