Napjainkban mind gyakrabban hallunk a családon belüli erőszakról. Ez egy ténylegesen meglévő, valódi válaszokat igénylő probléma, azonban sajnos igen gyakori, hogy a kérdés megközelítése hiába nem vitatottan jószándékú, mégis nélkülöz bizonyos lényeges szakmai ismereteket. Anélkül, hogy azt képzelném, zsebemben hordozom a bölcsek kövét, előrebocsátom, hogy egykori családjogi bíróként közel 10 évet töltöttem az igazságszolgáltatásban, lassan ugyancsak 10 éve ügyvédként foglalkozom családjoggal, és a pszichológus másoddiplomám alapján a problémának mind a jogi, mind a pszichológiai aspektusait szem előtt tartva közelítek a témához.
Mostani írásomra azért szántam rá magam, mert a Páneurópai Jogász Unió egy jogegységi határozat meghozatalának kezdeményezését javasolta a témában, amihez mindjárt el is készítette a saját tervezetét.[1] Ezen tervezetet, amely "a Kúria ..../2015. sz. Polgári Jogegységi Határozata (PJE) a családjogi ügyekben felmerült kapcsolati (családon belüli, párkapcsolati) erőszak (domestic violence) meghatározásáról, bizonyításáról, családjogi és azzal összefüggő jogkövetkezményei helytálló alkalmazásáról" címet viseli (a továbbiakban: Tervezet) jónevű és jószándékú szerzők jegyzik.[2] Mielőtt azonban belevágnánk a Tervezet kritikai elemzésébe, nem árt tisztáznunk néhány, a téma szempontjából alapvető fogalmat és ismeretet.
Ilyen mindenekelőtt a pszichológiában, de azon belül különösen a családpszichológiában közismert ún. rendszerszemlélet, aminek a legfontosabb szempontja, hogy a családot, mint rendszert egységes egésznek tekinti, ahol az egyén nem ragadható ki szociális közegéből, környezetéből, de különösen a családjából, ehelyett bármely vele kapcsolatos problémát a kontextusában kell szemlélni.[3] A gyakorlatban ez azt jelenti, hogy egy szakembernek nem szabad beérnie azzal, hogy a "tünethordozóként" elé tolt személyt próbálja meg önmagában megérteni, gyógyítani stb., ehelyett a személyt és magatartását a kapcsolatrendszerében kell értelmeznie. Vagyis egy családterapeuta például kifejezetten szakmai műhibát követne el, ha beérné azzal, hogy a család által "tünethordozóként" elébe tolt gyermeket vizsgálná kizárólag mondjuk az ő ágybavizelésével, és nem igyekezne a probléma valódi gyökerét feltárni, megérteni. Így ugyanis rejtve maradna előtte mondjuk az apa alkoholizmusa és/vagy az anya szorongásos zavara, amiről meglehet, kényelmesebb lenne minden érintettnek nem tudomást venni - csak éppen ha ezekkel nem foglalkozunk, a gyermekük ágybavizelésének valódi okai is rejtve maradnának, így pedig érdemi gyógyulás eleve nem lenne elérhető. A család tehát mint rendszer működik, még ha ezt sokkal-sokkal kényelmesebb is nem tudomásul venni, és sokkal egyszerűbb a tünethordozóként "előretolt" személy problémájával foglalkozni, mint feltárni és kezelni a család komplex patológiai rendszerét. Amennyiben ugyanis ezt figyelmen kívül hagyjuk, úgy nem kell bajlódnunk annak feltárásával, hogy a gyermek nem vizelne ágyba, amennyiben az apukája nem térne haza rendszeresen részegen esténként, esetleg nem bántalmazná őket az anyukájával, vagy hogy ha az anyukája nem szenvedne szorongásos zavarban, akkor apukának is sokkal kevesebb oka lenne az immár jóval kevésbé szeretetlen családban az ivásra stb. A fentiek mint cseppben a tengert mutatják, milyen komplex rendszer egy család, milyen sokféle okai lehetnek bármely családtag patológiájának, ami eleve nem értelmezhető a rendszer egésze működésének alapos megértése nélkül. Azt szokták mondani, hogy a szőlőfürt bármelyik szemét rángatjuk meg, az egész szőlőfürt vele mozog. Megtehetjük persze, hogy mi csak az éppen megrángatott szőlőszemre, mint "hibás egyedre" fokuszálunk, és értetlenkedve figyelhetjük, hogy a többiek miért nem maradnak nyugton. A pszichológia azonban olyan, mint a gravitáció: akkor is működik, ha történetesen nem hiszünk benne.
A fenti ismeretekkel nem rendelkező vagy azokat figyelmen kívül hagyó megközelítés egy igen egyszerű - és persze értelemszerűen hamis - leegyszerűsítés talaján áll: vannak a jók (és éppen ezért persze "ártat-
- 20/21 -
lanok", akik "semmiről sem tehetnek"), meg a rosszak (akik persze szerepükből fakadóan eleve a "bűnösök"). Előre bocsájtva, hogy eszem ágában sincs agresszív bántalmazóknak mintegy a "védelmére kelni", kénytelen vagyok felvállalni, hogy a fenti megközelítés tudományos szempontból erősen problémás. A valóságban értelemszerűen nem léteznek ördögök és angyalok, tehát párokat sem alkotnak, éppen ezért ez egy tudományos szempontból meglehetősen aggályos leegyszerűsítése lenne a valódi problémának.
Rokeach volt az az amerikai pszichológus, aki az ún. nyílt és zárt gondolkodást elsőként leírta és megkülönböztette.[4] Ennek egyik lényeges pontja, hogy a nyílt gondolkodású személyek számára a világ és benne az emberiség egyfajta kontinuum mentén konceptualizálódik, vagyis léteznek jobb és rosszabb természetű, toleránsabb és kevésbé toleráns, okosabb és kevésbé okos stb. emberek, de ami a lényeg: valamennyien ugyanannak az emberiségnek a részei, egy egységes halmazon belül egy képzeletbeli egyenesen az átlagtól ebben vagy abban az irányban helyezkednek el, de legyenek bárhol, a különbség közöttük csak mennyiségi. Ez egy meglehetősen toleráns, elfogadó hozzáállás a világgal és benne az emberekkel szemben, hiszen láthatólag mindenki ugyanannak az egységes halmaznak a része, amelyet emberiségnek nevezünk, még ha ezen halmazon belül nyilván léteznek is ilyenebb vagy olyanabb emberek. Ezzel áll szemben az ún. zárt gondolkodás, amelyet az jellemez, hogy az ekként gondolkodó emberek számára csak két véglet létezik, amelyek között eleve nincsen átjárhatóság, némileg leegyszerűsítve vagyunk "mi", a "magunkfajták", természetesen a "jók", és vannak "ők", a "magukfajták", akik természetesen a "rosszak". A két halmaz egy képzeletbeli egyenes két ellentétes végpontján helyezkedik el,[5] mint jeleztem, átjárhatóság nélkül. Ez a gondolkodásmód - talán nem véletlenül - igen nagy hasonlóságot mutat a szélsőséges, előítéletes gondolatokra való hajlammal, amelyet Adorno fejtett ki.[6] Ebben a végletes világképben értelemszerűen eleve nincs helye olyan gondolatoknak, mint pl. hogy valaki a "mi" táborunkból bármiben is hibás lehetne, miként a világban található összes bajnak és rossznak kizárólag a másik tábor az okozója.
Lassanként közeledünk a probléma gyökeréhez. A fenti ismereteket mellőző szemlélet azon a hamis, leegyszerűsítő megközelítésen alapul, hogy a párkapcsolati problémák, de ezeken belül különösen a párkapcsolati, illetve a családon belüli erőszakért eleve kizárólag a "bántalmazó" a felelős.[7] Nem véletlen, hogy a NANE Egyesület egyes szórólapjainak már a szlogenje is úgy kezdődik, hogy "Nem vagy felelős semmiért!"[8] Emberileg természetesen mélyen megértem, hogy a bántalmazottak (Figyelem! NEM bántalmazott nőket írtam, és nem véletlenül, erre még később visszatérünk!) számára rendkívül vonzó lehet azt hallani, hogy ők eleve semmiért sem felelősek, mindenről kizárólag a másik fél tehet, de ha a problémát valóban megoldani akarjuk, és nem pedig bűnbakokat keresni, akkor nem mondhatunk le a probléma lényegének a megértéséről. A valóságban ugyanis nemhogy a párkapcsolati erőszak, de már maga a párválasztás sem a véletlen műve. Ismét szembesülnünk kell azzal, hogy egy hamis, leegyszerűsítő megközelítést elfogadva éppen a lényeg sikkadna el számunkra, mondhatni a fától nem látnánk az erdőt. Ugyanis pszichológiai közhely, hogy a párválasztás nem a véletlen műve, hanem tudattartalan igények összetalálkozásának vagyunk akaratlan tanúi.[9] Nem véletlen, hogy a játszma-elméletben eleve játszmáknak nevezik a párkapcsolatok résztvevőinek tudattalan együttműködését is. Lényeges, hogy itt eleve tudattalan igények találkozásáról beszélünk, vagyis ne akként képzeljük el a történetet, hogy a leendő bántalmazott így szól magához: "Már elég régen nem vertek meg családon belül, ideje lenne keresni egy erre a feladatra alkalmas személyt". Miként a másik oldalról sem akként fog konceptualizálódni a párválasztás, hogy "Na végre, itt van ez a másik, akit majd jó alaposan helyben hagyhatok!". Ellenkezőleg, merőben tudattalan (de persze távolról sem véletlen!) folyamatokról van esetünkben szó.
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
