2005. április 27-én a lengyel Alkotmánybíróság teljes ülése a gdanski regionális bíróság (IV. büntető osztálya) által az Alkotmánybírósághoz utalt jogkérdésben határozott az 1997-es büntetőeljárás-jogi törvény 607t § (1) bekezdésével kapcsolatban. Az említett rendelkezés a lengyel állampolgárok más EU-tagállamnak való átadását teszi lehetővé az Európai Unió Tanácsának az európai elfogatóparancsról és a tagállamok közötti átadási eljárásokról szóló kerethatározata szerint. A felülvizsgálat alapját a lengyel alkotmány 55. § (1) bekezdése jelenti, amely szerint "lengyel állampolgár kiadatása tilos".
Az Alkotmánybíróság határozata szerint a büntetőeljárás-jogi törvény 607t § (1) bekezdése nem egyeztethető össze az alkotmány 55. § (1) bekezdésével, amennyiben az engedélyezi az európai elfogatóparancs alapján lengyel állampolgár átadását más EU-tagállamnak. Ezzel egyidejűleg az Alkotmánybíróság úgy határozott, hogy 18 hónappal elhalasztja a vitatott rendelkezés hatályon kívül helyezését.
A vitatott 607t § (1) bekezdés a büntetőeljárás-jogi törvény 2004. március 16-i módosításával vált a jogszabály részévé. A módosítás célja az volt, hogy összhangba hozza a lengyel jogot a Tanács 2002. június 13-i, az európai elfogatóparancsról és a tagállamok közötti átadási eljárásokról szóló (2002/584/IB) kerethatározatával. Az Alkotmánybíróság hangsúlyozta, hogy hatáskörrel rendelkezik a normatív előírások alkotmánnyal való összhangjának vizsgálatára. Ez a hatáskör kiterjed azokra a jogi rendelkezésekre is, amelyek az Európai Unió jogának végrehajtását célozzák.
A Tanács 2002. június 13-i kerethatározata a tagállamok azon óhaja alapján jött létre, hogy egy új jogintézményt hívjanak életre, amely helyettesíti a kiadatást és amely a bírósági határozatok kölcsönös elismerésén, valamint az emberi jogok tagállami tiszteletben tartásába vetett kölcsönös bizalmon alapszik. Az Európai Unióról szóló szerződés 34. cikk (2) bekezdésének b) pontja szerint kerethatározat a tagállamok törvényi, rendeleti és közigazgatási rendelkezéseinek közelítése céljából fogadható el. A kerethatározatok az elérendő célokat illetően kötelezők a tagállamokra, azonban a forma és az eszközök megválasztását a nemzeti hatóságokra hagyják. A kerethatározatok végrehajtásának kötelezettsége a lengyel alkotmány 9. cikkéből vezethető le, amely szerint "a Lengyel Köztársaság tiszteletben tartja a vállalt nemzetközi jogi kötelezettségeket".
Az Alkotmánybíróság vizsgálatának tárgya, hogy van-e különbség az alkotmány 55. § (1) bekezdése értelmében vett kiadatás és az európai elfogatóparancs végrehajtása között. Annak a kérdésnek a megválaszolása kapcsán, hogy az európai elfogatóparancs alapján egy lengyel állampolgárságú terhelt másik tagállamba való átadása a kiadatás egy formája-e, az Alkotmánybíróság hangsúlyozta, hogy az alkotmányos normák határozzák meg az alsóbb szintű jogszabályokban lefektetett jogi rendelkezések értelmezésének mikéntjét és irányát. Az alsóbb szintű jogszabályokban rögzített definíciók ezért nem lehetnek irányadók az alkotmány fogalmainak értelmezésekor, mivel az utóbbiak autonóm módon értelmezendők.
Az Alkotmánybíróság álláspontja szerint különbség van az európai elfogatóparancs és a hagyományos kiadatási eljárás között. Az európai elfogatóparancs (a kiadatással ellentétben) alkalmazható egy cselekmény kettős kriminalizációjának hiányában is (azaz akkor is, ha a cselekmény nem bűncselekmény Lengyelországban vagy az elkövetés országában). A gyanúsított személy lengyel állampolgársága és a bűncselekmény politikai természete két olyan elem, amely kizárja a kiadatást. Ezeket a szempontokat azonban az európai elfogatóparancs a végrehajtás kötelező és mérlegelhető megtagadásának okai között nem sorolja fel. A kiadatás és az európai elfogatóparancs szervezeti-hatásköri szempontból is különböző: kiadatás esetén a végső döntés a végrehajtó hatalom egy szervének a hatáskörébe tartozik, míg az európai elfogatóparancs esetében bíróság dönt. Az európai elfogatóparancs alkalmazási eljárása jelentősen leegyszerűsödött és felgyorsult. Az Alkotmánybíróság hangsúlyozta, hogy az alkotmány nem határozza meg azokat a szempontokat, amelyek alapján különbséget lehet-
- 95/96 -
ne tenni az átadás és a kiadatás között. Következésképpen csak akkor lehetne az európai elfogatóparancs alapján való átadás intézményét az alkotmány 55. § (1) bekezdésében lefektetett kiadatástól megkülönböztetni, ha a két intézmény lényeges elemeiben térne el egymástól. A vizsgált ügyben azonban nincs ilyen lényegi eltérés. Az Alkotmánybíróság kifejtette, hogy a kiadatás a gyanúsított vagy elítélt áthelyezése annak érdekében, hogy a büntetőeljárást a másik tagállamban folytassák le vagy a büntetést ott hajtsák végre. A terhelt európai elfogatóparancs szerinti átadásának ugyanez a lényege, s ebből adódóan az átadást a kiadatás egy speciális fajtájának kell tekinteni. Az Alkotmánybíróság megjegyezte továbbá, hogy a gyanúsított személy szempontjából az európai elfogatóparancs szerinti átadás terhesebb eljárás, mint a büntetőeljárási törvényben szabályozott kiadatás. Ezért az a minori ad maius érv alapján azt a következtetést lehet levonni, hogy a kiadatás alkotmányos tilalmát fokozottan érvényesíteni kell az európai elfogatóparancs szerinti átadásnál, mivel ugyanaz a célja, mint a kiadatásnak, az eljárás viszont az átadandó személyre nézve terhesebb.
Az Alkotmánybíróság hangsúlyozza, hogy a Lengyel Köztársaság alkotmánya bizonyos jogokkal és kötelezettségekkel ruházza fel a lengyel állampolgárokat. Tehát az állampolgárság az egyén jogi helyzetének értékelésénél lényegi ismérv. Az EK-szerződés 17. cikke alapján "az uniós polgárság kiegészíti és nem helyettesíti a nemzeti állampolgárságot". Az uniós polgárság ezért a nemzeti állampolgárság függvénye. Azaz indokolatlan azt feltételezni, hogy Lengyelország uniós csatlakozásának pillanatától fogva - azaz akkortól, amikor a lengyel állampolgárok megszerezték az uniós polgárságot - az állampolgár kiadására vonatkozó tilalom érvénytelenné vált a többi tagállam viszonylatában. Az uniós polgárság jogok szerzéséhez kapcsolódik, és nem eredményezheti az egyén jogaival és szabadságaival kapcsolatos alkotmányos rendelkezések garanciális szerepének csökkenését.
Főszabály szerint a támadott rendelkezés kötőereje megszűnik, amint az Alkotmánybíróságnak a rendelkezés alkotmányellenessé nyilvánításáról szóló határozata a Jogszabályok Közlönyében megjelenik. Az Alkotmánybíróság azonban jelen ügyben úgy határozott, kihasználva az alkotmány 109. § (3) bekezdése adta lehetőséget, hogy a rendelkezés 18 hónap múlva veszti érvényét. Ennek megfelelően az Alkotmánybíróság határozata pro futuro semmisítette meg a támadott jogszabályt, az alkotmányellenes rendelkezés tehát továbbra is kötelező, és e határozat alapján bírói döntések az Alkotmánybíróság előtt nem támadhatók meg. A halasztási időszak alatt a lengyel jogalkotó eleget tehet azon kötelezettségének, hogy a kerethatározatot végrehajtsa. Jelen esetben e határozat közvetlen következménye - a jogszabály megsemmisítése - nem elegendő az alkotmánnyal összhangban lévő jogi helyzet megteremtésére.
Ez a cél csak jogalkotás útján érhető el. Az Alkotmánybíróság álláspontja szerint módosítani kell a jelenleg hatályos törvényt, hogy a Tanács 2002. június 13-i kerethatározatát az alkotmánnyal összhangban végre lehessen hajtani. E cél elérése érdekében az alkotmány 55. § (1) bekezdése módosításának lehetőségét sem lehet kizárni. Alkotmánymódosítás esetén, miután a nemzeti jog összhangba került az uniós elvárásokkal, a jogalkotó köteles lehet újra elfogadni azokat az európai elfogatóparanccsal kapcsolatos rendelkezéseket, amelyeket az Alkotmánybíróság -alkotmányellenesség miatt - jelen határozatával eltávolított a hatályos jogból.
Az Alkotmánybíróság hangsúlyozta, hogy az európai elfogatóparancs mint intézmény döntő jelentőségű az igazságszolgáltatás megfelelő működése szempontjából. Az európai elfogatóparancs a tagállamok közötti növekvő együttműködés egy formája, amely hozzájárul a bűnözés elleni küzdelemhez és a biztonság növeléséhez. Ennek megfelelően az európai elfogatóparancs folyamatos működésének biztosítása a lengyel jogalkotó elsődleges célja kell hogy legyen.
A meghallgatásokon az Alkotmánybíróság elnöke, Marek Safian elnökölt, az előadó bíró pedig Miroslaw Wyrzykowski volt.
A határozat jogerős, és a Jogszabályok Közlönyében közzétételre kerül.
(Fordította Bárd Petra) ■
Visszaugrás
