Több mint tíz évvel ezelőtt jelent meg első cikkem a gépjármű és vad összeütközésének témakörében. Akkor az aktualitást az adta, hogy az 1996. évi vadászati törvény[1] (a továbbiakban: Vtv.) megváltoztatta a felelősségre vonatkozó rendelkezéseket és formálódni kezdett az új szabályok bírói gyakorlata. Már akkor felhívtam a figyelmet arra a jelenségre, hogy a bíróságok egyszerűsítik a problémát és ítéleteiket csupán arra a tényre alapítják, hogy a balesettel érintett útszakaszon volt-e a vadveszélyt jelző tábla, vagy sem. Ez a gyakorlat oda vezetett, hogy a vadászatra jogosultak szinte valamennyi közútra kitették a táblát. Az autósok a táblát megszokták, nem vették komolyan, mivel az út teljes hosszában kint volt. Ugyanakkor azokon a helyeken sem lassítottak, amelyek valóban vadveszélyesek voltak, mert nem kaptak információt arról, melyek ezek. A "van tábla - nincs tábla" bírói gyakorlat nem szolgálta a prevenciót, csak a felelősség kikerülésének lehetőségét adta meg. Az utóbbi években emelkedett a vadütközések száma és gyakoriak a halálos kimenetű balesetek is.
Új jelenségeket is tapasztalhatunk ezen a területen: egyre több a vadütközés belterületen, különösen a vaddisznók járnak gyakran a településekre. Olyan esetek is vannak, amikor a vaddisznók a belterületi erdős részen élnek. Az autópályákon is feltűntek a vadveszélyt jelző táblák, de nem egyértelmű, hogyan kellene erre reagálni az autósoknak. A nagy sebesség mellett nincs esély megállni a hirtelen felbukkanó vad miatt, az pedig, hogy autópályán a vadveszélyt jelző tábla miatt jelentősen lelassítson az autós, nem életszerű. Az autópálya díjért elvárható a "vadmentes" autópálya.
A gépjármű és vad összeütközésének jogi alapját a Vtv. 75. §-a adja[2], amely kimondja, hogy a vadászatra jogosult felel a vad által okozott kárért a Polgári Törvénykönyv[3] (a továbbiakban: Ptk.) veszélyes üzemekre vonatkozó szabályai alapján. Mivel a gépjármű üzemeletetése is veszélyes üzemnek minősül, a vad és gépjármű összeütközése esetén a Ptk. veszélyes üzemek összeütközésére vonatkozó szabályait kell alkalmazni.[4] Ennek megfelelően egy háromlépcsős rendszerben kell vizsgálni a felelősség kérdését. Első lépcsőben a két veszélyes üzem egymás közötti viszonyában a kártérítési felelősség általános szabályait alkalmazza a bíróság, vagyis azt vizsgálja, hogy a felek úgy jártak-e el, ahogyan az az adott helyzetben általában elvárható.[5] Ha így nem tudja a felróhatóságot megállapítani, mert mindkét fél elvárható magatartást tanúsított, a második lépcsőben azt vizsgálja, melyikük üzemkörében merült fel rendellenesség. Ha van ilyen, ez a fél lesz felelős. Ha rendellenesség nem állapítható meg, vagy mindkét fél részéről megállapítható, a harmadik lépcsőben érvényesülő rendelkezés alapján mindkét fél a saját kárát viseli.
Vizsgáljuk meg, hogyan érvényesülnek ezek a szabályok gépjármű és vad összeütközése esetén. Az "adott helyzetben általában elvárható magatartás" a vadászatra jogosult részéről azt jelenti, hogy megteszi a szükséges intézkedéseket annak elkerülése érdekében, hogy a vad az útra kerüljön. Nem folytat olyan vadászatot, ahol az út felé tereli a vadat, nem létesít sózót, itatót vagy vadetetőt az út közelében és kezdeményezi a vadveszélyt jelző tábla elhelyezését a vadak által sűrűn használt területeken.[6] Az ütközések elkerülése érdekében mást nem nagyon tud tenni, a vadak mozgása ugyanis más módon nem befolyásolható, azok szabadon élnek és mozognak a természetben. Felmerülhet még az a kérdés, hogy az állatok túlszaporodása nem jár-e fokozott vadveszéllyel, így az ütközések gyakoribb lehetőségével. Akár ezt a kérdéskört is meg lehet vizsgálni.
A vadveszélyt jelző táblával kapcsolatos bírói gyakorlat - ahogyan arra már a bevezetőben is utaltam - kicsit sarkítva a "van tábla, nincs felelősség, nincs tábla van felelősség" elvet követi. Ha kint van az adott útszakaszon a tábla, a gépjármű vezetőjének számolnia kell a vadak felbukkanásával, vagyis csökkentett sebességgel és fokozott figyelemmel kell közlekednie. A vadászatra jogosult felróhatósága általában nem áll fenn, mivel a táblát kihelyezte. Ha egyiküknek sem lesz felróható a baleset bekövetkezése, az üzemkörükben előfordult rendellenességet kell vizsgálni (ld. alább), de gyakran ilyen nem állapítható meg, így mindenki viseli a saját kárát. Vagyis a gépjármű tulajdonosa a gépjárműben keletkezett kárt, illetve a személyi sérülés nem vagyoni következményeit, míg a vadászatra jogosult a vadban be-
- 168/169 -
következett kárt, tipikusan az elhullást. Trófeás vad esetén akár több millió forint is lehet a kára.
A Kúria egyik[7] döntése szerint "(a gépjárművezetőknek) az úton elhelyezett vadveszélyre figyelmeztető tábla miatt számolniuk kellett egy vadon élő állatnak az úton történő, akár hirtelen bekövetkező megjelenésével". Ezért a felperes gépjármű tulajdonos keresetét a bíróság elutasította. Egy másik esetben[8] a Kúria megállapította, hogy a tábla nem volt kint, így a vadászatra jogosult felelősök: "nem tettek eleget kármegelőzési kötelezettségüknek, mert a balesettel érintett útszakaszon a veszélyre figyelmeztető tábla nem került elhelyezésre".
Az utóbbi években oldódni látszik ez a sarkított gyakorlat és vannak olyan döntések is, amikor a tábla nem volt kint, de a vadászatra jogosult felelősségét mégsem állapítja meg a bíróság. Ezekben az esetekben a bíróság igazságügyi szakértőt rendel ki annak megállapítására, hogy az adott útszakasz mennyire minősül vadveszélyesnek. Ahogyan azt a Kúria az egyik ilyen esetben[9] kért felülvizsgálat alkalmával megállapította: "a vadveszélyt jelző tábla elhelyezésének kezdeményezése csak akkor indokolt, ha az útszakasz fokozottan vadveszélyesnek minősül ... Hivatkozott (az eljáró bíróság) a kirendelt igazságügyi vadgazdálkodási szakértő szakvéleményében foglaltakra, amely szerint a baleset helyszínéül megjelölt útszakasz nem fokozottan vadveszélyes". Ez a szemléletmód lassan meghonosodni látszik a bírósági gyakorlatban. Valójában érthető és logikus döntés, hogy a bíró szakértőt rendel ki, olyan kérdésről van ugyanis szó, amellyel kapcsolatban nincs szakértelme. A vadak élőhelyének vizsgálata, szokásaik, útvonalaik felmérése kell ahhoz, hogy állást lehessen foglalni ebben a kérdésben, így ezt egyértelműen szakmai kérdésnek tekintjük. Mindezt azért fontos kijelenteni, mert az ellenérdekű fél gyakran támadja a szakvéleményt, igyekszik ellenbizonyítani. A perbeli esetben például tanúkkal próbálta bizonyítani az állatok jelenlétét a kérdéses területen. A tanúk beszámoltak arról, hogy láttak már a baleset helyszíne közelében állatokat, így az nyilvánvalóan vadveszélyes. A bíróság azonban a szakértői véleményt fogadta el.[10]
A veszélyes üzemek találkozásának második lépcsőjére áttérve azt kell vizsgálnunk, mi minősülhet rendellenességnek a vadászatra jogosult szempontjából. Azt a kérdéskört, hogy a gépjármű üzemben tartója vonatkozásában mi minősülhet rendellenességnek, a bírói gyakorlat már részletesen kimunkálta.[11] Egységes a bírói gyakorlat abban, hogy nem minősíthető a vadászatra jogosult tevékenysége körében felmerült rendellenességnek önmagában az, hogy a vad közúton tűnik fel.[12] Ezt az álláspontot az indokolja, hogy a vad a természetben szabadon mozog, életterét felszabdalják a közutak, így az azokon történő áthaladása normális jelenség. Egyes vadfajok éven belül is változtatják szűkebb környezetüket, máshol telelnek, mint ahol a nyarat töltik. Szárazság vagy árvíz idején vonulásuk nagyobb méreteket is ölthet.
Felmerült a gyakorlatban az a kérdés is, hogy vajon párzási időszakban másként viselkedik-e a vad, ha ilyenkor ugrik közútra és ütik el, vajon rendellenességnek kell-e tekinteni a vadászatra jogosultság szempontjából. A Kúria egyik ítélete szerint igen,[13] más ítélete[14] szerint nem. A magam részéről a párzási időszakot úgy tekintem, hogy az az állatok életének része, normális tevékenység. Ha elkezdünk megkülönböztetni időszakokat a vadak életében és azokat valamilyen szempont miatt a normálistól eltérőnek tekintjük, akkor hamarosan a kicsinyeit védő állat is különleges lesz tavasszal, vagy nyáron az árvíz miatt vonuló állat is különleges lesz, vagy éppen a télen a hidegben és hóban élelmet kereső és ezért messzebbre kóborló állat is különleges lesz. Talán egyedül a veszettség és az emiatt a normálistól eltérően viselkedő állat magatartását minősíteném a vadászatra jogosult szempontjából rendellenesnek.
Rendellenességnek tekinti a bírói gyakorlat a vad belterületen való megjelenését. A települések területe ugyanis nem szokásos élőhely, vagyis kivételes, a normálistól eltérő, ha a vad itt jelenik meg. A vadnak ez a különleges megjelenése kellő alapul szolgál a vadászatra jogosult működési körén belül felmerült rendellenességnek a megállapításához.[15]
A bírói gyakorlat ezen a területen is egységessé kezd válni, a Kúria ugyanilyen tartalmú döntést hozott felülvizsgálati eljárás körében.[16] Ebben az ügyben a közútkezelő nem engedte meg a vadveszélyt jelző tábla belterületen történő elhelyezését, pedig azt a vadászatra jogosult kezdeményezte. Ezzel a kezdeményezéssel úgy járt el, ahogyan általában elvárható, felróhatóságát a bíróság nem állapította meg. A vad belterületen történő megjelenését azonban rendellenességnek minősítette. Megállapította ítéletében azt is, hogy "az alperes a belterülethez nagyon közel működteti vadászterületét", amely megállapítás jól példázza, mennyire járatlanok a bíróságok a vadászterületek kialakítása kérdéskörében. A belterületi határ után, külterületen már mindenképpen van
- 169/170 -
vadászatra jogosult, nem lehet a belterület határától "sávot" kihagyni.
Mindez felveti a logikus kérdést, milyen lehetősége van a vadászatra jogosultnak, hogy elkerülje az vadak belterületre tévedését? Vannak olyan helyek is[17], ahol a belterületek erdős részeire a vaddisznók beköltöztek és folyamatosan kárt okoznak a kertekben. Belterületen vadászni csak különleges hatósági engedélyek beszerzése után lehet, rendkívül nagy körültekintéssel és kivételes esetben. A klímaváltozás miatti nagy szárazság idején az állatok megjelenhetnek a vízpartokon is, félelmüket legyőzi a szomjúság. A balatonparti településeken például egyre gyakrabban fordulnak elő a tóhoz lejáró vaddisznók. Az sem ritka, hogy az utcára kitett szemeteseket keresik fel rendszeresen az állatok. Az a kérdés is felmerülhet, milyen feladatai vannak az önkormányzatoknak ezen a területen. Vadállatok közterületen történő megjelenése, akár huzamos tartózkodása esetén a közbiztonság és a közegészségügy megkívánja ugyanis az érintett hatóságok azonnali intézkedését.
Az állandónak tekinthető bírói gyakorlat szerint a vadak autópályán vagy gyorsforgalmi úton történő megjelenése is rendellenességnek minősül a vadászatra jogosult szempontjából.[18] Itt ugyanis a járművezetőnek gyalogos forgalommal, lassú járművekkel nem kell számolni és a járművek sebessége a közutakhoz képest jóval magasabb.[19]
Az a logikus kérdés is felmerül, hogyan kerülhet vad az autópályára. A közúti közlekedésről szóló törvény[20] alapján a közút kezelője köteles gondoskodni arról, hogy a közút a biztonságos közlekedésre alkalmas legyen. Ez azt jelenti, hogy az előírásoknak megfelelő méretű és minőségű vadvédelmi kerítést kell létesítenie és fenntartania az autópályák mentén. A kerítést folyamatosan ellenőriznie kell és a hiányosságokat azonnal ki kell javítani. A bírói gyakorlat szerint "a közút kezelője kártérítési felelősséggel tartozik, ha nem gondoskodik arról, hogy az út a biztonságos közlekedésre alkalmas legyen".[21] Kifejezetten az autópályára kerülő vad vonatkozásában mondta ki a bíróság, hogy "a közút kezelője felelős, ha a kerítésen folytonossági hiányok vannak vagy ha az nem elég magas".[22] A perbeli esetben volt vadveszélyt jelző tábla az érintett útszakaszon, de mivel a vad autópályán megjelenése rendellenesség, a vadászatra jogosult felelős akkor is, ha volt tábla, vagyis egyetemlegesen marasztalta a bíróság a közút kezelőjével együtt.
Egy másik ítéletben[23] a Kúria a Vtv. 78. § (4) bekezdésének azt a szabályát, amely szerint "a vadászatra jogosult az út létesítőjénél, vagy fenntartójánál vadvédelmi berendezések elhelyezését kezdeményezheti", nem jogosultságként, hanem kötelezettségként határozta meg. Valójában már a vadveszélyt jelző tábla kihelyezését kötelezettségként értelmezte, de a perbeli esetben a vadvédelmi kerítés állapotának felmérését és folyamatos figyelemmel kísérését is a vadászatra jogosult kötelezettségeként határozta meg a hivatkozott jogszabályhely alapján: "A Vtv. 78. § (4) alapján az esetleges hiányosságok (kerítés) bejelentése a vadászatra jogosult kötelezettsége, a hiányosságok feltárása körében, illetve az út kezelőjéhez történő bejelentés körében mulasztás terheli".
A bírói gyakorlat alapján megállapíthatjuk, hogy a vadveszélyt jelző tábla kihelyezése nem lehetőség, ahogyan az a Vtv. 78. §-ban szerepel, hanem kötelezettség. Ahová indokolt, oda ki kell tenni a táblát, ellenkező esetben a vadászatra jogosult felelőssége megállapítható. Ha a tábla kihelyezése nem indokolt, vadászati igazságügyi szakértő szakvéleménye alapján a felelősség alól mentesülni lehet.
Megállapíthatjuk azt is, hogy település belterületén és autópályán a vad megjelenése a bírói gyakorlat alapján egyértelműen rendellenességnek tekinthető. Párzási időszakban a vad közúton történő megjelenése egyes ítéletek szerint rendellenes, de ezen a területen kialakult bírói gyakorlatról nem beszélhetünk.
A vadveszélyt jelző táblához hasonlóan nem jogosultságként, hanem kötelezettségként értékeli a bíróság azt, hogy autópályák mellett a vadászatra jogosult a vadvédelmi kerítés állapotát ellenőrizze, a hiányosságokat az út kezelőjének haladéktalanul bejelentse.
A felmerült problémákra többféle megoldási javaslat jöhet szóba. Az új vadászati törvény vitájában felmerült, hogy vissza kellene állítani a vadászatra jogosult kötelező felelősség biztosítását. A biztosító kifizetné a károsultnak a vadütközésből származó kárát, mint ahogyan a gépjármű üzemben tartójának biztosítója is kifizeti a vadban okozott kárt. A vadászatra jogosultak számára jelentős többletkiadást jelentene a felelősségbiztosítás, így értelemszerűen ellenzik azt. Vizsgáljuk meg, valójában milyen jogi helyzetet eredményezne, ha felelősségbiztosítás alapján történne a károk rendezése.
"Felelősségbiztosítási szerződés alapján a biztosított követelheti, hogy a biztosító a szerződésben megállapított
- 170/171 -
mértékben mentesítse őt olyan kár megtérítése alól, amelyért jogszabály szerint felelős."[24] Vagyis a biztosító fizet a károsultnak, de az ügy ezzel még nem biztos, hogy lezárult. A biztosító ugyanis "szándékos károkozás, továbbá a súlyos gondatlanságnak a szerződésben megállapított eseteiben ... követelheti a biztosítottól a kifizetett biztosítási összeg megtérítését, kivéve ha a biztosított bizonyítja, hogy a károkozó magatartás nem volt jogellenes".[25] Vagyis a biztosítónak ún. visszkereseti joga van és követelheti a vadászatra jogosulttól a károsultnak kifizetett összeget. A visszkereseti jog megnyílásához azonban a vadászatra jogosult szándékos vagy súlyosan gondatlan magatartása szükséges. Kérdés, hogy ha elmulasztotta kitenni a vadveszélyt jelző táblát, pedig indokolt lett volna, ez súlyos gondatlanságnak minősül? Ebben a kérdésben értelemszerűen még nincsenek bírói döntések. Csak a gépjármű üzemben tartókra vonatkozóan a gépjármű felelősségbiztosítás tekintetében alakult ki koherensnek tűnő gyakorlat, amelyből néhány példát emelnék ki. Súlyos gondatlanság, ha a biztosított nem kapcsolja be a riasztót[26] vagy nem zárja le a vagyontárgyat[27], de a forgalmi engedély járműben hagyása nem minősül annak.[28] Talán a legjobban az alábbi idézettel ragadhatjuk meg a lényeget: "súlyos gondatlanság általában akkor áll fenn, ha a gondosságnak olyan feltűnő elhanyagolása állapítható meg, amely már egészen közel áll a szándékossághoz. Általában véve a súlyosan gondatlan magatartásokat már a felelőtlenség, az esetleges hátrányos következményekkel kapcsolatos nagyfokú közömbösség jellemzi.... Általában a kirívó, a feltűnő, a durva hanyagság, mint a magatartás szubjektív minősége alkalmas csak arra, hogy a súlyos gondatlanság tényállását valósítsa meg".[29] Álláspontom szerint a vadveszélyt jelző tábla kihelyezésének elmulasztása önmagában nem minősíthető súlyos gondatlanságnak, csak abban az esetben, ha nyilvánvalóan indokolt lett volna (pl. történt az adott szakaszon korábban is baleset, érkezett bejelentés annak szükségességéről, egyértelműen látható a gyakran használt vadváltó, stb.). Amennyiben a tábla kihelyezésének elmulasztását a biztosítók szabályzataikban súlyos gondatlanságnak minősítik, a vadászatra jogosult kifizeti a biztosítási díjat, majd nem a károsulttal, hanem a biztosítóval fog pereskedni azon, hogy ki kellett volna tenni-e a táblát, vagy sem.
Ha a rendellenességek szintjén vizsgáljuk a kérdést, akkor megállapíthatjuk, hogy a rendellenesség alapján történő helytállás független a felróhatóságtól, vagyis a gondatlanság kérdését itt nem lehet vizsgálni. Azokban az esetekben tehát, amikor belterületen vagy autópályán következik be a vadütközés, a biztosítónak helyt kell állni a károsult felé, de visszkereseti igénye nem lehet. Ebből a szempontból a biztosítás a vadászatra jogosult számára előnyös lehet.
Megoldást jelentene, legalábbis a felelősség kérdésének tisztább megítélését szolgálná a közúti közlekedésről szóló törvény módosítása. Egyértelművé kellene tenni, hogy a közutakhoz tartozó vadvédelmi berendezések szakszerű kialakítása, folyamatos ellenőrzése a közútkezelő kötelezettsége. Ha mégis vad kerül az autópályára, azért a közútkezelő tartozik felelősséggel. Természetesen én is tudom, hogy a madarak átrepülik a kerítést és leggyakrabban éppen a fácánok okoznak balesetet, de ha a közútkezelő mellett a vadászatra jogosult is felel a kerítés hiányosságaiért, akkor folyamatos lesz az egymásra mutogatás, hosszú és elhúzódó perekben kell azt bizonyítani, hogy ki és mit csinált az ellenőrzés körében. Ezen túlmenően lássuk be: nem életszerű, hogy a vadászatra jogosult ellenőrizze az autópálya kerítését. Erre nem áll rendelkezésére megfelelő személyzet, nincs jogosultsága belépni és ott ellenőrzés céljából tartózkodni, nincs megfelelő felszerelése hozzá.
A települések belterületén a vadászatra jogosult lehetőségei korlátozottak annak megelőzésében, hogy a vadak ne járjanak be és ne tartózkodjanak a közterületeken. Célszerű lenne a "Magyarország helyi önkormányzatairól" szóló 2011. évi CLXXXIX. törvény kiegészítése abban a tárgykörben, hogy kinek és milyen feladatai vannak a vadállatok közterületeken történő megjelenésekor.
A legtöbb esetben már az is előbbre viszi az ügyet, ha a bíróság a vadütközések vizsgálatakor igazságügyi szakértőt rendel ki. A szakértő kirendelésének lehetőségéről, a szakértők elérhetőségéről azonban kevés információ áll az érintettek rendelkezésére. Az Igazságügyi Szakértői Névjegyzékben csak 3 fő található országosan, akik ilyen kérdésekkel foglalkoznak. Az érintett vadászatra jogosultak számára a vadászkamarák segíthetik elő a szakértők megtalálását, ha információkat nyújtanak, könnyebben elérhetővé teszik a névjegyzékeket. Amennyiben a bíróságok nem követelik meg automatikusan mindenhova a táblát, hanem szakértői vélemény alapján hoznak ítéleteket, hamarosan véget ér az az áldatlan állapot, hogy Magyarország közútjainak jelentős részén ott van a tábla. Véleményem szerint a kevesebb tábla a valóban vadveszélyes helyeken jobban szolgálná a kártérítési jog egyik fontos célját, a prevenciót. ■
JEGYZETEK
[1] 1996. évi LV. törvény a vad védelméről, a vadgazdálkodásról, valamint a vadászatról.
[2] "A vadkár megtérítésére az köteles, aki a kárt okozó vad vadászatára jogosult, és akinek vadászterületén a károkozás bekövetkezett, illetőleg akinek vadászterületéről a vad kiváltott. A jogosult a Polgári Törvénykönyvnek a fokozott veszéllyel járó tevékenységre vonatkozó szabályai szerint köteles megtéríteni a károsultnak a vad által a mezőgazdálkodáson és erdőgazdálkodáson kívül másnak okozott kárt."
- 171/172 -
[4] Ptk. 346. §
[5] Ptk. 339.§
[6] A Vtv. végrehajtási rendelete, a 30/1997. (IV. 30.) FM rendelet 58. §-a a vadászatra jogosult felróható magatartásának minősíti, ha a vad gépjárművel történő ütközése közvetlenül a vadászat miatt következik be, vagy ha a jogosult a közút száz méteres körzetébe mesterségesen telepített vadetetővel, sózóval, szóróval, itatóval, dagonyával vagy művelt vadfölddel a vadat odaszoktatta.
[7] Pfv.VI.20.930/2010/7., az ítélet meghozatalakor még Legfelsőbb Bíróság elnevezéssel.
[8] Pfv.VI.22.166/2009/4., az ítélet meghozatalakor még Legfelsőbb Bíróság elnevezéssel.
[9] Pfv.VI.20.780/2008/4., az ítélet meghozatalakor még Legfelsőbb Bíróság elnevezéssel.
[10] Érdekességképpen jegyzem meg, hogy az igazságügyi szakértő kirendelése ilyen esetekben a gépjármű tulajdonosok körében gyakran erős ellenérzéseket kelt. A Pécsi Ítélőtábla Pf.II.20.314/2010/7. számú döntésében elutasította annak az autósnak a keresetét, aki a vadütközése ügyében eljárt bíróságot perelte be. A károsult gépjármű tulajdonos álláspontja szerint "az alperesi bíróságok a döntésüket egy hiányos, ellentmondásoktól terhes, valójában az adott területre nézve kompetenciával nem rendelkező szakértő véleményére alapozták". Az Ítélőtábla azonban a bíróság döntését szakszerűnek minősítette.
[11] Megkülönböztet külső és belső rendellenességet, néhány döntés a teljesség igénye nélkül: BH2000.348., BH2002.359., BH2003.500., BH2006.49., BH2007.409.
[12] EBH2000.198., BH2005.212.
[13] BH2003.237., az ítélet meghozatalakor még Legfelsőbb Bíróság elnevezéssel.
[14] Pfv.VI.20.930/2010/7. az ítélet meghozatalakor még Legfelsőbb Bíróság elnevezéssel.
[15] BH2006.150.
[16] Pfv.VI.20.941/2008/4., az ítélet meghozatalakor még Legfelsőbb Bíróság elnevezéssel.
[17] Pl. Pécs mecsekoldali erdős részei.
[18] BH2000.402., BH2005.212.
[19] BH2000.402.
[20] 1988. évi I. törvény 34.§
[21] BH.1996.33.
[22] Fővárosi Ítélőtábla 6.Pf.20.038/2008/5.
[23] VI.20.500/2010/4., az ítélet meghozatalakor még Legfelsőbb Bíróság elnevezéssel.
[24] Ptk. 559. § (1)
[25] Ptk. 559. § (3)
[26] BH1995.642.
[27] BH1993.501.
[28] BH2001.428.II.
[29] Baranya Megyei Bíróság 2. Pf. 20.164/2001/4.
Lábjegyzetek:
[1] A szerző főiskolai docens Eötvös József Főiskola.
Visszaugrás
