Az Alaptörvény XIII. cikk (1) bekezdése mindenkinek biztosítja az örökléshez való jogot, amelyet a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény (Ptk.) 7:1. §-a és a hagyaték megszerzésére vonatkozó 7:87. §-a valósít meg az öröklési anyagi jog területén: az öröklés az örökhagyó halálával nyílik meg, hagyatéka mint egész száll az örökösre, aki az öröklés megnyílásával a hagyatékot vagy annak neki jutó részét (tárgyát) elfogadás vagy bármely más jogcselekmény nélkül megszerzi.[1]
Az öröklést alanyi jognak tekintjük[2], lehetőségnek, hogy jogszabályban meghatározott feltételek esetén az örökhagyó vagyonát halála esetén más személy megszerezhesse[3], amelynek révén az örökös jogutóddá, az örökhagyót megillető jogosultságok folytatójává válik, ugyanakkor - az anyagi jog engedte kivételekkel - tűrési kötelezettség is, hiszen a törvény erejénél fogva bekövetkezik, és az örökös viseli annak jogkövetkezményeit.
E jogi helyzet bizonyos esetekben nem szolgálja a jogosult (az örökös) érdekét, az öröklés jogkövetkezményeinek kíméletlen alkalmazása hátránnyal is járhat rá nézve. Emiatt lehetőség van az örökhagyó halálával beállt jogi helyzetből a hagyaték megnyíltára, visszamenőleges hatályú "kimenekülésre". Ennek egyik, de az örökhagyó halálát követően már kizárólagos esete az örökség visszautasítása.
A jogirodalom - részletesebb elemzés nélkül - e lehetőséget főként azzal indokolja, hogy az öröklés az örökös számára nem kívánatos helyzetet is eredményezhet.[4]
Látszólag tehát egyszerű a képlet: kizárólag az örökös mérlegelésén múlik, hogy benne marad-e az örökösi pozícióban, vagy egyszerű jognyilatkozattal kiesik az öröklésből.
Az öröklés helyes megítéléséhez azonban nem hagyható figyelmen kívül, hogy az örökhagyó és az örökös nem véletlenül összesodródó, minden korábbi kötődés és előzmény nélküli individuumok, hanem
- a törvényes öröklésre jogosultak az örökhagyó legközelebbi élő rokonai, akiket már az életében több - kö-
- 261/262 -
telezettségeket is tartalmazó - jogviszony, sőt sorsközösség fűz hozzá, legszűkebb körük még akkor is juttatásra jogosult, ha végrendeletben történt kizárásuk alapján nem ők az örökösök (kötelesrész);
- a végrendeletben nevezett örökösöket az örökhagyó bármilyen, általa fontosnak tartott körülmény folytán magához közel állónak tekintette vagy társadalmi értelemben valóban kötődtek őhozzá.
Az örökség visszautasításának szabályozása az 1959. évi IV. törvény (régi Ptk.) óta - társadalmi, gazdasági és politikai berendezkedésre tekintet nélkül - rendkívül tartós, hiszen a két Ptk. e részében szinte azonos[5]:
- a visszautasítás öröklésből kiesési ok;
- az örökös az öröklés megnyílása után utasíthatja vissza az örökséget;
- külön is visszautasítható a mezőgazdasági termelés célját szolgáló föld, a hozzá tartozó berendezési, felszerelési tárgyak, állatállomány és munkaeszközök öröklése, ha az örökös nem foglalkozik hivatásszerűen mezőgazdasági termeléssel (de csak ebben az esetben);
- a feltételhez vagy időhöz kötött, a megszorítással tett, valamint a meg nem engedett részleges visszautasítás érvénytelen;
- ha az örökös az öröklés megnyílta után a visszautasítás jogáról kifejezetten vagy hallgatólag lemondott, az örökséget többé nem utasíthatja vissza;
- a visszautasítás jogáról való lemondásnak kell tekinteni az örökség olyan birtokba vételét vagy a hagyatékra vonatkozó egyéb olyan cselekményt is, amelyből az örökösnek az örökség elfogadására irányuló kétségtelen akarata tűnik ki;
- lemondásnak minősül az is, ha az örökös a közjegyző által - bármely érdekelt kérelmére - kitűzött határidő alatt nem tesz az örökséget visszautasító nyilatkozatot;
- az Államot törvényes örökösként e jog nem illeti meg (szükségörökös).
A Ptk. 2:15. § (1) bekezdés b) pontja szerint a törvényes képviselő jognyilatkozatainak érvényességéhez a gyámhatóság jóváhagyása szükséges, ha a jognyilatkozat a kiskorút öröklési jogviszony alapján megillető jogra vagy őt terhelő kötelezettségre; külön is visszautasítható vagyontárgyak öröklésének visszautasítására vonatkozik. Ennek végrehajtási szabályaként a gyámhatóságokról, valamint a gyermekvédelmi és gyámügyi eljárásról szóló 149/1997. (IX. 10.) Korm. rendelet (Gyer.) 26/B. § (1) bekezdése értelmében a gyámhivatal - kérelmére - dönt a szülő e jognyilatkozatának a jóváhagyásáról. A Ptk. 2:23. § (1) bekezdés b) pontja hasonlóan rendelkezik a gondnok jognyilatkozataira nézve.
A visszautasítás magától értetődőnek tűnő indokoltsága és viszonylag állandó jogi szabályozása folytán a jogalkalmazó itt elsősorban nem jogértelmezési kérdésekkel találkozik[6], hanem gyakorlati problémákkal, amelyek viszont olyan súlyúak is lehetnek, hogy anomáliaként foghatók fel a társadalmi együttélés (kohézió) rendszerében; ezeket feltárva tud szempontokat szolgáltatni a jogalkotó számára, aki egyedül hivatott arra, hogy jogpolitikai elvei alapján - de az egyéb jogszabályokkal összhangban - meghatározza az öröklésre való jogosultság és az öröklés jogkövetkezményei alóli mentesülés szabályait. Az Alaptörvény 28. cikke mindehhez meghatároz egy jelentős követelményt: az Alaptörvény és a jogszabályok értelmezésekor azt kell feltételezni, hogy a józan észnek és a közjónak megfelelő, erkölcsös és gazdaságos célt szolgálnak.
Az örökhagyó hagyatéka[7] - gyakorlati szempontból - az örökhagyót a halálakor megillető jogok és kötelezettségek közül a halálával meg nem szűnt és örökölhető jogosultságok, valamint kötelezettségek összessége; eleve nem azonos a hagyatéki eljárás tárgyával, a leltározott hagyatékkal[8] (sem az örökhagyó teljes vagyonával).
A bírósági végrehajtásról szóló 1994. évi LIII. törvény (Vht.) XIII. fejezetében szabályozott eljárás, az állam által törvényes öröklés útján megszerzett vagyontárgy értékesítése csak a leltározott hagyatékra számít, amikor előírja, hogy a közjegyző az elrendelő végzésben meghatározza az értékesítendő vagyontárgyakat és megjelöli a hagyatéki leltár szerinti értéküket.
E körben a bírói gyakorlat is kénytelen beérni a leltározott hagyatékkal, amikor a PK. 192. állásfoglalás kimondja: "A hagyaték tárgyaival és annak hasznaival való felelősség esetén a marasztaló ítélet rendelkező részében meg kell jelölni azokat a vagyontárgyakat, amelyekből, illetőleg amelyeknek hasznaiból a hagyatéki hitelező - végrehajtás útján - kielégítést kereshet." Ez pedig kizárólag a leltározott, a hagyatékátadó végzésben feltüntetett hagyaték lehet, hiszen az örökhagyó egyéb, az örökös által esetleg szintén birtokba vett, összértékében akár a leltározott hagyaték értékét meghaladó vagyona nem azonosítható.
A hagyatéki eljárásról szóló 2010. évi XXXVIII. törvény (Het.) 20. §-a szerint leltározni kell a hagyatékban lévő belföldön fekvő ingatlant, belföldi cégjegyzékbe bejegyzett gazdasági társaságban, illetve szövetkezetben fennálló tagi (részvényesi) részesedést, lajstromozott vagyontárgyat, valamint az ingó vagyont, ha értéke a törvényben megállapított öröklési illetékmentes értéket[9]
- 262/263 -
meghaladja. Leltározni kell a hagyatékot akkor is, ha a rendelkezésre álló adatok alapján valószínű, hogy a bejelentett hagyatéki tartozások meghaladják a hagyaték értékét, továbbá az öröklésben érdekelt kérelmére is, valamint, ha más kötelező leltározás alá eső vagyontárgy nincs, leltározni kell a kérelmező hagyatéki eljárásban való érdekeltségét megalapozó vagyontárgyat. A külföldi vagyontárgy leltárba felvétele is lehetséges, ha annak meglétét és hagyatékhoz tartozását igazolták, vagy az érdekeltek bejelentése alapján a közjegyző hivatalból intézkedett a külföldi vagyon meglétét és hagyatékhoz tartozását igazoló okirat beszerzése iránt.[10]
A kisebb értékű, egyedileg nem nyilvántartott ingóságokat tehát nem kell leltározni, és nyilván kimaradnak a leltárból azok a vagyontárgyak is, amelyekről az eljárásban érdekelteknek és a közreműködőknek nincs tudomása. E kockázatokat a törvény - bizonyos személyi kör védelme érdekében - mérsékelni kívánja, amikor a Het. 29. §-ában előírja: a leltározást a belföldi vagyon fekvésének helyén a szemlére vonatkozó szabályok szerint kell elvégezni, ha
- az öröklésben érdekelt méhmagzat, kiskorú, cselekvőképességet érintő gondnokság alatt álló, ismeretlen helyen levő vagy ügyeinek vitelében akadályozott személy öröklési érdeke veszélyeztetve van, vagy
- örökösként csak az Állam érdekelt, vagy
- a jegyző vagy a közjegyző - az eset arra okot adó körülményeire figyelemmel és azokat a leltárban feltüntetve - indokoltnak tartja, vagy
- a helyszíni leltározást az örökösként érdekelt személy, a végrendeleti végrehajtó, a hagyatéki hitelező vagy a gyámhatóság kéri.
Bármennyire alapos is azonban a hagyaték összeírására törekvés, azon a helyzeten nem tud változtatni, hogy a leltározás időrendben az örökhagyó halálát követően történik. Időközben a helyszínen meglévő ingóságok körében - akár a helyzetet megváltoztató személy jóhiszeműsége mellett is - változás történik (történhet), sőt, a hagyaték fellelhető állagába való beavatkozásnak a magas fokú látencia miatt még rosszhiszeműség esetén sem lesznek (büntető)jogi következményei.
Részletes leltározás kezdetben eleve nincs (nem is lenne célravezető és gazdaságos, hiszen az örökösök zöme nem utasít vissza), majd mire annak feltételei akár személyi okból (például visszautasítás), akár tárgyi okból (utóbb kerül elő hagyatéki tartozás) beállnak, még több idő telt el.
Az ingók hagyatékhoz tartozása az eltelt időre tekintettel már nem igazolható, a szemle alkalmával szóbeli nyilatkozat folytán vitássá válhat az ingóság, az ilyen megjegyzéssel leltározott ingóságot pedig a közjegyző nem adhatja át.[11]
Eleve kérdéses, hogy a szemlének van-e értelme, amikor annak keretében csak kis értékű bútorok, műszaki eszközök és használati tárgyak kerülhetnek felvételre, tehát olyan ingóságok, amelyeket - mivel nem értékesíthetők - a végrehajtó eleve nem foglalna, illetve amelyek a hatályos jogi szabályozás szerint nem foglalhatók[12], így a hagyatéki tartozások fedezésére nem szolgálhatnak.
A hagyatéki leltározás személyi és tárgyi feltételeinek relatív szűkössége pedig - bárki is a hatáskör birtokosa - mindig akadálya lesz annak, hogy a jogalkotó szándéka szerinti, lehetőleg teljes mértékű hagyatéki összeírás a megfelelő időben, a megfelelő állagban és az egyéb érdekeltek segítő közreműködése mellett történhessen meg, és e körülményeken érdemben a biztosítási intézkedések alkalmazhatósága sem változtat.
A visszautasítás legfőbb oka a gyakorlatban, hogy a hagyatéki terhek meghaladják a leltározott hagyaték értékét, ideértve azt az esetet is, amikor a hagyaték megszerzésének tényleges költségei vagy a fenntartásával járó későbbi kiadások várhatóan magasabbak[13], mit az örökléstől remélt anyagi előny (negatív egyenlegű hagyaték), de akár kényelmi szempont[14], illetve nemtörődömség is állhat a háttérben.
Döntő jelentőségű tehát, hogy a hagyaték negatív egyenlegűnek minősíthető-e, ennek megállapításához legalább a leltározott vagyon értékének objektíven kellene rendelkezésre állnia, ez azonban több problémát is felvet:
- A hagyatéki ingatlanok forgalmi értéke az ingatlan fekvése szerint illetékes települési önkormányzat jegyzője által az illetékekről szóló törvény szerint kiállított adó- és értékbizonyítványon alapul[15]. Az Itv. 102. § (1) bekezdés e) pontja szerint a forgalmi érték az a pénzben kifejezett érték, amely a vagyontárgy eladása esetén az illetékkötelezettség keletkezésekor volt állapotában - a vagyontárgyat terhelő adósságok, továbbá az ingatlanon a vagyonszerző javára az elidegenítéskor megszűnő bérleti jog figyelembevétele nélkül - árként általában elérhető.
- 263/264 -
A települési önkormányzatoknak és önkormányzati hivataloknak (helyi ingatlanadó esetét kivéve) nincs és nem is lehet olyan adatbázisuk, amelyből az ingatlanok értékét objektíve meghatározhatnák: ingatlan-átruházásoknál nem működnek közre, a földügyletekkel kapcsolatos teendőik még az ügylet jóváhagyása előttiek, így az azokban megjelölt értéket a mezőgazdasági igazgatási szerv még nem fogadta el, illetékkiszabási feladatkörük nincs, annak eredményéről pedig nem szereznek tudomást. Így a leltárban szereplő érték a valóságot olykor meg sem közelítő becslésnek tekinthető, és szomszédos településeken is jelentős eltéréseket mutat[16]. Az illetékkiszabás során az adó- és értékbizonyítvány az adóhatóságot sem köti.
- Az ingóságok értékelése még kevésbé objektív: leltárba vételük előtt az öröklésben érdekeltek - az érték meghatározását megkönnyítő adatok közlésével, a tárgy általuk becsült értékének megjelölésével - nyilatkozatot tehetnek[17], az értéket azonban végső soron szintén a jegyző (hatáskörében eljáró hagyatéki leltárelőadó) állapítja meg.
- Az örökhagyót megillető pénzbeni követelések értéke a nyilvántartó szervezet közlésén alapul, amelyek egyenlege bizonyos esetekben folyamatosan változhat (például bankszámla kamata, költsége). Utóbbi esetben a közjegyző[18] az öröklés megnyíltának időpontjában fennálló egyenleget tünteti fel, ez lesz a hagyaték összértékének alapja, holott az örökös által ténylegesen birtokba vehető összeg ennél jóval kevesebb vagy több is lehet.
- A devizaszámla egyenlege vagy a külföldi vagyontárgy értéke meghatározott időpontbeli árfolyamon átszámítva kerül a hagyatékátadó végzésbe, és az érték az örökös rendelkezési jogának gyakorlásáig is folyamatosan változik.
- Munkabér jellegű hagyatékban probléma, hogy az adók és járulékok levonása utáni nettó összeget kell-e figyelembe venni vagy a bruttó bért, tekintettel arra is, hogy a hagyatékátadást követő adómegállapítás során derül ki, terheli-e az örököst további közteher-fizetési kötelezettség vagy éppen visszatérítésre jogosult.
- Gazdasági társaságban részesedést a halálkori mérleg alapján kellene leltározni, a gyakorlatban azonban közjegyzői megkeresésre sem érkezik mérleg, így az örökhagyó vagyoni betétjének, törzstőkéből való részesedésének vagy régebbi mérleg alapján vagy a névértékén kerül rögzítésre az érték, amely nyilván semmit sem mond a cég (és így a hagyaték) tényleges értékéről.
- Egy adott vagyontárgy pillanatnyi pénzbeni értéke gyakran nincs közvetlen összefüggésben a megszerzésével járó tényleges vagyonnövekedéssel vagy -csökkenéssel. Például a szántó a művelésével vagy haszonbérbe adásával az elidegenítése nélkül is hasznot hajt, az erdőben a növekvő faanyag egyre nagyobb értéket képvisel; ellenben egy gépjármű értéke folyamatosan csökken, pedig a fenntartása rendszeres költséggel jár (közterhek, szerviz, biztosítás).
- A közjegyző is csak a rendelkezésére álló iratok, adatok alapján tudja átadni a hagyatékot, a hagyatéki eljárásban bizonyítás nincs, a hagyatékátadó végzés pedig nem ítélet hatályú. Mivel az öröklési igény nem évül el, ha utóbb újabb vagyontárgy válik ismertté, póthagyatéki eljárásnak van helye[19], a póthagyaték értéke pedig alapvetően módosíthatja a hagyatéki vagyontárgyak és terhek arányát, de a visszautasító fél már nem örökölhet. Ha pedig újabb hagyatéki teher merül fel, az a hagyatékátadó végzés szerinti örököst a Ptk. vonatkozó szabályai szerint terheli. Ezen okokból az alaphagyatéki eljárás nem ismételhető meg[20]. E jogi kockázatokat végső soron és kizárólag az örökösöknek kell mérlegelniük, ha viszont nem kívánnak semmiféle kockázatot vállalni, egyszerűen visszautasítanak. Emiatt különös jelentősége van annak, hogy a kiskorú nevében tett visszautasító nyilatkozat jóváhagyása iránti gyámhivatali eljárás alapjául szolgáló tényállást az ügyfélnek kelljen igazolnia, és ezzel a döntése jövőbeni következményeit viselnie, helyette a tényállás igazolásában sem a közjegyző, sem a gyámhivatal ne működjön közre.[21]
- A hagyatéki tartozások a késedelmi kamatokkal és az igényérvényesítési költségekkel emelkednek; ez a hagyaték átadásakor még nem vehető figyelembe, csupán az örökhagyó halálakor fennálló mérték az irányadó, hiszen a hagyatékot az öröklés időpontjában meglévő vagyon és terhek alkotják, ezen alapul az örökös felelőssége. A gyakorlatban azonban az örökös a visszautasítás mérlegelésekor a vagyon tényleges értékének és a terhek várható mértékének az arányát mérlegeli, majd ennek ered-
- 264/265 -
ményéhez képest nyilatkozik, és a közjegyző nem szoríthatja ettől eltérő - dogmatikai - szempontok figyelembevételére.
- A hagyatéki tartozások jogosultja gyakran csak a hagyaték átadását követően szerez tudomást az adósa haláláról, így akkor lép színre, amikor az örökös a hagyatékot már birtokba vette; ekkor a visszautasításának sem jogalapja, sem fóruma nincs, mert ilyen okból a hagyatéki eljárást megismételni nem lehet[22]; az újonnan bejelentett követelés viszont alapvetően módosíthatja a hagyaték egyenlegét.
- A hagyatéki terhek körébe tartozó temetési költség mértéke az eltemettetésre köteles[23] személy választásától vagy a köztemetést megrendelő önkormányzat döntésétől függ. Mindkét esetben eleve kérdéses, hogy e költséget egyáltalán figyelembe szabadna-e venni a hagyaték értékének kiszámításánál, hiszen annak mértéke az első esetben a visszautasítani kívánó örököstől függ, a második esetben pedig a szociális igazgatásról és szociális ellátásokról szóló 1993. évi III. törvény 48. § (3) bekezdése értelmében az önkormányzat az örökhagyó eltemettetésére köteles személyt a köztemetés költségeinek megtérítésére közvetlenül is kötelezheti - tehát tekintet nélkül arra, hogy örökösnek minősül-e vagy sem.
- Sok esetben értelmezhetetlen, hogy az örökhagyó miként adósodhatott el végletesen, így a negatív egyenlegű hagyatékért nem terheli-e valamiféle gondatlanságból a hagyatéki hitelezőt is felelősség.[24]
Mindezekből következik, hogy a hagyatéki eljárásban sem a hagyatéki vagyontárgyak értéke, sem a hagyatéki terhek mértéke objektíven nem áll rendelkezésre, így ezek mechanikus összevetése nem igazít el abból a szempontból, hogy minden esetben és mindenkinek kell-e biztosítani a visszautasítás jogát, avagy az öröklés a (kiskorú) örökös érdekében áll-e.
A fentieknek az a következménye, hogy az örökös a hagyatéki eljárásban valójában csak a leltározott hagyatékot utasítja vissza, mégis a teljes öröklésből kiesik, így minden hagyatéki teher viselésének a kötelezettsége alól mentesül, míg a hagyatékba tartozó, de nem leltározandó, illetve nem leltározott vagyontárgyak felett mégis rendelkezhet.
Valójában az arra vonatkozó teljes fejtegetést, miszerint indokolt-e lehetőségként megengedni az örökösnek vagy az örökösök egy körének, hogy a hagyatéki aktívák és passzívák mérlegelésével döntsön az öröklésről vagy a visszautasításról, feleslegessé tenné az a lényeges körülmény, hogy az örökös felelőssége a hagyatéki tartozásokért korlátozott: a hagyaték tárgyaival és azok hasznaival felel a hitelezőknek; ha a követelés érvényesítésekor a hagyaték tárgyai vagy hasznai nincsenek az örökös birtokában, az örökös öröksége erejéig egyéb vagyonával is felel[25], így az öröklés miatt jogszerűen valójában senki sem kerülhet egzisztenciális veszélybe.
Ha a hagyaték a terhek kielégítésére nem elegendő, az örökösnek pusztán annyi a szerepe, hogy közli a hagyatéki tartozások jogosultjaival: a hagyatéki tartozásokért való felelősség szabályai szerint már nem terheli teljesítési kötelezettség. A visszautasítás negatív egyenlegű hagyaték esetén ezt a feladatot helyezi át végső soron a szükségörökös Államra az örökhagyó családtagjairól, rokonairól - nem kis többletteherrel.
Az örökség visszautasításának joga minden örököst megillet, amíg kifejezetten vagy hallgatólag le nem mondott e jogáról.
A gyakorlatban így olyan személy is visszautasíthat[26], aki:
- az örökhagyó leszármazójaként elmulasztotta a szülőtartást, a bérlakásban felhalmozott lakbér- és közműtartozással, a tartást pótló kölcsönökkel vagy szociális térítési díj hátralékkal terhelt hagyaték meg nem öröklésével pedig e kötelezettségének utólag sem viseli az anyagi terhét;
- túlélő házastársként az örökhagyóval annak haláláig élet- és vagyonközösségben élt, a hagyatéki tartozást (jellemzően folyószámlahitelt vagy ingatlanfedezet nélküli személyi kölcsönt) közös létfenntartásuk vagy költekezésük eredményezte;
- az örökhagyó túlélő házastársaként a szükségörökös Állammal szemben a temetési költség megtérítése iránt hagyatéki hitelezői igényt jelent be;
- az örökhagyó gyermekeként saját céljaira fordíthatta az örökhagyó által az ő részére adósként felvett, most hagyatéki tartozást megtestesítő kölcsönt;
- az örökhagyótól életében ajándékba kapta annak ingatlan-vagyonát, és így a hagyatékot már csak kis értékű ingóságok alkotják;
- a kis értékű, csekély tulajdoni hányadokból álló leltározott ingatlan-hagyatékot visszautasítja, az örökhagyó tulajdonát képező, szintén alacsony, de az ingatlan-ha-
- 265/266 -
gyaték értékét meghaladó értékű ingóságokat azonban továbbra is birtokolja és sajátjaként használja;
- a kis egyenlegű, de tartozást nem mutató számla megöröklése és megszüntetése helyett ezt az ügyintézést végső soron az Államra mint szükségörökösre hárítja;
- a háztartásában az örökhagyó hagyatéki tartozást jelentő áruhiteléből szerzett, kötelezően nem leltározandó, a leltározás során figyelmen kívül is maradt vagyontárgyat birtokol[27];
- az örökhagyó tulajdonát képező, de általa intézményi elhelyezése miatt már nem lakott ingatlant használja, és ott - az örökhagyó nevén - közműtartozásokat halmoz fel;
- a hagyatéki tartozás adósa, amely tartozás az örökhagyót kezesként terhelte[28];
- abba a személyi körbe tartozik, aki akkor is részesedne a hagyatékból (kötelesrész), ha az örökhagyó a végrendeletében kizárta volna az öröklésből[29];
- az örökhagyó eltemettetésére a törvény alapján köteles, és az általa megrendelt temetés vagy az eltemettetési kötelezettség elmulasztása miatt szükséges köztemetés költsége fordítja negatívba a hagyaték egyenlegét;
- a kis értékű ingatlan társtulajdonosa, miközben saját tulajdonrésze érintetlen marad[30];
- a kis értékű mezőgazdasági földet az Államnak felajánlhatta volna[31], ehelyett - a terhek, elsősorban a hagyatéki eljárási költségek alóli mentesülés érdekében[32] - visszautasított.
Ilyen esetekben kérdéses, hogy mi indokolta az örökösnek biztosított visszautasítási jogot, hiszen az öröklési jog nem független eleme a jogrendszernek, az örökhagyó halálával hagyatékának más jogágakkal való kapcsolata nem szakad meg, sőt, az öröklés mint általános jogutódlás folytán a különböző jogágak szálai itt összefutnak. A jelenlegi szabályozás mellett azonban ezek az összefüggések - így a nevezettek kötelezettségei és közrehatásai is - nagyrészt figyelmen kívül maradnak.
Észszerűbb megoldást jelentene, ha egy bizonyos személyi kör, így különösen a kötelesrészre is jogosultak, az örökhagyó leszármazója, házastársa és szülője, továbbá akit az örökhagyó irányában tartási kötelezettség terhelt[33], illetve aki ezeken túl az örökhagyóval közös háztartásban élt (élet- és/vagy vagyonközösségben), nem utasíthatná vissza az örökséget, hanem felelős jogalanyként már az örökhagyó életében kellene megtennie a megfelelő jogi lépéseket az öröklésből kiesése érdekében, így például az önhibájából eladósodó, rendezetlen életvitelű személlyel öröklésről lemondási szerződést kötne - a leszármazóira is kiterjedő hatállyal, vagy a leendő örököstársak rendelkeznének a várt örökségről. Arra az esetre, ha az örökhagyó (vagy az örököstárs) ilyen megállapodásra nem lenne hajlandó, bevezethető az örökhagyó életében tehető visszautasítás, a leszármazókra is kiterjedő hatállyal, utólagos "pótlásának" (hamisításának) kiküszöbölése érdekében megfelelő alakiságokkal és a Magyar Országos Közjegyzői Kamara Végintézkedések Országos Nyilvántartásába (a 4/2009. (III. 6.) IRM rendelet szerinti Végrendeletek Országos Nyilvántartásába) történő bejegyzéssel.
Az itt sorolt személyi kör visszautasítása valójában jelenleg sem érvényes, hiszen - kevés kivétellel - a közeli hozzátartozók az örökhagyó halála után is hozzáférnek az ingóságokhoz, a vele közös háztartásban élt személyek változatlanul tovább használják az örökhagyó tulajdonát, ezzel lemondva a visszautasítás jogáról, e körülmények vizsgálata azonban meghaladja a hagyatéki eljárás jogi lehetőségeit és erőforrásait, és jellemzően a szükségörökös sem méri fel és veszi birtokba utólag e használati tárgyakat (nyilván gazdaságossági szempontokat mérlegelve), pedig a visszautasításos hagyatéki ügyek zömében kis értékű ingóságok és azok becsült értékét épp csak meghaladó összegű tartozások állnának egymással szemben.
A visszautasítás folytán csak a visszautasító örökös esik ki az öröklésből és az öröklési rendben utána következők lépnek a helyébe.
Ez mindaddig nem jelent aránytalan nehézséget az eljárásban, amíg a visszautasítás célja a leltározott hagyaték egyéb örökösnek juttatása, és ez átruházási egyezséggel nem érhető el (például a külföldön élő örökös számára pusztán a távolság miatt észszerűtlen hazai tulajdont szerezni vagy hagyatéki teherért felelőssé válni), avagy az átruházásnak kifejezett jogi akadálya van (például a me-
- 266/267 -
zőgazdasági föld közeli hozzátartozónak nem minősülő örökösök között lenne ingyenes jogügylet tárgya). Ilyenkor persze a szerző fél öröklés jogcímén szerez, a jogutódlás hatályával.
Mivel a visszautasítással az esetek túlnyomó részében olyan hagyatéki vagyonok érintettek, amelyekben a passzívák meghaladják az aktívák értékét, egyetlen örökösként érdekeltnek sem áll érdekében az öröklés, ezért a "visszautasítási láncolat" addig tart, amíg az Állam nem válik szükségörökössé. E körben a Ptk. - szándéka ellenére - nehezítette a helyzetet azzal, hogy a törvényes öröklést a dédszülői parentélára is kiterjesztette, még több potenciális visszautasító érdekeltet teremtve; a települési önkormányzat örökössé tételekor[34] viszont ezt már mellőzte.
Amikor azok sem kívánják megörökölni a hagyatékot, és ezáltal - akár csak részben, korlátozott mértékben - felelőssé válni az örökhagyó tartozásaiért, akik vele egy háztartásban éltek vagy közeli rokonok (még akkor is, ha ez a státuszuk annyit jelentene, hogy közlik a hitelezőkkel: a temetési költség és a közjegyzői díj "felemésztette" az örökösi felelősségüket), úgy erre még kevésbé lehet számítani a távolabbi rokonság részéről. Utóbbiak számára már megmagyarázhatatlan, hogy mi keresnivalójuk egy ilyen ügyben, egyáltalán miért kérdezi meg őket bárki is arról, hogy a túladósodott hagyatékot meg akarják-e örökölni, akár olyan örökhagyó után, akit nem is ismertek, hiszen a józan ész alapján bizonyos a nemleges válasz.
Az öröklési rendben előbb következő személy visszautasítása a soron következőnek a hagyaték megnyíltára visszamenően keletkeztet szerzést, így kezelhetetlen az a helyzet, ha utóbbi örökös az örökhagyót követően - nyilván visszautasító nyilatkozat megtétele nélkül, amelyet örökösként bizonyosan megtett volna - elhunyt, hiszen az örökhagyó halálakor még nem lett örökös, sőt, a saját halálakor sem volt az, hanem mások visszautasítása alapján a halála után lett azzá, mert túlélte az örökhagyót, így nem esett ki az öröklésből.
A visszautasítások láncolata tovább gyűrűző anyagi veszteségeket, gazdasági károkat és egyéb érdeksérelmeket okoz minden érdekeltnek és közreműködőnek:
- A hagyatéki eljárás több évig is elhúzódhat, hiszen minden ügyfélnek megfelelő határidőt kell biztosítani a hagyatéki vagyon és a terhek megismerésére, majd a mérlegelésre, illetve a nyilatkozattételre; a külföldre szánt küldemények kézbesítési nehézségeivel (elhúzódása, megismétlésének szükségessége), az európai kézbesítési szabályoknak való megfelelés[35] többletköltségeivel is számolni kell, a külföldi érdekeltnek pedig a kellő alakiságok biztosítása (közjegyzői, konzuli közreműködés, apostille, diplomáciai felülhitelesítés) okoz nehézséget; kiskorú esetén a gyámhivatalt is be kell vonni.[36]
Egy személyi kör kiesése és újabbnak az eljárásba lépése gyakran egy-egy, az ügyet érdemben elő nem mozdító hagyatéki tárgyalást tenne szükségessé.[37] Ha ezt mind a megidézetteknek, mind a közjegyzőnek rendkívül terhes, és érdemi eredményre nyilván nem vezető feladatot a közjegyző azzal próbálná elkerülni, hogy az érdekelteket írásbeli nyilatkozattételre hívja fel (ami szintén egy újabb feladat), figyelmeztetve őket, hogy ha határidőre nem utasítanak vissza, ez a visszautasítás jogáról való hallgatólagos lemondásként értelmezendő, akkor beleütközik abba a szabályba, hogy a visszautasításra való felhívás jogvesztő határidővel csak érdekelt kérelmére történhet[38], hivatalból nem, kérelmező érdekelt pedig az örökösként érdekeltek között nyilván nem akad, a hitelezők részéről pedig a közjegyzővel való olyan szintű együttműködést kívánna meg, amely adminisztrációs terheiket a végletekig növelné, illetve a közjegyző pártatlansága és függetlensége is aggályossá válna.[39]
- A kiskorú örökösként érdekeltek törvényes képviselő útján tett visszautasító nyilatkozatainak elbírálása jelentős munkaterhet jelent a közigazgatásnak, gyakorlatilag feleslegesen, hiszen ha felmenőjük számára nem volt vállalható az öröklés, az eltartott, érdekeiben a visszautasító örökös mint törvényes képviselő védelmére szoruló kiskorú számára még kevésbé az; esetében a szülője ugyanúgy mérlegel, mint amikor még ő maga volt örökösi pozícióban.
Mielőtt az eljárást a Ptk. 2:15. § (1) bekezdés b) pontjának módosítása útján a gyámhivatalok mellőzésével[40] próbálnánk gyorsítani, vegyük figyelembe a Kúria mellett működő Új Ptk. Tanácsadó Testület véleményét: "A folyamatban lévő hagyatéki eljárásban a törvényes képviselőnek a kiskorú által tett, őt öröklési jogviszony alapján megillető jogokat vagy kötelezettségeket érintő jognyilatkozathoz, annak elbírálása előtt, nem lehet mellőzni a gyámhatósági hozzájárulás beszerzését. A gyámhatóság-
- 267/268 -
nak kell, a kiskorú legfőbb érdekét szem előtt tartva érdemben mérlegelnie a körülményeket annak eldöntése során, hogy ad jóváhagyást vagy sem. A közjegyzőnek a hagyatéki eljárásban nincs módja ezeknek a körülményeknek a feltárására. Ezért indokolt ennek a döntésnek gyámhatósági hatáskörben maradása."[41]
A szülő saját visszautasítása negatív egyenlegű hagyaték esetén akár azt is felvetheti, hogy törvényes képviselőként felelősen járt-e el az öröklési rendben utána következő kiskorú érdekében; amikor ugyanis a gyámhivatalhoz fordul jóváhagyásért, gyakorlatilag abból a hátrányos helyzetből kéri sürgősen kimenteni a kiskorút, amelybe ő maga hozta. Ráadásul ilyen esetekben - szigorúan véve - érdekellentét lép fel a kiskorú és a törvényes képviselője között, amely eseti gyám kirendelését tenné szükségessé, tovább növelve a közjegyzőnek (megkeresés), a gyámhivatalnak (kirendelés) és egy eseti gyámnak a visszautasítások kapcsán keletkező feladatait.
- Többszörösére emelkednek az eljárási készkiadások és az egyéb költségek. A szükséges magasabb példányszám nem csak egy adott dokumentum előállításának költségét, hanem a ráfordítandó munkaterhet is növeli (nyomtatás, leválogatás, borítékolás, címzés, postakönyv kitöltése stb.), az összetett ügy eleve többféle közbenső végzést tesz szükségessé, a hagyatékátadó végzésben a visszautasítási láncolat hibátlan levezetése aránytalan munkateher-többletet és időráfordítást igényel, a postaköltség pedig az elmúlt időszakban küldeményenként 300 Ft körüli összegről 1.000 Ft közelébe emelkedett, és az energiaválság miatt további növekedése várható.
- A hagyatéki tartozásokat terhelő járulékok (késedelmi kamatok) és a hitelező adminisztrációs költségei tovább emelik a passzívákat, növelve az örökös, leggyakrabban a szükségörökös Állam terheit.[42]
- Eközben az aktívák értéke akár még csökkenhet is pusztán az idő múlásával (például gépjármű), de a lakatlan lakóingatlan észszerűen biztosítási intézkedéssel sem kivédhető[43] állagromlása, a beépítetlen terület elvadulása is itt értékelendő, ebből a szempontból is hátrányosabb helyzetbe hozva az örököst, a szükségörökös Államot.
- A hagyatéki hitelezők számára az elhúzódó hagyatéki eljárás a meddő várakozás ideje, amely után - hiszen a hagyaték egyenlege negatív - az időközben a késedelmi kamatokkal és adminisztrációs költségekkel megemelkedett követelésük még kisebb hányadának a megtérülése várható.
- A közjegyzőnek olyan eljárást kell hivatalból lefolytatnia, amelynek már a hagyatéki vagyon tisztázásakor sejthető a kimenetele, az Állam várható öröklése (hacsak valamely érdekelt el nem mulaszt visszautasítani), mégis több éven keresztül kénytelen felkutatni (vagy a hagyatéki leltárelőadóval felkutattatni) az öröklési rendet, folyamatosan saját forrásból[44] finanszírozva a hagyatéki ügy befejezésekor várható, az ügyértékhez igazodó, így az eljárás folyamán nem emelkedő munkadíjának a sokszorosát kitevő készkiadásokat, amelyek megtérülése kérdéses (hiába végrehajtható a költségjegyzéke, a beszedése érdekében indítandó végrehajtási eljárás - az egyéb hagyatéki tartozásokra is tekintettel - szintén csak további költségeket és adminisztratív terhet generál, a megtérülés reménye nélkül). Mivel az eljárás hivatalból is lefolytatandó, a költségek felek általi előlegezésének[45] elmulasztásakor sem maradhatnak el a szükséges eljárási cselekmények, nem mellőzhető az idegen nyelvű beadványok megkeresésre adott válaszai magyarra fordítása. A hagyatékátadó végzés kiadása sem köthető a díj megfizetéséhez[46], helyette a közjegyzőt a hagyatékon törvényes zálogjog illeti meg a közjegyzői díj erejéig, utóbbi bejegyeztetése, illetve a vagyontárgy birtokosának értesítése szintén adminisztrációval és költséggel jár, egy végrehajtási joggal terhelt ingatlan esetében pedig ettől sem remélhető a megtérülés.
- A jelenlegi szabályozás a gyakorlatban szembe megy minden (a nemperes eljárásokra megfelelően alkalmazandó) perkoncentrációs és pergazdaságossági törekvéssel.
Összességében tehát a visszautasítás parttalan gyakorlati megnyilvánulása az egész nemzetgazdaság számára káros folyamat, hiszen a józan ész és a gazdaságosság szempontjából felesleges eljárások folynak több fórum előtt, felesleges költségeket okozva minden érintettnek, az eljárások elhúzódása pedig a gazdasági forgalom biztonságát és ezáltal a jogrendszerbe vetett bizalmat is csökkenti.
- 268/269 -
E problémákra megoldást jelentene, ha a visszautasítás a leszármazókra is kiterjedő hatállyal történhetne, azzal, hogy az ettől eltérő, csak személyes kiesést eredményező visszautasítást külön nevesíteni kellene[47]. Ha az öröklésről lemondás megengedett a leszármazókra kiterjedően[48], annak ellenére, hogy annak időpontjában előre nem ismert a várható hagyatéki vagyon (és már élő kiskorú leszármazó esetében sem kell gyámhivatali jóváhagyás), nem lehet elvi akadálya a leszármazókra is kiterjedő hatályú visszautasításnak akkor, amikor már ismert a hagyaték negatív egyenlege.
Bevezethető lenne a visszautasításnak egy olyan formája is, amely a közvetlen örökösök megfelelő nyilatkozaton alapuló kiesése esetén azonnal az Állam öröklését eredményezné.
A külföldi jogok a felsorolt nehézségeket akként próbálják elkerülni, hogy a visszautasító nyilatkozat megtételére törvényi határidőt szabnak, amelynek elteltével az öröklésre jogosult visszavonhatatlanul örökösnek minősül[49]; nagyfokú felelősséggel, elvárhatósággal, jóhiszeműséggel és tisztességgel, amelyeket a magyar jogrend éppúgy megkövetel.[50]
Az öröklés (és a nem öröklés) a természetes személyek jogutódlása révén mint a civilizáció és a társadalmi együttélés fennmaradásának egyik jelentős jogi eszköze, ehhez képest a visszautasítással okozott eljárási problémák ellenére meglepően könnyen teljesíthetők megtételének követelményei, ellentétben az öröklési jogba tartozó egyéb jognyilatkozatokkal.
A szabályozás lényegi pontjai:
- az örökös egyoldalú, nem címzett jognyilatkozata;
- a hagyatéki eljárásban vagy azon kívül is meg lehet tenni (a régi Ptk. szerint csak a közjegyzőnél volt megtehető);
- tartalma szerint jelzi, hogy nem kíván örökölni, a hagyatékban részesedni;
- csak az öröklés megnyílta (az örökhagyó halála) után tehető meg;
- nincs időbeli korlátja;
- addig tehető meg, amíg az örökös a visszautasítás jogáról akár kifejezetten, akár hallgatólagosan le nem mondott.
A visszautasító nyilatkozat tehát sem alakszerűséghez, sem határidőhöz nincs kötve; a beadványokra előírt, a Het. 2. § (1) bekezdése alapján alkalmazandó Pp. 114. § (3) bekezdése szerint azonban legalább teljes bizonyító erejű magánokiratban kell előterjeszteni.
Ezzel szemben például a német jog szigorú: a nyilatkozatot a hagyatéki bíróság előtt személyesen vagy közjegyző által hitelesített nyilatkozatban kell megtenni.[51]
Az örökösöknek, ha a törvényes öröklés rendjétől eltérően kívánnak örökölni, rövid idő áll rendelkezésre a megállapodásra és nyilatkozattételre, hiszen attól az időponttól, hogy a hagyatéki leltárelőadó az örökhagyó haláláról az anyakönyvvezetőtől értesül, a leltárt 30 napon belül kell elkészíteni, a közjegyző pedig főszabály szerint a hagyatéki leltár hiánytalan és szabályszerű beérkezését követő 45 napon belül, egyezség esetén a hagyatéki leltár beérkezését követő 30 napon belül meghozott jóváhagyó vagy a jóváhagyást megtagadó végzés jogerőre emelkedésétől számított 30 napon belül adja át a hagyatékot, feltéve, hogy nincs szükség további eljárási cselekményre.[52]
Ezzel szemben a visszautasító nyilatkozat megtételére nincs határidő, így a kialakult gyakorlat szerint előfordulhatnak a következő esetek is:
- ha az örökös szabályszerű idézés ellenére a hagyatéki tárgyaláson nem jelenik meg, akkor - bár az idézésben figyelmeztetést kap, hogy távollétében örökrésze a törvényes öröklés rendje szerint átadásra kerül a részére - a fellebbezése mellett benyújtott visszautasító nyilatkozata eredményes lehet, ha olyan körülményre hivatkozik, amely alapján távolléte nem értelmezhető a leltározott hagyaték elfogadásaként, például azt állítja, hogy nem ismerte a hagyatéki terheket (nincs tehát elvárhatóság);[53]
- ha egy érdekelt ugyan nem fellebbezett, de a tárgyaláson meghozott hagyatékátadó végzés kézbesítését követően küldi meg visszautasító nyilatkozatát, az elkésett, nyilván nem lehet már figyelembe venni; ha azonban egy másik érdekelt fellebbezése folytán a hagyatékátadó végzést hatályon kívül helyezik, az újraindult eljárásban ezt a visszautasító nyilatkozatot már figyelembe kell venni, pedig a fellebbezési ok az érintett vonatkozásában nem állt fenn;[54]
- 269/270 -
- ha a törvényes örökös közjegyzői felhívásra sem intézkedik a kiskorú nevében tett visszautasítás gyámhivatali jóváhagyásának beszerzése iránt, akkor a közjegyzőnek a Het. 16. § (1) bekezdésének helyes értelmezése mellett megfelelő határidő tűzése és a szükséges iratok megküldése mellett meg kell keresnie az illetékes gyámhivatalt a jóváhagyó vagy a jóváhagyást megtagadó hatósági határozat megküldése iránt, a gyámhivatal pedig e megkeresésre a Gyer. 26/B. § (1) bekezdése ellenére hivatalból idézve a törvényes képviselőt jóváhagyja a visszautasítást, akkor a közjegyzőnek azt annak ellenére figyelembe kell vennie, hogy e törvényhely adat és irat beszerzését írja elő, nem jognyilatkozatét; ha a közjegyző e megkeresést elmulasztja, mind a mulasztó örökös, mind a gyámhivatal eredményesen fellebbezhet.[55]
A visszautasítás érvénytelen, ha az örökös kifejezetten vagy ráutaló magatartással lemondott a visszautasítás jogáról, ez a körülmény azonban - hacsak az érintett el nem ismeri - nem derül ki, az eljárásban nem válik ismertté, mert ennek vizsgálata (mivel bizonyítást igényelne) meghaladja a közjegyző hatáskörét. A sorban későbbi örökösnek, avagy a szükségörökösnek kellene pert indítania annak megállapítása érdekében, hogy a visszautasítás a fenti okból érvénytelen, és így nem ő az örökös, hanem az alaptalanul visszautasító személy.
Ha a visszautasító örökös utóbb nagyobb értékű póthagyatékról szerez tudomást, vagy a jelentős hagyatéki tartozásról kiderül, hogy például hitelfedezeti biztosítás teljesítése folytán nem kell megfizetni, visszavonná a visszautasító nyilatkozatot. Azt azonban visszavonni nem lehet, még akkor sem, ha arról más érdekelt még nem szerzett tudomást.[56] Így a visszautasítás hatályát utóbb már csak megszüntetni lehet: az érdekeltek közös megegyezésével a hagyatéki eljárás során vagy a saját jognyilatkozat bíróság előtti megtámadásával.
Ez azonban ismét több problémát vet fel:
- a visszautasítás (láncolata) először a hagyatéki eljárás elhúzódásához vezet, utána pedig a hagyaték végső sorsa csak egy (vagy több) per során dőlhet el;
- ha a sorban utolsó visszautasító hatálytalanítja így a nyilatkozatát, a hagyatékátadó végzés szerinti örökös érdeke sérül, aki a hagyatéki eljárás költségeit viselte, sőt esetleg a hagyatéki tartozásokat is rendezte;
- ha egy "köztes" vagy netán az első visszautasító válik ezáltal örökössé, mi lesz a további érdekeltekkel? Esetleg egy nyilatkozat-megtámadási láncolat indul a visszautasítási láncolat fordított sorrendjében?
A közjegyző nem bíró, bizonyítékokat nem mérlegelhet, vitás jogi kérdéseket nem dönthet el, ha viszont a felek szándéka jogszabályba ütközik, az egyezség jóváhagyását meg kell tagadnia[57], egyéb megállapodás esetén pedig meg kell állapítania, hogy az nem szolgálhat a leltározott hagyaték átadásának alapjául.[58] Az azonban kérdéses, joga van-e alakszerű visszautasítás figyelmen kívül hagyására olyan alapon, hogy az érvénytelen, mert az érintett a visszautasítás jogáról kifejezetten vagy hallgatólag már lemondott.[59]
Mindezek alapján a hagyatéki eljárás mint nemperes eljárás visszautasítási láncolat esetén nem tölti be rendeltetését, mert nem előzi meg a jogvitákat és így nem tehermentesíti a bíróságokat.
Külön is visszautasítható a mezőgazdasági termelés célját szolgáló föld, a hozzá tartozó berendezési, felszerelési tárgyak, állatállomány és munkaeszközök öröklése, ha az örökös nem foglalkozik hivatásszerűen mezőgazdasági termeléssel.
E látszólag egyszerűen alkalmazható rendelkezés is számos problémát vet fel.
Mi a mezőgazdasági termelés célját szolgáló föld? A fogalom nem a korábbi szabályozás szerinti termőföld, de nem azonos a mező- és erdőgazdasági földek forgalmáról szóló 2013. évi CXXII. törvény 5. § 17. pontja szerinti mező-, erdőgazdasági hasznosítású földdel[60] sem, hanem akár a bevetett belterületi beépítetlen terület is ilyennek minősülhet, míg például egy zártkerti kertként nyilvántartott ingatlan is lehet a gyakorlatban például nyaraló. Az eljárás sajátosságaiból következik, hogy e minőséget a közreműködő hatóságok nem vizsgálhatják jogvitának nyitva teret.
Szintén nem vizsgálható, hogy az így visszautasító örökös valóban nem foglalkozik-e hivatásszerűen mezőgazdasági termeléssel, csak éppen gazdálkodóként nem éri meg neki a szétszórtan elhelyezkedő, kis területű és értékű ingatlanok megszerzése.
A hivatásszerűség megítélése is kérdéses: ha az örökös nem szerepel a földműves nyilvántartásban, már visszautasíthat? Ha őstermelő, családi gazdálkodó, vagy netán mezőgazdasági vállalkozás vezető tisztségviselője, személyesen közreműködő tagja vagy ilyennél foglalkozta-
- 270/271 -
tott, akkor hivatásszerűen foglalkozik mezőgazdasági termeléssel?
A leltározott "mezőgazdasági termelés célját szolgáló földek" közül esetleg választhat az örökös érték szerint, hogy csak egyes ingatlanok vonatkozásában utasítson vissza? Egyes álláspontok szerint ez nem tilos, ellenben ha a nyelvtani értelmezésen túl a jogszabály-értelmezés egyéb síkjait is vizsgáljuk, a jogalkotó a szóban forgó személyi kört azért kívánta mentesíteni az öröklés alól, mert hiányzik a kellő szakértelme, és még az esetleges értékesítésig sem tudná művelni, illetve rendben tartani a földet, így a "kiválogatás" nem lehet megengedett.[61]
E mezőgazdasági szakértelem kapcsán merül fel kérdésként, hogy ha a föld más használatában van, aki ezért ellenértéket fizet, mennyiben indokolt az örökösök "kiengedése" a föld megszerzéséből, hiszen ilyenkor nem hárul rájuk a földdel kapcsolatban semmilyen gyakorlati tevékenység, amelyhez különleges ismeret kellene. Különösen igaz ez az erdőre, ahol az erdőről, az erdő védelméről és az erdőgazdálkodásról szóló 2009. évi XXXVII. törvény 17. §-a szerint az erdőgazdálkodói jogok és kötelezettségek - a haszonvételi joggyakorlás kivételével - eleve az erdőgazdálkodót illetik, illetve terhelik.
E kérdésekre csak a bírói gyakorlatban születhetne megnyugtató válasz, ezen ügyek azonban nem jutnak el a bíróságra, a közjegyző pedig vitás kérdésekben nem dönthet, így meg kell engednie, ami kifejezetten nem tilos.
Egyértelmű, hogy az (alap)hagyatéki eljárásban örökösnek minősült személyt a póthagyaték vonatkozásában az általános visszautasítási jog nem illeti meg, ha azonban a leltározott póthagyaték mező-, erdőgazdasági hasznosítású föld, akkor a külön visszautasítás joga még megilletheti.
Ha azonban az (alap)hagyatéki eljárásban már örökölt földet, megilleti-e a póthagyatéki földek külön visszautasításának joga? Ismét hivatkozhatunk arra, hogy amit nem tilt a törvény, azt szabad, ezzel szemben a hagyaték egységének elve alapján kizárható a külön visszautasítás, mert az örökös a leltározott póthagyatékot is az örökhagyó halálakor szerezte meg, az (alap)hagyatéki eljárásban leltározott földekkel együtt, pusztán annak átadása, a (pót)hagyatéki eljárás időpontja későbbi, annak alapján, hogy mikor vált ismertté a póthagyatéki vagyon.
Fokozottan jelentkezik utóbbi probléma a földhivatalok által a földeken fennálló osztatlan közös tulajdon felszámolásáról és a földnek minősülő ingatlanok jogosultjai adatainak ingatlan-nyilvántartási rendezéséről szóló 2020. évi LXXI. törvény szerint kezdeményezett, általában több örökhagyó póthagyatékára kiterjedő, egyesített (pót)hagyatéki eljárásoknál, ahol az örökösök a jellemzően több évtizede elhunyt örökhagyó kis területű és értékű földjeit az Államnak ajándékozás helyett inkább visszautasítják (elindítva a visszautasítási láncolatot), annak érdekében, hogy mentesüljenek a föld értékét jóval meghaladó (túlnyomórészt a keletkezett készkiadásból álló) közjegyzői díj alól. Annak megállapítása érdekében, hogy a visszautasító korábban örökölt-e már az örökhagyó után vagy örökölt-e kifejezetten földet, így lemondott-e a visszautasítás jogáról, a közjegyzőnek az alaphagyatéki iratok beszerzésére különös gondot kell fordítania, földhivatal, bíróság, levéltár megkeresésével, azok felkutatása pedig e szervezeteknél is jelentős munkaterhet okoz. Ez a probléma egyszerűbben kezelhető lenne, ha a hagyatéki eljáráson kívül hirdetmény kerülne kihelyezésre, majd ha határidőre nem jelentkezne örökös, a földhivatal tulajdonosként jegyezné be az Államot, és csak abban az esetben kellene lefolytatni a (pót)hagyatéki eljárást, ha örökösként érdekelt lépne fel.
A kérdés újragondolását sürgetik az új föld-öröklési szabályok is[62], amelyek szerint, ha több örököstárs közösen örököl, az örököstársak annak érdekében, hogy az ingatlanon ne keletkezzen osztatlan közös tulajdon, osztályos egyezséget kötnek vagy az ingatlant átruházzák vagy az ingatlant egyben értékesítik vagy az állam javára felajánlják, ugyanis az ezzel járó ügyintézés alóli mentesülés szándéka könnyen visszautasítási láncolathoz vezethet.
Mindezek alapján, a fent írtak részleges megismétlése vagy kiemelése nélkül is megállapítható: kérdéses, hogy a visszautasítás egyértelműnek tűnő jogintézménye jelenleg megfelel-e a józan ész és közjó alaptörvényi követelményének, az elvárt erkölcsös és gazdaságos célnak, azonban a vázolt gyakorlati problémák megoldása jogalkotás útján nem tűnik lehetetlennek. ■
JEGYZETEK
[1] Az Alkotmánybíróság 1204/B/2005. számú és az abban hivatkozott határozataiban megnyilvánuló gyakorlatában az örökléshez való jog alanyi jogként (de nem alapjogként) magában foglalja az aktív és passzív öröklési jogot; az aktív öröklési jog hordozza a tulajdonjog egyik részjogosítványát, az örökhagyó jogát, hogy vagyonával halála esetére rendelkezhessen; a passzív öröklési jog pedig az öröklés jogcímén történő tulajdonszerzést jelenti, vagyis azt, hogy valakinek az örökhagyó halálával alanyi joga keletkezzék a tulajdonszerzésre. Jelen tanulmány az öröklést a passzív öröklési jog felől vizsgálja.
[2] Az öröklésről szólva mindvégig szem előtt kell tartani, hogy oka az örökhagyó halála, tehát egy tragikus esemény, ezért a jogi következmények tudatosulását megelőzi a pótolhatatlan veszteség érzése és a gyász, de éppígy azt is, hogy az öröklési eljárások nem kegyeleti cselekmények, szabályaik jogi szabályozást adnak, amelyek alkalmazója kizárólag a törvénynek alávetett és nem utasítható közjegyző, illetve bíró (időrendben).
[4] Vö. Új magánjog sorozat 4. Orosz Árpád, Weiss Emília: Öröklési jog - Anyagi jog (hvgorac Budapest, 2014.) 180. o., illetve Nagykommentár a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvényhez, Jogtár-formátumú kiadás (szerk. Vékás Lajos / Gárdos Péter) Vékás Lajos: Az örökség visszautasítása
[5] Régi Ptk. 600. § f) pont, 674-675. §; a Ptk. 7:4. § (2) bek. d) pont, 7:74. § (2) bek., 7:89-7:90. §.
[6] Az Alkotmánybíróság a visszautasítás egyes részletszabályait támadó indítványt a 2009-ben meghozott 1204/B/2005. számú határozatával visszautasította.
[7] Erre vonatkozó jogszabályi meghatározás nincs, a Ptk. 7:1. § azonban ezzel a fogalommal kezdődik, mintegy egyértelműnek tekintve.
[8] A hagyaték fogalmának részletesebb kifejtése nem e sorok tárgya; bővebben ld. Anka Tibor: Öröklési jog - Hagyatéki eljárás HVG-ORAC Budapest, 2014. 17. o.
[9] Az illetékekről szóló 1990. évi XCIII. tv. (Itv.) 16. § (1) bek. d) pontja szerint ez 1990 óta változatlanul 300 000 Ft.
[10] Het. 43/A. §.
[11] Het. 81. § (1) bek.
[12] A Vht. 90. § (1) bek. szerint a téma szempontjából különösen: az adós foglalkozásának (hivatásának) gyakorlásához nélkülözhetetlen szerszám, műszer, technikai, katonai és egyéb felszerelési tárgy, egyenruha, önvédelmi fegyver, szállítóeszköz, ide nem értve a gépjárművet, a szükséges ruházati cikk és ágynemű, az adós háztartásához tartozók számának megfelelően szükséges bútor, valamint fűtő- és világító eszköz, az adós háztartásához nélkülözhetetlen konyhai és háztartási felszerelés, hűtőgép vagy fagyasztószekrény, mosógép.
[13] Amíg az illetékekről szóló 1990. évi XCIII. törvény módosításáról, valamint a hiteles tulajdonilap-másolat igazgatási szolgáltatási díjáról szóló 1996. évi LXXXV. tv. 32/C. § (1) bek. v) pontja öröklés esetére a tulajdonjog bejegyzésének díját el nem törölte, helyrajzi számonként 6600 Ft-ot kellett fizetni az ingatlan-illetőség értékétől függetlenül.
[14] Egy ügyben 1.240 Ft egyenlegű bankszámla volt a leltározott hagyaték, az örökhagyó gyermeke (a kiskorú unoka nevében is) visszautasított, ahelyett, hogy a számlát örökösként megszüntette volna; végül a bank és a család szerződésének lezárásában közreműködött önkormányzati hivatal, gyámhivatal, közjegyző és a szükségörökös Állam.
[15] Het. 26. §.
[16] Egy időben a kisváros jó minőségű szántóját 1.000.000 Ft/hektár értéken leltározták, a szomszéd községben e föld változatlan állagú "folytatása" 75 000 Ft-ot ért hektáronként, adásvétel esetén pedig az ára mindkét településen legalább 1 500 000 Ft/hektár volt.
[17] Het. 26. §.
[18] Ezen egyenlegek jellemzően csak a hagyatéki eljárás közjegyzői szakaszában, a nyilvántartó szervezetek (bankok) közjegyzői megkeresésre adott válaszai alapján válnak ismertté.
[19] Előfordult, hogy a kis értékű beépítetlen terület-hányadokat a visszautasítás hosszas mérlegelése után mégis megöröklő örökös az évekkel később előkerült takarékbetétkönyvre indult póthagyatéki eljárásban 36 000 000 Ft megtakarítást is örökölt; de az is (ehhez persze az örökös gondatlansága is kellett), hogy a megörökölt nagy értékű lakás értékét meghaladó tartozás csak évekkel később vált ismertté.
[20] A Het. 105. § (1) bek. értelmében az eljárás megismétlésének akkor van helye, ha az öröklésben érdekelt - a hagyatékátadó végzés jogerőre emelkedésétől számított egy éven belül - olyan tényre hivatkozik, amelyet a hagyatéki eljárásban nem bíráltak el, feltéve, hogy az - elbírálás esetén - az öröklés rendjének vagy az öröklés jogcímének, továbbá ezekhez kapcsolódóan a hagyatékban való részesedés arányának megváltoztatását eredményezhette volna, márpedig sem új hagyatéki vagyontárgy, sem új hagyatéki teher ismertté válása, sem a visszautasító nyilatkozat elmaradása nem ilyen körülmény.
[21] E hatóságok közreműködése a felsorolt problémák ellenére azt a látszatot keltené, mintha a hagyaték egyszer s mindenkorra teljeskörűen feltárható lenne.
[22] Ld. a 20. lábjegyzetet.
[23] A temetőkről és a temetkezésről szóló 1999. évi XLIII. tv. 20. § (1) bek. szerint a temetésről sorrendben a következők kötelesek gondoskodni: a) aki a temetést szerződésben vállalta; b) akit arra az elhunyt végrendelete kötelez; c) végintézkedés hiányában elhunyt temetéséről az elhalálozása előtt vele együtt élő házastársa vagy élettársa; d) az elhunyt egyéb, közeli hozzátartozója a törvényes öröklés rendje szerint.
[24] Egy ügyben a leltározott hagyaték egy bankszámla, érték nélkül, a hagyatéki terhek (temetési költség, személyi kölcsönök) 930 000 Ft; egy másik ügyben a leltározott hagyaték egy rossz állapotú lakóingatlan 1/30 része 30 000 Ft értékben, az örökhagyó kölcsöntartozása 7 400 000 Ft.
[25] Ptk. 7:96. §.
[26] A példák tényleges hagyatéki eljárásokból származnak, a visszautasítással érintett ügyek zömét immár hasonló esetek teszik ki, esettanulmányoknak azonban terjedelmi okokból most nincs helye.
[27] Egy ügyben a leltározott hagyatékot kis összegű folyószámla-egyenleg képezte, azt meghaladó mértékű áruhitel tartozással. Az örökhagyóval közös háztartásban, házassági életközösségben élő túlélő házastársa visszautasított, így mentesült az áruhitel visszafizetésének kötelezettsége alól, a hitelből vett mosógépet azonban tovább használhatta. Helyszíni leltározásra nem került sor, de nem is lett volna értelme, hiszen a lakásban található mosógépről a leltárelőadó nem mondhatja ki, hogy azonos a hitelből vásárolt berendezéssel, ha pedig vitatnák a hagyatékhoz tartozását, azt a közjegyző nem adhatja át.
[28] Az adós ezáltal persze csak a hagyatéki eljárás díjának viselése alól mentesült, saját tulajdonrésze mellé azonban észszerűtlenül nem szerezte meg a fedezetül szolgáló ingatlan további tulajdoni hányadát.
[29] Feltételezve, hogy az örökhagyó érvényesen végrendelkezett, alapos ok kell ahhoz, hogy a kötelesrészre jogosultak körébe tartozó közeli hozzátartozóját mellőzze, avagy eltérjen a törvényes öröklés rendjétől, a mellőzött személynek mégis jár kötelmi alapú "juttatás", amikor viszont örökölne, milyen elv alapján engedi ki a jog a hagyatéki tartozásokért felelősek köréből - ráadásul egy egyszerű nyilatkozat következtében?
[30] Ebben hosszú távú logikát ne keressünk, egyetlen indoka a hagyatéki eljárás költségének viselése alóli mentesülés.
[31] Het. 94. § (3) bek.
[32] Ptk. 7:96. § (3) bek.: Az örökös a hagyatéki költségekért és a hagyatéki eljárás költségeiért saját vagyonával is felel.
[33] Az Alaptörvény XVI. cikk (4) bek. a szülőtartás kötelezettségét alkotmányos szintre emelte.
[34] Ptk. 7:74. § új (3) bek.
[35] Vö. 1393/2007/EK európai parlamenti és tanácsi rendelet nyelvi előírásai.
[36] Az arányok érzékeltetésére: az örökhagyó gyermeke, majd valamennyi leszármazója, összesen 32 fő visszautasított, az Állam lett a szükségörökös, az eljárás közel két éves időtartama alatt 54 közjegyzői intézkedés történt, 20 gyámhivatali eljárás vált szükségessé.
[37] Het. 43/C. § (3) bek. b) pont: Tárgyalást kell tartani, ha több örökösként érdekelt közül valamelyik örökösként érdekelt öröklési érdeke a rendelkezésre álló adatok alapján megállapíthatóan veszélyeztetve van és ez a személy méhmagzat, kiskorú, cselekvőképességet érintő gondnokság alatt álló nagykorú, törvényes képviselővel vagy meghatalmazottal nem rendelkező, ismeretlen helyen tartózkodó vagy az ügyeinek vitelében más okból akadályozott természetes személy...
[38] Ptk. 7:90. § (2) bek.: A visszautasítás jogáról való... "Lemondásnak minősül az is, ha az örökös a közjegyző által - bármely érdekelt kérelmére - kitűzött határidő alatt nem tesz az örökséget visszautasító nyilatkozatot."
[39] Jelezni kellene ugyanis a hitelező felé, hogy az eljárás hatékony lefolytatása érdekében "jól jönne" egy ilyen tartalmú kérelem...
[40] A Gyer. 2020. január 1. napján hatályba lépett, a Ptk.-val ellentétes 6. §-a szerint nem volt szükség a gyámhivatal jóváhagyására, ezt azonban a 31/2020. (II. 29.) Korm. rendelet 1. § (10) bek. a) pontja utóbb hatályon kívül helyezte.
[41] https://www.kuria-birosag.hu/hu/ptk?tid%5B%5D=334&body_value=
[42] Egyéb járulékos kiadások is jelentkezhetnek, például a leltározott gépjármű tárolási költsége, amely az interneten fellelhető, reklám elkerülése végett itt nem hivatkozott ajánlatok szerint jelenleg 1500 - 2500 Ft/nap.
[43] Gyakorlatilag nem lehetne olyan személyt találni, aki az elhúzódó és bizonytalan végkifejletű ügyben határozatlan időre vállalná a karbantartást, úgy, hogy olyan érdekelt sincs, aki ennek költségét hajlandó lenne előlegezni [vö. Het. 36. § (1) bek.].
[44] "A közjegyzőt a tevékenységéért jogszabályban meghatározott díj és költségtérítés illeti meg." (a közjegyzőkről szóló 1991. évi XLI. tv. 6. §), nem részesül állami támogatásban vagy finanszírozásban.
[45] Het. 73. § (4) bek.: A közjegyzői munkadíj megelőlegezése elrendelésének nincs helye; a közjegyzői díjazást egyéb tekintetben. a) annak kell előlegeznie, aa) aki a költséggel járó intézkedés megtételét kérte, vagy ab) aki örökösként érdekelt (ha az intézkedés hivatalból történt); b) az viseli, aki örököl, aki a hagyatékból dologi hagyományosként, halál esetére megajándékozottként, végintézkedéssel alapított bizalmi vagyonkezelési jogviszony szerinti bizalmi vagyonkezelőként, a végintézkedéssel létesített alapítványként részesül; ilyen személy hiányában az egyéb öröklésben érdekeltek, ha egyéb öröklésben érdekeltek sincsenek, akkor az, aki a hagyatéki eljárás megindulását kezdeményezte.
[46] A közjegyzői díjszabásról szóló 22/2018. (VIII. 23.) IM rendelet 20. §-a.
[47] Ez szükséges lehet a mezőgazdasági földekkel kapcsolatban fentebb már említett esetben.
[48] A Ptk. 7:8. § (1) bek. szerint a lemondás a lemondó leszármazóira nem hat ki, kivéve, ha a megállapodás így szól, vagy ha az a kötelesrészt elérő kielégítés ellenében történt.
[49] A német BGB szerint 6 hét attól az időponttól számítva, amikor az örökös az öröklés megnyílásáról és annak jogalapjáról tudomást szerez, Csehországban az öröklési jogáról való tudomásszerzéstől számított 1 hónapon belül, külföldön élő örökös esetén 3 hónapon belül, Észtországban attól az időponttól számított 3 hónapon belül, amikor öröklési jogáról tudomást szerzett vagy tudomást kellett volna szereznie, Görögországban 4 hónapon belül, illetve ha az elhunyt vagy az örökös az öröklés megnyílása idején külföldön rendelkezett lakóhellyel, akkor 1 éven belül; Franciaországban pedig az öröklés elfogadására vagy visszautasítására vonatkozó jog gyakorlásának határideje 10 év, ezt követően úgy kell tekinteni, hogy az örökös visszautasította az örökséget.
[50] Alaptörvény O) cikk: "Mindenki felelős önmagáért...", ld. továbbá a polgári jog alapelveit (Ptk. 1:3-5. §).
[51] BGB 1945. §.
[52] Het. 43/C. §.
[53] 22012/Ü/542/2019. közjegyzői, Pkf.20.042/2020/3/I. törvényszéki ügyszám.
[54] ld. előző lábjegyzet.
[55] 22012/N/281/2020. közjegyzői, Pkf.20.276/2021/3-I. törvényszéki ügyszám.
[56] Ld. PK 261. számú állásfoglalás, amely az 1/2014. Polgári jogegységi határozat 1. pontja alapján az új Ptk alkalmazása körében is megfelelően irányadó.
[57] Pp. 239. § (1) bek.
[58] Vö. Het. 94. § (1) bek.: "... a közjegyző ... ha az osztályos egyezség jogszabályba ütközik, a hagyatékot az osztályos egyezségre tekintet nélkül adja át.
[59] Például a hagyaték megnyílta után az örökhagyó számlájáról annak bankkártyájával pénzt vett fel.
[60] "a föld fekvésétől (belterület, külterület) függetlenül valamennyi olyan földrészlet, amely az ingatlan-nyilvántartásban szántó, szőlő, gyümölcsös, kert, rét, legelő (gyep), nádas, erdő és fásított terület művelési ágban van nyilvántartva, továbbá az olyan művelés alól kivett területként nyilvántartott földrészlet, amelyre az ingatlan-nyilvántartásban Országos Erdőállomány Adattárban erdőként nyilvántartott terület jogi jelleg van feljegyezve".
[61] Ehelyett a Het. 94. § (3) bek. alapján a megörökölni nem kívánt föld az Államnak ajándékozható.
[62] Az agrárgazdaságok átadásáról szóló 2021. évi CXLIII. törvény módosította a földeken fennálló osztatlan közös tulajdon felszámolásáról és a földnek minősülő ingatlanok jogosultjai adatainak ingatlan-nyilvántartási rendezéséről szóló 2020. évi LXXI. törvényt.
Lábjegyzetek:
[1] A szerző közjegyző, Körmend.
Visszaugrás
