A társadalmi fejlődéssel többé-kevésbé szinkronban kiteljesednek a hátrányos helyzetű, kiszolgáltatott rétegek, személyek jogai. A nyilvánosság egyre több kritikus figyelmet szentel a gyermekekkel, a nőkkel, a szegényekkel szembeni helytelen társadalmi viselkedésnek.
A növekvő érzékenység visszavezethető az emberi jogok térhódítására, a jogvédő szervezetek aktivitására, de számos esetben arra is, hogy egy-egy felháborító bűneset kapcsán a közvélemény érdeklődése átmenetileg egy adott területre irányul.
Igaz ez a gyermekek, nők elleni szexuális visszaélésekre is. S bár a bűnügyi statisztika nem mutat aggasztó növekedést, a társadalom fokozódó szenzibilizálódása mégis jól érzékelhető.
Az alábbiakban ezt a kérdéskört vizsgáljuk egy német-magyar felmérés eredményeinek tükrében.
A kriminológia mindig is kényszerűen tudomásul vette, hogy ezen a téren meglehetősen alulinformált, mert nagy rejtve maradással kell számolnia (Adler és munkatársai, 2000, 359. és köv.). Az okok összetettek.
Mindenekelőtt a kettős morál kérdésköre említhető. Mint köztudott az interperszonális konfliktusok döntő többsége megbízható tanúk nélkül az egyén szűkebb társadalmi mozgásterében (család, baráti, munkahelyi környezet stb.) zajlik. Éppen ezért az ugyanezen téren elkövetett cselekményeknél megfigyelhető, hogy annál nagyobb a feljelentés megtételének valószínűsége, minél távolabbi kapcsolatban áll a sértett az elkövetővel. A fel nem jelentett ügyek jelentős részében rokon, barát, munkahelyi főnök, kolléga stb. által végrehajtott deliktumok, ahol a sértett első látásra megalkuvó magatartása mögött több más szempont mérlegelése (például családi béke megőrzése, munkahely elvesztésétől való félelem, stb.) is jelentős szerepet kap.
Ebből fakad aztán az a hamis mítosz, hogy ugyanezen bűncselekményeket általában vadidegenek szokták elkövetni (mint azt a napvilágra került ügyekből sejtenénk).
A kettős morál sajátos esete, hogy a sértett a maga szubjektív mércéje szerint értelmezi a vele megtörténteket. Így például egy zsúfolt tömegközlekedési eszközön történt fogdosást értelmezhet egy nő a szépsége és szexuális felszólító ereje ellenállhatatlan varázsának, de akár a nemi önrendelkezése durva megsértésének is.
A kettős morál további speciális esete (mely egyúttal átvezet az utólagos értelmezés kérdéskörére is) az eltérőmódon értelmezett szexuális közeledés, udvarlás kérdésköre. Szexuális téren a büntetendő magatartás, különösen kisebb "határsértések" tekintetében, éppen a fiatalok körében gyakran azzal a természetes törekvéssel összefüggésben fejlődik ki, hogy a másikat megismerjék és maguknak megnyerjék. Eközben nagy jelentőséget kapnak a férfiszerepről való azon elképzelések és mítoszok, hogy mit szabad tenni, vagy "igazi" férfiként éppenséggel mit kell tenni, de igaz ez a női magatartással kapcsolatban is (Bohner, 1998). Így például általános, elterjedt elképzelések szerint egy "igazi" férfinak "meg kell hódítania" a nőt, egy rendes nőnek "húzódoznia" kell, nehogy a "könnyen megkapható" kategóriába sorolják. E téren könnyen előfordulhatnak téves interpretációk a partner viselkedését illetően, amelyek azután meghatározzák a saját cselekvést, különösen, ha még alkohol is szerepet játszik. Nemcsak a férfiakat befolyásolják ezek a mítoszok, hanem a nőket is. Elkövetők és áldozatok adott esetben igen különböző-
- 369/370 -
képpen definiálják a történteket, különösen egy "határsértés", illetve büntetendő cselekedet tekintetében (Kury és munkatársai, 2002b; 2002c).
A történteknek ez az "átdefiniálása" (Fisher és munkatársai, 2000), de nyilvánvalóan az attól való jogos félelem is, hogy valaki saját magát egy ilyen cselekmény áldozataként stigmatizálja (Kury és munkatársai, 2002c) lehetnek a feljelentés elmulasztásának lényeges okai. Így például Samuels és Chaiken (2000, 3.) Fisher tanulmányára (2000) hivatkozva többek között azt emelik ki, miszerint itt mutatkozott meg, hogy a nők jelentős része szexuális viktimizációját nem bűncselekménynek éli meg. Ennek számos oka lehet: a szégyen, az erőszakos közösülés jogi kritériumainak nem megfelelő ismerete, a velük közeli ismeretségben álló elkövető bűnözőként történő definiálásának elutasítása, vagy akár a történtekkel kapcsolatban érzett önvád (Fisher és munkatársai, 2000, 15.; Pitts - Schwartz, 1993).
A következő, a feljelentést erősen befolyásoló körülmény az utólagos értelmezés. Ez mindenekelőtt azt jelenti, hogy a sértett a környezetében kialakult és általa átvett, valamint gyakorolt mérce szerint (többnyire épp a környezetére tekintettel) méri majd, definiálja a történteket. Itt szerepet kap a szégyen, a saját felróható, óvatlan, netán félreérthető magatartás, saját közrehatás, mulasztás stb.
Külön említést érdemel a tradicionális szerepelvárásokból levezethető magatartásforma, mely a nőtől elvárja a tartózkodó, meghódítandó, ellenálló viselkedést. A megtörtént események részleteivel nem bíbelődő, csak a végeredményt globálisan értékelő, leegyszerűsítő mechanizmus, majd ítélet pedig inkább hajlamos a nőt megbélyegezni, semmint részleteiben vizsgálni, hogy a nő a feléje támasztott, egyébként magasabb elvárásoknak valóban igyekezett-e a lehetőségekhez képest megfelelni.
Mindezeket az összefüggéseket ismerve értelemszerűen sok nő kényszerűségből vállalja inkább a látszatra opportunistának tűnő hallgatást, mint a nyilvánossággal szükségképp együtt járó "szégyen" felvállalásának kockázatát.
A feljelentések elmaradását végezetül sokban befolyásolják a sértett utilitárius megfontolásai. Ilyenek lehetnek a feljelentéssel kapcsolatos kellemetlenségektől való tartás, a rendelkezésre álló bizonyítékok elégtelenségei, a nyomozóhatóságok munkamódszereiről korábban szerzett tapasztalat, de az igazságszolgáltatáson kívüli út választása (önbíráskodás, kiegyezés stb.) is. (Korinek, 1988, 72. és köv.).
Ha nem is meghatározó mértékben, de a szexuális visszaélésekről szerzett bővülő ismeretek szaporodásában szerepet kap a rejtett bűnözési vizsgálatok módszertani hatékonyság-javulása is.
Míg a korai 80-as években az általános latens bűnözési vizsgálatokban szerepeltetett nemi bűncselekményekkel kapcsolatos kérdések szinte kizárólag csak az erőszakos közösülésekre összpontosítottak - és alacsony előfordulási gyakoriság mellet találtak magas lítenciát (Korinek, 1988, 90, 94.) - addig az újabb kutatások már felismerték, hogy a megkísérelt vagy befejezett erőszakos közösülések "előterében" számos olyan magatartást is kell vizsgálni, melyek befolyása a sértettek közérzetére igencsak számottevő.
Mint azt amerikai tanulmányok (Samuels - Chaiken, 2000) az utóbbi időkben már egyre egyértelműbben bizonyítják, a szexuális sértetté válást az általános áldozat-megkérdezések segítségével aligha lehet hitelesen felmérni. Ehhez olyan speciális eszközöket kell kifejleszteni, melyek elsősorban nem a büntetőtörvénykönyveken alapuló tényállásokra kérdeznek rá, hanem a köznapi életben egyre inkább előforduló más szexuális viselkedésmódokra. Arról van ugyanis szó, hogy a nemi bűncselekmények sértettjeinek jelentős része az elszenvedett cselekményt nem jogi kategóriákban definiálja, például nem beszélnek erőszakos közösülés kísérletéről, bár az átélt esemény szigorú jogi minősítése esetleg annak tekinthető, hanem legfeljebb a cselekményt tudják elmesélni.
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
