A Kínai Népköztársaság jelentős szerepet játszik a világkereskedelemben. A kínai termékek elözönlik a piacokat, egyre több multinacionális cég helyezi át a gyártósorokat Kínába. Jogász szemmel természetesen ennek a folyamatnak a jogi oldalát érdemes vizsgálni, azokat a szerződéseket, amelyeket ennek a hatalmas árumennyiségnek az eladására kötnek. A megnövekedett kereskedelmi volumen és a modern áruforgalom kihívásaira reagálva a kínai jogalkotó új, egységes nemzetközi magánjogi törvényt alkotott és léptetett hatályba.[1] Az eltelt közel két év alatt volt ideje a kínai jogtudománynak és a jogalkalmazónak is reagálni az új törvényre, így annak bemutatása a jogirodalmi álláspontokat felvonultatva történik.
Nem elemezzük végig a teljes törvényt, inkább azokra az újításokra helyezzük a hangsúlyt, amelyek eltérnek az európai kódexek szabályozási megoldásaitól. Érdekes továbbá az a fejlődési ív, amelyet a nemzetközi magánjog kínai szabályozása leír, így röviden ezt is bemutatjuk.
A nemzetközi magánjog fejlődése Kínában a 20. század elejére vezethető vissza. A nemzetközi magánjog modern értelemben csak a Qing dinasztia korában (1644-1911), japán hatásra indult fejlődésnek. Az 1898-as Japán Nemzetközi Magánjogi Törvény (Japanese Act on the Application of Laws, japán neve Horei) hatására került sor a nemzetközi magánjog első kodifikációjára (Statue on the Application of Laws) 1918-ban. Ez az első kódex a japán törvény kínai megfelelője, de egyes szerzők szerint hatott rá német BGB is.[2]
A kódex számos olyan kollíziós szabályt tartalmaz, amely abban a korszakban fejlettnek számított. 1949-ig maradt hatályban, illetve Tajvanon ezután is, egészen 1953-ig, amikor új törvényben szabályozták a nemzetközi magánjogi viszonyokat (Law on the Application of Laws to Civil Matters Involving Foreign Elements), értelemszerűen csak Tajvanra kiterjedő hatállyal.
1949 és 1978 között erős szovjet befolyás érvényesült a kínai jogban, ami a nemzetközi magánjogra is jelentős hatással volt. A nemzetközi magánjog háttérbe szorult, kollíziós szabályok helyett a két- és többoldalú egyezmények alkalmazására került sor. A bíróságok alig alkalmaztak külföldi jogot, kapitalista államok jogát pedig egyáltalán nem.[3]
A "Reform és Nyitás" politikájának 1978-as meghirdetése után a kínai kormányzat általános irányvonalakat határozott meg a nemzetközi és Kínán belüli kereskedelmi forgalom szabályozására. Az ezek nyomán létrejött Külkereskedelmi törvényt azonban csak 1985-ben fogadták el.
A törvény 5. §-a rendelkezett először arról, hogy a felek szerződési vitájukra jogot választhatnak.[4] Ennek hiányában annak az államnak a joga volt irányadó, amellyel a szerződés a legszorosabb kapcsolatban állt. 1992-ben a Tengeri Jogi törvény következett a sorban, 1995-ben a Csekk- és váltótörvény. Az 1999-ben elfogadott Szerződési jogi törvény hatályon kívül helyezte a külkereskedelmi törvény kollíziós jogi szabályait, új szabályozást vezetett be, amelyhez a Legfőbb Népbíróság 2007-ben külön magyarázatot fűzött (ld. alább). A jogalkotási folyamatnak köszönhetően már nem volt egységes nemzetközi magánjogi kódex, hanem az egyes szabályok szétszórva kaptak helyet az új törvényekben.[5]
- 390/391 -
1986-ban hatályba lépett a Kínai Népköztársaság Magánjogának Általános Elveiről szóló törvény, amely VIII. fejezetében szabályozta a külföldi jog alkalmazására vonatkozó rendelkezéseket. Itt szabályozták a nemzetközi egyezmények alkalmazásának szabályait, a nemzetközi szokásjog elfogadhatóságát, stb. A jogirodalom általában negatívan értékelte ezeket a rendelkezéseket, mivel túlságosan elvontnak, nehezen értelmezhetőnek találták azokat, hiányolták az előreláthatóságot és kiszámíthatóságot a szabályozásból.[6]
A nemzetközi magánjog fejlődésére Kínában is nagy hatással volt a Bécsi Vételi Egyezmény. Hatályba lépése (1988. január 1.) éppen abban az időszakban történt, amikor a nemzetközi magánjogi szabályok széttagolva, szétaprózva voltak csak fellelhetők a kínai magánjogban, így alkalmazása elősegítette a jogterület egységesítését, de kínai szerzők[7] szerint a Szerződési Jogi törvényre is jelentős hatást gyakorolt.
Az Egyezmény a jelenlegi Nemzetközi Magánjogi törvény kialakítására is hatott, bár kétségtelen tény, hogy amikor a kínai delegáció Bécsben az Egyezményről tárgyalt, még csak távoli terv volt a kínai nyitás politikájában az új nemzetközi magánjogi kódex.[8]
A Bécsi Vételi Egyezmény vonatkozásában Kína élt a 95. és 96. cikk adta lehetőségekkel és szovjet minta hatására a kínai küldöttség is fenntartással élt, vagyis rá nézve az Egyezmény 1. cikk (1) bekezdés b) pontja nem alkalmazható, így csak az Egyezmény direkt alkalmazására kerülhet sor. Egyes szerzők[9] szerint Kína azért tett fenntartást, mert bár nyitni akart a nemzetközi kereskedelem irányába, de fontosnak tartotta a hazai piac védelmét.
A 96. cikknek megfelelően csak írásban érvényes a szerződés, vagy annak módosítása vagy megegyezéssel történő megszüntetése, illetve az ajánlat elfogadása. Ez a szabály ma már nehezen tartható, már csak azért is, mert időközben a hatályba lépett kínai Szerződési Jogi törvény alapján a szerződés bármilyen formában érvényes. A legtöbbet idézett[10] ügy ebben a tekintetben a Zhuhai Zhongyue New Communication Technology Ltd. et al. v. Theaterlight Electronic Control & Audio System Ltd. ügyben hozott döntés,[11] ahol a bíróság egyértelműen érvényesnek tekintette a nem írásbeli alakban kötött szerződést, az Egyezmény szabályainak ellenére is. Az egyre nagyobb volumenű kereskedelem és az új kommunikációs technológiák alkalmazása nyomán a 96. cikk szerinti fenntartás a 21. században nem alkalmazható, már csak azért sem, mert időközben Kína aláírta az UNCITRAL egyezményét (United Nations Convention on the Use of Electronic Communications in International Contracts) a nemzetközi kereskedelmi szerződések megkötésekor alkalmazott elektronikus kommunikáció szabályozásáról.
A Bécsi Vételi Egyezmény szabályainak kínai bíróságok általi gyakorlatát áttekintve vegyes, nem egyszer ellentmondásos képet kapunk. A bíróságok gyakran jutottak az Egyezmény szövegével ellentétes döntésekre. Például ítélkezési gyakorlatában[12] a Kínai Legfőbb Népbíróság az alkalmazási kör tekintetében inkább a bejegyzési elvet részesítette előnyben a telephely elvével szemben, amit egyébként az Egyezmény 1 cikk (1) bekezdés a) pontja előírt.
Általános jelenség az is, hogy úgy alkalmazzák az Egyezményt, hogy az lehetőleg a kínai jog alkalmazásához vezessen[13] az 1 cikk (1) a) pontja által. Az is megállapítható, hogy a választott bíráskodás körében sokkal rugalmasabb az Egyezmény alkalmazása.[14]
Az Egyezmény alkalmazási köre tekintetében a kínai bíróságok gyakran tesznek kisebb-nagyobb engedményeket. Például a (kínai) Sesame v. Urea Barter (jordán) ügyben[15] az Egyezményt barterszerződésre alkalmazták anélkül, hogy annak tárgyi hatálya erre kiterjedne.
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
