A német polgári eljárásra sokan mind a mai napig úgy tekintenek, mint a "jogért folytatott harcra", ahogyan azt von Ihering1 is körülírta:
"A jog célja a béke, az ehhez szükséges eszköz a harc... A megsértett jogról való lemondás a gyávaság jele, ami az egyénnek szégyenére, a köznek pedig a legnagyobb kárára válik; a jog iránti harc az erkölcsi fennmaradás aktusa, egy kötelezettség önmagunkkal és a közösséggel szemben."2
Az Ihering által felvázolt kép befolyása az 1877-ben hatályba lépett német polgári perrendtartásra (a továbbiakban: ZPO) vitathatatlan. A hatályos polgári eljárás modelljét ezért sok kritikusa a sajátosságait tekintve egy hadjárattal tekinti egyenértékűnek, mivel a ZPO 91. §-a a pervesztes félnek végeredményben egyfajta jóvátételi kötelezettséget ír elő3. A vitakultúra hosszú tradícióját tekintve nem meglepő, hogy a német bírák a számukra nyitva álló - a 2001-es polgári eljárásjogi reformtörvény keretében megteremtett - lehetőséget, mégpedig hogy a feleket jogvitájuk bíróságon kívüli rendezésére utasítsák, eddig csak elvétve használták ki. A vitarendezés Németországban még mindig a bíró eredeti feladatának tekintetik4. Az igazságügyi, illetve a jogalkalmazó szervek felfogásának alapvető megváltoztatása ezért csak lassan érhető el. Bajorország tartomány törvénykezdeményezése egy mediációban jártas "békítő bírói"5 eljárás bevezetésére, ugyan egyfelől előrelépést jelentene - ebben az esetben fennállna mind egy bíróságon belüli, mind egy bíróságon kívüli mediáció lehetősége - másfelől azonban rámutat, hogy a jog ezen a területen sem "adja ki szívesen az irányítást a kezéből".
Angol példák alapján azonban látható, hogy a bírói mediáció vitathatatlan előnyökkel jár. Természetesen tisztában kell lennünk azzal, hogy ez a modell is csak a megfelelő költségszankciók megjelenése óta sikeres. A bírónak, aki a mediációs javaslatot a felek elé terjeszti, rendelkeznie kell azzal a megfelelő eszközzel, amellyel javaslatát a felek számára "vonzóvá" teheti. Az a fél azonban, aki tévesen tekint valamely követelést jogosnak, általában nehezen meggyőzhető a gyors és békés vitarendezés lehetőségének kilátásba helyezésével, különösképpen, ha ennek fejében le kell, hogy mondjon igényei egy részéről. A megfelelő szankciók, illetve nyomást gyakorló eszközök megteremtése tehát elősegítenék a bírói mediáció általános elfogadottságát Németországban.6
A békéltető eljárás igénybevételére való kötelezést csak annyiban ismeri a német eljárásjog, amennyiben a ZPO 15a §-a kötelezően előírja a békéltető szerv megkeresését a bírósági eljárás megindítása előtt. Ebben az esetben egyfajta perelőfeltételről beszélhetünk, amelynek elmaradása, ahogy azt a Szövetség Legfelsőbb Bíróság (Bundesgerichtshof) megállapította7, utóbb nem pótolható. A peren kívüli vitarendezés bírósági eljárást megelőző, perelőfeltételként való alkalmazásának bevezetése azonban korántsem indokolt. Katzenmaier8 a ZPO 15a § alapvető hibáját vélte felfedezni ebben, ezzel ugyanis a békéltető szerv megkeresése nem a kizárólag arra alkalmas esetekben válik kötelezővé, hanem azokban az esetekben is, amikor a megegyezés lehetősége szinte az ügy kezdetétől fogva kizártnak tekint-hető9. Egyébiránt még az ADR-barát (Alternate Dispute Resoution - alternatív vitarendezés) angolszász jog is elutasítja a bíróságon kívüli konfliktusrendezés közvetlen kötelező jellegét, amennyiben ez mindkét szembenálló fél akaratával ellentétes10. Közvetett nyomás gyakorolható ugyan az eljárási költségek szabályozásán keresztül, ennek feltétele azonban valamely fél határozott mediációs készségének megléte11. Kat-zenmaier szerint kérdéses, hogy elegendőek-e bizonyos motiváló, ösztönző lehetőségek a jogvita konszenzus útján történő rendezéséhez12. Kizárólag egy "kiskapu" elhelyezése a polgári eljárásjogban - ahogy az a ZPO 278. §-ának példáján is látható - kevésbé tűnik sikert ígérőnek. Ennek ellenére mindenképpen ajánlatos és szükséges lépés a peren kívüli békés vitarendezés lehetőségnek említett szakasz általi megteremtése. A bíróságok tehermentesítése követelményének természetesen nem tud eleget tenni a ZPO 278. §-a. A "nürnbergi modellkísérlet" sokkal inkább jelentéktelenségére mutatott rá. A bírák alapvető kételyeket fogalmaztak meg, amelyek személyes tapasztalatokon alapultak:
"A vitás felek nem tárgyalni kívántak egymással, hanem a jogukat követelték'; ez különösen a jogvédelmi biztosítások, illetve a költségkedvezmények fennállása esetén érvényesült; a békítő tárgyalások a gyengeségjelét mutatják...".
Ebből következően tehát egy olyan rendelkezést sem fogadnának szívesen a bírák, amely a békítő tárgyalást egy puszta lehetőség helyett, a bíró által elrendelhető percselekményként szabályozná. A közvetlen kényszer előírása túlnyomórészt jogos elutasításra találna, mivel a vitarendezés e módjának előfeltétele a kettős önkéntesség:
"A felek számára nem csak a megegyezés lehetősége biztosított, hanem őket illeti a döntés abban a kérdésben is, hogy egyáltalán kívánják-e az eljárás lefolytatását."13
A közvetlen kényszer azért sem helyeslendő, mivel ez a jogviták jelentős részénél az eljárás elhúzódását eredményezné14. Ennél célravezetőbb megoldásnak tűnik a ZPO rendelkezésein keresztüli nyomásgyakorlás a felekre, egy "ablak" nyitva hagyásával a peren kívüli megegyezés lehetőségének biztosítására. A közvetett nyomásgyakorlás egyik lehetséges módozata, ahogy azt angol példák is mutatták, az eljárási költségek szabályozásán keresztül valósítható meg. A közvetlen kényszerhez viszonyítottan egy mérsékeltebb, de határozott nyomás gyakorlásának a bagatell ügyekre való korlátozása feleslegessé, a mediációra alkalmas "jelentős eljárásokat" figyelembe véve, pedig egyenesen károssá válna15. Gyakorolható-e tehát a német eljárásjogban hasonló nyomás az egyes rendelkezések pusztán "mediációbarát" értelmezésén keresztül16?
Ösztönző hatással lehetne a másik fél által kezdeményezett mediációs ajánlat elfogadására a német jog költségkedvezményekre vonatkozó szabályozása. Így az AG Bochum (a továbbiakban: Bochumi Városi Bíróság) a mediációs ajánlatot megtagadó fél költségkedvezményre irányuló kérelmét elutasította, arra való hivatkozással, hogy az ajánlat elutasításával a fél a jóhiszemű pervezetés követelményét szegte meg17. A bíróság indokolása szerint, egy pergazdaságossági szempontokat is figyelembe vevő fél ugyanis, mindenekelőtt igénybe vette volna az ingyenesen felkínált mediáció lehetőségét. Később az OLG Hamm (a továbbiakban: Hamm-i Tartományi Felsőbíróság)18 az ítéletet hatályon kívül helyezte, az indokolás szerint azonban nem az említett döntés jogalapját vitatta19. Végeredményben a szembenálló fél mediációs ajánlatát jelentéktelennek tekintette, ugyanis a jogvita peren kívüli rendezésének eredményességét a felek éveken keresztül tartó vitái, és az alperes egyértelműen, és végérvényesen fennálló elutasító magatartása lehetetlenné tette volna20. Annak ellenére, hogy a Hamm-i felsőbíróság a döntését a békés vitarendezés lehetőségének hiányára alapította, egy helyen mégis kitűnik az eljárással kapcsolatos konzervatív álláspontja:
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
