Környezetvédelmi kézikönyv címmel 1995-ben indult útjára a Környezetvédelmi Kiskönyvtár sorozat a Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó gondozásában.
A Bándi Gyula által szerkesztett kiadványok eddig megjelent kötetei bemutatták a környezetjog alapjait, a környezet-gazdaságtan alapvető kérdéseit,1 az önkormányzatokra vonatkozó szabályokat2 és a jogterület felhalmozódó tapasztalatait. Ezen kívül az egyes részterületek közül a sorozat ismertette a veszélyes anya-gok,3 a veszélyes hulladékok, az állatvédelem,4 a környezeti menedzsment valamint a környezeti hatásvizsgálat szabályozási rendszerét.
A sorozat kötetei közül témáját tekintve kiemelkedik a nyolcadik kötet, amely "Az Európai Unió környezetvédelmi szabályozása" címet viseli. E hiánypótló munka első ízben 1999-ben jelent meg, majd ezt követte a második átdolgozott kiadás.
A könyv jelentőségét aligha szükséges részletesen ismertetni. Magyarország tervezett csatlakozása az Európai Unióhoz számos jogközelítési feladattal jár. Ezen feladatok közül a gazdasági közösség igényli a környezetvédelmi elvárások egységesítését is a környezet káros hatásoktól való védelme és a megfelelő életminőség biztosítása jegyében. Az elmúlt években ugyanis egyre világosabbá vált, hogy a jogharmonizációs feladatok egyik legérzékenyebb pontja a környezetvédelem területe.
A könyv 15 fejezetben ismerteti az Európai Unióra vonatkozó környezetvédelmi rendelkezéseket, amelyek négy alapvető csoportba sorolhatók (a közösségi szervezet- és jogrendszer alapjai, az EU környezetjogának egyes részterületei, a környezetvédelmi jogharmonizáció kérdései valamint az OECD környezetpolitikája). A könyv egy hasznos melléklettel egészül ki, amely az Amszterdami Szerződés 12. cikkében említett ekvivalenciatáblázatot tartalmazza.
A könyv megjelenésében a kötet szerkesztőjén és fő szerzőjén kívül olyan az Európai Unió környezetvédelmi szabályozásában jártas szerzők működtek közre, mint Erdey György, Horváth Zsuzsanna és Pomázi István.
A kötet első része a közösségi szervezet- és jogrendszer alapjait, valamint a közösségi környezetpolitika fejlődését mutatja be. A szerző részletesen ismerteti az Európai Unió környezeti politikájának kialakulását, környezeti jogának alkotmányos alapjait és intézményes kereteit, valamint környezeti jogforrásait.
Az Európai Unió környezeti politikájával kapcsolatban elsőként az 1993. november 1-jén hatályba lépett Maastrichti Szerződésre kell utalnunk, amely létrehozta az Európai Uniót, kijelölve ezzel az integráció új szakaszát és a gazdasági és politikai integráció elmélyítését.
Mint arra a szerző rámutat, az Európai Gazdasági Közösséget létrehozó Római Szerződés még nem tartalmazott környezeti politikára vonatkozó rendelkezéseket sem a tagállamok környezeti politikájának koordinációja, sem pedig a közös politika kialakítása során. Ezt Horváth Zsuzsanna - a fejezet szerzője - két fő okkal magyarázza. Az egyik az a közismert tény, hogy az Európai Közösség létrehozásának céljai között a gazdasági integráció szerepelt, mint hangsúlyos elem, ráadásul kezdetben az európai gazdasági integrációs törekvések is erőteljes politikai-ideológiai alapokon indultak meg.
Azonban a hetvenes évek elejére a gazdasági integráció által indukált fejlődés következtében nyilvánvalóvá vált a környezeti erőforrások kimerülésének és a környezetminőség romlásának a veszélye és az is, hogy ezek a problémák nem oldhatók meg a nemzeti határok keretei között.
A közös cselekvés szükségessége a hetvenes évek elejére az Európai Közösség környezeti politikai integrációjának napirendre tűzésére vezetett. Az Európai Közösség 1972-ben csúcskonferenciáján egy nyi-latkozatot5 fogadtak el, amely a Közösség környezeti politikája bölcsőjének tekinthető.
A szerző részletesen ismerteti a környezeti akció-programokat,6 s amelyek az Európai Közösség környezeti politikájának kereteit adják. Az első környezeti akcióprogramot még a Tanács és a tagállamok kormányfői nyilatkozattal, a további akcióprogramokat pedig határozattal fogadták el. Ezek a dokumentumok az úgynevezett soft law kategóriájába tartoznak, s bár jogi értelemben nem kötelezőek, tartalmilag mégis megegyezést tükröznek.
Az első akcióprogram a Közösség környezeti politikájának alapjait rakta le és megfogalmazta a Közösség által követendő környezeti politika napjainkban is érvényes céljait és alapelveit. A természeti erőforrások ésszerű hasznosítása, a szennyező fizet alapelve, a szennyezés illetve a környezeti ártalmak megelőzése vagy a környezeti politikák összehangolása olyan tartós és fontos princípiumok, amelyek mind a napi napig érvényesek.
Az Európai Unió környezeti politikájának bemutatását követően a szerző - logikus gondolatmenetet követve - az Unió környezeti jogának alkotmányos alapjait tárja fel.7
Az Európai Közösség környezeti politikájának elindítása anélkül történt, hogy azt a Római Szerződés célul tűzte volna ki. A tagállamok ugyanis nem kívánták a Közösséget korlátlan hatalommal felruházni, s emiatt a Közösség intézményeinek cselekvési szabadságát a kifejezetten rájuk ruházott hatáskörök keretein belül határozták meg. Horváth Zsuzsanna helyesen mutat rá, hogy a korlátozott hatalom elvének fellazulása ellenére a környezeti politika tipikusan a megosztott hatáskör kategóriájába sorolható, amelyben a tagállamok szuverenitásuk egy részét fenntartják maguknak. Ennek mintegy ellentételezéseként a Közösség a közös környezeti politika kialakítása során elsősorban a Római Szerződés 100. és 235. cikkelyére támaszkodhatott.
Horváth Zsuzsanna a Közösség környezeti politikája szempontjából - több szerzőhöz hasonlóan - korszakos jelentőségűnek tartja az Egységes Európai Okmány elfogadását, amely lényegében nem más, mint a Bizottság által kiadott Fehér Könyvben meghatározott program jogi formába öntése.
Az Egységes Európai Okmány elsődleges célja tehát a Fehér Könyvben a közös piac funkcionálása előtti mindenfajta akadály lebontására kidolgozott program megvalósítása. A közös környezeti politika és jog legitimmé válása szempontjából a szerző a legjelentősebb változtatásnak az új környezeti cím [a környezetről szóló VII. cím, 130. r., s) és t) cikkelyek] bevezetését tartja, amely megteremtette a Közösség környezeti jogalkotásának az alapját.
Az Európai Uniót létrehozó Maastrichti Szerződés a gazdasági integráció mellett az eddigieknél sokkal nagyobb haladást jelentett a Közösség politikai integrációs folyamataiban, így a környezeti politika továbbfejlesztése terén is. A szerző részletesen elemzi azokat a Római Szerződés módosításában megnyilvánuló változásokat, amelyek a környezetvédelem integrációs szerepének megerősödésével jártak. Horváth Zsuzsanna helyesen mutat rá arra, hogy a Maastrichti Szerződés bővítette a Közösség környezeti politikai hatáskörét, csökkentve ezáltal a tagállamok szuverenitását. Az 1997. évi Amszterdami Szerződés tovább erősítette a Közösség környezeti politikájának szerepét. Ez megnyilvánult abban, hogy az Unió kifejezett céljaként jelölte meg a gazdasági és társadalmi haladás előmozdítását nem csupán a környezetvédelemre, hanem a fenntartható fejlődésre is tekintettel. Ezen túlmenően a Közösség környezeti politikáját, amely a Közösség összes politikájának a célja kell legyen.
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
