Dolgozatom témaválasztásának egyik legfontosabb oka, hogy közel 23 évet töltöttem el a magánbiztonságban vezetőként, s tapasztaltam meg az ágazat jogi szabályozásának kudarcait, majd később jogászként is tudtam értékelni a jogi szabályozások új szempontjait. A magánbiztonsági munka egyik legnehezebb szegmense a rendezvénybiztosítás, ezen belül is a sportrendezvények biztosítása. A tevékenységre vonatkozó általános törvényi szabályozás kialakításának nem csak szakmai, hanem jellemzően jogi indokai voltak. A korábbi szabályozás tekintetében számos alkotmányossági kérdés is felmerült, de ennél is fontosabb volt, hogy a törvényi szabályozás EU-s jogharmonizációja is teljesüljön. Értekezésben a jelenleg hatályos jogszabályt kívánom értelmezni, taglalni és értékelni, nem félve annak bírálatától sem.
Az 1998. évi IV. törvényt a hatályba lépésétől kezdődően számos kritika érte, több ízben kezdeményezett vizsgálatot a legfőbb ügyész, de maga a Kamara is javaslatot tett a törvény módosítására. Az Alkotmánybíróság mulasztásban megnyilvánuló alkotmányellenességet állapított meg, és a 22/2004. (VI. 19.) AB határozattal megsemmisítette a csomagellenőrzésre vonatkozó rendelkezést. A határozat indokolása szerint a VSzVMt. a személy- és vagyonőrök esetében nem szabályozta az adatkezelés és a titoktartás mikéntjét, nem határozta meg, hogy a csomagellenőrzésre milyen esetekben kerülhet sor, miként kell a belépéskor elvett tárgyakat ellenőrizni, és minderről miként kell az érintett személyt tájékoztatni.[1]
Az Országgyűlés ilyen előzményeket követően fogadta el - 2005. május 2-án - a 2005. évi CXXXIII. törvényt (a továbbiakban: SzVMt.).[2] A törvény hatálya a vállalkozás keretében végzett személy- és vagyonvédelmi, valamint a magánnyomozói tevékenységre terjed ki, ám bizonyos rendelkezéseit (például a titoktartási kötelezettségre, a ren-
- 5/6 -
dezvénybiztosításra, a létesítményőrzésre vonatkozó szabályokat) azokra is alkalmazni kell, akik e tevékenységet nem vállalkozás keretében, hanem munkajogi vagy egyéb foglalkoztatási jogviszonyban folytatják.[3]
Az SzVMt.-t jelen sorok írásáig (2019 februárjáig) huszonhét alkalommal módosították. A továbbiakban először a törvény kihirdetéskori szövegváltozata alapján ismertetem a tárgyalt témám szempontjából releváns rendelkezéseket, majd ezt követően összegzem a legjelentősebb módosításokat.
Személy- és vagyonvédelmi tevékenységet csak az a természetes személy folytathat, aki tagja a Kamarának, vállalkozások esetében pedig kötelező a kamarai nyilvántartásba vétel.
A foglalkozási összeférhetetlenségi szabályok alapján sem tulajdont nem szerezhetnek, sem vezető tisztségviselői pozíciót nem tölthetnek be a törvény hatálya alá eső vállalkozásban a rendőrség, a határőrség, a polgári nemzetbiztonsági szolgálatok hivatásos állományú tagjai, a határőrség szerződéses állományú tagjai, valamint azok a rendőrségi foglalkoztatottak, akik a személy- és vagyonvédelmi tevékenységgel kapcsolatos hatósági feladatok ellátásában közreműködnek.[4]
A hatósági eljárást érintő illetékességi és hatásköri szabályokat a 2005. évi törvény a korábbinál részletesebben szabályozza: elsőfokon a kérelmező székhelye (lakhelye) szerinti rendőrkapitányság jár el, Magyarországon székhellyel (lakhellyel) nem rendelkező kérelmező esetében a tevékenység gyakorlásának helye szerint illetékes rendőrkapitányság, ha pedig több szerv illetékessége is megállapítható lenne, úgy a megelőzés szabályát kell alkalmazni.[5]
A tevékenység csak működési engedély és a kamarai nyilvántartásba vételről kiállított igazolás birtokában kezdhető meg. Azt, hogy az engedély kiadásának feltételei fennállnak, a kérelmezőnek kell igazolnia. Működési engedélyt az a vállalkozás kaphat, melynek tagja (munkavállalója, segítő családtagja, alvállalkozója) rendelkezik a tevékenység személyes végzésére feljogosító igazolvánnyal. Láthatjuk tehát, hogy e személyi körben új elem az alvállalkozó, vagyis az a személy, aki civiljogi szerződés alapján tevékenykedik a vállalkozás javára. További feltétel a felelősségbiztosítás megléte. Nem elég azonban, ha a felelősségbiztosítás csak a szerződéses károkra vonatkozik, ki kell terjednie a szerződésen kívül okozott károk megtérítésére is. A felelősségbiztosítás szerződés tartalmát külön jogszabály állapítja meg. Végül, működési engedély csak akkor adható ki, ha a vállalkozásnak nincsen jogerős határozattal megállapított adó-, vám- vagy társadalombiztosítási tartozása.[6]
A rendőrség megtagadja a működési engedély kiadása iránti kérelmet, ha a kérelmező egyéni vállalkozó vagy a vállalkozás vezető tisztségviselője büntetett előéletű; a kérelmezőt a törvényben meghatározott bűncselekmény (például állam és emberiség elleni bűncselekmény, személy elleni erőszakos bűncselekmény, nemi erkölcs elle-
- 6/7 -
ni erőszakos bűncselekmény, hivatali bűncselekmény, hivatalos személy elleni bűncselekmény, terrorcselekmény, fegyvercsempészet, bűnszervezetben részvétel, garázdaság, önbíráskodás, vagyon elleni bűncselekmény) miatt elítélték, a mentesülési idő leteltéig, de legalább a jogerős ítélet meghozatalát követő három évig; vagy pedig a jogi személy kérelmezőt eltiltották a személy- és vagyonvédelmi tevékenység folytatásától.[7] Látható, hogy a kérelmező büntetőjogi előéletére vonatkozó szabályok jóval szigorúbbak az 1998-ban meghatározottaknál. A törvény miniszteri indokolása ekként fogalmaz: "közérdek", hogy "e tevékenységek területén ne szerezzenek pozíciókat bűnöző elemek, továbbá ezen szakmákat ne vonja ellenőrzése alá a szervezett bűnözés".[8]
Míg a korábbi törvény alapján kiadott működési engedély és igazolvány visszavonásig volt érvényes, addig az SzVMt. szerinti okmányok érvényessége öt év. Ez az időtartam ugyan meghosszabbítható, de csak akkor, ha a kérelmező változatlanul megfelel a kiadáshoz előírt feltételeknek.[9]
A rendőrség - a korábbi szabályozáshoz hasonlóan - hatósági ellenőrzést végez az ágazatban működők tevékenységével kapcsolatban, és a feladat ellátása érdekében a törvényben meghatározott adatokról nyilvántartást vezet. Újdonságot jelentenek azok az összeférhetetlenségi szabályok, melyek azt igyekeznek megakadályozni, hogy a hatósági ellenőrzést a rendőrségnek olyan szerve folytassa le, melynek tagjai esetleg elfogultak lehetnek a tevékenység végzőjével szemben. Így például nem járhat el az ellenőrzés során a rendőrségnek a személy- és vagyonvédelmi ellenőrzés lefolytatására egyébként jogosult szerve, melynek az állományába tartozott az ellenőrzött, feltéve, hogy az illető munkakörébe tartozott a rendőrhatósági feladatokban való közreműködés, és szolgálati viszonya megszűnése óta nem telt el két év.[10]
Az Szvtv. az 1998. évihez képest részletesebben szabályozza az engedély, illetve igazolvány visszavonásának és bevonásának kérdését. Míg korábban nem volt határidőhöz kötve a rendőrség intézkedése, addig az új szabályok szerint az arra okot adó körülményről való tudomásszerzést követő nyolc napon belül határozatot kell hoznia a visszavonásról, illetve bevonásról. Bővült a bevonást megalapozó esetek köre: a rendőrség bevonja az igazolványt, ha annak tulajdonosa a törvényben írtakat ismételten vagy súlyosan megszegte, ha vagyon elleni, vagy más, legalább kétévi szabadságvesztéssel fenyegetett szándékos bűncselekmény miatt indult ellene büntetőeljárás. Mindezeken túlmenően annak az igazolványát is be kell vonni, akinek a Kamara felfüggesztette a tagságát. Ha viszont az etikai eljárás eredményeként a Kamara megszünteti az eljárás alá vont kamarai tagságát, az igazol-
- 7/8 -
vány nem bevonásra, hanem visszavonásra kerül.[11]
A tevékenység szolgáltatására irányuló szerződést írásba kell foglalni. Újdonság, hogy a törvény kimondja: a vállalkozás a szerződés teljesítéséhez igénybe vehet alvállalkozást, ehhez azonban a megrendelő előzetes hozzájárulása szükséges. Ha a teljesítés során a vállalkozás más alvállalkozást kíván igénybe venni, köteles erről is tájékoztatni a megrendelőt. A vállalkozás az általa kötött szerződésekről naplót vezet, a naplóba - miként a nyilvántartási okmányokba is - mind a rendőrség, mind pedig a munkaügyi felügyelőség betekinthet.[12] A jogalkotó ezzel azt kívánta elérni, hogy az ellenőrzést végző hatóságok nyomon tudják követni, milyen alvállalkozásokat von be a teljesítésbe a megbízott.[13]
A jogalkotó reflektált arra a gyakorlatban sűrűn előforduló helyzetre, mikor a személy- és vagyonvédelemmel megbízott vállalkozás egyéni vállalkozóval köt szerződést, és így teljesíti vállalt kötelezettségeit. Bár a felek között ilyenkor polgári jogi jogviszony jön létre, ám az számos, a munkajogból ismert elemet is tartalmaz: gazdaságilag függő munkavégzésről van szó, mely átmenetet képez a munkajogviszony és az önfoglalkoztatás határán.[14]
A függő viszony leginkább a fővállalkozót megillető széles körű utasításadási jogban nyilvánul meg, a törvény ezért kimondja, hogy a szerződésben meg kell határozni az utasításadási jog kereteit és korlátait. A másik oldalról ugyanakkor, az alvállalkozó érdekeinek védelmében szükséges bizonyos garanciális rendelkezéseket is bevezetni. A törvény így kitér az alvállalkozót megillető pihenőidő, illetve a fizetett betegszabadság egyes szabályaira, és rögzíti azt is, hogy a fővállalkozó köteles az alvállalkozó javára betegbiztosítást kötni.[15]
A 22/2004. (VI. 19.) AB határozat az 1998. évi törvény vizsgálata kapcsán mulasztásban megnyilvánuló alkotmányellenességet állapított meg, és felhívta az Országgyűlést a titoktartási kötelezettségre és a személyes adatok kezelésére vonatkozó szabályok megalkotására. Az SzVMt. ennek megfelelően kimondja, hogy a személy- és vagyonőrt működése alatt és azt követően titoktartási kötelezettség terheli minden olyan tény és adat vonatkozásában, melyről a megbízás teljesítése során szerzett tudomást. Harmadik személy személyes adatairól csak a megbízót tájékoztathatja, kivéve, ha bírósági vagy más hatósági eljárásban tanúvallomást tesz, ehhez ugyanis szükség van arra, hogy a titoktartás alól felmentést kapjon. A titoktartás alól törvényi rendelkezés mentheti fel, valamint a megbízó és az érintett, de ez utóbbiak csak a saját adataikat illetően.[16] A törvény kitér az adatkezelési szabályokra is. A személy- és vagyonőr a megbízás teljesítése során tudomására jutott személyes adatokat csak célhoz kötötten, a szükségesség és arányosság elvét betartva kezelheti. A cél ebben az esetben - az SzVMt. megfogalmazásában - a "törvényben védett érdek biztosítása".[17]
- 8/9 -
Az SzVMt. III. fejezetében a tevékenység ellátásának szabályait tartalmazza, előbb az általános, valamennyi tevékenységfajtára vonatkozó szabályokat, majd a különös rendelkezéseket.
A személy- és vagyonőr hatósági jogosítványokkal nem rendelkezik, jogosítványai a megbízási szerződésből fakadnak, azok gyakorlása során - ha az érintett személy nem járul hozzá - a jogos önhatalom kereteit nem lépheti túl. Ha feladatai teljesítéséhez többféle eszköz is rendelkezésére áll, köteles azt választani, mely a személyi szabadságot, illetve a személyiségi jogokat a legkisebb mértékben korlátozza.[18]
A vagyonőr jogosítványai a létesítményőrzési tevékenységen belül annak függvényében alakulnak, hogy az intézkedés alá vont személy az őrzött területre be akar lépni, ott tartózkodik vagy távozni kíván onnan. Az érintettet felhívhatja a csomagja tartalmának, járművének, szállítmányának bemutatására, de önkéntesség hiányában azokat nem ellenőrizheti. A területre belépők ellenőrzése során igénybe vehet bizonyos készségeket (fegyver- és robbanóanyag-kutató műszert), de az érintetteken és csomagjaikon kizárólag fémtárgy kimutatására szolgáló eszközt alkalmazhat.[19] Igazoltatásra nem jogosult, bizonyos esetekben felhívhat a személyazonosság igazolására, ha ennek az érintett önként nem tesz eleget, felkérhet hatósági személyt az igazoltatásra, ám ezt is csak "indokolt esetben" teheti meg.[20]
Az SzVMt. több szakaszon át taglalja az elektronikus megfigyelőrendszer alkalmazásának szabályait, leszögezve, hogy e tevékenység során a vagyonőr adatkezelőnek minősül, és köteles betartani az adatvédelmi törvény vonatkozó előírásait.[21] A rendkívül részletes szabályozás nem független attól, hogy a köztársasági elnök a még ki nem hirdetett törvényt megküldte az Alkotmánybíróságnak, véleménye szerint ugyanis az elektronikus képi megfigyelőrendszerre vonatkozó szabályozás nem tartalmazta az elengedhetetlen alapjogi garanciákat. A 36/2005. (X. 5.) AB határozatában megállapította, hogy az elfogadott törvényszövegnek a létesítmények kamerával történő megfigyelésére vonatkozó rendelkezései túl általánosak, és nem tartalmaznak például olyan korlátozásokat, melyek a megfigyelés intim szférára való kiterjesztését tiltanák.[22] Ezen túlmenően, a kép- és hangfelvételek tárolására meghatározott harminc napos időtartam túlságosan hosszú, gyakorlatilag megközelíti a "készletre" történő adatgyűjtés kategóriáját, a speciális őrzési idő tekintetében pedig a jogalkotó nem differenciált az őrzött létesítmény jellege, a védett vagyon mértéke és veszélyeztetettsége alapján. Az Alkotmánybíróság mindezek miatt kimondta az elfogadott törvény vizsgált rendelkezéseinek alkotmányellenességét.[23]
Az SzVMt. kihirdetett szövege mindezeket figyelembe véve úgy rendelkezik, hogy a fel nem használt felvételeket a rögzítést követő három munkanap elteltével meg kell semmisíteni, és hatvan napon túl akkor sem szabad tárolni, ha a rögzítésre pénzügyi-postai és ehhez hasonló szolgáltatást nyújtó megbízók érdekében került sor.[24] Továbbá, nem kerülhet sor kamerás meg-
- 9/10 -
figyelésre olyan helyen, ahol a megfigyelés az emberi méltóság sérelmével járhat, például illemhelyen, mosdóban, öltözőben, próbafülkében.[25]
Az SzVMt. tartalmaz a vagyonvédelmi rendszerek tervezésével, illetve szerelésével foglalkozó vállalkozásokra vonatkozó szabályokat is. Ilyen rendszereket csak a Kamara névjegyzékében szereplő személyek tervezhet, a tényleges szerelést, telepítést azonban nem kamarai tag segédmunkás is elvégezheti, feltéve, hogy a munkavégzés helyén jelen van a munka - igazolvánnyal rendelkező - irányítója.[26]
A Kamarára vonatkozó szabályokat az SzVMt. IV. fejezetében találjuk. A törvény kihirdetéskori szövegváltozata az 1998-as szabályozáshoz hasonlóan kötelezővé tette a kamarai tagságot. A tag kérhette tagsági viszonya szüneteltetését, de ez azzal járt, hogy a szüneteltetés ideje alatt a törvény hatálya alá eső tevékenységet nem folytathatott.[27]
Az egyik legfontosabb kamarai feladatkör a tagok és nyilvántartott vállalkozások feletti szakmai felügyelet, melynek - a korábbinál nagyobb súllyal rendelkező - eszköze a tagokkal szemben lefolytatható etikai eljárás. Az SzVMt. az etikai vétségek meghatározását és az etikai eljárás szabályainak kidolgozását a Kamarára bízta, az etikai vétség esetén alkalmazható intézkedéseket azonban tételesen meghatározta.[28] A legenyhébb esetben alkalmazható intézkedés az írásbeli figyelmeztetés, a legsúlyosabb a kamarából való kizárás. E két szélső eset közötti differenciálásra adnak lehetőséget a további intézkedés-típusok, a (legfeljebb a minimálbér ötszöröséig terjedő) pénzbírság, a tagság egytől hat hónapig terjedő időre szóló felfüggesztése, illetve kamarai tisztségviselő esetén a tisztségből való visszahívás kezdeményezése.[29]
Az SzVMt. kihirdetésekor, és még azt követően, egészen 2012. április 15-ig hatályban volt az egyes szabálysértésekről szóló 218/1999. (XII. 28.) Kormányrendelet, melynek 13. §-a tartalmazta a "jogosulatlan személy- és vagyonvédelmi, illetőleg magánnyomozói tevékenység" szabálysértését. Ezt az követte el, aki személy- vagy vagyonvédelmi (valamint magánnyomozói) tevékenységet folytatott arra jogosító engedély, illetve igazolvány nélkül, vagy az SzvMt. szabályainak megszegésével. A rendőrség, illetve a fogyasztóvédelmi felügyelőség hatáskörébe tartozó eljárásban legfeljebb százezer forint szabálysértési bírságot lehetett kiszabni.[30]
Azt a vállalkozást, mely az SzvMt. hatálya alá eső tevékenységet jogosulatlanul (engedély, az engedélyezéshez szükséges feltételek vagy kamarai nyilvántartás nélkül), vagy a törvényben írtakat "ismételten és súlyosan" megsértve folytatja, a rendőrség felügyeleti eljárás keretében is szankcionálhatja. A kiszabható felügyeleti bírság legkisebb összege a minimálbér négyszerese, de nem haladhatja meg a minimálbér negyvenszeresét.[31]
A személy- és vagyonőrök képzésének és vizsgáztatásának szabályait az
- 10/11 -
- SzVMt. végrehajtási rendeleteként is emlegetett - 68/2012. (XII. 14.) BM rendelet - határozta meg.[32] E téren tehát nem történt érdemi előrelépés 1998-hoz képest: a képzésre vonatkozó követelményeket nem sikerült törvényi szinten szabályozni.
A rendelet értelmében a képzésen való részvétel kötelező. A képzési időtartama személy- és vagyonőrök esetében 40 óra, ennek hatvan százaléka elméleti, negyven százaléka gyakorlati oktatás. Ha a jelölt az összóraszám tíz százalékánál többet hiányzott, a képzést meg kell ismételnie.[33] A rendelet meghatározta, hogy a képzés és a vizsga milyen szakképesítéssel, szakképzettséggel váltható ki.
A rendelet 2017-es módosításával minden érintett - így a szakképesítéssel és szakképzettséggel rendelkezők -számára kötelezővé tették a kiegészítő képzésen történő részvételt és a kiegészítő vizsga letételét.[34]
Az SzVMt.-t a 2005. november 30-i kihirdetése óta eltelt időszakban huszonhét alkalommal módosították.[35] Legjelentősebb ezek közül a 2011. évi XXIV. törvénnyel bevezetett módosítás, melyet az uniós normáknak, különösképpen a belső piaci szolgáltatásokról szóló 2006/123/EK irányelvnek való megfelelés tett indokolttá.[36] A harmonizálás következtében az SzVMt. szövegébe több ponton is bekerült a "más EGT állam" fordulat, "egyenrangúsítva" ezzel az EGT tagállamok polgárait, a területükön bejegyzett vállalkozásokat.[37] Így például, a működési engedély kiadásának feltételeit taglalva szögezi le a törvény, hogy "a felelősségbiztosítási szerződéssel egyenértékű a más EGT-államban kötött [...] felelősségbiztosítási szerződés".[38]
Az SzVMt. 2011. december 31-ig hatályos szövegváltozata kötelezővé tette a kamarai tagságot, vállalkozások esetében a kamarai regisztrációt; ezek hiányában nem lehetett személy- és vagyonvédelmi tevékenységet folytatni. A 2011. évi XXIV. törvénnyel bevezetett módosítás eltörölte e kötelezést, mind a magánszemélyek, mind a vállalkozások esetében; tagsági viszonyt ettől kezdően önkéntes alapon lehet létesíteni.[39]
A személy- és vagyonvédelmi tevékenység folytatásához szükséges szakképzések körét korábban miniszteri rendelet határozta meg, 2012-től azonban ez törvényi szintű szabályozást nyert: immár az SzVMt. rendelkezik arról, hogy a hatálya alá eső tevékenységet személyesen csak az végezhet, aki a biztonsági őr, a testőr, a vagyonőr vagy a biztonságszervező szakképesítések valamelyikével rendelkezik.[40] A szakmai és vizsgakövetelményeket a 36/2016. (VIII. 30.) BM rendelet határozza meg.[41]
Az SzVMt. korábban hatályos szövegváltozata is meghatározott bizonyos kizáró okokat az egyéni vállalkozókra és a gazdasági társaságok vezető tisztségviselőire vonatkozóan. A 2011. évi XXIV. törvénnyel bevezetett módosítás bővítette e kizáró okok körét. Ilyenformán nem kaphat személy- és vagyonvédelmi tevékenység folytatására engedélyt az a vállalkozás (ideértve az egyéni vállalkozót és az egyéni
- 11/12 -
céget is), melynek tagja, tulajdonosa, vezető tisztségviselője büntetett előéletű, vagy olyan vállalkozásnak volt tagja, tulajdonosa, mellyel szemben felügyeleti bírság kiszabására került sor a megelőző két évben, vagy amelyet bíróság jogerős ítéletével eltiltott a személy- és vagyonvédelmi tevékenység folytatásától.[42]
Alvállalkozás igénybevételére már az SzVMt. kihirdetéskori szövegváltozata is feljogosította a személy- és vagyonvédelmi tevékenységet folytató vállalkozásokat. A 2012 januárjától hatályos szabályozás ezen a téren is jelentős újítással élt. Míg korábban ugyanis gyakorlatilag akármennyi alvállalkozót be lehetett vonni a megbízás teljesítésébe, addig a módosítás következtében erre már csak egyetlen alvállalkozói szintig van lehetőség, vagyis az alvállalkozó további alvállalkozóval már nem szerződhet.[43] A jogalkotó ezzel a megoldással az egyre áttekinthetetlenebbé váló láncalvállalkozói rendszerrel akart leszámolni, mely "alapvetően a feketemunka melegágya".[44]
A módosítás indokoltsága aligha vitatható. Egyes szerzők ezzel összefüggésben az ágazat Janus-arcúságára mutatnak rá: a személy- és vagyonvédelmi tevékenység célja a bűnmegelőzés, és ennek révén a közbiztonság erősítése. Ugyanakkor, a különböző felmérések azt mutatják, hogy a szakmában rendkívül nagy számban történnek jogsértések. 2010 májusi adatok szerint a feketefoglalkoztatás tekintetében csak az építőipar helyzete volt aggasztóbb az személy- és vagyonvédelemnél: míg a foglalkoztatottak összességét tekintve 54 százalék dolgozott szabálytalanul, addig ez az arány a vagyonőröknél 86 százalék volt.[45] Sajnálatosan ez az arány 2020-ban sem javult.
Az ágazati szabályozás megismerését még nehézkesebbé teszi az a körülmény, hogy a közbeszerzések esetében a közbeszerzésekről szóló 2015. évi CXLIII. törvény vonatkozó szabályait kell alkalmazni. Eszerint a vagyonvédelmi szolgáltatási tevékenységre vonatkozó árajánlatnál mérvadónak a külön jogszabályban meghatározott rezsióradíjat kell tekinteni. Amennyiben az ajánlattevő ennél alacsonyabb rezsióradíjjal számolt, az ajánlatkérő felhívására köteles azt megindokolni.[46]
A rezsióradíj mértékét a Kormány határozza meg, azonban kijelenthető, hogy a klasszikus " lex imperfecta" esetéről beszélhetünk , hiszem semmiféle szankciót nem rendel a jogi szabályozás a rendelkezéssel szemben mulasztókra.
"Az államnak" - fejtette ki Finszter Géza 1998-as írásában - "meg kell tanulnia, hogy a biztonság szavatolása nem hatósági privilégium és nem is ajándék az alattvalóknak, amelyért azok a szabadságukkal kénytelenek fizetni".[47] Ez kettős kötelezettséget ró az államra, magyarázza tovább Finszter: egyrészt együttműködési kötelezettséget jelent. Az államnak partneri viszonyt kell kialakítania a társadalommal, a vállalkozásokkal és a civil szerveződésekkel, és érdekeltté kell tenni őket a bűnmegelőzésben, egyes bűnmegelőzési feladatok átvállalásában. Másrészt, olyan érthető
- 12/13 -
és egyértelmű jogszabályokat kell alkotnia, mely megfelelő feltételeket biztosít a magánbiztonság terén szerepet vállalók számára.
Jelen tanulmányban annak a jogfejlődési folyamatnak az áttekintésére vállalkoztam, mely az 1960-as években az üzemrendészeti tevékenység szabályozásával indult, és mely még 2005-re sem jutott el arra a pontra, hogy egy, a fenti elvárásoknak megfelelő törvény jöjjön létre.
Láthattuk, hogy az állam nagy nehézségek mellett igyekezett eleget tenni jogalkotási kötelezettségének, és a rendszerváltást követően nyolc évnek kellett ahhoz eltelnie, hogy megszülessen az első, személy- és vagyonvédelmi tevékenységre vonatkozó törvény.
Úgy tűnik, a jogalkotó hosszú ideig "óvakodott attól, hogy a biztonság igényét a polgárok alanyi jogának tekintse", és "nem szívesen osztotta meg feladatait a közösséggel és az egyénekkel".48 Ezt támasztja alá, hogy az állam sokáig késlekedett a szakmai kamarák, így a vagyonvédelmi kamara létrehozásával. Ugyancsak ezt az állítást igazolja az, hogy a személy- és vagyonőrök szakképesítésére vonatkozó szabályokat egészen a közelmúltig kormányrendeletben szabályozta. Elmondható, hogy a jogalkotó állandó késedelemben van a jogszabályok megalkotásával és aktualizálásával. A VSzVMt. már megalkotásakor lemaradásban volt az ágazatban regnáló viszonyokat tekintve. Ugyanez elmondható az SzVMt. esetében is: az elfogadott törvényt - az alkotmánybírósági határozat folytán - kénytelen volt újratárgyalni az Országgyűlés, majd ezt követően még további huszonhét esetben módosítani kellett azt.
Mind az 1998. évi, mind a 2005. évi törvény vizsgálata alapján levonható a következtetés: a jogi szabályozás túlságosan bonyolult, szerteágazó, megnehezíti mind a törvény hatálya alá tartozók, mind pedig a jogalkalmazók munkáját. Ezt legszemléletesebb módon a közbeszerzési törvényben fellelhető szabályok példázzák.
A Kamara szempontjából nézve, átgondolatlannak tűnik a kötelező kamarai tagság megszüntetése, a tagdíjakból származó bevételek hiányában ugyanis a területi szervek nem képesek ellátni a feladataikat. A finanszírozási nehézségek miatt például a Borsod megyei egyesült a szomszédos megyével, míg a Somogy megyei a Baranya megyei szervezettel. Ez már csak amiatt is visszás, mert a jogalkotó köztestületi funkcióval ruházta fel a kamarát, az államháztartási törvény alapján pedig az e feladat ellátásához szükséges fedezetet az államnak kellene biztosítania.[49]
A jogalkotói folyamatok példázzák, hogy a magánbiztonság közel harminc éves hazai történelme során nem sikerült kilépni a rendvédelem, a rendőrség, a rendészet árnyékából, és az ez irányú függetlenedés szükségességét nem látják jogalkotói szinten. Feltehetően az állam nem képes elfogadni azt a tényt, hogy a biztonságot piaci viszonyok között, magánvállalkozások keretein belül is lehet magas színvonalon biztosítani.
Külhoni példák azt mutatják, hogy magánvállalkozásokra bízzák katonai objektumok, nukleáris erőművek védelmét. Ezzel szemben az 1997. évi
- 13/14 -
CLIX. törvény rendkívül szigorú szabályokat ír elő a hatálya alá tartozó javak - így például a termőföldek - fegyveres biztonsági őrzésére.
Szükséges ugyanakkor kitérnünk bizonyos aggályokra, ellenérvekre is. A nemzetközi szakirodalom újabban előszeretettel használja a Plural policing kifejezést, mellyel azt fejezi ki, hogy a magánbiztonság éppen úgy része a rendészetnek, mint a rendőrség, érdemi eltérés csak a céljaikban és eszközeikben mutatkozik.[50] Miként azt a korábbiakban már tisztáztuk, a magánbiztonsági vállalkozások a megbízóval kötött polgári jogi szerződés alapján végzik tevékenységüket, jogosítványaik a megbízó jogosítványaihoz igazodnak, működésüket a megbízó érdekei és a megbízó által adott utasítások határozzák meg. Ám nemcsak az ügyfél szempontjait tartják szem előtt, a dolog természetéből adódóan nyereségre törekednek. Egyes szerzők éppen ezen megfontolások alapján vélekednek úgy, hogy a magánbiztonsági vállalkozásokat csak a legnagyobb körültekintéssel szabad bevonni a rendészeti feladatok ellátásába. Kockázatot jelenthet a személy- és vagyonőrként foglalkoztatott személyek alacsony képzettsége, alulfizetettsége, illetve az, hogy megítélésük az állampolgárok körében nem túl kedvező.[51]
Márpedig, ezeket az aggályokat és kritikákat azért sem lehet figyelmen kívül hagyni, mert az állampolgárok nagy többsége élete során több biztonsági őrrel találkozik, mint rendőrrel.
A fentiek is megalapozzák, hogy egy másik értekezésben foglalkozzak az ágazattal kapcsolatos, a hiányos és téves jogi szabályozás okán is jellemző büntetőjogi kérdésekkel és azok hatásával, megoldási lehetőségeivel. ■
JEGYZETEK
[1] 22/2004. (VI. 19.) AB határozat II. 1.3.
[2] 2005. évi CXXXIII. törvény a személy- és vagyonvédelmi, valamint a magánnyomozói tevékenység szabályairól.
[3] 2005. évi CXXXIII. tv. 1 - 2. §
[4] 2005. évi CXXXIII. tv. 3. §
[5] 2005. évi CXXXIII. tv. 4. §
[6] 2005. évi CXXXIII. tv. 5. § (1)-(2) bekezdések
[7] 2005. évi CXXXIII. tv. 5. § (4) bekezdés, 6. § (3) bekezdés
[8] Miniszteri indokolás a 2005. évi CXXXIII. törvényhez. Részletes indokolás. A 6 - 7. §-hoz.
[9] 2005. évi CXXXIII. tv. 7. §
[10] 2005. évi CXXXIII. tv. 9. § (3) bekezdés
[11] 2005. évi CXXXIII. tv. 11. §
[12] 2005. évi CXXXIII. tv. 14. §
[13] Miniszteri indokolás a 2005. évi CXXXIII. tv. 14 - 15. §-ához
[14] Gyulavári Tamás: A gazdaságilag függő munkavégzés szabályozása: kényszer vagy lehetőség? Magyar Munkajog. E-folyóirat. 2014/1. 1 - 25. 13.o. (Letöltve: http://hllj.hu/letolt/2014_1/01.pdf)
[15] 2005. évi CXXXIII. tv. 19 - 21. §
[16] 2005. évi CXXXIII. tv. 12. § (1)-(2) bekezdések
[17] 2005. évi CXXXIII. tv. 13. § (1) bekezdés
[18] 2005. évi CXXXIII. tv. 25. §
[19] 2005. évi CXXXIII. tv. 26. §
[20] 2005. évi CXXXIII. tv. 27. §
[21] 2005. évi CXXXIII. tv. 30. §
[22] 36/2005. (X. 5.) AB határozat III. 1 - 3.
[23] 36/2005. (X. 5.) AB határozat IV. 2.
[24] 2005. évi CXXXIII. tv. 31. § (2)-(4) bekezdések
[25] 2005. évi CXXXIII. tv. 30. § (3) bekezdés
[26] 2005. évi CXXXIII. tv. 33. §
[27] 2005. évi CXXXIII. tv. 40 - 42. §
[28] 2005. évi CXXXIII. tv. 60. §
[29] 2005. évi CXXXIII. tv. 59. §
[30] 218/1999. (XII. 28.) Korm. rendelet az egyes szabálysértésekről 13. §
[31] 2005. évi CXXXIII. tv. 59. §
[32] 68/2012. (XII. 14.) BM rendelet a rendészeti feladatokat ellátó személyek, a segédfelügyelők, valamint a személy- és vagyonőrök képzéséről és vizsgáztatásáról.
[33] 68/2012. (XII. 14.) BM rendelet 4. § (1) bekezdés
[34] 68/2012. (XII. 14.) BM rendelet 12. §; beiktatta: 25/2017. (IX. 25.) BM rendelet 2. §. Hatályos: 2017. IX. 26-tól.
- 14/15 -
[35] Törvények, melyek az SzVMt.-t módosították, egyes rendelkezéseit hatályon kívül helyezték: 2006. évi CIX. törvény; 2007. évi I. törvény; 2009. évi XLVII. törvény; 2009. évi LXXXV. törvény; 2011. évi XXIV. törvény; 2011. évi LXXIII. törvény; 2011. évi CIV. törvény; 2011. évi CXII. törvény; 2011. évi CXLI. törvény; 2011. évi CLXVI. törvény; 2011. évi CLXXV. törvény; 2011. évi CCI. törvény; 2011. évi CCII. törvény; 2012. évi XXXI. törvény; 2012. évi CXX. törvény; 2013. évi LXXXIV. törvény; 2013. évi CXCVIII. törvény; 2013. évi CCLII. törvény; 2014. évi XVI. törvény; 2014. évi XCIII. törvény; 2015. évi CLXXXVI. törvény; 2016. évi XXXII. törvény; 2016. évi CXXI. törvény; 2017. évi XXXIX. törvény; 2017. évi XLIV. törvény; 2017. évi L. törvény; 2017. évi CXCVII. törvény.
[36] 2011. évi XXIV. törvény az Európai Rendőrségi Hivatallal, a személy- és vagyonvédelmi, valamint a magánnyomozói tevékenységgel, a lőfegyverrel és a pirotechnikával kapcsolatos törvények jogharmonizációs célú módosításáról 38. §;
Az Európai Parlament és a Tanács 2006/123/EK irányelve (2006. december 12.) a belső piaci szolgáltatásokról HL L 376., 2006.12.27., 36 - 68. o.
[37] Szövenyi György: Jogszabály változások hatása a magánbiztonságra. Pécsi Határőr. Tudományos közlemények. 12. [köt.] Tanulmányok a "Rendészeti kutatások - A rendvédelem fejlesztése" című tudományos konferenciáról. 2011. 369-377. o. 370. o. (Letöltve: http://www.pecshor.hu/periodika/XII/szovenyi.pdf)
[38] 2005. évi CXXXIII. tv. 5. § (2) bekezdés. 2011. évi XXIV. törvény 10. § (1) bekezdéssel megállapított szöveg. Hatályos: 2012. I. 1-től.
[39] 2005. évi CXXXIII. tv. 39. § (1) bekezdés. A 2011. évi XXIV. törvény 26. § (1) bekezdéssel megállapított szöveg. Hatályos: 2012. I. 1-től.
[40] 2005. évi CXXXIII. tv. 1. § (3) bekezdés. A 2011. évi XXIV. törvény 8. §-ával megállapított szöveg. Hatályos: 2012. I. 1-től.
[41] 20/2013. (V. 28.) BM rendelet a belügyminiszter ágazatába tartozó szakképesítések szakmai és vizsgakövetelményeiről, valamint egyes, szakmai és vizsgakövetelmények kiadásáról szóló miniszteri rendeletek hatályon kívül helyezéséről.
[42] 2005. évi CXXXIII. tv. 5. § (4) bekezdés. A 2011. évi XXIV. törvény 10. § (1) bekezdésével megállapított szöveg. Hatályos: 2012. I. 1-től.
[43] 2005. évi CXXXIII. tv. 14. § (2) bekezdés. A 2011. évi XXIV. törvény 15. §-ával megállapított szöveg. Hatályos: 2012. I. 1-től.
[44] Szövényi i.m. 373.o.
[45] Galántai i.m. 252. o. , 342. o. és 343. o. lj.
[46] 2005. évi CXXXIII. tv. 72/B. §. Bevezette: 2015. évi CCXXVI. törvény a közbeszerzésekről szóló 2015. évi CXLIII. törvény, valamint az azzal összefüggő törvények módosításáról 7. §
[47] Finszter Géza: A magánvállalkozások a biztonságért. Belügyi Szemle 1998/12. 5 - 10.o. 5.
[48] Finszter i.m. 7. o.
[49] Arany Gábor: Megint kötelező lesz a kamarai tagság? 2017. március 22. (Letöltve: https://www.zaol.hu/gazdasag/megint-kotelezo-lesz-1825044/)
[50] Christián László: A magánbiztonság aktuális nemzetközi trendjei, rövid hazai helyzetértékeléssel. Pécsi Határőr. Tudományos közlemények. 2015. 16. sz. 57-63. o. 60. o. (Letöltve: http://www.pecshor.hu/periodika/XVI/christian.pdf)
[51] Christián i.m. 60.o.
Lábjegyzetek:
[1] A szerző jogász, kriminológus, nemzetbiztonsági elemző, szakértő, PTE Védelmi Kutatások Központ doktorjelölt, Óbudai Egyetem Biztonságtudományi Doktori Iskola.
Visszaugrás
