Erdődy János: A res, quae pondere numero mensura constant mibenléte a források és a szekundér irodalom tükrében [1] (IAS, 2012/3-4. 239-255. o.[1])

1. Bevezető gondolatok

A "helyettesíthető" dolog fogalma ismeretes mind a hatályos polgári jogokban, és ismert volt már római jogban is. Ami a modern polgári törvénykönyvek szabályozásait illeti, definíció-szerűen lehet találkozni ezzel a fogalommal a német Bürgerliches Gesetzbuch 91. §-ában: olyan ingó dolgok tartoznak ebbe a körbe, amelyek a forgalomban szám, mérték vagy súly szerint kerülnek meghatározásra.[2] Ehhez képest az OPTK híján van egy hasonló definíciónak, akárcsak az olasz vagy a francia törvények. Megjegyzendő ugyanakkor, hogy az osztrák ABGB és olasz Codice civile a kölcsönnel foglalkozó szakaszaikban egyaránt használják a helyettesíthető dolog kifejezést.[3] Ezzel szemben a francia Code civil a hasonló tartalmú szakaszában nem

- 239/240 -

használja a helyettesíthető dolog kifejezést; a kölcsön körében az elfogyaszthatóságot tartja döntő jelentőségűnek. Ezt a felfogást már eleve tükrözi a kölcsön eme fajtájának elnevezése is (pret de consommation), amit utóbb a törvényi meghatározás szintén megerősít.[4] Már ezen a ponton hasznos lehet arra is felhívni a figyelmet, hogy az ABGB, a Codice civile és a Code civil normaszövegei abból a szempontból is jelentősek, hogy kitűnik belőlük, hogy a modern polgári jogok miként értelmezik a generikus szolgáltatást: ugyanabból a fajtából ugyanannyit és ugyanolyan minőségben kell, hogy visszaadjon az adós, mint amit eredetileg kapott. Szólni kell még a magyar Polgári Törvénykönyv vonatkozó szabályáról is. Megállapítható, hogy a törvényben egyetlen helyen fordul elő a helyettesíthető dolog kifejezés: a letét különös nemei körében kerül említésre a pénz és más helyettesíthető dolog a letét tárgyaként.[5] Eme rövid hatályos jogi kitérő nyomán elegendő mindössze egy-két tan-, illetőleg kézikönyvet átlapozni a romanisztika hazai és nemzetközi irodalmából ahhoz, hogy nyilvánvalóvá váljék: az említett osztrák és olasz példák egyfelől a római jogi mutuum, másfelől a depositum irregulare modern továbbéléseinek tekinthetők. Kevésbé mondható el mindez a francia példáról (pret de consommation), mivel a Code civil idézett helyén a használat által felemésztődő dolgokról esik szó, vagyis a francia Polgári Törvénykönyv a kölcsön eme fajtája körében az elhasználható dolgokat említi az ügylet potenciális tárgyaként. Könnyű belátni, hogy a helyettesíthető (*res fungibiles) és az elfogyasztható dolgok (*res consumptibiles) köre nem feltétlenül, és nem minden esetben esik egybe.[6] Mindezek alapján indokolt lehet áttekinteni, hogy mit is jelentett pontosan a "helyettesíthető dolog" mint fogalomkör római jogban.

2. Helyettesíthető dolgok - *res fungibiles vagy res, quae pondere numero mensura constant?

A res, quae pondere numero mensura constant kategóriája megtalálható Gaius institúcióiban (Gai. 2, 196; 3, 90), valamint - az utóbbival lényegében egyezően -Iustinianus institúcióiban is (Inst. 3, 14 pr.).[7] Ezen túlmenően, a vizsgált kifejezés

- 240/241 -

az idézett formában 12 helyen található meg a Digesta szövegeiben.[8] Ehelyütt mindenképpen meg kell említeni egy olyan Digesta-textust is, amely eltérő formában ugyan, de lényegét tekintve ugyanezzel a kategóriával foglalkozik.[9] A helyettesíthető dolgok kapcsán gyakrabban használt, *res fungibiles fordulat ugyanakkor nem forrásszerű: ennek használata Ulrich Zasius (Udalricus Zasius) nevéhez köthető. A fungibilis kifejezés etimológiailag a fungor igére, valamint a functio főnévre vezethető vissza: valamilyen szolgáltatást teljesíteni, kötelezettségnek eleget tenni, hivatalt betölteni. Az ebből származtatott functio szó egyebek mellett jelent még értéket, érvényességet, valamint - marginálisan ugyan - célt is.[10] A nem forrásszerű kifejezés Digesta-beli eredője a paulusi suo functionem recipiunt fordulat. Az ezt tartalmazó, a mutuummal foglalkozó textus a szövegben említett dolgok egymással való felcserélhetőségét, illetőleg a fajtán belüli egyediség hiányát hangsúlyozza.[11]

- 241/242 -

Paul. D. 12, l, 2, l (28 ad ed.):

Mutui datio consistit in his rebus, quae pondere numero mensura consistunt, quoniam eorum datione possumus in creditum ire, quia in genere suo functionem recipiunt per solutionem quam specie: nam in ceteris rebus ideo in creditum ire non possumus, quia aliud pro alio invito creditori solvi non potest.

A szövegből jól kitűnik az a gondolati háttér, amely alapján kialakult a helyettesíthető - helyettesíthetetlen dolgok (*res fungibiles - *res non fungibiles) kategóriapárjának mikénti felfogása: a helyettesíthető dolgok vonatkozásában általános nézet, hogy ezek olyan dolgok, amelyeket súly, szám, mérték szerint szokás meghatározni.[12]

Előfordul olyan eset, amikor a szekundér irodalom a "generikus dolog", illetve a "specifikus dolog" fordulatokat használja.[13] Ez a terminológia talán abból eredhet, hogy a helyettesíthető és helyettesíthetetlen dolgok kategóriai nem elsősorban dologi jogi szempontból, tehát ha úgy tetszik nem "önmagukban" bírnak jelentőséggel; a két dologosztály közötti különbségnek a kötelmi jogban a szolgáltatások, illetőleg egyes szerződések viszonylatában van komoly hozadéka.[14] Ez lehet az oka az egyes szerzők[15] által használt "generikus", illetve "specifikus dolgok" terminusának. Első tekintetre eme kifejezések használata meglehetősen aggályosnak tűnhet, abból a szempontból azonban mégsem minden alap nélküli fordulatok ezek, hogy a "generikus dolog" kifejezés olyan dolgokra utal, amelyek vonatkozásában korlátlan helyettesítési lehetőség áll fenn egy bizonyos fajtán, azaz genuson belül.[16] Erre olyan módon kerülhet sor, hogy az adott genushoz tartozó meghatározott mennyiség ugyanabba a genusba tartozó, ám más egyedekből álló ugyanakkora mennyiséggel minden továb-

- 242/243 -

bi nélkül helyettesíthető.[17] Ehhez képest a "specifikus dolgok" vonatkozásában eme helyettesítési lehetőség kizárt, minthogy az ebbe a körbe tartozó minden egyes dolog egyedi.[18] Ezen a ponton első tekintetre látszólag szükségesnek mutatkozik a genus - species kategóriáinak vizsgálata. Mindazonáltal azért hangsúlyozzuk, hogy a vizsgálódás szükségessége mindössze látszólagos, mert egyfelől a res, quae pondere numero mensura constant körében az említett fogalmak teljes tartalmának csupán egy apró szegmentuma bír relevanciával, másfelől pedig különösen a pénz helyettesíthető volta szempontjából nincs primer jelentősége a genus - species kérdésének, ekként genus és species fogalmainak teljes körű vizsgálata jó eséllyel eltérítené a vizsgálódást eredeti irányától.[19] A genus - species kifejezések a filozófiában külvilági létezők nem és fajta szerinti osztályozására szolgálnak: a genus tágabb kategóriát képvisel, mint a species, amely logikailag csak valamely genuson belül képzelhető el.[20] A római jogászok munkáiban a két fogalom[21] nem minden esetben azonos tartalommal, és nem is mindenkor a fentiekben jelzett viszonyrendszerben fordul el.[22] Nem egy esetben lehet találkozni eme fogalmak felcserélésével[23], illetőleg más

- 243/244 -

viszonyrendszerbe helyezésével.[24] Helytálló tehát Talamanca megállapítása, amely szerint egyfajta terminológiai sokféleséggel állunk szemben: egyfelől adott a genus kifejezésnek egy olyan értelmezése, amely valamely osztályozás eredményeként áll elő, másfelől pedig genus felfogható olyan értelemben is, mint amely valamilyen egészet jelöl, amelynek egyedei közös jellemzővel rendelkeznek.[25]

Ami miatt szükséges lehet a genus és species fogalmainak per tangentem említése, az Paulus egyik, Rüfner által behatónak és tanulságosnak nevezett[26] véleménye (Paul. D. 12, l, 2, l - 3 [28 ad ed.]), amelyben központi helyen szerepel a quia in genere suo functionem recipiunt per solutionem quam specie fordulat, amelynek nyomán egy dolog helyettesíthetőségének közkeletű felfogása kialakult.[27] A múltban a vizsgálódás tárgyát képező szöveget általánosságban interpoláltnak tartották, amely nézetre Rüfner is utal, amikor rámutat a szöveg nyelvi-szemantikai hibáira, jelesül a hiányzó hasonlító szerkezetre, valamint a functio szó ebben a körben tisztázatlan jelentésére.[28]

Az eddigiekből látható tehát, hogy a helyettesíthető dolgokra utalás a forrásokban a res, quae pondere numero mensura constant formában lelhető fel; a *res fungibiles fordulat nem forrásszerű. A hivatkozott és idézett forráshelyek kapcsán a szekundér irodalom utal a némely szövegekben közös kifejezésként megjelenő quantitas kifeje-

- 244/245 -

zésre, valamint a genus és species kategóriapárra is.[29] Ezek közül főként a quantitas az, amely - nagyobbrészt a pandektista irodalomban - a res, quae pondere numero mensura constant kategóriájának szinonimájaként fordul elő.[30] A qualitas fogalmával kapcsolatosan a certum dare kifejezés értelmezése bír központi jelentőséggel[31], Paulus egy véleményének elemzése alapján.[32]

Paul. D. 12, l, 6 (28 ad ed.):

Certum est, cuius species vel quantitas, quae in obligatione versatur, aut nomine suo aut ea demonstratione quae nominis vice fungitur qualis quantaque sit ostenditur. Nam et Pedius libro primo de stipulationibus nihil referre ait, proprio nomine res appelletur an digito ostendatur an vocabulis quibusdam demonstretur: quatenus mutua vice fungantur, quae tantundem praestent.

A textusból látható, hogy római jog szerint egy kötelmet annak tartalma szempontjából akkor tekintettek certumnak, ha a kötelem tárgyaként vagy egyedileg meghatározott dolog szerepelt, vagy res, quae pondere numero mensura constant, amely utóbbi esetben a fajta éppen a mennyiség megjelölése által válik meghatározottá. Következésképpen a res, quae pondere numero mensura constant arra használható, hogy tárgyak olyan körét határozzuk meg általa, ahol a mennyiség megadása elegendő a certum datio megvalósulásához. Ehhez képest a quantitas kifejezés ehelyütt inkább a dolgok valamely sajátosságát jelöli.[33] Mindezek alapján elfogadható a szekundér irodalom ama ítélete, hogy nincs egyértelmű forrásbizonyíték arra nézve, hogy a res, quae pondere numero mensura constant és a quantitas egymás szinonimái lennének, ugyanakkor ilyen forrásbizonyíték hiányában kizárni sem lehet, hogy némely esetekben a két kategória egymást átfedné. Ez utóbbi vélekedés azzal indo-

- 245/246 -

kolható, hogy a quantitas mennyiséget jelent, a res quae pondere numero mensura constant pedig bizonyos dolgok súly, szám, mérték szerint körülhatárolt, tehát meghatározott mennyiségét jelöli.[34]

3. A kifejezések eredete

Ami a kifejezésben szereplő triász (pondere, numero, mensura)

eredetét illeti, már az Ószövetségben is előfordul a súly, szám, mérték szerinti rendezésre hivatkozás: [35] a triász feltehetően görög eredetre vezethető vissza, használatának hátterében pedig egyfajta technikus értelemben vett pontosság iránti igény érhető tetten.[36] A latin irodalomban elsőként Varro De lingua latina című munkájában jelenik meg, a jogi irodalomban pedig minden valószínűség szerint octavenus lehetett az első, aki mintegy jogi szakkifejezésként használta.[37] ugyanakkor érdemes arra is rámutatni, hogy még ha a kifejezés terminus technicus volt is, pontos, kidolgozott jelentéssel semmiképpen sem bírt.[38] Mindent egybevetve, kétségtelen, hogy a triásznak a római jog forrásaiban való pontos megjelenését és eredetét lehetetlen megállapítani. Jelezni kell ugyanakkor, hogy Genzmer feltételezése szerint a kifejezés átvétele legkorábban a köztársaság utolsó százada során történhetett.[39] Erre az időre tehető ugyanis, amikor a rómaiak - görög hatásra - létre kívánták hozni a római jogtudományt (science de la jurisprudence romaine).[40] A magunk részéről helyesebbnek tartjuk Rüfner megállapítását, aki szerint a triász római jogban való megjelenésének inspirációját a fentebb említett technikus pontosság adta.[41]

- 246/247 -

3. A res, quae pondere numero mensura constant és variánsai a primer forrásokban

Azok a fentebb hivatkozott szövegek, amelyekben a res, quae pondere numero mensura constant fordulat megtalálható, tárgykörüket tekintve főként vagy a mutuum,[42] vagy a legatumok kérdését érintik,[43] vagy a dos problémakörét[44] taglalják. Ezen túlmenően létezik két szöveg, amely más tárgykörök kapcsán említi a triászt: egyszer előfordul a stipulatióval[45] összefüggésben, egy alkalommal pedig az adásvétel kapcsán.[46]

Ezen a ponton érdemes áttekinteni a res, quae pondere numero mensura constant kifejezés előfordulás-változatait a jelzett szövegekben.[47] Ebben a vonatkozásban a kifejezés-variánsok elemzésének három lépése képzelhető el.

3.1. A 'dolog' kifejezése a szövegekben

Az első lépésben azt kell megvizsgálni, hogy a 'dolog' jelölésére milyen fordulatokat használnak a jogászok az egyes szövegekben. A leginkább kézenfekvő a res szó használata lenne, azonban mégsem minden szövegben találkozhatunk ezzel a szóval, jóllehet a textusok túlnyomó többségében ez jelenik meg.[48] Mindezek kapcsán érdemes felfigyelni arra, hogy Gai. 3, 90; Inst. 3, 14 pr.; Gai. D. 23, 3, 42 (11 ad ed. provinc.) és Ulp. 24, 7 szövegeiben a res szó a kifejezés többi elemétől egy vagy több szó távolságban, de lényegileg egy gondolati egységben fordul elő. Minden esetre igaz, hogy az általános értelmű res szó után egy quae vonatkozó névmás áll, ami a res pontosítására szolgáló triászt bevezeti. A többi szövegben valamely névmás önállóan vezeti be a már említett triász tagjait.[49] Egyetlen szöveg van csupán, amelyben az id névmás megtalálható,[50] illetve egy, amelyben a triász előtt omne áll.[51]Végezetül egyetlen szöveg van, amelyben a triászt tartalmazó mellékmondatot a dos

- 247/248 -

szó előzi meg.[52] Mindezekkel összefüggésben helyeselhető ama megállapítás, hogy ezek az utalószók - bár igen kisszámú szövegben meglehetős változatosan fordulnak elő - a külvilági létezőknek mind ugyanazt a szegmentumát határolják körül. Így okszerű egy olyan következtetés levonása, amely szerint ebben a körben nincs érdemi jelentésbeli eltérés a használt fordulatok között; még az egyes, illetve többes számú alakok váltakozásának sem lehet jelentőséget tulajdonítani.[53] Ennek oka abban a tényben keresendő, hogy maga a res szó is általános jelentésű: olyan gyűjtőfőnévről van szó, amely jelentésének általános voltánál fogva alkalmas bármely más, hasonló, ám speciálisabb jelentésű főnév helyettesítésére.[54]

3.2. Súly, szám és mérték mint klasszikus

A második lépés a kifejezés elemzése során a triász magját képező pondus, numerus, mensura főnevek górcső alá vétele, amelyek kivétel nélkül ablativusban szerepelnek a szövegben, legtöbbször bármiféle kötőszó nélkül. Mindössze négy kivétel fordul elő a forrásokban: ezekben a szövegekben vagy a -ve kötőszó kapcsolódik a triász utolsó eleméhez,[55] vagy az aut kötőszó ékelődik az egyes elemek közé.[56] Rüfner is rámutat arra, ami a forrásokból első tekintetre is kitűnik, jelesül, hogy a kifejezésben szinte minden elem változik az egyes feltalálási helyeken, ugyanakkor a triász tagjainak nyelvi megjelenítése lényegileg ugyanaz marad.[57] Ennek hátterében feltehetően az áll, hogy pondere numero mensura kifejezés egy

a terminológiai pontosság és egységesség jegyében került be a latinba, feltehetően a köztársaságkor végén, majd innét kerülhetett át a jogi nyelvbe mintegy egy évszázaddal később,[58] feltehető ugyanakkor, hogy a triásszal eredetileg jelezni akart cél lényege addigra már elhalványult.[59]

- 148/149 -

3.3. A mellékmondati állítmányok

A kifejezés elemzése körében a harmadik lépést a vonatkozói mellékmondat állítmányául szolgáló igék vizsgálata jelenti. Véleményünk szerint ezek mutatják a legnagyobb változatosságot, nem elsősorban az előforduló alakok száma miatt, hanem sokkal inkább az állítmányként használt igék jelentéseiből adódóan. Constare, consistere, continere és valere az a négy ige,[60] amely a forrásokban megjelenik. Ezek közül kettő (constare és continere) frekventáltan fordul elő a forrásokban,[61] a másik két ige (consistere és valere) megjelenésére csak egy-egy példa hozható.[62] A constare ige jelentése ebben a körben: áll valamiből (főként valamilyen anyagból) vagy valamiben, alapul valamin, valami valaminek a körébe beszámít, illetve ahhoz a körhöz hozzászámítandó.[63] Ezek alapján az ige a triász elemeivel együtt olyan dolgokat jelöl, amelyek számból, súlyból, mértékből állnak, illetőleg ezeken alapulnak. Helyes Rüfner azon meglátása, hogy a súly, a szám, a mérték nem fizikai értelemben vett létezők, ekként a pondere numero mensura constant kifejezésnek csak abban az esetben van értelme, ha feltesszük, hogy ezeket a dolgokat a szám, a súly, a mérték alá történő besorolás alapján lehet egyedileg meghatározni, tehát a dolog lényege a súly, szám, mérték szerint kifejezett mennyiségtől függ.[64] A continere ige - hasonlóan az előbb bemutatott társához - számos jelentéssel bír, amelyek közül jelen esetben a 'nyugszik vagy alapul valamin', illetve az 'áll valamiből', 'magában foglal, átfog valamit' jelentések bírnak relevanciával, mivel - mint azt már fentebb jeleztük - a forrásokban megtalálható igealakok kivétel nélkül passzívak.[65] A passzív alak szerepe itt abban érhető tetten, hogy a szövegben ezzel kerül kihangsúlyozásra az a tény, hogy a res vonatkozásában ezeknek a dolgoknak a szám, súly, mérték szerinti figyelembe vétele áll a középpontban: ezek a dolgok szám, súly, mérték szerint határozhatók meg.[66] A fennmaradó két igealak, consistere és valere, nem jelentenek különösebb problémát: jelentésük és alkalmazási körül lényegében egybe esik constare jelentésével. Valere vonatkozásában megjegyzendő, hogy a triász ezzel az igével

- 249/250 -

együtt azt van hivatva megjeleníteni, hogy az említett dolgok szám, súly, mérték alapján érvényesülnek, vagyis lényegük a nevezett tulajdonságok révén érvényesül.[67]

4. A kifejezés objektív és szubjektív értelme

Thomas Rüfner a helyettesíthető dolgokról szóló monográfiájában[68] a római jogi forrásokat két csoportba sorolja: az egyikbe tartoznak azok a szövegek, amelyekben a res, quae pondere numero mensura constant kifejezés objektív értelemben fordul elő.[69] Véleménye szerint a döntő szempont minden vélemény vonatkozásában a tárgyak fajtán belüli felcserélhetősége; ebből adódóan a res, quae pondere numero mensura constant kifejezés lényegében a hatályos jogi felfogással egyező értelemben fordul elő ezekben a forrásokban. Mivel a gaiusi szövegek túlnyomó többségében a mutuumról esik szó, ekként úgy véli, hogy Gaius számára a mutuum egyfajta modellként szolgált, és a kifejezésnek az összes többi intézmény körében fellelhető előfordulása is ebből a modellből indult ki.[70] Külön csoportot képeznek Rüfner vizsgálódásában azok a szövegek,[71] amelyekben az említett kifejezés vegyes, objektív-szubjektív értelemben jelenik meg. Rüfner meglátása szerint ebben a vonatkozásban a jogászok - főként Ulpianus - azt hangsúlyozzák, hogy a res, quae pondere numero mensura constant körébe olyan dolgok tartoznak, amelyek egy konkrét jogviszonyban kizárólag a fajta szerint kerülnek meghatározásra. Az objektív elemet az a tényező hordozza, hogy az egyes szövegekben alkalmanként előforduló példák mind-mind Gaius szövegeire vezethetők vissza.[72] Rüfner vizsgálódásáról összességében elmondható, hogy középpontjában a felcserélhetőség áll. Ebből kiindulva megállapítja, hogy a res, quae pondere numero mensura constant kategóriájának objektív értelméből következik, hogy az ebbe a csoportba sorolt dolgok rendszerint a fajta szerinti meghatározás által válnak jogviszonyok tárgyaivá. A fogalom szubjektív értelmezése körében csak azok a dolgok veendők figyelembe, amelyeket objektív értelemben súly, szám, mérték szerint szokás meghatározni.[73] A klasszikus jogászok pontosságával első tekin-

- 250/251 -

tetre összeegyeztethetetlennek tűnhet ugyan a res, quae pondere numero mensura constant kategóriájának kétféle értelmezése, azonban Rüfner nagyon helyesen rámutat arra, hogy végső soron mindkét értelmezés gondolati magja a fogalom természetes, nyelvi értelmében érhető tetten: olyan külvilági létezők megjelölésére szolgál, amelyek körében a szám, súly, mérték szerinti meghatározás döntő jelentőséggel bír. Ebből adódóan a fogalom objektív és szubjektív értelme között nincs lényegi különbség, hiszen az objektív értelmezés keretén belül ezek a dolgok a forgalomban éppen a felcserélhetőség miatt mennyiségként, ha úgy tetszik "ömlesztve" jelennek meg; a szubjektív értelmezés körében pedig - a fajta meghatározása mellett -éppen ennek az említett mennyiségnek az átadása révén kerülhet sor a jogviszony tárgyának meghatározására.[74]

5. A forrásokban a kifejezést magyarázó példák vizsgálata

Meglátásunk szerint érdemes lehet a vonatkozó forrásoknak egy olyan jellegű vizsgálatát is elvégezni, amelynek keretében arra összpontosítunk, hogy mely szövegekben fordul elő a triász önállóan, és melyek azok a szövegek, ahol a res, quae pondere numero mensura constant kifejezéshez konkrét példák is társulnak.

Három szöveg maradt ki ebből a csoportosításból, amelyeket "köztes eseteknek" tekinthetünk, az alábbiak miatt.[75] A Licinius-szövegben szerepel ugyan két példa, azonban ezek szerződési kikötések, amelyek ebben a formában azt a célt szolgálják, hogy a véleményben megfogalmazott "főszabály" alól (quod pondere aut numero aut mensura continetur, ibi dari debet ubi petitur) kivételt szolgáltassanak (nisi si adiectum fuerit "centum modios ex illo horreo" aut "vini amphoras ex illo dolio"). Látható, hogy a kivételek nem is konkrét dologfajtákat, hanem mennyiségeket neveznek meg. Ulpianus és Papinianus textusaiban pénzről esik szó: az előbbi szövegben mint hagyomány (quas pecunias legavi), az utóbbiban mint stipulatiós lekötés

- 251/252 -

(quinquaginta aureos dari spondes) tárgya jelenik meg. Az utóbbi szövegekben közös tehát, hogy a példaként szereplő egy-egy dolog valamely konkrét esetben szerepelt; összességében akként foghatók fel itt a példák, mint a res, quae pondere numero mensura constant fordulat gyakorlati alkalmazásai, tehát nem a kifejezés tartalmát magyarázandó szerepel a szövegekben pecunia és aurei.

Ezen a ponton szükségesnek mutatkozik, hogy azokat a szövegeket, amelyek a res, quae pondere numero mensura constant kategóriájára példákat hoznak, részletesebben is megvizsgáljuk. Az elemzés első pillérét a szövegekben felsorolt példák képezhetik.

A forrásokban elfoglalt helyük alapján három szöveg (Gai. 3, 90; Inst. 3, 14 pr.; Gai. d. 44, 7, 1, 2 [2 aur.]) képezhet egy alcsoportot, mivel mindhárom a mutuum kérdéskörével foglalkozik. A fennmaradó szövegek egyike (Gai. 2, 196) a legatum per vindicationem témakörébe sorolható, a másik (Gai. D. 18, 1, 35, 5 [10 ad ed. provinc.]) pedig az adásvételt érinti. A szövegek mindegyikében megjelenik példaként a bor (vinum), az olaj (oleum) és a gabona (frumentum). Négy szöveg említi példaként a készpénzt (pecunia numerata), három az ezüstöt (argentum), kettő pedig a rezet (aes), az aranyat (aurum). Talán nem véletlen, hogy a példákat is hozó szövegek Gaius tollából származnak - legalábbis az ötből négy, ugyanakkor ismeretes, hogy a iustinianusi Institúciók szerkesztése során Tribonianus, Theophilus és Dorotheus jelentős mértékben támaszkodott Gaius két munkájára (Institutiones, Res cotidianae sive aurea), amelyeket a császár kifejezetten meg is említ.[76]

- 252/253 -

Ami most már a szövegek által említett példákat illeti, meglátásunk szerint ezek három, nagyban-egészben jól elkülöníthető csoportra oszthatók:[77]

a) pecunia numerata: csoportbeli különállását az indokolja, hogy egyedül ennek az esetében találkozhatunk kettős természettel, amennyiben a pénz értéke elválik a hordozó anyag értékétől, és lényegében magától a hordozó anyagtól is;[78]

b) vinum, oleum, frumentum: a mindennapi szükségletek kielégítésére alkalmas vagyontárgyak, vagyonalkatrészek, amelyek esetében a lemérés, a súly, illetve az űrmérték meghatározása céljából elengedhetetlen;[79]

c) aes, argentum, aurum: az aes kivételével nemesfémek; ritkaságuk, szépségük és tartósságuk folytán alkalmasak arra, hogy az egyén gazdagságának fokmérőjeként szolgáljanak.[80]

Ha összehasonlítjuk az öt forrásszövegben szereplő példák közvetlen szövegkörnyezetét, látható, hogy az öt szövegből csak egyben (Gai. 3, 90) szerepel a qualis est fordulat a példák előtt, az összes többiben viszont a veluti előzi meg a példákat, ami arra utal, hogy nem kimerítő jellegű felsorolásról van szó: meglehet, hogy eme példák csupán a mindennapi életben leggyakrabban előforduló esetekre akarnak utalni. Ennek további bizonyítékaként szolgálhat az a tény, hogy a bor, a gabona és az olaj - mint mindennapos használatra szánt dolgok - azok, amelyek mind az öt szövegben felsoroltatnak.

- 253/254 -

6. Záró gondolatok: az eiusdem naturae reddantur mint igazságosság-posztulátum

A soron következő logikus kérdés az lehet, hogy milyen tágabb szövegkörnyezetben jelenik meg az egyes, fentebb felsorolt forrásszövegekben a res, quae pondere numero mensura constant példákkal illusztrált kategóriája. Mint jeleztük, az egyik Gaius-szöveg (Gai. 2, 196) a legatum per vindicationem kérdésével foglalkozik. Kiindulópontul az az állítás szolgál, hogy csak olyan vagyonalkatrészek lehetnek a legatum per vindicationem tárgyai, amelyek a végrendelkező civiljogi tulajdonában vannak (quae ex iure Quiritium ipsius testatoris sunt). A súly, szám, mérték szerint meghatározott dolgok vonatkozásában elegendő, ha ezek felett a végrendelkezőnek halála pillanatában áll fenn civiljogi tulajdona (placuit sufficere, si mortis tempore sint ex iure Quiritium testatoris), minden más vagyonalkatrésznek azonban mind a végrendelkezés, mind a végrendelkező halála pillanatában fent kell, hogy álljon a civiljogi tulajdon (ceteras res vero placuit utroque tempore testatoris ex iure Quiritium esse debere). Ennek a szabálynak a hátterét világítják meg a mutuum témakörével foglalkozó töredékek (Gai. 3, 90; Inst. 3, 14 pr.; Gai. D. 44, 7, l, 2 [2 aur.]), ezekből a szövegekből ugyanis arra nézve nyerhető információ, hogy a res, quae pondere numero mensura constant körébe tartozó vagyonalkatrészekre milyen szabályok érvényesülnek. Mindhárom szövegben közös a res, quae pondere numero mensura constant átadásának indoka: erre azért kerül sor, hogy ezek a vagyonal-katrészek az átvevő tulajdonába kerüljenek (in hoc damus, ut accipientium fiant).[81]Gaius és Iustinianus institúcióiban szerepel még egy fordulat, ami az átadás módját írja le, jelesül ezeket a vagyontárgyakat megszámlálva, megmérve vagy mérlegelve adjuk át (aut numerando aut metiendo aut pendendo). Ennek folyományaként az adós lejáratkor nem ugyanazokat a vagyontárgyakat (nobis non eaedem [res]), hanem ugyanabból a fajtából ugyanazt a számlálás, megmérés vagy mérlegelés alapján adódó mennyiséget köteles visszaszolgáltatni. Ebben a vonatkozásban a három szöveg eltérő kifejezéseket használ. Gaius institúcióiban azt olvashatjuk, hogy "sed aliae eiusdem naturae reddantur" Pusztán csak névmással utal a dologra, ami azt fejezi ki, hogy az egyediség irreleváns, a lényeg, hogy amit az adós visszaad, az ugyanolyan természetű (eiusdem naturae) legyen; ennek mibenlétét azonban közelebbről nem határozza meg. A iustinianusi institúciókban az áll, hogy a visszaadandó dolog (itt már kifejezetten szerepel a res) "aliae eiusdem naturae et qualitatis reddantur": az egyedek lehetnek eltérőek, feltéve, hogy természetük (natura) és jellemzőik, tulajdonságaik (qualitas) megegyeznek. A qualitas jelentéséből adódóan nagy valószínűséggel natura pontosításaként szerepel a szövegben, hiszen az előbbi kifejezés valaminek az alapvető tulajdonságára, jellemzőjére, természetére utal.[82] Lényegében tehát a szövegben szereplő natura azt fejezi ki, hogy a res, quae pondere numero

- 254/255 -

mensura constant a megszámlálás, lemérés, mérlegelés által töltik be a rendeltetésüket, és ennek pontosítása, jobb érthetősége kedvéért kerülhetett be a szövegbe a qualitas szó.[83] A harmadik, a Digestából származó szöveg (Gai. D. 44, 7, l, 2 [2 aur.]) úgy fogalmaz, hogy "alias recepturi eiusdem generis et qualitatis": a genus és a qualitas együtt akként fogható fel, mint natura értelmezése, konkrét tartalommal való megtöltése.

Összegzésképpen megállapítható, hogy az eiusdem naturae reddantur követelménye annak szabatos kifejezéseként szerepel Gaiusnál, hogy miként kell egy jogviszonyban olyan módon eljárni, hogy utóbb egyik fél se állíthassa, hogy neki nem azt adták meg, ami jog szerint járt volna. Ekként ha úgy tetszik az idézett kitétel a ius suum cuique tribuendi gyakorlati érvényesülésének záloga, hiszen ennek révén valósulhat meg a mások jogának tiszteletben tartása. Azok a dolgok, amelyek a mutuum keretében átadásra és visszaadásra kerülnek, egyenlők kell, hogy legyenek: csak ilyenkor nem vitathatja egyik fél sem, hogy számára mit kellett (volna) megadni. Az így megvalósítandó egyenlőség azonban nem homogén: egyfelől azonosság, másfelől egyenértékűség formájában ölthet testet. A mutuum keretében éppen az utóbbi, vagyis az egyenértékűség alapján álló egyenlőség követelményével állunk szemben. Ez azt jelenti, hogy olyan dolgot kell visszaadni, amely azonos mennyiségű, minőségű, értékű azzal a dologgal, amit a kölcsönbe adó eredetileg átadott, minthogy az egyenlőséget a rerum natura szerint kell mérni.[84] A rerum natura, amely - mint láttuk - egyebek mellett elsődlegesen a létezést jelöli, magában foglal egy célt - amire az adott dolog rendeltetett. Ez tehát a dolgokat mindig önmagukban méri. Emellett a rerum natura vonatkozik még mennyiségre (quantitas), illetve minőségre (qualitas) - ekkor azonban az adott dolgot már valamilyen más dologhoz mérjük: qualitas, illetve quantitas által válik lehetővé a dolgok egyenlőségének értelmezése. ■

JEGYZETEK

[1] Jelen tanulmány a "Radix omnium malorum. A pénzzel összefüggő egyes római dologi jogi kérdésekről" című doktori értekezésem (Budapest, PPKE JÁK, 2012.) vonatkozó fejezetének részben átdolgozott, részben bővített változata.

[2] Vö. BGB § 91: Vertretbare Sachen im Sinne des Gesetzes sind bewegliche Sachen, die im Verkehr nach zahl, Maß oder Gewicht bestimmt zu werden pflegen. A BGB-ben található további feltalálási helyekre nézve ld. Thomas Rüfner: Vertretbare Sachen? Die Geschichte der res, quae pondere numero mensura constant. Berlin, Duncker und Humblot, 2000. 19.

[3] Vö. ABGB § 983: "Im Darlehensvertrag verpflichtet sich der Darlehensgeber, dem Darlehensnehmer vertretbare sachen mit der Bestimmung zu übergeben, dass der Darlehensnehmer über die Sachen nach seinem Belieben verfügen kann. Der Darlehensnehmer ist verpflichtet, dem Darlehensgeber spätestens nach Vertragsende ebenso viele Sachen derselben Gattung und Güte zurückzugeben." Hasonlóan ABGB § 984 (1): "Gegenstand eines Darlehensvertrags können Geld oder andere vertretbare sachen sein." Codice Civile § 1813: "Il mutuo e il contratto col quale una parte consegna all'altra una determinata quantita di danaro o di altre cose fungibili, e l'altra si obbliga a restituire altrettante cose della stessa specie e qualita."

[4] Code Civile § 1892: "Le pret de consommation est un contrat par lequel l'une des parties livre a l'autre une certaine quantité de choses qui se consomment par l'usage, a la charge par cette derniere de lui en rendre autant de meme espece et qualité."

[5] Vö. Ptk. 472. §: "Ha a letét tárgya pénz vagy más helyettesíthető dolog, és a megállapodás szerint a letéteményes később ugyanolyan dolgot ugyanolyan mennyiségben köteles visszaszolgáltatni, a kölcsön szabályait kell alkalmazni azzal az eltéréssel, hogy a visszaadás helyére és idejére a letét szabályai irányadók, és hogy a letevő követelésébe csak a letéttel kapcsolatos ellenkövetelést lehet beszámítani."

[6] Ennek kapcsán a Szabó Marcipán Múzeum szobrai hozhatók fel példaként: kétségtelen, hogy a kérdéses szobrok elfogyaszthatóak lennének, minthogy az alapanyagul szolgáló marcipán, mint élelmiszer, maga is elfogyasztható dolog, a helyettesíthetőség azonban ezekben legalábbis kétséges. Ezzel egyezően ld. Földi András - Hamza Gábor: A római jog története és institúciói. Budapest, Nemzeti Tankönyvkiadó, 2011.[16] 280.

[7] A két lényegileg egyező szöveg egyaránt a mutuum kérdésével foglalkozó nagyobb szerkezeti egységben található mind Gaius, mind Iustinianus institúcióiban. Ezekkel egyező tartalmú még a Digestában az alábbi szöveg: Gai. D. 44, 7, 1, 2 (2 aur.).

[8] Vö. Licin. d. 5, 1, 38 (4 regul.); Paul. d. 12, 1, 2, 1 (28 ad ed.); Paul. d. eod. 2, 3 (28 ad ed.); Gai. d. 18, 1, 35, 5 (10 ad ed. provinc.); Gai. D. 23, 3, 42 (11 ad ed. provinc.); Ulp. D. 30, 30 pr. (19 ad Sab.); Ulp. D. 30, 34, 6 (21 ad Sab.); Ulp. D. 30, 47, 1 (22 ad Sab.); Paul. D. 35, 2, 1, 7 (sing. ad legem Falc.); Maec. D. 35, 2, 30, 3 (8 fideicomm.); Gai. D. 44, 7, 1, 2 (2 aur.); Pap. D. 45, 1, 115 pr. (2 quaest.). Ezeken felül megemlítendő még, hogy Ulpianusnál is előfordul a triász (Ulp. 6, 8 és 24, 7).

[9] Ld. pl. Ulp. D. 13, 3, lpr. (27 ad ed.): "... res [...] quae [...] in pondere sive in mensura constent... ". A szekundér irodalom (Rüfner) ebbe a csoportba sorolja még Paulus egyik szövegét (Paul. D. 6, l, 6 [6 ad ed.]) szövegét is, továbbá egy Gaius-fragmentumot (Gai. 3, 175) is, amelyek bár lényegileg igen hasonló tartalmúak az eddigiekhez, véleményünk szerint ugyanakkor mégsem sorolhatók maradéktalanul ebbe a csoportba, mivel a pondere - numero - mensura triászából eme szövegekben, általános értelemben expressis verbis csak a mensura fordul elő, pondus és mensura csak a materia vonatkozásában. Legalábbis a Paulus-hely vonatkozásában azonban Rüfner besorolása és érvelése mellett szól ugyanakkor az a tény, hogy számos egyéb fordulat (genus - species, qualitas) is megjelenik ebben a szövegben; ezek a fordulatok pedig más szövegekben (vö. pl. Ulp. D. 7, l, 15, 4 [18 ad Sab.]; Paul. D. 12, l, 6 [28 ad ed.]; Ulp. D. 30, 34, 3 [2l ad Sab.]; Pap. D. 46, 3, 94, l [8 quaet.]) a triásszal fémjelzett kategória értelmezésével függnek össze. Ezen túlmenően utalni kell arra is, hogy maga a szerző is jelzi, hogy a kérdéses textusok fogalmazása az eddig említett szövegekétől eltér. Részletesen ld. Rüfner i. m. 25.

[10] Vö. Erich Genzmer: Pondere, numero, mensura. Revue Internationale des Droits de l'Antiquité I. (1952) 472. Ehhez még ld. Hermann Gottlieb Heumann - Emil Seckel: Handlexikon zu den Quellen des römischen Rechts. Jena, Verlag Gustav von Fischer, 1926. s. v. 'functio', 'fungi'; Alfred Ernout - Antoine Meillet: Dictionnaire étimologique de la langue latine. Histoire des mots. Paris, l95l.[3] s. v. 'fungor'; Finály Henrik: A latin nyelv szótára. Budapest, Franklin-Társulat, 1884. s. v. 'functio'. Ehhez képest szűkebb értelemben ld. Oxford Latin Dictionary s. v. 'functio', 'fungi' ahol mindkét szócikk csak valaminek a végrehajtását, kivitelezését, teljesítését hangsúlyozza.

[11] Ehhez ld. H. Erman: D. (l8,l) l pr. Zeitschrift der Savigny Stiftung. Romanistische Abteilung XXII. (l90l) l67.l; Giuseppe Grosso: Corso di diritto romano. Le cose. Rivista di Diritto Romano I. (2001) 80.; Bessenyő András: A pénz problémája a római magánjogban. Kandidátusi értekezés. Pécs, 1994. 3.[1]; Rüfner i. m. 93.

[12] Ld. pl. Marton Géza: A római magánjog elemeinek tankönyve. Debrecen, 1943. 137.; Bessenyő András: Római magánjog. A római magánjog az európai jogi gondolkodás történetében. Budapest-Pécs, Dialóg Campus Kiadó, 20l0.[4] 264.; Földi-Hamza i. m. 280.; Mario Talamanca: Istituzioni di Diritto Romano. Milano, 1990. 384-385; Kolosváry Bálint: A tulajdonjog. In: Szladits Károly (szerk.): Magyar magánjog V. Dologi jog. Budapest, Grill Kiadó, 1942. 20.; Almási Antal: Dologi jog I. Budapest, A TÉBE Kiadóvállalata, 1928. 63-64. Megemlítendő, hogy Almási egyrészt - a BGB-hez hasonlóan - azt hangsúlyozza, hogy a helyettesíthetőség kizárólag az ingó dolgok sajátossága - ekként nem lesz helyettesíthető a lábon álló termés. Másfelől kiemelendő, hogy a helyettesíthetőséget szubjektív értelemben fogja fel, amikor rámutat, hogy nem kizárt, hogy szerződő felek adott esetben az egyébként helyettesíthető ingókat nem helyettesíthetőnek, vagy éppen fordítva: a nem helyettesíthetőket helyet-tesíthetőnek nyilvánítsák. Lényegében hasonlóan még Pietro Bonfante: Corso di diritto romano. La proprieta. II,1. Milano, Giuffre, 1968. 107.

[13] Ld. pl. Cesare Sanfilippo: Istituzioni di diritto romano. Rubbettino Editore, 2002.[10] 74-75.

[14] Ld. pl. Adolf Berger: Encyclopedic Dictionary of Roman Law. New Jersey: Clark, 20108. s. v. 'genus'; Kaser i. m. 495.

[15] Vö. Sanfilippo i. m. 74-75 a kötelmi jogi példákkal; Benedek (1966) i. m. 252., a legatum per vindicationem kapcsán.

[16] Vö. Sanfilippo i. m. 74.: "[...] presentano quindi un'illimitata possibilita di sostituzione nell'ambito del genus [...]".

[17] Vö. Sanfilippo i. m. uo.: "[...] ogni quantita di esse e sostituibile con altrettanta quantita () prelevata dallo stesso genere [...]".

[18] Vö. Sanfilippo i. m. 75.: "[...] constituendo ciascuna un unicum [...]".

[19] A genus - species fogalompár vonatkozásában mind a mai napig mértékadó feldolgozását Mario Talamanca római professzor l977-es munkája. Mario Talamanca: Lo schema 'genus - species' nelle sistematiche dei giuristi romani. In: La filosofia greca e il diritto romano (Roma, 14-17 aprile 1973). Tomo II. Roma: Accademia Nazionale dei Lincei, 1977. Figyelemmel arra, amit fentebb az egyes szerzők által használt "generikus dolog", illetve "specifikus dolog" kifejezésekkel kapcsolatosan jeleztünk, megjegyzendő, hogy a nemrégiben elhunyt romanista "generikus" és "specifikus kötelmek" között tesz különbséget, amely kifejezés használhatósága mellett szintén lehet érveket felhozni. Vö. pl. Talamanca (1977) i. m. 279.: "Nella contrapposizione fra obbligazioni di genere ed obbligazioni di specie [...]". A hazai szakirodalom a közelmúltban gazdagodott egy olyan értekezéssel, amely önálló fejezetet szentel ennek a témának. Ld. Deli Gergely: A generális klauzulák dogmatikai, történeti és összehasonlító elemzése, különös tekintettel a jóerkölcsbe ütköző szerződések tilalmára. Doktori értekezés. Budapest, PPKE JÁK, 2009. 44-53.

[20] Vö. Ted Honderich (ed.): The Oxford Companion to Philosophy. Oxford University Press, 2005.[2] s. v. 'genus and species'; Rüfner i. m. 76.; Deli i. m. 45.

[21] Ezek a fogalmak görög eredetre vezethetők vissza: mindkettő a dialektikából származtatható. Ehhez ld. részletesen Paul Sokolowski: Die Philosophie im Privatrecht. Bd. I. Sachbegriff und Körper in der klassischen Jurisprudenz und der modernen Gesetzgebung. Halle, 1902. 29l. és 469.; Talamanca (1977) i. m. 20.skk; Martin Josef Schermaier: Materia. Beiträge zur Frage der Naturphilosophie im klassischen römischen Recht. Köln-Weimar-Wien, Verlag Böhlau, 1992. 278.

[22] Ezzel egyezően Remo Martini: e nel linguaggio gaiano. In: Synteleia Vincenzo Arangio-Ruiz I. Biblioteca di Labeo II. Napoli: Editore Jovene, 462.; Deli i. m. 45. Megemlítendő, hogy Berger is kiemeli ebben a vonatkozásban, hogy a genus kifejezés alkalmazására sor kerül keresetek (genus actionis), szerződések, vagy akár a birtok (genera possessionum) vonatkozásában is. Ld. Berger i. m., s. v. 'genus'.

[23] Így például egy, a generikus szolgáltatások kérdésköréhez kapcsolódó Ulpianus-véleményben (Ulp. D. 46, 3, 29 [38 ad ed.]) is, ahol a remekjogász a pénzt, az olajat, illetve a gabonát species communisként jeleníti meg, amely a létezők egy meghatározott osztályát, egy ultima speciest képviselnek. Vö. Talamanca (1977) i. m. 28l., még további példákkal is.

[24] Erre jó példaként szolgálhat Marcianus azon véleménye (vö. Marci. D. 19, 5, 25 [3 reg.]: "[...] quod autem indebitum datur, aut ipsum repeti debet aut tantundem ex eodem genere [..]"), amelyben a genus ellenpárja ipsum. Más véleményben (Iul. D. 45, l, 54 pr. [22 dig.]) bár genus ellenpárja ténylegesen species, azonban ez utóbbi fogalom mégis valamely individuumot jelöl. Ld. részletesen Talamanca (1977) i. m. 282., és különösen 762. sz. jegyzet. Ugyanígy megemlítendő Paul. D. 6, l, 6 (6 ad ed.) textusa, amelyben az első mondat genus és species fogalmait veti egybe ("[...] appellatio enim rei non genus, sed speciem significat"). Ezt követően azonban Octavenusra hivatkozva már materia és species áll egymással szemben ("[...] quod infectae quidem materiae pondus, signatae vero numerum, factae autem speciem dici oportet [..]"), így tehát a species teszi egyedivé a dolgot, vagyis olyanná, amely jellemzőktől mentes materia kontrapozíciójaként szolgálhat. Következésképpen a speciesre hivatkozás az appellatio rei körében arra utal, hogy egy dolog megnevezése nem a fajta, hanem a faj megnevezését, azonosítását jelenti. Vö. Sokolowski i. m. 52.; Schermaier i. m. 278. Megjegyzendő, hogy léteznek olyan szövegek is (Pomp. D. 34, 2, l, l [6 ad Sab.]; Mod. D. 34, 2, 9 [9 reg.]), amelyek egymással való összehasonlítása nyomán arra a megállapításra lehet jutni, hogy a genus kifejezés az egyikben, valamint a species fordulat a másikban közel ugyanazt a jelentést hordozza. Ennek oka a konkrét szövegek kapcsán az, hogy a végrendeleti juttatás körében különbséget kell tenni argentum és certum genus argentum között. Az előbbi esetében van lehetőség arra, hogy eadem aestimatio esetén az örökös pénzben adja ki a hagyományt, ám certum genus argentum esetén ez a lehetőség nem adott, ekkor ugyanis materia is számításba veendő. Ebből következik, hogy materia az örökhagyó által hátrahagyott nyersanyag fajta és mennyiség megjelölésére szolgál, amelynek ellentéteként szerepel ezeken a helyeken genus, illetve species. Ehhez ld. Talamanca (1977) i. m. 280; Schermaier i. m. 284-287.

[25] Talamanca (1977) i. m. 280.

[26] "Der [...] Text [...] ist ebenso ausführlich wie aufschlußreich [...]". Vö. Rüfner i. m. 34.

[27] Ld. Kaser i. m. 3827. Ezzel egyezően Rüfner i. m. 37-38. Az eme elnevezéssel kapcsolatos probléma abban érhető tetten, hogy nem lehet éles határvonalat húzni valamely, lényegében szubjektív alapon álló fajtamegjelölés, illetőleg egyes dolgok objektív felcserélhetősége közé. Vö. Rüfner i. m. 78.

[28] Vö. Rüfner i. m. 37., további irodalommal.

[29] Vö. Bonfante i. m. 108.; Rüfner i. m. 25-26. Ehhez ld. még Heumann-Seckel s. v. 'quantitas'.

[30] A pandektista irodalomban a szám, súly, mérték szerint meghatározott dolgok körében a quantitas szó corpus vagy species ellentéteként jelenik meg; különösen pedig egy meghatározott pénzösszeg megjelölésére használatos ez a kifejezés. Eme felfogás egyik legjelentősebb képviselője Savigny, aki - többek közt - azt hangsúlyozza, hogy a qualitas egy dolog valamilyen általános tulajdonságára vonatkozik, mint amilyen például a terjedelem, a mérték, így érthető módon a forrásokban ez azokra a dolgokra vonatkozik, amelyeket a fajtán belül szám, súly vagy mérték alapján szokás meghatározni. Részletesen ld. Friedrich Carl von Savigny: System des heutigen römischen Rechts. Band 5. Berlin, l84l. 123., és különösen b) jegyzet.

[31] Vö. Max Kaser: Das römische Privatrecht I-II. Handbuch der Altertumswissenschaft X. 3. 3. l-2. München, C. H. Beck'sche Verlagsbuchhandlung, l97l.[2] 492. Ami a res, quae pondere numero mensura constant kategóriáját mint önálló dologosztályt illeti, ennek kapcsán Kaser a genus és a species egymással való szembenállását hangsúlyozza. Véleményének alapja, hogy ebbe a kategóriába olyan dolgok tartoznak, amelyek vonatkozásában az egy adott fajtához tartozás számít döntőnek a forgalom szempontjából, nem pedig a dolgok egyedisége ("[...] es im Verkehr [...] auf die Gattungszugehörigkeit (genus), nicht auf das individuelle Stück (species) ankommt [...]). Ld. Kaser i. m. 382.

[32] Ezzel egyezően Kaser i. m. 382., 492.; Rüfner i. m. 27.

[33] Kaser i. m. 492; Rüfner i. m. 26.

[34] Rüfner i. m. 26-27.

[35] Vö. Sap. 11, 20: "Sed et sine his uno spiritu poterant occidi, / persecutionem passi a iustitia, / et dispersi per spiritum virtutis tuae. / Sed omnia in mensura et numero et pondere disposuisti."

[36] Vö. Genzmer i. m. 478-482.; Rüfner i. m. 29., és különösen 53. sz. jegyzet. Genzmer a hivatkozott helyen részletesen kitér arra is, hogy Platón mely munkáiban hol, és milyen kontextusban fordul elő az adott triász.

[37] Vö. Genzmer i. m. 474.; Rüfner i. m. 29. A feltevés alátámasztására ld. Paul. D. 6, l, 6 (6 ad ed.).

[38] Ezzel egyezően Rüfner i. m. 7l. Meglátása szerint ennek legjobb bizonyítéka, hogy az iustinianusi Institúciókban, valamint a Digestában szereplő dologosztályozások körében ez a fogalom egyáltalán nem kerül említésre.

[39] Genzmer i. m. 483.

[40] Vö. Genzmer i. m. 483. Ezzel kapcsolatban mindenképpen szükséges hangsúlyozni a scientia és az ars közötti eltérést, minthogy a római jogászok körében a ius jellemzően az ars körébe tartozik, amíg mainapság inkább a scientia körébe sorolják, mint azt Genzmer idézett állítása is jól példázza. A két fogalom közti eltérés alapvetően egy módszertani különbségen nyugszik. A scientia deduktív jellegű; az előre megalkotott, absztrakt kategóriák általi jogkeresést jelenti, míg az ars induktív: az egyedi esetből reflektálva, annak "hatókörében" igyekszik igazságos megoldást találni. Ehhez ld. különösen Frivaldszky János: Klasszikus természetjog és jogfilozófia. Budapest, Szent István Társulat, 2007. 95-96.; ugyanígy Wolfgang Waldstein: A szívébe írva. A természetjog mint az emberi társadalom alapja. Budapest, Szent István Társulat, 2012. 3l.; lényegileg egyezően Földi-Hamza i. m. l3l. skk.

[41] Vö. Rüfner i. m. 30.

[42] Gai. 3, 90; Inst. 3, 14 pr.; Gai. D. 44, 7, l, 2 (2 aur.); Paul. D. 12, l, 2, l (28 ad ed.) és Paul. D. eod. 3 (28 ad ed.), azzal, hogy az utóbbi két szöveg inkább a creditum kérdését érinti.

[43] Gai. 2, 196; Licin. D. 5, l, 38 (4 regul.); Ulp. D. 30, 30 pr. (19 ad Sab.); Ulp. D. 30, 34, 6 (2l ad Sab.); Paul. D. 35, 2, l, 7 (sing. ad legem Falc.); Maec. D. 35, 2, 30, 3 (8 fideicomm.); Ulp. 24, 7.

[44] Gai. D. 23, 3, 42 (11 ad ed. provinc.); Ulp. 6, 8.

[45] Pap. D. 45, l, ll5 pr. (2 quaest.)

[46] Gai. D. 18, l, 35, 5 (10 ad ed. provinc.)

[47] Ezt a vizsgálatot Rüfner alapos tanulmányában maga is elvégzi; részletesen ld. Rüfner i. m. 27-31.

[48] Így tipikusan a res szó, illetve ennek ragozott alakja fordul elő az alábbi szövegekben: Gai. 2, 196; Gai. 3, 90; Inst. 3, 14 pr.; Paul. D. 12, l, 2, l (28 ad ed.) és Paul. D. eod. 3 (28 ad ed.); Gai. D. 23, 3, 42 (ll ad ed. provinc.); Gai. D. 44, 7, l, 2 (2 aur.); Ulp. 24, 7.

[49] Így quod szerepel Licin. D. 5, l, 38 (4 regul.); Ulp. D. 30, 34, 6 (2l ad Sab.) és Pap. D. 45, l, ll5 pr. (2 quaest.) szövegeiben. In, illetve de his quae szerepel Gai. D. 18, l, 35, 5 (10 ad ed. provinc.) és Maec. D. 35, 2, 30, 3 (8 fideicomm.) textusaiban - utóbbiban csak a haec névmás fordul elő; ea quae Ulp. D. 30, 30 pr. (19 ad Sab.) szövegében.

[50] Vö. Ulp. D. 30, 47, l (22 ad Sab.).

[51] Vö. Paul. D. 35, 2, l, 7 (sing. ad legem Falc.).

[52] Ld. Ulp. 6, 8.

[53] Rüfner i. m. 28.

[54] Vö. ezzel egyezően Mario Bretone: I fondamenti del diritto romano. Le cose e la natura. Roma, Editori Laterza, 2001. 16. és 63-64., valamint Ernout-Meillet s. v. 'res'. Akár a magyar nyelvben a 'dolog' szó, a latin 'res' is igen széles körben került alkalmazásra. Ezt alátámasztandó ld. Oxford Latin Dictionary s. v. 'res'; Heumann-Seckel i. m. s. v. 'res', ahol nyolc nagy jelentéskört különít el; az első jelentésen (dolog, tárgy) belül további nyolc alkategóriát különít el. Így lényegében összesen 16 jelentéskört kapunk, ami nem áll messze az Oxford Latin Dictionary által megadott 19 jelentéstől. A szekundér szerzők is hangsúlyozzák a kifejezés sokrétű voltát; ld. pl. Savigny i. m. 441; Benedek Ferenc: A iusta causa traditionis a római jogban. (Studia Iuridica Auctoritate Universitatis Pécs Publicata 8.) Budapest, Tankönyvkiadó, 1959. 4.; Wojciech Dajczak: Der Ursprung der Wendung res incorporalis im römischen Recht. Revue internationale des droits de l'antiquité L (2003) 98.; Grosso i. m. 4.; Bonfante i. m. 5-6.; Marton i. m. 133.; Kaser i. m. 376.; Léon Nadjo: L'argent et les affaires a Rome des origines au IIe siecle avant J.-C. Louvain-Paris, Peeters, 1989. 169.

[55] Inst. 3, 14 pr.; Gai. D. 18, 1, 35, 5 (10 ad ed. provinc.); Gai. D. 44, 7, 1, 2 (2 aur.).

[56] Licin. D. 5, 1, 38 (4 regul.).

[57] Vö. Rüfner i. m. 29.

[58] Ld. Genzmer i. m. 483.48; Rüfner i. m. 29.

[59] Vö. Rüfner i. m. 29. A kifejezés

mivoltával kapcsolatban jegyzi meg Rüfner, hogy a klasszikus jogászok egy kedvelt fordulatáról van szó ebben az esetben, amely különféle szövegösszefüggésekben, különféle tartalmakkal volt megtölthető. Vö. Rüfner i. m. 7l.

[60]

[61] Constare szerepel az alábbi helyeken: Gai. 2, 196; Gai. 3, 90; Inst. 3, 14 pr.; Gai. D. 18, l, 35, 5 (10 ad ed. provinc.); Gai. D. 23, 3, 42 (11 ad ed. provinc.); Maec. D. 35, 2, 30, 3 (8 fideicomm.); Gai. D. 44, 7, l, 2 (2 aur.). A continere ige passzív alakjaival találkozhatunk az alábbi textusokban: Licin. D. 5, l, 38 (4 regul.); Paul. D. 12, l, 2, 3 (28 ad ed.); Ulp. D. 30, 30 pr. (19 ad Sab.); Ulp. D. 30, 34, 6 (2l ad Sab.); Ulp. D. 30, 47, l (22 ad Sab.); Pap. D. 45, l, ll5 pr. (2 quaest.); Ulp. 6, 8; Ulp. 24, 7.

[62] A consistere Paul. D. 12, l, 2, l (28 ad ed.) szöveghelyen, a valere pedig Paul. D. 35, 2, l, 7 (sing. ad legem Falc.) textusában olvasható.

[63] Vö. Finály s. v. 'consto'; Oxford Latin Dictionary s. h. v. 3b; Heumann-Seckel s. v. 'constare'; Ernout-Meillet s. v. 'sto'.

[64] Vö. Rüfner i. m. 30.

[65] Vö. Finály s. v. 'contineo'; Heumann-Seckel s. v. 'continere'; Ernout-Meillet s. v. 'teneo'.

[66] Ebben az értelemben Oxford Latin Dictionary s. v. 'contineo l2c'. Ezzel egyezően Rüfner i. m. 3l.

[67] Vö. Rüfner i. m. 3l.

[68] Rüfner egyik célja annak bizonyítása, hogy a klasszikus jogászok munkáiban a res, quae pondere numero mensura constant kifejezés csak az objektíve felcserélhető dolgokat jelenti. Ezt a széles körben elterjedt nézetet a források alapján sikerül cáfolnia, még akkor is, ha vizsgálódása lényegében felemás eredménnyel zárul, mert bár bizonyítja egy szubjektív értelmezés létét is a klasszikus jogászok munkáiban, azonban ez lényegileg összefügg a fogalom objektív értelmezésével is. Vö. Rüfner i. m. 20. és 7l.

[69] Ebbe a csoportba sorolja Rüfner a már vizsgált szövegek közül az alábbiakat: Gai. 2, 196; Gai. 3, 90; Paul. D. 12, l, 2 pr. - 3 (28 ad ed.); Gai. D. 18, l, 35, 5 (10 ad ed. provinc.); Gai. D. 23, 3, 42 (11 ad ed. provinc.). Ezen túlmenően megvizsgálja még az adásvétel kapcsán a hivatkozott szöveg folytatását (Gai. D. 18, l, 35, 6 [10 ad ed. provinc.], valamint a C. 4, 18, 2, l szövegét is.

[70] Vö. Rüfner i. m. 55.

[71] Maec. D. 35, 2, 30, 3 (8 fideicomm.); Pap. D. 45, l, ll5 pr. (2 quaest.); Ulp. D. 30, 30 pr. (19 ad Sab.); Ulp. D. 30, 34, 6 (2l ad Sab.); Ulp. D. 30, 47, l (22 ad Sab.).

[72] Vö. Rüfner i. m. 69.

[73] Vö. Rüfner i. m. 70.

[74] Vö. Rüfner i. m. 70-71.

[75] Licin. D. 5, l, 38 (4 regul.); Ulp. D. 30, 30 pr. (19 ad Sab.); Pap. D. 45, l, ll5 pr. (2 quaest.).

[76] Vö. Prooem. 6: Quas ex omnibus antiquorum institutionibus et praecipue ex commentariis Gaii nostri tam institutionum quam rerum cottidianarum aliisque multis commentariis compositas cum tres praedicti viri prudentes nobis optulerunt, et legimus et cognovimus et plenissimum nostrarum constitutionum robur eis accommodavimus. Ezzel egyezően Rüfner i. m. 55.

[77] Ehhez lényegileg hasonló csoportosítással él Rüfner is; ld. Rüfner i. m. 33.

[78] A pénz kettős természetére, jelesül, hogy egyfelől olyan dolog, mint bármely más (Sache wie anderen), másfelől pedig valamely érték megjelenítője (Repräsentanten eines Werths) ld. különösen Georg Friedrich Puchta: Cursus der Institutionen. Band 2. Leipzig, Verlag von Breitkopf und Härtel, 1866.[6] 223. b) jegyzet; Benedek Ferenc: Pénztulajdon és kondikció a római jogban. In: Jogtörténeti tanulmányok I. Budapest, Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó, 1966. 251-267., 251.; Bessenyő (1994) i. m. 7, további irodalommal.

[79] Ebből a körből említ példát Paulus is: gabona, illetőleg bor átadásáról van szó; vö. Paul. D. 12, 1, 2 pr. (28 ad ed.). Jelezni kell ugyanakkor, hogy itt is konkrét esetekben előforduló példák kerülnek említésre!

[80] Kivételként talán egyedül az aes említhető, amelyből akár fegyvert is kovácsoltak, lévén már a kezdeti időkben elegendő mennyiségben állt rendelkezésre. Ehelyütt érdemes utalni rá, hogy az aes kifejezés (görög megfelelője:

egyaránt jelölheti a rezet és ennek leggyakrabban ón hozzáadásával keletkező ötvözetét, a bronzot. Vö. Plin. Nat. Hist. 34, 1-2; William Smith (ed.): Dictionary of Greek and Roman Antiquities. Boston, 18702. s. v. 'aes'; Oxford Latin Dictionary s. h. v.; Finály s. h. v. Valószínű, hogy az ezüsthöz és az aranyhoz viszonyított relatív gyakoriságából eredően használatos ez a kifejezés a pénz szinonimájaként is. Nem szabad ugyanakkor megfeledkezni arról sem, hogy Rómában a kezdeti időkben rézpénz volt használatban, ez azonban - érzésünk szerint - éppen az aes relatív gyakoriságának köszönhető. Vö. ezzel egyezően Ulp. D. 50, 16, 159 (1 ad Sab.): Etiam aureos nummos "aes" dicimus. Oxford Latin Dictionary uo.; Finály uo. Érdemes arra is figyelemmel lenni, hogy némely esetben az aes szót 'érc' jelentéssel szokás visszaadni magyarul, amely véleményünk szerint abból a szempontból nem teljesen helytálló, hogy az érc egy ásvány, méghozzá olyan, amely kellő mennyiségben tartalmaz valamely fémet, vagy fémvegyületet ahhoz, hogy annak kitermelése gazdaságos legyen.

[81] Ebben a formában szerepel Gaius és Iustinianus institúcióiban, a Digestában viszont "in hoc damus, ut fiant accipientis" szerepel, amelynek jelentése megegyezik a másik két szövegben írottakkal.

[82] Vö. Oxford Latin Dictionary s. v. 'qualitas'; Ernout-Meillet s. v. 'qualis'; Liddell-Scott s. v.

[83] Ezzel lényegében egyezően Rüfner i. m. 33, azzal, hogy a szerző a maga részéről a textus értelmezését problémásnak tartja. Összességében ezt a felfogást tükrözi az adásvétellel foglalkozó Gaius-szöveg is (Gai. D. 18, l, 35, 5 [10 ad ed. provinc.]), hiszen ehelyütt az olvasható, hogy a res, quae pondere numero mensura constant esetében akkor beszélhetünk perfecta emptióról, mihelyt azokat leszámlálták, lemérték, mérlegelték (cum adnumerata admensa adpensave sint), minthogy ezekben az esetekben úgy kell tekinteni, mintha az adásvételhez a lemérésre, megszámlálásra vonatkozó feltételt tűztek volna.

[84] A rerum natura kérdéséhez ld. pl. Herbert Schambeck: Der Begriff der "Natur der Sache". Ein Beitrag zur rechtsphilosophischen Grundlagenforschung. Wien, Springer Verlag, 1964.; Francisco Cuena Boy: La idea de rerum natura como criterio básico de la imposibilidad física de la prestación. Revue Internationale des Droits de l'Antiquité XL (1993) 227-262.; Erdődy János: Intelleguntur in rerum natura esse. A 'rerum natura' kifejezés megjelenése és mibenléte a Digestában. Iustum Aequum Salutare VI. 2010/1. l5l-l73.; Frivaldszky János: A jogfilozófia alapvető kérdései és elemei. Budapest, Szent István Társulat, 20ll. 158-167.