A modern magyar parlamentáris rendszer a viharos 1848-1849. évi kezdetek után az 1867-ben kialakult kiegyezési rendszerben szilárdult meg és dolgozta ki szokásrendjét, sajátosságait. Nem függetlenül a rendi előzményektől, de ekkorra tehető a jellegzetes képviselői kiválasztódási minták kialakulása. Szapáry Gyula gróf pályája több ilyen minta együttes érvényesülésére is példa. Ezek egyike a helyi társadalomból, a civil szférából és önkormányzatokból induló típus, de esetében a társadalmi rang és az országos politikai elit legszűkebb magjához való szoros családi kapcsolatok is szerepet játszottak kiemelkedésében. A pálya kezdetei azonban láttatják azt is, hogy miként játszik szerepet a parlamenti szereplés a politikai hatalom csúcsáig ívelő pálya megalapozásában.[1]
Szapáry Gyulát nevelkedése és fiatal felnőtt éveinek tevékenysége Heves és Külső-Szolnok megyéhez köti. Itt fekvő birtokain tanult bele a mezőgazdálkodásba, itt lépett először a közéleti tevékenység terére, amikor jogászi tanulmányaival párhuzamosan a megye gazdasági egyesületének vezetésére vállalkozott. Minden bizonnyal családja tekintélyén túlmenően ekkor szerzett olyan ismertséget, ami itteni politikai pályakezdését segítette: a megyei önkormányzatiság rövid és átmenetinek bizonyult újjáéledése idején a megye alispánja, lényegében - a csak felügyeleti szerepet betöltő főispán után - első tisztségviselőjévé, vezetőjévé választották. A megyéből került be 1861-ben és 1865-ben is az országgyűlés képviselőházába. Helyismerete, regionális ismertsége és minden bizonnyal említett szerepei-
- 71/72 -
ből adódó kedveltsége okán nevezték ki az egyházi teendői miatt politikába nemigen avatkozó püspök főispán helyett a megye felügyeletét ténylegesen ellátó főispán helytartó tisztségére. A kifejezetten jónak induló kapcsolatban nagy törést eredményezett a kormányzat és a megye között a kiegyezést követően kialakuló feszültség, ami azután Szapáry későbbi centralista-etatista politikai irányválasztását is nagyban befolyásolta.
Mind a Szapáry környezetében keletkezett német összefoglaló, mind a nagyrészt ugyanerre visszamenő és visszautaló életrajzi áttekintések szólnak arról, hogy Szapáry az 1860-as években részt vett az országgyűlés munkájában.[2] Ezt azonban nem részletezik, arról, hogy ott ténylegesen mi volt a szerepe, nem szólnak. Ha a hivatalos kiadványokat, a naplókat és iratokat nézzük, pályája elején Szapáry kevés alkalommal fordul elő, keveset szerepelt. Akárhol is volt helye tehát az ülésteremben, mindenképp a hallgatag - a brit parlamentáris szóhasználat szerint a "backbencher"-nek, ún. hátsó padosnak nevezett - képviselők közé tartozott. A modern parlamentarizmusban már önmagában a testületek létszáma sem teszi lehetővé, hogy mindenki gyakrabban szóhoz jusson. Számításba kell vennünk továbbá azt is, hogy pályakezdő politikusról van szó, akinek 1848 előtt és a "nagy évben" életkora folytán még nem volt alkalma politikai tapasztalatot szereznie, érthető, hogy a már nagynevű politikusok mellett neki korlátozottabb szereplés jutott. Az egyszerű képviselő pozíciója sem lebecsülendő azonban, hiszen aki a Ház tagja lett, az mindenképp a politikai elitbe számítandó. A parlamentáris gondolkodásmód e képviselőket ugyanolyan fontosnak tartja, mint a nagy neveket, hiszen személyükben, puszta szavazatukkal is a választói akaratot fejezik ki. Mint tudjuk, a parlamentáris mintaországban a londoni westminsteri ülésteremben eleve nem is volt - ma sincs - annyi üléshely, ahány képviselőt a Ház számlál, a képviselőház tagjai is sokszor csak szavazáskor jelennek meg az e célra szolgáló mellékteremben.
Tudjuk azonban, hogy a képviseleti testületekben sohasem csak a köztanácskozások nyilvánosságában folyik a munka. A folyosói és háttérmegbeszéléseken, az egyes irányzatokhoz tartozók, később frakciók tanácskozásain taktikai egyeztetések folynak, az elgondolások és érvek ott is megjelenhetnek és megmérkőzhetnek, ott osztják ki a szerepeket a majdani hivatalos ülésekre is. Bár világos, hogy a kisebb súlyúaknak, a tapasztalatlanabbaknak itt és a nyilvánosság előtt is kevesebb megjelenést szánnak, de az ilyen színfalak mögötti konferenciákon történtekre vonatkozó forrásokból is lehet a politikai csoportosulásokra, az ott folyó mozgásokra és tendenciákra, egyes személyek szerepére következtetnünk. A politikai pálya kezdő szakaszát illetően Szapáry esetében is leginkább az ezekről tudósító levelek, magánnaplók szolgálhatnak forrásokként. Ezeknek az apró utalásoknak az összegyűjtése hosszabb időt venne igénybe, de néhány esetben így is
- 72/73 -
nyerhetünk némi rálátást Szapáry szereplésére, és főként arra, hogy miképpen, milyen szempontok alapján tájékozódik és vesz irányt a pályakezdő politikus. Ezt rögtön első országgyűlési szereplése alkalmával láthatjuk.
Felnőtt élete első országgyűlésének naplójában Szapáry mindjárt a 4. oldalon szerepel; választási iratainak bemutatása után mindjárt - mint minden kollégáját - őt is osztályba sorolták az igazoló eljárás lefolytatására, egy hét múlva nyilvánították igazoltnak.[3] Rendes osztálybeosztását május 7-én kapta meg.[4] Az új képviselő nem mondhatta el e ciklusban a "szűzbeszédét", hiszen az a két felszólalás, amelyet rögzítenek, semmiképp nem tekinthető annak. Szapáry mindkét alkalommal csak elállt felszólalási lehetőségétől; elsőként egy mandátumigazolási ügyben a szavazás siettetése érdekében teszi ezt, majd megerősíti, hogy mihamarabbi szavazást kíván erről.[5]
Az 1861. évi országgyűlés fő kérdésében feliratkozott ugyan a felszólalók közé, de számos tekintély beszéde után, amikor a kortársak már úgy érezték, hogy minden lehetséges érv elhangzott Deák válaszfelirati javaslatának formáját és tartalmát illetően, s mindenki a szavazást kívánta, ő is hasonlóan nyilatkozott. "Én is azok közé tartozván, kik szólás végett magukat felíratták, jelentem, hogy szólási jogommal élni nem kívánok; a tisztelt elnök Úr által kitűzött azon kérdésre nézve azonban, hogy mikor fejeztessék be a tárgyalás, azt tartom, hogy a rendszabályok értelmében bizonyos határnapot kitűzni nem lehet, óhajtásom egyébiránt, hogy a tárgyalás mielőbb befejeztessék."[6] A várt döntés tárgya forma szerint csak az volt, hogy az országgyűlés az udvarias formában, tehát feliratban vagy határozatban, azaz Ferenc József legitimitását kétségbe vonó módon küldjön választ az uralkodónak. Valójában ezzel aközött kellett dönteni, hogy a véleménynyilvánítás további tárgyalásokat lehetővé tevő módon történjen, vagy olyan sértő formában, ami akár a gyűlés feloszlatását is kiprovokálhatja. Szapáry a név szerinti szavazáson az előbbire voksolt,[7] s kitartott az egyezkedés lehetőségét nyitva hagyó megoldás mellett akkor is, amikor a határozatiak néhány nap múlva a felirat némi módosításával azt mégis radikálisabbra hangolták.[8] A magánjogi törvények szabályozásáról szóló vitában azonban már nem vett részt.[9]
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
