Készül a gazdasági társaságokra vonatkozó új szabályozás. A Kormány várhatóan ez év szeptemberében az Országgyűlés elé terjeszti a Polgári Törvénykönyvre vonatkozó javaslatát, amelyben immár helyet kap a társasági joganyag is. Jelen írás a részvényjogi szabályozás egészének áttekintése helyett egy olyan részletprobléma bemutatására vállalkozik, amely módot általános tanulságok megfogalmazására. A dolgozói részvény társasági jogi sajátosságait meghatározva ugyanis közelebb kerülhetünk a részvényesi-tulajdonosi döntési autonómia tartalmának megértéséhez is. Az első részében a témakör szempontjából releváns általános kérdéseket tekintem át, ezt követően - a második részben - a címben jelzett szabályok ismertetésére, illetve elemzésére kerül sor. A dolgozat végén pedig az új részvényjogi szabályok megalkotásakor hasznosító javaslatotokat foglalom össze.
A gazdasági társaságokról szóló 2006. évi IV. törvény (a továbbiakban: Gt.) valamennyi társasági formára nézve rendelkezik arról, hogy a Gt. egyes szabályai mikor és mennyiben jogosítják fel a tagokat (részvényeseket) arra, hogy a társasági szerződésben (alapszabályban) az adott vállalkozás szervezetére és működésére vonatkozóan sajátos igényeket kielégítő rendelkezések elfogadásáról határozhassanak. A törvény 9. §-ának (1) bekezdése szerint "A tagok (részvényesek) e törvény, illetve más jogszabályok keretei között a társasági szerződés (alapszabály, alapító okirat) tartalmát szabadon állapíthatják meg, e törvény rendelkezéseitől azonban csak akkor térhetnek el, ha ezt a törvény megengedi. Nem minősül a törvénytől való eltérésnek olyan további rendelkezés társasági szerződésbe (alapszabályba, alapító okiratba) való foglalása, amelyről e törvény nem szól, ha a rendelkezés nem áll ellentétben a társasági jog általános rendeltetésével, vagy az adott társasági formára vonatkozó szabályozás céljával, és nem sérti a jóhiszemű joggyakorlás követelményeit".
A Gt. 9. §-ának idézett rendelkezése azt jelenti, hogy a jogalkotó által tiltott vagy - ellenkezőleg - kifejezett módon előírt (alkalmazni rendelt) szabálytól a tagok (részvényesek) csak erre vonatkozó törvényi feljogosítás esetén térhetnek el. A szabály figyelmen kívül hagyásának jogszerűségét biztosító törvényi előírás különböző módon fogalmazhat: meghatározhatja aprólékosan a kivétel szempontjából releváns tényállást és egyidejűleg az eltérés tartalmi kereteit, de a Gt.-ben arra is találunk példát, hogy a jogalkotó csak a főszabályként érvényesülő tiltó rendelkezés alóli mentesülés esetét rögzíti. Ha pedig a Gt. csupán azt fűzi hozzá egy rendelkezéshez, hogy a szabály alkalmazására akkor kerül sor, ha " a tagok a társasági szerződésben eltérően nem rendelkeztek", úgy valójában már nem beszélhetünk kógens szabályról sem. A tagokat (részvényeseket) ez utóbbi esetben teljes körű rendelkezési jog illeti meg, a Gt. előírása kisegítő, diszpozitív jellegű.
A Gt. 9. §-a a tulajdonosi autonómiának a törvény kifejezett "engedélyétől" függővé tett esete mellett említést tesz arról is, amikor a Gt. nem rendelkezik ("hallgat") valamely szabályozási tárgykört illetően. Ekkor a törvényi keretek között a tagok (részvényesek) állapítják meg a társaság belső struktúrájára és működésére irányadó szabályokat. Ez számos társasági jogi kérdés kapcsán elkerülhetetlen (mondhatni kötelező feladata a tagoknak, illetve részvényeseknek), mivel a Gt. rendelkezései önmagukban nem elégségesek az adott ügy, döntési helyzet megoldásához. A jellemzően hosszú távra szóló rendelkezéseket a cég létesítő okiratában célszerű elhelyezni, a viszonylag rövidebb időszakra érvényes előírásokat pedig az egyes társasági testületek hatáskörében meghozott (részvénytársaságnál közgyűlési vagy igazgatósági) határozatok tartalmazzák. Ezek a döntések azonban nem lehetnek rosszhiszeműek, nem irányulhatnak a törvény meghatározó elveinek és jogintézményeinek megkerülésére. A tagok (részvényesek) szerződési szabadsága tehát kifejezett tiltás hiányában sem parttalan, a korlátozás azonban csak akkor válik kiszámíthatóvá - a jogbiztonság követelményével összeegyeztethetővé -, ha az azokra a kivételes esetekre vonatkozik, amikor a részvényesi döntés nyilvánvalóan ellentétes a rendeltetésszerű joggyakorlás követelményével.
A Gt. előzőekben említett, absztrakt szövegezésű szabályozási módját három hitelezővédelmi jellegű példával tenném szemléletesebbé.
- A saját részvény megszerzésére vonatkozóan a Gt. szigorú törvényi korlátokat állít fel annak érdekében, hogy a társasági részvények megvásárlása ne válhasson az osztalék fizetési korlátok kijátszásának eszközévé. A Gt. 223. § (4) bekezdése ezért - főszabályként - tiltja, hogy a részvénytársaság az általa kibocsátott részvények megszerzéséről határozzon, ha az adott évben "…a 219. § (1) bekezdésében meghatározott feltételek hiányában nem fizethet osztalékot". Az egyes pénzügyi tárgyú törvények módosításáról rendelkező 2010. évi CLIX. törvény 137. §-a azonban módosította a Gt. 223. §-át, és a tiltó szabály alkalmazása alól kivételt engedett: ha a saját részvény megszerzésére a szabályozott piacra korábban bevezetett részvények kivezetésével összefüggésben kerül sor, a hitelezővédelmi, illetve tőkevédelmi előírást a részvénytársaság figyelmen kívül hagyhatja.
- A Gt. 220. § (3) bekezdése a következőket írja elő: "A közgyűlés az osztalékfizetésről a számviteli törvény szerinti beszámoló elfogadásával egyidejűleg, az igazgatóság javaslatára határozhat. Ha a részvénytársaságnál felügyelőbizottság működik, az igazgatóság javaslatát a felügyelőbizottságnak előzetesen jóvá kell hagynia". Az idézett rendelkezés azonban nem zárja ki, hogy a részvénytársaság - ha részvényesei indokoltnak tartják - az alapszabályban több évre szóló, részletes iránymutatást határozzon meg pl. arra nézve, hogy az igazgatóság milyen szempontok előzetes mérlegelését követően terjesztheti javaslatát a közgyűlés elé.
- A Gt. 219. §-ának vagyonvédelmi rendelkezéseit azon részvénytársasági kifizetések vonatkozásában kell alkalmazni, amelyek valamely, a társaság és a részvényesek közötti társasági jogi jogviszonyból fakadó jogcím teljesítésével kapcsolatosak. Ha azonban a részvénytársaság és valamely meghatározó súlyú részesedéssel rendelkező részvényese közötti (az alapszabályba is beillesztett) visszterhes polgári jogi megállapodásról okkal feltételezhető, hogy annak megkötésére a 219. §-ban foglalt kifizetési korlátozás megkerülése végett került sor, úgy vizsgálandó, hogy a részvénytársaság magatartása - a Gt. 9. §-ára figyelemmel - nem sérti-e a jóhiszemű joggyakorlás követelményét.
A Gt. előzőekben vázolt szabályozási módozata azt a célt szolgálja, hogy a gazdasági társaságok tagjainak (részvényeseinek) döntései összhangba kerüljenek a meghatározó jelentőségű társasági jogi alapelvekkel, a törvényhozó által védeni kívánt érdekekkel. Ezzel kapcsolatban - különös tekintettel a részvényjogi szabályozásra - kiemelt jelentősége van
- a hitelezővédelmi követelmények érvényre juttatásának, mindenekelőtt a társasági vagyon rendelkezésre bocsátása és vállalkozás saját tőkéjének a jogellenes kifizetésekkel, juttatások nyújtásával szembeni védelem terén (lásd pl. a Gt. 219. §, 222. §-ait);
- a gazdasági társaság kisebbségi helyzetben lévő tagjai (részvényesei) érdekei erősítésének, amely végső soron magában foglalja a társaság nevében történő perindítás jogát is [lásd a Gt. 49. § (5) bekezdését];
- a szabályozott tőkepiac befektető védelmi követelményei érvényesülése előmozdításának, így az elsősorban a nyilvánosan működő részvénytársaságokra irányadó közzétételi előírásoknak, a piac tájékoztatását célzó közleményeknek (lásd pl. a Gt. 312/A. §-ában foglaltakat);
- a szerzett jogok védelmének, így különösen a valamely részvénysorozathoz kapcsolódó jognak az érintettek szempontjából történő hátrányos megváltoztatásához előírt többletkövetelményeknek (lásd a Gt. 237. §-át);
- a részvényesek közötti hátrányos megkülönböztetés kizárásának azzal, hogy a Gt. 176. § (2) bekezdése alapján csak az azonos részvénysorozatba tartozó részvényekkel rendelkező részvényesek közötti különbségtétel tilos, az egyes részvényfajták és részvényosztályok részvényei által megtestesített jogok egymástól való érdemi eltérését a Gt. támogatja;
- a közérdek védelmének, amely a köztulajdonban lévő társaságoknál indokolja leginkább az állam szerződési szabadságot korlátozó beavatkozását, a korrupciós visszaélések kockázatának mérséklése érdekében. (Lásd a köztulajdonban álló gazdasági társaságok takarékosabb működéséről szóló 2009. évi CXXII. törvény rendelkezéseit). ■
Visszaugrás
