A bírói jogvédelem eszközrendszere azokat a "bűvészkellékeket" foglalja magában, melyekkel, mint jogi eszközökkel a jogvédelem effektíve érvényesíthető. A jogvédelem eszközei rendkívül színes palettán jeleníthetők meg. Az uniós jog érintettségével vizsgálva a kérdést a gyakorlatból leszűrt tapasztalatok alapján felállíthatunk egy olyan mátrixot,[1] amibe a jogvédelem eszközei mozaikszerűen beilleszthetők. Ebben a rendszerben szinteket és lépcsőfokokat különíthetünk el, azzal azonban, hogy az egyes szintek között hidak építhetők, így sajátos "passerelle-elveket" használva az eszköztár egyes elemei között az átjárhatóság és a kölcsönhatás biztosított. A bírói jogvédelmi eszköztárunk első, uniós szintjén a direkt módon az uniós jogban rejlő vagy abból levezethető eszközök találhatók. Ilyennek tekinthetők a doktrínák és általános jogelvek. Ezeket az eszközöket elsősorban az uniós bíróságok használják, főként az uniós bíróságok hatáskörébe tartozó ügyekben. Az eszköztár második, nemzeti szintjén azok az elemek találhatók, melyek az uniós jogból fakadnak, kidolgozásuk is elsősorban az Európai Bíróságnak köszönhető, de használatuk - a jogviták nem uniós bírói hatáskörbe tartozása révén - elsősorban a nemzeti bíráktól elvárt. Miután azonban tág értelemben a nemzeti bíróságokat is uniós bírói fórumoknak lehet tekinteni, az elsődleges eszközök használata - uniós tényállások esetén - nem mellőzhető a nemzeti bírói fórumok részéről sem. A két szint közötti hidat, és egyben a jogvédelmi eszköztár második szintjének szervező elvét a lojalitási klauzula teremti meg. Az EUSz. 4. cikk (3) bekezdése ugyanis kimondja, hogy az Unió és a tagállamok a lojális együttműködés elvének megfelelően kölcsönösen tiszteletben tartják és segítik egymást a Szerződésekből eredő feladatok végrehajtásában. A tagállamok a Szerződésekből, illetve az Unió intézményeinek intézkedéseiből eredő kötelezettségek teljesítésének biztosítása érdekében megteszik a megfelelő általános vagy különös intézkedéseket. A tagállamok segítik az Uniót feladatainak teljesítésében, és tartózkodnak minden olyan intézkedéstől, amely veszélyeztetheti az Unió célkitűzéseinek megvalósítását.
A lojális együttműködés kötelezettsége a tagállam minden szervére, így a bíróságokra is kiterjed.[2] Ha az uniós jog szabályainak végrehajtása nemzeti intézmény illetve tagállam feladata, a jóhiszemű együttműködés kötelezettségének megfelelően az intézmény és a tagállam köteles úgy eljárni és együttműködni, hogy az EUSz. 4. cikk (3) bekezdése szerinti szabályok hatékonyan alkalmazhatók legyenek. E kötelezettség a tagállam valamennyi szervére igaz, így a jogvédelemben betöltött különös súlyuk miatt nyilvánvalóan a nemzeti bíróságokra is. A lojális együttműködés kötelezettsége megköveteli a nemzeti bíróságoktól az uniós jog figyelembevételét. Ez még olyan esetekben is igaz, amikor a felek részéről közvetlenül nem történik hivatkozás az uniós jogra. A jóhiszemű együttműködés kötelezettségének elve megköveteli, hogy akár ex officio[3] is felismerésre és alkalmazásra kerüljenek a nemzeti bírói fórumok által az uniós jog rendelkezései. Még kifejezett jogszabályi rendelkezés hiánya sem akadályozza az uniós jogrend tartalmának és általános elveinek alkalmazását, különösen a nemzeti bíróságok és az Európai Bíróság közötti igazságügyi együttműködésre vonatkozóakat. A lojális együttműködés elvének felel meg az előzetes döntéshozatali eljárás[4] kezdeményezésének lehetősége az uniós jog értelmezése vagy érvényessége kérdése esetén, azon bíróságok tekintetében, melyek határozataival szemben nincs a nemzeti jog szerint jogorvoslati lehetőség, az előterjesztés kötelezettsége. Ennek kimondása azért fontos, mert az uniós jog szükségszerű egységes alkalmazása akkor is megköveteli az előzetes döntéshozatali előterjesztés tételét, ha a felsőbb fokú nemzeti bíróság ítélkezési gyakorlata szemben áll az uniós bíróságokéval.
A tagállamok lojális együttműködési kötelezettsége olyan kötelezettségeket ró a nemzeti bíróságokra, mint például a nemzeti jognak az uniós jogrendre és különösen az irányelvekre figyelemmel történő értelmezése. Alaptételként, egyben tágabb megközelítésben kiindulhatunk abból, hogy az uniós jogvédelem szempontjából kiemelkedő jelentősége van az Európai Bíróság által kialakított doktrínáknak[5] és általános jogelveknek. Az Európai Bíróság gyakorlata éppen a jogvédelem hatékonyságának megteremtése érdekében a nemzeti jogok és a közösségi jog (Lisszabont követően uniós jog) egymáshoz való viszonyának tisztázása körében mondta ki a közösségi jog (Lisszabont követően uniós jog) önálló jogrendszeri minőségét, és egyben rámutatott a közösségi jog (Lisszabont követően uniós jog) olyan sajátosságaira,[6] amelyeket doktrínáknak, a jogvédelem szempontjából is elsődleges, széles hatókörű jogelveknek lehet tekinteni. Az uniós jogrendszer legitimációjának megalapozására az Európai Bíróság több doktrínát fogalmazott meg gyakorlata során. A doktrínák: az uniós jog közvetlen alkalmazhatósága, a tagállamok jogrendszereiben érvényesülő közvetlen hatálya, az értelmezési doktrína, vagy más néven a közvetett hatály, az uniós jog tagállamok jogrendszereivel szembeni elsődlegessége, szupremáciája, vagy primátusa, az elsőbbség elve, s ezeket indokolt kiegészíteni az értelmezési elsődlegesség elvével. E doktrínák a tartópillérei az uniós jognak, mint rendszernek.
A doktrínák közül a jogvédelem szempontjából kiemelt jelentősége van a közvetlen hatálynak. A közvetlen hatálynak ugyanis közvetlen következményei vannak az egyes jogviszonyokra.[7] A közvetlen hatály lehetővé teszi, hogy az uniós rendelkezések automatikusan behatoljanak a nemzeti jogba oly módon, hogy szerves részét képezzék a nemzeti jognak. Biztosítja továbbá az uniós jog teljes körű és egységes alkalmazását az összes tagállamban. Az egyéneket egyben az uniós jog alanyává is teszi, alanyi jogokat és kötelezettségeket teremtve vonatkozásukban. Erősíti a személyek jogvédelmét, hiszen lehetővé teszi, hogy az uniós jog által szabályozott ügyekben hazai bíróságokhoz is forduljanak.[8]
Az irányelvek különös hangsúlyt érdemelnek, mert e jogforrással kapcsolatos dogmatikai problémákon keresztül jó keresztmetszet adható a jogvédelem eszköztárának különböző kérdéseiről. Az irányelvek implementációjának elmaradása esetén a közvetlen hatály egyfajta jogvédelmi típusú automatikus szankcióként is felfogható, az állami kötelezettségre tekintettel a vertikális, állam-magánfél jogviszonyokban egyértelműen. Azonban felmerül a kérdés, hogy ugyanez érvényes-e akkor is, ha az irányelv mellérendelt viszonyokra vonatkozik, amelyekben az állami szervek nem vesznek részt. A nemleges választ elsőként a Marshall-ügyben[9] hozott ítélet adta, meg, de említhetjük a Pfeiffer és társai ügyben[10] hozott ítéletet is.[11] Az irányelvek horizontális közvetlen hatályának kimondására nem került sor - dogmatikai okokból valószínűleg ezt az Európai Bíróság a jövőben is el fogja hárítani -, ennek elismerésével ugyanis eltűnne a különbség a rendelet és az irányelv között. Azt azonban láthatjuk, hogy már a Faccini Dori ügyben[12] adott a Bíróság olyan útmutatást, amiből két lehetséges módszer alkalmazásával is lehetőség nyílik mellérendelt jogviszonyokban az egyéni jogvédelemre. Az értelmezési doktrína és a kártérítési felelősség lehetőségének felvetése is kiolvasható e döntésből. Felfedezhetjük azonban más technika alkalmazásával, implicit módon az uniós jog magánszemélyek közötti jogviszonyokba történő bebújásának nyomait is, amelyet a harmadik jogvédelmi módszernek tekinthetünk. A CIA Security esetben, versenyjogi kérdések kapcsán merült fel egy irányelv közvetlen hatályának kérdése. A Bíróság ebben a döntésében úgy határozott, hogy a bejelentési eljárás alapján fennálló tagállami kötelezettségekre lehet hivatkozni magánszemélyekkel szemben, és hogy a nemzeti bíróság nem alkalmazhatja azt a szabályt, amely olyan szabványon alapul, melyet megelőzően nem jelentettek be az említett eljárásnak megfelelően.[13] Itt tehát annak lehetünk tanúi, hogy ha széles értelemben véve lehet állami kötelezettséget a magánjogi jogviszony releváns részéhez társítani, úgy az irányelvek közvetlen hatálya áttételesen - elsősorban jogvédelmi okokból - érvényesülhet magánszemélyek közti horizontális jogviszonyban is.
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
