Mind Németországban, mind Magyarországon az alkotmánymódosítás volt már alkotmánybírósági ellenőrzés tárgya. Erről a témáról Magyarországon a közelmúltban ismét döntés született: a 14/2003. (IV. 9.) AB végzés. Németországban ez a probléma a 1990-es években több alkotmánybírósági ítéletben szerepelt. A két országban az alkotmánybíróságok eltérő - néhány tekintetben ellenkező - tartalmú döntéseket hoztak. Ezért érdemes azokat, valamint az alkotmányjogi hátterüket összehasonlítani. A problematika két elemből áll: az alkotmánymódosításból és az alkotmánybírósági kontroliból. Először az alkotmánymódosítást vizsgálom meg. Aztán az alkotmánybírósági normakontrollra térek ki. A harmadik lépésként a két elem összekapcsolásával a magyar és német alkotmánybírósági gyakorlatot mutatom be. Az eltérésekből bizonyos alkotmánypolitikai következtetéseket lehet levonni.
Mindkét országban az alkotmány legfontosabb vonása a normativitása (jogszabályi jellege). Az Alkotmány jogszabály, nem politikai propaganda - bár az is lehet. Bizonyos értelemben az Alkotmány propaganda-szerepe jogos lehet. Az Alkotmány legitim módon a lakosságban azt az összetartozási érzést ébresztheti fel és tarthatja fenn, amely a lakosságot társadalommá kovácsolja. Ez a politikai funkciója pedig másodlagos. Jogállamban az Alkotmány elsősorban jogi dokumentum, jogszabály. Ez azt jelenti, hogy kötelező parancsokat, tilalmakat tartalmaz és megköveteli, hogy a hatálya alatt álló személyek (nemcsak az állampolgárok) és az állami szervek magatartásukat az Alkotmány szabályaihoz igazítsák.
Ahol az Alkotmányt egységes jogszabályban rögzítik,[1] ott az Alkotmány a legmagasabb rangú jogszabály. A modern jogállami rendszerekben racionális jogforrási hierarchia alakult ki.[2] A jogszabálynak a jogforrási hierarchiában elfoglalt helyében a normaalkotó szerv rangja tükröződik. A modern demokráciában ez azt jelenti, hogy minél közvetlenebb a normaalkotó szerv demokratikus legitimitása, annál magasabb rangú az általa alkotott jogszabály. A közvetlenül legitimált parlament törvényeket alkot, míg a csak közvetettebben legitimált kormány alacsonyabb rangú rendeleteket bocsáthat ki. A még csekélyebb demokratikus legitimitással rendelkező közigazgatási szervek miniszteri rendeletnél alacsonyabb szintű jogszabályokat alkotnak.
Az Alkotmány tekintetében ezt a szabályosságot nem lehet megállapítani. Alkotmányt az alkotmányozó
- 265/266 -
hatalom alkot, amely rangjáról absztrakt módon nem lehet semmit mondani, mert ez a konkrét körülmények függvénye. Ha az egész nép, mint alkotmányozó hozza létre az Alkotmányt, akkor a demokráciában az államhatalom forrásának számontartott alany[3] az Alkotmány alkotója. A nép a legdemokratikusabb hatalmi forrás, ezért aktusai a legmagasabb rangra tarthatnak igényt. Az alkotmány létrehozása nem szükségképpen így történik, ahogyan a két vizsgált ország példája is mutatja. A magyar Alkotmányt 1949-ben rendes országgyűlés fogadta el. A német Grundgesetzet viszont 1948-ban, 1949-ben a tartományi parlamentek által feljogosított képviselők gyűlése fogalmazta, és az így létrejött szöveget a megszálló hatalmak parancsnokai hagyták jóvá.
Mint legmagasabb jogszabály, az Alkotmány az egész jogrendszerre hat, mert minden más - és szükségképpen alacsonyabb rangú[4] - jogszabálynak összhangban kell állnia az Alkotmánnyal. Az alkotmányok általában nagyon absztrakt szabályokat tartalmaznak. Ezért az emberek mindennapi életére nem nagyon hatnak, legalábbis nem közvetlenül. Inkább az államhatalmi szervekre, főleg a törvényhozásra és a törvények tartalmára nézve foglalnak magukban közvetlen szabályokat. A törvények és hatósági aktusok az absztrakt alkotmányi előírásokat közvetítik, átültetik az állampolgárok jogszférájába.
2.1 Az alkotmánymódosítás technikai eszköze a törvény. Az alkotmánymódosításban szigorúbb többségi elv érvényesül, mint a törvénymódosításnál alkalmazott egyszerű többség. Az alkotmánymódosításhoz minősített többség kell. Ennek oka abban rejlik, hogy az Alkotmány ne álljon a mindenkori egyszerű (politikai) többség rendelkezésére, hanem tükrözze az általános, átfogóbb konszenzust. Ezért módosításokat ne egyszerű többséggel vezethessen be, hanem olyan minősített többséggel, amelyről feltételezhető, hogy elegendő az általános politikai és társadalmi konszenzus kifejezésre juttatására. Ezen minősített többség mennyiségi kritériuma Magyarországon és Németországban azonos. Az alkotmány módosítása abszolút kétharmados többséget kíván;[5] az egyetlen különbség abban áll, hogy az egykamarás magyar parlamentben ezt a minősített többséget egyszer kell elérni, a kétkamarás német parlamentben pedig mindegyik kamarában külön-külön abszolút kétharmados többségre van szükség.
Emellett a mennyiségi összhang mellett létezik lényeges különbség is a két ország között. Az alkotmánymódosítás előtt tartalmi korlátot emel a német Grundgesetz. A magyar Alkotmányban nem található hasonló rendelkezés. A Grundgesetz 79. cikk 3. bek., az ún. "örökkévalósági záradék" (Ewigkeitsklausel), tiltja az alkotmányos rend központi elemeinek megváltoztatását. A szövege a következő: "Nincs helye eme alaptörvény olyan módosításának, amely a Szövetségnek tartományokra való tagozódását, a tartományoknak a törvényhozásban való alapvető részvételét, vagy az 1. és a 20. cikkben rögzített alapelveket érintené." (79. cikk 3. bek.) Ez az előírás két további, lényeges cikkre utal: a Grundgesetz 1. és 20. cikkére.
Az 1. cikk szerint:
(1) Az ember méltósága érinthetetlen. Ezt tiszteletben tartani és védeni minden állami hatalom kötelessége.
(2) Azért a német nép a sérthetetlen és elidegeníthetetlen emberi jogokat, mint minden emberi közösség, a béke és a világban való igazságosság alapját, vállalja.
(3) A következő alapjogok közvetlenül érvényes jogként kötik a törvényhozást, a végrehajtó hatalmat és az igazságszolgáltatást.
A 20. cikk alapján:
(1) A Német Szövetségi Köztársaság: demokratikus és szociális szövetségi állam.
(2) Minden államhatalom a néptől ered, amelyet a nép választások és szavazások útján, valamint a törvényhozás, a végrehajtó hatalom és a igazságszolgáltatás külön-külön szervei révén gyakorol.
(3) A törvényhozást az alkotmányos rend, a végrehajtó hatalmat és az igazságszolgáltatást törvény és jog köti.
(4)...
A jelzett megváltoztathatatlan elemeket itt csak röviden írom le, mert később, az alkotmánybírósági kontroll keretében mélyebbre ható elemzésre kerül sor. A Szövetségnek tartományokra való tagozódása a föderalizmus alapvető garanciáját képzi. Alkotmánymódosítás útján nem lehet egységes államot bevezetni. Ez nem védi a létező tartományok állagát. A meglevő tartományokat meg lehet szüntetni és helyettük új egységeket bevezetni, feltéve, hogy ezek működőképes tartományok (föderális egységek). A tartományoknak a törvényhozásban való alapvető részvétele szintén a föderalizmussal függ össze. A tagállamoknak a szövetségi törvényhozásban való közreműködése a modern föderalizmus egyik alaptétele. Az örökkévalósági záradék itt sem védi a meglevő konkrét megoldást. A Bundesratot meg lehet szüntetni és a mostani rendszer
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
