Molnár Tamás[1]: Sajtószemle (KK, 2019/1., 58-82. o.)
Sajben Tamás: A 30. Közép-Európai Közjegyzői Kollokvium "Blockchain a közjegyzőség szolgálatában?" című szekcióülésének összefoglalója
A Szegeden megrendezett 30. Közép-Európai Közjegyzői Kollokvium szombati, "Blockchain a közjegyzőség szolgálatában?" címet viselő szekcióülésén három külföldi előadó változatos és színvonalas gondolatait hallgathattuk meg. Az első előadó, Mathieu Fontaine saint-paul-trois chateaux-i közjegyző, a francia Legfelsőbb Közjegyzői Tanácsban[1] (Conseil supérieur du notariat) a digitalizáció vívmányainak figyelemmel kísérésével kapcsolatos feladatokat lát el. "Digitális adatok: kérdések és védelem a francia jogban" című előadásában teljes körű ismertetést nyújtott az információs társadalom kialakulásának történetéről, valamint ebből következően a személyes adatok védelméről, annak jelentőségéről és módozatairól francia, illetve európai és nemzetközi szinten.
Második előadónk, Andres Diego-Pacheco coriai közjegyző, a technológia iránt érdeklődő spanyol közjegyzők informális csoportjának tagja, "A blockchain-kihívás: spanyol és az európai uniós szabályozás" nevet viselő előadásában a blockchain-technológia[2] és a kriptovaluták európai uniós szabályozási kísérletének főbb pontjait mutatta be, betekintést engedve a közelmúlt spanyol közjegyzői tapasztalataiba.
A Kollokvium harmadik előadója, a belga Thomas Marckx önmagában azáltal is különlegesnek minősült a szekcióban, hogy nem a közjegyzőséget, hanem a versenyszektor manapság hatalmas lendületben lévő vállalkozási formáinak, a startupoknak[3] a világát képviselte. A fiatal blockchain-fejlesztőnek, a The Ledger nevű cég társalapítójának "Igazság és bizalom, miért lesz fontos a közjegyzőség a blockchain korszakában is?" című előadásából a témával még ismerkedési szakaszban járó személyek is könnyűszerrel meg-
- 58/59 -
érthették a 21. század egyik talán legmeghatározóbb és talán legtöbb lehetőséget hordozó vívmányának, a blockchain-technológiának a mibenlétét. Lássuk az egyes előadásokat részletesen!
Mathieu Fontaine: Digitális adatok: kérdések és védelem a francia jogban
Mathieu Fontaine azzal kezdte előadását, hogy a digitális adatok - azon belül is a személyes adatok - minden jogterületet érintenek, minden jogterületen jelen vannak. Az elmúlt évtizedek során az adatokat körülvevő technika, és azok tárolásának módjai gyökeresen átalakultak, azonban a cél mindig ugyanaz maradt: minél több információt tárolni, reprodukálni, közzétenni, és mindezt a lehető leggyorsabban. A digitális korszakban az adatok mennyisége exponenciálisan növekszik, amely egyre nagyobb mennyiségű adatok kezelését eredményezi. A '90-es években maga az internet még egy emberi mértékkel felfogható eszköz volt, napjainkban, alig több, mint 25 évvel később azonban egy keresőmotor (pl. Google, Bing vagy Yahoo), mely egyetlen keresésre pillanatok alatt több millió eredményt ad.
Emellett napjainkban a közvetítők kihagyása a digitális folyamatokból (az ún. "dezintermediáció") egyre gyakoribb jelenség, előadónk véleménye alapján ez a big data legnagyobb veszélye. Ennek alátámasztására említette az Európai Bizottság október 3-i állásfoglalási indítványát[4], mely indítvány a digitális ökoszisztémában az összes gazdasági, jogi, ipari viszony szabályozása érdekében - az emberi és jogászi kompetenciák figyelmen kívül hagyásával - használja a dezintermediáció alapelvét. Előadónk szerint a javaslat megszövegezése magas szintű, azonban nagy hátránya, hogy az emberi és jogászi ökoszisztéma bevonása nélkül készítették el. A digitális világba történő átmenet pedig az adatok kezelésének képességét teszi elengedhetetlenné. Azonban nem elég csak kezelni ezen adatokat, azok aktív irányítására is szükség van. Amennyiben mi irányítjuk az adatokat, kézben tarthatjuk a jövőt, az emberiség jövőjét. A francia közjegyző - csakúgy, mint a magyar - közhatalommal rendelkező személyként ebben az irányításban fontos szereppel rendelkezik.
A digitalizáció alapjaihoz visszatérve: az elektronikus/digitális adat létezését az Internetnek köszönheti. Az Internet az információ felhalmozásának és cseréjének új és hatékonyabb formája, mely napjainkra a big data[5] létrejöttéhez vezetett. 1957-et írtunk, amikor a szovjetek fellőtték a világűrbe az első műholdat, a Szputnyikot. A hidegháború korszakában erre adott reakcióként az USA akkori elnöke, Dwight D. Eisenhower létrehozta az ún. ARPA-t (Advanced Research Projects Agency - magyarul: Fejlett Kutatási Projektek Ügynöksége). Az ARPA célja az amerikai tudományos és technikai fölény biz-
- 59/60 -
tosítása volt a Szovjetunió felett.
1961 júliusában az amerikai Leonard Kleinrock elméleti írást jelentetett meg az ún. csomagkapcsolt hálózatokról. Írása egy új informatikai protokollt[6] tartalmaz, mely az adatok folyamatos átvitele helyett azokat ún. csomagokra darabolja. A rendszer pedig ezen csomagokat egymás után kezeli. Ez a protokoll az eredete a modern internetnek. Kleinrock protokolljából kiindulva két honfitása, Lawrence Roberts és Thomas Merill megvalósította az első hosszú távú digitális kapcsolatot Massachussets és Kalifornia, tehát az Amerikai Egyesült Államok egy délnyugati és északkeleti parti állama között. Ez 1965-ben történt, és ez tekinthető az informatikai gépek közötti első hosszú távú kommunikációnak.
Roberts egy évvel később, 1966-ban az ARPA felelőse lett, és bemutatta az ún. ARPANET[7] (Advanced Research Projects Agency Network - magyarul: Fejlett Kutatási Projektek Ügynökségének Hálózata) terveit. A projektet hivatalosan 1968 augusztusában indították útjára, és 1969. október 29-én a Kaliforniai Egyetem egy számítógépe összekapcsolódott egy - a szintén Kalifornia államban található - Stanfordban lévő számítógéppel, egy 50 kbps (kilobit per szekundum) sebességű hálózaton keresztül. Ez a sebesség mai szemmel nézve nagyon lassú (2018-ban Magyarországon is elérhető a 2 gbps [gigabit per szekundum] sebességű hálózat), azonban mérföldkövet, az internet tényleges kezdetét jelentette.
Az 1970-es években ez a hálózat továbbfejlődött. 1971 áprilisában létrejött az első tényleges hálózat 15 különböző helyen található 23 számítógép részvételével. 1972 októberében egy washingtoni konferencián először került bemutatásra az ARPANET a nagy nyilvánosság számára. A konferencia teljes időtartama alatt egy számítógépet kapcsoltak össze 40 terminállal.
Ezt követően Ray Tomlison, amerikai informatikus megalkotta az első elektronikus levelet, azaz e-mailt. Az e-mail lett az ARPANET legfontosabb alkalmazása, mely a levelezőlistákon (mailing list) keresztül az adatgyűjtés egyik sarkpontjává vált. Az összekapcsolódásból (interconnection) "Internetting" lett, mely szót Robert Kahn mérnök 1972-ben alkotta meg. Az Internet lényege a különböző rendszerek közötti kölcsönös kommunikáció lett. 1978-ban a Nemzetközi Távíró és Telefon (technikai) Konzultatív Bizottság (angolul: International Telegraph and Telephone Consultative Committee) nemzetközi szabványt vezetett be, mely lehetővé tette a gépek közti nemzetközi kommunikációt.
1979-ben a dél-karolinai Steve Bellovin "Usernet" névvel scriptet[8] írt, mely lehetővé tette beszélgetőcsoportok létesítését. Az 1980-as évek végén az amerikai Nemzeti Tudományos Alap (National Science Foundation) 5 nagy teljesítményű informatikai központot hozott létre, melyhez csatlakozhattak az állampolgárok. Ezzel az ARPANET mindenki számára nyilvánosan elérhetővé vált. Ez annak idején rendkívül egyszerű műveleteket -alapszintű információcserét vagy e-mail küldést/fogadást - jelentett.
1989-ben a brit Tim Berners-Lee, a CERN (Európai Nukleáris Kutatási Szervezet -
- 60/61 -
franciául: Centre Européen pour la Recherche Nucléaire) informatikusa az informatikai hálózaton elosztott hypertextet[9] hozott létre annak érdekében, hogy a CERN munkatársai információkat tudjanak megosztani egymással. A CERN vezetői ekkoriban az ismert TCP/IP protokoll alkalmazása mellett döntöttek, majd a CERN megnyitotta külső kapcsolatát az internettel. 1990-ben a belga Robert Cailliau - azon meggyőződésének hangot adva, hogy a gépek közti kommunikáció pozitív jelenség - csatlakozott a CERN hypertext-projektjéhez.
Az 1990-es évek kezdetén végül megszületett a web. Ez ebben az időben html-lapok[10] gyűjteményét jelentette, melyek szövegeket, linkeket, képeket tartalmaztak. A html-lapok URL[11]-eken keresztül voltak elérhetők, egy informatikai protokollon keresztül. Ez a http[12]. Berners-Lee és Cailliau a web első képviselőinek tekintendők.
1993-ban az Amerikai Egyesült Államokban létrehozták az első internetes böngészőt, melynek neve Mosaic volt. A Mosaic - melybe szövegeket és képeket integráltak - a modern kori webes böngészők alapja, létrejöttének köszönhetően exponenciálisan növekedett a web népszerűsége. A Mosaic alkotói ezt követően megalkották a sokak által korai internetes felfedezéseikből ismert Netscape-et, mely a Mozilla Firefox böngésző elődje. 1993-ban a CERN a world wide web (www) összes technológiáját közkinccsé tette, mely lehetővé tette az egyének számára, hogy fejlesszék azt. 1995-ben a Microsoft kifejlesztette az MSN-t és az Internet Explorer böngészőt.
Ezt a korszakot Web 1.0-nak nevezzük. Ekkor az Internet működése nagyon egyenletes, a felhasználók pedig passzív használói a hálózatnak. Ekkoriban még nem volt interakció az internetes tartalom közzétevője és annak olvasója, felhasználója között. Az Interneten böngésző személy ekkor egy könyvtári olvasóhoz volt hasonlítható. A 2000-es évek elején megjelent a Web 2.0, melyben az internetezők magatartása nem csupán passzív, hanem aktív, maguk is hozzájárultak az Internet tartalmához. Elég csupán a fórumokra, blogokra, a wikipédiára vagy a közösségi médiára gondolnunk. Ez alapvető változást eredményezett: komolyabb, mélyebb informatikai ismeretek nélkül az Internet bármely használója tartalmat tölthetett fel. Többek között ennek következménye a későbbiekben ismertetésre kerülő állampolgári jogok, személyes adatok védelmének fejlődése, valamint a szellemi alkotásokhoz fűződő jogvédelem.
Jogosan merül fel a kérdés, hogy mi jön ezután? Milyen lesz a Web 3.0? Egyáltalán létezik már? Előadónk szerint még nem járunk itt, ehhez technológiai és jogi forradalom szükséges, azonban egyes szerzők véleménye alapján az Internet használata már a felhasználó akarata és preferenciái szerint történik. Ez már az ún. szemantikus web[13],
- 61/62 -
melyben egyes szerzők szerint a mesterséges intelligencia határozza meg fogyasztási szokásainkat. Felmerül tehát a következő kérdés: szabadok vagyunk egyáltalán? A web széles körű mobilitást eredményez, ez pedig a Web 3.0 jellemzője.
Jelenünkben a weben hatalmas mennyiségű személyes adat, információ szerepel. Ezeket az információkat sok esetben magunk osztjuk meg, gondoljunk például a számos okostelefonon megtalálható egészség-applikációk használatára. Ezek a megosztott személyes adatok sok esetben amerikai szervereken kötnek ki. Ebben az esetben pedig az ezekkel kapcsolatos műveletekre az Amerikai Egyesült Államok joga alkalmazandó. Márpedig ezen jog alapján az adat tárolója az általunk rendelkezésre bocsátott adatok tulajdonosává is válik. Ez odáig is vezethet, hogy az amerikai tulajdonos személyes egészségügyi adatainlkat adott esetben legálisan átadhatja a biztosítónknak, és ez ellen nem tiltakozhatunk, mert elfogadtuk a tulajdonjog átszállását. További példaként említendők a Google mail (gmail) felhasználási szabályai, adott esetben ugyanis a felhasználók könnyedén elfogadhatnak olyan szabályokat, melyek azt eredményezik, hogy gmail postafiókunk tartalmának tulajdonosa - a csatolmányokkal együtt - a Google lesz, melyet az amerikai jogszabályok által biztosított jogai értelmében átadhat más piaci szereplőknek/állami szerveknek. Az Egyesült Államok adatvédelmi szabályai az uniós szabályokhoz képest tehát más és kevésbé adekvát védelmet nyújtanak, így az elővigyázatosság, valamint a felhasználási feltételek részletes áttanulmányozása minden esetben javasolt. Egyesek véleménye alapján ez a Web 3.0 intuitív és proaktív, nem is kérdés, hogy személyes adataink és magánszféránk védelme kiemelten fontos.
Információs társadalomban élünk, melyben az adatok mennyisége folyamatosan exponenciálisan növekszik. Az adat napjainkban egy "bruttó alapanyag"; rögzítése, kezelése, megőrzése és közlése tekintetében csak egy kódolt, számítógép által olvasható numerikus vagy alfanumerikus információ. Az adatgyűjtés a kiindulópontja a big datának. A big data olyan eszközök és algoritmusok összessége, mely hatalmas mennyiségű, nem strukturált adatot ("bruttó" adatot) tárol, vizualizál és analizál. A big datát az ún. 3 V jellemzi, mely 3 francia szó, a "volume" (azaz mennyiség), a "vitesse" (azaz sebesség) és a "variété" (azaz változatosság) kezdőbetűiből áll. A "volume" az adatok mennyiségére, a "vitesse" azok létrehozatalának, integrálásának és megosztásának sebességére, a "variété" pedig az adatok heterogenitására, illetve az adatforrások sokaságára utal. Amennyiben egy vállalkozás big data létrehozatala céljából adatot gyűjt, mindenképpen figyelembe kell vennie a 3 V-t. A big data központjában nem az információ áll, mivel azt magyarázni lehet, hanem az adat. Az adat "bruttó" adatot jelent, egyszerűen egymás mellé helyezve, mely lehetővé teszi, hogy a célok meghatározására stratégiát létesítsünk. A big data célja az adatok kiaknázása, azok között pedig olyan összefüggések kialakítása, melyeket az ember nehezen tud, vagy képtelen észrevenni.
Napjainkban az információ stratégiai lépéselőnyt jelent. A világ legnagyobb könyvtárai is "csupán" néhány millió művet tudnak megőrizni, amely azonban komoly humán és technológiai forrásokat követel. Ezért fontos, hogy ebben a világban csak a szükségest, az elengedhetetlent őrizzük meg. A közigazgatás, vállalatok, magánszemélyek esetén a történelemben a felejtés volt a főszabály, az emlékezés a kivétel. A technológia ezen renge-
- 62/63 -
teget változtatott, drasztikusan csökkentette az adatkezelés és a tárolás költségeit. Az adatok időtálló és nagy mennyiségű megőrzése fontos tényezővé vált. A változásokhoz pedig a társasalomnak is igazodnia kell. A szakemberek véleménye alapján a big data a jövő gazdasági fegyvere. A francia Nemzeti Tudományos Kutatási Központ (Centre national de la recherche scientifique) 2017-es adatai alapján a big data árbevétele világszinten 13 millió dollárra emelkedett. Éppen ezért egyes vállalkozások jelentősen koncentrálnak a big datára. Példaként említhető az egészségügyi vagy a jogi szektor. A big data lehetővé tette, hogy a szolgáltatók közeledjenek a fogyasztókhoz, azok szükségleteihez igazítsák döntéseiket, valamint ajánlataikat.
A big datával szemben azonban Edward Snowden felfedései az amerikai Nemzetbiztonsági Ügynökségről (National Security Agency - NSA) rámutattak, hogy a magánszemélyek adatai sérülékenyek az internetes eszközökkel szemben, mely szabadságaik és jogaik csorbulását eredményezheti. A francia CRÉDOC (Centre de recherche pour l'étude et l'observation des conditions de vie - magyarul: Életkörülményeket Tanulmányozó és Megfigyelő Kutatóközpont) kutatásai alapján azonban már a Snowden-botrány kirobbanása előtt is a személyes adatok elleni támadás veszélye volt az internetet használók legnagyobb félelme. Összeségében nézve bár a big data egyes alkalmazási lehetőségei pozitív kicsengésűek, rengeteg a támadási felület, ezért fontos az elővigyázatosság, valamint a szigorú szabályozás.
Egyre több olyan vélemény lát napvilágot, miszerint védekező stratégiát kell felvennünk például az ún. "bad data", azaz rossz adat ellen. A bad data lehet hamis, nem teljes, illetve valószínűsíthetően rosszul értelmezett adatok halmaza. Szükségtelen magyarázni, hogy az elemzések során akár egy szó tekintetében felmerülő értelmezési hiba hatalmas végeredménybeli különbséget eredményezhet. A banki világban az algoritmusok fejlesztői felhívták a figyelmet, hogy a pénzügyi szektorban a tanácsadás során az algoritmusok használata sok esetben katasztrofális következményekkel járhat. Folyamatosan születnek azonban ezek kiszűrésére technikai megoldások: új adatanalizációs eszközök, valamint olyanok, melyek a tárolt adatok integrációját, az adatok tárolásának optimalizálását, valamint a big data kezeléséhez szükséges számítási képességet tesznek lehetővé. A big data exponenciálisan növekszik, a bad data csökkenése pedig csupán illúzió. Minden adat lehet bad data, ha rossz megközelítéssel nézzük. Néha azonban a bad datát csak bővíteni kell, vagy eltérően értelmezni ahhoz, hogy "good data", azaz jó adat váljon belőle.
Míg akár 5 évvel ezelőtt is általános volt, hogy a big data csupán adathalmaz volt, melyet senki nem tudott értelmezni, és annak lehetőségeit kiaknázni, ma már nincsen, ami korlátozza ezt. Van konkrét elképzelésünk a big data hasznairól és használatáról, nagy számú cég képes azt vizualizálni, analizálni és kezelni. Egy felmérés szerint az informatikai szakemberek harmada idejének 80%-át az adatok "tisztítása" teszi ki a cégek adatplatformjába történő integráció érdekében. Ugyanakkor a vállalatok csupán 26%-a gondolja jelenleg, hogy haszna származhat a big data kiaknázásából.
A fenti folyamatok jelentős mértékben hozzájárultak az adatvédelem rendszerének átalakulásához és fejlődéséhez. Az adatvédelem az Európai Unióban már a web megjelenésétől, a '90-es évektől fogva téma volt. Az európai jogalkotó tehát már az adatgyűjtés
- 63/64 -
kezdetétől résen volt, az állampolgárok védelmében a szabályozás eszközével élt. Ennek legutóbbi, és legnagyobb publicitást kapott állomása a 2018. május 25-én hatályba lépett, az Európai Parlament és a Tanács (EU) 2016/679 rendelete (2016. április 27.) a természetes személyeknek a személyes adatok kezelése tekintetében történő védelméről és az ilyen adatok szabad áramlásáról, valamint a 95/46/EK irányelv hatályon kívül helyezéséről (angolul: General Data Protection Regulation; a továbbiakban: GDPR). A GDPR megalkotását az EU-tagállamokban tapasztalt, a magánélet és a személyes adatok védelme tekintetében különböző szintű szabályozás tette szükségessé.
Az eltérő szintű védelem az egyes országok történelmi hagyományain alapul. Az államokat 3 kategóriába csoportosíthatjuk. Az első kategóriába azon országok tartoznak, melyek hosszú tradícióval rendelkeznek a személyi jogok és szabadságok védelme tekintetében. A második kategória országaiban erős a félelem a tárolt adatokkal szemben, a társadalom reakciója pedig még a nyugodt időkben is az extrém elővigyázatosság. A harmadik kategóriában, bár növekszik a személyes adatok védelme, de a szabályozás még mindig kidolgozás alatt áll - ezt is sok esetben az EU-csatlakozás idézte elő - a jogszabályok alkalmazása pedig még mindig sokszor nem megfelelő a gyakorlatban.
Franciaország az első kategóriába tartozik, hagyományai 1789-ig vezethetők vissza, a francia Alkotmány pedig garantálja a személyes adatok védelmét. Emellett a francia Államtanács (Conseil d'État) az adatok védelméhez való jogot alkotmányos alapjogként ismeri el. 1974-ben intenzív médiakampány kísérte a francia kormány terveit az egyes adatbázisok összekapcsolásáról. Ennek eredményeképp született meg az 1978. év január 6-i 78-17. törvény az informatikáról, adattárakról és szabadságokról (Loi n°78-17 du 6 janvier 1978 relative à l'informatique, aux fichiers et aux libertés; a továbbiakban az elterjedt francia megnevezés alapján: Informatikai és szabadságtörvény). Az Informatikai és szabadságtörvény alapcélként a következőket fogalmazta meg: az informatika minden állampolgár szolgálatában kell, hogy álljon; fejlesztése a nemzetközi együttműködés keretein belül kell, hogy megvalósuljon; nem csorbíthatja az emberi identitást, az emberi jogokat, a magánéletet, valamint az egyéni és közösségi szabadságjogokat. A törvény alapján jött létre a francia adatvédelmi hatóság, a CNIL (Commission Nationale de l'Informatique et des Libertés - magyarul: Informatika és Szabadságjogok Nemzeti Bizottsága).
A GDPR célja az Európai Unió alkalmazkodása a fent felvázolt digitális fejlődéshez. A GDPR rendelet, ezért az közvetlenül alkalmazandó, a tagállamok részéről nincs szükség annak nemzeti jogrendszerbe történő átültetésére. Tárgyi, személyi és területi hatályát tekintve széles körű védelmet nyújt az állampolgároknak. A GDPR-t attól függetlenül kell alkalmazni, hogy az adatkezelés az EU területén belül történik vagy sem.[14] Kötelezően alkalmazandó a személyes adatoknak az Unióban tevékenységi hellyel rendelkező adatkezelők vagy adatfeldolgozók tevékenységeivel összefüggésben végzett kezelésére.[15] Emellett a GDPR alkalmazandó az Európai Unióban tartózkodó érintettek személyes adatainak az Unióban tevékenységi hellyel nem rendelkező adatkezelő vagy adatfeldolgozó által végzett kezelésére, ha az adatkezelési tevékenységek a) áruknak vagy szolgáltatások-
- 64/65 -
nak az Unióban tartózkodó érintettek számára történő nyújtásához; vagy b) az érintettek viselkedésének megfigyeléséhez kapcsolódnak, feltéve hogy az Unió területén belül tanúsított viselkedésükről van szó.[16] Ezen szigorú szabályok alapján a GDPR alkalmazandó például, ha egy Amerikai Egyesült Államokban letelepedett szolgáltató egy Európai Unió területén tartózkodó személynek nyújtott szolgáltatásához kapcsolódóan kezeli személyes adatait. Látható, hogy amennyiben az EU területén tartózkodó személy adatainak kezelésére kerül sor - akár az interneten is - az a GDPR védelme alá esik. A korábbi szabályozáshoz - mely irányelveken alapult - képest jelentős előrelépés, hogy míg az csupán az adatkezelőkre vonatkozott, az adatfeldolgozókra nem, a GDPR mindkét személyi kört lefedi. Ennek nyilvánvaló célja az adatkezelők manipulációinak és trükközéseinek elkerülése. Ennek következtében az adatfeldolgozókra nagy számban alkalmazandók az adatkezelőkre vonatkozó kötelezettségek.
A GDPR egyablakos (one-stop-shop) rendszert vezet be az illetékesség tekintetében. Ennek alapján határon átnyúló adatkezelés esetén azon tagállam felügyeleti szerve az illetékes, melynek területén az adatkezelő vagy adatfeldolgozó tevékenységi központja, illetve egyetlen tevékenységi helye található.[17] Tevékenységi központnak minősül az Unión belüli központi ügyvitel helye, illetve azon Unión belüli másik tevékenységi hely, melyen a személyes adatok kezelésének céljaira és eszközeire vonatkozó döntéseket hozzák meg.[18]
A nemzeti felügyeleti hatóságok egy bizottságban (Európai Adatvédelmi Testület) ülnek össze EU-szinten, melynek célja a személyes adatok védelmére vonatkozó jog egységes alkalmazásának biztosítása, valamint a személyek jogainak megerősítése és gyakorlásának megkönnyítése.[19] A GDPR kötelezi az adatkezelőket, hogy az érintett részére a személyes adatok kezelésére vonatkozó minden egyes tájékoztatást tömör, átlátható, érthető és könnyen hozzáférhető formában, világosan és közérthetően megfogalmazva nyújtsanak.[20] Az érintetteknek tehát joguk van információval rendelkezniük személyes adataik kezeléséről, adataik kezeléséhez főszabály szerint hozzájárulásukat kell adniuk[21], valamint adataik kezelése ellen tiltakozhatnak.[22] A korábbi EU-szabályozástól eltérően a hozzájárulás tekintetében a bizonyítás terhe az adatkezelőt terheli.[23] Emellett a GDPR leszögezi, hogy az adatkezelés nem történhet az érintett kétértelmű hozzájárulása alapján.[24]
Az érintett hatályos szabályozás alapján garantált új jog az adathordozhatósághoz való jog.[25] Ennek lényege, hogy az érintett már kezelt adatait könnyen felhasználható módon az adatkezelőtől megkaphatja, és azt egy másik adatkezelőhöz teheti át. Látható, hogy a GDPR célja az adatkezelés felügyeletének érintett kezébe történő teljes visszaadása,
- 65/66 -
valamint az eddig fennálló érintett és adatkezelő/adatfeldolgozó közti aszimmetrikus kapcsolat kompenzálása. A GDPR további újdonsága a 16 év alatti gyermekek személyes adatainak kezelésére vonatkozó speciális szabályok bevezetése.[26] Az ilyen adatkezelésre vonatkozó információkat világos és közérthető módon kell megszövegezni, és azokat a kiskorúnak könnyen meg kell tudnia érteni. A gyermek személyes adatainak kezelése csak akkor és olyan mértékben jogszerű, ha a hozzájárulást a gyermek feletti szülői felügyeletet gyakorló személy adta meg, illetve engedélyezte. A tagállamok a 16 éves korhatárt csökkenthetik, de az nem lehet alacsonyabb 13 évnél. A megszabott korhatár elérése esetén a kiskorú hozzájárulhat adatinak kezeléséhez, visszavonhatja a személyes adatainak kezeléséhez adott hozzájárulást, valamint kérheti kezelt adatainak törlését.
Az adatkezelők kötelesek megfelelő technikai és szervezési intézkedéseket megtenni annak biztosítására, hogy alapértelmezés szerint kizárólag olyan személyes adatok kezelésére kerüljön sor, amelyek az adott konkrét adatkezelési cél szempontjából szükségesek. Ez a kötelezettség vonatkozik a gyűjtött személyes adatok mennyiségére, kezelésük mértékére, tárolásuk időtartamára és hozzáférhetőségükre. Ezek az intézkedések különösen azt kell, hogy biztosítsák, hogy a személyes adatok alapértelmezés szerint a természetes személy beavatkozása nélkül ne válhassanak hozzáférhetővé meghatározatlan számú személy számára.[27] Ennek megfelelően az adatkezelőknek a kezdetektől fogva korlátozniuk kell a kezelt adatok mennyiségét. Az adatkezelők és az adatfeldolgozók kötelesek a megfelelő adatvédelmi intézkedéseket megtenni, és képesnek kell lenniük eljárásaik szabályokkal való konformitását bármikor bemutatni. A GDPR célja az adatkezelés szereplői felelősségének növelése, és amennyiben az adatkezelés nem jelent kockázatot az érintett jogaira, a deklaratív kötelezettségek eltörlése.
Ha az adatkezelés valamely típusa valószínűsíthetően magas kockázattal jár a természetes személyek jogaira és szabadságaira nézve, az adatkezelő az adatkezelést megelőzően köteles hatásvizsgálatot (impact assessment) végezni arra vonatkozóan, hogy a tervezett adatkezelési műveletek a személyes adatok védelmét hogyan érintik.[28] A hatásvizsgálat tartalmazza többek között az adatkezelés jellemzőit, a kockázatokat és az elfogadott intézkedéseket.[29] A közjegyzők az Európai Unió minden országában végeznek magas kockázattal járó adatkezelést, melynek következtében megfelelő eljárásokkal kell rendelkezniük, és nemzeti felügyeleti hatóságaikkal kell konzultálniuk. Az adatkezelés során garantálni kell a megfelelő szintű biztonságot és bizalmas kezelést.
Adatvédelmi incidens bekövetkezte esetén az adatkezelő indokolatlan késedelem nélkül, és ha lehetséges, legkésőbb 72 órával azután, hogy az adatvédelmi incidens a tudomására jutott, köteles azt bejelenti az illetékes felügyeleti hatóságnak.[30] Ha az adatvédelmi incidens valószínűsíthetően magas kockázattal jár a természetes személyek jogaira
- 66/67 -
és szabadságaira nézve, az adatkezelő indokolatlan késedelem nélkül tájékoztatja az érintettet az incidensről.[31]
Az adatkezelő és az adatfeldolgozó adatvédelmi tisztviselőt jelöl ki minden olyan esetben, amikor: a) az adatkezelést közhatalmi szervek vagy egyéb, közfeladatot ellátó szervek végzik; b) az adatkezelő vagy az adatfeldolgozó fő tevékenységei olyan adatkezelési műveleteket foglalnak magukban, amelyek jellegüknél, hatókörüknél és/vagy céljaiknál fogva az érintettek rendszeres és szisztematikus, nagymértékű megfigyelését teszik szükségessé; c) az adatkezelő vagy az adatfeldolgozó fő tevékenységei a személyes adatok különleges kategóriáinak és a büntetőjogi felelősség megállapítására vonatkozó határozatokra és bűncselekményekre vonatkozó adatok nagy számban történő kezelését foglalják magukban.[32] A GDPR lehetőséget biztosít közös adatvédelmi tisztviselő kijelölésére[33], a francia közjegyzőség (mely a közjegyzők közhatalmi jellegéből adódóan köteles adatvédelmi tisztviselővel rendelkezni) élt ezen lehetőséggel. Az adatvédelmi tisztviselő feladata többek közt tájékoztatás nyújtása és szakmai tanácsadás az adatkezelő vagy az adatfeldolgozó, továbbá az adatkezelést végző alkalmazottak részére a GDPR, valamint az egyéb uniós vagy tagállami adatvédelmi rendelkezések szerinti kötelezettségeikkel kapcsolatban; a GDPR-nak, valamint az egyéb uniós vagy tagállami adatvédelmi rendelkezéseknek, továbbá az adatkezelő vagy az adatfeldolgozó személyes adatok védelmével kapcsolatos belső szabályainak való megfelelésének ellenőrzése; illetve szakmai tanácsadás az adatvédelmi hatásvizsgálatra vonatkozóan.[34]
Rendelkezéseinek betartása érdekében a GDPR különböző szintű szankciórendszert tartalmaz, melynek legsúlyosabbika vállalkozások esetében az előző pénzügyi év teljes éves világpiaci forgalmának 4%-át kitevő összege.[35]
Andres Diego Pacheco: A blockchain kihívás: spanyol és az európai uniós szabályozás
Spanyol előadónk véleménye szerint a magánszférának megvan a maga helye a blockchain rendszerében, és feltételezhető, hogy ezen technológia teljes átvételét erősen támogatja, ha azt a közszféra is elfogadja. Ezen közszféra általi elfogadás már folyamatban van, főként európai uniós szinten. Az Unió jelentős érdeklődést mutat a blockchain, a bitcoin[36] és egyéb kriptovaluták[37] iránt. A bitcoin blockchain mellett az egyik legnagyobb és legértékesebb blockhain az Ethereum, kriptovalutája és tokenje[38] pedig az ether. Az Ethereum-
- 67/68 -
ban a tartalom testre szabható, és okos, ún. smart szerződések (smart contracts) hozhatók létre. A smart szerződés lényegében egy szoftveres kód, melynek futtatása azt eredményezi, hogy maga a szerződés megkötése ténynek minősül, és végrehajtása - vagy pontosabb jogi terminológiát használva teljesítése - automatikusan megtörténik, az nem a szerződő felektől függ. A smart szerződések hasznot hoznak, azonban veszélyeket is hordoznak magukban.
A kriptovaluták egyre gyakoribb felhasználási területei az ún. ICO-k (Initial Coin Offering - magyarul: Kezdeti Pénzfelajánlás[39]). Az ICO a crowdfunding (azaz közösségi finanszírozás) és a nyilvános tőzsdei kibocsátás (IPO - Initial Public Offering - magyarul: Kezdeti Nyilvános Felajánlás) különleges ötvözete. Célja, hogy a kibocsátó a kriptovaluta kibocsátásával szerezzen tőkét projektje finanszírozásához. Az ICO keretében a kriptovaluták kriptotokenek formájában már azok bányászása vagy egyéb módon történő létrehozatala előtt felajánlhatók a befektetők részére. A projektgazdák a kriptovalutákat tartalmazó tokeneket projektjeik finanszírozásáért cserébe ajánlják fel a potenciális befektetők részére. A tokenek tartalma határozza meg minden esetben azok jogi természetét.
Spanyol kollégánk bemutatta az Európai Unió hozzáállását a blockchainhez, a kriptovalutákhoz, valamint azok piacra, gazdaságra, társadalomra, jogra és közjegyzőkre gyakorolt hatásait. Az EU célja nem a blockchain részletes szabályozása, hanem egy stabil és biztonságos szabályozási keret létrehozatala, mely teret ad ezen technológia fejlesztésének.
A 2015-ben kiadott Digital Single Market Strategy-ben (Digitális Egységes Piac Stratégia) már említésre került a blockchain potenciálja. 2016-17-ben az Európai Bizottság létrehozta a Horizon 2020-at, mely az EU Kutatási és Innovációs Keretprogramja (Horizon 2020 - Research and Innovation Framework Programme) a versenyképesség fenntartása érdekében. A keretprogram finanszírozási lehetőségeket nyújt, és célul tűzi ki egy Blockchain és Megosztott Főkönyvi Technológiák Kis- és Középvállalkozások Számára (Blockchain and Distributed Ledger Technologies for SME's) nevű platform létrehozatalát. Ez 2018 februárjában létre is jött. A platform célja valós körülmények között tesztelni a KKV-k által használható blockchain-technológiában rejlő lehetőségeket, a használat feltételeit és esetleges veszélyeit, visszajelzést adva az EU-jogalkotók számára. A platform további célja, hogy a magánvállalkozások minél jobban megismerkedjenek ezen technológiával. Nyilvánvaló tehát, hogy az uniós intézmények részéről komoly érdeklődés tapasztalható a blockchain-technológia magánvállalkozások, különösen KKV-k általi alkalmazása és fejlesztése iránt. Ez különösen azért fontos, mert a nagyvállalatok elegendő forrással rendelkeznek, mind a blockchain-technológiák fejlesztésére, mind pedig alkalmazására. Az Unió célja pedig, hogy a KKV-k ne veszítsék el stratégiai pozíciójukat és versenyképességüket.
2017-ben az Európai Parlament és az Európai Bizottság közös rendezvényt szervezett "Reflektorfényben a blockchain (Spotlight on blockchain)" címmel Brüsszelben, melyen a blockchain polgári és kereskedelmi területen történő felhasználási lehetőségei kerültek ismertetésre. Emellett létrejött az Európai Blockchain Obszervatórium és Fórum (European Blockchain Observatory and Forum), melynek célja a releváns kezdeménye-
- 68/69 -
zések (blockchain, kriptovaluták, smart szerződések, ICO-k, adatvédelem, stb.) beazonosítása, figyelemmel kísérése, valamint azok értékelése és a jogalkotó tanácsokkal történő támogatása. A szervezet találkozóinak eredményeit összefoglalja, és felhasználás érdekében eljuttatja az Európai Bizottság részére.
Az Európai Parlament aktívan támogatja a blockchain-technológiát. A 2017. áprilisi "Jelentés a pénzügyi technológiáról (FinTech): a technológia hatása a pénzügyi szektor jövőjére" című dokumentumában (Report on FinTech: the influence of technology on the future of the financial sector) a Parlament bíztatja a Bizottságot, hogy aktívan népszerűsítse, és segítse elő a blockchain használatát a pénzügyi szektorban. Szintén 2017-ben tette közzé az Európai Parlament mély analízisét "Hogyan változtathatja meg életünket a blockchain-technológia?" címmel (How blockchain technology could change our lives?). A dokumentum foglalkozik a blockchain különböző területeken (adatvédelem, szellemi tulajdonjog, elektronikus szavazás, stb.) elképzelhető pozitív hatásaival. A smart szerződéseket pedig nem csupán klasszikus értelemben (kölcsönszerződés, biztosítási szerződés) taglalja. A dokumentum kitér azon kérdésre, hogy hogyan illeszthetők be a smart szerződések a különböző jogrendszerekbe, valamint milyen szabályozás szükséges a smart szerződések elterjedése esetén. Különös jelentőséggel bír a felelősség meghatározása programhiba (bug) esetén (ez egyébként kardinális kérdés a mesterséges intelligencia tekintetében is), melynek során felmerül a smart szerződést megalkotó programozó jogi felelőssége. Emellett szükséges a smart szerződések jogi értékét, érvényességét és végrehajthatóságát biztosítani a különböző jogrendszerekben, és nem elhanyagolható azok adójogi szabályozásának vizsgálata sem. A tanulmány egy ponton messzire megy: lehetőséget lát abban, hogy a közszféra szereplőin kívüli felek (magánfelek) közjegyzői és digitális azonosítási szolgáltatásokat nyújtsanak. A dokumentum alapján a közösség részére biztosított minősített időbélyegző és elektronikus aláírás kombinációja a blockchainben jelentős előnyöket tartogathat, és csökkenheti a függőséget a földhivataloktól, az anyakönyvi hivataloktól, a közjegyzőktől, ügyvédektől és egyéb köztisztviselőktől. A dokumentum azonban leszögezi: a jogi szabályozás annyira összetett és bonyolult, hogy valójában lehetetlen ezen eljárásokból eltávolítani a blockchain-hálózat "portásaként", beléptető kapujaként (gatekeeper - technológiai szakkifejezéssel élve: oracle) tevékenykedő fenti hivatásrendek képviselőit.
A közszféra négyféle magatartást tanúsíthat a blockchainnel szemben: 1. Használhatja azt egyéb technológiákkal ötvözve problémák megoldására. 2. Aktívan ösztönözheti a magánszférát a blockchain használatára, termékei legitimitásának biztosításával. 3. A blockchain-technológia támogatását elutasíthatja, ez a magánszféra vonatkozó termékei legitimitásának elutasítását is jelenti. 4. Privát (engedélyezett) blockchain (permissioned blockchain) fejlesztését és alkalmazását támogathatja a létező rendszerekre, folyamatokra, a közvetítő (middleman) szerepének és hatásköreinek fenntartásával (ezt a lehetőséget alkalmazza többek közt Észtország és az Egyesült Királyság).
A kriptovaluták tekintetében az Európai Parlament 2016 elején kifejtette, hogy azok globális és általános szabályozására mindaddig nincs szükség, ameddig nem rendelkezünk róluk elég mély ismeretekkel. Később azonban ezek a nézetek megváltoztak. 2017-ben
- 69/70 -
az Európai Bizottság álláspontja szerint a pénzmosás elleni küzdelem érdekében a kriptovaluták esetén is a készpénzes fizetésre vonatkozó korlátozások alkalmazandók (mivel mindkét fizetőeszköz anonimitást biztosít). A pénzmosás elleni küzdelem jegyében azon vállalkozásoknak, melyek üzletszerűen végzik kriptovaluták átváltását normál valutákra, azonosítaniuk kell ügyfeleiket (ezek az ún. KYC (Know your customer - Ismerd meg az ügyfeled) kötelességek.
Hogyan alakul a közjegyzők szerepe ebben a digitális világban? 2014-ben egy spanyol gazdasági társaságot csupán bitcoin-hozzájárulással alapítottak. Ezt a hozzájárulást mind a közjegyző, mind a hatóságok apportként (nem pénzbeli hozzájárulásként) kezelték. Azonban a jogkövetkezmények tekintetében kételyek mutatkoztak, főként az adójogi vonzatokat illetően. Az elmúlt években Spanyolországban számos megkeresést intéztek közjegyzők felé, többek közt bitcoin tulajdonjogának okiratba foglalásával, ingatlan-adásvételi szerződés bitcoinban történő fizetésével kapcsolatban. 2 éve még az volt a kérdés, hogy ez lehetséges-e? Ma az a kérdés, hogy lehetséges, de hogy csináljuk?
Dubaiban, Texasban már volt precedens az ingatlantulajdon bitcoinnal történő fizetésére, amikor az eladó és a vevő megállapodtak az ár bitcoinnal történő rendezésében. Egy spanyol ügyben azonban az eladó csak a kriptovalutát volt hajlandó elfogadni, tehát a potenciális vevőnek azt először be kellett szereznie. A szakma többségének véleménye szerint a kriptovaluta fizetőeszközként történő használata jogilag elfogadható, de bölcs döntés a vevő részéről polgári és adójogi tekintetben egyértelműbb helyzetre várni a kellemetlen meglepetések elkerülése érdekében. Amennyiben a kriptovaluták pénznek minősülnek, adásvételi szerződéssel, amennyiben nem, csereügylettel állunk szemben.
A bitcoin jelenleg az Európai Unió egyetlen országában sem minősül pénznek, semelyik központi bank vagy hatóság alá nem tartozik, és nem áll mögötte egyetlen állam sem. A bit-coin nem is elektronikus pénz, mivel az elektronikus pénz mind a spanyol, mind az uniós jog szerint a valuták cseréjének, átutalásának csupán egy módja. Jogosan merül fel ezek alapján a kérdés, hogy mi a jogi státusza a kriptovalutáknak?
Többféle nézet, elképzelés látott napvilágot ezzel kapcsolatban az elmúlt időszakban. Egyesek ingóságnak minősítik a kriptovalutákat, mások értékpapíroknak, ismét mások értéket megtestesítő jogcímeknek, esetleg elektronikus pénznemeknek, valamint értékkel bíró dolgok/eszközök digitális megnyilvánulásainak.
A Pénzügyi Akciócsoport (Financial Action Task Force (on Money Laundering) - FATF) nézetei szerint a kriptovaluták virtuális pénznemek, elszámolási egységek, értékek digitális megnyilvánulásai, melyek digitálisan kereskedhetők, váltási médiumként funkcionálnak, értéket tárolnak, azonban nem rendelkeznek törvényes fizetőeszköz státusszal. A kriptovalutákat nem állam bocsátja ki, és semelyik állam nem garantálja, nem áll mögötte. Funkcióit csupán használóinak közösségében tölti be, azok megegyezése alapján. Az Európai Parlament 2016. évi véleménye alapján a kriptovaluták digitális készpénzek, értékek digitális megnyilvánulásai, melyeket nem központi bank vagy hatóság bocsát ki, és melyek nem szükségszerűen kapcsolódnak tradicionális valutákhoz. A kriptovaluták azonban elfogadhatók fizetőeszközként, tárolhatók és átruházhatók, valamint elektronikusan kereskedhetők. Egy 2015-ös ítéletében a luxemburgi székhelyű Európai Unió Bírósága
- 70/71 -
a kriptovaluták váltására irányuló tevékenységet hozzáadottérték-adótól mentesnek minősítette. 2018 júliusában az Európai Parlament Gazdasági és Monetáris Ügyek Bizottsága (Economic and Monetary Affairs Committee - ECON) véleményében kifejtette, hogy mielőtt bármilyen szabályozásra kerülne sor a kriptovaluták tekintetében, kutatásra, vizsgálatokra van szükség. Szintén 2018 júliusában az Európai Blockchain Obszervatórium Blockchain Innováció Európában (Blockchain Innovation in Europe) jelentésében kérte az Európai Bizottságot szabályozással történő egyértelműsítésre, mivel a decentralizációra épülő módszerek konvencionális centralizált platformokra történő alkalmazása tekintetében nehézségek állnak fenn.
A spanyol Nemzeti Értékpapír Bizottság (Comisión Nacional delMercado de Valores) meghatározta, hogy minden ICO-befektetőt a fejlesztőnek azonosítania kell. Ez számos bonyodalmat okozott, holott csak uniós irányelvek nemzeti jogba történő átültetését jelentette.
Végül felmerül a kérdés, hogy mi várható a blockchain és a kriptovaluták szabályozásától? Láthattuk például, hogy az ingatlanvagyon tokenizálására[40] sor kerül, ez azonban leginkább a nagyvállalatok részéről történt meg. Egyelőre azonban nagyon mély változásokra van szükség ahhoz, hogy ezeket a megoldásokat a szélesebb társadalom is alkalmazza. Másrészt kérdés, hogy a jogalkotó reálisan feljogosíthat-e magánszférába tartozó szereplőket olyan szolgáltatások (pl. közjegyzői szolgáltatások) nyújtására, melyek hagyományosan korlátozottak? Előadónk szerint nem. A blockchain fejlesztők nagy része ugyanis beleesik azon hibába, hogy a kontinentális típusú közjegyző (civil law notary) szolgáltatásait összekeveri az angolszász típusú notary public szolgáltatásaival. A kontinentális típusú közjegyző azonban szélesebb hatáskörökkel rendelkezik, mint angolszász kollégái, tevékenysége nem csupán az ügyfelek azonosítására, aláírásának hitelesítésére terjed ki, hanem garantálja az okiratok tartalmi jogszerűségét, és tanácsot ad ügyfeleinek/kioktatja ügyfeleit az okirat jogkövetkezményeiről. Erre pedig egyszerű piaci szereplők nem alkalmasak.
Thomas Merckx: Igazság és bizalom, miért lesz fontos a közjegyzőség a blockchain korszakában is?
Thomas Marckx 10 főből álló cége, a The Ledger, Belgium és Hollandia területén aktív, és tagja egy nagyobb csoportnak, a Cronos Groepnak. A Cronos Groep egy hálózat, melyben 400 különálló társaság dolgozik együtt, melyek közösen üzemeltetnek néhány területet (jogi osztály, HR, stb.) A társaság meggyőződése, hogy önállóan nem érdemes blockchaint készíteni, ehhez véleményük szerint partnerek kellenek (pl.: IBM). A The Ledger tevékenységét leginkább a pénzügyi és a kormányzati szektorban fejti ki, azonban nem idegen számukra a közjegyzőség sem, mivel dolgoznak a Belga Közjegyzőség Királyi Föderációjának[41] (Fédération royale du notariat belge/Koninklijke Federatie van het Belgisch Notariaat) is. A The Ledgerben technológiasemlegesen dolgoznak, mivel jelenleg még nem
- 71/72 -
tudható, melyik lesz a működőképes technológia, így minden kaput nyitva hagynak, és próbálnak minden technológia fejlődésével lépést tartani.
Előadónk szerint a blockchain megoldás problémákra, azonban nem mindegyikre, segítségével nem oldható meg minden probléma a pénzügyi kérdésektől a daganatos betegek kezeléséig. Elismeri, hogy napjainkban rengeteg a felhajtás ("hype") ezen technológia mögött, ami leginkább a kriptovalutáknak köszönhető. A kriptovaluták azonban csak a blockchain egyik alkalmazási területét képezik.
A blockchain a számvitelből ismert főkönyvhöz hasonlítható, angol neve (ledger - magyarul: főkönyv) is innen származik. A számviteli főkönyv megállapításokat, részvényeket, ügyleteket tartalmaz, röviden: minden tranzakció kronologikus felsorolását, valamint minden kifizetést láthatunk belőle. Ez a manapság excel-lapokból álló dokumentum valakinek a birtokában van. A kérdés: ki láthatja ezt a főkönyvet, és ki írhat bele? Az első főkönyvek 2-3000 évvel ezelőtt keletkeztek, ezek a király agyagtáblái voltak a különböző vagyontárgyakról. Hiba esetén egy tollvonással az összes tulajdon elveszhetett. Az 1600-as években a hollandok új könyvelési rendszert vezettek be: ez volt a kettős könyvviteli rendszer, mely tartalmazta a saját és az ügyfelek tranzakcióit is.
A blockchain ennek a módszernek az alapjait használja fel a modern technológiával ötvözve: a kronológiai rendszert titkosítva köti össze. A blockchainben az egyes tranzakciókat egy blokkba csoportosítjuk, a blokkot validáljuk (érvényesítjük), emellett azonban utalunk benne az előző blokkra, így, ha az előző blokk változna, a kapcsolat megszakad a két blokk között. Ezen az elven került kiépítésre az első blockchain, a bitcoin blockchain.
2008 óta, amikor "A" fél bitcoint küld "B" félnek, a tranzakció bekerül egy blokkba (új blokkok körülbelül 10 percenként kerülnek létrehozatalra). Mivel az egymásra épülő blokkok közötti kapcsolat kardinális, ha valaki meg akarja változtatni az egyik blokkot, a kapcsolat megszűnik köztük. A titkosítás azt garantálja, hogy senki nem változtathat meg semmit a múltbeli tranzakciókban.
Erről a megváltoztathatatlan tranzakciós láncolatról a többi blockchain felhasználónak is másolattal kell rendelkeznie. Hogy keletkezik a blockchainből hálózat? Miután a blokk létrehozatalára sor került, azt lényegében szét kell szórni a felhasználók között. Ez garantálja azt, hogy minden felhasználónál ugyanaz az információ lesz eltárolva, és ha bárki meg akarja változtatni az ügyletek láncolatát, az el fog térni attól, mint amivel a többi felhasználó rendelkezik. Ennek következtében az egész láncot újra kellene írni, méghozzá az összes felhasználónál. Ez pedig konszenzust igényel.
Ennek gyakorlati illusztrálására az előadó példaként hozta fel a teremben ülő egyik hölgy keresztnevét. A hölgyet Mariának hívják, de az előadó azt állítja, hogy szerinte a keresztneve Christine. A teremben mindenki tudja, hogy az igazi keresztnév Maria, ezért az előadónak mindenkit meg kell győznie arról, hogy ez helytelen, mivel a hölgy keresztneve Christine. Ha erre képes, tehát az előadó meggyőződését elfogadja a többi jelenlévő, akkor a hölgyet köreikben nem Mariának, hanem Christine-nek fogják hívni, mivel a valóságról megegyezik a többség véleménye. A blockchain, a ledger tehát annak érzékelése, hogy mi a valóság. A világban érzékelünk dolgokat, és ha a többség ugyanazt érzékeli, azt elfogadjuk valóságnak. A blockchain koncepciója tehát a megosztott észle-
- 72/73 -
lésen alapul, azon, hogy az emberek egy csoportjának ugyanaz a víziója a múltban történt eseményekről.
Teljesen ugyanez a blockchain is: ha valaki meghekkeli, feltöri, meg tudja változtatni az igazságot. DE: ehhez minden egyes információhordozót meg kell hekkelni, tartalmát pedig meg kell változtatni. Ez a bitcoin esetén azt jelenti, hogy ugyanabban az időpontban a világ távoli szegleteiben található kb. 40 ezer számítógépet kellene egyszerre meghekkelni. Emellett a rendszer bonyolult matematikai műveletekkel gátolja az egyes tranzakciók visszafejthetőségét.
Emberi tulajdonság, hogy meghatározott információs kapacitással rendelkezünk, ám intenzíven kb. 150-300 kapcsolat tartható fenn. Régen kis közösségek léteztek, mára 7 milliárd főből álló közösség lettünk. A vallások, az ideológia, a törvények, a birodalmak és nemzetállamok összekötnek minket, a piac pedig együttműködésre késztet bennünket. Kérdés, hogy ebben a rendszerben kiben/miben bízunk? A bizalom a blockchain rendszerében is központi kérdés. Ha bitcoint küldünk valakinek, azt más is könnyen elhiszi, de ha például azt az abszurd állítást akarjuk a blockchainen terjeszteni, hogy Franciaország királyai vagyunk, az nyilvánvalóan butaság, és információs szemétnek minősül. Ennek az információs szemétnek a kiszűrésére tökéletesen alkalmasak a közjegyzők.
A kriptovaluták és a pénzügyek virtuálisan vannak jelen a rendszerben, de más a helyzet például egy ingatlan vagy egy ingóság (pl. kerékpár) adásvétele esetén. Ekkor szükséges, hogy valaki leellenőrizze, hogy egyáltalán fizikálisan létezik-e az adott ingatlan, kerékpár, stb. Ezeket az "ellenőröket" oracle-öknek hívjuk. Oracle lehet tárgy (pl. egy szenzor, egy bélyegző, stb.) vagy személy (pl. közjegyző) is. Az oracle közreműködésével biztosítja, hogy ami a blockchainbe bekerül, ami azon megtörténik, a való életben, a fizikális valóságban is megtörténik egy megfogható dologgal. Bármi feltehető a blockchainbe, de bizalom csak azokhoz kapcsolódik, melyek tanúsítására már sor került. Ezt a tanúsítást hatóság, például közjegyző tökéletesen végezheti. A blockchainbe felvitt információk átlátszók, transzparensek.
Különbséget teszünk nyilvános és privát blockchain közt. A nyilvános blockchainben mindenki lehet felhasználó, mindenki validálhat (érvényesíthet) blokkokat, akár Kínából, több ezer számítógépből álló gépparkkal, akár egyszerű notebookkal otthonról. Ezzel szemben a privát blockchainben korlátozható a felhasználók köre. Privát blockchaint használhatnak például a világ közjegyzői. Ebben az esetben csak a közjegyzők és munkatársaik férhetnének hozzá a hálózathoz. Az okiratok központi, centralizált regisztrációja helyett a decentralizált felek (jelen esetben a közjegyzők) a klasszikus nyilvános blockchainben alkalmazott módszerek alapján biztonságosan okiratokat oszthatnak meg egymással. A blockchain-technológia alkalmazása garantálná, hogy minden egyes közjegyzőnél ugyanaz az okirat, ugyanabban a verzióban lenne eltárolva.
A blockchain egyik legérdekesebb használati módjai a spanyol előadó előadásában már említett smart (okos) szerződések (smart contracts). Magyarázata közérthető gyakorlati példával élve a következő: lakásbérlet esetén a felek lefixálhatják, hogy a bérleti díj 500 euró, mely a hó elején fizetendő. Klasszikus szerződések esetén értelmezési kérdések merülnek fel. Például mi a hó eleje? A bérbeadó szerint elseje, a bérlő szerint a hó
- 73/74 -
10. napja. Mi történik, ha a bérlő bankszámláján nincsen 500 euró a hó első napján? Ilyen esetekben az értelmezési kérdés eldöntése a bíróság feladata. Smart szerződés esetében -mely egy számítógépes kód - azonban egy algoritmus dönt, mely automatikusan teljesít. Esetünkben, amennyiben elsején van a bérlő számláján 500 euró, átutalja azt a bérbeadónak, amennyiben nincs, 10-én ezzel újra próbálkozik, ha akkor sincs, a bérbeadó bírósághoz fordulhat. A smart szerződések tehát önmagukat értelmezik, és önmagukat teljesítik.
Hol futtathatók a smart szerződések? Egyetlenegy gépen? Ez nem lehetséges, mert ezáltal könnyedén megváltoztatható lenne a kód, illetve annak tartalma. Ezért szükséges bíznunk egy harmadik félben, amely a smart szerződéseknél maga a blockchain, illetve azok felhasználói. A gyakorlatban ez azt jelenti, hogy a smart szerződések az összes résztvevő számítógépen futnak, a tranzakciók a blockchainen tárolódnak, terjesztődnek, és a szoftveres kód (amely maga a smart szerződés) minden felhasználónál ugyanúgy fogja végrehajtani/teljesíteni önmagát. Ezzel a kód joggá válik. (Code becomes law.) Praktikus hasonlattal élve: a múltat nem tudjuk megváltoztatni, az majdnem lehetetlen, mivel ahhoz az lenne szükséges, hogy minden személynél ugyanabban a momentumban ugyanúgy változtassuk meg. Ez igaz a smart szerződésekre is.
A smart szerződéseknek számos egyéb felhasználási területe létezik. Segítségükkel lehet saját valutát készíteni, valamint ennek folytatásaként létrehozhatok ICO-t (lásd fent) is. Gyakorlatilag kreálhatunk X mennyiségű "Thomas coint", amelynek a sorsát a smart szerződés segítségével tudjuk követni, így információkkal rendelkezhetünk arról, hogy ki mennyi "Thomas coinnal" rendelkezik.
Egyre gyakoribbak az ún. smart vagyontárgyak (smart properties). Ennek gyakorlatban is működő példája a lakóingatlanok adásvétele esetén praktikus olyan igazolvány (passport), melyben látható minden, az adásvétel időpontjáig elvégzett javítás vagy egyéb munkálat. Minden műveletet ebbe az igazolványba regisztrálnak, melyet pedig a block-chainen tárolnak. Az igazolványt minden munkálat után frissítik, annak adatai a block-chainen tárolva megváltoztathatatlanok, mely hitelességet és megbízhatóságot nyújt a vevő számára.
Smart szerződések segítségével hozhatók létre az ún. DAO-k (Decentralised Autonomous Organisation - magyarul: Decentralizált Autonóm Szervezet), olyan digitális vállalatok, melyek számítógépes kód segítségével a blockchain hálózatban működnek, aminek következtében megváltoztathatatlanok. A DAO-nak lehet bevétele, és végezhet gazdasági tevékenységet. Önálló jogi személyként történő elismerésük azonban az egyes országokban erősen eltérő. Végezetül az önvezető autók nagy része is összeköttetésben áll smart szerződésekkel.
A blockchain tehát egy olyan sok résztvevős ökoszisztéma, amely központi hatóság nélkül automatizálja az ügyeket. Sokakban felmerül a kérdés, hogy szükség lesz-e ezt követően is közjegyzőre? Az előadó válasza igen, mivel mindig szükség lesz olyan személyre, aki le tudja ellenőrizni, hogy az adott esemény megtörtént-e, jognyilatkozat megtételére sor került-e. A módszerek, eljárások változnak csupán: a fizikai bélyegzőből digitális bélyegző lesz, a páncélszekrényben tárolt papír alapú okiratok pedig a decentralizált rendszerben kerülnek rögzítésre.
- 74/75 -
A jövőt nem lehet pontosan megjósolni, de abban a blockchainnek biztosan szerepe lesz. A blockchain nem revolúció, hanem evolúció, mely valószínűleg azt eredményezi, hogy kevesebb lesz a fizikális bizalmi ügynökök száma, és több az automatizált gazdasági szereplő. Az evolúció abban rejlik, hogy a múltban kevés közös csatornán történt az egyirányú információcsere (pl. rádió, televízió). Az internet segítségével azonban hirtelen az egész emberiséggel tudtunk kommunikálni. A blockchainnel pedig egy olyan megosztott "igazsághálózat" jön létre, melyen mindenki ugyanazt a "múltat" látja, és a már megtörtént cselekményeket ugyanúgy érzékeli.
A blockchain fejlesztésénél a kérdés az, hogy amennyiben egy adott projekt megvalósítható centralizáltan, megéri-e azt blockchainben fejleszteni, vagy a blockchain csupán marketingeszköz? Amennyiben egy adott projektnél az automatizáció fontos szempont, abban az esetben mindenképpen hasznos lehet a blockchain választása.
A fent már említett GDPR és a blockchain kapcsolata tekintetében az előadó a Rendeletben található elfeledtetéshez való jogot[42] emelte ki. A blockchain alapvető tulajdonsága ugyanis, hogy abból semmit nem lehetséges utólag törölni, ezáltal az szemben áll a GDPR vonatkozó rendelkezésével. Megoldást jelenthet, hogy magában a blockchainben nem maguk az adatok szerepelnek ténylegesen, hanem minden adat egy link arra vonatkozóan, hogy hol található az adat. Minden blokk egy ún. hash-t tartalmaz, ami azt mutatja, hogy egy adott pillanatban egy adott adat volt jelen a rendszerben. Emellett, bár a blockchainben az adat tárolva van, és megosztásra kerül más emberekkel, biztosítható, hogy azokhoz ténylegesen csupán egyes feltételeknek eleget tevő személyek férhessenek hozzá. Thomas Marckx ennek ellenére bizakodik, hogy a GDPR és a blockchain kapcsolata a közeljövőben rendezésre kerül, hiszen a Rendelet megalkotásának célja nem a block-chain hálózatok ellehetetlenítése, hanem olyan hatalmas adatsilók szabályozása, mint a Facebook vagy a Google.
Thomas Marckx elmondása alapján tehát a blockchain nem veszélyes a közjegyzőkre, a mesterséges intelligenciával kapcsolatos kérdésre pedig eltérő megközelítésből adott választ. Különböző típusú és fejlettségű mesterséges intelligencia került kifejlesztésre a világban. A jog területén létezik olyan, mely vezető ügyvédi irodák teljesítményét lépte túl. Előadónk azonban szkeptikusan áll a mesterséges intelligenciához, ahhoz ugyanis rengeteg adatra van szükség. Amennyiben ez rendelkezésre áll, a mesterséges intelligencia könnyen talál köztük kapcsolódási pontokat. Azonban a mesterséges intelligencia nem lesz képes az emberi agyat túlszárnyalni, mivel gondolkodószervünk egyik tulajdonsága a kreativitás, melynek mibenlétét magunk sem tudjuk teljes pontossággal meghatározni. A mesterséges intelligencia az információkat jobban és gyorsabban képes feldolgozni, mint az emberek, egyértelműen az adatokra épít. A közjegyzők azonban hatásköröket kaptak államuktól, és ezen hatáskör-átruházásnak az alapja a bizalom, nem pedig az adat, ezért mesterséges intelligencia általi helyettesítésükre nincsen lehetőség.
- 75/76 -
Grivo, Szvetlána Tagirovna: A belorusz közjegyzői hivatal történetéről
Grodnóban születtem, a város a Nyeman folyó partján található, melynek ősi neve Kronon, az idők folyója. Szeretek lenézni a régi erődünk falairól a víz határtalan sodrására, érezni az idő végtelen áramlását. Elképzelem, ahogy ezt szemlélte és hasonlóan érezhetett Báthory István, lengyel király és litván nagyherceg. Az Önök honfitársa, tisztelt magyar kollégák, az ember, aki nagyon szerette városunkat, itthonának vélte azt.
Az idő sodrásában rejlő események összefolynak, egyesülnek, akár a mi hatalmas Nyeman folyónk vizei, komótosan áradnak a balti tengerbe, majd a parttalan óceánba.
Aki tanult történelmet, előbb-utóbb megérti, hogy a különböző emberekben, népekben, államokban sok a közös, ami összetart minket. Rájövünk arra is, hogy értékelni kell a különbözőségeket, minden ember, ország, nép egyediségét. Hiszem, hogy amit ezennel elbeszélek, nem mond ellent a fenti állításoknak.
Ha egy fehérorosz közjegyzőt megkérdeznék, hol keletkezett a hivatása bölcsője, - bár tisztában van az ókori Rómához fűződő kapoccsal - biztosan azt válaszolná, hogy a közjegyzői intézményünk keletkezése mindenekelőtt a Litván Nagyhercegség törvényeiben, a Statutumokban keresendő.
Itt szükséges elmagyaráznom, miért is gondolják magukat a fehérorosz jogászok a Statutum-alkotók örököseinek. A Litván Nagyhercegség (LNH) a 13. század első felében keletkezett, fővárosa Novogrudka (a mai Belorusz Köztársaság grodnói megyéjében található) volt, az akkori Belorusz és Litvánia területén. Később a főváros Vilniuszba költözött, a LNH magába foglalta a mai Ukrajna területének nagy részét, valamint nyugat oroszországi földeket is. A LNH 1785-ig létezett.
No, de mi lehetett a Statutumok előtt? Nem kell túlzottan beleásnunk magunkat a történelembe, hogy megállapítsuk: a közjegyzői intézmény alapja az LNH és a Lengyel Királyság között 1385-ben kötött Krevszki Únió, mely szerint a litván Jagelló herceg lett Lengyelország királya. Az egyesülés kötelezte a Litván Nagyhercegség népét, hogy térjen át a katolikus vallásra. (9)
Ez a tény számunkra azért érdekes, mert a területeinken megjelent az egyház igazgatási apparátusa, melynek hagyományos összetevője az anyakönyvvezető. Megjegyzendő, azonban, hogy az anyakönyvi ügyvitelünk létrehozásához nem kis mértékben hozzájárult az ortodox papság is, amely a nagyhercegség keleti (eredetileg is fehérorosz) részein működött. Az ő szerepük részletes kutatása még hátravan.
Az egyházi anyakönyvezetésről szólva, említést érdemel Nyikolai Guszovszki (1470-1533), kiváló honfitársunk, "A bölény dala" című világszerte ismert fehérorosz eposz szerzője, aki "felszentelt katolikus papként egy ideig a LNH apostoli kancelláriában közjegyzőként működött" (8)
A 14.-15. században a Litván Nagyhercegség városi rangot kapott települései körében terjedt a magdeburgi joggyakorlat (5), miszerint a (tág értelemben vett) közjegyzői feladatokat végzők bírósági tisztviselők voltak.
- 76/77 -
Ezzel párhuzamosan alakultak az állami szervek, így az udvari kancellária is. Érdekes adatok találhatók ezzel kapcsolatosan a "Litvánia története, az őskortól 1956-ig" című monográfiában, melynek szerzője Edvard Gudavicsusz litván történész. Ezt írja: "A nagy-hercegségi kancelláriában már a 15. század elején kialakultak a jegyzői és titkári hivatalok, azok foglalkoztatták a beosztott írnokokat (és diakónusokat). A helyi igazgatási szervek is alkalmaztak jegyzőket. Ezek többsége nem volt urjadnik (szolgabírói tisztviselő - ford.), de a munkájukon nagymértékben múlott a végrehajtói ügyintézés. Alakult az ügyviteli könyvelés és levéltárolás. A jegyzők és írnokok gyűjtötték és terítették az információkat, okmányszakértőkként működtek, akik feleltek a hivatalos okmányok, aláírási címpéldányok hitelességéért (rendszerezték azokat típus és bélyegző szerint)" (5).
De térjünk vissza a Statutumokhoz. Szívesen értek egyet Gudavicsusszal: "A 16. század elejére a feudális jogrendszer területén a Litván Nagyhercegség hiánytalanul elérte a Közép-Európa keleti részén található országok szintjét" (5).
Az 1588-as Statutum szerint a 16 század végére a mai közjegyzői okmányokkal jogilag egyenértékű iratok összeállítása a körzeti bíróságok feladata, melyek összetétele: bíró, titkár, jegyző. Minden ingatlanüzleti, vagyoni ügyletet a Körzeti Jegyzőkönyv rögzített. Abból a jegyzőnek, például, jogában állt a bíró és a titkár aláírásával megerősített telekkönyvi kivonatot készíttetni. Hagyatéki nyilatkozatot a bíróság teljes összetétele, vagy legalább egy urjadnik jelenlétében lehetett tenni, amelyet feltétlenül rögzítettek a Jegyzőkönyvben (16).
Mondhatjuk, tehát, hogy a Litván Nagyhercegségben a közjegyzőség megszületése mindenekelőtt a bírói rendszernek, és annak köszönhető, hogy növekedett a vagyoni ügyletek száma, azok elkönyvelésének szükségessége az LNH 1566-os és 1588-as Statutumnak megfelelő jogi keretekben (7, 15. old.).
Az 1588-as Statutum tartalmazza a körzeti szolgabírák, bírók, titkárok és jegyzők kinevezési rendjét. A nemesség közgyűlésén megválasztott négy jelöltből, akik: "jóságos, istenfélő, jó szándékú, méltó, jogismerő, írástudó, a Nagyhecegségünkben és ezen körzetben született, nem idetelepedett, atyafiak.... a bírák, titkárok és jegyzők állásait nem egyházi személyek, castellánok, hadvezérek vagy szolgabírók köréből kell betölteni" (16, 60. old.). Az újonnan kinevezett tisztségviselőket már akkor is feleskették.
A fenti törvény túlélte a Litván Nagyhercegséget, annak vityebszki és mogilyovi tartományaiban működött a fehérorosz területek Oroszországhoz történt csatolásásig, 1831-ig, grodnói, vileni és minszki megyékben egészen 1840-ig. A továbbiakban a fehérorosz közjegyzőség átalakulása a cári orosz jogrendszer medrében történt, 1917-ig (18).
Az 1866. április 14-én alkotott orosz birodalmi törvény tartalmazza a közjegyzőségről szóló rendelkezést (a továbbiakban: 1866-os Közjegyzőségi Rendelkezés), ám a grodnói, vileni, vityebszki mogilyovi és minszki megyékben ez csupán 1883-tól van érvényben (4, 102. old.).
A 1866-os Közjegyzőségi Rendelkezés közjegyzői hivatali kinevezésre vonatkozó kitételei érthetők a mai közjegyzők számára is. A jelölt legyen nagykorú, orosz birodalmi alattvaló, "bírói és társadalmi vonatkozásban büntetlen", állami vagy közösségi tisztségtől mentes. A jogi, vagy bármilyen felsőfokú végzettség követelménye, azonban, elmarad,
- 77/78 -
tehát közjegyzőként gyakorta nem kizárólag képzett jogászok is működtek, hanem nyugállományba helyezett katonák vagy állami tisztviselők is (14).
A közjegyzői állást azt követően lehetett betölteni, hogy a jelölt levizsgázott a körzeti bírósági elnök, a főközjegyző és az ügyész előtt fogalmazásból, jegyzői ügyvitelből és az ehhez szükséges törvényi rendeletek ismeretéből. Az újonnan kinevezett közjegyző csak azt követően kezdhette munkáját, hogy óvadékot helyezett letétbe a körzeti bíróságon (14, 80-81. old.).
Hivatalba iktatásukat megelőzően, a mai közjegyzőkhöz hasonlóan, elődeink a 19., 20. század elejéig esküt tettek.
Az 1917-es Októberi forradalom fordulópontot jelentett a belorusz közjegyzőség történelmében.
A szovjet hatalom 1917. november 24-én közzétett első dekrétuma semmissé tette a "polgári-földesúri bíróságok" törvényességét, igaz, a közjegyzői hivatalt nem említette. Azonban, az OSzSzK (Orosz Szovjet Szocialista Köztársaság - ford.) Központi Végrehajtó Bizottságának 2-számú, 1918. március 7-én közzétett, "A bíróságról" című határozata 11. cikkelyében ezt olvashatjuk: "Bejegyzéseket a kötvények, letétek,közjegyzői hitellevelek kötelező teljesítéséről a végrehajtás szabályainak megfelelően közjegyzők végeznek, ahol nem állnak rendelkezésre, ott a helyetteseik, akik illetéket vonnak le a megállapított mértékben" (6).
Ez hát a forradalom utáni Oroszországban a közjegyzőség szabályozásáról szóló első említés, ahogy a közjegyző végrehajtói felhatalmazásáról is, amely máig a közjegyzői tevékenység egyik legelterjedtebb jogosítványa.
Nem sokkal a Központi Végrehajtó Bizottság 2-számú, 1918. július 3-án hatályba lépett, "A bíróságról" című határozata után a közjegyzői hivatalok működni kezdtek a fiatal állam egész területén. Már 1918. október 20-án a lepelszki körzeti (a mai Belorusz Köztársaság vityebszki megyéje) tanács jogi osztályának részeként működött a közjegyzői alosztály. 1921. szeptemberében a megyei végrehajtó tanács jogi osztálya is létrehozta a közjegyzői "asztalt". Az említett dekrétum lényege nem csak a bíróság, hanem az teljes igazságügy újjászervezését célozta (15).
Később a fehérorosz közjegyzőség történelme egy időre kettéválik. Ennek a korszaknak a tanulmányozása eléggé előrehaladott. A 20-as évek közepétől a háborúig az állami közjegyzőség fejlesztése lendületet kap. Az állás betöltéséhez szükséges két évnyi munkatapasztalat valamilyen igazságügyi szervnél, érvényes vizsga a szaktárca által felállított bizottság előtt. Kizáró tényezők: bíróság elé állított, vagy társadalmi szervekből méltatlan viselkedés miatt kizárt, helyi szovjetekbe nem választható, a szovjet hatalom iránti hűségükben megkérdőjelezett, vagy szovjet ellenes csoportokhoz tartozó egyének. A közjegyző nem dolgozhatott állami, társadalmi vagy magán szervezeteknél, kereskedelmi és ipari vállalatoknál (3).
Sajnos, a nyugati területeinken az 1917-39-es években nem fordítottak kellő figyelmet a közjegyzői történelem tanulmányozására. Ritka kivétel V. M. Angelszki munkássága, ebből merítünk.
1921. március 18-án Rigában aláírják a békeszerződést. Fehéroroszország nyugati terü-
- 78/79 -
letei Lengyelországhoz kerülnek, ott továbbra is érvényes az 1866-os Közjegyzőségi Rendelkezés, egészen 1934. október 1-ig, amikor is a lengyel köztársasági elnök "Jog a közjegyzőségről" című rendelete váltotta fel (2, 102.old.).
A rendelet a közjegyzői szakmát felsőfokú jogi képzettséghez köti. E szerint a közjegyző - köztisztviselő, akinek a hivatása törvény által meghatározott tevékenység, olyan okiratok létrehozása, amelyeknek a felek közjogi státuszt óhajtanak vagy kötelesek tulajdonítani.
Közjegyző csak 30 életévnél nem fiatalabb, megvesztegethetetlen jellemű lengyel állampolgár lehetett, akinek polgári jogait semmi nem korlátozta, jól ismerte a beszélt és az írott lengyel nyelvet, jogi egyetemi végzettséggel rendelkezett, túl volt a közjegyzői gyakornoki időszakon és sikeres közjegyzői vizsgát tett. A közjegyzők nem voltak állami tisztviselők, ezáltal a közjegyzői hivatal autonómiával rendelkezett. Fehéroroszok által lakott területen az utóbbi jogot a közjegyzőség először élvezhette. Az ottani közjegyzők a vilnói közjegyzői kamarához tartoztak, amelynek Vilnóban (ma Vilnius - ford.) volt a központja (2, 102. old.).
1939. novemberében a nyugat-fehérorosz területek átkerültek a BSzSZK (Belorosz Szovjet Szocialista Köztársaság - ford.) fennhatósága alá, ezáltal a belorusz közjegyzőség sorspályája az egységesség felé vette irányát.
A Nagy Honvédő Háború 1941-ben megszakította az egységesítés folyamatát, ami azonban már 1943. végétől folytatódott, a felszabadított területeken sorra nyíltak újra az állami közjegyzői irodák.
Ismét Grodno-t, a szülővárosomat szeretném említeni, a grodnói megye közigazgatási központját. 2008-ban a megye közjegyzői levéltárában bukkantam rá arra az adatra, miszerint elsőként a városi közjegyzői iroda jött létre, korábbi nevén: Grodnói Állami Közjegyzői Iroda, majd: Első Grodnói Állami Közjegyzői Iroda. A Grodnói Állami Közjegyzői Iroda létrejöttének alapjául az 1944. október 502-es számú, az SzSzKÚ (Szovjet Szocialista Köztársaságok Úniója - ford.) Népbiztosok Tanácsa által megalkotott rendelet szolgált. A megyében decemberben megnyitotta ajtaját a scsucsinszki, majd 1945-ben a lidszki közjegyzői iroda. Az utóbbival szinte egy időben kezdte működését a volkovöszki járási iroda is.
Az 1929. decemberi Belorus SzSzK Rendeletének az Állami Közjegyzőségről a helyébe lépett az 1950. júliusi, azonos elnevezésű rendelet. E szerint közjegyző lehetett bárki, aki felső- vagy középfokú jogi végzettséget szerez. Kivételes esetekben közjegyzői állást szerezhettek jogi képzettséggel nem, de három év igazságügyi munkatapasztalattal rendelkező személyek. Feltétel volt még a gyakornoki időszak és a kötelező közjegyzői vizsga (1, 35. old.)
Még 1956-ban, majd 1967-ben is születtek a Belorus SzSzK-ban rendelkezések az állami közjegyzőségről, de ezek gyakorlatilag nem változtattak a hivatásgyakorlás feltételein.
Fontos eseménynek számít az 1974-es április 30-i Törvény a BSzSzK Állami Közjegyzőségéről, amelyet a Legfelsőbb Tanács fogadott el és 2000-ig volt hatályban. Itt rögzítették, hogy Beloruszban csak felsőfokú szakképzettséggel és szovjet állampolgársággal rendelkezők pályázhatnak. Kivételes esetekben közjegyzői állást foglalhattak el olyan személyek, akik legalább három évig jogászként dolgoztak, de nincs felsőfokú szakvégzettségük. Állami közjegyzőnek nem lehetett egyéb munkahelye más intézményeknél, szervezeteknél vagy
- 79/80 -
vállalatoknál. Kivételt képezhetett a tanári és kutatói pálya (10). A korábbi és későbbi rendelkezésektől eltérően, a törvényben nem szerepelt a kötelező gyakornoki előzmény.
Fontos dokumentum a belorusz közjegyzőség történetében a Belorusz Köztársaság Legfelsőbb Tanácsának az 1992. november 26-i, 1986-XII-es számú határozata, amely címe: "A Belorusz Köztársaság közjegyzői magánpraxisáról". A határozat lehetővé tette az országban a privát közjegyzői vállalkozások kísérleti bevezetését.
A kísérlet Minszkben kezdődött, egy év időtartammal, 1993. február 1-től. Majd 1994. február 1-től kiterjesztették az egész köztársaság területére. A kísérleti működés zajlott egészen a "A közjegyzőségről" című törvény hatályba léptéig (11). 2014. január 1-ig az állami hivatalok és a magánpraxisok párhuzamosan működtek, amíg a törvény végrehajtó utasításaihoz nem csatlakozott az igazságügyi minisztérium rendelkezése, amely címe: "Rendelet a közjegyzői magánpraxis engedélyezéséről valamint a tevékenység kísérleti folytatásáról" (a továbbiakban: Rendelet). Ebben megfogalmazásra kerültek a kísérletben résztvevő magán közjegyzők jogai és kötelességei, munkafeltételei, bérezése, biztosítása, adóztatása (az ország történetében először!), szakmai munkájuk felügyelete.
A Rendelet korlátozta a működési engedélyek számát Minszk fővárosban, a megyei székhelyeken és a nagyobb városokban. Magán közjegyzői engedélyt kaphatott a Belorusz Köztársaság azon állampolgára, aki az adott város állandó lakosa, felsőfokú jogi végzettséggel, legalább egy év közjegyzői gyakorlattal rendelkezik. Feltétel továbbá egy akkreditáló interjú az igazságügyi minisztérium mellett működő szakbizottság előtt, amely igazolja a közjegyzői tevékenység ismeretét (12).
1997. októberétől az interjút minősítő vizsga rangjára emelték.
A Rendeletnek megfelelően közjegyzői magánpraxis működési engedélyét nem kaphatta meg az állampolgár, ha:
• Törvényesen munkaképtelennek, vagy korlátozottan munkaképesnek nyilvánították
• Szándékosan elkövetett bűncselekményért ítélték el
• Kompromittáló körülmények miatt bocsátották el rendészeti vagy más állami szervek kötelékéből
További kikötés, hogy aki megpályázza a közjegyzői magánpraxis engedélyezését, a pályázat benyújtásától az engedély birtokba vételéig nem dolgozhat állami hivatalban (12).
A közjegyzőségi intézményünk további átalakítása már ebben a században történt. 2000 február 2-án látott világot a Belorusz Köztársaság 38-as számú Elnöki Rendelete, az alábbi címmel: "A közjegyzőségről és a közjegyzői tevékenység jóváhagyásáról" (a továbbiakban: 38-as Rendelet). A rendelkezés meghatározta, hogy a Belorusz Köztársaság közjegyzője kötelezően rendelkezzen (ez máig is minden az országban működő kollégára vonatkozik) felsőfokú jogi végzettséggel, közjegyzői tevékenységre felhatalmazó igazolvánnyal, valamint feleljen meg minden egyéb törvényi kötelezettségnek (17).
Ahhoz, hogy valaki közjegyzői praxist indítson a szakmai tevékenység három éves szüneteltetését követően és más a törvény által meghatározott esetekben, további feltételeknek kell megfelelni, íme:
- 80/81 -
• Egy éves (rövidebb szakmai szüneteltetés esetén - hat hónapos) közjegyzői gyakornoki időtartam letöltése
• Minősítő vizsga letétele az igazságügyi minisztérium mellett működő szakbizottság előtt
A kezdő közjegyzők ünnepélyes esküt tesznek, aláírásukkal erősítik meg annak szövegét, amit a személyes okirataik között őriznek (17).
A teljes közjegyzői közösség türelmetlenül várta a 2004. július 18-i, "A közjegyzőségről és a közjegyzői tevékenységről" című törvény életbe lépését, ami 2005. februárjában meg is történt. Az elmúlt évtized alatt ez is jelentősen módosult, amit a 2016. január 5-i, a közjegyzőség újraszervezését szabályozó törvény rögzít. Az újraszervezést "A Belorusz Köztársaság közjegyzőségének szervezéséről" című, 2013. november 27-én megjelent körtársasági elnöki rendelet indította (a továbbiakban: 523-as Rendelet).
A belorusz közjegyzői közösség szempontjából fontos megemlíteni, hogy 2005. február 5-én újabb dokumentum lépett hatályba - A közjegyző szakmai etikai szabályzata, amelyet az igazságügyi minisztérium 37-es számú rendeletében, 2004. november 16-án hagyott jóvá. A szabályzat azokat a normákat foglalja össze, amelyek a szakmai tevékenység során betartandók, így az ügyfelekkel, kollégákkal, állami szervekkel és más szervezetekkel történő kapcsolatok folyamatában (13). "A tisztesség kódexeként" ismert dokumentum betartása ma is kötelező a belorusz közjegyzők körében.
Állítólag a történelem ciklikusan alakul, így hát ismét reformálás szakaszában vagyunk. Az 523-as Rendeletnek megfelelően 2014. január 1-től a Belorusz Köztársaságban a közjegyzői tevékenység önigazgatással valamint önfinanszírozással történik. Tanuljuk a tényleges függetlenséget, ugyanakkor a szakmai összefogást. Érezzük a felelősség terhét, amikor közjegyzőként cselekszünk a Belorusz Köztársaság nevében.
Bizonyossággal elmondható: a belorusz közjegyzők ezzel a felelősséggel mindig tisztában voltak. A múltunkba is visszatekintve láthatjuk, hogy Beloruszban, ugyanúgy, mint más országokban, már több nemzedék óta szükség van a közjegyzők megbízható kompetenciájára, az olyan konzervativizmusra, amely ötvöződik a kortárs követelmények megfelelési igényével.
Szakirodalom (belorusz vagy orosz nyelven)
- 81/82 -
■
JEGYZETEK
[1] Ez Franciaországban az országos közjegyzői kamara hivatalos elnevezése.
[2] Magyarul: blokklánc, azonban a fogalom angol nyelvű megnevezésének elterjedtsége miatt ezen írásban a "blockchain" elnevezést használom.
[3] A startupok innovatív termékekre, illetve szolgáltatásokra koncentráló, magas szintű és kreatív gondolkodásra építő vállalkozások, melyek általában alacsony tőkebefektetéssel nemzetközi piacokat vesznek célba.
[4] Állásfoglalási indítvány - Megosztott könyvelési technológiák és a blokkláncok: bizalomépítés a közvetítők kiiktatásával [2017/2772(RSP)] B8-0397/2018
[5] A big data (magyarra fordítva: "nagy adat") egy technológiai környezet, mely tartalmaz adatokat, a tárolásukhoz szükséges szoftvereket, hardvereket és hálózati eszközöket. Ez a környezet hatalmas, állandóan és gyorsan változó adatmennyiség - korábban nem tapasztalt szintű - feldolgozását teszi lehetővé.
[6] Az informatikai protokollok szabványosított, hálózati kommunikációt leíró szabályok rendszerei, melyeket hálózatokban egymással kommunikáló számítógépek és programok használnak.
[7] Amerikai tudományos intézetek között kialakított számítógép-hálózat. Az első szélesebb körben kiépített nagy kiterjedésű csomag-kapcsolt hálózat.
[8] Script: rövid program.
[9] Hypertext vagy hyperszöveg: speciális adatbázis, egymással tetszőlegesen összekapcsolható részekkel. Ezekből hyperkapcsolatok jönnek létre, melyeken gyorsan kutathatók fel az összefüggő információk.
[10] Html: HyperText Markup Language, azaz Hiperszöveges Jelölőnyelv. Kódrendszer, melyet a weboldalak elkészítéséhez használnak.
[11] URL: Uniform Resource Locator, vagyis Egységes Erőforrás-hely; azaz webcím.
[12] Http: HyperText Transfer Protocol, vagyis Hyperszöveg Átviteli Protokoll.
[13] A szemantikus web az információk összekapcsolásának következő fokozata. Segítségével egy forrás bármilyen más forrásban tárolt információt elérhet, a hivatkozott információk pedig könnyebben értelmezhetők a számítógépek által.
[21] GDPR 6. cikk (1) bek. a) pont
[22] GDPR 21. cikk
[25] GDPR 20. cikk
[26] GDPR 8. cikk
[33] GDPR 37. cikk (2)-(3) bek.
[36] Az első kriptovaluta, mely a blockchainre épül, és melynek köszönhetően maga a blockchain is megszületett.
[37] Pl.: ether, litecoin, dash, de napjainkra több, mint kétezerre tehető a kriptovaluták száma.
[38] A blockchain a fizetésen kívül más szolgáltatásokat is nyújthat. Például működhetnek rajta ún. decentralizált applikációk vagy smart szerződések. Ezek egységeit gyakran kriptotokenként említik.
[39] Megjegyzendő azonban, hogy a magyar nyelvben is az ICO elnevezés az elfogadott.
[40] Tokenizálás: tárgyak, értékek, információk, adatok token formában történő megjelenítése a blockchainben.
[41] A belga közjegyzők országos kamarájának megnevezése.
[42] GDPR 17. cikk
Lábjegyzetek:
[1] A szerző közjegyzőhelyettes, Hajdúszoboszló.