HORVÁTH GYÖNGYI
Ebben a jogesetben egy bizonyos tanúsítványról, az úgynevezett affidavitról, vagyis az esküvel megerősített, esküerejű írásbeli nyilatkozatról lesz szó. Az előzménye az ügynek az volt, hogy a társaság ügyvezetője volt az, akinek a nevében egy esküerejű nyilatkozatot kellett kiadni egy vagyonjogi ügyben. Az okiratba foglalásról és hitelesítésről szóló törvényről, valamint az esküerejű írásbeli nyilatkozat külföldi jogrendekben való különböző hatásairól való kioktatás után az esküerejű nyilatkozatot - részben angol nyelven -a hitelesítésről szóló törvény 38. §-a értelmében kérték.
Ismert módon az affidavit sem egy eskü, sem pedig egy esküt helyettesítő biztosíték, hanem egy "sui generis megerősítéseként" szolgál a tényállások okiratba foglalásához és hitelesítéséről szóló előírásokhoz. A vélemények eltérnek azzal kapcsolatban, vajon az affidavitot az eljárásban esküként és esküt helyettesítő biztosítékként jegyzőkönyvbe kell-e venni, vagy az okiratba foglalás elegendő. A legbiztosabb út a jegyzőkönyv készítése. Ezt az eljárást veszi alapul a fent említett eset is.
Az affidavit, mint egyoldalú nyilatkozat a német bírósági és közjegyzői díjszabásról szóló törvény 97. §-a alá esik. A jogviszony értékét, az okiratba foglalandó tárgyat a 37. § szerint kell megállapítani. Különbséget kell tenni, hogy az affidavit vagyoni jogot érint vagy sem. Amennyiben semmilyen elegendő kiindulási pont nem áll fenn az ügyleti értéket illetően, a bírósági és közjegyzői díjszabásról szóló törvény 36. § (3) bekezdését kell alkalmazni. Az ügyleti érték ilyenkor 5000 euro.
- 71/72 -
A jogszolgáltatás - ahogy az előző évben is - ebben az időszakban is (2013 augusztus-2014 július) a közjegyzői gyakorlat továbbfejlesztését szolgálta. Ezen időszakban kiemelt témaként a jó erkölcsbe ütközés, záradékszabályozás, végrendeleti végrehajtó díjazásával kapcsolatos fogalmak, a széljegy valamint a fogyasztóvédelmi jog változásai kerültek megemlítésre.
1. Tudati szempontból a Polgári Törvénykönyv 138. § tényállásának megvalósításához nem szükséges a jó erkölcsbe ütközés vagy akár a károkozás szándéka. Sokkal inkább elegendő, ha a kedvezményezett részes fél a tényállásokat ismeri, amelyekből a jó erkölcsbe ütközés származik vagy annak tudomásul vételétől súlyosan gondatlansággal elzárkózik - például uzsora tényállás esetén az uzsorásnak tudatában kell lennie a kényszerhelyzettel, a gyakorlatlansággal, az akaratgyengeséggel vagy a sérelmet elszenvedő fél ítélőképességének hiányával és ezt a helyzetet tudatosan kihasználja. Gondatlanság tehát uzsora esetén nem elegendő. Ingatlan adásvételnél, csökkenő árak esetén abból kell kiindulni, hogy a mind a vevő, mind az eladó a vásárlás előtt az aktuális piaci viszonyokról tájékozódik. Amennyiben objektíve különösen súlyos félreértés van az ingatlan értéke és a megadott, illetve kért ellenérték között, az ítélkezési gyakorlat a szubjektív tényállás megállapítását megkönnyíti: olyan körülmények fennállása esetén, melyek a károsult szabad döntését hátrányosan befolyásolják, valamint az uzsora tényállást tudatosan kihasználják, az uzsora tényállás tudatos vagy súlyosan gondatlan kihasználása gyanítható. Sőt, ez akkor érvényes, ha a károsult felek a teljesítés és az ellenszolgáltatás közti félreértést ismerik, kivéve, ha a részbeni visszteher-nélküliségről egyetértés van.
A Szövetségi Törvényszék pontosított: egy különösen súlyos megtévesztés csak akkor áll fenn, ha a vételár a forgalmi érték 53%-nál kevesebbet tesz ki. Meghatározott eljárás az érték megállapításnál nincs előírva, összehasonlító érték megállapítási eljárás is alkalmas az uzsora vád gyengítésére illetve érvénytelenítésére. Meghatározó továbbá a szerződéskötés időpontja. A vételár későbbi igazítását figyelembe kell venni, azonban a kezdetektől összességében jó erkölcsbe ütköző üzletet nem lehet azon keresztül orvosolni, hogy az egyéb alkotóelemek a Német Polgári Törvénykönyv 141. § (1) bekezdése értelmében megerősítettek.
2. A szerződéses megállapodás tartalmának bírósági felülvizsgálatakor csupán csak az "előre megfogalmazott szerződési feltételek" megléte a meghatározó. Fogyasztói szerződéseknél az előre megfogalmazott záradékok alapvetően az Általános Szerződési Feltételek alá tartoznak, akkor is, ha a közjegyző javaslatára a vállalkozó és a fogyasztó azt a szerződésbe belefoglalja. Habár a Polgári Törvénykönyv 310. § (3) bekezdés 2. pontja megköveteli, hogy a fogyasztó ezen előre megfogalmazott szöveg eredményeképp semmilyen befolyást nem gyakorolhat annak tartalmára. A Szövetségi Törvényszék régebbi ítélkezési gyakorlata a fogyasztók terhére a túlzottan hosszú kötelezettségvállalási időszak tilalmaként a középpontba helyezte és hangsúlyozta, hogy a szerződéses záradékoknál, melyek egyetlen fogyasztói szerződésre vannak meghatározva, a bizonyítás terhét a fogyasztó viseli.
- 72/73 -
3. A telekkönyvi rendtartás 40. § (2) bekezdése szerint az örökös előzetes bejegyzése nem szükséges, amennyiben a bejegyzés a végrendeleti végrehajtó engedélye alapján történik és az örökössel szemben érvényes. Az öröklési bizonyítvány tehát ilyenkor nem szükséges, mégpedig nem csak a jogok átruházásakor és megszüntetésekor, hanem minden bejegyzéskor, például ingatlan jelzálog bejegyzésekor is.
4. Amennyiben a széljeggyel biztosított kötelezettséget (például újraeladási jog) egy új kötelezett átvesz ("tartozásátvállalás"), akkor a széljegy ez utóbbi kötelezettséget nem tartalmazza, ha az érintett "kötelezett" ingatlan az új adósra száll: a széljegyen bejegyzett adós és a személyes adós egyébként nem lenne azonos (az identitás elvének megsértése). Ettől független az a kérdés, hogy az adósváltást a telekkönyvben fennmaradó széljegy esetén közzé kell-e tenni. Emellett szól, hogy az adós személye számít a széljegyen és az adósváltozás feltüntetése nélkül az a nem találó benyomás keletkezik, hogy a széljegyre jogosulttal szemben érvénytelen "csalóka" második eladásról van szó, mivel az adós továbbra is az eredetileg engedélyező tulajdonos. Tartalmi változáshoz azonban mindig egy erre vonatkozó anyagi jogi engedély szükséges - valamint telekkönyvi bejegyzés, de csak akkor, ha - eddig ez a gyakorlatban csak ritkán fordult elő - az újraeladás! okok, tehát a "adós oka", az első engedély tartalmaként a telekkönyv tartalmává vált - egyébként nem.
A törvényes tartásdíj követelés szerződéses kialakításának feltétele a német joggyakorlat szerint mindig a tartás tényének fennállása. Gyermektartásdíj esetén ezt relatív könnyű megállapítani, ezt általánosságban a rokoni tartásdíj - a Német Polgári Törvénykönyv 1601 § - szabályozza. A házasság utáni házastársi tartásdíj ennél összetettebb, ugyanis nem az a fő szempont, hogy a tartásdíj tényállása absztrakt módon teljesüljön, hanem, hogy a házastársak a saját értékelésük alapján a törvényes tartásdíj tényállásának megvalósulásából induljanak ki.
Anyagi jogilag a házastársi tartásdíj nem csak a szükségletekről, a rászorultságról, a teljesítőképességről és a követelés tartamáról szól, hanem az egész törvényes tartásdíj érvényességéről is, tehát a tartásdíj tényállásáról is és mindenekelőtt a követelés rangsoráról is. A minősítésnek eljárásjogilag is következményei vannak. Ugyan legtöbbször családjogi, illetve családjogi vitás ügyekről van szó, de a továbbiakban különbségek adódhatnak, melyek mindenekelőtt a helyi illetőséget, valamint a költségekre vonatkozó döntést érinthetik.
A Szövetségi Törvényszék cikkben említett döntése a pusztán szerződéses tartásdíj szabályozásának "csak" a törvényes tartásdíjról szóló egyezségtől való elhatárolását érinti, valamint az egyezség kiigazítását további tartásdíjra jogosultak fellépése esetén.
- 73/74 -
A Szövetségi Törvényszék által képviselt irány - nem meglepő módon - lehetőség szerint a törvény szerinti tartásdíj követelésének szerződésben való megállapítása, hiszen a törvényes tartásdíj követelés szabályozásának is konkrét támpontjai vannak, ami tartalmi meghatározást, valamint a bíróság részéről a szerződéses megállapodás tartalmi felülvizsgálatát is jelenti.
A gyermektartásdíj szerződéses szabályozásához a mértéket a Német Polgári Törvénykönyv 1614 §-a adja.
Az adott esetben a gyermek a Szövetségi Törvényszék véleménye szerint nem részese a szerződésnek és már ezért semmilyen, a gyermekhez kötődő megállapodás nem jöhetett létre. Azonban a feleség - akinek gondozása alatt áll - a gyermeket a tartásdíj kötelezettség esetében érvényesen képviseli, ezen felül a szerződésben szabályozott gyermektartást a válás jogerőre emelkedéséig saját nevében érvényesítheti. A törvényes házasság utáni tartásdíj szerződéses megállapodása elsősorban a Polgári Törvénykönyv 1585c §-a alá tartozik. Ez megköveteli - amennyiben a válás jogerőre emelkedése előtt kötik - a közjegyzői okiratba foglalást.
SZÉKELY ERIKA
Jójárt Eszter cikke a diszpozitivitás magyar polgári jogi szabályozását kívánja körüljárni. A diszpozitivitás törvényi alapját a régi Ptk.-ban a 200. § (1) bekezdése tartalmazza; eszerint: "A szerződés tartalmát a felek szabadon állapíthatják meg. A szerződésekre vonatkozó rendelkezésektől egyező akarattal eltérhetnek, ha jogszabály az eltérést nem tiltja." A jogalkotói szándék szerint tehát a diszpozitivitás a szerződési jogban érvényesülő főszabály, a tartalomszabadság elvének törvényi kifejeződése a szerződési szabadságon belül, amelynek korlátját a nem diszpozitív (kógens) rendelkezések adják; utóbbiak lényege az, hogy azoktól a szerződő felek még egyező akarattal sem térhetnek el.
A régi Ptk. a kötelmi jogot a leggyakoribb kötelem-keletkeztető tényre, a szerződésre modellezte, így felmerül a kérdés: vajon a régi Ptk. 200. §-a a szerződésnél szélesebb körben értelmezhető-e? E kérdésnél az vizsgálandó, mi a diszpozitivitás célja, funkciója. A szerző a diszpozitivitás gondolatát a jogalanyok magánautonómiája biztosításának egy eszközeként fogja fel.
Az új Ptk. a diszpozitivitás elvét egyrészt a jogi személy általános szabályai, másrészt a kötelmek közös, általános szabályai, harmadrészt a szerződés általános szabályai körében szerepelteti.
Ezek közül a szerző az elsővel foglalkozik nagyobb terjedelemben.
- 74/75 -
"3:4. § [A jogi személy létrehozásának szabadsága] (1) A jogi személy létrehozásáról a személyek szerződésben, alapító okiratban vagy alapszabályban (a továbbiakban együtt: létesítő okirat) szabadon rendelkezhetnek, a jógi személy szervezetét és működési szabályait maguk állapíthatják meg. (2) A jogi személy tagjai, illetve alapítói az egymás közötti és a jogi személyhez fűződő viszonyuk, valamint a jogi személy szervezetének és működésének szabályozása során a létesítő okiratban - a (3) bekezdésben foglaltak kivételével -eltérhetnek e törvénynek a jogi személyekre vonatkozó szabályaitól (3) A jogi személy tagjai, illetve alapítói nem térhetnek el az e törvényben foglaltaktól, ha a) az eltérést e törvény tiltja; vagy b) az eltérés a jogi személy hitelezőinek, munkavállalóinak vagy a tagok kisebbségének jogait nyilvánvalóan sérti, vagy a jogi személyek törvényes működése feletti felügyelet érvényesülését akadályozza."
A tartalomszabadság elve két vonatkozásban is eltér a régi Ptk.-ban megfogalmazottól, tágabb mozgásteret biztosít az új kódex. Egyfelől lehetséges, hogy a jogi személy létrehozásáról csak egyetlen személy (alapító/tag) döntsön, másfelől a tartalomszabadság az új Ptk. 3:4. § (1) és (2) bekezdése alapján nem csak a szerződő felek egymással szembeni szerződéses jogai és kötelezettségei alakítására terjed ki, hanem szervezeti kérdésekre is: a jogi személy és a tag(ok) viszonyára, illetve a jogi személy szervezete és működése szabályozására; akkor is, ha csak egyetlen alapító (tag) jogi személyt létrehozó (módosító, megszüntető) aktusáról van szó. A diszpozitivitás eltérést engedő természete a régi Ptk.-val egyező tartalmú annak ellenére, hogy a régi Ptk. az eltérést "jogszabály" eltérést tiltó rendelkezése hiányában engedi meg, míg az új Ptk. 3:4. § (2) és (3) bekezdése "e törvény" (tehát maga az új Ptk.) viszonylatában teszi lehetővé. Mint Jójárt felhívja rá a figyelmet, e különbség lényegében csak jogtechnikai. Ahol az új Ptk. a saját rendelkezésétől való eltérés kizártságát kifejezetten nem mondja ki, ott törvény vagy törvény felhatalmazása alapján alacsonyabb jogforrási szintű jogszabály az új Ptk. szabályaitól bármikor eltérhet, speciális szabályt, akár kógens rendelkezést is megfogalmazhat.
Ha az új Ptk. Harmadik Könyvét nézzük, a tartalomszabadság főszabályának korlátját szintén a nem diszpozitív rendelkezések adják; a törvény azonban itt egy generálklauzula jellegű tilalmat is megfogalmaz. Az új Ptk. 3:4. § (1) és (2) bekezdése együttes értelmezése alapján a fél, illetve felek jogügyleti eltérése az új Ptk. jogi személyekre vonatkozó rendelkezéseitől akkor lehetséges, ha az eltérés tartalmilag a szerződő fél, illetve felek egymással szembeni jogaira és kötelezettségeire, a jogi személy és a tag(ok) viszonyára, illetve a jogi személy szervezetére és működésére vonatkozik és az eltérés lehetősége az új Ptk. 3:4. § (3) bekezdése értelmében nem kizárt (ami adott, ha az eltérés a jogi személy hitelezőinek, munkavállalóinak vagy a tagok kisebbségének jogait nyilvánvalóan sérti, vagy a jogi személyek törvényes működése feletti felügyelet érvényesülését akadályozza). Az új Ptk. 3:4. § (1)-(3) bekezdéséből, azok felépítéséből az következik, hogy a jogi személyekre vonatkozó új Ptk.-beli rendelkezések diszpozitív jellegének vizsgálata egy- vagy kétlépcsős lehet: amennyiben a 3:4. § (1) és főként (2) bekezdéséből az adott szabályra nézve az következik, hogy az tartalmilag fogalmi jellegű - nem a jogi személy létrehozásával, illetve szervezetével vagy működésével kapcsolatos, továbbá sem a szerződő felek egymás közti viszonyát, sem a fél(ek) jogi személlyel szembeni viszonyát, sem a jogi személy szervezeti
- 75/76 -
és működési szabályait nem érinti -, eleve kizárt a jogi norma diszpozitív jellegének a megállapíthatósága. Ha az első lépcsős vizsgálat alapján a diszpozitivitás szóba jöhet, vizsgálni kell, hogy a 3:4. § (3) bekezdése szerinti kizáró feltételek valamelyike nem áll-e fenn a konkrét esetben. Mint a szerző rögzíti, e vizsgálat alapján lesznek olyan normák, amelyek jellege absztraktan, általános jelleggel is megítélhető, és lesznek olyanok is, amelyek csak az adott ügy összes körülményének számbavétele alapján, bizonyos esetekben még akként sem lesznek e generálklauzula alapján minősíthetőek. A feleknek joguk van úgy dönteni, hogy az új Ptk. valamely diszpozitív rendelkezésétől nem térnek el, amennyiben viszont el kívánnak térni, ugyanezen norma már kógens, mert csak a benne foglalt keretek között biztosított az érvényes eltérés lehetősége.
Ezt követően tér át a szerző a kötelmek közös, általános szabályai, valamint a szerződés általános szabályai körében érvényesülő diszpozitivitás kérdésére.
Az új Ptk. 6:1. §-a szerint: "[A kötelem] (3) A kötelmeknek a felek jogaira és kötelezettségeire vonatkozó közös szabályaitól a felek egyező akarattal eltérhetnek, ha e törvény az eltérést nem tiltja."; "6:59. § [Szerződési szabadság] (2) A felek szabadon állapíthatják meg a szerződés tartalmát. A szerződéseknek a felek jogaira és kötelezettségeire vonatkozó szabályaitól egyező akarattal eltérhetnek, ha e törvény az eltérést nem tiltja." Látható, hogy a 6:59. § (2) bekezdése tartalmilag azonos a régi Ptk. 200. § (1) bekezdésével.
Jójárt rámutat: a kötelmek körében közös, általános főszabályként megfogalmazott eltérési lehetőséget a régi Ptk. nem tartalmazott. Kérdés, hogy az új Ptk. 6:1. § (3) bekezdése gyökeres változást jelent-e a régi Ptk.-hoz képest. Az új Ptk. e szabálya alapján valóban úgy tűnhetne, hogy a kötelmi jog egészére főszabályként a diszpozitív jellegű szabályozás érvényesül, a diszpozitivitás azonban továbbra is leginkább a szerződési jogra lesz irányadó. A szerződési jogon túlmutatóan pedig azokra a kötelmi jogi szabályokra, amelyek lehetővé teszik a kötelem alanyai számára a nem szerződéses kötelem tartalmának szerződéssel való módosítását, illetve azokra a kötelmi jogi szabályokra, amelyek annak eredeti címzettjére úgy vonatkoznak, hogy az attól való egyoldalú eltérés más, később a kötelem részévé váló jogalany meglévő jogát nem csorbíthatják. Fontos tehát felhívni rá a figyelmet, hogy a diszpozitivitás fogalmilag a szerződésen túli kötelmi jogi szabályoknál is csak jogügyleti (alapvetően szerződéssel érintett) körben lehet értelmezhető, ekként nem tekinthetőek diszpozitívnak az olyan normatív rendelkezések, amelyek nem a kötelem alanyainak az egymással szembeni jogaira és kötelezettségeire vonatkoznak. Tehát az új Ptk. kötelmi jogi rendelkezései körében is kizárt a diszpozitivitás a definíciós szabályok, egy szerződéses vagy azon is túlmutató jogintézmény fogalmi és joghatásbeli lényegét meghatározó szabályok, illetve a harmadik személyekre kiterjedő rendelkezések esetén. Az ilyen jellegű szabályokat csak kógensnek (esetleg imperatívnak) tekinthetjük.
A természetes személyek joga, a családjog, a dologi és az öröklési jog alapvetően kógens szabályozást ölelnek fel, de elszórtan eddig is jelentkeztek bennük diszpozitív szabályok, amelyek tovább is élnek azokon a területeken, ahol azt a jogviszony jogalanyai rendelkezési jogának, magánautonómiájának biztosítása jogpolitikailag indokolja.
- 76/77 -
A tanulmány 2. fejezetében a diszpozitív szabályok kapcsán a jogirodalmi elképzeléseket tekinti át a szerző, s ezek konklúzióját abban állapítja meg, hogy egyfelől a diszpozitív szabálytól való eltérés hiányában a diszpozitív szabály kényszerítő (kógens) jelleggel érvényesül; másfelől a diszpozitív szabály kizárólag a jogviszony alanyainak biztosít eltérési lehetőséget, és nem a bíróságnak, más jogalkalmazó szervnek vagy a jogalkotónak, harmadrészt a diszpozitív szabályozás által biztosított mozgástér nem korlátlan. Gyakorlati szempontból a diszpozitivitásnak leginkább a jogügyleti, döntően szerződési felfogása lehet használható és megindokolható az egyes régi és új Ptk.-beli rendelkezések jellegének vizsgálata során.
A diszpozitív szabályok funkciója a magánautonómia kiteljesítése érdekében: a) a legszélesebb körű szabadság biztosítása a jogalanyoknak a szerződéskötésre, az egyesülésre (jogi személy létrehozására), a tulajdonnal való rendelkezésre vagy a végintézkedésre (ún. felhatalmazó, illetve feljogosító funkció); b) nem kötelező, eltérést engedő modell-szabályok nyújtása a szerződő feleknek (ún. engedő funkció), amely szabályok a felek eltérő rendelkezése hiányában kógensek, így biztosítják a jogviszony jogi lefedettségét akkor is, ha a felek valamiről elfelejtettek rendelkezni (ún. hézagpótló funkció); c) idő- és költség-megtakarítás, mivel a jó modellszabály a tipikus helyzet megragadásával optimális helyzetet modellez, amelynek újra-kitalálása ezért szükségtelen; d) jogtechnikai funkció: a diszpozitív szabályokhoz képest értelmezhető a kógencia [valami vagy kógens (imperatív), vagy diszpozitív].
A szerző ezt követően a diszpozitivitás felismeréséhez ad támpontokat. Hangsúlyozza, hogy a nyelvtani értelmezés sokszor nem igazít el minket, hiszen a diszpozitív szabály megfogalmazása lehet feltételes vagy kijelentő módú, ugyanúgy parancsoló jellegű is. A jogértelmezést viszont segítheti, ha a jogi norma a saját szabályától való eltérés kapcsán jelzi az érvénytelenség (általában semmisség) jogkövetkezményét.
A megfogalmazás pontatlansága azonban gyakran tévútra viszi a logikai értelmezést. Emellett a rendszertani értelmezés is problematikus lehet; előfordul, hogy egy bekezdés is kifejezetten jelöli a tőle való érvényes eltérés lehetőségét, annak módját, van, ahol csak egy nagyobb szerkezeti egység (fejezet) jár el hasonlóan, másutt pedig erre utaló jel sincs. Az új Ptk. Harmadik és Hatodik Könyve tekintetében a cikk első felében elemzett generálklauzula jellegű támpontok szolgálhatnak eligazodásul, ám ezek sajnos maguk sem problémamentes értelmezésűek. Ezért a szabályozás diszpozitivitásának a felismerése manapság kifejezetten nehéz feladat; sőt: esetről esetre is változó lehet ugyanannak a jogi normának a megítélése. Fokozza a kérdés nehézségét, hogy jellemző a térbeli és az időbeli relativitás, változékonyság is.
A tanulmány a fentiek miatt gyakorlati szempontból használható módszerként az alábbi támpontokat nyújtja írásában: (1) kiindulópont a normatív alap konszenzuson alapuló értelmezése, (2) e normatív alap által megengedett keretben a diszpozitivitás pozitív feltételeit a jogi norma céljára figyelemmel, az egyedi eset összes körülményére tekintettel kell meghatározni, (3) ezt követően vizsgálhatók a diszpozitivitást kizáró feltételek, amelyek vagy tételesen kifejezett tilalomként, jogkövetkezményként jelennek meg vagy csak a diszpozitivitást kizáró generálklauzulaként láthatók, vagy ekként sem, (4) utóbbi, jelzés
- 77/78 -
nélküli esetben szükséges lehet az érvénytelenségi okok és az alapelvek vizsgálata is, illetve egyéb, tartalmilag hasonló speciális normák értelmezése teleológiai és rendszertani értelmezés segítségével, (5) utolsó lépésként, ha megállapítható és releváns is az adott diszpozitív normától való eltéréssel megvalósított jogsértés, vizsgálandók a levonható jogkövetkezmények az egyedi eset függvényében az eljárásjogi feltételekre is tekintettel (hivatalbóliság vagy kereseti kérelemhez kötöttség). Mint a cikk rögzíti, a jogértelmezés nehézségét oldja, hogy e nehézség az adott szabályozás diszpozitivitása alapján eltérni kívánó jogalanyok számára is jelentkezik, "és feltehetőleg egyszerűbbnek és biztosabbnak tűnik majd számukra a diszpozitivitást nem annak az engedő, hanem a hézagpótló jellege felől megragadni. Tehát elfogadni, hogy a jogalkotó a vonatkozó modellszabályt bölcsen úgy alkotta meg, hogy az a legtöbb jogi problémát kezeli, illetve már felmerülni sem engedi, ezért az attól való eltérés nem volna racionális, költséghatékony". Ha ez sem akadályozza a diszpozitivitás vizsgálata problémájának tömeges felmerülését az mindenképp azt jelzi, hogy az adott norma nem egyértelmű, azaz a jogalkotó részéről felülvizsgálandó.
A tanulmány záró része három konkrét példa felhívásával mutat rá a gyakorlatban is az eddig ismertetettekre. E példák közül kettő cégjogi, amely területtel a közjegyzők kevésbé találkoznak, így csak a harmadik - szakmai körökben több vitát kiváltott - példára térünk ki, amely az elévülés szabályaival foglalkozik.
A szerző rögtön leszögezi, hogy álláspontja szerint a felek nem térhetnek el az elévülés jogintézményének törvényben foglalt szabályaitól, azaz a Ptk. ezen szabályozása nem diszpozitív. Ennek alátámasztására az szolgál, hogy a normaszöveg az elévülés fogalmát adja meg, amely elválaszthatatlan a jogintézmény lényegétől és nem pusztán a felek egymással szembeni jogait és kötelezettségeit - hanem harmadik személyek, illetve a bíróság helyzetét is - érintheti. Az e szabályoktól való eltérés (például az elévülés joghatása, a nyugvás okai, a megszakadás okai és joghatása) a jogintézményt a lényegétől fosztaná meg, kiüresítené azt.
Jójárt szerint ugyanakkor a határidőkre - csak azok mértékére - a törvény kifejezett rendelkezése értelmében már irányadó a diszpozitivitás [az új Ptk. 6:22. § (1) bekezdése a (3) bekezdésre tekintettel]: "ha pedig az elévülés kezdetét mint a diszpozitív határidő számításának kezdetét fogjuk fel, arra is mondhatjuk, hogy diszpozitív. A 6:24. § (3) bekezdése hasonló logika mentén csak az elévülési idő megváltoztatására vonatkozó részében fogható fel diszpozitívként, az elévülés joghatását érintő részében (ti. a nyugvás folytán meghosszabbodott elévülési idő már nem nyugodhat, megszakadása következtében sem a teljes elévülési idő kezdődik újból) azonban már nem."[1] Érdekes álláspontját sajnos a szerző nem fejti ki bővebben, a fejezet további részében csak az új Ptk. normaszövegét idézi, amelytől mi ehelyütt eltekintünk.
Korlátlanul érvényesül-e a diszpozitivitás? A válasz nem, ennek az elvnek tartalmi kritériumai is vannak. Ezek lehetnek pozitívak, az eltérés lehetőségét megalapozók, és negatívak, azaz az eltérés lehetőségét kizárók. Absztrakt módon a szerződő felek jogosultak a diszpozitív szabályoktól annak korlátai között eltérni, de jogosultak a hallgatásra,
- 78/79 -
az eltéréstől való tartózkodásra is, mely utóbbi esetben a diszpozitív szabály akként érvényesül, mintha kógens rendelkezés lenne (hézagpótló szerep). Amennyiben viszont a diszpozitív szabály korlátait sértve térnek el attól a felek, az eltérés nem válthatja ki a felek által célzott joghatást; az érvénytelenség, bizonyos esetekben a hatálytalanság szankciójával jár a lépésük. Az érvénytelenség és a hatálytalanság vonatkozásában is jelentős eltérések vannak jogi személyek, a szerződési jog vagy az öröklési jog területén.
Jójárt Eszter cikkének végén konklúzióként azt rögzíti, hogy a diszpozitivitás fogalma, mibenléte vonatkozásában nincs konszenzus a jogirodalomban; "egy norma jellegének gyakorlati megítélhetősége szempontjából ezért a különböző elképzelések közös nevezőjéből érdemes kiindulni. Célszerű a diszpozitivitást a régi magyar magánjogi hagyományokhoz visszatérve kizárólag a jogügyleti körre vonatkoztatva értelmezni." A diszpozitivitás mögött meghúzódó cél vizsgálata során arra juthatunk, hogy az nem más, mint a magánautonómia biztosítása. Ezt a célt persze csak úgy lehet elérni, ha a diszpozitív norma betölti funkcióit: a jogalanyokat bizonyos keretek között a legteljesebb szabadsággal hatalmazza fel; a diszpozitív normától való eltérés tekintetében konszenzusra jutó felek számára eltérést enged saját modelljétől vagy épp ellenkezőleg, a felek által speciálisan nem rendezett kérdéseket oldja meg hézagpótló jelleggel - mindezt a költséghatékonyság jegyében, előmozdítva a jogbiztonságot is.
Ugyanakkor a diszpozitív jelleg relatív, hiszen vannak normák, amelyek diszpozitivitása látszólagos. A diszpozitivitás amellett nem érvényesül korlátlanul, korlátozni közérdekből, illetve a gyengébb fél védelme érdekében szokás, mely korlátozás lehet kifejezett tilalom, illetve generálklauzula jellegű általánosabb tilalom [pl. 3:4. § (3) bekezdés], vagy érvénytelenségi (hatálytalansági) szankció, végső soron a polgári jog alapelveibe ütközés. A diszpozitivitás megsértésének a felek által célzott joghatás megtagadásán túl nincs általános, az új Ptk. egészére kiterjedő, egységes jogkövetkezménye, többnyire azonban az érvénytelenségi szankció a jellemző jogkövetkezmény.■
JEGYZETEK
[1] A Ptk. szerint: "6:22. § [Elévülés] (1) Ha e törvény eltérően nem rendelkezik, a követelések öt év alatt évülnek el. (2) Az elévülés akkor kezdődik, amikor a követelés esedékessé válik.
Lábjegyzetek:
[1] Dr. Horváth Gyöngyi, MOKK ügyvezető Dr. Székely Erika, közjegyzőhelyettes, Budapest
Visszaugrás
