A harmadik évezred küszöbén új társadalom van kialakulóban, az információs társadalom. Amint egyre több ember munkája, kikapcsolódása és mindennapi élete kapcsolódik szorosan az adatfeldolgozáshoz és adattovábbításhoz, az információs és kommunikációs technológiák alkalmazása a társadalom egyre nagyobb részét hatja át. A televíziózás lehetőségeinek kibővülése, a személyi számítógépek megjelenése a háztartásokban és a munkahelyeken, a digitális adatátviteli hálózatok globális térnyerése, az elektronikus kereskedelem megjelenése és gyors ütemű gyarapodása, az informatikai eszközök alkalmazása a kormányzati munka minden szintjén s ezzel együtt a közigazgatás szolgáltatásainak átalakulása, mindezekkel együtt az informatikai biztonság iránti igény tudatosodása vagy éppen a mobil-kommunikáció terjedése ugyanannak a folyamatnak a jellemző mozzanatai.
Az információs technológia alkalmazása minden jel szerint radikálisan átformálja a szervezetek, kicsik és nagyok életét, működését. Az átalakulás kulcsfogalma a hatékonyság. Ha valamely szervezet mindennapi működésének megszervezéséhez és fenntartásához jól alkalmazza az információs és kommunikációs technológiát, akkor képessé válik arra, hogy lényegesen jobb hatásfokkal használja fel a rendelkezésére álló erőforrásokat, mint azt megelőzően. A változás lényege az adatgyűjtésre, adatfeldolgozásra és ennek alapján a döntésre rendelkezésre álló idő minél jobb kihasználása. Az infokommunikációs technológia rendkívül gyors és megbízható feldolgozási, válogatási, adattovábbítási módszereket és megoldásokat bocsát a felhasználók rendelkezésére, s ez döntően átalakítja a szervezetek működését, legyen szó akár oktatási, egészségügyi, közigazgatási intézményről, gazdálkodó szervezetekről, vállalkozásokról vagy éppen a hadseregről. Figyelemre méltó az infokommunikáció társadalmi alkalmazásának gyors terjedése. Bár az új technológia alkalmazásának történelme - a romantikus és sok tekintetben tapogatódzó jellegű kezdetektől a mai napig - legfeljebb néhány évtizedet fog át, az eredmények illetve változások máris jól érzékelhetők. Az útkeresés első időszakát követően a legutóbbi tizenöt-húsz év során gyorsult fel a folyamat. A társadalom megszerezte az első - kedvező és kedvezőtlen - tapasztalatokat az informatikával kapcsolatban és eztán már tudatosabban viszonyult az infokommunikációs technológiák, eszközök és módszerek felé.
Az informatikai és kommunikációs technológiák tömeges alkalmazásának a társadalmat érintő vonatkozásai már évtizedekkel ezelőtt felkeltették a társadalomtudományok művelőinek figyelmét. Az 1960-as években még csak elszórtan, a 70-es évektől aztán egyre nagyobb számban jelentek meg olyan írások, melyek markáns társadalmi átalakulások előjeleiről számoltak be. Lassanként körvonalazódni kezdtek az információs társadalom kialakulásáról szóló elméletek.
Igazi iskolateremtő volt a '70-es évtized elején Daniel Bell, aki a posztindusztriális társadalomról, mint a jövő társadalomszerkezetének egy lehetséges alternatívájáról értekezett azzal az indusztriális társadalommal és gazdaságszerkezettel szemben, amelynek expanzív tartalékai kimerülőben voltak illetve vannak. "The coming of postindustrial society: a venture in social forecasting" (1973) című művében az árutermelő ipari társadalom végét és helyette egy szolgáltató társadalom létrejöttét prognosztizálja. Ebben a társadalomban a rendszerezett elméleti tudás és vele együtt az innovációs készség jelentenék a társadalom számára azt a stratégiai erőforrást, a társadalmi jólét növekedésének zálogát, amit az ipari társadalomban a tőke és a munkaerő jelentett. Innen már csak egy lépés az információs társadalom fogalmának a tudományos köztudatba való bekerülése, s a koncepciónak igen gyorsan akadtak harcos védelmezői éppúgy, mint elszánt bírálói. Nézeteiket igyekeztek a lehető legnépszerűbb, leegyszerűsített formában minél szélesebb körben propagálni is, aminek az lett a következménye, hogy az információs társadalom divatszóvá vált, és jól-rosszul körvonalazott tartalommal a mindennapi fogalmak között is meggyökeresedett. Érdekes epizód, hogy William J. Martin, aki 1988-ban még lelkes szószólója volt az információs társadalomnak, 1995-re ha nem is állt az ellenzők táborába, de számos korábbi kijelentését felülvizsgálta. Tőle származik az információs társadalomnak az a definíciója, mely szerint ez egy olyan társadalom, amelyben az élet minősége éppúgy, mint a társadalmi változások és a gazdasági fejlődés egyre nagyobb mértékben az információtól és annak felhasználásától függ.[1]
A szellemtörténet tele van olyan elméletekkel, melyek a társadalom szerkezetének és átalakulásainak leírásával kísérleteznek, vagy éppen az ideálisnak tekintett társadalom funkcióiról, szerkezetéről és működéséről szólnak. Ha sorra vesszük a különböző társadalom-interpretációkat - akár az antik bölcselők közismert állameszméitől a reneszánsz és a felvilágosodás utópistának művein keresztül a napjainkban született társadalomelméletekig - viszonylag kevés olyat találunk közöttük, amely kiléphetett az ideák világából és ténylegesen működő, gyakorlatba átültetett doktrinává válhatott.[2]
Az információs társadalom kutatása azért is olyan figyelemre méltó, mert azon társadalomelméletek egyike, melyek gyakorlati alkalmazása is napirendre került, mégpedig
- 45/46 -
igen rövid időn belül. Az információs társadalom megvalósítása a XX. század végén világszerte követett politikai cselekvési programmá vált.
Az információs forradalom igen gyors ütemű előrehaladásának egyik szembetűnő jelensége a konvergencia. A műszaki fejlesztés és a felhasználás különböző területei egyre nagyobb mértékben közelednek egymáshoz, s az alapvetően hasonló jellegű technológia - mely számos felhasználási területen egyaránt a mikroelektronikai eszközökön alapul - hasonló megoldásokat eredményez az alkalmazások körében. Az elmúlt néhány évtized fejleménye a fokozódó mértékű összekapcsolódás.
A modern informatika, mint alkalmazott tudomány tárgya az információs rendszerek tanulmányozása, e rendszerek hatékonyságának növelése műszaki és technológiai innováció révén. Az információs rendszerek fő ismérve az automatizált adatfeldolgozás és az automatizált adatátvitelegyüttes alkalmazása. Az informatika tehát olyan integrált tudományterület, amiben két olyan technológia - a számítástechnika és a távközlés - egyesül, melyek valamikor különböző alapokról indultak.
Az angol Babbage és az amerikai Bell - bár szinte kortársak voltak és mindketten olyan felismerésekkel és találmányokkal gazdagították a tudományt, melyek nélkül napjaink informatikai forradalma nem létezne - a maguk idejében bizonyára nem számítottak arra, hogy eredményeiket egykor majd egymás mellett említik az informatika történetében. Ma azonban mégis azt találjuk, hogy a Bell telefonján alapuló távközlési hálózatok működését azon számítógépek kései utódai vezérlik, melyek egyik előképe Babbage mechanikus számológépe volt.
A kommunikációfogalma is átalakulóban van, jelentéstartalma egyre gazdagodik. Ma már nemcsak a távközlés - vagy egyszerűbben csak a közlés - eszközeinek megteremtését és használatát jelenti, hanem a távközlési eszközök felhasználására épülő különböző médiák tartalmával, a tartalom előállításával kapcsolatos tevékenységet is ide vonhatjuk. A távközlési eszközöket fejlesztő, az azokat birtokló és műszaki üzemeltetésüket végző és a segítségükkel továbbított tartalmakat előállító - sokszor igen kiterjedt - szervezetek tevékenysége egyre közelebb kerül egymáshoz.
A technológiák és alkalmazási területeik néhány évtizede megkezdődött közeledése napjainkra nemhogy lassult, vagy megállt volna, de egyre gyorsulva és fokozódó intenzitással halad tovább. Az informatika és a kommunikáció eredményei, eszközei és alkalmazási területei ma már annyira közel kerültek egymáshoz, hogy indokolt az egész komplex kérdéskört összevontan kezelni és tárgyalni. Ez az infokommunikáció, amely a hozzá kapcsolódó gazdasági és műszaki potenciállal együtt az információs társadalom központi jelentőségű társadalmi erőforrása.
A nyugat-európai országok láthatóan minden áldozatra készek annak érdekében, hogy a fejlődés élvonalában megőrizzék történelmi helyüket, s az Egyesült Államok és a távolkeleti versenygazdaságok mögötti technológiai lemaradásuk ne fokozódjék. Az általuk létrehozandó integráció egyik lényeges elemét s az egyesült Európa világpiaci versenyképességének fontos garanciáját jelenti az információs társadalom kontinentális léptékben történő megvalósítása. Mindennek természetesen számos nemzeti és nemzetközi vonatkozása van, melyben a politikai és gazdasági vezetőkön kívül még a jogászokra is komoly feladatok várnak.
A készülődés az eddig megtett utat és a lehetőségeket felmérő, a továbbfejlődés irányait kijelölő, gyakran nemzetközi horizontokra tekintő dokumentumok megalkotásában és elfogadásában nyilvánul meg. Az információs társadalom tudatos megvalósítására irányuló átfogó és koherens közösségi politika nyitánya az EU Bizottsága által 1993-ban kibocsátott "Növekedés, Versenyképesség és Foglalkoztatás" (Growth, Competitiveness and Employment) című Fehér Könyv volt. A Fehér Könyv hangsúlyozta az információs társadalom megteremtésének fontosságát a jövőbeni gazdasági növekedésben, a versenyképesség javításában, a munkahely-teremtésben és valamennyi európai számára a jobb életminőség megteremtésében.
A Fehér Könyvet számos további dokumentum követte. Az információs társadalom megvalósításának "menetrendjét" előrevetítő dolgozatok között az egyik legnagyobb hatású az Európa Tanács számára készített, és 1994 júniusában a Tanács elé terjesztett Bangemann-jelentés[3].
Ez a dokumentum kifejezetten az európai népek együttélésének és együttes munkájának új formájaként írja le az információs társadalmat. A vitaanyag Európának a globális információs társadalomban játszott szerepével, és azokkal a kihívásokkal foglalkozik, amelyekkel az integrálódó kontinensnek szembe kell néznie az új világrendet formáló erők működése miatt. A kérdések megközelítése emiatt erősen piaci elvű, bár számos szociális kérést is felvet, mint az Európán belüli partneri viszonyok javítását, az oktatás támogatását, az életminőség javítását és a társadalmi összefogás erősítését.
Mindennek érdekében - a dokumentum szerint - az Európai Unió szerveinek azon kell munkálkodniuk, hogy előmozdítsák az információ piacélénkítő hatásának érvényesülését
az informatikai eszközök szabványosítása, a monopol helyzetek megszüntetése - különösen a telekommunikációban,
a szellemi alkotások megfelelő védelme, a magánszféra védelme és
az adatbiztonság szabályainak kidolgozása által.
A Bangemann-jelentés nyomán az Európai Unióban politikai lépések sorozata bontakozott ki. Ennek során még 1994-ben az Európai Bizottság előterjesztette az "Európa útja az információs társadalomba" című akcióprogramját. Ennek fő célja a távközlési infrastruktúra és a távközlési szolgáltatások teljes liberalizálásának felgyorsítása volt, amely - s ez a terv sikerét jelzi - 1998-ra lényegében meg is történt. Ugyancsak az akcióprogram sikerének köszönhető, hogy ettől kezdve megerősödtek azok az infokommunikációval kapcsolatos kutatások, amelyeket közösségi forrásokból támogattak, és az információs társadalommal kapcsolatos megfontolások és törekvések a többi közösségi politikai programot is áthatották.
1995-ben az Unió apparátusának részeként létrejött az Információs Társadalom Program Iroda (Information Society Project Office), melynek az információs társadalom megvalósítási programjával kapcsolatos elgondolások és ötletek gyűjtése és gondozása a feladata. Az EU gyakorlatának megfelelően általában pályáztatási formában juttat támogatást a programok megvalósítására.
E kezdeti korszak sikerei ellenére 1999-re világossá vált, hogy az európai információs társadalom megteremtésére irányuló politikának új impulzusokra és felfrissített jövőképre van szüksége, hogy a megváltozott - folyamatosan változó - helyzetre reagálni tudjon. Ekkorra már valójában az információs társadalom több volt, mint politikai cél vagy várakozás. Az Internet gyors terjedésének és a tudásalapú gazdasági szektorok térnyerésének köszönhetően fokozatosan, egyre növekvő mértékben kezdett valósággá válni. Az EU döntéshozatali apparátusában azt is felismerték, hogy az információs társadalom ügyének előmozdítása érdekében igen nagy szükség van a tagállamok cselekvő részvételére, koordinációjára.
E felismerések vezettek a közösség új - eEurope - Információs társadalom mindenkinek (eEurope - An Information society for
- 46/47 -
all) című kezdeményezésének 1999 decemberében való meghirdetéséhez. Az új átfogó terv nem kisebb igénnyel lép fel, mint hogy Európát illetve a közösséget "a világ legversenyképesebb és legdinamikusabb tudásalapú gazdaságává" formálja. Az eEurope kezdeményezést 2000 márciusában támogatásáról biztosította az EU Tanácsa és a következő évtizedre a közösség új stratégiai céljává nyilvánította. A Tanács kezdeményezésére a Bizottság 2000 júniusára elkészítette és a közösség Feirában összeülő csúcsértekezlete elé terjesztette az eEurope 2002 Akciótervet, amely a közösség és a tagállamok által az információs társadalom megvalósítása során 2002 végéig elérendő célokat határozta meg. Ezt az akciótervet a 2002-ben Sevilla-ban ülésező Tanács az eEurope 2005 akciótervvel váltotta fel.
Az infokommunikáció számos tudományterület eredményeinek összegyűjtésével és adaptálásával alakítja, gazdagítja saját elméleti, módszertani bázisát, s mint gyakorlat egyre mélyebben átszövi a gazdaság és a társadalom szöveteit, áthatja a hagyományos struktúrák működését. Erre a tevékenységre, folyamatra a jog - rendeltetésének megfelelően - az új életviszonyokra vonatkozó szabályozási megoldások kifejlesztésével reagál. Amilyen mértékben az infokommunikáció egyre differenciáltabb tevékenységgé és szervezetté fejlődik, a hozzá kapcsolódó jogi ismeretek, intézmények is egyre differenciálódnak. Egyre többféle új életviszonyra terjednek ki a jogi szabályozás intézményei, amelyek esetenként régi, hagyományos, a jogtörténetből már ismert intézmények adaptált, az adott helyzethez, problémához igazított változatai, vagy időnként egészen új megfontolásokon alapuló megoldások. E fejlődési folyamat eredményeként lassan-lassan körvonalazódik a jogi tudásnak, szakértelemnek egy egészen új területe, amely döntően az infokommunikáció problémáinak kezelésére, megoldására szakosodott. Ezt az új jogterületet - nem jogágat - nevezzük infokommunikációs jognak.
Ezt az új szakterületet, legalábbis egyelőre, nem neveznénk jogágnak, hiszen még nem rendelkezik a jogágakra jellemző letisztult fogalmi apparátussal, terminológiával, módszertannal, egységes szemlélettel. Épp úgy, mint maga az infokommunikáció, ez a vele szimbiózisban élő jogterület is szüntelen változásban, igen gyors fejlődésben van, s későbbi valódi jellegzetességei - ha ugyan kialakulnak valaha - még nem ismerhetők fel kellő biztonsággal és határozottsággal. Még az is nagyon gyorsan alakul, hogy éppen milyen fő életviszonyok - ezzel összefüggésben milyen jogi problémakörök - képezik vizsgálatának, tevékenységének kereteit. Egyelőre azt látjuk, hogy az infokommunikációs jog a gyors expanzió állapotában van. Egyre több és több élethelyzetben ismerjük fel az infokommunikáció jelenlétét s ennek megfelelően a rá vonatkozó szabályozási igény is igen hamar megjelenik. Fontos tanulsága az elmúlt néhány évtizednek, amire az informatikával - infokommunikációval - kapcsolatos jogi szabályozás egyáltalán visszatekinthet, hogy a jogi eszközök igen széles palettája került eddig alkalmazásra. Természetesen jelentős szerepe van a vonatkozó joganyag kimunkálásában a tételes jogi szabályozásnak, a kontinentális jellegű írott joganyagnak, de emellett fontos megállapítások, eredmények köszönhetők más jogforrásoknak, jogalakító tényezőknek. A különböző jogalkalmazó szervek - nemzeti és nemzetközi bíróságok, közigazgatási szervek, ombudsman-jellegű intézmények - esetjoga igen jelentősnek bizonyult a tételes jog által nem kezelt, nem kellően szabályozott, esetleg teljesen figyelmen kívül hagyott területek és problémák felismerésében, feltárásában és rendezésében. Rendkívüli és szokatlan az az aktivitás is, amit különböző önszabályozó alapon működő szervezetek az infokommunikációs jog alakítása terén kifejtenek.
A legismertebb és legszebb példa talán az Internet-domainjog, azaz az Internet azonosítók címtartományának kezelésére, az azonosítók kiosztására, regisztrációjára vonatkozó szabályozási anyag. Ebben a hálózat fenntartásához szükséges nemzetközi együttműködést koordináló szervezetek - az ICANN (Internet Corporation for Assigned Names and Numbers) valamint elődszervezetei - és a hazai Internet-szolgáltatók által létrehozott érdekképviselet - az Internet Szolgáltatók Tanácsa - egymásra épülő joganyaga képezi a szabályozás gerincét.
Rendszertani jellegét tekintve az infokommunikációs jog része a jogtudománynak, de nem mint önálló jogág, hanem mint olyan jogterület, melynek a sajátos vizsgálati tárgy - az infokommunikációval kapcsolatos életviszonyok, ezek belső összefüggései és a megértésükhöz, feldolgozásukhoz szükséges speciális műszaki és gazdasági szakismeret - kölcsönöz relatív önállóságot. Az infokommunikációs jog a jogtudomány több nagy tartományával érintkezik. Vannak közjogi, magánjogi valamint büntetőjogi vonatkozásai. A jogági találkozási pontok mentén olyan együttgondolkodás kialakulására látunk esélyt, amely mindkét tudományterületnek javára válhat.
A jogi jellegű módszerek és eszközök terén az infokommunikációs jog lényegében nem különbözik a hagyományos jogágaktól. Elsősorban a jogszabályok megismerése, összehasonlítása, elemzése, valamint az intézménytörténet tudományos igényű felkutatása, értelmezése az e területen munkálkodó szakemberek feladata. Az elemzés lényegi mozzanatai pedig a pozitív megismerés, a lényeges és lényegtelen tényezők, valamint a hasonlóságok és különbségek kiemelése, vagyis csoportképző ismérvek meghatározása, az ennek alapján elvégzett csoportosítás, az összehasonlítás, a történeti és rendszertani elhelyezés. Mind a gyakorló jogászok, mind az elméleti kutatást végzők jól ismerik ezeket a módszereket.
Az infokommunikációs jogot a fentiek mellett az a sajátosság jellemzi, hogy művelőitől viszonylag sok technikai és gyakorlati gazdasági ismeretet kíván. A felmerülő problémák ugyanis sokszor csak akkor érthetők meg kellő mélységben, ha a jogász tisztában van a szükséges műszaki tudnivalókkal, és jártas az elektronikus gazdaság, az informatikai piac működésének kérdéseiben is.
Az infokommunikációs jog részterületei -mint fentebb már utaltunk erre - meglehetősen szerteágazóak. Számos jogág anyagát érinthetik azok az életviszonyok, amelyek az infokommunikációs technológiák és eszközök társadalmi alkalmazása során kialakulnak és esetenként jogi megoldást, rendezést kívánnak. Ezek között egyaránt találunk közjogi, magánjogi és büntetőjogi jellegű problémákat.
Az információs alapjogok, vagyis a személyes adatok védelmét illetve a közérdekű adatok nyilvánosságát biztosító rendelkezések az infokommunikációs jog közjogi aspektusát jelentik[4]. E viszonyok szabályozása az alkotmányjog illetve a közigazgatási jog területé-
- 47/48 -
re esik, hiszen elsődleges tartalmuk az állam és az állampolgár kapcsolatának az adatkezelés vonatkozásában való rendezése. Az adatvédelem ma már a korábbiaknál lényegesen nagyobb figyelmet kap, s e tekintetben jól felismerhető, hogy jelentős mértékben fokozódik az állampolgárok tudatossága és jó értelemben vett adatérzékenysége. Az információs önrendelkezési jog érvényesülése az információs társadalom alkotmányosságának egyik legfontosabb tényezője. E tekintetben Magyarország jelentős lépésekkel jutott közelebb a fejlett demokráciák jogi kultúrájához.
Ugyanakkor le kell szögeznünk, hogy e téren nem lehet megállni és megnyugodni, mert az elért eredmények csak ideig-óráig védelmezhetők az infokommunikációs ipar és az infokommunikációs eszközöket használó közigazgatás folyamatos, erős nyomása ellen. Az információs társadalom megvalósulásának vannak elrettentő forgatókönyvei is. Ezek elkerülése érdekében az adatvédelem és egyáltalán a személyiségi jogok tiszteletben tartásán folyamatosan kell munkálkodni.
Az adatvédelem mellett egyelőre kevés szó esik a közérdekű adatok nyilvánosságáról. Ez nem kis részben annak tulajdonítható, hogy ezek az adatok az állami és közigazgatási szervek birtokában vannak, melyekkel szemben az egyéni hozzáférési jogokat gyakorolni erőfölényük miatt szinte reménytelen próbálkozás, de annak is, hogy az esetek túlnyomó többségében tudomásunk sincs arról, melyek a bárki számára hozzáférhető adatok, s nincsen kellően szabályozva a hozzáférést megkönnyítő eljárás sem. A következő jelentős lépés e területen az elektronikus információszabadságról szóló törvény megalkotása volna.
A gazdaság egyes szektorainak felügyeletét ellátó közigazgatási szervekre vonatkozó jogszabályok olykor még azt sem tartalmazzák, hogy tevékenységükről rendszeresen be kell számolniuk, vagy tájékoztatniuk kell a közvéleményt. A civil szervezetek szaporodásával és megerősödésével, valamint az információkereskedelem fejlődésével egyidejűleg számolni kell azzal, hogy fokozódik az érdeklődés a közérdekű adatok iránt, akár azért, hogy a közhatalmi szervezetek tevékenységét társadalmi ellenőrzés alá vonjuk, akár azért, hogy a közérdekű információt értéknövelt szolgáltatásként az ilyen célra alakult gazdasági társaságok értékesítsék.
Ugyancsak jelentős közjogi kérdéseket vet fel a szolgáltató állam modern szerepfelfogásának kérdése. Az infokommunikációs technológia eszközeinek és módszereinek felhasználásával az állam közelebb kerülhet a szolgáltató állam ideájához. Ennek érdekében szorgalmazni kell az elektronikus közigazgatási szolgáltatások és az elektronikus kormányzati eszközök kidolgozását és széles körű elterjesztését.
A személyiségi jogok védelmének ügyén keresztül az információs alapjogokkal érintkezik az adatkereskedelem és a direkt marketing szabályozása. Ezek a problémák jelentős részben civilisztikai természetűek, hiszen magánjogi szerződésekben rendezhető magatartásokra vonatkoznak, mivel azonban személyes adatok kezelésével is kapcsolatosak, indokolt az információs önrendelkezési jog rendelkezéseinek szem előtt tartása és garanciáinak érvényesítése.
Hasonló garanciákat kell megkövetelni a gazdasági szférában szaporodó ügyletekben (pl. biztosítás, bankszámlakezelés, hitelezés, távközlés, köz- és általános szolgáltatási feltételek alapján igénybe vett -rendszerint folyamatos -szolgáltatások nyújtása során) keletkező adatok kezelésére vonatkozó jogszabályok illetve adatkezelések vonatkozásában.
Már-már klasszikus probléma - már amennyiben egyáltalán beszélhetünk ilyesmiről ezen a kutatási területen - a szoftverek jogi oltalmára vonatkozó szabályozás. A megoldást lényegében a szellemi alkotások területéről kölcsönözték, de néhány részletkérdés tekintetében a hagyományostól eltérő rendelkezések vonatkoznak a szoftverekre[5].
Speciálisan a mikroelektronika eredményeivel összefüggésben merült fel félvezető topológiák oltalmának problémája. A számítógépekben és távközlési berendezésekben használt félvezető áramkörök tervezése és megvalósítása igazi csúcstechnológiának és természetesen a tervező, illetve gyártó ipari titkát képezi. Ennek a titoknak a védelmét speciális rendelkezések szolgálják. A mikroelektronikai ipar nemzetközi jellegének tudható be, hogy e tekintetben igen jelentős a nemzetközi szabályozás mennyisége, s a vonatkozó nemzetközi dokumentumok sok esetben jelentenek tartalmi iránymutatást a nemzeti jogrendszerek számára is.
Különösen kényes, ma még nagyrészt kidolgozatlan szabályozási feladatot jelentenek a számítógéppel "on-line" módon, például a nyílt nemzetközi adathálózatokon terjesztett dokumentumok szerzői jogai. Ez a legkevésbé kidolgozott problématerületek egyike. A jogi informatikának itt még sok rendezetlen kérdésben kell állást foglalnia és javaslatokkal segítenie a jogalkotást. A szabályozáshoz, illetve a szabályozási javaslatok megtételéhez speciális szakismeretekre van szükség, hiszen a problémának nemcsak a jogi természetével, hanem a számítógépes adattovábbítás egyes lényeges technikai vonatkozásaival, például a hozzáférés módjaival, az érintettek körével, a lehetséges műszaki biztonsági intézkedések megtételének lehetőségével és várható eredményességével is tisztában kell lenni.
Az elektronikus kereskedelem az elektronikus gazdaság talán legdinamikusabban növekvő ágazata. A további fejlődés érdekében elemi szükséglete a forgalombiztonság garantálása. Ez a terület körültekintő jogi szabályozása nélkül nem teremthető meg. A szerződéskötéssel és a teljesítés online módozataival kapcsolatos jogi dogmatikai kérdések és számos járulékos probléma tisztázása egyaránt szükséges.
Ilyenek különösen az elektronikus piacterek működtetésének, a velük kapcsolatos kötelmi és felelősségi viszonyoknak a rendezése, az elektronikus tranzakciók biztonságának megteremtése és garantálása - nemcsak technikai, hanem elsősorban jogi megoldásokkal - és a bizalom megerősítése érdekében a fogyasztóvédelem adekvát formáinak kimunkálása.
A számítógépes bűnözés szinte egyidős az információs robbanással. Mint minden új technológiának, a számítástechnikának is megvannak a vámszedői és kalandorai, gondatlan károkozói és tudatos szabotőrei. A számítógépes bűnözés a hagyományos bűnelkövetési formákhoz képest rendelkezik néhány különleges tulajdonsággal.
Az infokommunikációs jog a bűnügyi tudományokkal együtt közreműködik a számítógépes bűnözés morfológiájának és etimológiájának feltárásában valamint az ellene való küzdelem megoldási javaslatainak kidolgozásában. Ez a közreműködés azért szükséges, mert a feladat speciális szakismeretek meglétét kívánja, s a munka során szót kell értenie az informatikusnak és a büntetőjogásznak, ami a tapasztalatok szerint nem mindig egyszerű dolog.
- 48/49 -
Az informatikai bűnözés talán legsajátosabb vonása az, hogy a számítógépes bűncselekmények az átlagnál nagyobb mértékben maradnak látensek, mert a kárt szenvedett személy, a sértett nem észleli, hogy a sérelmére bűncselekményt követtek el. Ez szinte minden esetben így van a jogosulatlan adatkezeléssel kapcsolatos magatartásoknál, hiszen az adat nem testi dolog, s az információlopás nem jár azzal a hatással, hogy a jogos tulajdonos birtokából kikerül a dolog, hanem csupán az történik, hogy illetéktelen személy is megismeri az adatokat.
Az elmúlt évek során a magyar szabályozás is felzárkózott a nemzetközi trendhez, és a legfontosabb számítógépes visszaéléseket ma már a hazai Btk. is kriminalizálja.
A nemzetközi jogirodalomban és számos ország törvénykezésében a számítógépes bűncselekmények sokféle kategóriájával találkozunk. Néhány jellemző példa: az adatkezeléssel kapcsolatos bűncselekmények, a szolgáltatáslopás, a számítógépes szabotázs, programok kódjának és adatoknak jogosulatlan megváltoztatása, az ún. hacking jellegű cselekmények, vagyis zárt számítógépes hálózatokba való jogosulatlan behatolások, a személyiséget sértő cselekmények, pénzügyi visszaélések.
A számítógépes bűnözés legfontosabb eljárásjogi problémái a nemzetközi bűnügyi együttműködés kialakítása, és a bizonyítékok megszerzése, kezelése, értékelése az igen változékony, könnyen manipulálható elektronikus közegben.
A számítógépes bűnözés igen könnyen válik nemzetközivé, hiszen a kárt okozó cselekmények elkövetésének közege illetve eszköze az országokat összekapcsoló nemzetközi adathálózat. Ennek természetes folyománya, hogy az ellene való harc is csak nemzetközi fellépéssel kecsegtethet a siker esélyével. Ezt a felismerést fejezik ki az Európa Tanács Miniszteri Bizottsága által megfogalmazott, a tagországoknak címzett, a számítógépes bűnözés üldözésének nemzetközi programjáról szóló ajánlások. A bizonyítékok rögzítése gyakran sajátos eljárásokat, speciális szakértelem felhasználását igénylik.
A távközlési hálózat, az információs társadalom kommunikációs infrastruktúrájának működtetése, fenntartása, hozzáférhetősége és használata az elektronikus gazdaság egyik kulcskérdése. A rá vonatkozó versenyjogi szabályozás egyaránt tartalmaz közjogi és magánjogi jellegű normákat. Ezért nehéz a távközlési jogot a hagyományos jogágak ár-melyikébe is besorolni.
A médiajog - mely szintén igen sajátos és sokszínű normaanyagot foglal magába - a modern elektronikus médiák felhasználása révén érintett az információs társadalom viszonyainak rendezésében. Az egyik leglényegesebb és igen nagy elméleti valamint gyakorlati jelentőségű problémacsoportot a szólásszabadság gyakorlásának feltételei és korlátai képezik. Igen érzékeny és összetett kérdés annak megállapítása, hogy a szólás, illetve kifejezés szabadsága és a személyiség, a jóhírnév és a személyes adatok védelméhez való jog milyen viszonyban áll egymással és hogyan gyakorolható a nyílt kommunikációs hálózatok és az elektronikus média világában.
Napjaink kiterjedt hálózatainak világában ez az egyik legkomplexebb kérdés, amely igen sokrétű informatikai jártasságot és szerteágazó jogi ismereteket feltételez. Az elektronikus aláírás, az elektronikus személyazonosítás lehetőségének megteremtése és a kriptográfiai eszközök alkalmazásának módja, feltételei igen közeli kapcsolatban vannak egymással. Az erre vonatkozó jogi szabályozás számos ponton kapcsolódik az elektronikus kereskedelem, az elektronikus kormányzat illetve közigazgatás, az adatvédelem és a távközlés problémáihoz.
Határterületi kérdésről lévén szó, az infokommunikáció és a jog kapcsolatát két nézőpontból is felfoghatjuk. Ha a jog oldaláról tekintünk rá, akkor az infokommunikációs eszközöket és a széles értelemben vett elektronikus gazdaságot, mint a jogi szabályozás tárgyát látjuk.
Ezt nevezzük infokommunikációs jognak.
Az informatikusok nézőpontjából egészen más a kép; ekkor az informatikai és kommunikációs eszközök illetve technológiák felhasználásának egy sajátos területeként tűnik fel a jog. Ez nem más, mint a szakinformatikai ágazatok egyike, a jogi informatika. A jogi informatika célja a jogászi munkavégzéshez szükséges információk kezelési technikájának hatékonyabbá tétele. Míg az infokommunikációs jog a jog eszközeit törekszik az adatkezelés különböző társadalmilag jelentős mozzanatainak szabályozására felhasználni, vagyis a jogot alkalmazza az infokommunikációra, addig a jogi informatikánál az a kulcskérdés, hogy miként tudjuk az informatika eszközeit, módszereit a jogász szolgálatába állítani, vagyis az informatikát alkalmazzuk a jogra.
E tanulmány keretei között nem mennénk bele a jogi informatika részletkérdéseibe, itt csupán jelezzük a főbb vizsgálandó tárgyköröket.
Az automatizált jogi adatbázisok létrehozásának és szervezésének problémája az, amivel a gyakorló jogászok mindennapi munkájuk során a legtöbbet találkoznak. Jogi adatbázisok nemcsak azóta léteznek, hogy az első jogász, aki számítógép közelébe került, megpróbálta a jogszabályokat vagy a bírósági döntvényeket "belegyömöszölni" a gépbe. Az informatika szempontjából ugyancsak jogi adatbázisnak tekinthetjük a kartotékos nyilvántartásokat éppúgy, mint a könyv formájában megjelent, akár több száz éves törvénygyűjteményeket. Az infokommunikációs technológia ehhez "mindössze" az adatfeldolgozás automatizálásának eszközeit tette hozzá.
A szakértői rendszerek a számítógép felhasználásának új dimenzióit jelentik. E programok fejlesztése által a számítástechnika az egyszerű ügyviteli jellegű, jól algoritmizált problémakezelés után a mesterséges gondolkodás megvalósításának nagyigényű tervét igyekszik valóra váltani.
A szakértői rendszerek fejlesztésének tudományos hátterét a mesterséges intelligencia kutatása jelenti. A mesterséges intelligencia, bár kutatásával viszonylag sok szakember foglalkozik, olyan fogalom, amelyre vonatkozóan még megközelítőleg pontos definícióval sem rendelkezünk. A szakértői rendszerek célja a valódi szakértelem lemásolása, leutánzása, s ennek alapján szakkérdésben való tanácsadás számítógép segítségével. Alkalmazhatók a döntés-előkészítésben, egyszerűbb, rutinszerű döntések meghozatalában. ■
JEGYZETEK
[1] Martin, William J.: The global information society. ASLIB/GOWER 1995. p. 16.
[2] Ez persze egyáltalán nem nagy baj. Így is éppen elég veszedelmes és kártékony gondolat jutott érvényre a századok során és vált elmondhatatlan károk és szenvedések okozójává.
[3] Bangemann, Martin (Ed.): Europe and the global information society. Recommendation to the European Council. 1994. pp. 5-35.
[4] Bainbridge, David I.: Introduction to Computer Law. Pitman Publ. 1993. pp. 197-198.
[5] Bainbridge, David I.: im. pp. 18-43.
Lábjegyzetek:
[1] A szerző tanszékvezető egyetemi docens a Pécsi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karán, az Informatikai- és Kommunikációs Jogi Kutatóintézet igazgatója.
Visszaugrás
