Megrendelés
Jegyző és Közigazgatás

Fizessen elő a Jegyző és Közigazgatásra!

Előfizetés

Dr. Ágics Viktória: A szociális támogatások területén várható változásokról (Jegyző, 2014/6., 9-11. o.)

A szociális támogatások rendszerének átalakítását szabályozó törvény a Magyar Közlöny 2014. december 29-én megjelent 184. számában került kihirdetésre. Magyarország 2015. évi központi költségvetésének megalapozásáról szóló 2014. évi XCIX. törvény (továbbiakban: Kmt.) III. Fejezetébe foglalt rendelkezések markáns vonalat húztak az állam és az önkormányzatok által nyújtott, illetve nyújtható szociális ellátások között.

1. A szociális igazgatásról és szociális ellátásokról szóló 1993. évi III. törvény (a továbbiakban: Szt.) a szociális rászorultságtól függő pénzben, valamint természetben nyújtható támogatások között 2015. március 1. napjától csupán a kötelezően biztosítandó ellátásokat tartalmazza majd, és a jövőben az állam által - járási hivatalok útján - nyújtott támogatásokon túl az önkormányzatok feladata lesz a rászorulók ellátása települési támogatás formájában. Ezt rögzíti a Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. törvény 13. § (1) bekezdésének 8a. ponttal, valamint a 23. § (5) bekezdésének 11a. ponttal történő kiegészítése, miszerint a helyi önkormányzatok, kerületi önkormányzatok feladata különösen a szociális szolgáltatások és ellátások, amelyek keretében települési támogatás állapítható meg.

A települési támogatás forrását a helyi adók közül a helyi iparűzési adóból származó bevétel képezi, amit a helyi adókról szóló 1990. évi C. törvény 36/A. §-a mond ki. A megfelelő adóerő-képességgel nem rendelkező önkormányzatok központi költségvetési forráshoz jutnak.

Az Szt. kötelező ellátásainak körébe tartozik továbbra is az időskorúak járadéka, a foglalkoztatást helyettesítő támogatás, a rendszeres szociális segélyt felváltó egészségkárosodási és gyermekfelügyeleti támogatás, az ápolási díj, az alanyi és normatív közgyógyellátás, valamint az egészségügyi szolgáltatásra való jogosultság. Az Szt. módosítását megelőzően a kötelező ellátások között szereplő rendszeres szociális segély mint ellátási forma megszűnik.

A kötelezően nyújtandó segélyek közül kikerül a lakásfenntartási támogatás és az adósságkezelési szolgáltatás.

Az Szt. az önkormányzatok által biztosítandó segélyek tekintetében csupán annyit ír elő, hogy a képviselő-testület a helyi viszonyokhoz mérten a krízishelyzetben lévő személyek számára, illetve a helyi szociális problémák kezelésére települési támogatást nyújt, melynek egyes típusait és megállapításának, kifizetésének, folyósításának, valamint felhasználása ellenőrzésének szabályait legkésőbb 2015. február 28-áig rendeletben határozza meg (Szt. 134/E. §). Mindezekre tekintettel a méltányossági közgyógyellátásra, a méltányossági ápolási díjra, valamint az önkormányzati segélyre vonatkozó részletes szabályozást az Szt. már nem tartalmazza.

A gyermekvédelmi ellátások körében az óvodáztatási támogatás a kötelező óvodáztatás bevezetésével 2015. szeptember 1-jétől megszűnik.

2. Az állam felelősségi körébe tartozó kötelező ellátások és az önkormányzatok által nyújtandó kötelező és nem kötelező támogatások a következők szerint kerülnek szétválasztásra:

Ellátás megnevezéseHatáskört gyakorló megnevezéseEllátás megnevezéseHatáskört gyakorló megnevezéseEgyéb vonatkozó módosítás, illetve megjegyzések, észrevételek Átmeneti rendelkezések
2015. 02. 28-ig2015. 03. 01-jétől
I.aktív korúak ellátása
- foglalkoztatást
helyettesítő
támogatás

- rendszeres
szociális segély
jegyzőaktív korúak ellátása
- foglalkoztatást
helyettesítő
támogatás

- egészségkárosodási és gyermek-
felügyeleti
támogatás
járási hivatalAz Szt. 134. §-a értelmében a jegyző 2015. március 1-jén folyamatban lévő ügyeket március 6-ig darabszintű iratjegyzékkel ellátott átadás-átvételi jegyzőkönyvvel adja át a járási hivatalnak.
A rendszeres szociális segély 2015. február 28-ig a korábban megállapított összegben kerül folyósításra, ugyanakkor a 2015. március 1-jével hatályba lépő szabályok alkalmazásával 2015. február 28-ig felül kell vizsgálni a 2015. március 1. napját megelőző kezdő nappal megállapított rendszeres szociális segélyt. A felülvizsgálat eredményeként 2015. március 1-jétől egészségkárosodási és gyermekfelügyeleti támogatás, illetve együttműködési nyilatkozatot követően foglalkoztatást helyettesítő támogatás állapítható meg. Nyilatkozat megtagadása esetén a foglalkoztatást helyettesítő támogatást 2015. február 28. napjával meg kell szüntetni.
(Szt. 134/B. §)

A teljes tartalom megtekintéséhez jogosultság szükséges.

A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.

Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!

Visszaugrás

Ugrás az oldal tetejére