Egyre gyakoribb az a kritika, hogy az egyes integrációelméletek és egyébként az Unió fejlődésére vonatkozó elemzések kizárólag az egyes politikai és gazdasági folyamatokkal foglalkoznak, ugyanakkor méltatlanul elhanyagolják a jogi vonatkozású kérdéseket.[1] Mivel az uniós integráció fejlődésének egyik motorja az uniós jogfejlesztés, így ezzel a megközelítéssel szükségképpen jelentős tudástól esünk el az Unió működésének megértése kapcsán. Ehhez ugyanakkor arra is szükség van, hogy a folyamat egyes motívumait egy kellően helytálló elméleti keretrendszerben tudjuk értelmezni.
Ebből következően a cikk célja egy értelmezési keret működésének bemutatása az Unió fejlődésének kezdeti lépéseire vetítve: a Van Gend en Loos- és a Costa. v. E.N.E.L.-ügyeken keresztül. Az elméleti keret alapja kiemelten vizsgálja a nemzetközi szervezetek hatáskör-növekedését, mégpedig úgy, hogy jelentőséget tulajdonít az akadémiai szférának és a nemzetközi bíróságoknak is a folyamatban. Megállapítható, hogy a Sinclair által leírt elméleti keret bizonyos közösségi/uniós folyamatok megértéséhez segítséget nyújthat. A cikk ez alapján vizsgálja az előbb említett ügyeket. A tanulmány célja nem az, hogy egy teljes értékű elemzést nyújtson, arra törekszik, hogy ezt a folyamatot bemutassa, és rámutasson arra, hogy bizonyos kérdések megértéséhez további összefüggések ismerete is szükséges.
A két jogeset elemzése négy alfejezetre tagolódik. Elsőként két ügyre vonatkozó történeti kontextus kerül bemutatásra, amelyet az akkori integrációpárti elit viszonyának ismertetése (érintve az Európai Bizottságot [a továbbiakban: Bizottság] és szükség esetén az Európai Unió Bíróságát [a továbbiakban: Bíróság] is) követ. E két rész vizsgálata azért fontos, hogy bemutassa a folyamat körülményeit és azt, hogy az integrációpárti közösség képviselői hogyan is vélekedtek ezekről a folyamatokról. Tudvalevő, hogy a Bíróság és annak jogfejlesztő tevékenysége is komoly jelentőséggel bír az Unión belül, így az esetjog vizsgálata is szükséges. Az ezt követő fejezetek a vizsgált eseteket megelőző releváns esetjogot mutatják be. Erre vonatkozóan kiemelt jelentőséggel bír a teleologikus jogértelmezés megjelenése, amelyet a tanulmány elkülönítve tárgyal. Ezek a részek alkalmasak arra, hogy rámutassanak a jogértelmezés alkalmazásának hatására az egyes érvelések esetén. Mindemellett érdekes adalékként szolgálnak az akadémiai szférában megjelenő érvelésekkel összeolvasva is.
A tanulmány a Bíróság esetjogán túl bizonyos történészek (mint amilyen Rasmussen és Davies) olyan munkáira is támaszkodik, amelyek rámutatnak az integrációpárti elit körüli vitákra, és a Bizottság, valamint a Bíróságon belüli esetleges folyamatokra.
Guy Fiti Sinclair To Reform the World - International Organizations and the Making of Modern States című művében kiemelten vizsgált egyes nemzetközi szervezeteket és azok jogát mégpedig abból a szempontból, hogyan hatottak azok az államok fejlődésére.[2] A szerző kiindulópontja ezeknek a szervezeteknek alapjául szolgáló szerződései, amelyek - álláspontja szerint - bizonyos tekintetben hasonlítanak egy alkotmányra. Ehhez Jellinek alkotmányelméletét veszi alapul, amely szerint az alkotmány szövege egyáltalán nem (vagy viszonylag ritkán) változik, ez azonban nem azonos az alkotmány rendelkezései jelentéstartalmának változásával.[3] Ilyen hasonló jelenség egyes nemzetközi szervezetek (Sinclair művében az ILO, a Világbank és az ENSZ rendszerét vette alapul) alapjául szolgáló nemzetközi szerződések esetén is megfigyelhető.[4] Ezek könnyen vezethetnek a nemzetközi szervezetek hatáskörbővüléséhez (ezt a szerző alkotmányos növekedésnek nevezi): bizonyos eszmeáramlatokat meglovagolva a szervezeten belül valamilyen formában szakértői joganyag jelenik meg, amely kötelezettségeket állapít meg a tagállamai számára.[5]
Ez a folyamat hatással van az államokra, azok hatásköreire, valamint segíti őket egyes problémák kezelésében, mint például a békefenntartás kérdései vagy éppen a fenntartható fejlődéssel kapcsolatos kérdések.[6] Megjegyzendő, hogy ez a folyamat ugyanakkor nem az államok akarata ellenére történik: a folyamathoz szükséges a nagyhatalommal bíró tagok kifejezett támogatása és a kisebb államok által történő elfoga-
- 21/22 -
dása is.[7] Maga a folyamat nem lineáris, sok egymás ellen ható elem is szerepet játszik: vannak olyan erők, amelyek szorgalmazzák a reformokat, más törekvések a reformokkal szemben hatnak, amelyek így szükségszerűen hátráltatják a folyamatot. Nem elhanyagolandó az sem, hogy sokszor nem csupán az államok, hanem a nemzetközi szervezetek egyes szervei, továbbá nem állami szereplők is szerepet játszanak benne.[8] Az is jól látható, hogy a nemzetközi bíróságok, valamint az akadémiai szféra kiemelt fontossággal bír a hatáskörbővítésben a nemzetközi szervezetek alapító szerződéseinek az ilyen irányú értelmezésével.[9]
Ez az elméleti keret alkalmazható regionális szerveződések esetén, így akár az EU vonatkozásában is.[10] Először is, kifejezetten népszerű és meghatározó az Unióról mint egyfajta alkotmánnyal rendelkező identitásról való gondolkodás. Mi több: az alapító szerződésekről mint alkotmányos, illetve föderális entitásról való gondolkodás bizonyos csoportok részéről már annak korai szakaszától jelen van.[11] Az is mintegy közhely, hogy az Unió és az uniós jog szinte minden szakpolitikai területen igyekszik szabályokat alkotni, amelyek az integráció fejlődésével egyre több és több hatáskört jelentenek számára. Az is ismeretes, hogy az Unió esetén meglehetősen gyakori a lopakodó hatáskör (ún competence creep) jelensége, ráadásul annak számtalan eszköze van.[12] Habár időről időre vannak szerződésreformok, ezek az esetek túlnyomó többségében már csak kodifikálják az Unión, és sokszor az uniós jogon belül zajló folyamatokat.
Emiatt is érdemes szemügyre venni az uniós jog alapját szolgáló úttörő esetjogot alaposabban, itt is kifejezetten a Bíróság korai esetjogát. Itt találhatók ugyanis azok az esetek, amelyek az Unió alapját, és így fejlődésének zálogát is jelentik, így a Van Gend en Loos- és a Costa v. E.N.E.L.-ügyek.
Az egyik olyan első jogeset, amely a jog vizsgálatán túl kellően (és feltűnően) innovatív volt, és magával az uniós jog természetével is foglalkozott, a Van Gend en Loos-döntés volt. Egy Németországból vegyi anyagokat importáló cég beperelte a holland vámhatóságot, mivel a korábban csak 3%-os vámmal terhelt formaldehidszármazékot átsorolta a 8%-os vámkategóriába. A holland bíróság két kérdést intézett a Bírósághoz, amelyek közül az egyik arra irányult, hogy az Európai Gazdasági Közösséget létrehozó szerződés (a továbbiakban: EGK-Szerződés) 12. cikke, vagyis az, amely megtiltotta a tagállamoknak, hogy egymás között bármilyen újabb behozatali, kiviteli vámot vagy azzal azonos hatályú díjat vezessenek be) közvetlen hatállyal bír-e a tagállam jogában.[13]
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
