1. A Btk. 10.§ (1) bekezdésének értelmében az a tevékenység vagy mulasztás valósít meg bűncselekményt, amely veszélyes a társadalomra (a bűncselekmény tárgyi jellemzője), bűnös (a bűncselekmény alanyi jellemzője) és amelyre a törvényhozó büntetés kiszabását rendeli (a bűncselekmény formai jellemzője).
A törvényhozó a bűncselekmény szankcionálására irányuló szándékát büntetőjogi normák (törvényi tényállások) alkotásával fejezi ki. Minden büntető jogszabály - miként általában a jogszabályok - kettős arculatú, a primer és a szekunder norma elválaszthatatlan egysége.
Mint primer norma mindenkihez szóló, feltétlenül érvényesülő tilalmakat tartalmaz. Mint szekunder norma a jogalkalmazó szerveket kötelezi meghatározott joghátrányok alkalmazására. A büntető jogszabály szekunder normaként csak feltételesen érvényesül, akkor, ha valaki a primer normában előírt jogsértéstől való tartózkodási kötelezettségének nem tesz eleget. A primer norma rendelkezéseinek megfelelő magatartás büntetőjogi következmény, a szankció alkalmazását vonja maga után.[1] A büntethetőség feltételeit megállapító primer normák a jogalkotó akaratának megfelelő szubjektív elhatározás termékei.[2]
A törvényi tényállások tartalmát a társadalmi valóságban létező objektív és szubjektív tények alkotják[3] Ezek a tények, mint a társadalmi mozgást megjelenítő tevékenységek, valamint a tevékenységtől elválaszthatatlan, azokkal és azokban létező társadalmi lény, az ember a maga szubjektumával, függetlenek a törvényhozó akaratától.
Az önmagában független, társadalomra veszélyes és bűnös cselekmény, valamint annak tanúsítója akkor válik a törvényhozó akaratától függővé, amikor a konkrét cselekmény a kifejtőjével és jellemzőivel együtt maradéktalanul a típus-bűncselekmény jegyeit összesítő törvényi tényállás kereti közé illeszthető. A konkrét cselekménynek a primer norma rendelkezései alá vonását a jogalkalmazó (a bíró) végzi el. Ezzel a ténykedésével a konkrét életjelenséget jogellenessé nyilvánítja és joghátrányt alkalmaz.
2. Valamennyi primer norma szerkezete egymással összefüggő két elemre bontható: az egyik a diszpozíció, a másik pedig a szankció. Általános-absztrakt megfogalmazásban az összefüggést a következőképpen fejezhetjük ki: ha (diszpozíció) ... akkor (szankció)[4] A diszpozíció azokat a kötelességszegéseket írja le, amelyek tanúsítása a jogkövetkezmény (szankció) alkalmazásának a feltétele. Képletben kifejezve: D -> Sz.
A D, a diszpozíció mind általános-absztrakt, mind pedig általános-konkrét (a Btk. Különös Részében szabályozott egyes törvényi tényállások) tekintetében tényállási elemekre bontható:
D=(dt1+dt2+dt3+...+da1+da2+...).
- 127/128 -
Az egyes törvényi tényállási elemek a büntetőjogi felelősségérvényesítés tárgyi és alanyi feltételeit jelzik. Az általános-abszrakt törvényi tényállás ennek megfelelően a következőképpen írható le:
(dt1+dt2+dt3+...+ da1+dt2+...) -> Sz. A dt-vel a tárgyi elemeket jelöljük, a da-val pedig az alanyi elemeket jelezzük. A jogtudomány által kidolgozott általános-absztrakt törvényi tényállás belső tagozódásának tényállási elemei egy-egy típus cselekmény sajátosságainak megfelelő forma és összetétel szerint konkretizálódnak a törvényhozó által meghatározott egyes törvényi tényállásokban. Pl. a szándékos emberölés alapesetét szabályozó primer norma a következőképpen ábrázolható:
(dt1+dt2+dt3+dal+da2) -> Sz.
- A dt1 elem a sértettet (más),
- a dt2 elem az elkövetési magatartást (megöl),
- a dt3 elem az eredményt és az okozati összefüggést (halál),
- a dal elem az alanyt (aki),
- a da2 elem a bűnösséget (szándékos) jelzi.
Ennek az öt törvényi tényállási elemnek az összessége a szándékos emberölés alapesetének diszpozícióját adja. A dt elemek tartalmát a büntetőjogi védekezési körbe vont életviszony, az azt sértő vagy veszélyeztető magatartás és annak tárgyi jellemzői (a cselekmény társadalomra veszélyességének mutatói) teszik ki. A da elemek a cselekmény alanyát, és az alany bűnösségét tartalmazzák.[5]
3. A norma valóságtartalmát képező életjelenség, a cselekmény, egymást feltételező két eleme: a magatartás és annak kifejtője, az alany Cs = (M+A).A bűncselekmény a tárgyi és az alanyi jellemzői következtében válik ki a természetes, a mindennapi emberi tevékenységek közül. A két jellemző: a T (társadalomra veszélyesség) és a B (bűnösség)
A konkrét büntetőjogi norma alá vonható életjelenség képlete: (M+A)[T]+[B].
Elemzéseinknek megfelelően a bűncselekmény általános képlete:
Bcs = (M+A)T+B <-> (dt1+dt2+...+da1+da2+...) -> Sz
tartalom <-> forma... <-> ...forma <-> szankció
A képletben a <-> jel azt mutatja, hogy a valóságtartalom (Sein) megfelel a büntetőjogi formastruktúrában (Sollen) kifejezett büntethetőségi feltételeknek, a cselekmény tehát a tényállásszerűsége folytán büntethető.
4. Nem jön létre tényállásszerű cselekmény, ha az egyébként társadalomra veszélyes és bűnös magatartás normastruktúrájának akár egyetlen eleme is hiányzik: dt1 vagy dt2 stb., vagy dal vagy da2 stb. -> Sz=0[6] Ebben az esetben a típus-normában előírt joghátrány sem alkalmazható, ezt jelzi az Sz = 0. Az ide sorolható cselekmény azért nem szankcionálható, mert nem diszpozíciószerű. Az öngyilkosság esetében pl. a szándékos emberölés alapesetének diszpozíciójából hiányzik a sértettet jelző dt1 elem, emiatt a cselekmény emberölésként nem büntethető.
Képletben kifejezve:
[(dt1=0)+dt2+dt3+da1+da2] (Sz=0).
A típuscselekmény diszpozíciójából a sértettet jelző dt1 tényállási elem hiánya azt is eredményezheti, hogy más bűncselekmény valósul meg. Pl. a hamis vád első fordulata: aki mást hatóság előtt bűncselekmény elkövetésével hamisan vádol, normaszerkezete:
- dt1 = sértett (más),
- dt2 = elkövetési magatartás (hamis vádolás bűncselekmény elkövetésével),
- dt3 = elkövetési hely (hatóság előtt),
- da1 = alany (bárki)
- da2 = bűnösség (szándékos).
Hamis vádként büntethető tehát az a cselekmény, amely megfelel a:
(dt1+dt2+dt3+da1+da2) -> Sz formulának.
Az a hamis vádolás, amelynek diszpozíciójából hiányzik a dt1 elem, egy másik igazságszolgáltatás elleni bűncselekmény, a hatóság félrevezetése diszpozíciójának teljes egészében megfelel.
[(dt1=0)+dt2+dt3+da1+da2] -> Sz.
A büntethetőség hiányának másik esete, amikor a diszpozíció hiánytalan, de hozzá csatlakozik a büntethetőséget kizáró valamely körülmény.
A büntethetőséget kizáró ok olyan negatív büntethetőségi feltétel, amelyet a törvényhozó a "kivételes törvényi tényállás"-ban (Ausnahmetatbestand) fogalmazott meg.[7] Azért kivételes törvényi tényállás, mert alapvetően nem az állampolgárokhoz, hanem a jogalkalmazóhoz szóló parancsot tartalmaz, tehát szekun-
- 128/129 -
der jellegű norma (csak alkalmazhatósága ismérveinek szabályozása miatt tekinthető primernek.) Továbbá pedig önmagában nem létezik, feltételez valamely primer normaszegést (diszpozíciószerű cselekményt) amelyhez nem általánosságban, hanem csak meghatározott esetekben kapcsolódik. A kivételes törvényi tényállás normaszövege csak diszpozíciót tartalmaz, szankciót nem. A büntethetőséget kizáró ok a következőképpen jellemezhető: ha (diszpozíció) ... akkor nem (szankció hiánya). Képletben: D -> (Sz = 0).
A büntethetőséget kizáró törvényi tényállás (primer norma) diszpozíciója a bűncselekmény valóságtartalma valamely elemének: cselekménynek, cselekvőnek (alany), társadalomra veszélyességnek és bűnösségnek konkrét megnyilvánulását (jogos védelem, tévedés, gyermekkor stb.) jelöli meg. A kivételes norma szankciójának hiányára viszont maga a büntető jogszabály utal, a következőképpen: "Nem büntethető, aki
A büntethetőséget kizáró okok esetében a típusbűncselekmény diszpozíciója változatlan, de kiegészül a kivételes törvényi tényállás diszpozíciójával, amely a valóságtartalom valamely elemének hiányára utal. Ennek következtében magatartás, alany, társadalomra veszélyesség vagy bűnösség hiányában nem jön létre bűncselekmény, a büntethetőség tehát kizárt.
Hangsúlyozni kívánjuk, hogy a büntethetőséget kizáró oknak a bűncselekmény tartalmi részében és a formastruktúrában is meg kell jelennie. Példaképpen a későbbi vizsgálódásainkból előrehozott tévedést, mint büntethetőséget kizáró okot, a következőképpen jelölhetjük:
(M+A)T+(B=0) <--> D & (-da2) -> (Sz=0)
A tévedést a hazai büntetőjogi irodalom vita nélkül a szándékos bűnösséget kizáró oknak tekinti. A bűncselekmény tartalmából ezúttal hiányzik a bűnösség: B = 0; a tényállásban pedig a (-da2) folytán a D elemét képező (+da2) nullává változik A cselekmény annak ellenére, hogy a diszpozíció teljes, nem büntethető, mivel a diszpozícióhoz negatív tényállási elem kapcsolódik, tehát a (-da2) diszpozíciója a szankciót kizárja: Sz = 0.
A hatályos Btk. az Általános Rész 22. §-ában tételesen felsorolja a büntethetőséget kizáró általános okokat. Sem a külföldi, sem pedig a hazai büntetőjogi irodalomban nem alakult ki a büntethetőséget kizáró okok egységes osztályozási rendszere. A magunk részéről a büntethetőséget kizáró általános okokat a bűncselekmény tartalmi elemeihez igazodva csoportosítjuk a (M+A), valamint a T+B képlet jelzései szerinti sorrendben.
a) A magatartást (M) kizáró ok: a kényszer.
Ez a felfogásunk nem egyedülálló a hazai irodalomban. Elsőként Földvári József szakított azzal a hagyományos nézettel, hogy a kényszer és a fenyegetés a beszámítási képességet kívülről jövő okként zárja ki vagy korlátozza. Békés Imre szerint a kényszer és a fenyegetés "a beszámítási képességre, ezen belül is az akaratnak megfelelő magatartás tanúsítására való képességre gyakorol - kívülről ható okként - hatást".[8] Wiener A. Imre a kényszert és a fenyegetést "a nem kóros szubjektív okok" közé sorolja.[9] Tokaji Géza véleménye szerint a kényszert és a fenyegetést "hatályos jogunk a beszámítási képességet kizáró, illetőleg korlátozó körülményekként szabályozza."[10]
A magunk részéről nem látjuk azt, hogy a törvény kifejezetten rendelkezik arról, hogy a kényszer és a fenyegetés beszámítást kizáró ok. Erre csupán következtetni lehet a Btk. 26. § (1) bekezdésének megszövegezéséből, amely szerint a kényszer vagy fenyegetés alatt álló személy "képtelen az akaratának megfelelő magatartásra." Ebből a szövegezésből azonban az is kiolvasható, hogy az akaratnak meg nem felelő pszichikai mozgás hatására kialakult viselkedés nem tekinthető magatartásnak. Egyébként Tokaji is hajlik arra, hogy vis absoluta esetében a kényszerítés de lege ferenda a magatartást kizáró körülmény.[11]
Földvári egyértelműen amellett foglal állást, hogy a kényszer a magatartás létrejöttét kizáró ok. "A kényszerített végez ugyan testmozgást, de ez nem minősíthető magatartásnak, mivel ennek a testmozgásnak az oka nem a kérdéses személy akarat-elhatározása, hanem a kényszerítő akarata és magatartása idézi azt elő."[12] Ezzel a koncepcióval alapvetően egyetértünk.[13] Eltérő viszont a véleményünk abban, hogy a kényszerítés csak testmozgással végzett diszpozíciószerű cselekményre késztetheti a kényszerített személyt. A kényszerítés passzivitással megvalósítható jogellenes cselekmény tanúsítására is irányulhat. Pl. a kényszerített ne tegyen eleget gondozási kötelezettségének (Btk. 173. §). A másik észrevételünk az, hogy Földvári a kényszert és a fenyegetést a cselekmény tényállásszerűségét kizáró oknak tekinti.[14] Az ugyan igaz, hogy kényszerítés esetében a cselekmény nem tényállásszerű, de ez nem csak a kényszerítés sajátossága. A büntethetőséget kizáró valamennyi ok formálisan a cselekmény tényállásszerűségét zárja ki, azzal, hogy a diszpozíciószerűséghez nem kapcsolódik szankció, továbbá, a büntethetőséget kizáró oknak tartalmilag is meg kell jelennie. A magatartás, mint a diszpozíció
- 129/130 -
egyik eleme nem azonos a cselekmény objektív mozgásfolyamatát jelentő tevékenységgel (annak ellenére, hogy ezt a mozgásfolyamatot is magatartásnak nevezzük.) A kényszerítés a szubjektív és az objektív mozzanatok egységét determináló tényezőként a valóságban az objektív mozgásfolyamatot megindító és ennek okát képező akarat-elhatározásra hat, ez a hatás tükröződik vissza a törvényi tényállás egyik tárgyi elemét jelző magatartás-fogalomban.
A kényszer (helyesebb lenne a kényszerítés fogalom használata a törvényszövegben) hatására létrejött, nem büntethető diszpozíciószerű cselekményt a következőképpen jelölhetjük:
K= [(M=0)+A]T+B <--> D & (-dt2) -> (Sz=0).
A képlet világosan mutatja, hogy a tartalmi oldalán hiányzik a magatartás (M=0), a formastruktúrában pedig a magatartást kizáró ok (-dt2) kapcsolódása a diszpozícióhoz hatálytalanítja a joghátrányt (Sz=0).
b) Az alanyt (A), (alannyá válást) kizáró okok: a gyermekkor és a kóros elmeállapot
Mindkét körülmény a magatartást tanúsító személy, az alany büntetőjogi felelősségre vonásának feltételét jelentő beszámítási képesség hiányában kapcsolódik a magatartáshoz. A büntetőjogi elmélet teljesen egységes abban, hogy a beszámítási képességet - törvényi rendelkezés hiányában - olyan bio-pszichológiai állapotnak tekinti, amelynél fogva a magatartás kifej tője nem képes a cselekményét megfelelő szociál-etikai értékelésben részesíteni és eszerint az értékelés szerint cselekedni.
A beszámítási képesség lényegében felismerési és akarati tényezők egymással kölcsönhatásban létező egysége. A felismerési képesség a cselekmény következményeinek előrelátását, a következmény és ennek eléréséhez szükséges tevékenység társadalmi és erkölcsi szempontból értékes megválasztásának lehetőségét jelenti. Az akarati képesség azt fejezi ki, hogy a felismeréssel rendelkező személy szabadon alakíthatja ki akaratát és ennek megfelelő magatartást tud tanúsítani.
A gyermekkort és a kóros elmeállapotot Földvári a tényállásszerűséget kizáró okok közé, Tokaji a bűnösséget kizáró okok közé, Békés a beszámítási képességet kizáró okok közé, Wiener a büntethetőséget kizáró szubjektív körülmények közé sorolja.
Valamennyi besorolásból kialakítható a lényeg: a gyermekkorú személy és a kóros elmeállapotú személy nem rendelkezik a felismerési és a szociáletikai értékelés, valamint a felismerésnek megfelelő akarat képességével, ennélfogva bűncselekmény alanya nem lehet.[15]
Megítélésünk szerint egyik osztályozás sem felel meg annak a ténynek, hogy a törvényhozó a büntethetőséget kizáró okokat a bűncselekmény valóságelemei közül emelte ki. A tényállásszerűséget kizáró ok megnevezése miként az előzőekben már utaltunk rá - nem tartalmi, hanem formai jelzés. A beszámítási képességet kizáró ok megjelölés nem valóságelemet, hanem annak egyik tulajdonságát nevesíti. A szubjektív körülmények elnevezés általános jellegű, nem tűnik ki belőle, hogy a felelősségre vonás körülményei közül a cselekmény alanya hiányzik. Ami a bűnösség jelzést illeti, a büntető jogtudományban általánosan elismert felfogás szerint bűnösnek csak az tekinthető, akinek a magatartásáért társadalmi szemrehányás tehető. A gyermekkorú és a kóros elmeállapotú személyek viselkedéséhez azonban nem szemrehányás, hanem megértés és szánalom fűződik.
A gyermekkorú és a kóros elmeállapotú személy diszpozíciószerű, nem büntethető cselekményét a következőképpen ábrázolhatjuk:
Gy, ill. Ko = [M+(A=0)]T+B <--> D & (-da1) -> (Sz =0)
c) A cselekmény társadalomra veszélyességét (T) kizáró okok: a jogos védelem és a végszükség
A büntethetőséget kizáró mindkét körülményt a hazai büntetőjogi elmélet egységesen objektív oknak tekinti Megegyeznek a nézetek abban is, hogy mindkét körülmény a cselekmény társadalomra veszélyességét, illetőleg materiális jogellenességét zárja ki. A társadalomra veszélyesség és a materiális jogellenesség azonosságának felfogása leghatározottabban Tokaji nézetében mutatkozik meg. "A jogellenességet kizáró okok rendszerint a materiális oldalt, a társadalomra veszélyességet is kiküszöbölik."[16]
Napjainkban egyre inkább felerősödnek azok a nézetek, amelyek Büntető Törvénykönyvünknek fogalom rendszeréből a társadalomra veszélyesség kiiktatásának szükségességét és helyette a jogellenesség fogalmához történő visszakanyarodást tartják indokoltnak. A kodifikációs vitákra utalva, Tóth Mihály a társadalomra veszélyesség fogalmának bukásáról beszél, de meggyőző érveléssel mutatja ki, hogy a materiális jogellenesség fogalom nem alkalmas a társadalomra veszélyesség fogalmának helyettesítésére.[17] A magunk részéről többször rámutattunk arra, hogy a társadalomra veszélyesség a lételméletnek teljesen más síkján helyezkedik el, mint a jogellenesség, ezért a kettő alternatív viszonyba nem állítható egymással. A társadalomra veszélyesség a bűncselekmény egyik valóság eleme, az antiszociális emberi viselkedés tárgyi tulajdonsága, amely jogellenesség nélkül is létezik. A materiális jogellenesség pedig a jogi szabályozási körbe vont emberi viselkedésnek erről a tulajdonságáról alkotott, az emberi gondolkodásban létező joglogikai utalás.
- 130/131 -
Az elnevezési különbségektől eltekintve a tudományosan megalapozott és egybehangzó valamennyi hazai szerző véleménye egységes ennek a büntethetőséget kizáró két oknak tartalmi feltételei tekintetében.
A jogos védelem diszpozíciójának elemei:
- a jogtalan és közvetlen támadás, amely csak aktív emberi magatartás lehet;
- az elhárító tevékenység vagyis az a magatartás, amely bűncselekményként jelentkezik, tehát diszpozíciószerű, de nem büntethető, ha: arányos, szükséges, közvetlen és a támadóval szemben nyilvánul meg.
A végszükségben cselekvés büntetőjogi felelősség érvényesítés alóli mentességének feltételei tekintetében is megegyeznek a tudományos nézetek. Találóan jegyzi meg Tokaji: "Míg a jogos védelem viszonylatában jogtalanság áll szemben a joggal, végszükség esetén jog áll szemben a joggal."[18]
A jogos védelmi helyzetben, ill. végszükségben tanúsított cselekmény képlete:
Jv., ill. V= (M+A)(T=0)+B <--> D & (-dt2 vagy -dt3...) -> (SZ=0).
A képletben a társadalomra veszélyesség hiányát a T=0 jelzi, míg a diszpozícióhoz vagylagosan vagy összességében kapcsolódnak a társadalomra veszélyességet jelző norma elemek (magatartás, idő, eredmény stb.)
d) A bűnösséget (B) kizáró okok: a tévedés és a fenyegetés
A tévedést, mint az elkövető bűnösségét kizáró okot az előzőekben bemutatott bűncselekmény-séma elemzésénél már tárgyaltuk.
A fenyegetést a büntető jogtudomány hazai képviselői - a törvényi szabályozásnak megfelelően - együtt tárgyalják a kényszerrel; mind két körülményt a beszámítási képesség hiányával hozzák összefüggésbe. Az eltérő következtetésekhez jutó vélemények közös kiindulópontja a vis absoluta és a vis compulsiva közötti különbségtétel. Vis absoluta esetén nincs választási lehetőség, a kényszerített személy csak egyet tehet, megvalósítja azt a diszpozíciószerű cselekményt, amely nem a saját akaratának, hanem a kényszerítő akaratának felel meg. Vis compulsiva esetén "az ellenállás nem lehetetlen, azonban a hatása alatt álló végül is az akaratával ellentétes magatartást tanúsít.[19] Békés szerint a fenyegetés a beszámítási képességet kívülről jövő okként zárja ki.
Tokaji a vis compulsiva alkalmazásával az akarathajlítást tekinti olyan oknak, amely az elvárhatóságot kizáró körülmény.[20]
Békés helyesen látja a fenyegetés lényegét, nevezetesen azt, hogy az akaratot hajlító kényszer esetén a megfenyegetettnek arra is van lehetősége, hogy a saját akaratának megfelelően kerülje el a bűncselekmény elkövetését, de azzal is tisztában van, hogy ha vonakodik, súlyosabb hátrány éri, mint a kényszerített bűncselekmény szankciójában foglalt büntetőjogi fenyegetés. Békés ebből azt a következtetést vonja le, hogy a fenyegető által kilátásba helyezett súlyos hátrány végül is olyan kívülről jövő ok, amely kizárja az akaratnak megfelelő magatartás tanúsítására való képességet.[21]
Földvári következtetése szerint a fenyegetés nem determinálja, hanem csupán motiválja a megfenyegetett akarat elhatározását. Emberileg érthető, hogy a megfenyegetett személy a súlyos hátrány elkerülése végett inkább a bűncselekmény elkövetését választja. Emiatt a döntése miatt a társadalom nem tesz szemrehányást. "Szóhasználatunk már elárulja, hogy mi a fenyegetést a bűnösséggel (kiemelés tőlünk: E.E.) hozzuk összefüggésbe."[22]
Földvári József fejtegetéseivel egyetértve, a fenyegetést az elkövető bűnösségét kizáró oknak tartjuk. A fenyegetés hatására elkövetett diszpozíciószerű cselekményt következőképpen jelölhetjük:
F=(M+A)T+(B=0) <--> D & (-da2) -> (Sz=0)
A képlet a tévedés modelljével teljesen azonosan mutatja, hogy a valóságelemek közül hiányzik a bűnösség: B=0; a diszpozíció pedig kiegészül a (-da2)-vel jelölt kizáró okkal, ennélfogva a cselekmény nem szankcionálható: Sz=0.
A törvényben meg nem határozott büntethetőséget kizáró okok olyan objektív vagy szubjektív tények, amelyek jellegüknél fogva (pl. jogszabály engedélye vagy hivatásbeli jogok gyakorlása) nem feltétlenül teszik szükségessé, hogy a törvényhozó kivételes norma megalkotásával kifejezetten elismerje ezek büntethetőséget kizáró hatását. A jogalkalmazási gyakorlat képes arra, hogy felismerje a hasonló cselekményeknek azokat az egyedi tulajdonságait, amelyek primer norma büntető rendelkezései alá nem vonhatók, annak ellenére, hogy formailag magukon viselik a típus norma jegyeit (pl. a szülő részéről kifejezett nevelő céllal a gyermek sérelmére elkövetett tettleges becsületsértés). Ilyenformán a gyakorlat a törvényesség tartalmi követelményeinek megsértése nélkül végez büntetőjogi értékelést az azonosan ismétlődő egyedi esetekben. Ezeket az értékeléseket a büntető jogtudomány megengedett (nem szankcionált) magatartási elem-
- 131/132 -
ként nevesíti, mint pl. a sértett beleegyezésével tanúsított, egyébként tényállásszerű magatartást.
A törvényben meg nem határozott, de a gyakorlatban alkalmazott büntethetőséget kizáró okok közös tulajdonsága, hogy ezek ténylegesen létező megnyilvánulásai a társadalomra nem veszélyes vagy társadalmi rosszallás alá nem eső emberi viselkedésnek. A büntetlenséget kimondó szekunder norma hiányában, a bűncselekmény fogalom tudományos elemzésével is levezethető ezeknek a körülményeknek a szankció mellőzését indokolttá tevő hatása. Fennáll azonban az analógia alkalmazásának veszélye, továbbá pedig a büntetlenséget kimondó norma hiánya aggályos lehet a jogbiztonság szempontjából. Elképzelhető ugyanis a jogalkalmazóknak egymástól eltérő mérlegelése ugyanarra a körülményre vonatkozóan, mivel normaszöveg hiányában nincs meg a mindenkire egyaránt vonatkozó, kötelező jogalkalmazási határmegvonás.
A törvényben meg nem határozott büntethetőséget kizáró ok esetében a diszpozíció teljes, mert nincs olyan kivételes norma, amely valamely tényállási elemet hatálytalanítaná. A diszpozíciószerű cselekmény a jogalkalmazó szubjektivitása folytán egyaránt minősíthető bűncselekménynek és büntetőjogi felelősséggel nem járó cselekménynek.
Képletben: (M + A)T vagy (T=0)+B vagy (B=0) <--> D -> Sz vagy (Sz=0)
Napjaink kodifikációs törekvései során egyre inkább felerősödik az a kívánalom, hogy a büntethetőség negatív feltételeinek megállapítását ne a jogalkalmazóra, hanem a jogalkotóra bízzuk. Ezt az igényt igen határozottan fogalmazta meg legutóbb Tóth Mihály: "Magam... garanciális okokból mégis célszerűnek tartanám a büntethetőség negatív feltételeinek kiegészítését, a büntethetőséget kizáró okok rendszerének bővítését. Ezzel csökkenthető lenne az a veszély, hogy szubjektivitást csempészve a kodifikált felelősségi rendszerbe, aláássuk a törvény révén garantált jogbiztonságot."[23]
Ha csökkenteni akarjuk a törvényben meg nem határozott büntethetőséget kizáró okokat, akkor a törvényhozónak meg kell alkotnia azokat a kivételes normákat, amelyek mindenki számára megfelelő eligazítást adnak a büntetendő és a nem büntethető cselekmények megítélésében. A negatív feltételt tartalmazó egy-egy norma tartalmának meghatározásához alkalmas lehet a jelenlegi megfogalmazás figyelembe vétele. Ilyen módon az is kitűnne, hogy a büntethetőséget kizáró ok a diszpozíció melyik elemét hatálytalanítja.
A magunk részéről a következő okok kodifikálását tartjuk indokoltnak:
A cselekmény társadalomra veszélyességét, egyben a bűncselekmény-típus valamely "dt" elemét kizáró okok:
- A jogszabály engedélye
- A sértett beleegyezése
- A fegyelmezési jog gyakorlása
Az elkövető bűnösségét, egyben a bűncselekmény-típus valamely "da" elemét kizáró ok:
- A megengedett kockázatvállalás
ad 1. jogszabály engedélye
Békés Imre nézetével egyetértve állítjuk, hogy ha valamely jogszabály olyan cselekményt engedélyez, amely formálisan sérti a büntetőjogi védekezési körbe vont társadalmi viszonyokat vagy egyéni érdekeket, akkor a szabályozás ténye önmagában ellentmond annak, hogy ugyanazt a cselekményt valamely büntetőjogi rendelkezés (primer norma) joghátránnyal fenyegesse.[24]
A jogbiztonság érdekében azonban indokolt, hogy a negatív büntethetőségi feltételt tartalmazó norma megvonja azokat a határokat, amelyek között az egyébként diszpozíciószerű cselekményt engedélyező jogszabály érvényesülhet. Általános feltételként megállapítható, hogy a jogszabály engedélye csak akkor zárhatja ki a büntethetőséget, ha a diszpozíciószerű cselekmény maradéktalanul megfelel az engedélyező jogszabály rendelkezéseinek. Erre vonatkozóan néhány példát megemlítünk a hazai jogirodalomból:
a) A társadalmilag hasznos cél elérése érdekében a személyi szabadság korlátozása: a Be. 127.§ (3) bekezdése értelmében a bűncselekmény elkövetésén tetten ért személyt
- bárki elfoghatja, de köteles őt a nyomozó hatóságnak haladéktalanul átadni;
- a Be. VIII. fejezetében szabályozott kényszerintézkedések foganatosítására csak a jogszabályban megjelölt személyek és szervek tagjai jogosultak;
- a Be. 149.§ (2) bekezdésében megjelölt cél elérése érdekében a házi jog megsérthető, de a jogszabályban megjelölt hatósági személyek csak hatósági határozattal végezhetnek házkutatást;
- az orvosi tevékenység alapvető szabályairól szóló 1997. évi CIV. törvény az orvos számára engedélyezi a személyi szabadság megsértését, illetőleg a testi épség megsértését, amikor meghatározott személyek hozzájárulása nélkül a beteg kórházba szállításáról rendelkezhet, vagy műtétet végezhet.
b) Közérdekből engedélyezi a rendőr számára a lőfegyver használatát az 1994. évi XXXIV. törvény, ha a lőfegyver használata pl. közveszélyokozás, terrorcselekmény vagy légi jármű stb. hatalomba kerítésének megakadályozását vagy megszakítását szolgálja.
c) Jogszabályon alapuló kötelességteljesítés keretében a Be. 79.§ (2) bekezdésében előírt vallomástétellel a tanú nem valósítja meg a becsületsértést vagy a rágalmazást.[25]
- 132/133 -
A jogszabály engedélye alapján tanúsított diszpozíciószerű cselekmények, úgyszintén az egyes szerzők által külön tárgyalt hivatali és hivatásbeli kötelességek teljesítésével megvalósított diszpozíciószerű cselekmények büntethetőséget kizáró kivételes norma az arányosság elvén alapulva a következőképpen hangozhatna: Nem büntethető, aki a cselekményt jogszabály engedélye alapján, illetőleg hivatali vagy hivatásbeli kötelességének teljesítése során követte el, feltéve, ha a jog gyakorlása vagy a kötelesség teljesítése nem okozott nagyobb sérelmet, mint amekkora társadalmi érdek a jog gyakorlásához vagy a kötelesség teljesítéséhez fűződik. Képletben:
(M+A)(T=0)+b <--> D & (-dt1 vagy -dt2 ...) <--> (Sz = 0)
ad 2. A sértett beleegyezése
A büntetőeljárásról szóló 1998. évi XIX. törvény 51. § (1). bekezdése értelmében sértett az, akinek a jogát vagy a jogos érdekét a bűncselekmény sértette veszélyeztette.
Anyagi büntetőjogi értelemben a sértett a bűncselekménnyel támadott életviszony, a tárgy alanyi hordozója. Az a diszpozíciószerű cselekmény, amelynek tanúsításához a sértett hozzájárult, a hozzájárulás folytán nem sérti és nem is veszélyezteti azt a társadalmi viszonyt, amelynek a sértett az alanyi hordozója. Veszélyhelyzet vagy sérelem hiányában viszont nem beszélhetünk társadalomra veszélyességről. A sértett beleegyezése tehát olyan tény, amely kizárja a diszpozíciószerű cselekmény valóságtartalmának objektív sajátosságát. Képletben:
(M+A)(T=0)+b <--> D & (-dt1) (Sz=0)
A (T=0) azt jelzi, hogy az életjelenségből hiányzik a társadalomra veszélyesség. Ez a cselekmény tényállásszerűségében akként mutatkozik meg, hogy a diszpozíciószerű cselekményhez a sértett beleegyezése folytán a sértettet jelző (-dt1) elem kapcsolódik, a diszpozíciószerű cselekmény ennek következtében nem büntethető (Sz=0).
A sértett beleegyezése azonban nem feltétlenül kizáró körülmény. A kivételes norma, a (-dt1) szövegezéséből az alábbiaknak kell kitűnnie:
- a beleegyezést csak akaratnyilvánításra képes személy adhatja,
- a beleegyező nyilatkozat kifejezetten csak a sértettől származhat,
- a nyilatkozat legyen önkéntes,
- a nyilatkozat legyen komoly,
- a saját (és más) életével senki sem rendelkezhet.[26]
ad 3. A fegyelmezési jog gyakorlása
Ez a kizáró ok speciális kapcsolatokon: szülő - gyermek; pedagógus - tanuló alapul. A szülőt (örökbefogadót, nevelőszülőt, gyámot, gondnokot) valamint a pedagógust nevelési kötelezettség terheli a gondozása, felügyelete, nevelése alá tartozó gyermek, illetőleg tanuló szellemi fejlődésének, továbbá társadalmi beilleszkedésének biztosításáért. Ebből a célból a kötelezettek olyan fegyelmi intézkedéseket is tehetnek, amelyek a személyi szabadságot vagy az emberméltóságot sértik, tehát diszpozíciószerű cselekmények. A büntetőjogi közvélemény egységes abban, hogy a fegyelmezést nemcsak kötelezettségként, hanem jogosultságként is értelmezi.
A fegyelmezési jog kereteit indokolt lenne a büntethetőséget kizáró normában meghatározni. A magunk részéről annak a mércének az alkalmazásához csatlakozunk, amely szerint a szülő fegyelmezési jogának felső határa a tettleges becsületsértést és a személyi szabadságnak a nevelési feladat ellátásához szükséges rövid tartamát ne haladja meg. A pedagógus az oktatás eredményessége érdekében büntetőjogi következmény nélkül használhatja a szóbeli becsületsértést és a tanuló szabadságának rövid idejű korlátozását.[27] A fegyelmi jog gyakorlása mint büntethetőséget kizáró körülmény a következőképpen jelölhető:
F = (M+A)(T=0)+b <--> D & (-dt1) -> (Sz=)
A képletben az alanyt jelző A, valamint a sértettet jelző dt1 aláhúzásával az alany és a sértett közötti speciális viszonyt jelöltük.
ad 4. A megengedett kockázatvállalás
A kockázatos cselekmények büntethetőségének kérdése körülbelül a XIX. századforduló végén jelentkezett tudatosan.[28]
Ennek a büntethetőséget kizáró oknak értelmezésében a jelenlegi hazai büntetőjog tudomány nem egységes. A nézetek többsége a megengedett kockázatvállalást a cselekmény társadalomra veszélyességét, illetőleg materiális jogellenességét kizáró körülménynek tekinti. Ezzel ellentétes véleményünk szerint - amelyet Földvári is képvisel - a tulajdonképpeni kockázatvállalás az elkövető bűnösségét kizáró ok.
A felfogásbeli különbség abból adódik, hogy a kockázatvállalásnak két változata lehetséges. Kockázatvállalásnak minősül a valamely veszélyhelyzetben biztonsági szabályokkal körülhatárolt bizonytalan kimenetelű cselekmény. Kockázatvállalás viszont a nem veszélyhelyzetben valamely hasznos eredmény létrehozására irányuló az a vállalkozás is, amely eddig nem ismert körülmények között új eljárások és módszerek alkalmazása folytán valószínűvé teszi olyan helyzet kialakulását, amely a megismert feltételek között előreláthatóan a kedvező következmény megvalósulását ígéri, de a célkitűzéssel ellentétes eredmény létrejöttével is járhat.
- 133/134 -
a) Az első változat esetében a cselekményt a döntési helyzet objektíve veszélyes körülményei teszik kockázatossá. Ilyen helyzet. Pl. a veszélyes üzem működése, vagy súlyos betegség, amely sürgős orvosi beavatkozást igényel. A kedvező működés biztosítása, illetőleg a hasznos eredmény elérése érdekében a társadalom a bizonytalansági tényezők csökkentésére törekszik. Ezt oly módon valósítja meg, hogy kötelező cselekvési módozatokat, biztonsági szabályokat ír elő (munkavédelmi és óvó rendszabályok, KRESZ, lex artis, stb.) A büntető norma a biztonsági szabályokat foglalkozási szabály megnevezéssel egyes veszélyeztető bűncselekmények diszpozíciójába elkövetési magatartásként építi be. Ha a foglalkozási szabályok hatálya alá tartozó személy a büntetőjogi védekezési körbe vont valamely életviszonyt vagy érdeket sértő következményt okoz, mentesül a büntetőjogi felelősségre vonás alól cselekmény hiányában, ha magatartása megfelelt a foglalkozási szabály előírásainak. Ugyancsak nem vonható büntetőjogi felelősségre, ha megszegte ugyan a foglakozási szabályokat, de a szabályszegés nem okozott hátrányos következményt. Ilyenkor a büntetőjogi normában (törvényi tényállásban) megjelölt eredmény elmaradása miatt a cselekmény nem diszpozíciószerű.
Nagy vonalakban ez az alapja az objektívista felfogásoknak, amelyek szerint a kockázat "társadalmilag csak akkor fogadható el, ha objektíve áll fenn"[29]
Ehhez a nézethez a jelenlegi hazai irodalomban legközvetlenebbül Tokaji véleménye kapcsolódik. Szerinte " a valóban indokolt kockázat már objektív alapon kiküszöböli a cselekmény bűncselekményi jellegét, s a bűnösség kérdése fel sem vethető"[30]
Békés és Wiener megfogalmazásából is az objektíve fennálló veszélyhelyzetben történő cselekvés kockázata tűnik ki. Békés írja, hogy a kockázatvállalás "egy olyan helyzetet jelent, amikor fennáll a Btk. Különös Részében szereplő bűncselekmény törvényi tényállásában meghatározott eredmény (például halál, vagyoni hátrány) bekövetkezésének a lehetősége, de ugyanakkor arra is van esély, hogy a káros eredmény elmarad, illetve hogy a végeredmény társadalmilag hasznos lesz." Továbbá: a magunk részéről Wiener A. Imre azon álláspontjával értünk egyet, hogy a foglalkozási szabályszegés elkövetési magatartásként, tehát tényállási elemként történő szabályozásával, illetve a foglalkozási szabályok pontos meghatározásával, körülírásával a megengedett kockázatvállalás elvesztette az önállóságát, illetve csak rendkívül szűk körben lehet jelentősége."[31]
Wiener már továbbmegy azon a gondolaton, hogy a kockázatvállalás csak objektív veszélyhelyzet, és kiemeli, hogy a kockázatvállalás a jövőre vonatkozó mérlegelés, és ezzel már a szubjektív tényezők szerepét is elismeri. Alapfelfogása azonban továbbra is az, hogy a megengedett kockázat büntetőjogi vonatkozásban materiális jogellenességet kizáró ok.[32]
A kockázatvállalást objektív alapon történő szemlélettel - a meglevő veszélyhelyzetekben jelentkező döntési kényszer tekintetében - egyetértünk. Az is igaz, hogy a társadalom a veszély elhárításához szükséges mérlegelést foglalkozási szabályok előírásával kívánja megkönnyíteni, és a foglalkozási szabályoknak a betartása ellenére bekövetkezett hátrányos változás miatt a jogalkalmazó tényállásszerű cselekmény hiányában nem érvényesít büntetőjogi felelősségre vonást. A foglalkozási szabályokhoz igazodó bizonytalan kimenetelű cselekmény azonban nem sorolható a büntethetőséget kizáró okok közé, mert itt a büntetlenséget nem a diszpozícióhoz kapcsolódó kivételes norma beékelődése biztosítja, hanem egyszerűen az a tény, hogy az ilyen cselekmény diszpozíciójából hiányzik valamelyik "dt" elem. Ez a következő képletben így írható le:
(M+A)(T=0)+B <--> [dt1-(dt2 vagy dt3=0)+da1+da2)....] -> (Sz = 0)
b) A kockázatvállalás másik, tulajdonképpeni alakzata az, amikor az ember kitör az ismert világból és új, eddig még nem tapasztalt, nem szabályozott tevékenységgel életfeltételei jobbítására törekedik.[33]
A társadalmilag hasznos cél elérése érdekében vállalt bizonytalan kimenetelű cselekmények szükségessége különös élességgel jelentkezett a múlt század 60-as éveinek elején a közép-európai szocialista országok gazdaságában. Ekkor vált világossá, hogy a teljes gazdasági összeomlás elkerülése végett a gazdálkodás részleteire is kiterjedő központi irányításról át kell térni az egyéni kezdeményezésen alapuló önálló gazdálkodás rendszerére. A büntetőjogi felelősség keletkezésének most már nem a biztonságos gazdálkodásra vonatkozó szabályok megszegése volt. Tervutasítások hiányában megszűntek a gazdasági tevékenység "foglalkozási szabályai." A döntési önállóság együtt járt a felelősség szubjektív jegyek szerinti alakulásával. Indokoltan állapította meg Eörsi Gyula, hogy az önálló döntési jogosultsággal rendelkező személynek "szüksége van egy bizonyos felelősségmentes szférára, amelyen belül kockáztathat, amelyen belül csak az automatikusan ható, nem felelősségszerű következmények állnak be."[34]
A szocialista államok büntetőjogi elmélete a felelős-
- 134/135 -
ségmentes szférát egyöntetűen a kockázatot vállaló személy szubjektumának működésében találta meg. Keilin szovjet tengerjogász szerint: "Az ésszerű cselekmény esetében a hasznos eredmény hiányának semmiféle jelentősége nincs."[35] Guneva megfogalmazása: "A bolgár nyelvben kockázaton meghatározott cél elérése érdekében vállalt szándékos veszélyt értenek."[36] A hasonló felfogású igen gazdag irodalomból néhány alapvető mű megemlítését tartjuk indokoltnak.[37]
Ezekből és az ide sorolható egyéb munkákból a megengedett kockázatvállalás szubjektív megközelítésű elméletének következő fő tételei olvashatók ki:
- A kockázatvállalás, mint szubjektív akarati aktus a mérlegelés és a motívumok harca szakaszában mutatkozik meg jellegzetesen. A kockázatot vállaló személy psichikumában ellentétes eszmei képekként a "kettősség kínos érzésének formájában" jelentkeznek a kockázatvállalás következményei.[38]
- A rizikóhelyzet a végső következmény beálltáig többször változik. Ez a kockázat vállaló személyt folyton megújuló arányosítási - mérlegelési döntésre készteti. A folyton megújuló döntések, mint szubjektív elhatározások egyfajta célt követnek, a veszély fokának csökkentését.[39]
- Ahhoz, hogy a termelési kockázat problematikáját helyesen értelmezzük, az szükséges, hogy a törvényi tényállás alanyi oldalát behatóan vizsgáljuk.[40]
- A cselekmény objektív jegyei nem alkalmasak arra, hogy a jogszerű kockázatot és a bűncselekményt elhatároljuk. A megengedett kockázat a formai oldalt tekintve, legközelebb a tudatos gondatlansághoz áll. A tudatos gondatlanság esetében viszont az elkövető bűnös önteltséggel cselekszik, a veszélyhelyzetet nem becsüli fel a szükséges megfontoltsággal.[41]
Részünkről a megengedett kockázatvállalást, mindazokban az esetekben, amikor a cselekményre nincsenek kötelező szabályok, a szándékos bűnösséget kizáró oknak tartjuk.[42]
A veszélyeztető cselekmények legszélesebb körére kiterjedő, részletekbe menő biztonsági szabályozás eredményeképpen napjainkban "a megengedett kockázatvállalás elvesztette az önállóságát, illetve csak rendkívül szűk körben lehet jelentősége" - írja Békés Imre.[43] Véleményünk szerint is a kockázatvállalás megengedettsége értékelését felváltotta a biztonsági szabályok, illetőleg a foglalkozási szabályok vagy pedig a polgári jogi kötelmekből folyó, főleg megbízáson alapuló szabályok előírásainak megfelelő vagy meg nem felelő magatartás vizsgálata. Hivatkozunk a német büntetőjogi elméletre és gyakorlatra, amely ma is Hirsch végkövetkeztetéséhez igazodik. Eszerint: "Az úgynevezett megengedett kockázat alá vonható esetek összefoglalásaként megállapíthatjuk, hogy ilyenkor - függetlenül a szociáladekvancia álláspontjától - hiányzik a tényállásszerűség.[44] A tényállásszerűség hiánya normaelméleti szempontból viszont nem büntethetőséget kizáró körülmény, mivel valamely "dt" elem hiányában nincs szükség olyan különleges normára (negatív hatású törvényi tényállásra), amely eliminálná a szankció alkalmazását.
A jelenlegi társadalmi-gazdasági viszonyaink között "...legfeljebb egyes gazdasági, illetve vagyon elleni bűncselekmények tekintetében lehet jelentősége, hogy például az idegen vagyon kezelésével megbízott személy gazdasági döntése indokolt kockázatvállalás volt-e vagy sem.[45]
A megengedett kockázatvállalásnak az említett két bűncselekmény csoportra történt korlátozásával alapvetően egyetértünk. Amiben viszont nem osztjuk a hazai szerzők többségének nézetét, az, hogy a megengedett kockázatvállalás esetében a bűnösség kérdése még csak fel sem vethető. Álláspontunk megerősítésére, nevezetesen arra, hogy a megengedett kockázatvállalás bűnösséget, nem pedig tárgyi tényállási elemeket kizáró körülmény, a Btk. 290. § (1) bekezdésének b) és c) pontjaira hivatkozunk. Itt nem a gazdálkodásra vonatkozó előírások megsértése, hanem az ésszerű gazdálkodás követelményeinek megfelelő vagy meg nem felelő tevékenység a büntetőjogi felelősség keletkezésének a feltétele. Az ésszerűség követelményei viszont döntően szubjektív tényezők, amelyek összességükben a kockázatot vállaló személy bűnössége vizsgálatának körébe tartoznak. Megalapozottan mondja Tóth Mihály: "Ésszerű gazdálkodás követelményeivel ellentétesen az kezd veszteséges üzletbe, aki a kockázati elemek gazdasági rentabilitást alapvető
- 135/136 -
veszélyeztető súlyával és hatásával szándékosan nem számol, vagy ezek iránt közömbös.[46]
Mindezek figyelembe vételével a büntethetőséget kizáró kockázatvállalást a következőképpen fejezhetjük ki:
(M+A)T+(B=0) <--> D & (-da2) -> (Sz=0)
A valóságelemek közül hiányzik a "B" (bűnösség); a diszpozíció teljes; ehhez kapcsolódik a kivételes norma (-da2 ), ennek folytán a cselekmény nem büntethető (Sz=0).
A bűncselekmény jegyeit magán viselő cselekmény büntethetőségét kizáró körülményeit három csoportba sorolhatjuk:
1. A törvényben meghatározott kizáró körülmények figyelembe vételével: a cselekmény diszpozíciószerű, de a büntethetőséget kizáró valamely negatív feltétel (kivételes norma) a diszpozíció egy vagy több elemét feloldja, ezáltal egyúttal kizárja a bűncselekmény valamelyik tartalmi elemét is. Pl. végszükségben elkövetett cselekmény nem büntethető. Képletben:
Vsz = (M+A)(T=0)+B <--> D & (-dt1 vagy -dt2 vagy -dt3 ) -> (Sz=0)
2. A törvényben meg nem határozott kizáró körülmény figyelembe vételével: a cselekmény diszpozíciószerű, de meghatározott objektív vagy szubjektív tény a cselekmény valóságtartalmának valamely elemét kizárja. Pl. a sértett beleegyezése esetén a diszpozíciószerű cselekmény társadalomra veszélyesség hiányában nem büntethető. Képletben:
Be = (M+A)(T=0)+B <--> D -> (Sz=0)
3. A diszpozíció valamely eleme hiányának figyelembe vételével: a cselekmény valóságtartalma teljes (társadalomra veszélyes és bűnös), de hiányzik a diszpozíció valamely eleme. Pl. sértett hiányában az emberi élet kioltása nem valósít meg emberölést (ide vonható az öngyilkosság). Képletben:
Ögy = (M+A)T+B <--> [(dt1=0)+dt2+dt3...+da1+da2)] -> (Sz=0) ■
JEGYZETEK
* A tanulmány a hazai büntetőjog-tudományban eddig nem ismert, új jogszabály elemzést mutat be.
[1] Normaelemzéseinket Bernhold Zippelius, az Erlangen-Nürnbergi Egyetem jogfilozófus professzorának elméletére alapozva végezzük. B. Zippelius: Einführung in die juristische Methodenlehre. C. H. Beck. München, 1980.
[2] Erre a szubjektivitásra - áttételesen - Györgyi Kálmán is utal a következő megállapításával: "...abban, hogy valamely bűncselekmény szándékosan vagy gondatlanságból elkövetettnek minősül, a törvényhozási technika is szerephez jut." Györgyi Kálmán: a bűnösség a szocialista büntetőjogban. Állam-és Jogtudomány. Budapest, 198. 4.sz.
[3] Tények nemcsak a külvilágban észlelhető tárgyak, hanem konkrét pszichikai folyamatok is, mint pl. ölési szándék kialakulása. Zippelius: i.m.107.
[4] Zippelius: i.m. 37.
[5] Az objektív valóság tényei és a törvényi tényállási elemei közötti összefüggést Viski László a következőképpen értelmezi: "...az az álláspontunk, hogy a tényállás elemei közül egyesek a cselekmény társadalomra veszélyességének, mások pedig a bűnösségnek kialakulásában vesznek részt, tehát a törvényi tényállásokban szereplő ismérvek között ebből a szempontból különböztetni lehet és kell. E különböztetés pedig elsősorban abban áll, hogy a tényállásokban szereplő objektív ismérveket a cselekmény társadalomra veszélyességének alakítójaként, a szubjektív ismérveket pedig a bűnösséget és annak fokát formálóiként fogjuk fel." Viski László: Szándékosság és társadalomra veszélyesség. Budapest, 1959. 85-86.
[6] Ezt a tételt Horváth Tibor a következőképpen fogalmazta meg: "...a bűncselekmény fogalomban helyet kapó valamennyi elem a társadalomra veszélyesség, a jogellenesség és a bűnösség áthatja valamennyi törvényi tényállást s ha ezek közül bármelyik is hiányzik, nem beszelhetünk a törvényi tényállás megvalósulásáról, más szóval tényállásszerű cselekményről." Horváth Tibor: Az élet testi épség egészség büntetőjogi védelme. Budapest, 1965. 139-140.
[7] Zippelius: i.m. 43.
[8] Békés Imre (szerk.): Büntetőjog Általános Rész. Hvgorac Lap-és Könyvkiadó Kft. Budapest, 2002. 139.
[9] Wiener A. Imre (szerk.): Büntetőjog Általános Rész. KJK-KERSZÖV Jogi és Üzleti Kiadó Kft. .Budapest, 2002. 126.
[10] Nagy Ferenc-Tokaji Géza: a Magyar Büntetőjog Általános része. József Attila Tud. Egyetem. Szeged, 1993. 101.
[11] Tokaji: i.m.102.
[12] Földvári József: Magyar büntetőjog. Általános Rész. Osiris Budapest, 2002.156.
[13] Felfogásunkat "A kényszerítés kettős alakja a magyar büntetőjogban" c. tanulmányunkban részletesen kifejtettük. L: Tanulmányok Földvári József professzor 75. születésnapja tiszteletére Pécs, 2001. 16-38.
[14] Földvári József: i.m.133.
[15] Lásd: Földvári: im. 145., Békés: im. 134., Tokaji: im. 93., Wiener: im. 134.
[16] Tokaji Géza: im. 79.
[17] Lásd: Tóth Mihály: Néhány gondolat Irk Albertnek a bűncselekmény "jogellenességéről" megfogalmazott nézete ürügyén. In.: Emlékkönyv Irk Albert egyetemi tanár születésének 120 évfordulóján. Pécsi Tudományegyetem Állam és Jogtudományi Kar, Pécs, 2004.
[18] Tokaji: im. 81.
[19] Békés Imre: im. 140.
[20] Tokaji Géza: im. 101-102.
[21] Békés Imre: im. 140.
[22] Földvári József: im. 156-157.
[23] Tóth Mihály: im. 197.
[24] Lásd: Békés Imre: im. 157.
[25] Békés Imre: im. 157-159.; Földvári József: im. 166.; Tokaji Géza: im. 83-84.
[26] Békés Imre: im. 154-156.; Tokaji Géza: im. 85.; Wiener A. Imre: im. 138.
[27] Békés Imre: im. 157.; Tokaji Géza: im. 84.; Wiener A. Imre: im. 135.
[28] Fritz Merkel: Die strafrechtliche Haftung für riskante Verhaltensweisen. Wiesbaden, 1968. 141.
[29] A Mayer: Strafrecht. Allgemeiner Teil. Stuttgart und Köln. 1953. 253. F. Merkel: im. L41. Reinhard Maurach. Deutsches Strafrecht Allgemeiner Teil. Karlsruhe. 1958. 435.
[30] Tokaji Géza: im. 89.
[31] Békés Imre: im. 159.
[32] Wiener A. Imre: im. 139.
[33] A kockázatvállalásnak ezt a változatát legjellegzetesebben a föníciaiaknak tulajdonított mondás fejezi ki: Navigare necesse est vivere non est necesse.
[34] Eörsi Gyula: A gazdaságirányítás új rendszerére áttérés jogáról. Budapest, 1968. 147.
[35] Lásd: Szovjetszkoje morszkije pravo. Moszkva, 1954. 281.
[36] M. M. Guneva: Riszk i nakozatelna otgovornoszti. Szocialiszticseszko Pravo. Bulgária. 1978. 8. sz. 43.
[37] Tadeusz Cyprian: Postep techniczny a pravo karne. Warszawa. 1966. ; M. Sz. Grinberg:: Problema proizvodsztvennogo riszka u ugolovnom prave. Moszkva, 1963.; Dietmar Seidel: Risiko in Produktion und Forschung als gesellschaftliches und strafrechtliches Problem. Berlin 1968.; A. I. Omelcsenko: Tvorcseszkij riszk, ego goszudarsztvennopravovaja ohrana. Leningrad, 1955..; B. Nietyksza: Eksperyment ryziko-odpowiedzialnosc karna. Warszawa. 1967.
[38] Sz. I. Rubinstein: Az általános psichológia alapjai. Budapest, 1967. 26.
[39] Lásd: Fritz Mecker: im.86.
[40] H Bein-D. Seidel: Das Produktions- und Entwicklungsrisiko. In: W. M. Winkel: zur Ursachenermittlung von Havarien in Industribetrieben. Berlin, 1965.144.
[41] M. Sz. Grinberg: im. 122.
[42] Az erre vonatkozó indokolásunkat "A megengedett kockázat a büntetőjogban" c. monográfiánkban részletesen kifejtettük. Akadémiai Kiadó. Budapest, 1988.
[43] Békés Imre: im. 159.
[44] Hans Joachim Hirsch: Soziale Adaquanz und Unrechtslehre. Zeitschrift für die gesamte Strafrechtswissenschaft 1962. 99.
[45] Békés Imre im. 159.
[46] Szerk.: Tóth Mihály: Magyar Büntetőjog Különös Rész. Osiris Kiadó. Budapest, 2004. 421.
Lábjegyzetek:
[1] A szerző az MTA doktora, egyetemi tanár, Pécsi Tudományegyetem (Pécs).
Visszaugrás
