Az 1911. évi Polgári Perrendtartás (a továbbiakban: Pprt.) megalkotásakor még reális törekvésként tekintettek az igazságszolgáltatás ingyenességének széles körű megvalósulására. Az utópikus gondolat jegyében az 1911. évi polgári perrend a perköltség fogalmát csak elnagyoltan, a perköltségviselés szabályait azonban részletesen és differenciáltan tartalmazta.[1]
1952-re világossá vált, hogy az igazságszolgáltatás teljes ingyenessége meglehetősége idealisztikus elképzelés, ezért a polgári perrendtartásról szóló 1952. évi III. törvény (a továbbiakban: Pp.) megalkotásakor a perköltséget a jogalkotó azon kevés kivételek sorába illesztette be, melynek fogalmi meghatározását nem engedte át a jogirodalomnak, hanem azt pontosan definiálta.[2] A Pp. ezzel együtt példálózó módon fel is sorolja, hogy mely költségek tekinthetők perköltségnek. Hatályos perrendünk perköltségfogalma a Pp. hatálybalépése óta - egy apró eltéréstől eltekintve - változatlan.
A Pp. 75. § (1) bekezdése értelmében "perköltség - a törvényben meghatározott kivételeket nem tekintve - mindaz a költség, ami a felek célszerű és jóhiszemű pervitelével kapcsolatban akár a bíróság előtt, akár a bíróságon kívül merült fel […]". A törvény szövege tudatosan különbséget tesz a költség és a perköltség fogalma között: az előbbivel azt az általános tényt jelöli, hogy a per során valamilyen kiadás vagy elmaradó bevétel merült fel, míg az utóbbi fogalom használatakor ennek viseléséről rendelkezik.[3]
A törvény a perköltségviselés megállapítása során a költségek közül perköltségnek csak azt ismeri el, amely a fél "célszerű és jóhiszemű pervitelével" kapcsolatban keletkezett. Ez az elv a bírói gyakorlatban is nagy jelentőséggel bír: a Legfelsőbb Bíróság Polgári Kollégiumának 151. számú állásfoglalása szerint a költségek megállapításánál az eset összes körülményének, különösen a célszerű és jóhiszemű pervitel szempontjainak figyelembevételével kell eljárni.
A "célszerűségi" elv - kissé cirkalmasabb megfogalmazásban - már a Pprt. 425. § első bekezdésében megjelent: "A vesztes fél a nyertes fél költségének megtérítésében elmarasztalandó, amennyiben ezt a költséget a bíróság a jog célirányos érvényesítésére vagy a védelemre szükségesnek ítéli, tekintet nélkül arra, hogy a költség a bíróság előtt vagy a bíróságon kívül merült fel." A jogirodalom a célszerű (és jóhiszemű) pervitel fogalmát a polgári per céljával hozza összefüggésbe: "miután a Pp. - módosított - 1. §-a a törvény céljaként a jogviták pártatlan eldöntését jelöli meg, így azok a perbeli cselekmények, amelyek ezt nem mozdítják elő vagy ezzel kifejezetten ellentétesek, nem tekinthetők célszerűnek."[4] Korábbi jogirodalmunk a "célirányos jogérvényesítésre vagy védelemre szükséges költség" fogalma alá a szükséges, el nem kerülhető, eljárást előmozdító, illetve az eljárás gyorsaságát elősegítő percselekményekre felmerült kiadásokat vonta, így azokat a költségeket, amelyek csupán egyes feleslegesen végzett percselekményekből származtak, a pernyertes fél a pervesztes félnek köteles volt megtéríteni.[5] Ennek jegyében például a bíróság a vesztes felet csak akkor marasztalhatta a bíróság székhelyén kívül lakó ügyvéd általi képviseletből eredő költségtöbblet megfizetésére, ha a bíróság ezen ügyvéd általi képviseletet a per célirányos vezetésére szükségesnek találta (Pprt. 425. § második bekezdés).[6] Ez a költséghatékonysági elv él a mai joggyakorlatban is, így a pernyertes felet képviselő, a bíróság székhelyétől jelentős távolságra lakó ügyvédnek a tárgyalásokon való személyes megjelenésével felmerült többletköltsége nem hárítható a pervesztes félre.[7]
A Pp. 75. § (1) bekezdésében szereplő "célszerű pervitel" fogalma tehát - a Pp. jogtörténeti és rendszertani értelmezéséből is adódóan - a polgári per céljával, jelesül a Pp.-ben meghatározott alapelvek érvényesítése mellett a jogviták eldöntésével függ össze, de a hangsúly nem a pártatlan eldöntésen, hanem a perhatékonyság elvéből következő gondos és eljárást segítő pervitelen van. A bírósági gyakorlatban a perköltségek megállapítása szempontjából célszerű a pervitel, ha a fél percselekménye jogának hatékony érvényesítéséhez, a tényállás felderítéséhez és az érdemi döntés meghozatalához szükséges, felesleges költséget az eljárás során nem okoz és a jogérvényesítés során költségtakarékos megoldásra törekszik.[8]
A pervitellel szemben támasztott másik követelmény a jóhiszeműség: a pervitel akkor minősül jóhiszeműnek, ha a peres eljárás során a perbeli jogokat jóhiszeműen gyakorolják [Pp. 8. § (1)-(2) bekezdés].[9] A per elhúzására irányuló vagy erre vezető magatartásból, késedelmes nyi-
- 539/540 -
latkozattételből stb. eredő költség(többlet) kívül esik a perköltség fogalmán, ezért annak okozója e költséget pernyertesség esetén is viselni köteles. A bírósági gyakorlat szerint a fél eljárása akkor jóhiszemű, ha nem törekszik az eljárás elhúzására, jogait és kötelezettségeit időben érvényesíti, illetve teljesíti.[10] A Pp. 8. § (5) bekezdése alapelvi szinten rögzíti a bíróság által a rosszhiszemű félre, illetve képviselőre hárítható jogkövetkezményt:[11] "A bíróság azt a felet (képviselőt), aki egyes perbeli cselekményekkel indokolatlanul késedelmeskedik, valamely határidőt vagy határnapot mulaszt, vagy más módon felesleges költségeket okoz, a törvény értelmében a költségek megtérítésére való kötelezésen felül - pernyertességére vagy pervesztességére tekintet nélkül - pénzbírság megfizetésére kötelezi, továbbá a felet a törvényben meghatározott más jogkövetkezménnyel sújtja."
Valójában azonban a "célszerű és jóhiszemű" perbeli cselekmények körén kívül is keletkeznek perhez tartozó költségek. Ezek is perköltségek, azzal azonban, hogy az olyan költségek, amelyek felesleges, célszerűtlen, szükségtelen perbeli cselekmények miatt keletkeztek, a pervesztes fél terhére felszámítani nem lehet.[12] A rosszhiszemű, perelhúzó magatartásnak a perköltségre kiható jogkövetkezménye csak akkor van, ha ezáltal a fél felesleges költségeket okoz, következménye pedig abban áll, hogy az ellenfélnek ebből származó költségeit a per eldöntésére való tekintet nélkül viseli.[13]
A bíróság előtt, illetve a bíróságon kívül felmerült költségek fajtáit a Pp. példálózó jelleggel sorolja fel, ilyenek: az előzetes tudakozódás és levelezés költsége, az eljárási illeték, a tanú- és szakértői díj, az ügygondnoki és tolmácsdíj, a helyszíni tárgyalás és szemle költsége. Ugyan a Pp. itt külön nem említi, de például költség az előzetes bizonyítással [Pp. 211. § (3) bekezdés] és az egyezségi kísérletre idézéssel [Pp. 127. § (4) bekezdés] felmerült kiadás is. A kiadások között a legjelentősebb tétel a szakértői és a képviseleti költség, ez utóbbin belül különböztetünk a törvényes (ügygondnoki, eseti gondnoki és szervezeti) és a meghatalmazotti (ügyvédi, jogtanácsosi, pártfogó ügyvédi és nem ügyvéd által képviselt meghatalmazotti) képviseleti költség között [Pp. 75. § (2)-(3) bekezdés]. A felsorolt költségfajták mindegyike több költségtényezőből tevődik össze, tartalmukat és érvényesítésük feltételeit egy tucatnál is több jogszabály részletezi.[14]
A polgári perek egy részénél gyakorlati problémát jelent, hogy a már rendelkezésre álló bizonyítékok mellett a fél további - de egyébként nem szükségtelen [Pp. 3. § (4) bekezdés] - bizonyítási indítványának teljesítése előreláthatólag nagymértékben növeli a perköltség mértékét, és az eléri, sőt gyakran meg is haladja a pertárgy értékét, így a teljesítendő, általában szakértői bizonyítással keletkező jelentős perköltség a pertárgyértéket is figyelembe véve már nem a célszerű és gazdaságilag ésszerű pervitel körébe esik. A hatályos Pp. az egyébként szükséges, de a várható perköltségre nézve célszerűtlen és ésszerűtlen perköltséget eredményező bizonyításra kifejezett rendelkezést nem tartalmaz, és nincs olyan bírói gyakorlat sem, amely a gazdaságilag célszerűtlen bizonyítási indítvány mellőzésére adna lehetőséget.
Figyelemmel az Alaptörvény 26. cikkében írt értelmezési normára is, a perköltség-pertárgyérték egyensúlyát megtartó szabály három oldalról is megfogalmazható lenne a Pp.-ben. Egyfelől a Pp. 75. § (1) bekezdésében foglalt rendelkezést kiegészítve rögzítést nyerhetne, hogy a bíróság a perben törekszik arra, hogy a perköltség a pertárgyértékkel arányos maradjon. A szabály "méregfogát" a szabály alá tartozó pertípusok körének behatárolásában vagy a pertípusok körének kizárásában látom, hiszen bizonyos, meg nem határozható pertárgyértékű pertípusokra (pl.: státusperek, gyermekelhelyezési perek, közigazgatási perek, végrehajtási perek stb.) ez a rendelkezés nem alkalmazható.
A szabály másfelől a bizonyítás oldaláról is megközelíthető oly módon, hogy az új Pp. tartalmazza: a bíróság mellőzheti a bizonyítás elrendelését, ha a bizonyítás foganatosításával járó, várható perköltség a pertárgyértékhez viszonyítva aránytalan költséget eredményez.
Kétségtelen ugyanakkor az, hogy a szükséges bizonyítás korlátozása a várható tetemes perköltség okán a tisztességes eljárás alapelvét sértheti, ezért nem tartom harmadfelől kizártnak azt sem, hogy a bizonyítást a bíróság a bizonyítást indítványozó félnek azzal a figyelmeztetéssel engedélyezi, hogy a bizonyítás költsége perköltségként nem számítható fel. Ezt a kérdést tehát a perköltség fogalmának oldaláról lehetne megfogni, például így: "Perköltségként nem számítható fel az a költség, amely a pertárgyértékhez viszonyítva aránytalan költséget eredményez. A bíróság erről a bizonyítást indítványozó felet a bizonyítás elrendelése előtt tájékoztatni köteles."
A per mint jogvédelmi eszköz másodlagosan jogviszonyokat, így különösen magánjogi jogviszonyokat is keletkeztet.[15] Ilyen járulékos és "szükségképpeni" tárgya a pernek a perköltség, melynek viselésére a Pp. sajátos szabályokat fogalmaz meg. A Pprt. alapján kifejlődött joggyakorlat a megítélt perköltséget a fél követelésének mint a főkövetelés járulékának tekinti.[16]
A Pp. kiindulópontja a perköltségviselésről szóló döntéssel kapcsolatban az, hogy e jogkövetkezmény alkalmazása elmaradhatatlan: a bíróság a perköltség felől hivatalból hatá-
- 540/541 -
roz. Ez alól annyiban van kivétel, amennyiben a pernyertes fél a perköltség tárgyában való határozathozatal mellőzését kéri, egyezség esetében pedig a bíróság a perköltség felől csak a felek kérelmére határoz [Pp. 78. § (2) bekezdés].
A perköltség megtérítésére való jog nem a főkövetelésből ered, hanem a per megindításával és a költség felmerülésével, kiadásával keletkezik.[17] A perköltség megtérítése iránti igénynek önálló jogalapja van, melynek alapvető célja a felek alaptalan perlekedéstől való visszatartása:[18] így a felperes pernyertessége esetén az igény jogalapja az, hogy az alperes perindításra kényszerítette a felperest, míg az alperes pernyertessége esetén az, hogy a felperes jogtalanul háborgatta keresetével az alperest.[19]
Magyary szerint a vesztes fél kötelezettsége a nyertes fél perköltségeinek megtérítése iránt a felek között magánjogi kötelmet keletkeztető közönséges kártérítési kötelezettség.[20] Térfy a megtérítési kötelezettség alapját - ettől eltérően - inkább a felek szabad akaratelhatározásában látja: a perlekedés lehetősége mindenki előtt nyitva áll azzal, hogy az ellenfélnek okozott perköltséget megtérítik.[21]
Novák a perköltség-megtérítésre kötelezést jogszabály alapján bírósági határozattal létrehozott relatív szerkezetű, szerződésen kívül keletkezett kötelmi jogviszonyként írja le, melynek az a sajátossága, hogy a Pp. a perköltségre irányuló kötelmi jogviszony létesítését a hivatalbóli határozathozatali kötelezettség folytán kiveszi a fél akaraturalmi köréből.[22]
Kétségtelen, hogy a perköltségről való határozathozatal az anyagi jogban érezteti hatását, melyhez a joggyakorlat is igazodik. Ennek megfelelően a perköltség a jogerős határozatban rögzített teljesítési határidőn belül válik esedékessé, az esedékességtől a kifizetésig terjedő időszakra pedig késedelmi kamat is érvényesíthető.[23]
A Pp. - más kontinentális jogrendszerhez tartozó államokhoz hasonlóan - a perköltségviselés főszabályaként a kiegyenlítési elvet tette magáévá. Eszerint aki mást "indokolatlanul, alaptalanul, jogalap nélkül perre kényszerít, viselni köteles a másik összes ezzel kapcsolatos költségét, olyan helyzetbe kell hoznia a perre okot nem adó másikat, mintha vele szemben jogszerűen járt volna el."[24] Az elv kiindulópontja az, hogy a perköltség-viselési kötelezettség nem jelent fenyegetettséget a félre általában, kizárólag arra a félre, aki pervesztes lesz, vagyis akivel szemben jogosan érvényesítettek igényt, vagy aki alaptalan igényt érvényesített.[25]
Ennek megfelelően a Pp. 78. § (1) bekezdése kategorikusan mondja ki, hogy a pernyertes fél költségeinek megfizetésére a pervesztes felet kell kötelezni. Az egyértelműen objektív perköltség-viselési elvet megfogalmazó rendelkezést a perköltség fogalmának célszerűségi és jóhiszeműségi követelménye tompítja.
A pernyertesség-pervesztesség relációjára csak az ítélet meghozatalakor derül fény, ezért rendelkezik a Pp. - szintén főszabályként - úgy, hogy a bíróság a perköltség viselése felől az ítéletben vagy az eljárást befejező egyéb határozatban dönt (Pp. 77. §). A Pp. sem a pernyertesség, sem a pervesztesség fogalmát nem határozza meg, ezért a Legfelsőbb Bíróság ebben a kérdésben már korán állást foglalt: azt, hogy a perben a felet mennyiben kell pernyertesnek, illetőleg pervesztesnek tekinteni, a kereseti kérelemnek, illetőleg az ellenkérelemnek az ítélethez való viszonya határozza meg.[26] Ez konkrétabban azt jelenti, hogy felperest "tisztán" akkor lehet pernyertesnek tekinteni, ha a bíróság a kereseti kérelmének helyt adott, és az alperest a keresetben foglaltaknak megfelelően marasztalta, míg az alperes teljes pernyertességéről akkor lehet beszélni, ha a bíróság a felperes keresetét elutasítja.[27] További tényleges felperesi pernyertességet eredményez, ha a kötelezett ellen kibocsátott fizetési meghagyás vagy az alpereshez intézett bírósági meghagyás jogerőre emelkedik, illetve ha a felek a bíróság előtt a per során a felperesi követeléssel megegyező tartalmú bíróság előtti egyezséget kötnek. Nyertes az is, akinek a perben egészben teljesítettek,[28] illetőleg az is, akinek részben teljesítettek, és emiatt le kellett szállítania a keresetét.
Az alperes pernyertessége akkor következik be, ha a bíróság a keresetet elutasítja, mert az érvényesített jog a felperest sohasem illette meg, vagy megillette ugyan, de az alperes erősebb jogot vagy olyan igényt (pl. beszámítás) érvényesített, amely vele szemben kizárja a felperes követelését.[29]
A perköltségviselés különös szabályai alatt azokat értjük, amelyek a tárgyalt általános szabálytól bármilyen formában eltérnek. A Pp. 78. § (1) bekezdése ezt akként juttatja kifejezésre, hogy a főszabály alól "annyiban van helye kivételnek, amennyiben a 80-83. §-ok eltérően rendelkeznek, vagy a törvény egyéb kifejezett rendelkezése a költséget a per eldöntésétől függetlenül másnak a terhére rója."
Polgári perrendünk szép számmal tartalmaz a perköltségviselés főszabályától eltérő rendelkezéseket. A Pp. hivatkozott utaló szabálya is két részre bontja a különös szabályok körét: a speciális költségviselési szabályok közül azokat, amelyek általánosan fordulnak elő, a Pp. 80-83. §-ai szabályozzák, míg az egyéb különös szabályok a Pp.-ben elszórtan találhatók meg.
A különös szabályok közös sajátossága, hogy a perköltségviselést - a Pp. 81-83. §-ában írt különszabályok kivételével - nem vagy nem elsősorban a per főkérdésében
- 541/542 -
való pernyertesség-pervesztesség határozza meg, hanem a törvény a költséget a per eldöntésétől függetlenül másnak a terhére rója.[30] A Pp. 81-83. §-ában írt különszabályok a Pp. 78. § (1) bekezdésében írt főszabály alkalmazását jelentik speciális esetekre.[31]
a) Az oktalan vagy más néven ok nélküli pereskedés költségviselési külön szabályát fogalmazza meg a Pp. 80. § (1) bekezdése: ha az alperes a perre okot nem adott, és a követelést az első tárgyaláson elismeri, az alperes költségében a felperest kell marasztalni.
A Pp. e rendelkezése három feltétel együttes fennállása esetén alkalmazható. Az első feltételként megfogalmazott "az alperes a perre okot nem adott" fordulat tartalmának megítélésénél egy negatív és egy pozitív körülményt lehet irányadónak tekinteni: egyfelől az alperes semmi olyat ne tegyen, hogy azáltal a perindítás szükségessé váljék, másfelől az alperes tegyen meg mindent annak érdekében, hogy a felek közötti jogvita a polgári per igénybevétele nélkül elintézhető legyen.[32] A felperesi követelés alperes által az első tárgyaláson történt elismerésnek - mint második feltételnek - azonnalinak, vagyis minden más nyilatkozatot megelőzően kifejezettnek és feltétel nélkülinek kell lennie.[33] A pernyertes felperes teljes költségviselésének harmadik feltétele a törvényben expressis verbis meghatározottakon túl az alperesi pervesztés.[34]
A perköltségviselés alól mentesül az alperes akkor is, ha a perre okot nem szolgáltató alperes az első tárgyaláson teljesít.[35] A perköltség viselésére vonatkozó kivételes eljárásjogi szabály kiterjesztően nem értelmezhető, ezért a keresettel szemben védekező alperes nem mentesül a költségek viselése alól, ha az utóbb - más jogcímen előterjesztett - módosított kereset teljesítését nem ellenzi.[36]
b) A Pp. 80. § (2) bekezdésében foglalt rendelkezés külön szankcionálja a sikertelen vagy szükségtelen percselekményeket: az a fél, aki egyes perbeli cselekményeket sikertelenül végez, vagy egyes perbeli cselekményekkel indokolatlanul késedelmeskedik, avagy valamely határnapot vagy határidőt mulaszt, vagy más módon felesleges költségeket okoz, az ebből származó költségeinek megtérítését pernyertessége esetén sem igényelheti, illetőleg az ellenfél ebből eredő költségeinek megtérítésére a per eldöntésére való tekintet nélkül kötelezhető.
A törvénynek ez a költségspecializációs szabálya azokat a költségeket "hasítja ki" a perköltség fogalmából, és rendezi azok jogi sorsát a perköltségviselés általános szabályától eltérően, amelyek a Pp. tárgyalt bekezdésében felsorolt okokból gátolja a polgári per céljának (Pp. 1. §) érvényre juttatását és a bíróság feladatának [Pp. 2. § (1) bekezdés] ellátását. Ha például a fél az elsőfokú bíróság előtt bizonyítási kérelmet nem terjesztett elő, majd a fellebbezésében bizonyítást kér, s az szükséges is, ez esetben a késedelmesen előterjesztett kérelmével kapcsolatos költségek terhelik.[37]
c) A perköltségviselésre kötelezés szempontjából perrendünk tulajdonképpen a meggondolatlan pereskedés egyik esetének minősíti a közvetítői eljárásban létrejött megállapodás ellenére a megállapodással rendezett jogvita tárgyában a megállapodást kötő felek bármelyike által indított pert, ezért a pert indító fél a per eldöntésére való tekintet nélkül kötelezhető a perben felmerült valamennyi költség megfizetésére, és - a Pp. 2009. január 1-je óta tovább szigorított szabályozása révén - a közvetítői eljárásban a másik fél által fizetett költségek megtérítésére is. E rendelkezések alól egyetlen kivételt enged a törvény, jelesül ha a megállapodás ellenére perlekedő fél kizárólag a megállapodásban foglaltak iránt, annak nem teljesítése miatt indít pert [Pp. 80. § (3)-(4) bekezdés].
E költségviselési különszabályok indoka az, hogy közvetítői eljárásban megállapodó feleket a megállapodásban vállaltak betartására ösztönözze, és ezzel - erősítve a mediációs eljárás súlyát is - elkerülhető legyen a bíróságok bevonása a jogvitába.[38]
d) A jogi személy gazdálkodó szervezetek egymás közötti pereiben 2009. január 1-jétől irányadó kötelező előzetes egyeztetésben passzivitást mutató alperes terhére a Pp. 80. § (6) bekezdésében megfogalmazott és bírói mérlegelést is lehetővé tevő szabály jelentős "perbüntetést" helyez kilátásba: a bíróság az ügy összes körülményére figyelemmel pervesztességére tekintet nélkül kötelezheti a jogi személy gazdálkodó szervezet alperest a perben felmerült összes költség vagy egyébként a felperes által viselendő költségek egy részének a viselésére, ha az alperes a 121/A. § (1) bekezdésében meghatározott kötelezettségének indokolatlanul nem tett eleget.
e) A pernyertesség és pervesztesség fent körüljárt kétirányú alapsémája tulajdonképpen a per lehetséges kimeneteleit ábrázoló képzeletbeli szakasz két végpontjaként ábrázolható, melyek között végtelen számú további változat fordulhat elő: e változatok a részleges pernyertesség-pervesztesség fogalomkörébe tartoznak. Ilyenkor a fél által a keresetben, illetőleg a viszontkeresetben támasztott igény csak részben jelenik meg marasztalás formájában a bíróság ügydöntő határozatában, az csak részlegesen jár sikerrel.[39] A részleges pernyertesség költségviselési jogkövetkezményét a Pp. akként vonja le, hogy részleges pernyertesség esetén a bíróság a perköltség felől a pernyertesség arányának, valamint az egyes felek által előlegezett költségek összegének figyelembevételével határoz [Pp. 81. § (1) bekezdés első mondat].
A pernyertesség és pervesztesség aránya ahhoz igazodik, hogy a felperes kereseti kérelme mennyiben volt megalapozott, illetőleg az alperes ellenkérelme mennyiben bizonyult helytállónak. A pernyertesség, pervesztesség arányának meghatározásához azonban nem csupán a megítélt, illetőleg elutasított kereseti követeléseket kell szembeállítani, hanem figyelembe kell venni azt is, hogy a pernyertes, illetőleg pervesztes rész tárgyalása milyen költségeket okozott.[40]
Az általános bírói gyakorlat szerint a pernyertesség arányát a perköltségviselés szempontjából a keresetben megjelölt - felemelt kereset esetén a felemelt legmagasabb - összeghez viszonyítva a megítélt, illetve elutasított követelés arányában kell megállapítani. A perjogi jogirodalomban azonban van ettől eltérő olyan álláspont is, amely szerint a pernyertesség-pervesztesség aránya nem pusztán
- 542/543 -
összegszerűségből kiinduló számszaki megközelítésből vezethető le, hanem e tekintetben elsődlegesen a per főkérdése és a felek álláspontja az irányadó: így például ha az alperes a felperesi kereset jogalapját is vitatja, amelyről utóbb kiderül, hogy alapos, ám a felperes - alperes védekezésének nagyfokú sikere folytán - összegszerűségében mégis nagyrészt pervesztes lesz, elgondolkodtató lehet a pernyertesség-pervesztesség aránya.[41] Novák szerint ilyen esetben helye lehet annak a megoldásnak, hogy mindegyik fél a perrel felmerült költségeit maga viselje[42], vagyis ebben a speciális helyzetben lehet úgy tekinteni, hogy a pernyertesség és pervesztesség aránya közel azonos [Pp. 81. § (1) bekezdés második mondat]. A jogirodalomban emellett többen utalnak arra is, hogy a számtani arányosság szabályain túlmutató vizsgálatra van szükség abban a tekintetben is, hogy a költségek viselésének kérdésénél a bizonyítás egész lefolyását, az ott mutatkozó nehézségeket és a bizonyítás egy részének több vagy kevesebb költséggel járó voltát, így például a pernyertes és a pervesztes rész költségvonzatát és okozásának körülményeit is figyelembe kell venni.[43]
Elgondolkodtató a pernyertesség-pervesztesség aránya anyagi keresethalmazat esetén a részben meg nem határozható pertárgyértékű kereseti igény(ek) vonatkozásában (pl.: személyiségi jogsérelem megállapítása, elégtétel adása és kártérítés keresethalmazata). Az új polgári perrendtartás megalkotásakor mindenképpen állást kell foglalni arról, hogy a meg nem határozható pertárgyértékű igények esetén a pernyertesség-pervesztesség aránya miképpen határozandó meg.
f) A részleges pernyertesség különös szabályát tartalmazza a Pp. 81. § (2) bekezdése: ha a per kártérítésre irányul, vagy egyéb olyan követelés iránt folyik, amelynek összegszerű megállapítása bírói mérlegeléstől függ, az ellenfelet akkor is kötelezni lehet a terhére megállapított marasztalási összegnek megfelelő perköltség megfizetésére, ha a bíróság a követelt összegnél kevesebbet ítélt ugyan meg, de a követelt összeg nem tekinthető nyilvánvalóan túlzottnak.
A nyilvánvalóan nem eltúlzott összegű marasztalásra irányuló kártérítési perekben, amelyeknél a követelés összegszerűsége bírói mérlegeléstől függ, alkalmazható az e szakaszban írt rendelkezés, ha például az alperes makacsul védekezik.[44]
g) Az egységes pertársakat [Pp. 51. § a) pont] a perköltség megfizetésére egyetemlegesen kell kötelezni. Egyéb pertársakat [Pp. 51. § b)-c) pont] egyenlő arányban kell a perköltség megfizetésére kötelezni, a pertársak perbeli érdekeltsége között fennálló jelentékenyebb eltérés esetében azonban a perköltséget az érdekeltség arányában meg kell osztani. Az a költség, amely kizárólag a pertársak egyikének vagy egy részének perbeli cselekménye folytán merült fel, a többi pertársakat nem terheli.
A nem egységes pertársak esetében természetesen érvényesül a költségelkülönítési elv, hiszen az a költség, amely kizárólag a pertársak egyikének vagy egy részének a perbeli cselekményei folytán merül fel, a többi pertársat nem terheli.[45]
h) A Pp. 82. § (3) bekezdése rögzített szabályai tisztán érvényesítik a költségspecializációs és a költségelkülönítési elvet.[46] Az ügyész, valamint a per megindítására, illetőleg az abban való fellépésre külön jogszabállyal feljogosított más személy vagy szervezet és a perben érvényesített igény jogosultja közül a megítélt perköltség azt illeti meg, akinél a költségek felmerültek [Pp. 82. § (3) bekezdés első mondat].
Ügyészi pernyertesség esetén tehát az ügyésznél felmerült költségeket az állam javára kell megítélni azzal a megszorítással, hogy az ügyész munkadíjra nem tarthat igényt. Az ügyész által indítványozott bizonyítás költsége viszont sikertelensége esetén sem terheli az államot.[47] Pervesztesség esetében viszont a költségek megfizetésére általában azt kell kötelezni, aki a pert megindította; ha azonban a pert megindítónak és a perben érvényesített igény jogosultjának eljárási cselekményei nem voltak összhangban, a költség megfizetésére azt kell kötelezni, akinek perbeli cselekménye folytán a költség felmerült [Pp. 82. § (3) bekezdés második és harmadik mondat].
i) A Pp. beavatkozással kapcsolatos költségekről rendelkező 83. § (1) bekezdése szerkezetileg egyrészt a beavatkozás megengedésével kapcsolatos eljárási költségek, másrészt a megengedett beavatkozás költségviselését szabályozza. A beavatkozás elutasítása esetében a beavatkozót kell elmarasztalni abban a költségben, amelyet a beavatkozás az azt ellenző feleknek okozott [Pp. 83. § (1) bekezdés utolsó mondat]. Ugyanezt a szabályt kell alkalmazni akkor is, ha a per folyamán derül ki, hogy a beavatkozásnak nem lett volna helye, és ezért a bíróság a beavatkozót a perből kizárja.
A megengedett beavatkozással kapcsolatban felmerült költségek viselése esetén, ha a beavatkozó által támogatott fél pernyertes lesz, a beavatkozó osztja a nyertes fél sorsát költségigények tekintetében, vagyis az ellenfelet a pernyertes fél költségein túl a beavatkozó valamennyi - a célszerű és jóhiszemű pervitellel összefüggő - költségének (teljes költségfelelősség) megfizetésére is kötelezni kell [Pp. 83. § (1) bekezdés első mondat].
A beavatkozó által támogatott fél pervesztessége esetében az ellenfélnek csak a beavatkozással felmerült költségtöbbletben kell a beavatkozót elmarasztalni, vagyis a teljes költségfelelősség helyett csak részleges költségfelelősség érvényesül.[48] Önálló beavatkozás esetén, vagyis ha a perben hozott ítélet jogereje a beavatkozónak az ellenféllel szemben fennálló jogviszonyára is kiterjed - a jogviszony szorosságára tekintettel -, a beavatkozót az általa támogatott féllel egyetemlegesen kell kötelezni az ellenfél összes költségeinek megfizetésére.
A Pp. 83. §-a alapján a beavatkozó két esetben kvázi pertársként tűnik fel a perköltségre vonatkozó rendelkezések "világában". Egyfelől a támogatott fél pernyertessége esetén a beavatkozó teljes perköltségre tarthat igényt, viszont pervesztesség esetén már csak az okozott költségtöbbletben kell elmarasztalni. Ez a legtöbb esetben meglehetősen méltánytalan lehet a pervesztes félre, hiszen a beavatkozással szemben legfeljebb a tiltakozását fejezheti ki, de ez a beavatkozó és a fél közötti érdemi jogviszony fennállása esetén súlytalan védekezés marad.
- 543/544 -
Másfelől a perköltségviselés vonatkozásában kvázi egységes pertársként jelenik meg az önálló beavatkozó, hiszen a perköltségben való marasztalás tekintetében egyetemlegesen felel a támogatott féllel. Polgári peres eljárásunk ilyetén fejlődése érdekes, hiszen egy évszázaddal ezelőtt Pap József még határozottan állította, hogy a beavatkozó pertársként nem jelenhet meg.[49] Álláspontom szerint a beavatkozó perköltségre való igényét - miután nem fél az eljárásban - feltétlenül ésszerűsíteni kell az új Pp.-ben.
j) Ha a perbehívott a perbehívást nem fogadja el, vagy ha a perbehívóhoz való csatlakozását, illetőleg a perbe való belépését elutasítják (eredménytelen perbehívás), a perbehívó felet kötelezni kell annak a költségnek a megfizetésére, amelyet a perbehívással az ellenfélnek okozott. Eredményes perbehívás esetén a beavatkozásnál irányadó költségviselési szabályokat [Pp. 83. § (1) bekezdés] kell alkalmazni [Pp. 83. § (2) bekezdés].
k) 2002. január 1-je óta képezi perrendünk részét a Pp. 8. § (5) bekezdésében foglalt költségspecializációs szabály, mely szerint az indokolatlan késedelemmel, határnap-, illetve határidő-mulasztással, felesleges költségokozással kapcsolatos magatartással keletkezett perköltséggel kapcsolatban a bíróság akként rendelkezik, hogy azt a mulasztó fél későbbi pernyertességétől függetlenül maga viseli.[50]
l) A közös tulajdon megszüntetése iránti perekben a perköltség viselésének általános szabálya az, hogy a készkiadások megosztása mellett mindegyik fél viseli a saját költségét. A közös tulajdon megszüntetése mindegyik tulajdonostársnak, de mégis inkább a pert megindító érdekét szolgálja. Ezért, ha a perre, illetőleg egyes perbeli lépésekre egyik fél sem szolgáltatott okot a magtartásával, közöttük csak a felmerült szükséges kiadásokat kell megosztani, míg a többi saját költségét mindegyik fél maga viseli. Ha valamelyik fél magatartása ettől eltérést indokol, a magatartások értékelésével kell a perköltség viselése felől határozni.[51]
m) A házassági bontóperben a bíróság a perköltség viseléséről a pernyertességtől függetlenül az összes körülmény mérlegelése alapján határoz [Pp. 290. § (4) bekezdés]. Ez azt jelenti, hogy a bíróság a perköltségekben való marasztalást mellőzheti, úgy rendelkezhet, hogy mindegyik fél viseli a saját költségét (BH 1955.970.), de - amennyiben erre megfelelő adatok állnak rendelkezésre - azt a felet kötelezheti a perköltség teljes viselésére, akinek magatartása a házasság felbontására kizárólag vagy túlnyomó részben okot szolgáltatott.[52] Ha a bíróság a házassági bontópert valamelyik házastárs halála miatt szünteti meg, a perköltségről nem kell rendelkeznie (Pp. 289. §).
n) Az apasági és származásmegállapítási perekben a perköltség viselésére a házassági perekben irányadó Pp. 290. § (4) bekezdése az irányadó, vagyis a bíróság a perköltség viseléséről a pernyertességtől függetlenül az összes körülmény mérlegelése alapján határoz. Az apaság vélelmének megdöntése iránti perben az alperest - a vértulajdonság-vizsgálat és a származás megállapításához szükséges más orvos szakértői (élettani) vizsgálat költségei kivételével - a perköltségek megfizetésére kötelezni nem lehet; a pernek a felperesre nem hárítható költségét az állam viseli [Pp. 293. § (3) bekezdés].
o) Végrehajtási igényperben az alperest a keresetnek helyt adó határozat esetén is csak akkor lehet a perköltség megfizetésére kötelezni, ha a foglalásnál jelen volt, és rosszhiszemű magatartást tanúsított. Az alperest terheli az eredménytelen fellebbezése miatt felmerült költség (Pp. 378. §).
Rosszhiszemű magatartást akkor tanúsít a végrehajtást kérő, ha tudja vagy tudnia kellene, hogy a lefoglalandó dolog nem az adósé. Házastársi vagyonközösségi igényperben és a közös tulajdonban lévő vagyontárggyal kapcsolatos igényperben a Pp. 378. § (1) bekezdése szerinti speciális költségviselési szabály annyiban nem érvényesül, hogy az alperesként perben álló adós esetében az adós pervesztessége esetén a Pp. 78. § (1) bekezdése alapján a pernyertes felperes költségeinek a megfizetésére köteles.[53]■
JEGYZETEK
[1] Király Lilla: A szegényjogtól a jogi segítségnyújtásig. Dialóg Campus, Budapest-Pécs, 2012. (A továbbiakban: Király Lilla 2012) 127.
[2] Cserba Lajos: A perköltség és a költségkedvezmények. In: Wopera Zsuzsa (szerk.): Polgári perjog - Általános rész. KJK-Kerszöv, Budapest, 2003. (A továbbiakban: Cserba Lajos 2003) 133.; Németh János: A perköltség. In: Szilbereky Jenő (szerk.): Polgári eljárásjog. Első kötet. Negyedik, változatlan kiadás. Tankönyvkiadó, Budapest, 1986. (A továbbiakban: Németh János 1986) 199.
[3] Kengyel Miklós: Magyar polgári eljárásjog. Osiris, Budapest, 2005. (A továbbiakban: Kengyel Miklós 2005) 166.; Novák István: A perköltség. In: Szilbereky Jenő-Névai László: A polgári perrendtartás magyarázata. Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó, Budapest, 1967. (A továbbiakban: Novák István 1967) 292.; Király Lilla: Polgári eljárásjog I. Első kötet. (2. átdolgozott kiadás) Dialóg Campus, Budapest-Pécs, 2008. (A továbbiakban: Király Lilla 2008) 135.
[4] Kengyel Miklós 2005, 166.; vö.: Novák István 1967, 292.
[5] Magyary Géza-Nizsalovszky Endre: Magyar polgári perjog. Harmadik kiadás. Franklin, Budapest, 1939. (A továbbiakban: Magyary-Nizsalovszky 1939) 316-317.
[6] Ilyen további célszerűségi elven alapuló perköltségviselési szabály volt, hogy az olyan előkészítő iratért, amely a törvény rendelkezéseinek nem felelt meg, a perköltség sem járt (a törvénykezés egyszerűsítéséről szóló 1930. évi XXXIV. törvénycikk 14. §).
[7] Legfelsőbb Bíróság Pfv. I. 21.242/2008/4. sz.
[8] Legfelsőbb Bíróság Kfv. X. 39.198/2001/5. sz.; Legfelsőbb Bíróság Pf. IV. 24.800/2008/4. sz.; Legfelsőbb Bíróság Gf. V. 32.687/1974. - BH 1975.329. sz.
[9] Havasi Péter: Perköltség. In: Petrik Ferenc (szerk.): Polgári eljárásjog. Kommentár a gyakorlat számára. HVG-Orac Kiadó, Budapest, 1999. (A továbbiakban: Havasi Péter 1999) 183.
[10] Legfelsőbb Bíróság Pf. I. 20.622/1970. - BH 1970.681. sz.
[11] Kengyel Miklós 2005, 86-87.; Wopera Zsuzsa (szerk.): A polgári perjog általános része. KJK-Kerszöv, Budapest, 2003. (A továbbiakban: Wopera Zsuzsa 2003) 69-70.
[12] Novák István: Perköltség és költségmentesség a polgári perben. KJK, Budapest, 1963. (A továbbiakban: Novák István 1963) 21.; Havasi Péter 1999, 184.
[13] Legfelsőbb Bíróság Pf. II. 20.177/1992. - BH 1992.698. sz.
[14] Az illetékekről szóló 1990. évi XCIII. törvény; az ügyvédekről szóló 1998. évi XI. törvény; a jogtanácsosi tevékenységről szóló 1983. évi 3. törvényerejű rendelet; a jogi segítségnyújtásról szóló 2003. évi LXXX. törvény; az igazságügyi szakértői tevékenységről szóló 2005. évi XLVII. törvény; a bírósági eljárásban megállapítható ügyvédi költségekről szóló 32/2003. (VIII. 22.) IM rendelet; a pártfogó ügyvéd és a kirendelt védő részére megállapítható díjról és költségekről szóló 7/2002. (III. 30.) IM rendelet; a jogtanácsosi tevékenységről szóló 1983. évi 3. törvényerejű rendelet végrehajtásáról szóló 7/1983. (VIII. 25.) IM rendelet; az igazságügyi szakértők díjazásáról szóló 3/1986. (II. 21.) IM rendelet; a bírósági eljárásban megállapítható szabadalmi ügyvivői költségekről és a pártfogó szabadalmi ügyvivő részére megállapítható díjról és költségtérítésről szóló 24/2004. (VI. 30.) IM rendelet; a tanúk költségtérítéséről szóló 14/2008. (VI. 27.) IRM rendelet; az igazságügyi szakértői működésről szóló 31/2008. (XII. 31.) IRM rendelet. A bírósági végrehajtási eljárásról az 1994. évi LIII. törvény, míg a bírósági végrehajtási eljárásban közreműködő jogi képviselő díjazásáról a 12/1994. (IX. 8.) IM rendelet, a bírósági végrehajtási jutalomról és a végrehajtási költségátalányról a 13/1994. (IX. 8.) IM rendelet, a bírósági végrehajtói díjszabásról pedig a 14/1994. (IX. 8.) IM rendelet rendelkezik.
[15] Magyary Géza: Magyar polgári perjog. Franklin, Budapest, 1913. (A továbbiakban: Magyary Géza 1913) 424.
[16] Személyi Kálmán: Kié a megítélt perköltség? Grill, Budapest, 1937. (A továbbiakban: Személyi Kálmán 1937) 3.
[17] Magyary-Nizsalovszky 1939, 313.; Térfy Gyula: Perköltség. In: Márkus Dezső (szerk.): Magyar Jogi Lexikon. Hatodik kötet. Pallas, Budapest, 1907. (A továbbiakban: Térfy Gyula 1907) 10.
[18] Jancsó György: Magyar polgári törvénykezési jog. Lepage Lajos Könyvkereskedése, Kolozsvár, 1908. (A továbbiakban: Jancsó György 1908) 236.
[19] Falcsik Dezső: A polgári perjog tankönyve. Grill, Budapest, 1910. (A továbbiakban: Falcsik Dezső 1910) 239.
[20] Magyary Géza: A magyar polgári peres eljárás alaptanai (A perbeli cselekvények tana). Franklin, Budapest, 1898. (A továbbiakban: Magyary Géza 1898) 131.
[21] Térfy Gyula 1907, 10.
[22] Novák István: A perköltség-megtérítési kötelem, mint a polgári perből származó kötelmi jogviszony. Jogtudományi Közlöny, 1985/10. szám 575. és 577.
[23] BH 1999.205. sz.
[24] 1518/B/1991. AB határozat, ABH 1993, 570, 571.
[25] Vö.: 672/B/1990. AB határozat, ABH 1991, 508, 510.; 1074/B/1994. AB határozat, ABH 1996, 452, 454.; 118/B/1994 AB határozat.
[26] Legfelsőbb Bíróság P. törv. 21.180/1964/3. sz.
[27] Kengyel Miklós 2005, 171.
[28] Legfelsőbb Bíróság P. törv. III. 20.597/1982. - BH 1983.237. sz.
[29] Havasi Péter: X. fejezet. Petrik Ferenc (szerk.): Polgári eljárásjog. Kommentár a gyakorlat számára. HVG-ORAC Kiadó, Budapest, 2010. (A továbbiakban: Havasi Péter 2010) Pp. 78. §-ához fűzött kommentár
[30] Németh János 1986, 212.
[31] Pomeisl András József: Felvetések a Perköltség témabizottság munkájának megkezdéséhez. Kézirat, 2013. 4.
[32] Kengyel Miklós: Magyar polgári eljárásjog. Osiris, Budapest, 2008. 180.; Legfelsőbb Bíróság P. törv. I. 21.062/1979.; Legfelsőbb Bíróság P. törv. I. 20 697/1967.
[33] Havasi Péter 1999, 374.; BH 2005.27. sz.
[34] Novák István 1963, 127-128.; Tölg-Molnár László 2006, Első kötet, 159.
[35] Havasi Péter 2010, a Pp. 80. §-ához fűzött kommentár
[36] BH 2009/143. sz.
[37] Havasi Péter 2010, a Pp. 80. §-ához fűzött kommentár; Legfelsőbb Bíróság Gf. V. 30.233/1990/5. sz. - BH 1991.77.
[38] Farkas Tibor: A polgári perrendtartás változása a 2009-es esztendőben. De iurisprudentia et de iure publico, 2009/1., 3-4.
[39] Cserba Lajos 2003, 140.
[40] Havasi Péter 2010, Pp. 81. §-ához fűzött kommentár.
[41] Tölg-Molnár László 2006, 155-156.
[42] Novák István 1963, 111-112.
[43] Kengyel Miklós 2005, 174.; Németh János 1986, 213.; Novák István 1976, 482.
[44] Novák István 1963, 113.
[45] Havasi Péter 2008, 206.
[46] Novák István 1963, 143.
[47] Legfelsőbb Bíróság PK 156. sz. állásfoglalás.
[48] Novák ezt a költségviselési formát "többletfelelősségnek" nevezi. Novák István 1963, 148.
[49] Pap József: Mellékbeavatkozás és a perköltség. Jogtudományi Közlöny, 1905/52. sz. 429.
[50] Pongrácz Eszter 2002, 10.
[51] A Legfelsőbb Bíróság 1/2008. (V. 19.) PK véleménye a PK 10. számú állásfoglalás meghaladottá nyilvánításáról és a közös tulajdon megszüntetésének egyes kérdéseirő
[52] Kőrös András: XV. fejezet. In: Petrik Ferenc (szerk.): Polgári eljárásjog. Kommentár a gyakorlat számára. HVG-ORAC Kiadó, Budapest, 2010. A Pp. 290. §-ához fűzött kommentár
[53] Zsengellér Ildikó: A végrehajtási igényper szabályai az irányadó bírói gyakorlat tükrében. 2013. 41.
Lábjegyzetek:
[1] Bíró, Szekszárdi Járásbíróság
Visszaugrás
