Számos más fontos fogalom mellett a személyes adatok vagy az üzleti titok védelme is olyan elemek, melyek a rendszerváltás után kerültek be a magyar jogi intézményrendszerbe és közbeszédbe. Ezek jelentősége elvitathatatlan és folyamatosan növekszik, hiszen jelenlétük alapvető feltétele a demokráciának és a jogállamiságnak.
A demokratikus jogállam működtetéséhez, a törvényesség fenntartásához szükség van ugyanakkor a hatósági intézményrendszerre is, amely tevékenységét a legkülönfélébb információk ismeretében, a releváns adatok, tények feltárásával tudja csak megfelelőképpen kifejteni.
A felügyeleti eljárásokhoz szükséges adatok egy részét a hatóságok be tudják szerezni nyilvános forrásokból, adatbázisokból is, azonban a felügyeleti hatáskörök gyakorlásához tipikusan az egyes természetes személyektől, illetve gazdasági szereplőktől közvetlenül - akár különböző típusú helyszíni vizsgálati cselekmények (a továbbiakban: helyszíni vizsgálatok) révén - beszerzett információk szükségesek. Ezek az adatok jellegükből fakadóan nem ritkán szenzitívek, fontos személyes és/vagy gazdasági érdeket érintenek.
Ilyen helyzetekre nézve a jogalkotó feladata és különleges figyelmet igénylő kötelezettsége, hogy a különféle anyagi és eljárási jogszabályokkal pontosan körülírja azoknak az adatoknak a körét, amelyek a hatóságok eljárásai során információ-beszerzés tárgyát képezhetik, továbbá meghatározza a feltáráshoz szükséges eljárási cselekményeket, ezáltal konkrétan körülhatárolva a hatóság mozgásterét a helyszíni vizsgálatok során és biztosítva a vizsgálat alá vont jogi vagy természetes személyek jogait.
Jelen tanulmányunk célja, hogy elemezze, értelmezze az említett tárgyköröket érintő hatályos joganyagot, lehetőség szerint a gyakorlati megközelítésen alapuló kritikával viszonyuljon ahhoz. Vizsgálódásunk elsődlegesen a gazdasági szereplők szempontjából történik, arra keressük a választ, hogy a vállalkozások üzleti és egyéb jellegű adatai - adott esetben titkai -, milyen körben képezhetik az esetleges hatósági helyszíni vizsgálódások, "rajtaütések" tárgyát, beszélhetünk-e jogi értelemben "üzleti privátszféráról", s ha igen, akkor hol húzódnak ebben a körben a hatóságok felügyeleti célú adatfeltárásra irányuló beavatkozásainak határai.
Ahogy azt bevezetőnkben már említettük, a helyszíni vizsgálatokra és az azok keretében történő adatgyűjtésre elsősorban felügyeleti eljárások keretében kerülhet sor. Ilyen jellegű eljárás lefolytatására Magyarországon számos hatóság jogosult, és az eljárási szabályok nyomon követését megnehezíti, hogy ezek szervezeti és eljárási rendszere állandó átalakuláson megy keresztül.
Az intézményrendszeren belül fontos elhatárolási ismérv, hogy általános vagy ágazat-specifikus felügyeleti eljárási hatáskörrel rendelkeznek-e az adott szervek. Az általános felügyeleti jellegre a versenyhatóság, az adóhatóság vagy fogyasztóvédelmi hatóság hozható fel példaként, a pénzügyi szervezetek vagy az energia szektor felügyeletét ellátó intézmények, vagy a hatósági rendszer egyik új szereplője, az egészségügy ellátó- és finanszírozási rendszerét felügyelő új hatóság (Egészségbiztosítási Felügyelet) hozható fel példaként.
A "tarka kép" háttere ugyan közös, valamennyi hatóság eljárásának alapjoga a közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló 2004. évi CXL. törvény ("Ket."). Komoly különbségek adódnak azonban az egyes eljárástípusokra irányadó különös eljárási rendelkezések (így például akár a versenyfelügyeleti, fogyasztóvédelmi vagy adóeljárások szabályai) között abban a tekintetben is, hogy azok az egyes eljárásokban milyen széles adatgyűjtési hatáskörrel ruházzák fel az eljáró közigazgatási szervet. Erre a kérdésre különös figyelmet igyekszünk fordítani a tanulmány további részében, ugyanis a gyakorlatban ez azt jelenti, hogy az eljárás alá vont személy vagy társaság szempontjából egyáltalán nem mindegy, hogy ki és milyen ügyben "kopogtat az ajtón."
A hatóságot általános jelleggel a Ket.-nek a tényállás tisztázására, illetve a hatósági ellenőrzésre vonatkozó szabályai hatalmazzák fel a helyszínen történő adatgyűjtésre. Az általános szabályrendszer szerint az adatgyűjtés fő típusai a helyszíni ellenőrzés és a helyszíni szemle. Ezekre a hatósági felügyeleti tevékenység ellátása során megvalósuló megismerő-ellenőrző-beavatkozó folyamat eltérő fázisaiban kerülhet sor.
A helyszíni hatósági ellenőrzés a releváns jogszabályi rendelkezések betartásának nyomon követését célzó, az anyagi jogi normák betartását ellenőrző, "monitoring" jellegű cselekménysorozat részét képezi. Ez az esetlegesen bekövetkező hatósági jogalkalmazási fellépéshez képest előzetesen valósul meg, hiszen a tényleges jogalkalmazói beavatkozásra típusosan akkor kerül sor, ha az ellenőrzés folyamán felmerült jogsértés azt indokolttá teszi. Helyszíni szemle lefolytatására ezzel szemben már egy megindult eljárás során, a tényállás tisztázása érdekében kerülhet sor. A hatósági felügyeleti tevékenység magában foglalja az eljárás során feltárt jogsértéssel kapcsolatos intézkedési jogosítványok alkalmazását, továbbá az adott ügyben hozott érdemi döntés betartásának, végrehajtásának nyomon követését is, amire ismét a hatósági ellenőrzés eszköze áll rendelkezésre.
Kodifikáció-technikailag a szemle szabályai alkotják a helyszíni vizsgálati cselekmények szabályozási alapját. A hatósági ellenőrzésre vonatkozó szabályok a megtekinthető és adott esetben lefoglalható tárgyak - és ennek megfelelően adatok - tekintetében behívják a szemle szabályait, és a fentebb említett speciális eljárási szabályok mindegyike visszautal e szabályokra, de például a fogyasztóvédelemről szóló 1997. évi CLV. tv. X. fejezete alapján fogyasztóvédelmi eljárások során csak a Ket.-et kell alkalmazni a helyszíni adatgyűjtés vonatkozásában.
Szemlét tehát a hatóság a Ket. 56. § (1) bekezdésének értelmében a tényállás tisztázására rendelhet el. A szemle lefolytatása során a hatóság az adott helyszínen is megtekinthet szemletárgyakat, melyek a feltárandó ügy jellegétől függően lehetnek az ügy tárgyával összefüggő iratok is, így üzleti könyvek, nyilvántartások, szerződések, bizonylatok, műszaki dokumentációk, elektronikus dokumentumok, de a fentieken túlmenően bármely eljárással rögzített adatot tartalmazó adathordozó is ide sorolható. A Ket. 50. § (7) bekezdése lehetővé teszi a tényállás tisztázása szempontjából fontos bizonyítási eszközök végzéssel történő lefoglalását. Kifejezetten az adatgyűjtést érinti még a Ket. 56. § (6) bekezdése is, amely szerint, ha a szemletárgy személyes adatokat tartalmazó nyilvántartás vagy adatbázis, az csak akkor foglalható le, ha azt az adott eljárásban törvény lehetővé teszi. Itt kívánjuk megjegyezni, hogy a személyes adatok védelméről és a közérdekű adatok nyilvánosságáról szóló 1992. évi LXVIII. törvény 2. § 1. pontjának értelmében személyes adatnak csak a természetes személyek adatai minősülnek, a gazdálkodó szervezetekre vonatkozó adatokra értelemszerűen nem vonatkozik a Ket. említett jogszabályhelye, ahogy nem illeti meg ezeket az adatokat az adatvédelmi törvény által biztosított védelem sem. A hatóságnak nyilvánvalóan joga van megismerni a gazdálkodó szervezetek szenzitív, stratégiai információit, adott esetben a Ptk. 81. § (2) bekezdése szerint üzleti titoknak minősülő adatait is.
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
