Az öröklési jognak talán az egyik legalapvetőbb szabálya a Ptk. 7:1. §-a, amely egyben az öröklés fogalmának törvényi definícióját is jelenti.[1] Talán nem túlzás azt állítani, hogy ez a rendelkezés az öröklési anyagi jog és a hozzá szorosan kapcsolódó eljárásjog alfája és omegája. A Ptk. öröklési jogról szóló Hetedig Könyve ezzel a meghatározással kezdődik: Az ember halálával hagyatéka mint egész száll az örökösre.
Ezzel kapcsolatban, mintegy kiindulópontként annyit tartok érdemesnek rögzíteni, hogy a magyar öröklési jog tradicionálisan az ipso iure öröklés elvén áll, vagyis a hazai jogrendszerben az örökhagyó hagyatékának átszállása a halál bekövetkezésekor, bármilyen további jogcselekmény nélkül végbemegy. Az örökösök részéről sem elfogadó nyilatkozatra, sem ráutaló magatartásra, sem más jogilag értékelhető cselekményre nincs szükség, a hagyatékot a törvény erejénél fogva azonnal megszerzik, az örökhagyó vagyona egy pillanatra sem válik uratlanná.
E főszabály mellett léteznek kivételnek látszó esetek is. Példaként említhető a közkereseti társaságban és betéti társaságban meglévő vagyoni részesedés jogi sorsa, ám ezek csak látszólagos kivételek. A tagsági jogokat megtestesítő vagyoni részesedés - e társasági formák speciális személyegyesítő jellege miatt - automatikusan nem száll át a meghalt tag örökösére. Ahhoz, hogy az örökös a közkereseti társaság vagy betéti társaság tagjává váljon, és úgy gyakorolhassa a társasági tagsági jogait, ahogyan korábban az örökhagyó gyakorolhatta, szükség van a társaság megmaradt tagjaival való megegyezésre.[2] A Ptk. 3:149. § szerint a meghalt tag örököse a társaság többi tagjával való megegyezés alapján léphet be tagként a társaságba. Ez valójában nem is a vagyoni részesedés megöröklését jelenti, ezért megegyezés esetében az örökös nem öröklés jogcímén válik
- 49/50 -
a társaság tagjává, hanem a megállapodás alapján, amit az életben maradt tag(ok) és az örökös(ök) köthet(nek) meg egymással.[3]
Következik mindez a Ptk. 3:146. § d) pontjából is, amely szerint ezeknél a társasági formáknál a tagsági jogviszony a tag halálával megszűnik. Látható tehát, hogy ezeknél a társaságoknál valójában nem a tagsági jogokat megtestesítő vagyoni részesedés, hanem a megegyezés illetve elszámolás joga száll át az örökösre (l. pl. ÍH 2005.31.) Az elszámolásra vagy megegyezésre vonatkozó jogot az örökös azonban éppúgy az örökhagyó - mint tag - halálának pillanatában szerzi meg, mint az egyéb ingó vagy ingatlan vagyonelemek tulajdonjogát; ennyiben tehát e kivétel esetében is érvényesül az ipso iure öröklés elve.
Az, hogy az örökhagyó hagyatéka a törvény erejénél fogva a halála pillanatában száll át a jogutódra vagy jogutódokra, összhangban áll a Ptk. 2:4. §-ával is, amely szerint az embert - fogamzásának időpontjától - megillető jogképesség a halállal megszűnik. Ettől az időponttól kezdődően az ember nem jogképes, jogai és kötelezettségei már nem lehetnek, a jogai és a kötelezettségei pedig átszállnak a jogutódra vagy jogutódokra (kivételt képeznek azok a személyhez fűződő jogok, amelyek a jogosult halálával megszűnnek, pl. tartásra való jogosultság, haszonélvezeti jog).
A halál mint jogi tény mellett meg kell említeni a holtnak nyilvánítást és a halál tényének megállapítását is, hiszen mindkét eljárás azt célozza, hogy megnyíljon az út az öröklési jog rendelkezéseinek érvényesülése és alkalmazhatósága előtt az eltűnt személy halálának, vagy a biztosan meghalt azon személy halálának bírósági megállapításával, akinek halálát közokirat nem tanúsítja.[4] Öröklési jogi értelemben tehát ezeknek az eljárásoknak az eredménye egyenértékűnek tekintendő a biztosan bekövetkezett és közokirattal is tanúsított halál tényével, a halál pillanata ilyen esetben a bíróság határozatában szereplő időpont lesz.
Az ipso iure öröklés szabálya a maga egyszerű és tiszta jellege ellenére, önmagában sokszor mégis egyfajta illúzió. Legtöbbször az eljárásjog segítségére szorul ahhoz, hogy a hagyaték átszállása valóban realizálódhasson, és az ipso iure öröklés az öröklési jogviszony alanyai számára kézzelfoghatóvá váljon.
Ha az örökhagyó után nem maradt vagyon, vagy csak olyan vagyontárgyak vannak a hagyatékban, amelyeknek megszerzéséhez nincs szükség közokirati tanúsításra, akkor a hagyaték átszállása bármilyen formális eljárás nélkül végbemehet.[5] Ugyanakkor legtöbbször kifejezetten szükség van a hagyatékátszállás körülményeinek vizsgálatára és a hagyatékátszállás megállapítására, mert ezekben az esetekben az ipso iure hagyatékátszállás csak akkor válik létezővé, érzékelhetővé az érdekeltek számára, ha azt egy erre hatáskörrel rendelkező hatóság deklarálja. Amint Hegedűs Mária ítélőtáblai bíró fogalmazott a hagyaték ideiglenes átadása tárgyában írt tanulmányában: "A hagyatékok többségében
- 50/51 -
olyan vagyontárgyak vannak (pl. ingatlan, gépjármű, bankszámla-követelés) amelyekre az örökös által megszerzett jogok gyakorlásához a jogváltozás tanúsítása, nyilvántartáson átvezetése szükséges." [6]
Ez a gondolatmenet egyben arra is rávilágít, hogy mi is a közjegyző hatáskörébe tartozó hagyatéki eljárás célja. A Hetv.[7] 1. § (1) bekezdése a következőképpen adja meg a törvény célját, pontosabban a jogalkotó azon szándékát, melyet a törvény megalkotásával elérni kívánt:[8] Ennek a törvénynek az a célja, hogy az ember halálával bekövetkező hagyatékátszállást - az örökösként érdekelt személyeknek és a hagyaték egyes vagyontárgyaira, vagyoni részhányadára való öröklési jogcímüknek a megállapításával - biztosítsa.
A Kúria a több szempontból is irányadónak tekinthető BH2016.279. számú eseti döntésében ezt úgy fogalmazta meg, hogy "a törvény az örökösként érdekelt személyek (kire száll át a hagyaték), a hagyaték tárgyai (milyen vagyon száll át) és a hagyatékátszállás jogcíme (mi az öröklés jogcíme) megállapítását biztosítja".
Azokban az esetekben, amikor hagyatéki eljárás lefolytatására kerül sor, valójában a már bekövetkezett öröklés deklarálásáról beszélhetünk, amit fő szabályként a közjegyző végez, alaki jogerővel bíró határozat meghozatalával.[9] Amennyiben pedig jogvita alakul ki az érdekelt felek között, akkor már a bíróság anyagi jogerővel rendelkező határozatára van szükség a hagyatékátszállás biztosításához. A folyamat tehát, amelynek során az örökhagyó hagyatékának átszállását a hatóság(ok) megállapítja(/ák), az eljárás rendje szerint több fórum elé is tartozhat, és éppen ez az a körülmény, ami a jelen cikket ihlette: vajon hogyan viszonyul egymáshoz a közjegyző által lefolytatott hagyatéki eljárás és a bíróság által lefolytatott hagyatéki per? Vajon egyazon eljárás két elkülönülő szakaszának két hatóság általi végig viteléről beszélhetünk, vagy önálló eljárásokról? Melyik eljárásnak mi a tárgya, mire irányulnak ezek az eljárások, és hogyan hatnak egymásra?
A válasz - ami talán nem is adható meg egyértelműen - a közjegyző és a bíróság alapvető funkcióbéli eltérésében rejlik; abban, hogy a hagyatéki eljárás közjegyzői hatáskörbe tartozik, a közjegyző azonban jogvitát nem dönthet el, a közjegyző végzése - néhány kivételtől eltekintve - anyagi jogerővel nem bír. A közjegyző csak deklarál, megállapít, tanúsít, míg a bíróság marasztal, kötelez, és anyagi jogerővel rendelkező határozatot hoz, amely állami kényszerrel is - végrehajtás útján - kikényszeríthető. A kérdés megválaszolása tehát véleményem szerint csak látszólag egyszerű, csak szorosan vett eljárásjogi szempontból tűnhet egyértelműnek. Ha viszont a rideg ügyviteli szabályok mögé tekintünk, és átfogó képet vetítünk magunk elé a hagyatékátszállás megállapításának folyamatáról, akkor nem feltétlenül kapunk egzakt választ, és ez a viszonylagos bizonytalanság a vonatkozó joggyakorlatban is tetten érhető. Mindennek bemutatását célozza a jelen tanulmány. A témaválasztás aktualitását továbbá az idén tíz éve elfogadott Hetv. adja.
- 51/52 -
A közjegyző által lefolytatott hagyatéki eljárás, és a bíróság által lefolytatott hagyatéki per a szó szoros értelmében nem vitásan két, egymástól elkülönülő és önálló eljárás, eltérő jogokkal és kötelezettségekkel, más-más eljárásjogi szabályokkal, eljárásbeli pozíciókkal. A KÜSZ[10] 35. § (1) bekezdés a) pontja alapján befejezett ügy az az ügy, amelyben a közjegyző, illetve a közjegyzőhelyettes érdemi határozatot hozott. Ugyanezen § (3) bekezdés 14. pont a) alpontja értelmében a hagyatéki eljárásban befejezett továbbá az az ügy, amelyben a közjegyző vagy a közjegyzőhelyettes a hagyaték, illetve rész-hagyatékátadás esetén a hagyaték még át nem adott részének átadása tárgyában döntött, a c) alpont értelmében pedig az az ügy is, amelyben a közjegyző vagy a közjegyzőhelyettes az eljárás részbeni felfüggesztése esetén a hagyaték felfüggesztéssel nem érintett részének átadásáról döntött. (A KÜSZ hivatkozott §-a alapján a hagyatéki eljárásban egyéb végzések is befejezett ügyet eredményeznek, azonban azok a jelen téma szempontjából nem releváns esetek.)
A BÜSZ[11] 2. § 12. pontja szerint, kezdőirat - többek között - az olyan irat, amelynek a bíróságon nincs előzménye.
Mindezeket egybevetve az látható, hogy ha hagyatéki per indul, akkor a közjegyzőnél ideiglenes hatályú hagyatékátadó végzéssel lezárult, befejezett ügyet a bíróság előtt egy kezdőirattal (keresetlevéllel) megindított új eljárás, a hagyatéki per követi, amelyben a bíróság nincs kötve semmilyen más hatóság döntéséhez, így természetesen a közjegyző végzéséhez sem.[12]
Le kell szögezni, hogy a közjegyzői és a bírósági eljárás egymáshoz való viszonyának elvi kérdése csak akkor merülhet fel, ha a közjegyző ideiglenes hatállyal adja át a hagyatékot, az érdekeltek között keletkezett öröklési jogi vitára és/vagy másodlagos öröklési vitára tekintettel. Ezt követően indulhat meg a hagyatéki per, amelynek eredményeként a közjegyző jogerős ideiglenes hatályú hagyatékátadó végzésének akár a közjegyző általi hatályon kívül helyezésére is sor kerülhet. Teljes hatályú hagyatékátadás esetében azonban a közjegyző jogerős végzése már végérvényesen fennmarad, alaki kötőereje megmarad, és az érdekeltek csak öröklési pert indíthatnak egymással szemben.[13] Mindazonáltal mind a hagyatéki pernek, mind az öröklési pernek közös jellemzője, hogy a peres bíróság határozata nem rendelkezhet a hagyatékátadó végzés (sem az ideiglenes hatályú, sem a teljes hatályú hagyatékátadó végzés) hatályon kívül helyezéséről. A pernek ugyanis nem a közjegyző végzésének felülbírálata a tárgya, hanem az ideiglenes hatályú hagyatékátadó végzéssel el nem bírált igények, illetőleg a teljes hatályú hagyatékátadó végzés-
- 52/53 -
sel elbírált de utóbb mégis vitássá tett igények elbírálása - amint erre a Kúria is rámutatott a PK 262. számú állásfoglalásában.[14] Elvétve találkozhatunk olyan bírósági ítéletekkel, amelyek a közjegyző ideiglenes hatályú hagyatékátadó végzésének hatályon kívül helyezéséről is rendelkeznek, azonban ezek az ítéleti rendelkezések kétségtelenül tévesek. Ha a felek ezt a rendelkezést nem fellebbezik meg, akkor a közjegyző - mivel a perben nem fél és fellebbezési joga nyilvánvalóan nincs - két dolgot tehet: vagy tudomásul veszi, hogy a bíróság a végzését hatályon kívül helyezte és ebben a körben újabb végzést már nem hoz, vagy pedig maga is rendelkezik az ideiglenes hatályú hagyatékátadó végzés hatályon kívül helyezéséről. Véleményem szerint ez utóbbi megoldás talán azért helyesebb, mert annak ellenére, hogy a bíróság döntése a közjegyzőre is kötelező, a Hetv. 89. §-a alapján a közjegyzőnek a hatályon kívül helyezés mégis törvényi kötelezettsége (lenne).[15] Az Alkotmánybíróság a 11/1992. (III. 5.) számú AB határozat indokolásában kimondta: csak az eljárási normák betartásával működnek alkotmányosan a jogintézmények. Ezért, ha a bíróság hatáskörén túlterjeszkedve rendelkezik egy végzés hatályon kívül helyezéséről, akkor a jogbiztonság megőrzése szempontjából helyesebbnek látszik, ha a közjegyző a Hetv. 89. §-a szerint jár el, vagy legalábbis a meghozandó végzésével megállapítja, hogy az ideiglenes hatályú hagyatékátadó végzés hatályon kívül helyezése körében is a bíróság határozata az irányadó - jóllehet, mindennek gyakorlati jelentősége valójában nincs.
Bizonyos esetekben a hagyatéki per úgy is megindulhat, hogy a felperes nem közvetlenül fordul a bírósághoz, hanem a kötelezett ellentmondása folytán a fizetési meghagyásos eljárás alakul perré. A közjegyző ilyen esetben nem egy érkeztetett keresetlevél alapján szerez tudomást az ideiglenes hatályú hagyatékátadó végzéssel el nem bírált igény érvényesítéséről, hanem a fizetési meghagyásos eljárás megindításának igazolása útján. Mivel az Fmhtv.[16] 22. § szerint a fizetési meghagyás kibocsátása iránti kérelem előterjesztésének ugyanaz a hatálya, mint a keresetlevél beadásának, így fizetési meghagyásos eljárás indítása után a perindítás igazolása csak akkor juthat szerephez, ha a fizetési meghagyás kibocsátása iránti kérelmet a közjegyző visszautasította, vagy a fizetési meghagyásos eljárást megszünteti, és a fél a Pp. 255. § (2) bekezdése szerint, de még a Hetv. 114. § szerinti határidőn belül a keresetlevelet benyújtja, és ezt - ugyancsak a Hetv. 114. §-a szerinti határidőn belül - a közjegyzőnél igazolja.
Bár az Fmhtv. 2009. június 1-i hatálybalépésével a jogalkotó bevezette, hogy bizonyos összeghatár alatti pénzkövetelések esetében bíróság előtti közvetlen igényérvényesítésre
- 53/54 -
nincs lehetőség, a Hetv. 114. § utolsó fordulata ("Kizárólag fizetési meghagyással érvényesíthető követelés esetén a hagyatéki per megindítására a fizetési meghagyásos eljárás megindítására vonatkozó szabályok megfelelően alkalmazandóak") mégis csak 2014. március 15. napi hatállyal került be a törvénybe.[17] A jogalkotó tehát csak ezen időponttal tette egyértelművé, hogy a kizárólag fizetési meghagyással érvényesíthető követelés esetén a hagyatéki per megindítása alatt a fizetési meghagyásos eljárás megindítását is érteni kell. (Megjegyzendő, hogy a bíróságok és közjegyzők sok esetben korábban is megfelelően alkalmazták ezt a rendelkezést, de a gyakorlat mégsem volt egységes, ami sokszor bizonytalanságot okozott. A törvénymódosításra már az Fmhtv. hatálybalépésével egyidejűleg szükség lett volna, az mégis csak a Ptk. hatálybalépésével egyidejűleg történt meg.[18])
Ezzel a rendelkezéssel az is egyértelművé vált, hogy az igény csak fizetési meghagyás útján (vagy a Pp. 167-168. §-ában meghatározott módon) érvényesíthető azokban az esetekben, amikor a jogvita tárgyát kizárólag pénz fizetésére irányuló lejárt követelés képezi, amelynek összege a hárommillió forintot (2018. január 1. előtt: egymillió forintot) nem haladja meg.[19] Azt is hozzá kell tenni, hogy az öröklési jogi vita és a másodlagos öröklési vita törvényi definícióiból kiindulva csak ez utóbbi esetben lehet szó fizetési meghagyásos igényérvényesítésről, de a másodlagos öröklési vitának is csak az első típusa esetében: az öröklésben érdekeltek között a hagyatéki hitelezői igény, a nem természetben (tehát: pénzben) kiadni igényelt kötelesrész iránti igény, illetve a kötelmi hagyomány iránti igény jogalapja vagy annak összegszerűsége tárgyában felmerült vita esetén, ugyanis csak ezek az igények jelentenek pénzkövetelést. Ezzel szemben a másodlagos öröklési vita második típusa esetében (tehát a végrendeleti végrehajtó feladatai, jogai, kötelezettségei, valamint a végrendeleti végrehajtói tevékenysége tárgyában felmerült vita esetében), továbbá az öröklési jogi vita (tehát az örökösként érdekeltek között abban a kérdésben felmerült vita, hogy a hagyaték kit és milyen jogcímen illet, valamint a természetben kiadni igényelt kötelesrész tárgyában felmerült vita) esetében a fizetési meghagyásos igényérvényesítés fogalmilag kizárt.[20]
Az Fmhtv. 3. § (3) bekezdése alapján a másodlagos öröklési vita esetében sem érvényesíthető fizetési meghagyásos eljárás útján az a pénzkövetelés, amelynek összege a harmincmillió forintot (2018. január 1. előtt: négyszázmillió forintot) meghaladja, így ilyen pertárgyérték esetében fizetési meghagyásos eljárás megindításának nincs helye. (Megjegyzem, a gyakorlatban találkozhatunk a fizetési meghagyás útján érvényesített pénzkövetelések "feldarabolásának" esetével is. Ezzel a jogosult azt kockáztatja, hogy perré alakulás esetén az egyes követelésrészek elbírálása több eljárásban történik, amelyek akár eltérő eredményt is hozhatnak. Ez a jogosulti magatartás véleményem szerint akár a fizetési meghagyásos igényérvényesítés visszaélés-szerű gyakorlását is jelentheti, noha a törvény kifejezetten nem tiltja az igények ilyen formában való előterjesztését. Feltételezhető ugyanakkor, hogy az Fmhtv. 3. § (3) bekezdésének megalkotásával a jogalkotó célja az
- 54/55 -
volt, hogy egyetlen követelést a jogosult egyazon eljárásban érvényesítsen, és ha ez a követelés meghaladja a törvényben írt összeghatárt, akkor csak peres úton tehesse meg ezt. Tény ugyanakkor, hogy mindez expressis verbis nem szerepel a törvényben, és mivel ennek a kérdésnek a részletesebb tárgyalása meghaladja e tanulmány kereteit, ezért itt csak annyit rögzítek, hogy ennek megítélése az adott ügyben eljáró közjegyző és bíróság kompetenciája.)
Összegezve e szabályokat, amennyiben az ideiglenes hatályú hagyatékátadó végzéssel figyelembe nem vett igény olyan pénzkövetelés, amelynek összege legfeljebb hárommillió forint, akkor az érdekelt az igényét kizárólag fizetési meghagyásos eljárás (vagy a Pp. 167-168. §-ai szerinti egyezségi kísérlet) útján érvényesítheti, közvetlenül peres úton nem. Jóllehet a Hetv. nem mondja ki, de mindebből a contrario következik, hogy amennyiben az érdekelt igénye olyan pénzkövetelés, amelynek összege a hárommillió forintot meghaladja, de a harmincmillió forintot nem haladja meg, akkor választása szerint akár peres eljárás útján, akár fizetési meghagyásos eljárás útján is érvényesítheti az igényét; minden más esetben kizárólag peres eljárás útján léphet föl. Amennyiben az érdekelt ezeket a szabályokat betartja, és az igényérvényesítést a közjegyző előtt határidőben igazolja is, akkor az ideiglenes hatályú hagyatékátadó végzés teljes hatályúvá válását sikeresen akadályozza meg vagy legalábbis odázza el, a bírósági határozat vagy a fizetési meghagyás jogerőre emelkedéséig.
A Hetv. 114. § szerint megindított fizetési meghagyásos eljárást - a hagyatéki per terminus technicus mintájára - akár nevezhetnénk "hagyatéki fizetési meghagyásos eljárásnak" vagy röviden "hagyatéki fmh-nak" is, hiszen a hagyatéki eljárásban betöltött szerepe és funkciója azonos a hagyatéki perével. A fizetési meghagyás sui generis határozattípus, amely jogerőre emelkedése esetén a pert érdemben eldöntő jogerős ítéletet pótolja, res iudicatát teremt, és végrehajtható.[21] A "pótolja" kifejezés elsőre talán túlzónak tűnhet, hiszen míg a bíróság a jogerős ítéletében eldönti a felek közötti jogvitát, addig fizetési meghagyás esetén nincs szó a jogvita eldöntéséről. Azonban a fizetési meghagyás jogerőre emelkedésével az abban érvényesített követelés utóbb már perben sem tehető vitássá, így a jogerős fizetési meghagyás a jogerős ítéletet legalábbis helyettesíti.
Nem életszerű ugyan, hiszen jogvita esetén a felek között általában mindvégig fennmarad a jogi nézetbeli különbség és nyilatkozataikkal ezt érvényre is juttatják a jogi eljárás keretei között, de előfordulhat olyan eset is, hogy a fizetési meghagyással szemben a kötelezett nem él ellentmondással, és a fizetési meghagyás jogerőre emelkedik. Erről a lehetőségről a Hetv. hallgat, így érdekes kérdésként vetődik föl, hogy ilyen esetben a Hetv. vonatkozó szabályainak analóg alkalmazása megengedhető-e, vagy éppen kötelező-e, és a 89. § alkalmazásában a jogerős fizetési meghagyás milyen eredménnyel bírhat az ideiglenes hatályú hagyatékátadó végzésre.
Az Fmhtv. 36. § (1) bekezdése alapján, a jogerős fizetési meghagyásnak ugyanolyan hatálya van, mint a jogerős ítéletnek. Ebből pedig nem következhet más, minthogy a közjegyző
- 55/56 -
- a Hetv. 89. §-ának megfelelő alkalmazásával - a fizetési meghagyás jogerőre emelkedése esetében az ideiglenes hatályú hagyatékátadó végzést a fizetési meghagyással érintett részében hatályon kívül helyezi és a fizetési meghagyásnak megfelelő teljes hatályú hagyatékátadó végzést hoz, egyidejűleg az ideiglenes hatályú hagyatékátadó végzés fizetési meghagyással nem érintett részére vonatkozóan megállapítja annak teljes hatályúvá válását. Ha a fizetési meghagyást kibocsátó közjegyző az ideiglenes hatályú hagyatékátadó végzéssel érintett valamennyi igényt "elbírálja" (mert a fizetési meghagyással érvényesített igényen kívül nincs olyan igény, amit az ideiglenes hatályú hagyatékátadó végzés figyelembe vett volna), akkor a hagyatéki eljárásban illetékes közjegyző, ugyancsak a Hetv. 89. §-ának megfelelő alkalmazásával - a teljes hatályú hagyatékátadó végzés meghozatala helyett - a hagyatéki eljárást befejező végzésében azt állapítja meg, hogy az igények vonatkozásában a jogerős fizetési meghagyás az irányadó.
A fizetési meghagyásos eljárásban érvényesülő ügyelosztás rendje miatt, vagy azért, mert a jogosult a papír alapú kérelmét a hagyatéki eljárásban illetékes közjegyzőhöz adja be, előfordulhat, hogy a két eljárást lefolytató közjegyző személye azonos. E emiatt azonban nem merül fel a közjegyzőnek bármelyik eljárásból történő kizárása, hiszen ilyen kizárási okot sem a Pp., sem az Fmhtv., sem a Hetv. nem ismer. A közjegyzőt egyik ügy tárgyilagos megítélésében sem gátolhatja önmagában az a tény, hogy mind a hagyatéki eljárást, mind a fizetési meghagyásos eljárást ő folytatja le, ez a körülmény nem tekinthető olyan oknak, amely miatt tőle ezeknek az ügyeknek a tárgyilagos megítélése ne lenne várható (Pp. 12. § f) pont).
Fent már idéztem a Hetv. 1. §-át, amely szerint a törvény célja - leegyszerűsítve - az, hogy az ember halálával bekövetkező hagyatékátszállást biztosítsa. A jogalkotó szándéka szerint a hagyatékátszállás oly módon biztosítható, hogy a hagyatéki eljárásban közreműködő hatóságok (jegyző és közjegyző) eljárása nyomán megállapítást nyer, hogy kik az örökösként érdekelt személyek, továbbá, hogy milyen jogcímük van a hagyaték részét képező egyes vagyontárgyakra vonatkozóan. Az örökösként érdekeltek személyének megállapítása, illetve az öröklési jogcím megállapítása tehát a hagyatékátszállás biztosításának az eszköze.
Amennyiben a hagyatéki eljárás egészét, mint a hagyatékátszállást biztosító eljárást tesszük vizsgálat tárgyává, és az eljárásra absztrakt fogalomként tekintünk, akkor látható, hogy valójában egyetlen olyan - nevezzük így - folyamatról van szó, amelynek a jogkereső, örökösként érdekelt személyek szempontjából legfőbb célja az, hogy deklarálja örökösi minőségüket és a hagyatékra vonatkozó öröklési jogcímüket. E cél szempontjából számukra érdektelen, hogy mindez hány hatóság, hány fórum közbenjárásával történik meg. Nincs jelentősége annak, hogy az eljárás a leltár felvételével a jegyzőnél kezdődik, a hagyatékátadáshoz vezető folyamatok lezajlásával és a hagyaték formális átadásával a közjegyző előtt folytatódik, majd végül esetlegesen a bíróságon zárul, talán ott is csak másodfokon,
- 56/57 -
ami után újra a közjegyző közreműködésére lehet szükség az örökösök tulajdonjogának bejegyeztetése iránt.
Ideális esetben a hagyatéki eljárás a közjegyző előtt a hagyaték teljes hatályú átadásával befejeződik, ami után a közjegyző megkeresésére a megfelelő hatóságok bejegyzik az örökösök tulajdonjogát a megfelelő nyilvántartásokba. Ha viszont a felek között jogvita alakul ki, akkor a fent vázolt "eljárási forgatagban" a bíróság is szerepet kap, jobb esetben a hagyatéki pert lefolytató, kevésbé szerencsés esetben az öröklési pert lefolytató hatóságként. Ez a megkülönbözetés azért is indokolt, mert az öröklési jogi tárgyú perek közül nem minden per tekinthető a Hetv. szerinti hagyatéki pernek. A per azonban egyik esetben sem része a hagyatéki eljárásnak, legfeljebb az érdekeltek szempontjából egy szakasza az igényérvényesítés útjának, de csak a hagyatéki per esetében.
A Hetv. meghatározásából következően tehát a hagyatéki pertől meg kell különböztetnünk az öröklési pert. A hagyatéki per a Hetv. által definiált, a bíróság által lefolytatott öröklési jogi tárgyú polgári peres eljárás, míg az öröklési per a Hetv. által már nem definiált, de szintén a bíróság által lefolytatott és szintén öröklési jogi tárgyú polgári peres eljárás. A hagyatéki és az öröklési per tehát annyiban hasonlítanak egymáshoz, hogy mindkettőnek lehet öröklési jogi jogvita a tárgya. Ugyanakkor eltérnek egymástól annyiban, hogy míg az egyik - a hagyatéki per - csak meghatározott határidőben és személyek által, meghatározott személyek ellen és ugyancsak meghatározott tárgyban indulhat meg (pontosabban a pert csak e feltételek teljesülése esetén lehet hagyatéki pernek tekinteni), addig a másik - öröklési per - ilyen megkötések alá nem esik. Ha az öröklési pert tágan értelmezzük és nem csupán a hagyatékra vonatkozó igényeket (kit és milyen jogcímen illet a hagyatéki vagyon), hanem a hagyatékkal szemben előterjesztett igényeket (hagyatéki hitelezők, dologi jogi és kötelmi jogi igénylők igényeit) is az öröklési per fogalma alá vonjuk, akkor elmondható, hogy minden hagyatéki per öröklési per, de nem minden öröklési per hagyatéki per. Ugyanis ahhoz, hogy az öröklési per hagyatéki pernek minősüljön, meg kell felelnie a Hetv. 6. § (1) bekezdés f) pontja definitív szabályának, és a 114. § szerinti kritériumoknak is.[22] A Hetv. 114. §-ban írt eljárásjogi megkötések, szabályok gyakorlatilag a 6. § (1) bekezdés f) pont szerinti definíció kiegészítéseként is felfoghatók. Nem elegendő ezért, ha a pert a felperes a 6. § (1) bekezdés f) pontja szerinti tárgyban indítja meg, hanem az is szükséges, hogy a 114. §-ban írt személyi kör bevonásával és az ott írt határidőben tegye ezt meg: Hagyatéki pert az ideiglenes hatályú hagyatékátadó végzés jogerőre emelkedésétől számított 30 napon belül kell megindítani. A per megindítását legkésőbb a határidő elteltét követő 8. napig a perre illetékes bíróság által érkeztetett keresetlevél bemutatásával vagy más, hitelt érdemlő módon a közjegyzőnél igazolni kell. A pert azzal szemben kell megindítani, akinek a hagyatékból való részesülése az öröklési jogi vagy másodlagos öröklési vita tárgya. Kizárólag fizetési meghagyással érvényesíthető követelés esetén a hagyatéki per megindítására a fizetési meghagyásos eljárás megindítására vonatkozó szabályok megfelelően alkalmazandóak.
- 57/58 -
A hagyatéki per fogalmát viszont csak a Hetv. ismeri, a Pp. nem, annak tehát csak a hagyatéki eljárásban van jelentősége. A bíróság jogszolgáltatása szempontjából a fenti különbségtétel valójában nem értelmezhető, és a megkülönböztetés a peres eljárás során nem is érvényesül, hiszen a bíróság egyik esetben sem tesz mást, mint hogy az elé citált jogvitát azonos eljárásjogi szabályok alapján elbírálja. Ez a Pp. XVI. fejezete alapján a fizetési meghagyásból perré alakult eljárásra is igaz, hiszen az a per is öröklési pernek tekinthető, amely ilyen tárgyú fizetési meghagyásból alakult perré.
A megkülönböztetésnek csak a közjegyző eljárása szempontjából van jelentősége, mert míg a hagyatéki pernek minősülő eljárás megindításának határidőben történő igazolása a teljes hatályú hagyatékátadás akadályát képezi, addig az öröklési per megindulása a közjegyző eljárására semmilyen hatással nem bír.
Más megközelítésben, a jogalkotó szándékának olyan szempontú vizsgálata is célszerű lehet a hagyatéki eljárás és a hagyatéki per viszonylatának szempontjából, hogy a "hagyatékátszállás biztosítása" - mint egy komplex folyamat eredményeként megvalósuló cél - elérésében a jogalkotó mely hatóságok eljárását teszi lehetővé; melyek azok a hatóságok, amelyeknek közreműködésére szükség lehet ahhoz, hogy az örökösként érdekeltek személye és az öröklési jogcímük megállapítást nyerjen. Kétségtelen, hogy a jegyző és a közjegyző ebbe a körbe tartozik, ugyanis a hagyatéki eljárást e két hatóság folytatja le. Tágan értelmezve a gyámhatóság is ide sorolható, ha például kiskorú örökösként érdekelt is részt vesz az eljárásban. De vajon a bíróság által lefolytatott peres eljárás is a Hetv. szerint megteremtett egység azon része, amely a hagyatékátszállást hivatott biztosítani? Ha igen, akkor az öröklési per is ilyen eljárás, vagy csak a hagyatéki per?
Mivel a közjegyző hagyatékátadás körében hozott végzése anyagi jogerővel nem bír, és a Hetv. 114. §-a az ott meghatározott esetekben a bíróság által lefolytatott per eredményétől teszi függővé a közjegyző eljárásának végső eredményét, így amennyiben sor kerül bírósági eljárásra, úgy ez is része annak a folyamatnak, amelynek célja a hagyatékátszállás biztosítása, de nem része magának a hagyatéki eljárásnak. Mindazonáltal a bíróság kizárólag akkor tekinthető a Hetv. szerinti hagyatéki eljárásban meghatározó szereplőnek, ha nem csupán öröklési pert, hanem hagyatéki pernek minősülő eljárást folytat le, ugyanis csak a hagyatéki per gátolja a teljes hatályú hagyatékátadást, a hagyatéki per definícióján kívül eső öröklési per nem. A per mikénti meghatározhatósága természetesen nem a bíróságtól, hanem a felperestől függ, vagyis attól, hogy a Hetv. 114. §-a szerint indítja-e meg az eljárást; a bíróságot a felperes teheti a hagyatékátszállás megállapítását célzó folyamat szereplőjévé, azáltal, hogy a Hetv. 114. § előírásainak megfelelően jár el. Így a hagyatéki per beékelődik a közjegyző által lefolytatott hagyatéki eljárás két szakasza - az érdemi szakasz és a befejező szakasz - közé.
- 58/59 -
Az ideiglenes hatályú hagyatékátadó végzés meghozatala után a törvényes határidőben megindított és igazolt per szempontjából természetesen a legfőbb kritérium, hogy a per tárgya olyan igény legyen, ami a Hetv. 6. § (1) bekezdés f) pontja szerinti (fent idézett) definícióba illeszkedik. A per tárgya tehát csak az ideiglenes hatályú hagyatékátadó végzéssel figyelembe nem vett és öröklési jogi vita és/vagy másodlagos öröklési vita tárgyát képező igény érvényesítése lehet. Bármilyen más követelésre irányuló per nem tekinthető hagyatéki pernek, és így az ideiglenes hatályú hagyatékátadó végzés teljes hatályúvá válásának megállapítását még akkor sem gátolja, ha az öröklésben érdekelt személy indítja meg azzal szemben, akinek a hagyatékból való részesülése az öröklési jogi vagy másodlagos öröklési vita tárgya, és a per megindítását igazolja is a közjegyző előtt. Ezért a közjegyzőnek körültekintően kell eljárnia akkor, amikor az öröklésben érdekelt a per (vagy fizetés meghagyásos eljárás) megindítását igazolja, amit a bíróság által érkeztetett keresetlevél bemutatásával vagy más, hitelt érdemlő módon tehet meg. Pusztán a határidő megtartásának ellenőrzése mellett célszerű a keresetlevél vagy a fizetési meghagyás kibocsátása iránti kérelem becsatolására is felhívni az érdekeltet, és annak tartalmát is megvizsgálni, hogy megállapítható legyen, a megindított per valóban hagyatéki pernek, illetve a megindított fizetési meghagyásos eljárás valóban "hagyatéki fmh-nak" minősül-e.
Ebben zsinórmértékül szolgálnak a Hetv. 6. §-ában helyet foglaló egyéb értelmező rendelkezések. A hagyatéki pernek nyilvánvalóan tárgya lehet - az öröklési jogi vita körében - többek között egy örökösként érdekelt fél figyelembe nem vett öröklési igénye, egy kötelesrész jogcímén természetben kiadni kért dolog kiadása, vagy - a másodlagos öröklési vita körében - egy hagyatéki hitelezői igény vagy egy kötelesrész jogcímén nem természetben kiadni kért dolog pénzegyenértékének a megfizetése. Nem lehet tárgya ugyanakkor egy - a hagyatéki eljárásban - a hagyatékból kihagyott vagyontárgy hagyatékhoz tartozása, vagy valamelyik hagyatékként átadott vagyontárgyra vonatkozó - annak a hagyatékhoz nem tartozását állító - igény (azaz a hagyatéki állagra vonatkozó jogvita). Az e körbe eső igény érvényesítésére benyújtott keresetlevél (fizetési meghagyás kibocsátása iránti kérelem) nem alkalmas a hagyatéki per megindításának igazolására, mivel az ilyen igény érvényesítésére megindított per már nem tekinthető hagyatéki pernek.
Ami a hagyatéki per körében a bírósági gyakorlatban eltérő megítélés alá esik, az a kizárólag a végrendelet érvényessége vagy érvénytelensége, hatályossága vagy hatálytalansága iránt indított per. A kérdéskör tárgyalása egy további, járulékos gyakorlati problémára is rávilágít (az eljárási illeték mértéke, amire a későbbiekben térek ki).
Ha a felek között csak az öröklés alapjául szolgáló végrendelet érvényessége, érvénytelensége, hatályossága, hatálytalansága a vitás, akkor a per tárgya kétségtelenül egy megállapítási kereset. Az a kérdés, hogy ilyen megállapítási igény előterjesztésének marasz-
- 59/60 -
talási vagy tulajdoni igény nélkül, önmagában is helye van-e. A Pp. 172. § (3) bekezdése határozza meg azokat a kereseti kérelem fajtákat, amelyek marasztalás iránti igény nélkül, önmagukban megállapításra irányulhatnak.[23] A megállapítási per fogalma, hasonló logika alapján, korábban a régi Pp. 123. §-ában szerepelt.[24]
A végrendelet érvénytelenségének vagy hatálytalanságának megállapítása iránti pereknek nem a tulajdonjog megállapítása (a vagyontárgy bíróság általi tulajdonba adása) a tárgya, hanem az öröklés alapjául szolgáló végrendelet érvényessége vagy hatályossága. A szó hétköznapi értelmében ez valóban egy megállapítást jelent, azonban igen fontos különbség a hagyományos megállapítási keresetekhez képest, hogy nem (vagy nem csak) eljárásjogi szabály, hanem anyagi jogi szabály rendelkezik a kereset megengedhetőségéről, előterjeszthetőségéről. A már idézett Hegedűs Mária tanulmány mindezt a következőképpen fogalmazta meg: "Ez sui generis jogi norma, melyből következően a végintézkedés érvénytelenségének (hatálytalanságának) megállapítására irányuló igény anyagi jogi jogosultság, ezért a "megállapítás" szó használata ellenére, a bíróság ilyen tartalmú döntésére irányuló kérelem nem a [régi] Pp. 123. §-a szerinti megállapítási kereset."
Az anyagi jogi szabály pedig, amely az önálló megállapítást megengedhetővé teszi, a Ptk. 7:37. § (2) és (3) bekezdése. E szerint a végrendelet megtámadására az jogosult, aki az érvénytelenség vagy a hatálytalanság megállapítása esetén maga örökölne, vagy a végintézkedéssel reá rótt kötelezettségtől vagy más tehertől mentesülne. A végrendelet érvénytelenségét vagy hatálytalanságát a megtámadásban érvényesített okból és a megtámadó személy javára lehet megállapítani. Megjegyzendő, hogy a törvény csak az érvénytelenség és hatálytalanság megállapításról szól, az érvényesség és hatályosság megállapításáról nem, de a joggyakorlat (pl. a BH 2016.279.) ezt a rendelkezést egyértelműen kiterjesztette az érvényesség vagy hatályosság megállapítására is.
A joggyakorlatból a teljesség igénye nélkül ismertetek néhány döntést, amelyek ebben a kérdésben eltérő jogértelmezésen alapultak és ennek megfelelően eltérő eredményre is jutottak. A bíróságok az önálló megállapítást bizonyos esetekben nem látták megítélhetőnek a tulajdonjog megszerzésére irányuló kereseti kérelem nélkül, más esetekben viszont igen.
Ebben a körben egy szemléletfejlődésnek lehetünk tanúi. Korábbi eseti döntésekben, pl. a Debreceni Ítélőtábla Pf.II.20.203/2010/4. számú határozatában, vagy a Fővárosi Törvényszék előtt 26.P.25.082/2010. számon folyamatban volt perben kifejtett álláspont szerint "az öröklési per valójában tulajdoni per, az öröklés ugyanis a tulajdonjog átszál-
- 60/61 -
lásának egyik módja, ennél fogva öröklési perekben megállapítási kereset előterjesztésének nincs helye. Az öröklési perben a bíróságnak arról kell döntenie, hogy ki válik a hagyaték örökösévé, tehát a tulajdoni vitát anyagi jogerővel kell elbírálnia. A [régi] Ptk. 653. §-a rendelkezéséből következően a végrendelet érvényességének jogkövetkezménye az álörökös marasztalása, érvényesség esetén ugyanis a törvényes örökös - mint álörökös - kötelessé válik a birtokában tartott hagyatéki tárgyakat kiadni, illetve a hagyatéki követeléseket átengedni a valódi örökösnek, ingatlan esetében pedig tűrni, hogy az ingatlan tulajdonjogát öröklés jogcímén a végrendeleti örökös javára jegyezzék be. Mindezekre tekintettel téves a felperesnek az az álláspontja, miszerint az örökhagyó halála után lefolytatott hagyatéki eljárás stádiumára tekintettel helye van megállapítási kereset előterjesztésének és a végrendelet érvényességének jogkövetkezményeit a közjegyzőnek kell levonnia a hagyaték ideiglenes átadására tekintettel."[25]
Ezzel szemben a Kúria Pfv.I.20.320/2012/5. számú ítéletében ennek éppen az ellenkezőjét mondta ki. Kifejtette, hogy amennyiben az örökös személye a bíróság jogerős ítéletével megállapításra kerül, ezt követően a hagyatékot a megfelelő örökösnek a közjegyző adja át, nem pedig a bíróság. Ezzel a megállapítással egyet lehet érteni, hiszen a hagyatékátadás a Hetv. szabályrendszere szerint első sorban közjegyzői hatáskörbe tartozó eljárás, így a közjegyző hatáskörébe tartozik annak megállapítása, hogy a hagyatéki vagyon kit és milyen jogcímen illet meg.
A bíróság az örökös tulajdonjogát természetesen csak akkor nem állapítja meg, ha a felperes a tulajdonjogának megállapítását nem is kérte. Ha ugyanis a végrendelet érvénytelenségének megállapításán túl a felperes a tulajdonjogának megállapítását, és adott esetben a közhiteles nyilvántartásba való bejegyzését is kéri, akkor a bíróságnak e kérelemről is döntenie kell, figyelemmel a kereseti kérelemhez való kötöttségére.
A már hivatkozott BH 2016.279. számú eseti döntésben a Kúria elvi éllel rögzítette: A hagyatéki perben előterjeszthető, az öröklésben érdekeltek perbeli pozíciójától függően a végintézkedés érvénytelenségének vagy érvényességének megállapítása iránti kereset sajátos jellege miatt nem a [régi] Pp. 123. §-a [ma: 172. § (3) bekezdése] szerinti megállapítási pernek minősül. A végrendelet (tágabb értelemben minden végintézkedés) érvényességének vagy érvénytelenségének megállapítására irányuló per öröklési per, amely tulajdoni jellegű, de nem tulajdoni per, mert az érdekeltek között ténylegesen nem a hagyaték tulajdonjoga, hanem a jogszerzést megalapozó öröklési jogosultság a vitás.
Mivel a Ptké. rendelkezései szerint a hagyatéki eljárásokban sokszor még a régi Ptk-t is alkalmazni kell, így ezeket a szabályokat is érdemes röviden áttekinteni.[26],[27] A régi Ptk. 653. §-a lényegében a Ptk-val azonos módon szabályozta a végrendelet megtámadásának
- 61/62 -
lehetőségét: a végrendelet érvénytelenségére, illetőleg hatálytalanságára csak az hivatkozhat, aki az érvénytelenség illetőleg a hatálytalanság megállapítása esetében maga örököl vagy tehertől mentesül; továbbá a régi Ptk. 654. § értelmében a végrendelet érvénytelenségének, illetőleg hatálytalanságának megállapítására irányuló igényét a jogosult bármikor érvényesítheti.
E jogi normákból következően a végintézkedés érvénytelenségének (hatálytalanságának) megállapítására irányuló igény anyagi jogi szabályon alapul, ezért a "megállapítás" szó használata ellenére, a bíróság ilyen tartalmú döntésére irányuló kérelem nem minősülhet a Pp. 172. § (3) bekezdése, illetve a régi Pp. 123. §-a szerinti megállapítási keresetnek. A Civilisztikai Kollégiumvezetők 2013. május 8-10-ei Országos Tanácskozása 8. állásfoglalásában mindezzel azonos véleményre jutott: erre irányuló kereset alapján a bíróság a hagyaték tárgyainak sorsáról is rendelkezhet, ha azonban a per tárgya kizárólag a végintézkedés érvénytelenségének - és annak relatív hatálya folytán a felperes örökösi minőségének - megállapítása, és az örökös személye a bíróság jogerős ítéletével megállapításra kerül, ezt követően a hagyatékot a megfelelő örökösnek már nem a bíróság, hanem a közjegyző adja át.
Ugyancsak gyakorlati problémaként merülhet fel az, hogy milyen megítélés alá esik, ha a hagyatéki perben a bíróság a felperes keresetlevelét visszautasítja, és a visszautasító végzés jogerőre emelkedését követő harminc napon belül a felperes a keresetlevelét szabályszerűen ismételten előterjeszti, majd ezt a közjegyző részére igazolja. A gyakorlatban tapasztalható dilemma, hogy vajon ebben az esetben a közjegyzőnek meg kell-e állapítania az ideiglenes hatályú hagyatékátadó végzés teljes hatályúvá válását, vagy pedig, ha a felperes igazolja a keresetlevél újbóli szabályszerű benyújtását, akkor be kell-e várnia a bíróság jogerős határozatát.
Habár a törvényszöveg értelmezése alapján egyértelműen az első megoldás a helyes, mégis léteznek az utóbbi elven álló bírósági határozatok is. Pl. a Szegedi Törvényszék egyik eseti döntése (4.Pkf.21.220/2019/2) a közjegyző elsőfokú végzését hatályon kívül helyezve új eljárásra és új határozat meghozatalára utasította a közjegyzőt. Indokolása szerint a közjegyző tévedett, amikor figyelmen kívül hagyta, hogy a felperes által határidőben újra beadott keresetlevél az eredetileg beadott keresetlevél joghatásait fenntartotta. (Mivel az adott ügyben a keresetlevél másodszor is visszautasításra került, a bíróság hozzátette, a másodszor is visszautasított keresetlevél joghatásai szintén fenntarthatóak egy harmadszor beadott keresetlevél útján, azonban a felperes mindig csak az előző keresetlevél benyújtása időpontjára visszamenőleges hatállyal érheti el a joghatások fenntartását. E döntés szerint sem maradnak fent a keresetlevél beadásának joghatásai tehát akkor, ha a másodszorra beadott keresetlevél jogerősen szintén visszautasításra kerül.)
A többségi gyakorlati álláspontot és az alábbi jogi okfejtést alapul véve, a Szegedi Törvényszék másodfokú végzése minden bizonnyal hibás jogértelmezésen alapul, de ettől
- 62/63 -
még az adott ügyben a közjegyzőt kötötte. A végzés utolsó gondolatmenetével összefüggésben, érdekességképpen említést érdemel még a BH 2011.77. számú döntés is: Ha a felperes ismételten nem szabályszerűen nyújtja be a keresetlevelét, a keresetindításra megszabott határidő nem hosszabbodik meg; továbbá a KGD 2002.273. számú eseti döntés, mely szerint: a keresetlevél beadásának jogi hatályai nem maradnak fenn, ha a felperes az elutasító határozat jogerőre emelkedésétől számított 30 nap alatt a keresetlevelet ismét nem szabályszerűen nyújtja be.
A jogszabály helyes alkalmazása érdekében az első szabály, amit figyelembe kell venni, a Hetv. 2. § (1) bekezdése, amely szerint a hagyatéki eljárásra - ha e törvény eltérően nem rendelkezik - Pp. szabályait a polgári nemperes eljárás sajátosságaiból eredő eltérésekkel kell alkalmazni. Ennek megfelelően a Pp. szabályai értelemszerűen irányadóak a teljes hagyatéki eljárásra, de fontos megkötés, hogy csak akkor, ha a Hetv. nem rendelkezik az adott kérdésben a Pp-től eltérően. A Pp. alkalmazásának korlátját jelentik továbbá a nemperes eljárás sajátosságaiból eredő eltérések. Az ideiglenes hatályú hagyatékátadó végzés teljes hatályúvá válásának megállapításakor figyelemmel kell lenni arra, hogy a Hetv. tartalmaz-e a Pp. szabályaitól eltérő rendelkezéseket az adott jogintézményre.
A Pp. 178. § (1) bekezdése szerint: a keresetlevél visszautasítása esetén a keresetlevél előterjesztésének joghatásai fennmaradnak, ha a felperes az ügy előzményére hivatkozással, a visszautasító végzés jogerőre emelkedésétől számított harminc nap alatt a keresetlevelet szabályszerűen - a már megfelelően becsatolt mellékletek kivételével - újra előterjeszti, vagy igényét egyéb úton szabályszerűen érvényesíti. A határidő elmulasztása esetén igazolásnak nincs helye.
Pusztán a Pp. e rendelkezése szerint, a keresetlevél előterjesztésének joghatásai fennmaradnának, és az újra előterjesztett keresetlevél alkalmas lenne a Hetv. 114. §-a szerinti hagyatéki per megindításának igazolására, illetve a már igazolt perindítási joghatások fenntartására.
A Hetv. 88. § (1) bekezdés b) pontja azonban speciális szabályként írja elő, hogy az ideiglenes hatályú hagyatékátadó végzés teljes hatályúvá válik, ha a hagyatéki pert megindító keresetlevelet a bíróság jogerősen visszautasította. Ez az a törvényi rendelkezés, amelyet a Szegedi Törvényszék fent hivatkozott döntése figyelmen kívül hagyott.
Fontos látni, hogy a keresetlevél jogerős visszautasítása esetében az ideiglenes hatályú hagyatékátadó végzés nem a közjegyző döntése nyomán, hanem a törvény erejénél fogva válik teljes hatályúvá, amit a közjegyző csupán megállapít.[28]
Ha a felperes a keresetét harminc napon belül újra előterjeszti, úgy fennmaradnak ugyan a keresetlevél anyagi jogi joghatályai, fennmaradnak a keresetlevél előterjesztéséhez fűződő joghatások, de a Hetv. kifejezett, és a Pp. szabályaitól eltérő rendelkezése folytán, az ideiglenes hatályú hagyatékátadó végzésre ez nem hat ki, az tehát teljes hatályúvá válik. Ilyen esetben a hagyatéki per öröklési perként folytatódik tovább, amelynek a hagyatéki eljárásra már nincs befolyása.
- 63/64 -
Tekintettel arra, hogy a Hetv. 88. § (1) bekezdés b) pontja alapján a hagyatéki eljárásban a keresetlevél újbóli beadása nem vehető figyelembe, ezért a Pp. 178. § szerinti eljárás a hagyatéki eljárásban figyelmen kívül kell, hogy maradjon. A közjegyző tehát akkor jár el helyesen, ha a keresetlevél visszautasításáról rendelkező jogerős bírósági határozat felek általi becsatolását követő tizenöt napon belül megállapítja az ideiglenes hatályú hagyatékátadó végzés teljes hatályúvá válását.[29] A Nyíregyházi Törvényszék mint másodfokú bíróság a I.b.Pkf.20.832/2018/2 számú eseti döntésében ezt a jogi érvelést annyival egészítette ki, hogy a keresetlevél jogi hatályainak fennmaradásáról rendelkező Pp. szabály sem eredményezheti azt, hogy a törvény erejénél fogva teljes hatályúvá vált hagyatékátadó végzés ismételten csak ideiglenes hatályú lenne.
A Hetv. 114. §-a szerint a hagyatéki pert az ideiglenes hatályú hagyatékátadó végzés jogerőre emelkedésétől számított harminc napon belül kell megindítani. Ezzel kapcsolatban az a kérdés vetődik föl, hogy az érdekeltek mikor, milyen formában értesülnek arról, hogy az ideiglenes hatályú hagyatékátadó végzés jogerőre emelkedett, és hogy a keresetindítási határidő vonatkozásában alkalmazandók-e a Pp. 359. § (3) bekezdésben foglalt (a feleknek a határozat jogerőre emelkedéséről történő értesítésére vonatkozó) szabályok, illetve a 358. § (2) bekezdésben írt (a jogerő időpontjától számítandó határidőkre vonatkozó) szabályok.
A Hetv. már hivatkozott 2. §-ának (1) bekezdése szerint a hagyatéki eljárásban a Pp. szabályait csak akkor lehet alkalmazni, ha a Hetv. attól eltérő rendelkezést nem tartalmaz. A Hetv. 91. § (1) bekezdése szerint a fellebbezéssel megtámadható végzés jogerőre emelkedését a közjegyző megállapítja, de a jogerőre emelkedésről az érdekelteket külön értesíteni nem kell, azonban az érdekelt kérelmére a végzés bemutatott kiadmányaira rá kell vezetni a jogerőre emelkedést tanúsító záradékot.
A hagyatéki eljárásban nem alkalmazhatók tehát a Pp.-nek a 359.§ (3) bekezdésében foglalt, a feleknek a határozat jogerőre emelkedéséről történő értesítésére vonatkozó szabályai, de ez csak akkor van így, ha a végzés jogereje azért állt be, mert a felek a fellebbezési jogukról lemondtak vagy a fellebbezési határidő minden érdekelttel szemben eredménytelenül telt el. Ilyen esetben az elsőfokú végzés a fellebbezési jogról lemondó nyilatkozatoknak a közjegyzőhöz érkezésének napján, illetőleg a fellebbezési határidőt követő nappal emelkedik jogerőre. Ez akkor is igaz, ha a végzés jogerőre emelkedéséről a felet a közjegyző - noha ilyen kötelezettsége nincs - értesítette, vagy a végzés kiadmányaira a jogerőre emelkedést tanúsító záradékot rávezette. Mind az esetleges értesítés kézbesítésének időpontja, mind a záradék esetleges rávezetésének időpontja irreleváns.
A keresetindítási határidő a jogerőre emelkedés dátumától kezdődik, még akkor is, ha erről a felek nem értesültek. A feleknek tehát - iratbetekintési jogukkal élve, vagy a KÜSZ
- 64/65 -
28. § (5) bekezdése szerint rövid úton (telefonon) felvilágosítást kérve - figyelemmel kell kísérniük, hogy a végzés mikor emelkedik jogerőre, mert egyébként kiteszik magukat annak, hogy a Hetv. 114. § szerinti határidőt elmulasztják.
Más szabályokat kell azonban alkalmazni akkor, ha a végzés a másodfokú bíróság határozata folytán emelkedik jogerőre. A PK 262. számú állásfoglalás és a Pp. 358. § (2) bekezdése alapján (mi szerint azok a határidők, amelyeket a határozat jogerőre emelkedésétől kell számítani, a határozatnak a féllel történt közlésétől kezdődnek), ilyen esetben a keresetindítási határidőt a felekkel történt közléstől kell számítani. A másodfokon hozott határozat, mivel ellene fellebbezésnek nincs helye, a meghozatalával egyidejűleg válik jogerőssé. Ezzel emelkedik jogerőre az első fokon hozott, fellebbezett hagyatékátadó végzés is - a másodfokú határozat szerinti tartalommal. A másodfokú határozatot az első fokon eljárt közjegyző kézbesíti a feleknek. A felek tehát korábban nem szerezhetnek tudomást a másodfokú döntésről, ez esetben tehát a határozat jogerőre emelkedésétől kezdődő határidőket (a Hetv. 114. § szerintieket is) a másodfokú határozat közlésétől, és nem a jogerőre emelkedés napjától kell számítani.
Mivel a hagyatéki per megindításának a közjegyző előtti igazolására szolgáló határidő nem anyagi jogi, hanem eljárásjogi határidő, így a Pp. 149. § (4) bekezdése alapján, az elektronikus kapcsolattartásra nem köteles fél által a közjegyzőnek címzett beadványt határidőben benyújtottnak kell tekinteni, ha legkésőbb a határidő utolsó napján a közjegyző címére ajánlott küldeményként postára adták. Ez a rendelkezés mindkét esetben igaz, tehát akkor is, ha az ideiglenes hatályú hagyatékátadó végzés akár a másodfokú bíróság általi felülbírálattal, akár fellebbezés hiányában emelkedett jogerőre.
A teljesség kedvéért hozzá kell tenni mindehhez, hogy a Hetv. 10/A. § (2) bekezdése értelmében a hagyatéki eljárásban a Pp. 148. §-a nem alkalmazható, tehát az ítélkezési szünetre való tekintet nélkül kell figyelembe venni a keresetindítási határidő lejártát.
Jóllehet a közjegyző előtt folyamatban lévő (ügyviteli szempontból már lezárult) hagyatéki eljárást közvetlenül nem érinti, mégis érdekes lehet megvizsgálni az öröklési (hagyatéki) per megindításával összefüggésben megfizetendő eljárási illeték szabályait és az erre vonatkozó joggyakorlatot. A fő kérdés az illetékkel kapcsolatban is az, hogy a felperes keresete mire irányul: megállapításra, vagy marasztalásra (is). Amint láthattuk, a hagyatéki perben megengedett az önálló megállapítási kereset előterjesztése, ami az illeték alapjának meghatározását is befolyásolja. Az Itv. 39. § (1) bekezdés szerint az illeték alapja a polgári peres eljárásban a per tárgyának az eljárás megindításakor fennálló értéke.[30] Egy olyan perben, amelyben a felperes a végrendelet érvénytelenségének megállapítása mellett a tulajdonjogának megállapítását és ingatlan-nyilvántartási bejegyzését is kéri, a per tárgya egyértelműen az ingatlan tulajdonjoga, a pertárgy értéke pedig az ingatlan értéke.
- 65/66 -
Egy pusztán megállapítási kereset esetében az eldöntendő kérdés az, hogy a per tárgya meghatározható-e, vagy pedig az Itv. 39. § (3) bekezdése alkalmazásának lehet helye, amely rögzíti a pertárgy értéket arra az esetre, ha az érték az általános szabályok szerint nem megállapítható és törvény sem rendelkezik másként.
Azokra a megállapítási perekre, amelyek a Pp. 172. § (3) bekezdésén, illetve a régi Pp. 123. §-án alapultak, a joggyakorlat egyértelműen kidolgozta azt az elvet, hogy a per tárgyának értékét akként kell meghatározni, és az illeték mértékét is úgy kell megállapítani, mintha a perben a marasztalás kérhető volna és a felperes keresete marasztalásra irányulna (pl. BH1987.317 és BH1990.474).
Jóllehet a végintézkedések körében a Ptk. maga teszi lehetővé az önálló megállapítási keresetek előterjesztését [Ptk. 7:37. § (2) bekezdés], a megállapítási keresetnek az anyagi jog rendelkezése folytán megengedett volta a pertárgyérték számítási szabályt azonban mégsem befolyásolja. A pertárgy értéke ilyen esetben sem meg nem határozható érték, hanem az a vagyoni érték, amihez a felperes a kereset sikere esetén hozzájuthat, illetőleg az a vagyoni teher, amely alól a kereset sikere esetén mentesül. Az erre vonatkozó joggyakorlat igen egységesnek mutatkozik. A végrendelet érvénytelenségének megállapítása iránt indított perben a pertárgy értéke ahhoz igazodik, hogy a megtámadásra jogosult fél milyen anyagi érdeksérelem orvoslását kéri, illetve a pertárgy értéke a felperest a törvényes öröklés alapján megillető örökrész értéke (l. BH 1996.157. II., BH 1990.474., BH 1987.317., BH 1982.517., BH 1975.564.).
A Kúria fent már hivatkozott Pfv.I.20.320/2012/5. számú határozatában kifejtett álláspont alapján sem juthatunk arra a következtetésre, hogy abban az esetben, ha a felperes csak megállapítás iránt terjeszti elő a keresetét, a hagyatéki per tárgyának értéke a nem meghatározható perérték szabályai szerint számítandó. Ezért amennyiben az egyik fél hagyatéki per megindítására kényszerül, célszerű mérlegelnie ezt a körülményt, és elgondolkoznia azon, hogy a bíróságtól a jogvita milyen mélységű elbírálását kéri: megelégszik-e a végintézkedés érvénytelenségének megállapításával és a közjegyzőre bízza a tulajdonjogának bejegyeztetését a megfelelő nyilvántartásba, vagy a bíróságtól a tulajdonjoga megszerzésének ítéleti szintű deklarálását is kéri. Hozzáteszem, hogy a Hetv. 89. §-ra tekintettel mindennek csak gyakorlati jelentősége lehet, mert a közjegyző az ideiglenes hatályú hagyatékátadó végzést a bírósági határozattal érintett részében amúgy is köteles lenne hatályon kívül helyezni és a bírósági határozatnak megfelelő teljes hatályú hagyatékátadó végzést hozni.
- 66/67 -
Látható, hogy a hatályos magyar jogban a jogalkotó viszonylag szerteágazóan szabályozza a hagyatékátszállás megállapításának folyamatát, vagyis azt az eljárásrendet, ami alapján az örökösként érdekelt örökösi minősége a hatósági eljárás eredményeként megállapítást nyer. A Hetv. és a Pp. azonban elhatárolja a közjegyzői és a bírósági eljárást, egyértelműen kiosztva az egyes hatásköröket, feladatköröket. A most áttekintett eseti döntések alapján az látható, hogy a joggyakorlat számára is világos, a hagyatéki eljárás lefolytatása a közjegyző hatásköre, de erre vonatkozó kereset esetén a bíróság is köteles a hagyaték átadásáról dönteni. Ilyen esetben a hagyaték átadását illetően a közjegyző hatáskörének nincs primátusa a bíróságéval szemben, mint ahogy maga a hagyatéki eljárás sem kötelező előzetes eljárása az öröklési pernek. Az öröklés deklarálására a közjegyzőnek nincs kizárólagos hatásköre, és a jogszabályok alapján a bíróság a hagyatéki perben az öröklés következményeiről is dönthet, ha a kereseti kérelem erre is vonatkozik. A törvényi szabályozás tehát lehetővé teszi a felek számára, hogy szabadon döntsék el, a közjegyző helyett akár közvetlenül a bíróságtól kérik a hagyatékátszállás deklarálását.
Ha viszont a felek a közjegyzőtől kérik a hagyatékátszállás megállapítását, vagy a hagyatéki eljárás hivatalból indult meg és folyik, akkor a bíróság által lefolytatott hagyatéki per a közjegyző eljárásába illeszkedik, annak eredményét a közjegyző köteles bevárni és megfelelően értékelni.
A hagyatéki eljárásban kibontakozó jogvita esetén pedig a felek nem kényszerülnek arra, hogy a bíróság előtt teljes körűen - és anyagi jogerővel - rendezhető igényeikkel visszatérjenek a hagyatéki eljárásra egy alaki jogerős végzésért, hanem a bíróság előtt egyszer és mindenkorra rendezhetik a jogvitájukat. Ebben az esetben a bíróság nem vonja el a közjegyző hatáskörét azáltal, hogy a perben a megállapítás mellett egyúttal a hagyaték átadásáról, az egyes vagyontárgyak tulajdonba adásáról is rendelkezik. A keresetnek viszont - mint megengedett megállapítási keresetnek - lehet "kizárólag" a végrendelet érvényessége, vagy hatályossága is a tárgya, ha a felek a jogviszonyuk, jogvitájuk ezt meghaladó rendezését a bíróságtól nem kérik, és azt a közjegyzőre bízzák.
Mindazonáltal véleményem szerint a hagyatékátszállást biztosító folyamatnak van néhány olyan szegmense, amelyeknek az átgondolása feladatot jelenthet a jövő jogászai számára. Ilyen például az ideiglenes hatályú hagyatékátadó végzés jogerőssé válásának megállapítása, aminek a Hetv.-ben a Pp.-től eltérő szabályozása megítélésem szerint indokolatlan, és szembe megy a Pp. anyagi jogok hatékony érvényre juttatása iránti elkötelezettségével. Ellentétesnek látszik továbbá a Pp. 6. §-ában foglalt azon alapelvvel is, melynek értelmében a bíróság (a Hetv. 2. § szerint a közjegyző is) hozzájárul ahhoz, hogy a felek eljárási kötelezettségeiket teljesíthessék. Ennek kiküszöbölése a Hetv. 91. § (1) bekezdésének hatályon kívül helyezése, vagy legalábbis olyan tartalmú módosítása útján lenne lehetséges, mi szerint az ideiglenes hatályú hagyatékátadó végzés jogerőre emelkedéséről - kivételként - az érdekelteket a közjegyzőnek értesítenie kell.
Az egységesebb gyakorlat kialakítása érdekében kívánatos lehet továbbá a Hetv. 88. § (1) bekezdés b) pontjának pontosítása is, aminek keretében célszerű lenne egyértelmű-
- 67/68 -
síteni, hogy a hagyatéki pert megindító keresetlevél esetében a Pp. 178. § (1) bekezdése a hagyatéki eljárásra kifejezetten nem alkalmazható.
Joggal vetődhet fel továbbá a jogkereső személyekben az a kérdés, hogy amennyiben a hagyatéki eljárásban kialakult jogvita elbírálása bíróság elé kerül, és a kereseti kérelmet pusztán a végintézkedés érvényessége/hatályossága körében terjesztik elő, úgy a felek miért kényszerülnének kétszeres ügyérték-alapú költségviselésre a hagyatékátszállás egyszeri megállapítása mellett. Ilyen esetben végső soron a közjegyző hagyatékátadó végzése útján nyer megállapítást a hagyatékátszállás, amely eljárásban az érdekeltek az ügyérték alapján meg is fizetik a közjegyzői eljárás díját, ennélfogva a bírósági eljárásban a hagyaték értéke alapján számított illeték megfizetése méltánytalan a felekre nézve, függetlenül attól, hogy melyikük lesz a pernyertes fél.
Néhány részletszabály tehát megítélésem szerint pontosításra, módosításra érdemes. Ezektől eltekintve azonban úgy vélem, pontos statisztikai adatokra való hivatkozás nélkül is elfogulatlanul állítható, hogy összességében megfelelően működik a közjegyzőkből és bíróságokból álló azon komplex rendszer, mely az ember halálával bekövetkező hagyatékátszállást hivatott biztosítani. A Hetv. első tíz évében alapvetően jól látta el a jogalkotó által reá rótt feladatot, amit a hagyatéki eljárással összefüggő joggyakorlat is igyekszik támogatni, megfelelően reagálva az esetleges joghézagok által felhívott jogegységesítés igényére. ■
JEGYZETEK
[1] A Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény (a továbbiakban: Ptk.).
[2] Boóc Ádám: A közkereseti társaság. Sárközy Tamás (szerk.): Az új Ptk. magyarázata - A jogi személy, 2. Átdolgozott, bővített kiadás, HVG-ORAC Lap- és Könyvkiadó Kft., Budapest, 2014. 185.
[3] Kisfaludi András: A közkereseti társaság. Vékás Lajos-Gárdos Péter (szerk.): Kommentár a Polgári Törvénykönyvhöz. Wolters Kluwer Kft., Budapest, 2014. 362.
[4] A bírósági polgári nemperes eljárásokban alkalmazandó szabályokról, valamint egyes bírósági nemperes eljárásokról szóló 2017. évi CXVIII. törvény 8. § és 12. §.
[5] Anka Tibor: Öröklési jog - Hagyatéki eljárás. Második, hatályosított kiadás. HVG-ORAC Lap- és Könyvkiadó Kft., 2014, 25. oldal [a továbbiakban: Anka: Öröklési jog].
[6] Hegedűs Mária: Igényérvényesítés a hagyaték ideiglenes átadása esetén (Tanulmányok a bírói joggyakorlatból.) 2013, 15-17. o.) [a továbbiakban: Hegedűs: Tanulmány].
[7] Hagyatéki eljárásról szóló 2010. évi XXXVIII. törvény (a továbbiakban: Hetv.).
[8] Anka: Öröklési jog 17. oldal.
[9] A pusztán alaki jogerővel bíró közjegyzői határozatok alól kivételt képez a közjegyző által jóváhagyott egyezség [Hetv. 12. § (1) bek.], amely a bíróság által jóváhagyott egyezséggel azonos hatályú.
[10] A közjegyzői ügyvitel szabályairól szóló 29/2019. (XII. 20.) IM rendelet.
[11] A bírósági ügyvitel szabályairól szóló 14/2002. (VIII. 1.) IM rendelet.
[12] Polgári perrendtartásról szóló 2016. évi CXXX. törvény (a továbbiakban: Pp.) 263. § (2) A bíróságot határozatának meghozatalában más hatóság döntése vagy a fegyelmi határozat, illetve az azokban megállapított tényállás - a 264. §-ban foglaltak kivételével - nem köti.
[13] Természetesen a Hetv. 109. § (1) bekezdés a) és b) pontjai értelmében mind az ideiglenes hatályú, mint a teljes hatályú hagyatékátadó végzés támadható fellebbezéssel, de ezt a törvényszék, mint másodfokú bíróság minden esetben a hagyatéki eljárás keretei között bírálja el.
[14] PK. 262. Hagyatékátadó végzést peres eljárásban hozott határozattal (ítélettel) nem lehet hatályon kívül helyezni.
[15] A bíróságok szervezetéről és igazgatásáról szóló 2011. évi CLXI. törvény 6. §: A bíróság határozata mindenkire kötelező, ideértve azt is, ha a bíróság valamely ügyben hatáskörét vagy ennek hiányát állapítja meg.
[16] A fizetési meghagyásos eljárásról szóló 2009. évi L. törvény (a továbbiakban: Fmhtv.).
[17] Megállapította: 2013. évi CCLII. törvény 122. § (23). Hatályos: 2014. III. 15-től.
[18] Anka: Öröklési jog. 364. oldal.
[19] Lásd: Fmhtv. 3. § (2) bekezdés.
[20] Anka: Öröklési jog. 265. oldal.
[21] Szécsényi-Nagy Kristóf: Nagykommentár a fizetési meghagyásos eljárásról szóló törvényhez. CompLex Kiadó, Budapest 2012, 328. oldal.
[22] Hagyatéki per: az öröklésben érdekelt által az ideiglenes hatályú hagyatékátadó végzéssel figyelembe nem vett és öröklési jogi vita vagy másodlagos öröklési vita tárgyát képező igénye érvényesítése iránt indított per.
[23] Pp. 172. § (3) Valamely jog vagy jogviszony fennállásának vagy fenn nem állásának megállapítása iránt akkor terjeszthető elő kereseti kérelem, ha a kért megállapítás a felperes jogainak az alperessel szemben való megóvása érdekében szükséges, és a jogviszony természeténél fogva vagy a kötelezettség lejártának hiányában vagy valamely más okból marasztalás nem kérhető. A bíróság e törvényes feltételek fennállását hivatalból vizsgálja.
[24] Polgári perrendtartásról szóló 1952. évi III. törvény (a továbbiakban: Régi Pp.) 123. § Ha a kereseti kérelem számadási kötelezettség megállapítására irányul, a felperes ezzel együtt kérheti az általa előterjesztett számadás helyességének megállapítását is. Megállapításra irányuló egyéb kereseti kérelemnek csak akkor van helye, ha a kért megállapítás a felperes jogainak az alperessel szemben való megóvása végett szükséges, és a felperes a jogviszony természeténél fogva vagy a kötelezettség lejártának hiányában vagy valamely más okból teljesítést nem követelhet.
[25] Hegedűs: Tanulmány. 15-17. oldal.
[26] A Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény hatálybalépésével összefüggő átmeneti és felhatalmazó rendelkezésekről szóló 2013. évi CLXXVII. törvény (a továbbiakban: Ptké.).
[27] Ptké. 57. § (1) Ha e törvény eltérően nem rendelkezik, a Ptk. öröklési jogot szabályozó rendelkezéseit a Ptk. hatálybalépése után megnyílt öröklésre kell alkalmazni.
(2) Ha e törvény eltérően nem rendelkezik, a Ptk. végintézkedésre vonatkozó rendelkezéseit a Ptk. hatálybalépése után kelt végintézkedésre kell alkalmazni.
[28] Anka: Öröklési jog. 266. oldal.
[29] Hetv. 88. § (2) bekezdés.
[30] Az illetékekről szóló 1990. évi XCIII. törvény (a továbbiakban: Itv.).
Lábjegyzetek:
[1] A szerző közjegyzőhelyettes, Budapest.
Visszaugrás
