Tanulmányomban a kábítószer-problémával kapcsolatos hazai kriminálpolitika és büntetőjogi szabályozás 1978-at követő két évtizedével, a húsz esztendő jogalkotási állomásaival, legfontosabb jellemzőivel foglalkozom.
1. Bár a kábítószer-bűncselekmények szabályozása jelentős mértékben változott 1993-ban, majd 1998-ban, azonban bizonyos dogmatikai megoldások alapvetően azonosak a Büntető Törvénykönyv (a továbbiakban: Btk.) eredeti, 1978. évi változatában szereplő és a hatályos tényállások esetében, továbbá változatlanul érvényesek a kódex megalkotásakor követett egyes alapelvek.
A szabályozás változatlan elemei, illetve elvei a következők:
- A Btk. 282. §-a (Visszaélés kábítószerrel) meghatározza, hogy milyen kábítószerrel kapcsolatos cselekmények minősülnek "visszaélésnek", de a kódex nem tartalmazza a "kábítószer" fogalmát. A 282. § ugyanis az elkövetési tárgy szempontjából kerettényállás. Ez azt jelenti, hogy minden olyan anyag, illetve csak olyan anyag lehet elkövetési tárgya a bűncselekménynek, amely a vonatkozó rendészeti jogszabályok szerint kábítószer vagy - figyelemmel a Btk. 286/A. § (2) bekezdésére - "veszélyes pszichotrop anyag".[1]
- A büntetendőség mértéke az elkövetési magatartások többségénél függ a visszaélés tárgyaként szereplő kábítószer mennyiségétől.
- A büntetendőség mértékét nem befolyásolja viszont a kábítószerek eltérő veszélyessége. Az egyes visszaélések a kábítószerek egészségkárosító hatása közötti különbségekre való tekintet nélkül büntetendők.
- Nemcsak a "kábítószerekkel" és a "veszélyes pszichotrop anyagokkal" való visszaélés bűncselekmény, hanem bizonyos esetekben az ún. kábítószert pótló anyagokkal kapcsolatos cselekmény is (283. §: Kóros szenvedélykeltés).
- Ha bizonyos korlátozásokkal is, de eltérően büntetendők a fogyasztók és a kereskedők. Az elmúlt húsz év törvénymódosításai során végig érvényesült a Btk. 1978. évi eredeti változatának ezzel kapcsolatos megközelítésmódja, amelynek lényege a 282. § (5) bekezdéséhez fűzött miniszteri indokolás szerint: az "(5) bekezdés külön kívánja választani egymástól a kábítószer áldozatait és haszonélvezőit. A törvény szigorának az utóbbiak ellen kell érvényesülnie. Az előbbiek esetében sem mellőzhető ugyan - a visszatartás érde-
- 245/246 -
kében - a büntetés fenyegetése, de ennek minőségileg enyhébbnek kell lennie."
- A kábítószer-fogyasztó bűnelkövetővel szemben kényszergyógyítás, mint büntetőjogi szankció alkalmazására nincs lehetőség.
2. A felsorolt "állandó", tartós jellemzőkön túl azonban mára a Btk. 282. §-a és ezzel együtt a kábítószer-bűncselekmények szabályozása az 1978. évi eredeti tartalomhoz képest az 1993. évi és az 1998. évi módosítások következtében jelentősen megváltozott. A változások egyaránt jelentenek szigorítást, a jelenségre vonatkozó kriminalizálás kiszélesedését, a keresleti- és a kínálati oldali cselekményekre, illetve szereplőkre vonatkozó szabályozás fokozódó differenciálódását, valamint a jogállami követelményeknek megfelelő törvénymódosítást.
A szigorítás vonatkozik a fogyasztói és a kereskedői cselekményekre. Például egy függőnek nem minősülő kábítószer-fogyasztó csekély mennyiségű kábítószer visszaélésnek minősülő birtoklásáért a Btk. 1993. évi módosításáig legfeljebb egy évig terjedő szabadságvesztéssel volt büntethető, 1993. május 15-e óta viszont már két évig is terjedhet a kiszabható szabadságvesztés. Ráadásul időközben az egyes kábítószerek esetében a "csekély mennyiség" felső határa - a heroin kivételével - csökkent. Ez utóbbi változás a keresleti-oldal szereplőivel (fogyasztók) szemben a korábbiakhoz képest ugyancsak súlyosabb büntetések alkalmazására teremt lehetőséget. Drákóian szigorodtak a kínálati-oldal szereplőire vonatkozó büntetési tételek. Így amíg a Btk. eredeti változata alapján maximum 8 évig terjedő szabadságvesztéssel volt büntethető aki "jelentős mennyiségű" kábítószerrel illegálisan kereskedett, az 1998. évi módosítás nyomán az illegális kábítószer-kereskedőre akár életfogytig tartó szabadságvesztés is kiszabható. A mennyiségi határ ebben az esetben is úgy változott - szintén a heroin kivételével -, hogy az már eleve szigorúbb elbírálásra teremt lehetőséget.
A kábítószer-bűncselekményekre vonatkozó szabályozás fokozódó differenciálódását bizonyítja az 1993. évi módosítás, amely kábítószer-fogyasztók esetében - bizonyos feltételekkel - lehetővé tette büntetés alternatívájaként a gyógykezelés alkalmazását.
A kábítószer-probléma büntetőjogi kontrolljának kiszélesedését jelzi, hogy a Btk. 1998. évi módosítása következtében már nemcsak a kábítószernek minősülő anyagokkal, hanem a prekurzorokkal kapcsolatban elkövetett visszaélés is bűncselekménynek minősül (283/A. §: Kábítószer készítésének elősegítése).
A jogállami követelményeket szem előtt tartó büntető jogalkotást tükrözi pedig, hogy az 1998. évi módosítás révén törvény határozza meg, hogy egyes kábítószerek esetén mi a "csekély mennyiség" felső, illetve a "jelentős mennyiség" alsó határa, továbbá, hogy a Btk. tartalmazza a "fogyasztás" büntetendőségét [282. § (9) bekezdés a) pont].
Ezek után nézzük részletesen, hogyan alakult a kábítószer-bűncselekmények szabályozása Magyarországon a kilencvenes években.
1. Az 1978. évi Btk. kábítószer-bűncselekményei (282. §: Visszaélés kábítószerrel, 283. §: Kóros szenvedélykeltés) módosításának szükségessége a nyolcvanas évek közepéig nem merült fel. A kábítószer-fogyasztás korabeli viszonyokhoz "igazodó" formáinak terjedése azonban a nyolcvanas évek közepén felszínre hozta a 282. § bizonyos hiányosságait. Így többek között, hogy a tényállás szövegéből nem derült ki egyértelműen, hogy a fogyasztás büntetendő cselekmény vagy sem, valamint a tényállásban szereplő két fogalom ("csekély" és "jelentős" mennyiségű kábítószer) tartalmának meghatározása hiányzott a kódexből.[2]
Ugyancsak felmerült különböző fórumokon ekkoriban, hogy miként lehetne fokozni a büntetőjog szerepét a kábítószer-fogyasztás visszaszorításában.
A 282. szakasz említett hiányosságainak kiküszöbölésére és a tényállásban szereplő elkövetési magatartások értelmezésére a Legfelsőbb Bíróság 1986-ban kiadta az alsóbb bíróságokra kötelező érvényű VI. Büntető Elvi Döntését. Ebben a fogyasztás büntetendőségére vonatkozóan a legfőbb bírói testület megállapította: a "kábítószer fogyasztója a kábítószerrel visszaélés bűncselekményét akkor is elköveti, ha nem maga készítette vagy tartotta a kábítószert, hanem mástól, a fogyasztás érdekében szerezte meg."[3]
Magyarországon tehát a kábítószer-fogyasztás büntetendősége szempontjából a Legfelsőbb Bíróság idézett döntésének 1986. december 27-i megjelenése és 1999. március 1-e között azon országok közé tartozott, amelyekben az illegális megszerzés, illetve birtoklás büntetendősége révén valósult meg a fogyasztás kriminalizálása.[4]
A kábítószer-fogyasztás elleni fellépés területén az említett Legfelsőbb Bírósági elvi döntés már önmagá-
- 246/247 -
ban a büntetőjog növekvő szerepét jelezte és ezt a tendenciát - legalábbis elvben - megerősítette a Btk. 1987. évi módosítása. Az 1987. évi Btk. módosítás során ugyanis a korábban csak az alkoholista elkövetőkkel szemben alkalmazható kényszergyógyítást, mint büntetőjogi szankciót kiterjesztették a bűncselekményt elkövető kábítószer-fogyasztókra. Ez azonban csak a törvényszöveg szintjén történt meg. A módosításhoz fűzött miniszteri indokolás ugyanis kimondta: a rendelkezés csak akkor lép hatályba, ha a kényszergyógyításnak megteremtik a személyi és tárgyi feltételeit. Erre azonban a mai napig nem került sor, így - ahogy az már korábban említésre került - Magyarországon büntetőjogi szankcióként kábítószeres elkövetők kényszergyógyítása nem rendelhető el.
2. A rendszerváltozást követő Btk. módosítások közül az 1993. évi érintette a kábítószer-bűncselekményeket. Az 1993. évi XVII. törvénnyel bevezetett és 1993. május 15-én hatályba lépett módosítás egyaránt tartalmazott büntető anyagi jogi és eljárásjogi rendelkezéseket.
A módosítás mérföldkövet jelentett a hazai kábítószer-problémával kapcsolatos kriminálpolitika és büntető törvényhozás területén. Mérföldkövet, részben azzal, hogy a kábítószer-bűncselekményekre vonatkozó rendelkezések kidolgozása során az Igazságügyi Minisztérium illetékesei egyaránt figyelembe vették a hazai droghelyzet jellemzőit, más országok, így különösen Németország és Ausztria vonatkozó törvényeit, valamint a büntetőjogász, kriminológus és narkológus szakemberek véleményét. Ugyanakkor meg kell említeni azt is, hogy a törvényelőkészítő munka nem egy országos drogstratégia kidolgozásának keretében folyt, hanem a Btk. 1993. évi átfogó módosításának egy szeletét jelentette. Másképpen fogalmazva: nem egy drogpolitikai stratégiához igazodva, annak részeként került kidolgozásra a kábítószerproblémával kapcsolatos kriminálpolitika és az ennek megfelelő új büntetőjogi rendelkezések, hanem csupán az általános kriminálpolitika elemeként. Szerencsére azonban ez a kriminálpolitika kellően racionális volt és alakítói komolyan vették azt a tételt, hogy a büntetőjog a társadalmi kontroll "végső eszköze".
Az akkori kriminálpolitikának ezekből a jegyeiből fakadt a kábítószer-bűncselekményekre vonatkozó 1993. évi reform másik jelentős érdeme: az ún. kettős stratégia - ha nem is következetes - bevezetése. A kettős stratégia lényegét a büntető törvényjavaslat vonatkozó rendelkezéseihez fűzött miniszteri indoklás a következőképpen fogalmazza meg: "A hatályos szabályok az illegális kereskedővel szemben nem elég hatékonyak, a kábítószer fogyasztójával szemben viszont nem elég szigorúak és célszerűtlenek. A Javaslat szigorítja a kábítószer kínálati oldalán szereplőkkel (előállítók, forgalmazók) szembeni szabályokat. Ugyanakkor lehetővé kívánja tenni a büntetőjogi útról való elterelést a fogyasztók esetében, ha önkéntes gyógykezelésnek vetik alá magukat."[5]
Az 1993. évi reform leglényegesebb újdonságai a következők voltak:
- Kibővült a kriminalizálás hatóköre. Büntetendővé vált az is "aki a kábítószerrel visszaélés bűncselekményének elkövetéséhez anyagi eszközt szolgáltat [282. § (4) bekezdés]. Bűncselekmény lett a nagy nyilvánosság előtt kábítószer fogyasztásra való felhívás [282. § (7) bekezdés].
- Új minősítő körülmények kerültek a Visszaélés kábítószerrel tényállásba. Minősítő körülmény lett és 2-től 8 évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő, ha a bűncselekményt "fegyveresen, fiatalkorú vagy gyermekkorú személy felhasználásával követik el, illetve az elkövetés folytán ilyen személy jut kábítószerhez". [282. § (2) bekezdés b, c pontja]. Ugyancsak minősítő körülményként került a 282. §-ba ha a visszaélést "kábítószernek a hatósági előírások megszegésével való termesztésével, előállításával, megszerzésével, forgalomba hozatalával vagy kereskedelmével foglalkozó szervezet keretében követik el" [282. § (3) bekezdés b]. A bűncselekmény büntetési tétele 5-15 évig terjedő szabadságvesztés volt.
- A korábbi 8 év helyett 15 évig terjedő szabadságvesztéssel büntethető cselekmény lett, ha a bűncselekményt "jelentős mennyiségű kábítószerrel követik el" [282. § (3) bekezdés a].
- A kábítószer-fogyasztók esetében a gyógykezelés vállalása révén elterelésre lehetőséget biztosító új 282/A. §-ra figyelemmel módosult a korábbi privilegizált eset [282. § (5) bekezdés] megfogalmazása és emelkedett a büntetési tétel, mégpedig a következők szerint: "Aki az (1) bekezdésben írt kábítószerrel visszaélést csekély mennyiségre követi el, vétség miatt két évig terjedő szabadságvesztéssel vagy pénzbüntetéssel büntetendő" [282. § (6) bekezdés].
- A Kóros szenvedélykeltés [283.§] eredeti változata szerint a bűncselekményt bárki elkövethette, aki betöltötte a büntetőjogi felelősség alsó korhatárát, a 14. életévet. Az 1993. évi módosítás következtében viszont a 283. § szerinti bűntett elkövetője csak 18. életévét betöltött személy lehet. Az új szabályozás lényegében a 14-18 év közötti korosztály "szipuzásának" (szerves oldószer - jellemezően ragasztó - gőzének inhalálása) dekriminalizálását jelentette.
- Kiegészült a Btk. a 282/A. §-sal, amely bizonyos feltételekkel lehetővé tette kábítószer-fogyasztók esetében a büntetőeljárás megszüntetését, amennyiben az elkövető vállalta a gyógykezelést. Ezzel összefüg-
- 247/248 -
gésben módosult a Büntetőeljárási törvény is. A következőkben ezzel a rendelkezéssel és alkalmazásával összefüggő egyes kérdésekkel foglalkozom.
3. Az 1993. évi XVII. törvény 61. §-ával Btk.-ba iktatott 282/A. § értelmében a büntető igazságszolgáltatási útról való elterelésre azoknak az elkövetőknek az esetében volt lehetőség, akik csupán "csekély mennyiségű" droggal éltek vissza és ez a visszaélés saját használatot szolgáló kábítószer termesztést, előállítást, megszerzést vagy tartást jelentett, illetve olyan kábítószerezéssel összefüggő bűncselekmény elkövetését, amely legfeljebb két évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő (pl.: kisebb értékre elkövetett lopás, recepthamisítás). Nem terjedt tehát ki a diverziós lehetőség minden olyan visszaélőre, aki fogyasztó. Így nem vonatkozott a 282/A. § arra a fogyasztóra, akinél a visszaélés tárgyát jelentő kábítószer meghaladta a "csekély mennyiséget", valamint aki terjesztői, kereskedői jellegű cselekményeket is elkövetett. Ugyanakkor, amennyiben a 282/A. § szerinti feltételek fennálltak, akkor attól függetlenül élhetett a kezelés alternatívájával az elkövető, hogy alkalmi, rendszeres vagy kábítószerfüggő fogyasztó volt. Az elterelésre a nyomozás, illetve az elsőfokú bírósági eljárás egy évre történő felfüggesztése keretében kerülhetett sor [Be. tv. 137. § (2) bekezdés és 169. § (5) bekezdés]. A Btk. dogmatikai rendszerében a 282/A. § büntethetőséget megszüntető törvényben meghatározott egyéb ok. A nyomozást, illetve az eljárást akkor lehetett megszüntetni, ha az elkövető eleget tett a kezelésen való részvétellel kapcsolatos, a 282/A. §-ban előírt feltételeknek.
Természetesen azzal az elkövetővel szemben is meg lehetett szüntetni a büntetőeljárást, aki a 282/A. § szerinti valamelyik cselekményt ugyan elkövette, de kezelésre nem szorult (pl. kipróbálta vagy csak megkísérelte a kábítószerezést). Ekkor azonban a nyomozás, illetve az eljárás megszüntetésének alapja nem a 282/A. §, hanem a Btk. Általános Részében szereplő büntethetőségi akadályok közül a cselekmény társadalomra veszélyességének elkövetéskori csekély foka (28. §) vagy elbíráláskori csekély foka, illetve megszűnése (36 §).
Az 1993. évi XVII. törvény sem határozta meg, hogy mit jelent a "csekély" és a "jelentős" kábítószer mennyiség. A törvényi szabályozás hiányát a Legfelsőbb Bíróság pótolta az 1995-ben kiadott 755. sz. Büntető
Kollégiumi Állásfoglalásában (BK). A BK 155. sz állásfoglalás szerint a "Btk. 282. §-ának alkalmazásában 'csekély mennyiségű' kábítószer a kábítószerhez hozzá nem szokott fogyasztóra vonatkoztatott halálos (letális), illetve mérgező (toxikus) adag legfeljebb tízszerese; 'Jelentős mennyiségű' kábítószer az ilyen adag több mint százszorosa".[6]
A Legfelsőbb Bíróság Büntető Kollégiumának álláspontja szerint a mennyiség meghatározás alapegysége azért egy-egy kábítószernek a "hozzá nem szokott fogyasztóra vonatkoztatott halálos adagja", mert ez a mennyiség "mind a gyógyszerként alkalmazott, mind a gyógyászatban nem használatos kábítószereknél természettudományos módszerekkel megállapítható és az igazságügyi orvosszakértői gyakorlatban általánosan elfogadott".[7] Azoknak a kábítószereknek az esetében, amelyeknek halálos adagja nem ismert, a mérgező adag szolgált alapegységként, míg a kannabisz származékokkal kapcsolatban, amelyeknek sem halálos, sem mérgező adagja nem bizonyított "az alapegységet a hazai és a külföldi tapasztalatok alapján a szakértő véleményezi".[8] (A joggyakorlat kannabisz-származékok esetében az 1 g THC-t jelölte meg a "csekély" mennyiség felső határaként.[9])
Az egyes mennyiségi fogalmak mértékének meghatározásakor a Büntető Kollégiumnak ellentétes szempontokat kellett összeegyeztetni. "Egyfelől - írja az állásfoglalás -, a társadalom védelme érdekében csak olyan, viszonylag kisebb kábítószer-mennyiség értékelhető csekélynek, amely (egy vagy több fogyasztási egységként felhasználva) egy vagy legalábbis kevés számú személy életének vagy egészségének a veszélyeztetésére alkalmas. Másfelől a csekély mennyiség nem lehet annyira kicsi, hogy gyakorlatilag kizárja a Btk. 282/A. §-a szerinti büntethetőséget megszüntető ok alkalmazását a kábítószer-függőséget megelőző vagy gyógyító kezelésben részesült személyek javára."[10]
A hivatkozott szempontokat mérlegelve határozta meg testület a már idézett módon a mennyiségi határokat. A BK 155. értelmében egyébként a bíróságnak a kábítószer mennyiségének megállapításakor annak hatóanyag-tartalmát kellett - vegyész véleménye alapján - mérvadónak tekintenie.
A Legfelsőbb Bíróság állásfoglalása egyrészt megszüntette azt a közel egy évig tartó helyzetet, hogy a szóban forgó kábítószer-mennyiségek mértékére nézve nem volt semmiféle támpont a jogalkalmazók szá-
- 248/249 -
| Év | A 286/A. § alapján megkezdett kezelés (fő) | 6 hónapos folyamatos kezelést befejezte (fő) | ||||
| Férfi | Nő | Összesen | Férfi | Nő | Összesen | |
| 1994 | 61 | 13 | 74 | 18 | 7 | 25 |
| 1995 | 60 | 9 | 69 | 42 | 11 | 53 |
| 1996 | 152 | 34 | 186 | 60 | 25 | 85 |
| 1997 | 465 | 80 | 545 | 142 | 34 | 176 |
| Össze- sen | 738 | 136 | 874 | 262 | 77 | 339 |
1. táblázat A 282/A. § alkalmazása 1994-1997 között
mára. (A Legfelsőbb Bíróság már idézett, a "csekély" és "jelentős" mennyiségeket is meghatározó VI. Büntető Elvi Döntését a bírói testület 1994. májusában hatályon kívül helyezte.) Másrészt az állásfoglalás a VI. Büntető Elvi Döntéshez képest gyakorlatilag megemelte a csekély mennyiségi felső és a jelentős mennyiség alsó határát. Így például heroin esetében a csekély mennyiség felső határa a VI. BED. szerint 0.075 gramm, a BK. 155 alapján viszont 0.62 gramm, a jelentős mennyiség alsó határa pedig 0.75 gramm, illetve 6.21 gramm volt.
A korabeli sajtó a 155. sz. Büntető Kollégiumi állásfoglalást a hazai drogpolitika liberalizálásaként értékelte. A szakemberek közül egyetértettek ezzel az iránnyal és helyeselték a mennyiségek ismertetett meghatározását mindazok, akik indokoltnak tartották az 1993. évi XVII. törvénynek a kábítószer-kereskedő és a fogyasztó eltérő büntetőjogi megítélésére lehetőséget teremtő megoldásait[11] és kábítószer-fogyasztó esetében a "medikalizáló szemlélet"[12] érvényesülését.
Hevesen kritizálták viszont az állásfoglalásnak a kábítószer-mennyiségekre vonatkozó részét a Népjóléti Minisztérium - amelyhez akkoriban az egészségügy tartozott - részéről, valamint a rendőrség képviselői. Az utóbbiak azzal érveltek, hogy "a kábítószerek csekély mennyiségének meghatározása ... jó lehetőséget teremtett a kábítószerárusoknak, hogy tettenérés esetén a fogyasztók bőrébe bújjanak".[13]
A 282/A. §. alkalmazásával kapcsolatos 1. sz. táblázatból kétségtelenül megállapítható, hogy 1994-hez képest 1997-re mintegy hét és félszeresére nőtt a büntetés alternatívájaként gyógykezelést választók száma.
Csakhogy időközben több mint háromszorosára nőtt az ismertté vált "visszaélés kábítószerrel" bűncselekmények száma (1994: 256; 1997: 943). Persze ezek az adatok sem pro, sem kontra nem jelentenek megfelelő érveket a rendőrség hivatkozott véleményével kapcsolatban. Sokkal inkább alkalmasak erre a tárgyalt intézmény hatékonyságának vizsgálatára irányuló, Ritter Ildikó vezette kutatás eredményei. Ezek ugyanis arra utalnak, hogy valóban a kábítószer-fogyasztók éltek a 282/A. § biztosította gyógykezelési lehetőséggel, nem pedig a kábítószer-kereskedők "éltek vissza" a "csekély mennyiség" mértékének meghatározásával. A vizsgálati mintában szereplő 913 elkövető - akikkel szemben "visszaélés kábítószerrel" bűncselekmény miatt indult eljárás Budapesten és a nyomozást felfüggesztették, majd 1998-ban, illetve 1999-ben rendőrségi szakaszban megszüntették az eljárást - között elenyésző volt a kábítószert nem fogyasztó, csekély mennyiségű kábítószer kereskedelmében közreműködő elkövető.[14]
Az idézett rendőri állásponttal összefüggésben meg kell említeni azt is, hogy a 282/A. § szövegezése kizárta, hogy a kábítószer-kereskedő, legyen akár saját fogyasztását szolgáló kiskereskedő, éljen a gyógykezelés alternatívájával. Ráadásul, ha valaki "rendszeres haszonszerzés" végett kábítószerrel kereskedett, akkor akár "csekély" mennyiségű kábítószer esetében is már 2-8 évig terjedő szabadságvesztéssel volt büntethető a Btk. 1993. évi módosítása alapján. A kereskedés ténye a nyomozás során bizonyítható és ha ez sikerült, akkor szóba sem jöhetett a gyógykezelés mint a büntetés alternatívája.
- 249/250 -
Nem tekinthetjük tehát megalapozottnak az idézett rendőrségi kritikát. Úgy vélem a "csekély mennyiség" felső határának mértéke egyáltalán nem akadályozta a rendőrséget a kereskedői tevékenységre vonatkozó bizonyítékok összegyűjtésében.
Amit viszont a legkülönbözőbb foglalkozású szakemberek szinte egyöntetűen bíráltak az a BK. 155. sz. állásfoglalásban a mennyiségek meghatározásával kapcsolatos alapegységnek választott viszonyítási pont és az azt kifejező terminológia ("halálos adag").[15] A laikus közvélemény pedig - néhány az állásfoglalásnak ezt a részét félremagyarázó újságcikk hatására is - hüledezett, nem értette, hogyan lehet olyan jogi helyzetet teremteni, hogy "büntetlenül" tarthat magánál bárki a halálos adag tízszeresét elérő mennyiségű kábítószert, sőt akár el is fogyaszthatja azt.
Véleményem szerint a BK. 155. a kábítószer-bűncselekményekkel kapcsolatosan 1993. évi Btk. reform szellemiségéhez igazodó meghatározást adott a drog mennyiségekről. A 282/A. § végrehajtásának, alkalmazásának nehézségei sokkal inkább abból fakadtak, hogy elmaradt a megelőzést, gyógykezelést és a rehabilitációt szolgáló intézményhálózat fejlesztése. A végrehajtási feltételek megteremtésének hiánya is hozzájárult ahhoz, hogy 1995 után, ha különböző indokokkal és szándékokkal, de egyre többen sürgették az 1993. évi módosítás reformját. Erre 1998-ban került sor.
A kábítószer-problémával kapcsolatos büntető anyagi jogi és eljárásjogi rendelkezéseket jelentős mértékben érintette a Büntető Törvénykönyv és a Büntető eljárási kódex 1998. évi módosítása.[16]
A kábítószer-bűncselekményekre vonatkozó módosítás részben előkészített volt. Az Országgyűlés kábítószer-fogyasztás visszaszorítása érdekében 1996-ban létrehozott eseti bizottsága[17] ugyanis jelentésében részletesen foglalkozott a magyarországi kábítószer-probléma jogi, büntető igazságszolgáltatási vonatkozásaival és a jelentést elfogadó 125/1997. (XII. 18.) OGY határozat megállapította.:
"2(...) - kábítószer-problémával kapcsolatos jogszabályaink alapvetően harmonizálnak a vonatkozó ENSZ és egyéb nemzetközi normákkal, büntetőjogi rendelkezéseink szigorúak, de nem kellően differenciáltak; a kábítószer-fogyasztás terjedésére, a bekövetkezett társadalmi-gazdasági változásokra és az Európai Unióhoz való csatlakozási szándékunkra figyelemmel azonban korszerűsíteni kell a tárgykör jogszabályait; (...)
3. Az Országgyűlés szükségesnek tartja:
(...)- a kábítószer-kérdéssel kapcsolatos jogszabályok, különösen a Büntető Törvénykönyv 282. és 282/A. §-ainak a felülvizsgálatát." A határozatban az Országgyűlés felkérte a Kormányt, hogy utasítsa az érintett minisztériumokat a jogalkotási tennivalók számbavételére, valamint a Büntető Törvénykönyv 282/A. §-ának végrehajtási tapasztalataira irányuló értékelő vizsgálatok megszervezésére.
Az országgyűlési határozat tehát körvonalazta a büntetőjogi reform irányát és területeit. Ezen felül a törvényelőkészítők rendelkezésére álltak a kábítószer-probléma büntetőjogi vonatkozásairól az eseti bizottság számára készült szakértői tanulmányok, így például a bírósági gyakorlatot, a külföldi, elsősorban az Európai Uniós országok kábítószer-büntetőjogát elemző anyagok.[18]
Az előzőek tartalmának ismeretében szakmai körökben nagy meglepetést keltett az új Kormány 1998. októberében megjelent tervezete a büntető jogszabályok módosítására vonatkozóan. A bűnözéssel, a bűnelkövetőkkel szembeni "keményebb" fellépést célul tűző kriminálpolitika jegyében készült tervezetben különösen kirívó szigorításokat javasolt a Kormány a kábítószer-bűncselekmények tekintetében.
Ha az országgyűlési vita eredményeként valamit "puhult" is a kormányjavaslat, a kábítószer-bűncselekményeknek alapvetően jóval szigorúbb szabályozása valósult meg a Btk. 1998. évi módosítása következtében, mint amilyen mértékűre a vázolt előzmények alapján számítani lehetett. Mielőtt a kábítószer-bűncselekményekkel kapcsolatos, az 1998. évi változtatások nyomán kialakult hatályos szabályozás lényegét ismertetném, röviden utalok a "nagy meglepetés" okaira.
Az egyik ok, hogy a tervezet csak részben volt előké-
- 250/251 -
szített. Elmaradt ugyanis a 282/A. § végrehajtásával kapcsolatos értékelő vizsgálat, a törvénytervezet kidolgozói alig vették figyelembe az országgyűlési bizottság számára készült tanulmányokban foglaltakat, a tárgykörben készült publikációkat és a tervezetről valódi szakmai vita sem folyt, illetve a szakma kritikájára, ellenérveire[19] nem vagy nem szakmai érvekkel reagáltak az érintettek.[20]
A másik ok: az 1998. évi általános választások után 1998 nyarán új kormány alakult hazánkban. Ennek vezető pártja, a FIDESZ-Magyar Polgári Párt már választási programjában jelezte, hogy jelentős összeggel kívánja támogatni a rendőrséget a kábítószer elleni küzdelemben és szigorítaná a kábítószer-kereskedőkkel szemben kiszabható büntetéseket. A tárgykörrel összefüggésben a programban többek között a következő szerepelt: "hosszú évek állami tehetetlensége után a bűnüldözés eszközeivel is valódi harcot hirdetünk a kábítószer-kereskedelemmel szemben... A kábítószerrel való visszaélés mai büntetési tételei egérutat jelentenek a kereskedők számára, ezért ezeket a lehető legszigorúbbra kívánjuk emelni, anélkül, hogy az áldozatnak is tekinthető kábítószer-fogyasztók rosszabb jogi helyzetbe kerüljenek."[21]
A kormányprogramban kiemelt helyen szerepelt a kábítószer elleni küzdelem csakúgy, mint a közbiztonság helyreállítása. Ahelyett azonban, hogy a Kormány a majdani nemzeti drogstratégia részeként módosította volna a kábítószer-bűncselekmények szabályozását, ugyanaz történt mint korábban: a módosításra kizárólag az új kriminálpolitikát kifejező büntető-jogalkotás keretében került sor.
Csakhogy ezúttal egy meglehetősen kemény, a bűnözés elleni "kíméletlen harc" céljait szolgáló Btk. módosítással változott meg a kábítószer-bűncselekmények szabályozása. Ehhez az irányhoz pedig már nem volt szükség a korábbi években keletkezett szakmai anyagokra.
Az 1999. március 1-én hatályba lépett módosítások nyomán a leglényegesebb újdonságok a következők:
- A büntetendőség szempontjából már nemcsak a kereskedő és a fogyasztó, hanem "nagykereskedő" és a terjesztő cselekményei között is különbség van [282. § (1) és (2) bekezdés].
- Szigorúbban büntetendő a "nagykereskedő".
A "nagykereskedői cselekmény" elkövetőjével szemben akár életfogytig tartó szabadságvesztés is kiszabható [282. § (5) bekezdés].
- A fogyasztás önmagában bűncselekmény [282. § (9) bekezdés a].
- A kábítószer-függő elkövetőre külön rendelkezések vonatkoznak. Kábítószerrel való visszaélése úgy a kereskedőétől, a terjesztőétől, mint a függőnek nem minősülő fogyasztóétól enyhébben büntetendő (282/A. §).
- A gyógykezelést, mint a büntetés alternatíváját kizárólag a kábítószer-függő elkövető veheti igénybe [282/A. (6) bekezdés].
- A "csekély" és "jelentős" kábítószer-mennyiségeket törvény határozza meg. (1998. évi LXXXVII. törvény 83. §, mint Btké. 23. §)
- "Kábítószer készítésének elősegítése" címmel új bűncselekmény került a Btk.-ba (283/A. §).
- Bűncselekménynek minősül kábítószer vagy egyéb kábító hatású anyag befolyása alatti járművezetés [Btk.188. §]
- A pártfogó felügyelet idejére előírható magatartások köre kiegészült a megelőző-felvilágosító egészségügyi szolgáltatáson való részvétel kötelezettségével [82. § (6) bekezdés].
- A Büntetőeljárási Törvény módosítása keretében a "vádemelés elhalasztása" lehetőségét az új szabályozás kiterjesztette a felnőtt elkövetőre is, amennyiben háromévi szabadságvesztésnél nem súlyosabban büntetendő bűncselekményt követtet el. A vádemelés elhalasztásának ideje alatt - 1-től 2 évig terjedően - a gyanúsított pártfogó felügyelet alatt áll (Be. tv. 147/A. §).
- A "Visszaélés kábítószerrel" bűncselekmény súlyosabb esetei miatt szabadságvesztésre ítélt elkövetőkre szigorúbb büntetés-végrehajtási fokozatra vonatkozó rendelkezések irányadók; a büntetés kiszabással kapcsolatos bizonyos kedvezményeket (pl. a büntetés enyhítése) pedig ugyancsak szigorúbb feltételekkel lehet alkalmazni [42. § (2) bekezdés b), illetve [87/A. § (1) bekezdés d)].
Az idézett újdonságok visszavezethetők az új Kormány kábítószer-politikájának szemléletére, az ebből fakadó büntető-jogalkotási koncepcióra, valamint bizonyos mértékig a hivatkozott országgyűlési határozatban foglaltakra.
A kábítószer-politika alapjául szolgáló megközelítés lényege kitűnik Orbán Viktor miniszterelnök 1999. február 4-i beszédének következő részéből: "A drog és a bűnözés ördögi kör, s ez az ördögi kör mindannyiunk biztonságát veszélyezteti. Tisztában vagyunk azzal, hogy a drog fogyasztása teljes mértékben nem szüntethető meg. De a kérdésre - kábítószer vagy élet - világos választ kell adnunk. És mi azt mondjuk: a Kormány az élet oldalán áll. Nem tűzhetünk ki kisebb
- 251/252 -
célt, mint egy drogmentes Magyarország megteremtését. Ezért 1999-ben szigorú kábítószer-ellenes törvényt léptetünk életbe."[22]
Az idézett szemléletre épülő 1998. évi Btk. módosítás keretében pedig a Kormány a büntetőjog eszközeivel kívánt a kábítószer-problémának úgy a keresleti, mint a kínálati oldalával szembeni fellépéshez az addigiakhoz képest "egyértelműbb és hatékonyabb lehetőséget" biztosítani.[23]
A keresleti oldal tekintetében ez a fogyasztás törvény általi büntetendőségének bevezetését, valamint a gyógykezelést a büntetés alternatívájaként igénybe vehető kábítószerrel visszaélő elkövetők körének szűkítését jelentette.[24] A kínálati-oldali jelenségekkel szembeni hatékonyabb fellépés érdekében szigorodtak a kábítószer-kereskedőkre kiszabható büntetések, módosult a "bűnszervezet" fogalma (Btk. 137.§), a "vagyonelkobzás" szabályozása (Btk. 63. és 64. §§) és a "pénzmosás" tényállása (Btk. 303. §).
Az Országgyűlési eseti bizottság 1. sz. jelentését elfogadó határozatban foglaltak részleges figyelembevételét tükrözik a kábítószer-színtér szereplői közötti nagyobb differenciálásra lehetőséget teremtő szabályok, valamint az egyes kábítószer-mennyiségek törvényi meghatározása.
Az 1999. március 1-én hatályba lépett módosítások után a Btk. kábítószer-problémával összefüggő "központi" tényállása változatlanul a "Visszaélés kábítószerrel" (282. §). Ezt egészíti ki a kábítószer-függők visszaéléseivel kapcsolatos 282/A. §, továbbá a "Kóros szenvedélykeltés" (283. §) és a "Kábítószer készítésének elősegítése" (283/A. §) bűncselekmények.
Az 1998. évi módosítás indokolása szerint a Btk. új 282. és 282/A. §§-ban a fenyegetettségek rendszerét a jogalkotó három szempontra figyelemmel alakította ki: a) az elkövetett magatartás; b) a kábítószer mennyisége és c) bizonyos elkövetési módok.
Az elkövetési magatartások lényegében négy csoportra oszthatók, úgy mint: a) beszerző-szállító jellegű magatartások [282. § (1) bekezdés] b) forgalmazási jellegű magatartások [282. § (2) bekezdés] c) bűnsegédi-bűnpártolói, illetve előkészületi jellegű magatartások [282. § (6) és (9) bekezdés] b), d) a tiltott kábítószer-fogyasztás [282. § (9) bekezdés a) pont; 282/A. § (5) bekezdés a) pont].[25]
A bűncselekmény alapesete a "csekély mennyiség" felső és a "jelentős mennyiség" alsó határa közötti kábítószerre nézve (pl. heroin esetében: 0,61-11,99 g) elkövetett illegális termesztés, előállítás, megszerzés, tartás, az országba behozatal, kivitel és az ország területén való átvitel, mint beszerző-szállító jellegű magatartások [282. § (1)]. Az ebbe a körbe tartozó bűntettek két hónaptól öt évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendők. A kínálati oldali bűncselekmények alapesetét jelenti a (2) bekezdés, amely szerint két évtől nyolc évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő, aki a "hatósági előírások megszegésével kábítószert kínál, átad, forgalomba hoz, vagy azzal kereskedik."[26]
Az előzőekhez képest a (3)-(5) bekezdések tartalmazzák a minősített eseteket. A minősített esetek közül az 1998. évi módosítás vezette be - a kábítószerek és pszichotrop anyagok tiltott forgalmazása elleni, 1988. évi ENSZ Egyezményhez[27] igazodva -, hogy súlyosabban büntetendő, ha a kábítószerrel visszaélést hivatalos vagy közfeladatot ellátó személyként követik el, valamint ha a kínálást, átadást, forgalmazást, kereskedést oktatási, köznevelési, gyermekjóléti és gyermekvédelmi, közművelődési feladatok ellátására rendelt épületek területén, annak környezetében, a fegyveres erők vagy a büntetés-végrehajtási szervezet objektumaiban követik el.
Külön kiemelendő, hogy a 282. § (5) bekezdése alapján, amennyiben a kínálást, átadást, forgalmazást, kereskedést "jelentős mennyiségű" kábítószerrel követik el, akkor akár életfogytig tartó szabadságvesztés is kiszabható.[28]
Privilegizált esetek és vétségek, ha az (1) bekezdésben felsorolt magatartásokat, valamint a (2) bekezdésben szereplők közül a kínálást és átadást "csekély mennyiségű" kábítószerrel követik el [282. § (8) bekezdés].
Bűnsegédi-bűnpártolói jellegű magatartást rendel büntetni a 282. § (6) bekezdése azzal, hogy bűncselek-
- 252/253 -
ménynek tekinti kábítószerrel visszaélés bűncselekményének elkövetéséhez anyagi eszközök szolgáltatását. Előkészületi jellegű magatartásként büntetendő pedig, aki nagy nyilvánosság előtt kábítószer-fogyasztásra hív fel [282. § (9) bekezdés b) pont].
Lényegében harmadik alapesetként büntetendő a kábítószer-fogyasztás, tekintet nélkül az elfogyasztott drog mennyiségére. Ez utóbbi megoldással kapcsolatban az 1998. évi módosítás miniszteri indokolása a következőképpen fogalmaz: "a fogyasztás tiltása tekintetében a jogalkotói szándék nem terjed arra ki, miszerint valakit azért sújtson súlyosabb büntetés, mert - önsértő cselekmény révén - "jobban" akarja magát sérteni. A fogyasztás tiltásával a jogalkotói szándék arra irányul, hogy legyen egyértelmű a fogyasztás el nem fogadhatósága."[29] A vétség két hónaptól két évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.
A "csekély mennyiségű" kábítószerre nézve elkövetett, (1) bekezdésben szereplő elkövetési magatartások szerinti visszaélés egyébként némileg enyhébben büntetendő, mint a kábítószer-fogyasztás. Ez a vétség ugyanis nem kizárólag két évig terjedő szabadságvesztéssel, hanem annak alternatívájaként közérdekű munkával vagy pénzbüntetéssel büntetendő. A miniszteri indokolás szerint ez a megoldás azt célozza, hogy az alkalmi fogyasztó eleve csekély mennyiségre alakítsa ki a megszerzési szándékát, és kalkulálhassa be azt is, hogy amennyiben nem fogyasztja el a megszerzett kábítószert, akkor a fogyasztásnál némileg enyhébb elbírálás alá fog esni."
Az 1998. évi módosítás során megtörtént a kábítószer "csekély" és "jelentős" mennyiségének törvényi meghatározása.[30]
A szabályozás lényege, hogy a vonatkozó rendelkezés kábítószer-fajtánként meghatározza a "csekély mennyiség" felső határát és ennek húszszoros mértéke minősül "jelentős" mennyiségnek.
A "csekély mennyiség" felső határa esetében a "mértékegységek": a) bizonyos drogoknál (pl.: LSD, amfetamin, heroin, MDMA, morfin, kokain) a tiszta hatóanyag-tartalom; b) kannabisz növény esetén a növényegyedek száma; c) a törvényben nem nevesített drogok esetében a tiszta hatóanyag tartalmának élettani hatása.[31] A kábítószer pedig akkor "jelentős mennyiségű", ha a csekély mennyiség felső határának húszszoros mértékét meghaladja[32]. A történeti tényállásbeli mennyiség meghatározásakor figyelembe kell továbbá venni a Legfelsőbb Bíróság vonatkozó jogegységi határozatát, az 5/1998. BJE-t.[33]
A mennyiségi kategóriákkal kapcsolatban indokolt még megemlíteni, hogy a "csekély" mennyiségnek nincs alsó, illetve szabálysértési határa. Bármilyen kis mennyiségű kábítószerrel való "visszaélés" tehát bűncselekménynek minősül.[34]
Alapvetően megváltozott az 1998. évi módosítás következtében a Btk. 282/A. § tartalma és ezzel változtak a büntetés alternatívájaként igénybe vehető gyógykezelés feltételei. Az új 282/A. § kizárólag a kábítószerfüggő elkövetőkre vonatkozik és lényegében a 282. § privilegizált esetének tekinthető. A 282/A. § értelmében ugyanis enyhébben büntetendők a 282. §-ban szabályozott egyes cselekmények, amennyiben elkövetőjük kábítószerfüggő személy. Így például az a kábítószerfüggő személy, aki a 282. § (1) bekezdésében szereplő visszaélések valamelyikét követi el, öt évig terjedő szabadságvesztés helyett két évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő; ha jelentős mennyiségű kábítószerre nézve követ el forgalmazási jellegű cselekményt [282. § (2) bekezdés], akkor életfogytig tartó szabadságvesztés helyett öt évtől tíz évig terjedő szabadságvesztéssel büntethető.
Kábítószer-függő elkövető esetében lehetőség van a büntetés alternatívájaként gyógykezelés alkalmazására a 282/A. § (6) bekezdésében szereplő feltételekkel.
Az 1998. évi módosítás tehát nemcsak a kínálati-oldal, hanem a keresleti-oldal szereplőinek büntetendősége esetében is differenciált szabályozást vezetett be. Amint a hivatkozott rendelkezésekből kitűnik, a kábítószer-fogyasztó elkövetők közül más, alapvetően enyhébb bánásmódra van lehetőség a kábítószer-függők tekintetében.
Az enyhébb rendelkezések nem vonatkoznak azonban a függőnek nem minősülő alkalmi- és rendszeres fogyasztókra, így velük szemben indult eljárásokban a változatlanul büntethetőségi akadályként szabályozott elterelésre nincs lehetőség. A miniszteri indokolás értelmében ennek magyarázata, hogy az 1998. évi törvényjavaslat abból indult ki, hogy "akinek a büntetőjog valójában diverziós (elterelési) lehetőséget biztosítani kíván, az a kábítószer-függőség állapotába eljutott kábítószer-fogyasztó. Ettől különbözik a kábítószert pusztán élvezni akaró fogyasztó. A kábítószer-függő-
- 253/254 -
ség fennállása tényének megállapítása orvosszakértői feladat."[35] (A jogbiztonság szempontjából súlyos hiányosság, hogy a tárgykörre vonatkozó, az orvos-szakértői gyakorlat egységesítését szolgáló szakmai protokoll vagy módszertani útmutató még nem jelent meg.)
A diverziós lehetőséggel nem élhet az a kábítószerfüggő elkövető sem, aki forgalmazási jellegű cselekményt követtet el, valamint akinek esetében a saját fogyasztás céljából előállított, termesztett vagy megszerzett kábítószer mennyisége a csekély mennyiséget meghaladta.
A 282/A. § (6) bekezdéséhez igazodóan módosultak a Be. tv.-nek a büntetőeljárás kötelező felfüggesztésére vonatkozó, az 1993. évi reform kapcsán már említett rendelkezései.[36]
Ha a 282/A. § alapján a kábítószer-függőnek nem minősülő kábítószeres elkövetők esetében nincs is lehetőség a büntetés alternatívájaként a gyógykezelés alkalmazására, egyéb szabályok azonban az enyhébb súlyú kábítószer-bűncselekmények elkövetői tekintetében alapot adnak a büntető útról való elterelésre. Így a Btk. 28. és 36. §-ai alapján változatlanul lehetőség van a büntetőeljárás megszüntetésére, ha az elkövetett kábítószer-bűncselekmény, illetve elkövetője csekély fokban veszélyes a társadalomra.
A bíróság - a Btk. 72. §-ában, illetve 117. §-ában előírt feltételek fennállásakor - próbára bocsátást alkalmazhat - és ezzel együtt elrendelheti, illetve köteles elrendelni az elkövető pártfogó felügyeletét. A pártfogó felügyelet keretében pedig az elkövető kötelezhető arra, hogy gyógykezeltesse magát vagy vegyen részt megelőző-felvilágosító egészségügyi szolgáltatáson [Btk. 82. § (6) bekezdés].
A már említett "vádemelés elhalasztása" intézmény ugyancsak alapot teremt a diverzióra. (Be. 147/A. § és 303/A. §)
Az előzőek alapján tehát a kábítószer-bűncselekmények elkövetői számára büntető útról való elterelésre a következő esetekben van lehetőség:
- Fiatalkorúak elleni eljárásban: próbára bocsátás bármely kábítószer-bűncselekmény elkövetése esetén alkalmazható, míg a vádemelés elhalasztására ötévi szabadságvesztésnél nem súlyosabban büntetendő visszaéléseknél van lehetőség.
- Felnőtt korú elkövetőknél: úgy próbára bocsátásra, mint vádemelés elhalasztására a háromévi szabadságvesztésnél nem súlyosabban büntetendő kábítószerbűncselekmények esetében van lehetőség.
- Kábítószer-függő elkövetők esetében: az előzőeken túl a Btk. 282/A. § (6) bekezdése alapján gyógyító kezelést, mint a büntetés alternatívája alkalmazható.[37]
Az 1998. évi módosítás nem érintette a Kóros szenvedélykeltés (Btk. 283. §) tényállását.
Új bűncselekményként került viszont a Btk.-ba a Kábítószer készítésének elősegítése (283/A. §). A tényállás, lényegében a prekurzorokkal kapcsolatos egyes visszaéléseket nyilvánítja három évig, illetve a Btk.-t módosító 2001. évi CXXI. törvény (53. §) nyomán öt évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő bűncselekménynek.
A Büntető Törvénykönyv kábítószer-problémával összefüggő 1998. évi módosítása érintette továbbá az Ittas járművezetés (188. §) tényállását. 1999. március 1-ét megelőzően a Btk. 188. §-a alapján kizárólag az a magatartás minősült közlekedési bűncselekménynek, ha a járművezető szeszes italtól befolyásolt állapotban vezette járművét. Az 1998. évi módosítás során azonban megváltozott a 188. § elnevezése és kiegészült a tényállás. A bűncselekmény új neve: Járművezetés ittas vagy bódult állapotban. A hatályos 188. § értelmében egyaránt vétségnek minősül a szeszes italtól befolyásolt állapotban való és a vezetési képességre hátrányosan ható szer (gyakorlatilag kábítószer vagy egyéb kábító hatású anyag vagy szer) befolyása alatti járművezetés.
A ittas járművezetésnek van egyébként szabálysértési alakzata is. Gyakorlatilag ez akkor valósul meg, ha a vér alkohol-koncentrációjának foka kevesebb, mint 0,8 ezrelék. Amennyiben a vér alkohol-tartalma eléri vagy meghaladja a 0,8 ezreléket, akkor az már "szeszes italtól befolyásolt állapotban" való vezetésnek és ily módon bűncselekménynek minősül. Ugyanakkor az idézett szabályozás hatályba lépése óta még nem alakult ki azzal kapcsolatos gyakorlat, hogy az egyéb bódulatkeltő anyagok hatása alatti vezetés mikor szabálysértés és mikor minősül már bűncselekménynek.
A Btk. 1998. évi módosítása jelentős mértékben megnövelte a büntetőjog szerepét a kábítószer-probléma elleni fellépés területén: bővült a büntetendő cselekmények köre és a visszaélőkkel szemben a korábbiakhoz képest szigorúbb bánásmódra van lehetőség. Az utóbbi jellemző részben az egyes visszaélésekre vonatkozó büntetési tételek emeléséből, az egyes kábítószerek - a heroin kivételével - "csekély" mennyiségének felső és "jelentős" mennyiségének "alsó" határa számottevő leszállításából, a fogyasztással és a kábítószer-függőnek nem minősülő fogyasztókkal szembeni új büntetőjogi rendelkezésekből, részben pedig az 1998. évi Btk. módosításnak a Kódex Általános Részét érintő
- 254/255 -
bizonyos megoldásaiból fakad.[38] Az 1998. évi változások tartalmát ráadásul felerősítették az ún. szervezett bűnözés elleni törvénycsomag kábítószer-problémával összefüggő rendelkezései.[39]
Ugyanakkor a büntető útról való elterelésre vonatkozó idézett rendelkezések lehetőséget teremtenek a differenciált és a törvényi szigorításokat nem maradéktalanul követő jogalkalmazásra. Ennek esélyét persze rontja, hogy 1998. évi módosítása során sem valósult meg a "fogyasztó" és "kereskedő" cselekményeinek jogkövetkezmények szempontjából markánsan eltérő szabályozása,[40] továbbá a pártfogó felügyelői intézményrendszer hiányosságai.
A kábítószer-problémával kapcsolatos hazai kriminálpolitika és büntető-jogalkotás részben követte, illetve követi a meghatározó nemzetközi tendenciákat,[41] azaz: a büntetőjog szerepe erősödik a jelenséggel szembeni fellépés területén; emelkednek a kábítószer-bűncselekmények büntetési tételei; a kábítószer-problémával összefüggő büntető törvényhozásban csak részlegesen valósulnak meg a büntetőjog hagyományos elvei (pl. a büntetőjog, mint végső eszköz; a büntetőjogi beavatkozás szükségessége és arányossága[42]); a tárgykörben hozott új és szigorúbb törvények pedig sokkal inkább a közvélemény megnyugtatását, mint a drogproblémából fakadó társadalmi, közösségi, egyéni hátrányok csökkentését szolgálják. Az utóbbi jellegzetesség illusztrálására néhány adat: 1998-ban, tehát a szigorúbb rendelkezések hatályba lépését megelőző évben az ismertté vált "Visszaélés kábítószerrel" bűncselekmények száma 2068, az egészségügyi intézményekben kezelt kábítószer-fogyasztók száma pedig 9458 volt; az említett bűncselekmények száma 2000-ben 3172, míg a kezelésen megjelent kábítószereseké 2000-ben 127 89.[43] Ezek az adatok is jelzik, hogy az új büntetőjogi szabályozás hatályba lépése, 1999. március 1-je óta a kábítószer-bűnözés, illetve a drog-epidemiológiai helyzet kedvező irányú változásáról nem beszélhetünk.
A számos nyugat-európai államban a "Drog-háború" szemléletének és intézményeinek alternatíváját jelentő megközelítésmódok és eszközök[44] viszont nem érvényesülnek még hazánkban. Így hiányzik az ártalomcsökkentő politika jogi keretének megteremtése, a kábítószerek fogyasztási kockázatok szerinti osztályozása, valamint a fogyasztó és kereskedő visszaéléseinek a jogkövetkezmények tekintetében jelentős mértékben különböző büntetőjogi szabályozása.
A nyugat-európai országokhoz képest, szerencsére, még egy területen van elmaradásunk, mégpedig a kábítószer-kriminalitás mennyiségi és minőségi jellemzői tekintetében. A jelzett kedvezőtlen tendenciák ellenére ugyanis a hazai kábítószer-bűnözés szintje és súlyossága nem éri el a nyugat-európai államokét. Éppen azért kellene a jövőben a hazai drogpolitikában a kábítószer-probléma kontrolljának büntetőjogon kívüli
- 255/256 -
eszközeire[45] hangsúlyt helyezni, hogy a drogepidemiológiai helyzet kedvezőtlen alakulása ellenére se kriminalizálódjon a jelenlegitől nagyobb mértékben a magyar kábítószer-színtér. Ennek egyik feltétele azonban a "nulla tolerancia"[46] szemléletet tükröző hatályos büntetőjogi rendelkezések megváltoztatása, a jelenség komplexitását szem előtt tartó, a kábítószer-probléma visszaszorítását szolgáló nemzeti stratégia[47] koncepciójához igazodó büntetőjogi szabályozás kialakítása. Utóbbi hiányában ugyanis, a büntetőjog jogrendszerbeli helyéből és jellegéből fakadóan a hatályos rendelkezések akadályozzák[48] a nemzeti stratégia kábítószer-fogyasztókkal kapcsolatos egészségügyi, szociális, nevelési céljainak megvalósulását, a célok elérését szolgáló büntető igazságszolgáltatáson kívüli intézmények kábítószeresek általi igénybevételét. ■
JEGYZETEK
* A Facultas Nascitur. 20 éves a jogászképzés Miskolcon c. kötetben (Miskolc: Bíbor Kiadó, 2001. Szerk.: Szabadfalvi József) megjelent tanulmány Jogtudományi Közlöny számára készült változata.
[1] Kábítószerek vonatkozásában ez a többször - legutóbb a 19/2000. (VII. 24.) BM-EüM együttes rendelettel - módosított 1/1968. (V. 12.) BM-EüM sz. együttes rendelet, amelynek mellékletei tartalmazzák a kábítószerek jegyzékét, míg pszichotrop anyagok esetében a 27/1997. (IX. 19.) NM-BM sz. együttes rendelettel módosított 4/1980. (VI. 24.) EüM-BM sz. együttes rendelet, amelynek I. és II. jegyzékében szereplő anyagok a "veszélyes pszichotrop anyagok".
[2] A Btk. eredeti változata szerint az alapeset elkövetési magatartásai a következők voltak: kábítószer készítése, megszerzése, tartása, forgalomba hozatala, az országba behozatala, az országból kivitele, az ország területén való átvitele.
[3] Magyar Közlöny 1986/53.: 1438-1443.
[4] A Btk. 1998. évi módosítása 1999. március 1-én lépett hatályba.
[5] Büntető jogszabályok (1993): 403-404. Budapest, Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó.
[6] A hatályos büntető anyagi jogi jogszabályok és a vonatkozó Alkotmánybírósági és Legfelsőbb Bírósági Iránymutatások gyűjteménye. Szerző: Győrffy István és Soós Ildikó, Miskolc Bíbor Kiadó 1999. 318.
[7] I.m.: 321.
[8] I.m.:321.
[9] Pelle Andrea: A drogfogyasztás büntetőjogi következményei, Belügyi Szemle 1997/11. 41.
[10] Hatályos büntető anyagi jogi jogszabályok 321.
[11] Lásd: Frech Ágnes: Kísérlet az 1993. évi XVII. törvényei módosított Büntető Törvénykönyv kábítószerrel visszaélés tényállásának az értelmezésére. Magyar Jog, 1994/12. 716-723.
[12] A szemléletről és a kettős stratégiáról részletesen lásd: Lévay Miklós: Héják, baglyok, galambok. Változás a kábítószer fogyasztás kriminálpolitikai megítélésében. Fundamentum, 2001/1. 50.
[13] Hollósi György: Elveszett évtized a kábítószer elleni harcban.
[14] Ritter Ildikó: Elterelés kábítószeres bűncselekmények esetén. Kriminológiai Tanulmányok, XXXVIII. Szerk.: Irk Ferenc Budapest, Országos Kriminológiai Intézet 254.
[15] Lásd például: Kertész Imre: Kábítószer-bűnözés az európai büntetőjogban. Belügyi Szemle, 1997/11. 14.
[16] A Btk.-t módosító jogszabály az 1998. évi LXXXVII. törvény, a Be. tv.-t pedig az 1998. évi LXXXVIII. törvény módosította. Mindkét jogszabály megjelent a Magyar Közlöny 1998/118. számában.
[17] 1996-ban Juhász Gábor országgyűlési képviselő (MSZP) indítványozta a kábítószer-probléma hazai alakulásával foglalkozó országgyűlési eseti bizottság felállítását. A törvényhozó testület az indítványt elfogadta és a 111/1996. (XII. 19) OGY. határozattal elrendelte a bizottság megalakítását. A bizottságba az Országgyűlés valamennyi pártja delegált képviselőt; a testület elnöke Juhász Gábor lett. A bizottság munkáját szakértői csoport segítette. (E tanulmány szerzője a szakértői csoport tagjaként felelős volt a szakértők munkájának koordinálásáért.) A bizottság két jelentést terjesztett az Országgyűlés elé: ~ az 1. számút, 1997. évi szeptember 30-án, amelyet a testület a 125/1997. (XII.18.) OGY határozattal fogadott el (Magyar Közlöny 1997/114.: 8646-8647.); - a 2. számút, 1998. március 10-én.
[18] Az anyagok jelentős része megjelent a Belügyi Szemle 1997. évi 11. számában.
[19] A szakmai kritikákra lásd például; Dénes Balázs: Ártalomnövelő drogpolitika. Fundamentum, 1998/4. 128-131.
[20] Így például Orbán Viktor miniszterelnök kijelentette: "... aki a kábítószer-ellenes törvényeket támadja, az egyben pártolja a drogkereskedelmet." Orbán V.: Az ország állapotáról való beszéd. Magyar Nemzet, 1999. február 5. 5.
[21] Kampánytéma: közbiztonság. Fidesz-Magyar Polgári Párt, Belügyi Szemle 1998/4. 40.
[22] Orbán V.: I.m.: 5.
[23] A miniszteri indokolás megjelent az Igazságügyi Közlöny (I.K.) 1999. évi 2. sz.-ban.
[24] Az ezzel kapcsolatos új rendelkezések bevezetése melletti - kutatási eredmények által nem alátámasztott - érv volt, hogy az 1993-ban bevezetett szabályozás és az annak nyomán követett gyakorlat "bocsánatos bűnként" kezelte a drogfogyasztást és ezért nőtt a kábítószer-fogyasztók és a kábítószer-bűncselekmények száma. Lásd: "Hiszek Magyarország jobb sorsában" Beszélgetés Dávid Ibolya igazságügy miniszterrel. Az interjút készítette: Győri Béla, Magyar Fórum, 1999. január 28. 5.
[25] A csoportosítást lásd: Vida Mihály: A közegészség elleni bűncselekmények In.: Horváth Tibor-Kereszty Béla-Maráz Vilmosné-Nagy Ferenc-Vida Mihály: A magyar büntetőjog. Szerk.: Nagy Ferenc, Budapest Korona Kiadó, 1999. 574-580.
[26] Frech Ágnes álláspontja szerint a 282. §-nak tulajdonképpen három alapesete van. A harmadik a (9) bekezdés a) pontja, az illegitim kábítószer-fogyasztás. Lásd részletesen: A kábítószerrel visszaélés törvényi tényállásának értelmezése, Frech Ágnes 1999. X. 25-én elhangzott előadása alapján. Bírósági Közlöny 1999/12. 31-35.
[27] Az Egyezményt kihirdető hazai jogszabály: 1998. évi L. törvény (Magyar Közlöny: 1998/100. sz.)
[28] A büntető jogszabályok módosításáról szóló 2001. évi CXXI. törvény 88. § (2) bekezdése 2002. április 1-vel hatályon kívül helyezte az (5) bekezdés másik minősítő körülményét, a "bűnszervezet tagjaként vagy megbízásából" elkövetést. Lásd: Magyar Közlöny: 2001/157.
[29] I.K. 1999/2.: 85.
[30] Lásd: Btké. 23. §
[31] Lásd: Btké. 23. § (1), (2) és (4) bekezdés
[32] Lásd: Btké. 23. § (3) és (5) bekezdés
[33] A Legfelsőbb Bíróság 5/1998. BJE számú jogegységi határozata szerint "1. kábítószerrel visszaélés akár azonos, akár különböző elkövetési magatartásait megvalósító részcselekmények természetes egységet alkotnak. 2. Az azonos vagy különböző kábítószereknek a tiszta hatóanyag-tartalom alapulvételével kiszámított részmennyiségeit - amelyekre nézve a kábítószerrel visszaélésnek a természetes egység keretébe tartozó részcselekményeit elkövették - összegezni kell, és a bűncselekmény minősítése (a csekély vagy a jelentős mennyiség megállapítása) szempontjából az összmennyiség az irányadó." Magyar Közlöny 1998/112. sz. 7298.
[34] A kábítószer-problémával kapcsolatos szabálysértés viszont a 218/1999. (XII. 28.) Korm. rendelet 11. §-ában szereplő Kábítószer-rendészeti szabálysértés.
[35] I.K. 1999/2.: 85.
[36] A Be. törvényt módosító 1998. évi LXXXVIII törvény 31. §-a és 40. §-a változtatta meg az új büntetőjogi szabályozáshoz igazodóan a Be. törvény 137. § (2) bekezdését és a 169. § (5) bekezdését. Lásd: Magyar Közlöny 1998/118. sz.
[37] Részletesen az elterelési lehetőségekről kábítószer-fogyasztó bűnelkövetők esetében lásd: Lévay Miklós: A kábítószer fogyasztókkal szembeni fellépés büntetőjogi és büntető eljárásjogi eszközei. In.: Kábítószer fogyasztó Pygmalion a tanteremben. Szerk. Bácskai Erika, Vác. Egészséges Ifjúságért Alapítvány, 2001. 42-45.
[38] Így például az 1998. évi módosítás nyomán már nem börtönben, hanem fegyházban kell végrehajtani a "Visszaélés kábítószerrel" bűncselekmény miatt kiszabott háromévi vagy ennél hosszabb tartamú szabadságvesztést [Btk. 42. § (2) bekezdés b) pont]; az új büntetéskiszabási rendelkezések súlyosabb büntetések kiszabására "ösztönzik" a bíróságokat, az életfogytig tartó szabadságvesztés tarthat akár ténylegesen az elítélt élete végéig [83. § (2), (3), (4) bekezdés illetve 47/A. §].
[39] A Szervezett bűnözés, valamint az azzal összefüggő egyes jelenségek elleni fellépés szabályairól és az ehhez kapcsolódó törvénymódosításokról szóló 1999. évi LXXV. törvény 40. §-a alapján például a rendőrség titkos információgyűjtésre felhatalmazott nyomozó szervének vezetője az ügyész jóváhagyásával a két évi vagy ennél súlyosabb szabadságvesztéssel büntetendő, szándékos bűncselekmény [pl. a 282. § (9) bekezdés a) pontja szerinti kábítószer-fogyasztás] felderítése érdekében az üggyel összefüggő adatok szolgáltatását igényelheti az egészségügyi és a hozzá kapcsolódó adatot kezelő szervtől. Amennyiben az ügy kábítószer-kereskedelemmel függ össze, ha a késedelem veszéllyel jár, akkor halaszthatatlan intézkedésként az adatigényléshez az ügyész előzetes jóváhagyása nem kell, és azt haladéktalanul teljesíteni kell. [Lásd: a Rendőrségről szóló módosított 1994. évi XXXIV. törvény 68. § (1) és (2) bekezdését.]
[40] A következetes különbségtétel hiánya miatt például csekélyebb súlyú terjesztői magatartás esetén is igényelhető az előző lábjegyzetben említett ügyészi jóváhagyás nélküli adatszolgáltatás, még akkor is, ha az elkövetési tárgy nem kábítószer, hanem "kábító hatású anyag vagy szer". A hivatkozott 1999. évi törvénycsomag 4. § p) pontja szerint ugyanis "kábítószer-kereskedelemmel függ össze: a visszaélés kábítószerrel (Btk. 282-282/A. §), kóros szenvedélykeltés (Btk. 283. §). A cselekmény , illetve az elkövető társadalomra veszélyességéhez kellő mértékben igazodó differenciálás hiánya okozta egyes szabályozási anomáliákra példa a Bűnügyi nyilvántartásról és a hatósági erkölcsi bizonyítványról szóló módosított 1999. évi LXXXV. törvény DNS-profil nyilvántartással kapcsolatos rendelkezései közül a 39. § (1) bekezdés f) pontja. A vonatkozó rendelkezés értelmében ugyanis nyilván kell tartani a DNS-profil nyilvántartásban többek között annak is az adatait, akit akár a legenyhébb súlyú kábítószerrel vagy kábítószernek minősülő anyaggal kapcsolatos bűncselekmény alapos gyanúja miatt vontak büntetőeljárás alá. Ily módon az említett cselekmény elkövetője egy járulékos büntetőjogi jogkövetkezmény, a DNS-profil nyilvántartás szempontjából azonosan minősül például egy öt évi, vagy ennél súlyosabb szabadság vesztéssel fenyegetett bűntett gyanúsítottjával.
[41] A kábítószer-problémával szembeni fellépés nemzetközi jellemzőiről lásd: Gerber, Jung - Jensen, Eric L. (eds.): Drug War, American Style The Internationalizationof Failed Policy and Its alternatives, New York Garland, 2001.
[42] A 37. és 38. sz. lábjegyzetben idézett megoldásokon túl megkérdőjelezhető a büntetőjogi beavatkozás arányossága például a Btk. 282. § (9) bekezdés a) pontjának, amely alapján két évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő egyetlen szál marihuánás cigaretta elszívása, vagyis azonos büntetéssel - illetve bizonyos fokig még szigorúbbal is - fenyegetett a cselekmény, mint egy kétszázezer forintos értékű tárgy eltulajdonítása [Btk. 316. § (2) bek.], továbbá a 282. § (5) bekezdés a) pontjának, amely alapján például 13 gramm heroin kínálása ugyanúgy büntetendő, mint az emberölés minősített esetei, azaz tíz évtől tizenöt évig terjedő vagy életfogytig tartó szabadságvesztéssel.
[43] Adatok forrása: Tájékoztató a bűnözésről (2000) és Jelentés a magyarországi kábítószerhelyzetről (2001).
[44] Lásd erről: Gerber, J., Jensen, E.L. (2001)
[45] Az Európai Unióban egyre nagyobb figyelmet szentelnek a kábítószer-politika büntetőjogon kívüli jogi eszközeinek. Lásd erről: Dorn, Nicolas (ed.): Regulating European Drug Problems, Kurrer 1999. Hazánkban ebbe a körbe tartozó intézményt vezetett be az idézett 7999. évi LXXV. törvény amelynek 5. §-a értelmében ugyanis a települési önkormányzat jegyzője közbiztonsági érdekből a nyomozó hatóság, illetőleg a szabálysértési hatóság javaslatára a településen lévő vendéglőt, szórakozóhelyet, discot, szállodát egyéb üzletet közbiztonsági érdekből a büntetőeljárás, illetve a szabálysértési eljárás idejére, de legfeljebb egy évi időtartamra ideiglenesen bezárathatja, amennyiben a szóban forgó üzlet működésével összefüggésben az üzlet üzemeltetőjével vagy foglalkoztatottjával szemben a rendelkezésben felsorolt bűncselekmények, közöttük Visszaélés kábítószerrel vagy Kóros szenvedélykeltés miatt büntető, illetve szabálysértési eljárás indult. Amennyiben felelősséget megállapító döntés született az adott eljárásban, akkor a jegyző az üzlet működési engedélyét visszavonja. A jegyzőnek az említett döntései fellebbezésre tekintet nélkül azonnal végrehajthatók.
[46] Lásd erről: Lévay M.: Héják, baglyok, galambok, id. mű: 52-55.
[47] 96/2000. (XII. 11.) OGY határozat a kábítószer-probléma visszaszorítása érdekében készített nemzeti stratégiai program elfogadásáról. Magyar Közlöny 2000/121.: 7622-7680.
[48] Különösen érvényes ez a Btk. 282. § (9) bekezdés a) pontjára és a 282/A. § (6) bekezdésére.
Lábjegyzetek:
[1] A szerző egyetemi tanár, Miskolci Egyetem (Miskolc).
Visszaugrás
