A különféle polgári és büntetőeljárásokban igen gyakran kerül sor igazságügyi szakértő kirendelésére vagy a felek általi bevonására. Nagy eljárásjogi kódexeink rendre meghatározzák, hogy a bíróságok és az eljáró hatóságok mikor vehetnek igénybe igazságügyi szakértőt.[2] Jellemzően akkor kerülhet erre sor, ha az eljárásban bizonyítandó tény merül fel, amelynek megállapításához vagy megítéléséhez olyan különleges szakértelem szükséges, amellyel a bíróság nem rendelkezik. Olykor előfordul, hogy a felek a bizonyítási teher alakulására vonatkozó bírói kioktatás körében írásbeli tájékoztatást kapnak arról, hogy valamely kérdésben a bíróságnak nincs sem ismerete, sem szaktudása. A bizonyításban érdekelt fél számára ebből az következik, hogy igazságügyi szakértő kirendelését kell indítványoznia, ha eleget kíván tenni az őt terhelő bizonyítási kötelezettségnek. A tétlenség ilyenkor azzal a jogkövetkezménnyel jár, hogy a bíróság úgy tekinti, a fél nem kíván élni a bizonyításnak ezzel az eszközével. Álláspontom szerint a bíróságok gyakorta rendelnek ki igazságügyi szakértőt, illetve adnak helyt ilyen indítványnak akkor is, amikor erre valójában nem is lenne szükség, mert a per alapvetően a bíróság által eldöntendő jogkérdésre korlátozódik. Ez a gyakorlat abból eredhet, hogy a másodfokú bíróságok sokszor nem kellően részletes vagy alapos bizonyítás miatt utalják vissza első fokra az ügyeket, amit az első fokon eljáró bíróságok ilyen módon igyekeznek elkerülni. Az elmúlt években arra is volt példa, hogy a bíróság a közjegyzői nemperes eljárásban beszerzett igazságügyi szakvélemény ellenére maga is szakértőt rendelt ki ugyanazon szakkérdésre nézve, jóllehet, a régi polgári perrendtartás (Pp.) hatálya alatt a közjegyzői nemperes eljárásban készült szakvéleményt a bíróság által kirendelt szakértő véleményével kellett egyenértékűnek tekinteni. Az új Pp. ezt a kifejezett rendelkezést nem tartotta fenn, ugyanakkor hatályban maradt az egyes közjegyzői nemperes eljárásokról szóló 2008. évi XLV. törvény, mely az előzetes bizonyítástól függetlenül is lehetővé teszi igazságügyi szakértő kirendelését közjegyzői eljárásban.[3] Az ítélkezési gyakorlatnak kell majd állást foglalnia abban a kérdésben, hogy a közjegyző által kirendelt igazságügyi szakértő véleménye ezután milyen súllyal esik majd latba a peres eljárásokban.
Végül meg kell említeni azt az esetkört is, amikor a bíróság nem kívánja egyedül felvállalni az ítélkezés felelősségét, hanem azt részben vagy egészben az igazságügyi szakértőre igyekszik hárítani, és ezért ad helyt egyik vagy másik fél szakértő kirendelésére irányuló újabb és újabb indítványának. Jelen tanulmány szerzője ezt a gyakorlatot rendkívüli mértékben helyteleníti, mert az igazságszolgáltatásban betöltött szerepkörök súlyos torzulásához és a perek kilátástalan elhúzódásához vezet. Alapjogi aggályok is felmerülnek ezzel az eljárással kapcsolatban, hiszen a szakértők indokolatlan mértékű bevonása és a jogkérdések szakkérdésként kezelése folytán az ítélkezés jogi megalapozottsága, jogállami garanciarendszere szenvedhet csorbát. Különösen akkor veszélyes ez, amikor a bíróság túlzott mértékben alapoz olyan - esetleg állandóan változó, a tudomány mai állását tükröző - szakterületre, amelynek nincs kiforrott módszertana, és ahol nem garantált a szakértői eljárás folyamatos ellenőrzése. A közelmúlt egyik példátlan esete volt, amikor a bíróság által kirendelt (nem nyelvész) igazságügyi szakértőtől eltűnt a per tárgyát képező végrendelet, a szakértő azonban - bírói felhívásra - mégis benyújtotta ellenőrizhetetlenné vált véleményét az eljárásban.[4]
A polgári peres eljárásokban a szakértő kirendelésére és magánszakértő alkalmazására vonatkozó szabályokat az új Pp. jelentős mértékben átalakította, jelen tanulmány célja azonban nem a mindenki által megismerhető jogi
- 8/9 -
háttér bemutatása, hanem sokkal inkább az igazságügyi nyelvész szakértőkkel kapcsolatos gyakorlat és szemléletmód ismertetése. Álljunk meg egy szóra tehát a nyelvész szakértőknél.
1. ábra
Az elmúlt évtizedekre kiterjedő esetjogi vizsgálat[5] tükrében elmondható, hogy a büntetőügyekben eljáró hatóságok (pl. rendőrség, ügyészség) és bíróságok gyakorta vesznek igénybe igazságügyi nyelvész szakértőt. Jellemzően akkor kerül erre sor, amikor azt kell megállapítani, hogy két vagy több írásszöveg származhat-e ugyanazon személytől, összebeszéltek-e a tanúk vagy a vádlottak, betanított-e a vallomás, avagy befolyástól mentes. Az írások és előadások szókészletének, grammatikai jellemzőinek hasonlósága lehet árulkodó, ezeket igyekszik a nyelvész szakértő feltárni. Bizonyos esetekben arra is lehet a szóhasználat alapján következtetni, hogy az elkövető, például a zsarolólevél szerzője, milyen műveltségű, helyesírása valóban fejletlen, vagy csak tudatosan eltorzított. Mindezen információk rendkívül fontosak lehetnek a nyomozók és a bírók számára.[6] Az igazságügyi nyelvészet modern irányai, bár még csak korlátozottan, arra is következtetni engednek, hogy az ismeretlen elkövető milyen nemű, és mekkora a valószínűsége annak, hogy be is váltja zsarolólevélbe foglalt fenyegetését.[7] Viszonylag gyakran kerül sor igazságügyi nyelvész és írásszakértő együttes kirendelésére levelek vagy okiratok grammatikai, szókészlettani és írásszakértői vizsgálata céljából.[8] Ugyancsak jellemző a hang- és nyelvész szakértői vélemény egyidejű beszerzése olyan ügyekben, amikor telefonbeszélgetéseket vagy egyéb hangfelvételeket kell egymással összehasonlítani büntetőjogilag releváns következtetések levonása céljából.[9]
Megállapítható, hogy büntetőügyekben a hatóságok és a bíróságok nemritkán alapoznak is az igazságügyi nyelvész szakértő, vagy az ő részvételével működő szakértői konzíliumok[10] véleményére, tehát azt ténylegesen bizonyítási eszköznek tekintik. Itt merül fel a kérdés, hogy vajon mennyiben lehet valakinek a büntetőjogi felelősségét nyelvész szakértői vélemény alapján megállapítani, nem sérül-e az ártatlanság vélelme.[11] Ebben a körben a Fővárosi Ítélőtábla Bf.158/2015/7. számú határozata tekinthető etalonnak. E döntésében a bíróság akként foglal állást, hogy a "szakértői vélemények - köztük a teljes bizonyosságot nem képviselő nyelvész szakértői vélemény - önmagukban nyilvánvalóan nem lennének alkalmasak a vádlott büntetőjogi felelősségének megállapítására. Ugyanakkor egymással kiegészítve, az okirati bizonyítékokkal, tanúvallomásokkal összevetve az elsőfokú bíróság által hivatkozottan kétséget kizárhatóan megállapíthatóvá tették a vádlott büntetőjogi felelősségét." Itt célszerű utalni továbbá arra is, hogy az okiratszerzői azonosság körében vizsgálódó nyelvész szakértők jellemzően valószínűségi véleményt alkotnak, ami azt jelenti, hogy a szakértői megállapítás legfeljebb
- 9/10 -
megközelíti a teljes bizonyosság szintjét (a valószínűségi skálával kapcsolatban ld. Pápay 2007). Ennek ellenére a nyelvész szakértők a büntetőügyekben ítélkező bíróságok számára nélkülözhetetlen segítséget nyújtanak, és a szakvélemény megállapításai az egyéb feltárt bizonyítékokkal együtt többnyire kellő alapot teremtenek a büntetőjogi felelősség kérdésének eldöntéséhez.
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
