Az Európai Bizottság 2016-ban, hosszú előkészítő munka után szánta rá magát arra, hogy "reformcsomagot" nyújtson be a Tanács és az Európai Parlament számára az uniós szerzői jog átfogó megújítására. Bár az uniós szerzői jogi jogalkotás mindig is újító reformatórius volt (gondoljunk csak a szoftverek szerzői jogi védelmére, az adatbázisok sui generis oltalmára, vagy akár az árva művekkel kapcsolatos, határon átnyúló szabad felhasználás bevezetésére, amelyek mind világszinten új szabályozási megoldások), a megújítás programszintre emelésével Oettinger biztos a szerzői jogi harmonizáció szintlépését ígérte.
Ha a reformfolyamatot egészében nézzük, látható, hogy a Bizottság, amint 2001-ben elfogadták az Infosoc-irányelvet (2001/29/EK), érzékelte, hogy az nem haladta meg igazán az akkori status quo-t, így a piaci, kulturális, társadalmi folyamatokkal lépést tartani kívánó szerzői jogi szabályozás megalkotása nem csak illúzió maradt, de ismét hamarosan jól érzékelhető lett a gyorsuló lemaradás.
Az Unió felelős szervei az eltelt másfél évtizedben persze elfogadták a Védelmiidő-irányelv módosítását (2011/77/EU), amellyel meghosszabbították az - állítólag - a fájlcserével leginkább érintett/sújtott jogosulti csoportok, az előadóművészek és a hangfelvétel-előállítók teljesítményei védelmének idejét, amiről persze hamar bebizonyosodott, hogy önmagában alkalmatlan eszköz a fájlcserével elfolyó bevételek visszaszerzésére.
Nem sokkal később pedig az Árvamű-irányelv (2012/28/EU) elfogadása is megtörtént, de ez a jogalkotási eredmény sem látszik mind ez ideig beváltani a hozzá fűzött reményeket. A részben a hosszú - és ugye egyre hosszabb - védelmi idő miatt is rohamosan szaporodó árva műveket a kedvezményezett intézmények nem kezdték tömegesen hozzáférhetővé tenni (vagy legalábbis nem az irányelvi rezsim alapján), ami arra mutatott rá, hogy a bonyolult és költséges új rendszer nem tudja versenyképessé tenni a kulturális örökségünk letéteményeseit a Google digitalizálási törekvéseivel szemben. A kudarc rámutat arra az anomáliára, hogy a közintézmények jogszabályi úton való kedvezőbb helyzetbe hozása sem tud igazán hatékony piaci és technológiai stratégiákkal versenyezni, noha úgy tűnik, kénytelen.
Ezen előzmények után még mindig a reformcsomagon kívül nyújtotta be 2015-ben a Bizottság a Hordozhatósági rendeletet (2017/1128/EU), amelynek célja az előfizetéses zenei és audiovizuális szolgáltatásokkal kapcsolatban a tartalomszolgáltató és a fogyasztó között létrejövő szerződések tartalmi szabadságának korlátozása volt, méghozzá olyan módon, hogy ne legyen lehetősége a tartalomszolgáltatónak arra, hogy a fogyasztó ideiglenes külföldi tartózkodása (például nyaralása) idején az előfizetéséhez tartozó tartalomkínálathoz való hozzáférést korlátozza. Bár nem kifejezetten a felhasználási szerződések harmonizációja volt a Bizottság célja, mégis lehet mondani, hogy új szerzői jogi szabályozási terület nyílt meg a harmonizációban, ráadásul a Bizottság választ adott a határon átnyúló felhasználások egyik fontos problémájára is, figyelembe véve nem csak a fogyasztói komfortérzet javításának igényét, de a jogosultak és a szolgáltatók üzleti érdekeit is.
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
