A hatályos, többször módosított 1959. évi IV. törvény, a magyar Ptk. XXI. fejezetében szabályozza az érvénytelen (semmis és megtámadható) szerződések jogi következményeit,2 ugyan nem szól a közrendsérelmes szerződésekről, de előirányozza (az 1928. évi Mjt.-ben első ízben használt kifejezés szerinti) jóerkölcsbe ütköző szerződések szintagmáját és jogi következményeit. Míg az Mjt. a jóerkölcsbe ütköző szerződésekre nézve csupán a semmisséget, addig a többször módosított hatályos magyar Ptk. a jóerkölcsbe ütköző szerződésekre nézve, a semmisségi szankció mellett3, ügyészi indítványra, bírói határozat alapján történő állam javára való marasztalást is előirányoz4. A közrendsérelmes, a jószokásellenes és a jóerkölcsbe ütköző szerződés fogalma nem azonos tartalmú, hiszen e kifejezések egyenként árnyalataiban különböző értékrendeket oltalmaznak, - jogi szinonimaként csak olyan értelemben hozhatók közös nevezőre, hogy ahol ezek a kifejezések a különböző kódexekben helyet foglalnak, a szerződési szabadság általános korlátozását jelentik és egyben, megszegésük esetén, a szerződés semmisségét vonják magukkal. A közrendsérelmes, az imperatív jogrenddel ellentétes szerződéseknek különleges szankciójuk van, mely eltérő a semmisség általános restitúciós szankciójától.5 Ugyanis a hagyományos nyugat-európai kodifikációk (Cc, BGB, OÁPtk.) szabályozása, valamint a nyomukban kialakult bírói gyakorlat szerint, a rosszhiszemű féltől megtagadható a restitúció. Amennyiben azonban jogalap nélküli gazdagodásra került sor, annak alapján, hogy a rosszhiszemű fél teljesített szolgáltatásának visszaadására irányuló kérelmének megtagadása miatt, és annak alapján, hogy a jóhiszemű fél saját szolgáltatása mellett, megtarthatta a rosszhiszemű fél szolgáltatását is, akkor a rosszhiszemű fél külön condictio indebiti (jogalap nélküli gazdagodás) perben igényelheti vissza a jóhiszemű féltől a semmisség megállapítása előtt teljesített szolgáltatását, mivel a szolgáltatás jogalapja a szerződés semmissé nyilvánítását követően megszűnt. A volt szocialista országok eredeti, majd harmonizált kódexeikben, így a magyar kódexben is, emellett még a rosszhiszemű szerződő fél szolgáltatásának az állam javára való marasztalás szankcióját irányozzák elő.
A hatályos magyar jogban, a közrend fogalma csupán a nemzetközi magánjogban "otthonos" fogalom és azt jelenti, hogy a külföldi elem esetén a belső kollíziós jog által külföldi jog alkalmazása hazai bírósági fórum határozata alapján kizárható, amennyiben az ellentétes a "belső" (hazai) jogrenddel, azaz közrenddel.6 A nemzetközi magánjogban használatos közrendfogalommal kapcsolatosan újabb mérföldkövet és fogas kérdéseket adhat fel a nemzetközi magánjogászoknak a korábban nemzetközinek nevezett, de eddig valójában belső, a hazai IPR (belső ún. nemzetközi kollíziós) szabályok alapján külföldi jognak gátat, vagy szűrőt szabó közrend fogalmának megváltozása és valóságos nemzetközivé tétele. Annak alapján, hogy a szerződési kötelmekre nézve, a kollíziós joganyag egy része a nemzeti szabályozási hatáskörből átkerül(t) az európai közösségi rendeleti szabályozás körébe, amiről tudjuk, hogy a teljes jogú tagállamokban, ratifikáció (országgyűlési becikkelyezés) nélkül, közvetlenül, kötelezően alkalmazandó. Tehát az IPR nemzetközivé válása többé nem nemzeti közrend, hanem a nemzetközi közrend szűrőjén keresztül fogja szemlélni a "külföldi" jog esetleges kiiktatását hazai (bírói) fórumon.7 E tanulmányunkban a közrend fogalmát nem a (nemzeti és immáron igazán nemzetközi, európaivá vált) kollíziós jog, hanem a belső (hazai) jog szerződés érvényességére gyakorolt hatása szempontjából elemezzük.
E tanulmány alapkérdése (a magyar polgári jog Új Kódexe szempontjából szemlélve) az, hogy szükséges-e a közrendellenes szerződésnek8 a restitúciót (a szerződés megkötését megelőző helyzet visszaállítását) mellőző, állam javára való marasztalás útján történő szankcionálása.
Erre a kérdésre csupán a közrend és a jószokások jogi fogalmának nemzeti jogok és jogöszehasonlítás9 szerinti, továbbá a vonatkozó jogintézményre nézve, a magyar kodifikációs jogfejlődés és jogalkalmazási tapasztalat elemzése és az ezen alapuló érvelés útján kísérelünk meg e dolgozatunkban (újabb) kérdéseket feltenni, és lehetséges válaszokat keresni vagy adni.
A hagyományos európai polgári jogi kodifikációk (francia Code civil10, német BGB11, Osztrák Általános Polgári Törvénykönyv12), a szerződési szabadság13 kinyilatkoztatása mellett, mely egyébként a klasszikus európai nemzeti kodifikációkban vezérlő elve a szerződési jogi szabályozásának területén, alaprendelkezési szinten a szerződéskötés szabadságának általános korlátozását, valamint helyenként (pl. OÁPtk.) a különleges korlátozásokat is előirányozzák.
Ezeknél fogva különböztethető meg a közrendsérelmes és tilos szerződések köre: A közrendsérelmes szerződések olyanok, amelyek a közrendbe, a tilosak pedig azok, amelyek konkrét (közjogi vagy magánjogi) törvényi tilalomba ütköznek, mint pl. az uzsora.14 Az alaprendelkezéseknek a közös nevezője az, hogy a szerződéskötés szabad (szerződéskötési autonómia), de a szerződés nem lehet ellentétben a közrenddel (a francia jogban: l’ordre public), azaz a jószokásokkal (a német jogban: die gute Sitten,15 a francia jogban: bonne foi, bonne moers16), összhangban a római jogi hagyománnyal (boni mores),17 vagy a különleges törvényi tilalmakkal, egyszóval a kényszerítő (kógens) jogszabályokkal.
A magyar kodifikációs hagyományok (pl. az 1928. évi Mtj.),18 a közrend és a jóerkölcs szintagmáival határozzák meg a szerződéskötési szabadság általános korlátját,19 mintegy a közrend morális tartalmára is utalva.
A közrend és a jószokások funkcionális fogalmának közös nevezője, - a szerződéskötési szabadság általános korlátja - minősítés szerint, nem azonos a jóhiszeműség és tisztesség (Gutgalubigkeit, Vertrauensprinzip) követelményének tartalmával, hiszen az utóbbi, Savigny óta, a törvényi forrású és jellegű szerződéskötés előtti (szerződéskötési tárgyalástól kezdődően, a culpa in contrahendo fogalmán keresztül) és a létrehozott szerződés egész tartamára kiterjedő kötelezettséget jelent, s nem a szerződéskötési szabadság határairól, hanem a szerződés megkötésének és a szolgáltatások teljesítésének módjáról szól. Igaz, hogy a jóhiszeműséggel ellentétes szerződés is vonhat magával semmisséget, pl. csalárd megtévesztés, vagy kényszerhatás esetén, de ezen túlmenően, egyéb jogkövetkezményt is.
A jószokások, azaz a közrend fogalmai megkülönböztethetők a szokványoktól, azaz a kereskedelemben kialakult írott vagy íratlan szokásjogtól (lex mercatoria).20 Az előbbi megszegése általános szerződéskötési korlátozást képez, egyaránt érvényes a polgári jogi és kereskedelmi (vállalkozói) jogi szerződésekre, az utóbbi azonban, törvényi felhatalmazás alapján, csupán a kereskedelmi szerződésekre és jogkövetkezménye inkább a (kereskedelmi) szerződési jogban a szerződési felelősséget befolyásoló tényező, tehát nem annyira a szerződés érvényét, mint inkább annak teljesítését és a szerződésszegő magatartásból eredő szekundáris felelősséget célozza meg.
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
