2019. március 30-án Mark Zuckerberg, a Facebook alapítója és vezetője nyílt levelében kérte a világ kormányaitól az internet újraszabályozását.[1] Annak érdekében, hogy megértsük, mi a probléma a hatályos szabályozással, vissza kell mennünk az időben.
Az internetes tömegkommunikáció kialakulásának a gyökerei egészen az 1990-es évek elejéig nyúlnak vissza, amikor is az ún. közvetítő szolgáltatók megjelenésével az internet piacának értékláncában lehetővé vált a tartalom-előállítók és szolgáltatásnyújtók, valamint az internetezők közötti kapcsolat létrehozása.[2] Már ekkor felmerült az a kérdés, hogy milyen elbírálás alá is esnek pontosan, illetve, hogy terheli-e felelősség ezeket a szolgáltatókat akkor, amikor felületeiken harmadik személyek jogsértő tartalmat helyeznek el. Ezen internet-szabályozási viták eredményeképpen aztán 2000-ben az Európai Unióban elfogadásra került egy, a közvetítő szolgáltatók felelősségét korlátozó safe harbour szabályozás.
A 2000/31 irányelv[3] megalkotásakor a jogalkotó egy, a kétezres évek elején még reálisnak mondható, de pillanatfelvételszerű technológiai keretet vett alapul[4], ám az azóta eltelt mintegy két évtized során jelentős változáson és fejlődésen ment át a szabályozás hátteréül szolgáló technológia. Ezen technológiai keret pedig a közvetítő szolgáltatók egy típusának, e tanulmány témáját is adó tárhelyszolgáltatók esetében - többek között közösségi portálok, videómegosztó oldalak vagy online piacterek megjelenésével - ment át a legnagyobb fejlődésen.
Tárhelyszolgáltatás esetében egy olyan technikai, automatikus, passzív jellegű szolgáltatásról van szó, amely szolgáltatás az azt igénybe vevők által küldött információ tárolásából áll. S a 2000/31 irányelv 14. cikkének értelmében a szolgáltató akkor nem felel a jogsértő tartalomért, ha nincsen tényleges tudomása jogellenes információról, vagy ha ilyenről tudomást szerez, haladéktalanul intézkedik az információ eltávolításáról. Lényegében ez a horizontális megközelítést[5] alkalmazó hatályos jogi keret fektette le az ún. értesítési-eltávolítási eljárást (notice-and-takedown system), amelynek alkalmazása kezdetektől fogva számos kérdést és nehézséget vetett fel. Az alábbi fejezetekben ezek kerülnek bemutatásra.
A 2000/31 irányelv nem ír elő pontos követelményeket az értesítés tartalmi követelményeivel kapcsolatban, mivel (46) preambulumbekezdésében mindössze annyit rögzít, hogy az eltávolítást az e célból nemzeti szinten megállapított eljárásoknak a figyelembevételével kell elvégezni. A 16. cikk, illetve a (40) preambulumbekezdés pedig az egyes tagállamokat ezen a területen csupán az önszabályozásra ösztönzi. Ám mivelhogy a 2000/31 irányelv rendelkezéseit a tagállamok gyakorlatilag szó szerint implementálták, legtöbbjük jogrendszere nem is határozza meg az értesítés kötelező tartalmi elemeit.[6]
Kivételként említhető a 2000/31 irányelvet a brit jogba átültető 2002-es Elektronikus Kereskedelmi Rendelkezéseket[7], amely a 22. § (b) pontjában a tényleges tudomást eredményező értesítésre vonatkozóan bizonyos tartalmi követelményeket ír elő. Így a bíróságoknak az ügy szempontjából valamennyi releváns körülményt figyelembe kell venniük, különösen azt, hogy az értesítés tartalmazta-e i) a jogosult teljes nevét és lakcímét ii) a kifogásolt tartalom azonosításához szükséges adatokat, valamint iii) a kifogásolt tartalom jogellenességére vonatkozó részleteket. Ez utóbbi követelmény, vagyis az állítás jogellenességéről való tudomás különösen annak fényében jelentős, hogy azt megelőzően, az 1996-os Defamációs[8] Törvény (Defamation Act 1996) 1. § (c) pontja értelmében a szolgáltatókat pusztán már a defamáló állításról (és nem a defamáló állítás jogellenességéről) való tudomás esetén felelősségre lehetett vonni. A brit bíróságok pedig több olyan defamációs üggyel is szembe találták magukat, ahol az egyik fő kérdés éppen az volt, hogy a panaszos értesítése megfelelt-e az imént ismertetett tartalmi követelményeknek.
Az első releváns, vagyis a Bunt v Tilley & Others ügy előzményeként Tilley és további két magánszemély, több Buntról szóló, defamáló állítást tett közzé különböző internetes fórumokon. Végül a felperes az internet-szolgáltatók ellen is megindította az eljárást, mivel álláspontja szerint - a szolgáltatóknak elküldött több e-mailje[9] miatt - azoknak tudniuk kellett arról, hogy jogsértő tartalmakat tároltak. Ám a High Court arra a végkövetkeztetésre jutott, hogy az e-mailek nem feleltek meg az értesítésre vonatkozó tartalmi követelményeknek, mivel azok a kifogásolt állítások jogellenességére vonatkozóan semmilyen információt nem tartalmaztak. S az ügyben döntést hozó Eady bíró szerint "ahhoz, hogy valamit jogellenesnek lehessen minősíteni, az eljáró személynek tudnia kell valamit a rendelkezésre álló védekezési lehetőségek erősségéről vagy gyengeségéről".[10]
A Davison v Habeeb & Others ügy kiindulópontja egy - a Google szerverei által tárolt blogon megjelenő - cikksorozat volt, amelynek szerzője több közéleti személyt is csalással, illetve korrupciós bűncselekmények elkövetésével vádolt meg. Az egyik megvádolt személy levélben kérte a blogot tároló Google-t, hogy - mivel a kifogásolt cikk rá nézve defamáló állításokat tartalmaz - távolítsa el azt. A panasz beérkezését követően a Google kapcsolatba is lépett a cikk szerzőjével, aki - arra hivatkozva, hogy a felperes telephelyén a rendőrség súlyos csalásra utaló dokumentumokat foglalt le - fenntartotta korábbi állítását. Így a tartalom elérhető maradt.[11] A Google felelősségét vizsgálva a High Courtnak többek között arra a kérdésre kellett választ adnia, hogy miképpen köteles eljárni egy tárhelyszolgáltató akkor, amikor ellentmondásos állításokkal kell szembenéznie.
Az ügyben eljáró Parkes bíró a kérdés megválaszolása érdekében visszautalt a Bunt v Tilley ügyben Eady bíró által korábban már lefektetett és a Kaschke v Gray ügyben Stadlen bíró által megerősített álláspontra, miszerint "ahhoz, hogy valamit jogellenesnek lehessen minősíteni, az eljáró személynek tudnia kell valamit a rendelkezésre álló védekezési lehetőségek erősségéről vagy gyengeségéről".[12] Végül a High Court arra a döntésre jutott, hogy amennyiben egy szolgáltatót olyan körülmények között értesítenek egy állítólagosan becsületsértő állításról, hogy nem ismert az esetleges elérhető védekezési lehetőség, a szolgáltató egy olyan értesítést kap, amelynek megalapozottsága elégtelennek fog bizonyulni. Ezek között a körülmények között pedig a tárhelyszolgáltatónak nem lesz tényleges tudomása a jogellenes információról, és nem lesz tudomása olyan tényekről és körülményekről, amelyek alapján nyilvánvaló lenne, hogy az információ jogellenes.[13]
Említést érdemel még egy további aspektusa az ügynek. Tudniillik a felperes azt is állította, hogy miután a cikksorozat több abszurd állítást is tartalmazott, a szolgáltatónak fel kellett volna
- 8/9 -
ismernie annak jogellenességét. Ezzel kapcsolatban a High Court kiemelte, hogy a szolgáltató felvette a kapcsolatot a cikk szerzőjével, aki további információk nyújtásával igyekezett alátámasztani korábbi állításait, így a szolgáltatónak két egymásnak ellentmondó állítással kellett szembenéznie s nem volt abban a helyzetben, hogy dönteni tudjon közöttük.[14]
A Tamiz v Google Inc Google UK Ltd ügy előzményét egy blogon közzétett cikkhez érkező több, állítólagosan defamáló komment jelentette[15], amely után az ügy felperese levélben kérte a blogot tároló Google-t, hogy távolítsa el az állítása szerint hamis és defamáló tartalmat.[16] A High Court - annak vizsgálata során, hogy a Google az értesítésnek köszönhetően rendelkezett-e tényleges tudomással a jogsértő tartalomról - rögzítette, nem minősül pontosnak és megalapozottnak egy olyan értesítés, amelynek küldője mindössze annyit állít, hogy a kifogásolt tartalom defamáló, mert nem várható el a szolgáltatótól, hogy "készpénznek" vegyen egy ilyen állítást.[17]
Az imént ismertetett ítéletekből az látszik kirajzolódni, hogy - legalábbis defamációs ügyekben - egy felhasználótól érkező értesítés pontossága és megalapozottsága nehezen bizonyulhat elégségesnek ahhoz, hogy azáltal egy szolgáltató tényleges tudomással bírjon a jogsértő tartalomról. Tehát nem elég, ha egy közlés prima facie defamáló, hiszen az nem jelent szükségszerűen jogellenességet.
Egy Európai Bizottság által közreadott munkadokumentum viszont arra hívja fel a figyelmet, hogy egyes tagállamokban kezd kirajzolódni egy olyan megközelítés is, miszerint a tényleges tudomás elérését alapvetően határozza meg a tartalom jogsértő jellegének súlya, így "nyilvánvalóan törvénysértő" tartalom esetén egy felhasználótól érkező puszta értesítés is tényleges tudomást eredményezhet.[18]
Általános következtetéseket korai lenne még levonni, mindenesetre ez a koncepció nehezen egyeztethető össze a 2000/31 irányelv - fentebb kifejtésre került - horizontális megközelítésével.
A 2000/31 irányelv 14. cikk b) pontja előírja az internetes platformok számára, hogy - amennyiben továbbra is részesülni kívánnak a felelősség alóli mentességből - "haladéktalanul" lépjenek fel a jogellenes tartalom eltávolítása érdekében, amint tudomást szereztek róla.[19] Ám arról, hogy pontosan mikor is minősül a jogsértő tartalom eltávolítása "haladéktalannak", sokáig igen kevés információ állt rendelkezésre. Ezen kevés rendelkezésre álló információ egyikeként említhető, hogy néhány tagállam, az értesítési-eltávolítási eljárást magában foglaló jogszabályában, bizonyos jogsértő tartalmak eltávolítására pontosan meghatározott határidőt ír el. Ebben a körben említhető például a 2006-os brit Terrorism Act, amely alapján a szolgáltatók 2 munkanapos határidőn belül kötelesek intézkedni a terrorizmushoz kapcsolódó tartalmak eltávolítása végett.[20]
Egészen 2017-ig kellett várni egy olyan tagállami jogszabály elfogadására, amely a "haladéktalan" eltávolítással kapcsolatban minden egyes jogsértő tartalomra kiterjedően, pontosan meghatározott határidőt írt elő. A szóban forgó jogszabály a német Gesetz zur Verbesserung der Rechtsdurchsetzung in sozialen Netzwerken (a továbbiakban: NetzDG), amely a közösségi médiaportálok számára írja elő, hogy a nyilvánvalóan törvényellenes tartalmat az erről szóló értesítés átvételétől számított 24 órán belül, minden egyéb törvényellenes tartalmat pedig az értesítés átvételétől számított 7 napon belül távolítsanak el.[21] S amennyiben egy szolgáltató e kötelezettségeinek nem tesz eleget, úgy vele szemben akár 50 millió euró összegű bírság is kiszabható.[22]
Az EU-ban zajló folyamatokat is szemügyre véve megállapítható, hogy a "haladéktalan" eltávolítás határidejének egyre szűkebb értelmezése nyer teret, s így a tárhelyszolgáltatók, azon belül is a közösségi médiaportálok egyre nagyobb nyomás alá kerülnek. Már 2016-ban - az Európai Bizottság és a Facebook, a Microsoft, a Twitter és a YouTube megállapodásával - elfogadásra került egy, a jogellenes online gyűlöletbeszéd elleni küzdelemre vonatkozó magatartási kódex, 24 órában határozva meg az ilyen tartalmak eltávolítási határidejét.[23]
A magatartási kódexet követően az Európai Bizottság által 2017 szeptemberében kiadott, a jogellenes online tartalmak elleni fellépést tárgyaló közlemény részletesebben is foglalkozott azzal a kérdéssel, hogy mit is jelent a gyakorlatban a "haladéktalan" eltávolítás, s ezzel kapcsolatban a közlemény a következőképpen fogalmaz: "[a haladéktalan eltávolítás] a szóban forgó ügy sajátosságaitól, különösen a jogellenes tartalom típusától, az értesítés pontosságától és az esetlegesen okozott kártól függ". Majd hozzáteszi: "a gyakorlatban a különböző tartalmak esetében az adott tartalom jogszerűségének meghatározásához különböző mennyiségű háttér-információra van szükség. Például amíg gyermekpornográfia esetében könnyebb megállapítani az anyag jogellenes jellegét, a rágalmazó kijelentések jogellenességének meghatározása általában alapos elemzést igényel annak kontextusát illetően".[24]
Azt gondolom, a Bizottság a Közleményében helyesen differenciál a különböző tartalmak között, ám egy 2018 márciusában kiadott ajánlásból már úgy tűnik, hogy a Bizottság némiképp változtatott szemléletén, és alapvetően két tartalom: i) a terrorista tartalom és ii) minden egyéb tartalom között tesz különbséget. Sőt, előbbiekkel kapcsolatban úgy fogalmaz, hogy mivel az a megjelenésének az első órájában a legkárosabb, az internet-szolgáltatóknak az ezzel kapcsolatos hatósági bejelentéseket egy órán belül kell értékelniük, és adott esetben intézkedéseket is kell hozniuk.[25]
Az ajánlásból pedig - a Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke által 2018 szeptemberében elmondottak szerint - hamarosan kötelező erővel bíró jogszabály is lesz. Az egyórás eltávolítási határidő mellett pedig további fontos előírás, hogy e kötelezettséget megszegő internet-szolgáltató teljes éves forgalma akár 4%-ának megfelelő összegű bírsággal is szankcionálható lenne.[26]
Az akár Európában, akár világszinten zajló folyamatokból úgy tűnik, nemhogy az internet-szolgáltatókra nehezedő nyomás csökkenéséről nem beszélhetünk, hanem egyelőre még a rájuk nehezedő nyomás növekedésének üteme sem látszik enyhülni.
Az elmúlt néhány évben az Emberi Jogok Európai Bírósága (a továbbiakban: EJEB) több ügy kapcsán is kifejthette az értesítési-eltávolítási eljárással kapcsolatos álláspontját, mivel ezt alkalmazták az érintett porták a jogsértő kommentek eltávolítására. A jogviták egyik leghangsúlyosabb eleme pedig éppen az volt, hogy az értesítési-eltávolítási eljárás alkalmazásával teljesítették-e a kérelmezők az elvárható gondosság mércéjét.
Időrendi sorrendben az első két ügy (Delfi[27], MTE[28]) végkövetkeztetése egymásnak ellentétes, ami a két ügy közötti döntő különbséggel magyarázható. Ugyanis, míg a strasbourgi bíróság a Delfi ügyben tárgyalt kommenteket gyűlöletbeszédnek minősítette[29], addig az MTE ügyben tárgyaltakat olyan értéktelen értékítéleteknek, amelyek közönségesek és sértőek voltak ugyan, ám nem süllyedtek le a gyűlöletbeszéd szintjére, tehát nem lehetett a priori "nyilvánvalóan törvénysértőnek" tekinteni őket.[30] Zárójelben azért érdemes megjegyezni, hogy igencsak aggályos az EJEB
- 9/10 -
ezen következtetése. A Delfi ügyben ugyanis még a nemzeti bíróságok sem, csupán a Nagykamara minősítette gyűlöletbeszédnek a kommenteket, majd az MTE és Tamiz ügyekben az EJEB már azt hangsúlyozta, hogy "bár a kommentekben használt kifejezések egy alacsony stílusréteghez tartoznak, az internetes portálokon zajló kommunikációban gyakran előfordulnak, amely megfontolás az ilyen kifejezéseknek tulajdonítható hatást csökkentheti".[31]
Mindenesetre a Delfi ügyben a Nagykamara megállapította, hogy a portál kétségtelenül megtett bizonyos általános intézkedéseket a gyalázkodó kommentek közzétételének megelőzésére, illetve azok eltávolítására, hiszen például "tiltott szavak" alapján működő automatikus szűrőt, valamint értesítési-eltávolítási rendszert is működtetett, melynek keretében bármely felhasználó értesíthette az adminisztrátorokat az esetlegesen aggodalomra okot adó hozzászólásokról. Mindezeken felül pedig a portál adminisztrátorai saját kezdeményezésükre is el tudták távolítani a megítélésük szerint törvénysértő kommenteket. Ennek ellenére az EJEB arra a következtetésre jutott, hogy ezek az eszközök összességében mégsem bizonyultak hatékonynak a nyilvánvalóan jogsértő hozzászólásokkal szemben. Az ilyen kommenteket ugyanis haladéktalanul, akár értesítés nélkül is el kell távolítani a felelősségre vonás elkerülése érdekében.[32]
Az MTE ügyben alkalmazott eszközöket illetően az EJEB többek között azt rögzítette, hogy a kérelmezők értesítési-eltávolítási rendszert működtettek, illetve az Index.hu Zrt. a fogyasztóvédelmi blogján még egy moderátori csapatot is használt, amelynek tagjai a portálon közétett kommentek részleges nyomon követését végezték.[33] Ám a magyar bíróságok szerint ezek az eszközök elégtelennek bizonyultak, sőt azáltal, hogy a kérelmezők nem ellenőrzött kommentek közzétételét tették lehetővé, számolniuk kellett azzal, hogy néhányan megsértik a törvényt. A strasbourgi bíróság azonban nem értett egyet ezzel az állásponttal, ugyanis "ez túlzó és észszerűtlen előrelátást feltételez, amely veszélyeztetheti az interneten történő információközlés szabadságának jogát.[34] Továbbá az értesítési-eltávolítási rendszerrel kapcsolatban arra a következtetésre jutott, hogy az - a Delfi üggyel ellentétben - itt megfelelő eszköznek bizonyult volna[35] a sérelmet szenvedett társaság üzleti jó hírnevének védelméhez.[36]
Az ítélethez fűzött egyező véleményében Kūris bíró leszögezte, hogy az ugyan a Delfi ügyben tett végkövetkeztetéssel ellentétes, nem tér el az ott alkalmazott elvektől.[37] Úgy tűnik tehát, hogy a Delfi ügyben megállapított felelősségi rendszert kizárólag olyan kommentek esetében kell alkalmazni, amelyek gyűlöletbeszéd szintjére süllyednek le vagy erőszakra hívnak fel, azaz a priori "nyilvánvalóan törvénysértőek". A strasbourgi bíróság szerint az MTE ügyben azonban - ahol a kommentek nem érték el a gyűlöletbeszéd szintjét - az értesítési-eltávolítási rendszer megfelelő eszköz az érintettek jogainak védelme tekintetében.[38]
A két ítéletből az olvasható ki, hogy a pusztán sértő kommenteket elegendő értesítés után eltávolítani, míg gyűlöletbeszéd esetén nagyobb fokú gondossággal kell eljárniuk az internetes hírportáloknak, és haladéktalanul, akár értesítés nélkül, saját kezdeményezésre kell eltávolítaniuk azt. Ezzel a megközelítéssel véleményem szerint azonban jelentős problémák vannak. Ahhoz ugyanis, hogy egy szolgáltató felfedezze a nyilvánvalóan törvénysértő kommenteket, folyamatosan nyomon kell követnie valamennyi hozzászólást. Az EJEB az MTE ügyben pedig hiába állapította meg az értesítési-eltávolítási rendszerrel kapcsolatban, hogy az megfelelő eszköznek bizonyult, semmilyen garancia nincsen arra, hogy egy portálon soha nem lesz erőszakra felhívó komment közzétéve. Így az MTE ügyben született ítélet a felelősségre vonás elkerülése érdekében könnyen a felhasználói kommentek általános nyomon követés felé mozdíthatja el az online hírportálok üzemeltetőit.
Kūris bíró az MTE ügyben született ítélethez írt egyező véleményében figyelmeztetett: "Ma még túl korai általános következtetéseket levonni. Azzal a reménnyel kell e jövőbeli ügyek elé nézni, hogy a jelen ítélet - bár egyesek számára visszalépésnek tűnhet a Delfi AS ügyhöz képest - pusztán további bizonyítéka lesz annak, hogy az ilyen típusú ügyekben elérhető egyensúly milyen kényes".[39] Ha általános következtetéseket még valóban nem is lehet levonni, az mindenesetre kirajzolódni látszik a két ítéletből, hogy különböző típusú jogsértések esetén különböző intézkedések foganatosítását várja el az EJEB az egyes szolgáltatóktól. Az EJEB megállapítása, miszerint "az értesítési-eltávolítási rendszer - amennyiben a gyors reagálást lehetővé tévő hatékony eljárások kísérik - sok esetben megfelelő eszköze lehet az egyensúly kialakításának"[40], pedig azt sugallja, hogy vannak olyan esetek (mint például a Delfi ügy), ahol ez a rendszer nem tud hatékony és megfelelő eszközként funkcionálni.
A harmadik, a témakörben releváns Pihl ügy[41] kiindulópontját egy non-profit egyesület által működtetett kisméretű blogon közétett - Pihl urat náci rendezvényen való részvétellel megvádoló - bejegyzés, valamint az arra érkező - Pihl urat rendszeres kábítószer fogyasztónak beállító - anonim komment jelentette. Kilenc nappal később Pihl úr egy, a bejegyzéshez fűzött hozzászólásában tagadta a két állítást s kérte azok haladéktalan eltávolítását, amelyet a következő napon a portált üzemeltető egyesület egy bocsánatkérő poszt egyidejű közzétételével meg is tett. Mindezek ellenére, mivel a rágalmazó állítások kilenc napon keresztül elérhetőek voltak, Pihl úr eljárást indított a szolgáltató ellen, ám a svéd bíróságok elutasították kérelmét, aki így utolsó lehetőségként a strasbourgi bírósághoz fordult.[42]
Ítéletében az EJEB a következő tényezőknek tulajdonított kiemelt jelentőséget:
1. a bejegyzéssel ellentétben a kommentnek - amely nem süllyedt le a gyűlöletbeszéd szintjére - semmilyen köze nem volt Pihl úr politikai nézeteihez, így annak közzététele a portált működtető egyesület részéről nehezen lett volna előrelátható;
2. a blog kisméretű, egy non-profit egyesület működtette, s az a nagyobb nyilvánosság számára ismeretlen volt, így nem volt valószínűsíthető, hogy a bejegyzés nagyszámú kommentet generált volna, vagy egyébként magát a posztot sokan olvasták volna;
3. a portál üzemeltetői lehetővé tették ugyan a hozzászólások közzétételét, ám egyértelműen jelezték, hogy azok nem esnek át előzetes ellenőrzésen, s így azokért kizárólag a szerzőket terheli felelősség, továbbá jelen ügyben az értesítést követően már másnap eltávolították a kifogásolt tartalmat.[43]
Így mindezeket figyelembe véve a strasbourgi bíróság nem állapította meg a szolgáltató felelősségét.[44]
A jelen döntéssel újfent megerősítést nyert, hogy az online platform felelősségi szintjét befolyásolja a felhasználói tartalom jogsértő jellegének mértéke, vagyis a nyilvánvalóan törvénysértő tartalmat haladéktalanul, akár értesítés hiányában is el kell távolítani, egyéb esetben viszont az értesítést követő eltávolítás is megfelelő eszköznek bizonyulhat a felelősségre vonás elkerülése érdekében. Viszont ahogy korábban már utaltam rá, ez a megközelítés - a nyilvánvalóan törvénysértő tartalom közzétételének megelőzése és haladéktalan eltávolítása érdekében - a felhasználói tartalom folyamatos nyomon követésére ösztönözheti és kényszerítheti a szolgáltatókat.
Úgy tűnik továbbá, hogy miután kifejezetten a rágalmazó bejegyzéshez fűzött kommentben kérte Pihl úr a tartalom eltávolítását - a Delfi és az MTE ügyekkel ellentétben - a jelen ügyben érintett, kisméretű blogot működtető non-profit egyesület nem alkalmazott értesítési-eltávolítási rendszert, és az EJEB sem vár-
- 10/11 -
ta el annak alkalmazását. Emellett, míg az MTE ügyben a strasbourgi bíróság a felelősség hiányának megállapítása során nem tulajdonított nagy jelentőséget annak, hogy az egyik kérelmező Magyarország egyik legnagyobb hírportáljának tulajdonosa, addig a Pihl ügyben a felelősség hiányának megállapítása során már kifejezetten hangsúlyozta, hogy a kisméretű blogot egy non-profit egyesület működtette. Ezt a nem teljesen világos megközelítést pedig úgy is lehet értelmezni, hogy az EJEB a szolgáltatók számára egyre szűkebb körben biztosítja a felelősség alóli mentességeket, ami a tagállamokat arra ösztönözheti, hogy a nagyobb méretű platformokra szigorúbb szabályokat állapítsanak meg.
Annak ellenére, hogy egy magatartás jogellenessége kérdésében - elvileg - kizárólag bíróságok hozhatnak döntést, az értesítési-eltávolítási eljárás bevezetésével a felhasználói tartalom jogi minősítésére vonatkozó döntések átkerültek a szolgáltatók hatáskörébe. Akkor, amikor a szolgáltató értesül egy állítólagosan jogsértő tartalomról, értesül egyúttal két alapvető jog összeütközéséről is. Ilyenkor a mérleg egyik serpenyőjében mindig a véleménynyilvánítás szabadsága, a másik serpenyőben pedig egy másik alapvető jog, például a magánélet védelme található. Tehát amikor a szolgáltató a tartalom eltávolítása mellett dönt, a szolgáltatását igénybe vevő harmadik fél véleménynyilvánítási szabadságának korlátozásában is határoz egyúttal.
Már önmagában az roppant aggályos, hogy olyan magánszemélyek és cégek kezébe került az alapjog-korlátozás lehetősége, akiknek döntéshozatali eljárásai nem transzparensek és alapvető eljárási garanciákkal (például jogorvoslattal) sem rendelkeznek. Ám van egy ezzel kapcsolatos további probléma is: a szolgáltatók olyan helyzetekben kerültek érdemi döntési pozícióba, ahol két egymással ütköző értékről, olyan versengő érdekekről van szó, amelyek azonos tiszteletet érdemelnek.[45] Hogy az ilyen esetekben mennyire nehéz a megfelelő egyensúly kialakítása, az kiválóan megmutatkozik a gyűlöletbeszéd megítélése kapcsán. Szemügyre véve ugyanis az EJEB néhány többéves eljárás után meghozott ítéletét és a hozzájuk fűzött különvéleményeket[46], könnyen belátható, hogy ez a kérdés még a strasbourgi bíróság számára is igen komoly nehézségeket tud okozni.
Az 1999-es Godfrey v Demon Internet ügy[47] - amely megállapította a szolgáltató felelősségét, mivel az értesítést követően sem távolította el a kifogásolt tartalmat - már a 2000/31 irányelv megalkotása előtt felvetette azt a problémát, amely azóta csak egyre aktuálisabbá vált: az értesítést követően az internet-szolgáltatók - a felelősségre vonás elkerülése érdekében - az elővigyázatosság javára tévednek és érdemi vizsgálat nélkül távolítják el az akár teljesen jogszerű tartalmakat is.
Az értesítést követően két opció lehetséges: 1. az eltávolítás megtagadása esetén a szolgáltatóval szemben jó eséllyel meginduló, akár magas pénzbüntetéssel fenyegető felelősségre vonás, vagy 2. a jogszerű tartalom eltávolítása esetén a szerző által a szolgáltatóval szemben szerződésszegés miatt kis valószínűséggel indított, alacsony összegű kártérítési kereset. Ezek fényében egyértelmű, hogy a kifogásolt tartalom eltávolítása sokkal könnyebb, olcsóbb és - ami a legfontosabb - kockázatkerülőbb megoldásnak bizonyul a szolgáltatók számára.
A problémakörrel kapcsolatban ugyan korlátozott számú kutatás áll rendelkezésre, ám azok alapvetően egy irányba mutatnak. Az egyik legismertebb, az Oxfordi Egyetem által végzett kutatásban[48] egy nagyméretű brit tárhelyszolgáltatót arról értesítettek, hogy szerzői jogokat sértő tartalmat tárol. A kifogásolt tartalmat a kutatásban részt vevők töltötték fel az oldalra, amely - szándékosan - John Stuart Mill: A szabadságról című művének 2. fejezete volt, ahol egyébként Mill többek között a sajtószabadságról és a cenzúra veszélyeiről értekezett. Az 1859-ben írt könyv a közkincs (public domain) része, tehát nyilvánvalóan nem állt fenn szerzői jogi jogsértés. Ennek ellenére a szolgáltató az értesítés megalapozottságának vizsgálata nélkül, gyakorlatilag azonnal eltávolította a teljesen jogszerű tartalmat. Egy amerikai kutatás pedig azt állapította meg, hogy a szerzői jogi jogsértésekkel kapcsolatos értesítések közel harmada téves volt.[49]
A korábban már bemutatott NetzDG arra kötelezi a közösségi médiaportálokat, hogy vegyék át a bírók szerepét, hozzák meg a döntéseket ezekben a kényes ügyekben, s ha a nyilvánvalóan törvénysértő tartalmat nem távolítják el 24 órán belül, akkor 50 millió euró összegig terjedő bírsággal kell szembenézniük. Ám ellenkező esetben, ha olyan tartalmat távolítanak el, amely egyébként teljesen jogszerű volt, maximum a törölt tartalom szerzőjének kártérítési igényével találhatják magukat szembe, amelynek mind az összege, mind a valószínűsége eltörpül a bírságéhoz képest. Mindezek fényében igencsak valószínű, hogy ez a szabályozás arra ösztönzi a szolgáltatókat, hogy tévedjenek az elővigyázatosság javára, vagyis távolítsák el akár a teljesen jogszerű tartalmakat is.
A NetzDG 2. cikk (1) bekezdésének köszönhetően - amely félévente jelentéstételre kötelezi az egy naptári évben 100-nál több értesítést kapó szolgáltatókat - a problémakört illetően rendkívül friss, 2018-as adatok állnak rendelkezésre.
A négy nagy szolgáltató adatai a 2018. január és június közötti időszakról[50]
| Platform | Total items reported | Reports resulted in action (removal rate) | Removal rate within 24h |
| 1,704 | 362 (21,2 percent) | 76,4 percent (of reports) | |
| YouTube | 241,827 | 58,297 (27,1 percent) | 93,0 percent (54,199) |
| Google+ | 2,769 | 1,277 (46,1 percent) | 93,8 percent (1,198) |
| 264,818 | 28,645 (10,8 percent) | 97,9 percent (28,044) |
Azok számára, akik szerint a törvénnyel nem csorbult a véleménynyilvánítási szabadság, hivatkozási alapként szolgálhat az az adat, hogy a négy nagy szolgáltató átlagosan a beérkező értesítések mindössze körülbelül 26%-a után távolította el a kifogásolt bejegyzéseket. Az viszont már aggodalomra adhat okot, hogy e tartalom legtöbbjének az eltávolítására 24 órán belül került sor, annak ellenére, hogy a NetzDG alapján a nem nyilvánvalóan törvénysértő tartalmak eltávolításának határideje 7 nap.
Bár csak 2018. január 1-je óta hatályos a NetzDG, így az értékelésével kapcsolatban nem lehet még általános következtetéseket levonni, az mindenesetre elgondolkodtató, hogy - az AfD egyik képviselőjének nagy vihart kavaró újévi Twitter-üzenete miatt - Németország legnagyobb lapja szerint a törvény már a hatályba lépésének napján elbukott.[51]
A fentiek alapján arra a kérdésre, hogy a hatályos szabályozással sikerült-e a versengő érdekek közötti egyensúly megteremtése, amellyel biztosítani lehet minden törvény igazi értelmét, vagyis az igazságosság érvényesülését, elkerülve egyúttal azt a veszélyt, amire a summum ius, summa inuria római jogi mondás figyelmeztet bennünket[52], nemmel kell válaszolnom, s egyúttal jogalkotást sürgetek. Egyetlen kérdés maradt mindössze: hogyan? Válaszaimat leginkább Christina Angelopoulos és Stijn Smet kiváló tanulmánya inspirálta.[53]
Abból, hogy az értesítés tartalmi követelményeivel összefüggésben tagállami bíróságok, az eltávolítás határideje kapcsán pedig az Európai Bizottság is kinyilvánította, hogy különböző
- 11/12 -
tartalmak esetén az adott tartalom jogszerűségének meghatározásához különböző mennyiségű háttér-információra van szükség, arra lehet a következtetni, hogy a felelősség alóli mentesülés valójában nem általános, hanem tartalom- és információfüggő. Más szavakkal, úgy tűnik, hogy a joggyakorlat tett néhány óvatos lépést a horizontális helyett a vertikális megközelítés felé.
Az EJEB Delfi ügyben tett és MTE ügyben megerősített megállapítása pedig, miszerint "az értesítési-eltávolítási rendszer - amennyiben gyors reagálást lehetővé tévő hatékony eljárások kísérik - sok esetben megfelelő eszköze lehet az egyensúly kialakításának", logikusan azt jelenti, hogy vannak olyan esetek, amikor ez a rendszer nem bizonyul megfelelő eszköznek. Következésképpen tehát, az értesítési-eltávolítási eljárás mellett további, összetettebb, szofisztikáltabb, a kifogásolt tartalom sajátosságait figyelembe vevő eljárásokra lenne szükség.
Egy ilyen összetettebb felelősségi rendszer kialakításához három eljárás kereteit, elveit ajánlom alapul venni: 1) értesítési-értesítési eljárást szerzői jogi jogsértésekkel kapcsolatban; 2) értesítési-várakozási-eltávolítási eljárást defamációs ügyekben; és 3) értesítési-eltávolítási eljárást gyűlöletbeszéd esetén.
1. A kanadai eredetű, alkotmányossági szempontokat jobban figyelembe vevő értesítési-értesítési eljárás lényege, hogy a szolgáltató az értesítést követően nem dönt a tartalom jogellenességének kérdésében, hanem szerepe arra korlátozódik csupán, hogy a megkeresést továbbítsa a tartalom elhelyezőjének, összekapcsolva így a két felet, rájuk bízva jogvitájuk rendezését. Miután kifejezetten szerzői jogi ügyek esetén tapasztalható a visszaélésszerű joggyakorlás, ez az eljárás alkalmas lehet például a téves és megalapozatlan értesítések számának visszaszorítására.
2. A korábban bemutatott brit defamációs ügyek rávilágítottak ezen esetek bonyolultságára: még egy prima facie defamáló állítás sem törvénysértő szükségszerűen, így a tartalom szerzőjének meg kell adni a lehetőséget, hogy alátámassza állítását. Bár a brit bírói gyakorlat - mint fentebb bemutattam - következetesen ragaszkodott ehhez az alapelvhez, az értesítési-eltávolítási eljárás éppen arra ösztönzi a szolgáltatókat, hogy minden kifogásnak azonnal tegyenek eleget és távolítsák el az akár nem törvénysértő közléseket is. Defamációs ügyekben ennek elkerülése érdekében az értesítési-értesítési és értesítési-eltávolítási eljárások elemeit ötvöző, ún. értesítési-várakozási-eltávolítási eljárás lehet megoldás. Lényege, hogy a szolgáltató a megkeresést továbbítja a kifogásolt tartalom szerzőjének, akinek így lehetősége nyílik az állításának alátámasztására, és ha sikerrel jár, a tartalom nem kerül eltávolításra. Természetesen ebben a konstrukcióban is a szolgáltató mondja ki a végső szót, viszont nagy előnye, hogy a kizárólag a panaszosnak kedvező egyoldalú döntéshozatal helyett mindkét fél "meghallgatására" sor kerül, így a szolgáltató megalapozottabb döntést tud hozni.
3. Bár a Delfi ügyben a gyűlöletbeszéd szintjére lesüllyedő kommentekkel szemben az EJEB nem találta alkalmas eszköznek az értesítési-eltávolítási eljárást, mégis azt gondolom, hogy ilyen esetekben ez a megfelelő konstrukció. Egyrészt, a gyűlöletbeszéd megítélése túl komplex terület ahhoz, hogy automata/automatikus szűrőrendszerek megalapozott döntést tudnának hozni. Másrészt, a strasbourgi bíróság által az MTE és Tamiz ügyben, az internetes kommunikációról és a kommentek jelentőségéről előadott álláspontja alapján úgy is lehet érvelni, hogy az EJEB - ha óvatosan is, de - korrigálta a Delfi ügyben tett megállapításait. Harmadrészt, a 2016-ban - az Európai Bizottság és a Facebook, a Microsoft, a Twitter és a YouTube megállapodásával - elfogadásra kerülő, online gyűlöletbeszéd elleni küzdelemre vonatkozó magatartási kódex szintén az értesítési-eltávolítási eljárást nevezte meg, mint gyűlöletbeszéd elleni hatékony eszközt.
Zárásként két dolgot szükségszerű leszögezni. Egyfelől, ez az összetettebb felelősségi rendszer Magyarországon nem tűnik egyelőre kivitelezhetőnek, hiszen például az MTE ügy kiválóan megmutatta, hogy a magyar bírói gyakorlat még az értesítési-eltávolítási eljárás Lajtától nyugatra általánosan alkalmazott szisztémáját sem ismeri.[54] Másfelől, akkor is, ha az elmúlt néhány évben valóban történt némi elmozdulás az összetettebb felelősségi rendszer irányába, nem szabad szem elől téveszteni az Amerikai Legfelsőbb Bíróság intelmét: "Az internet erői és irányai annyira újszerűek, annyira változatosak és annyira messzemenők, hogy a bíróságoknak tudatában kell lenniük annak, hogy amit ma mondanak, az holnapra idejétmúlttá válhat".[55] ■
JEGYZETEK
[1] Zuckerberg, Mark: The Internet needs new rules. Let's start in these four areas. https://www.washingtonpost.com/opinions/mark-zuckerberg-the-internet-needs-new-rules-lets-start-in-these-four-areas/2019/03/29/9e6f0504-521a-11e9-a3f7-78b7525a8d5f_story.html?utm_term=.5aef07b9b854 [2019.06.01.]
[2] Bartóki-Gönczy Balázs - Pogácsás Anett: A médiatartalom-szolgáltatásnak nem minősülő internetes tartalmak szabályozása. In.: Koltay András - Nyakas Levente (szerk.): Magyar és európai médiajog. Wolters Kluwer, 2015. p. 653.
[3] Az Európai Parlament és a Tanács 2000/31/EK irányelve (2000. június 8.) a belső piacon az információs társadalommal összefüggő szolgáltatások, különösen az elektronikus kereskedelem, egyes jogi vonatkozásairól (a továbbiakban: 2000/31 irányelv)
[4] Klein Tamás: A tárhelyszolgáltató "omnipotens" felelőssége mint alkotmányjogi problematika. in.: Koltay András - Török Bernát (szerk.): Sajtószabadság és médiajog a 21. század elején 3. Wolters Kluwer, 2016. p. 355.
[5] A szabályozás a horizontális megközelítést alkalmazva - vagyis függetlenül attól, hogy polgári jogi, büntetőjogi vagy közigazgatás jogi alapon áll fenn a jogsértés - mentesíti a szolgáltatókat a felhasználóik által elkövetett cselekmények alól.
[6] Kuczerawy, Aleksandra: Intermediary liability & freedom of expression: Recent developments in the EU notice & action initiative, Computer Law & Security Review 2015/31. p. 49.
[7] The Electronic Commerce (EC Directive) Regulations 2002
[8] Az angolszász jogban használt defamation fogalma nem helyettesíthető egyértelműen egyetlen magyar jogi terminológiával sem, mivel az kiterjed a Polgári Törvénykönyvben szereplő személyiségi jogsértések bizonyos esetein túl még a Büntető Törvénykönyvben kodifikált rágalmazás és becsületsértés fogalmára is. Lásd: Nádori Péter: Megoldás a komment-dilemmára? In Medias Res, 2014/2. p. 305. Így a tanulmány során az egyszerűség kedvéért a defamáció kifejezést fogom használni.
[9] Bunt v Tilley & Others [2006] EWHC 407 (QB) (a végjegyzetben a továbbiakban: Bunt [2006]) 26. bek.
[10] Bunt [2006] 72. bek.
[11] Davison v Habeeb and Others [2011] EWHC 3031 (QB) (a végjegyzetben a továbbiakban: Davison [2011]) 11-14. bek.
[12] Davison [2011] 59-60. bek.
[13] Davison [2011] 63. bek.
[14] Davison [2011] 65-68. bek.
[15] Tamiz v Google Inc Google UK Ltd [2012] EWHC 449 (QB) (a végjegyzetben a továbbiakban: Tamiz [2012]) 1.bek.
[16] Tamiz [2012] 16-20. bek.
[17] Tamiz [2012] 59-60. bek.
[18] European Commission: Commission Staff Working Document: Online services, including e-commerce, in the Single Market, Communcation from the Commission to the European Parliament, the Council, the European Economic and Social Committee and the Committee of the Regions, Brussels, 11.1.2012, COM (2011) 942 final p. 34-35.
[19] 2000/31 irányelv 14. cikk
[20] Terrorism Act 2006 3 (2) bek. (b)
[21] NetzDG 3. cikk (2) bek. 3.
[22] NetzDG 4. cikk
[23] Európai Bizottság: A jogellenes online gyűlöletbeszéd felszámolására vonatkozó magatartási kódex, 2016
[24] A Bizottság Közleménye az Európai Parlamentnek, a Tanácsnak, az Európai Gazdasági és Szociális Bizottságnak és a Régiók Bizottságának: Fellépés a jogellenes online tartalmak ellen Az online platformok megnövelt felelőssége felé Brüsszel, 2017.9.28. COM (2017), 555, final p. 15-16.
[25] A Bizottság (EU) 2018/334 Ajánlása (2018. március 1.) az illegális online tartalom hatékony kezelésére irányuló intézkedésekről 35. bek.
[26] Stolton, Samuel: Juncker goes to war against disinformation and online terrorist content. https://www.euractiv.com/section/cybersecurity/news/uncker-goes-to-war-against-disinformation-and-online-terrorist-content/ [2019. június 1.]
[27] Delfi AS v Estonia [2015] App no 64569/09 (a végjegyzetben a továbbiakban: Delfi [2015])
[28] Magyar Tartalomszolgáltatók Egyesülete and Index.hu Zrt v Hungary [2016] App no 22947/13 (a végjegyzetben a továbbiakban: MTE [2016])
[29] Delfi [2015] 140. bek.
[30] MTE [2016] 75-76.; Kūris bíró egyező véleménye2.bek.
[31] MTE [2016] 77. bek.; Tamiz v the United Kingdom [2017] App no 3877/14 81. bek.
[32] Delfi [2015] 152-159. bek.
[33] MTE [2016] 81. bek.
[34] MTE [2016] 82. bek.
[35] A sértett társaság soha nem kérte a szolgáltatóktól a kommentek eltávolítását, ehelyett közvetlenül bírósági úton keresett jogorvoslatot.
[36] MTE [2016] 91. bek.
[37] MTE [2016] Kūris bíró egyező véleménye 1. bek.
[38] MTE [2016] 91. bek.
[39] MTE [2016] Kūris bíró egyező véleménye 4. bek.
[40] Delfi [2015] 159. bek; MTE [2016] 91. bek.
[41] Pihl v Sweden [2017] App no 74742/14 (a végjegyzetben a továbbiakban: Pihl [2017])
[42] Pihl [2017] 3-16. bek.
[43] Pihl [2017] 30-37. bek.
[44] Pihl [2017] 38. bek.
- 12/13 -
[45] Von Hannover v Germany (No 2) [2012] App nos 40660/08 and 60641/08 106. bek.; C 275/06 Productores de Música de España (Promusicae) v Telefónica de España [2008] SAU ECLI:EU:C:2008:54 68. bek.
[46] Lásd például: İ.A. v Turkey [2005] App no 42571/98; Féret v Belgium [2009] App no 15615/07; Vejdeland and Others v Sweden [2012] App no 1813/07
[47] Godfrey v Demon Internet Limited [1999] EWHC QB 244
[48] Ahlert, Christian - Marsden, Chris - Yung, Chester: How 'Liberty' Disappeared from Cyberspace: The Mystery Shopper Tests Internet Content Self-Regulation. http://pcmlp.socleg.ox.ac.uk/wp-content/uploads/2014/12/liberty.pdf 3. o. [2019. június 1.]
[49] M. Urban, Jennifer - Quilter, Laura: Efficient Process or Chilling Effects - Takedown Notices under Section 512 of the Digital Millennium Copyright Act. https://digitalcommons.law.scu.edu/cgi/viewcontent.cgi?article=1413&context=chtlj [2019. június 1.]
[50] Gollatz, Kirsten - J Riedl, Martin - Pohlmann, Jens: Germany: Removal of online hate speech in numbers. https://inforrm.org/2018/08/24/germany-removal-of-online-hate-speech-in-numbers-kirsten-gollatz-martin-j-riedl-and-jens-pohlmann/ [2019. június 1.]
[51] Reichelt, Julian: Riesen-Streit um gesperrte Twitter-Accounts und Facebook-Löschungen - Bitte keine Meinungspolizei! https://www.bild.de/politik/inland/gesetze/kommt-jetzt-die-meinungspolizei-54367844.bild.html#fromWall [2019. június 1.]
[52] Zeno-Zencovich, Vincenzo: Anonim véleménynyilvánítás az interneten, In Medias Res 2014/2. p. 299.
[53] Angelopoulos, Christina - Smet, Stijn: Notice-and-fair-balance: how to reach a compromise between fundamental rights in European intermediary liability, Journal of Media Law 2016/8. p. 266-301.
[54] Klein Tamás: i. m. p. 372.
[55] Packingham v North Carolina 582 U.S. 8 (2017)
Lábjegyzetek:
[1] A szerző az ELTE ÁJK végzős hallgatója, a tanulmány a XXXIV. OTDK Állam- és Jogtudományi Szekciójának Médiajogi tagozatában 2. helyezést elért dolgozat rövidített változata.
Visszaugrás
