Megrendelés
Jegyző és Közigazgatás

Fizessen elő a Jegyző és Közigazgatásra!

Előfizetés

Paksi Járási Hivatal (Jegyző, 2017/3., 32. o.)

Atomváros mint járásszékhely

Szántóné dr. Novák Eszter, a Paksi Járási Hivatal vezetője vagyok. 1968-ban születtem Pakson. 1987-ben a bonyhádi Perczel Mór Közgazdasági Szakközépiskolában érettségiztem. 1998-ban végeztem a Gábor Dénes Főiskolán informatikus mérnökként, majd 2004-ben a Szegedi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karán jogászként. 1987-től dolgoztam a Paksi Polgármesteri Hivatalban, kezdetben pénzügyi ügyintézőként, majd számviteli ügyintézőként. 2003-tól osztályvezetőként irányítottam a pénzügyi-gazdálkodási területet a hivatalban. 2011-től a titkársági osztály vezetője voltam 2013. január 1-jéig, a járási hivatalvezetői kinevezésemig. Már 30 éve dolgozom a közigazgatásban. A polgármesteri hivatalban több jelentős átszervezés megtervezésében és végrehajtásában is részt vettem. Kincstári rendszert alakítottunk ki, később egy integrált gazdálkodási rendszer kialakítását tervezhettem és irányíthattam. Részese voltam a többcélú kistérségi társulás felállításának és elindításának. Egy új iratkezelő és döntéstámogató rendszer bevezetését is megvalósíthattam. Ezek a feladatok egyre több terület alaposabb megismerését tették számomra lehetővé. Jó kapcsolatot és együttműködést kívántak a város és a térség vezetőivel, a képviselő-testületekkel, és természetesen a kollégákkal. Mindig fontosnak tartottam, hogy az általam vezetett osztály a lehető legmagasabb szakmai színvonalon dolgozzon, és ügyfélbarát ügyintézést nyújtson. A járási hivatal felállítása egy újabb kihívást, ugyanakkor az államigazgatás alapos megismerésének lehetőségét is jelentette számomra, ezért vállaltam szívesen ezt a feladatot.

A paksi járás Tolna megye hat járásából - 49 221 fő lakosával - a második legnépesebb járás. A települések számát tekintve a mindössze tizenöt településével az ötödik a sorban. A járás székhelye Paks. Paks 1950-en és 1983-ban is járásszékhely volt. Paksról minden nem itt élő embernek az az első gondolata, hogy Paks az atomváros. Ez egyrészt természetes, másrészt nagyon fontos is a településen és a járásban élők számára, hiszen meghatározza az itt élők mindennapjait, a térség jelenét és jövőjét. De meghatározó a megye és az ország gazdasága szempontjából is. Paks a járás legnépesebb, a megye második legnépesebb települése a közel 20 000 lakosával. Tolna megye legkedvezőbb korösszetételű járásközpontja, annak ellenére, hogy 2001 óta romlik az öregedési index, és csökken a lakosságszám. Képzettségi, végzettségi és foglalkoztatási mutatói alapján kiemelkedően jó helyzetű, ennek köszönhetően a jövedelmi viszonyok kedvezőek. A járásszékhely nemcsak igazgatási, hanem foglalkoztatási központként is szolgál. A városban dolgozók több mint egyharmada más településről jár be dolgozni. Ezenkívül a járáshoz tartozó települések polgárai számára számos olyan szolgáltatás is elérhető Pakson, amit csak megyei szinten lenne kötelező biztosítani. Van járó beteg szakellátás, működik egynapos sebészet, van gimnáziumi oktatás, szakképzés, művészeti oktatás, bentlakásos szociális intézményi ellátás és sorolhatnám még. A járáshoz tartozó tizenöt településből Pakson kívül van még egy város, Dunaföldvár, ami szintén számos olyan szolgáltatást biztosít a város lakossága és a környező települések számára, amelyeket a kistelepülések nem tudnak biztosítani. A másik tizenhárom település falu, de mindössze egy olyan településünk van, amelynek a lakosságszáma nem éri el az 500 főt.

A teljes tartalom megtekintéséhez jogosultság szükséges.

A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.

Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!

Tartalomjegyzék

Visszaugrás

Ugrás az oldal tetejére