A frankfurti Goethe-Universität biztosítási jogi intézete jelentős műhelye a biztosítási jogi kutatásnak és a biztosítási szerződési jog európai egységesítésére irányuló munkának, amelynek első eredményeit - a biztosítási szerződés közös szabályai és a kárbiztosítás közös szabályai témakörében - a közelmúltban publikálták.[1] Manfred Wandt új kézikönyve a német biztosítási jogi szakirodalomban először szintetizálja a 2008. január 1. napján hatályba lépett új biztosítási szerződési törvény[2] rendelkezéseit és a kialakult bírói gyakorlatot.
A kézikönyv első öt fejezete a biztosítási szerződés közjogi, közgazdasági és általános kötelmi jogi környezetét vázolja fel: az alapfogalmakat, a biztosítás állami felügyeletét, a biztosítási ombudsman intézményét, a biztosítás közgazdasági lényegét és feltételeit, a biztosítási jog európai és nemzeti forrásait. Részletesen tárgyalja az általános szerződési feltételekre vonatkozó joganyagot, a szerződés általános szabályainak érvényesülését a biztosítási szerződés körében, külön fejezetet szentelve a biztosításközvetítés kérdéseinek, a biztosítási ügynök, alkusz, tanácsadó jogállásának.
A hatodik fejezet tárgya a biztosítási kötvény, továbbá a biztosítási szerződés létrejötte és megszűnése, a biztosító kockázatviselésének kezdete és vége, ide értve az előzetes biztosítási fedezetvállalás intézményét is.
A hetedik és nyolcadik fejezet a szerződő fél és a biztosított kötelezettségeiről szól. Itt kerül tárgyalásra a biztosítási díj, valamint a biztosítási fedezettel kapcsolatban előírt egyéb kötelezettségek ("Obliegenheiten"), ide értve ezek megszegésének jogkövetkezményeit is - a biztosító teljes, vagy részleges mentesülését szolgáltatási kötelezettsége alól. Ezzel összefüggésben tárgyalja a kézikönyv azt a kérdéskört is, miként számítható be harmadik személyek tudomása, illetve magatartása, nyilatkozatai a szerződő félnek és a biztosítottnak. Ez utóbbi körben a képviselet intézményét a német joggyakorlat több, a magyarországi gyakorlatban nem ismert intézménnyel gazdagította. Ilyen pl. a "tudomásképviselő" ("Wissensvertreter"), vagyis az a személy, akinek tudomása a biztosított tudomásának számít, a "tudomáskijelentés-képviselő" ("Wissenserklärungsvertreter") pedig az a személy, akinek révén a szerződő fél és a biztosított az őt terhelő tájékoztatási kötelezettségeket (közlési, változás-bejelentési, illetőleg a biztosítási esemény bekövetkezésére vonatkozó bejelentési kötelezettség) teljesíti.
A kilencedik fejezet a biztosító szolgáltatásával - a biztosított kockázat átvállalásával - és annak korlátaival foglalkozik. Itt kerül kifejtésre a biztosítási érdek, illetve az érdekmúlás intézménye, továbbá a biztosított értékkel összefüggésben a túlbiztosítás és az alulbiztosítás, végül a biztosítási kockázat időközbeni megnövekedésének hatása a szerződésre.
A tizedik fejezet a biztosítási eseményről, a tizenegyedik pedig a károsult követelésének a kárt megtérítő biztosítóra való átszállásáról szól.
A záró három fejezet tárgyai a biztosítás egyes különös nemei: a felelősségbiztosítás (benne a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítással), az életbiztosítás, továbbá a betegségi és ápolási biztosítás. A kötetet a biztosítást érintő európai és német jogforrások felsorolása, továbbá részletes tárgy- és jogszabálymutató egészíti ki.
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
