"Lelkünk egyensúlyáért naponta meg kell küzdenünk"
(Füst Milán)
A Központi Statisztikai Hivatal adatai szerint 1980-ban 80 331, 1990-ben 66 405, 2000-ben 48 000, míg 2001-ben már csak 43 500 volt a házasságkötések száma Magyarországon. Ugyanakkor 2001-ben a 43 500 házasságkötés mellett 24 000 házasságot bontottak fel a bíróságok. Míg egyik oldalról felmerül a kérdés, milyen tényezők okozzák a házasságkötések számának csökkenését, illetve beszélhetünk-e a házasság intézményének válságáról, addig másik oldalról felvetődik, hogy milyen társadalmi jelenségek, változások következménye a bontások számának növekedése, valamint mit lehet és kell tenni a családjogi jogviták gyors, hatékony és fájdalommentes rendezéséért.
Jelen tanulmány keretei között arra a kérdésre keresem a választ, hogy a családjogi viták rendezésénél - elsősorban a házasság felbontása során -, mit tehet a jogalkotó annak érdekében, hogy a jogalkalmazó és az érintett házastársak a - speciálisnak tekinthető - családi (jog)vitákban úgy járjanak el, ahogy az - a család szempontjából az adott helyzetben - általában elvárható.
Azért szentelek több figyelmet a bontásra vonatkozó szabályok vizsgálatára, mert a járulékos kérdések rendezésének igénye az esetek többségében a szülők házasságának felbontásakor jelentkezik, ilyetén módon a bontásra vonatkozó szabályok nagymértékben befolyásolhatják a járulékos kérdések (akár későbbi) rendezését.
Napjaink társadalmában a hagyományos többgenerációs nagycsalád lényeges változásokon ment keresztül. Korunkban általánossá vált az ún. "nukleáris család", emellett azonban - jelentős számú válás, és az új párkapcsolatok következményeként - más családformák is megjelentek.1 A modern nukleáris családok (Kernfamilien) mellett kell említést tenni az új családi együttélési formákról: házasságkötés nélkül együtt élő párok gyermekekkel (unverheiratete Paare mit Kindern), bontás utáni családok (NachscheidungsFamilien), egyszülős családok (Alleinerziehende), újjáalakult családok (Zweitfamilien), örökbefogadással alakult családok (Adoptivfamilien), nevelőcsaládok (Pfelegefamilien), mesterséges megtermékenyítés útján alakult családok (Inseminationsfamilien).2
Az Emberi Jogok Európai Bírósága több ítéletében foglalkozott azzal a kérdéssel, hogy mit ért a "családi élet" kifejezés alatt, amelynek tiszteletben tartását az Emberi Jogok Európai Egyezmény 8. cikk 1. pontja alapvető emberi jogként biztosítja. A Bíróság szerint a családi kapcsolatok nem értelmezhetők oly módon megszorítóan, hogy az csak az adott állam által hivatalosan elismert családi kapcsolatokra vonatkozna. A családi kapcsolatok nem feltétlenül korlátozódnak a hivatalosan elismert "törvényes" családokra, azt ugyanakkor kezdettől megkövetelik a strasbourgi szervek, hogy a családi kapcsolat ténylegesen létező legyen, tehát nem érik be a csak formailag fennálló, üres jogi keretekkel. Ilyen módon akár még egy szülő-gyermek kapcsolat sem minősül automatikusan családi életnek, amennyiben ez a valóságban pusztán jogi kötelék. Ugyanakkor például családi kapcsolatnak minősülhet a nagyszülő és unokája tényleges együttélése (vö. No. 8924/80, Dec. 10. 3. 81, D.R. 24, p. 183) sőt az Emberi Jogok Európai Bizottságának álláspontja szerint ehhez még együttélésre sincsen feltétlenül szükség (vö. No. 12402/86, Dec. 9. 3. 88, D.R. 55, p. 224).3
A Családjogi törvény a család fogalmát nem határozza meg. A család védelmének elve azonban - értelemszerűen - a teljes és a csonka családokra is kiterjed, és nem csupán a vérségi, vagy az annak mintájára létrejövő örökbefogadási kapcsolatban, hanem pl. a mostohaszülő-mostohagyermek és a nevelő szülő-nevelt gyermek kapcsolatban is érvényesül.4
Végül meg kell említeni, hogy az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozat 16. cikkének 3. pontja, a családot a társadalom természetes és alapvető alkotó elemeként említi, amelynek joga van a társadalom, valamint az állam védelméhez. A Polgári és Politikai Jogok Nemzetközi Egyezségokmány 23. cikkét, valamint az Alkotmány 15. § -át, ami rögzíti, hogy a Magyar Köztársaság védi a házasság és a család intézményét.
Hernádi Miklós "Családjogok az angolszász országokban" c. tanulmányában úgy fogalmaz, hogy a családjog értelme mindenkor és mindenütt az állam beavatkozása a család életébe, például a gyermek(ek) komoly sérelme esetén. A családjogi törvény 1. § (1) bekezdése ezt látszik alátámasztani azzal, hogy a törvény céljai között említi a család védelmének alapelvét. Megállapítható tehát, hogy az állam beavatkozása a család életébe a család védelmének az érdekében történik.
Látszólagos ellentmondás bontakozik ki akkor, ha a családjogi törvény "értelmét" szembe állítjuk a családi élet tiszteletben tartásához való joggal, amit az Emberi Jogok Európai Egyezmény 8. cikkének 1. pontja rögzít.
A család védelmének elve nem jelenti az államnak a családi életbe való indokolatlan beavatkozását. Szükséges esetben viszont az államnak hatékony és gyors intézkedést kell tennie. Az Emberi jogok Európai Bírósága egy döntésében kifejtette, az állam elsődleges kötelessége, hogy tartózkodjék a magán és családi életbe való beavatkozástól. [Olsson v. Svédország, 1992. (BH 1993/10.)]. Ahhoz, hogy az állam beavatkozása a család életébe a családi élet tiszteletben tartása mellett valósuljon meg, az állami beavatkozásnak indokoltnak kell lennie, azaz abba a hatóság csak a törvényben meghatározott esetekben, akkor avatkozhat be, amikor az egy demokratikus társadalomban a nemzetbiztonság, a közbiztonság, vagy az ország gazdasági jóléte érdekében, zavargás vagy bűncselekmény megelőzése, a köz-egészség vagy erkölcsök védelme, mások jogainak és szabadságjogainak védelme érdekében szükséges (EJEE 8. cikk 2. pont)
A következőkben tekintsük át, mely esetekben és mikor preferálja a családjogi törvény, hogy elsődlegesen a szülők döntsenek az őket - és a családot - érintő jogkérdések tekintetében:
- A gyermek elhelyezéséről a szülők döntenek [Csjt. 72/A. § (1) bek.],
- A gyermektartásdíjról a szülők megegyezésének hiányában a bíróság dönt (Csjt. 69/B. §),
- A házasulók a házasságkötés előtt, valamint a házastársak a házasság felbontása esetére rendezhetik a közös lakás további használatát, így megállapodhatnak abban is, hogy az egyik házastárs a lakást elhelyezési és térítési igény nélkül elhagyhatja. A megállapodást közokiratba vagy jogi képviselő által ellenjegyzett magánokiratba kell foglalni [Csjt. 31/A. § (1) bek.],
- A kapcsolattartásról - szülők megegyezésének a hiányában, illetőleg a szülők és a gyám közötti vita esetében - gyámhatóság dönt. Ha házassági vagy gyermekelhelyezési per van folyamatban, a szülők megegyezésének a hiányában a kapcsolattartásról a bíróság dönt. [Csjt. 92. § (4) bek.]
- A házasulók a házasságkötés előtt, valamint a házastársak egymás közötti vagyoni viszonyaikat - házassági életközösség tartamára - szerződéssel rendezhetik. A szerződésben e törvény rendelkezéseitől eltérően határozhatják meg, hogy mely vagyon kerül közös - illetőleg külön vagyonba. [Csjt. 27. § (2) bek.]
A fentiekből az a következtetés vonható le, hogy a jogalkotó szándéka a családjogban arra irányul, hogy kellő cselekvési és döntési szabadságot, adjon a felek részére a család életét meghatározó kérdések tekintetében, meghagyva ezzel a felek "önrendelkezési jogát" a saját (családi) életüket érintő ügyek tekintetében.
Vannak azonban a családjogi jogviszonyok speciális voltából fakadó olyan rendelkezések is, amelyek más fontos szempontokat is érvényre juttatnak:
- A felek döntési illetve szerződési szabadsága mellett nem szabad megfeledkezni a kiskorú gyermek érdekéről, melyre a Csjt. alkalmazása során mindenkor figyelemmel kell eljárni. [Csjt. 1. § (1) bek.] Így figyelemmel kell lenni arra pl. a gyermekelhelyezésnél, gyermektartásnál vagy a kapcsolattartásnál.
- A házastársak közötti vagyoni viszonyokra (házassági vagyonjogi szerződés, házastársi közös vagyon megosztására vonatkozó egyezség, a közös lakás használatában történő megállapodás stb.) - pedig - a Polgári Törvénykönyv rendelkezéseit is megfelelően alkalmazni kell. A bíróságnak gondoskodnia kell arról, hogy vagyoni igények rendezésénél egyik házastárs se jusson méltánytalan vagyoni előnyhöz.
- A felek tartós jogviszonyát rendező egyezség megváltoztatását az egyezség jóváhagyásától számított két éven belül a bíróságtól - az egyéb törvényes feltételek megléte esetén is - csak akkor lehet kérni, ha az a felek kiskorú gyermekének érdekét szolgálja, illetve, ha a körülmények változása folytán a megállapodás valamelyik fél érdekét súlyosan sérti. A 18. § (3) bekezdésében foglalt rendelkezés, bár szerkezetileg a bontópernél került elhelyezésre, nemcsak a bontóperben, hanem az egyéb (gyermekelhelyezésre, gyermektartásra) vonatkozó perekben megkötött és tartós jogviszonyt rendező egyezségekre is vonatkozik. Tartós családjogi jogviszony a gyermekelhelyezés, a gyermektartás, a kapcsolattartás és a lakáshasználat.5
Külön tárgyalom a törvény házasság felbontására vonatkozó szabályait, hiszen a bontás kérdésében -függetlenül a felek megegyezésére - a bíróság dönt.
2.1. Szemben a vétkességi elvvel, bontási rendszerünk objektív, a feldúltságon alapul. Ennek megfelelően nincs taxatív felsorolás a bontó okokról, hanem a bíróság mérlegeli, hogy mely tények és magatartások alapján tekint egy köteléket teljesen és helyrehozhatatlanul megromlottnak. A Csjt. alapvetően különbséget tesz "megegyezéses" és "tényállásos" bontás között.
A Csjt. 18. § (2) bekezdése szabályozza az úgynevezett "megegyezéses" bontást. A felek bontásra irányuló akarati egyetértésének bizonyíték rangja van a perben, amely ha nem meggyőző a bíróság számára, akkor a bíróságnak a házasság megromlásának teljes folyamatát fel kell tárnia, és csak ezt követően dönthet a keresetnek helyt adásról, (bontásról) vagy annak elutasításáról. Ha viszont a bíróság megítélése szerint a felek egyetértése - a vonatkozásban, hogy a kapcsolatuk, a házasság teljesen és helyrehozhatatlanul megromlott - teljes, akkor a bíróság részéről a házasság megromlási folyamat részletezése, teljes feltárása nem szükséges, és ez igen kedvező lehet a felek számára, mivel a megromlás okait sem részletesen előadni, sem bizonyítani nem kell.
A megegyezés a Csjt.-be csupán 1974-ben került be, korában a 3. sz. Irányelvben történt ennek megfogalmazása. Az 1986. évi IV. tv. is megtartotta az akarati egyetértésen alapuló bontást, de ahhoz a korábbinál szigorúbb feltételeket szabott abban a vonatkozásban, hogy milyen kérdésekben kell megegyezni a bontáson túl a feleknek. Feltétel tehát a "megegyezéses" bontás alkalmazásánál a felek befolyásmentes és végleges egyező akaratnyilvánítása illetve vagylagosan:
- a járulékos kérdésekben (közös kiskorú gyermek elhelyezése és tartása, szülő és gyermek közötti kapcsolattartás, házastársi tartás, házastársi lakáshasználat, közös vagyon megosztása (kivéve az ingatlanon fennálló közös tulajdon megszüntetése) való megegyezés, (majd annak bíróság általi jóváhagyása),
- avagy legalább három éves különélés külön lakásban, és annak igazolása, hogy a közös gyermek elhelyezésének, tartásának kérdését a gyermek érdekének megfelelően rendezték a szülők.
A bíróság ezt követően - tekintettel arra, hogy a fenti tények kellően bizonyítják a felek kapcsolatának teljes és helyrehozhatatlan megromlását - felbontja a házasságot. Mellékesen jegyzem meg, hogy a német Polgári Törvénykönyv (BGB 1566. §) szabályozása szerint a felek egyező akarat nyilatkozata akkor tekinthető magalapozottnak, ha a házastársak legalább egy éve külön élnek.
A feleknek a törvényben maghatározott kérdésekben egyezséget kell kötni, ennek hiányában - és minden egyéb esetben - közös megegyezéses bontásra, azaz a házasság megromlásához vezető folyamat megállapításának mellőzésére nincs lehetőség.
2.2. Nézzük a "tényállásos" bontás néhány jellemzőjét (azt az esetet tekintve, hogy közös kiskorú gyermek van a családban):
- a bíróság a házasélet megromlásához vezető teljes folyamatot vizsgálja, és ehhez bizonyítást hivatalból is lefolytathat [Pp. 286. § (1) bek.],
- a megromlás j elei mellett a lehetőségekhez képest tisztázni kell a mögöttes, elsődleges tényezőket és valamennyi körülményt, magatartást a maguk összességében feltárni. Ha azonban a súlyos, kötelességsértő magatartást a másik házastárs nem képes tolerálni, akkor abból rendszerint alaposan következtetni lehet a házasság feldúltságára.
- a házasság felbontásánál a közös kiskorú gyermek érdekét figyelembe kell venni. [Csjt. 18. § (1) bek.],
- a bíróságnak a közös kiskorú gyermek elhelyezése és tartása felöl szükség esetében - erre irányuló kereseti kérelem hiányában is - határoznia kell. [Pp. 290. § (1) bek.].
A peres eljárás keretében azonban a folyamat teljes feltárása nem lehetséges. Ennek oka nem csak az időhiány, hanem az eljárás kontradiktórius jellege. A peres eljárás következménye, hogy a feleknek bizonyítaniuk kell tényállításaikat. A felek tehát olyan tényekre tudnak hivatkozni, amit bizonyítani is tudnak. Bizonyítani pedig csak azt lehet, amit mások is észleltek, tehát tanúvallomást tudnak tenni.
A gyermek érdeke, ahogy ez már rögzítésre is került, nem feltétlenül az, hogy ne kerüljön felbontásra a házasság, mert a feszült légkörben élés a gyermek számára igen hátrányos lehet, ha figyelmét megosztja, a feladatairól (tanulás stb.) eltereli. Az azonban kétségtelen, hogy a gyermek érdeke, de a szülők érdeke is az, hogy a házasság felbontása ellenére is olyan kapcsolatban maradjanak, amely indulatoktól, gyűlölettől mentes.
A normális intim házastársi együttélés nemcsak információs bizalmasságot feltételez, hanem jelentős cselekvési szabadságtöbbletet is, amely a társ részéről rendre a megfelelő toleranciával egészül ki. Mármost a házasság intézményének megroppanása a mostani megvilágításban abból is fakad, hogy információs és cselekvési autonómiája a különféle ideológiai és állami beavatkozások miatt átminősül, áthangolódik, és jószerivel - legalábbis a megszokott módon - lehetetlenné válik.6
2.3. A Csjt. 72/A. §-ának (1) bekezdése szerint a szülők megegyezésének hiányában a bíróság a gyermeket annál a szülőnél helyezi el, akinél a kedvezőbb testi, értelmi és erkölcsi fejlődése biztosított. A törvényszöveg szűkszavúsága mellett tekintsük röviden át az elhelyezés során irányadó általános szempontokat, melyet a Legfelsőbb Bíróság 24. sz. Irányelvével módosított 17. sz. Irányelve fogalmaz meg:
- a gyermek érdeke,
- a szülők egyénisége, életmódja, erkölcsi tulajdonsága,
- a felek anyagi és lakáshelyzete,
- az ítélőképessége birtokában lévő gyermek véleménye.
Abból, hogy a bíróságok előtt folyamatban lévő, a házassági bontóperrel együtt indult gyermekelhelyezési perek, a bontópertől függetlenül folyó elhelyezési, illetve elhelyezés megváltozatása iránti perek között számos olyan van, melyben a szülők vitája a végsőkig elmérgesedett, kritikátlanná vált és ezáltal a rendezés csak olyan kompromisszumos megoldással lehetséges, mely a további viták csíráját is magában hordozza, nem vonható le az az általános következtetés, hogy a válás során, illetve a gyermek elhelyezésével kapcsolatban külön indult perekben a szülők magatartására a megegyezésre való képtelenség a jellemző.7 Ugyanakkor - ismereteim szerint - nincs adat arról, hogy a bontóperben a teljes körű bizonyítás lefolytatása mellett milyen arányú a felek egyezségkötési hajlandósága a járulékos kérdésekben.
2.4 A Gyermek Jogairól szóló New York-i Egyezmény 3. cikk 1. pontja úgy rendelkezik, hogy a szociális védelem köz- és magánintézményei, a bíróságok, a közigazgatási hatóságok és a törvényhozó szervek minden, a gyermeket érintő döntésükben elsősorban a gyermek mindenek felett álló érdekét veszik figyelembe. Az Egyezménynek megfelelően a Csjt. 1. § (2) bekezdése - az 1995. évi XXXI. törvénymódosítást követően - kimondja, hogy a törvény alkalmazása során mindenkor a kiskorú gyermek érdekére figyelemmel, jogait biztosítva kell eljárni.
Alapvető jellemzője házasság felbontási rendszerünknek a gyermek érdekének szem előtt tartása. A gyermek érdekének figyelembevétele természetesen nem jelentheti azt, hogy emiatt ne kerülhetne sor a bontásra. Ugyanis a gyermek érdeke a harmonikus családban nevelkedés, ami ha nem áll fenn, akkor arra kell törekedni, hogy a lehető legkisebb megrázkódtatást jelentse a gyermek számára a szülők válása. Az a cél tehát, hogy a gyermek sorsát a számára legmegfelelőbb módon, elsősorban a szülők rendezzék, és csak ennek hiányában kerüljön sor a bíróság döntésére.
2.5. Álláspontom szerint a jelenleg hatályos jogszabályokból adódóan a "tényállásos" bontással kapcsolatban az alábbi kérdések vetődnek fel:
- Valóban csak szükséges esetekben folytat le a bíróság teljes körű bizonyítást a bontás során?
- Meg tudnak a szülők egyezni a "tényállásos" perek során (után) a járulékos kérdésekben?
- Mindent megtesz-e az állam (a jogalkotó) annak érdekében, hogy a "megegyezésre képes" szülők - peren kívül illetve a perben -, eleget tehessenek annak a célnak, hogy a gyermek sorsát a számára legmegfelelőbb módon, elsősorban ők maguk rendezzék, és csak ennek hiányában kerüljön sor a bíróság döntésére?
Teljes körű bizonyítást folytat le a bíróság elsősorban akkor, ha a házassági bontóperben csak a pert kezdeményező fél (felperes) kéri a bontást, a másik fél nyilatkozata szerint ellenzi vagy nem ellenzi azt. De "tényállásos" bontásra kerül sor akkor is, amikor mindkét fél kéri a házasság felbontását (kereset és viszontkereset), befolyásmentes és végleges a felek egyező akaratnyilvánítása, perbeli egyezséget kötöttek a járulékos kérdések közül a gyermekelhelyezésben, gyermektartásban, szülő-gyermek kapcsolattartásban, vagyonmegosztásban, de például a lakáshasználatban vagy házastársi tartásban nem.
Tehát "tényállásos" bontásra kerül sor akkor is, ha a felek egyező akaratnyilvánítása mellett a járulékos kérdések közül akár csak egy kérdésben nem tudnak perbeli egyezséget kötni, pedig a felek egyező nyilatkozata a bontási szándékuk tekintetében utal a kapcsolat teljes és helyrehozhatatlan megromlására.
Ilyen esetben a teljes körű bizonyítással a törvény mintegy szankcionálja azokat a feleket, akik nem tudtak minden kérdésben, peren kívüli vagy perbeli egyezségre jutni. Továbbá felmerül az is:
1. Kellő gondot tudnak fordítani a túlterhelt bíróságok arra, hogy a tárgyalás vezetése során a felek közötti ellentétek ne mélyüljenek tovább? (Legfelsőbb Bíróság 17. sz. Irányelv)
2. Milyen hatása van a kontradiktórius eljárásnak a szülők kapcsolatára, a család életére?
3. Beszélhetünk-e még "családi életről" akkor, ha egy több éve tartó perben a rokonok, a hozzátartozók, a barátok, a szomszédok vagy épp a kollégák is részt vettek?
4. Milyen hatással van a gyermekre a szülők több éves pereskedése és a bizonytalanság érzése?
5. Végrehajthatóak a gyakran több évig elhúzódó eljárásokban hozott ítéletek?
6. Elegendő-e az eljárásban fennálló idő arra, hogy a felek között tartós egyezség köttessen?
Választ keresve a feltett kérdésekre elsődlegesen azt emelném ki, hogy - véleményem szerint - nem elegendő a jogalkotónak kizárólag abban gondolkodni, hogyan és milyen módszerekkel lehet a szülők peres eljárásban - tovább - romlott viszonyát, az eljárást követően helyreállítani, hanem elsősorban arra kell törekednie, hogyan lehet elkerülni, hogy viszonyuk a bontás során romoljon meg "teljesen és helyrehozhatatlanul". Ennek megoldására két jogintézményt említenék: a különélést és a mediációt.
A különélés bevezetését több szempontból is időszerűnek találom. Bevezetése megfontolandó lenne egyrészt azokban az esetekben, amelyekben a bontást csak az egyik fél kéri és nincs a felek között egyetértés még a bontás tekintetében sem, de célszerűnek tartanám alkalmazását akkor is, amikor a felek egyező akaratnyilvánítás mellett nem tudnak a járulékos kérdések mindegyikében egyezséget kötni. Természetesen fel kell tenni azt a kérdést is, hogy valójában a felek - gyakran átmeneti jellegű és rövid életű - egyezsége kétséget kizáróan utal-e a házasság teljes és helyrehozhatatlan megromlására, vagy épp a különélés az, ami ezt kellően bizonyítaná.
A felek érzelmi állapota sokszor önmagában a bírósági tárgyalás miatt is zaklatott, a higgadt és átgondolt döntésre képtelenek. Az ilyen és hasonló esetekben a különélés elrendelése lehetőséget adna a feleknek, hogy döntésüket újra gondolják, és bontási szándékuk fenntartása során eredményesen egyezséget kössenek. Nem utolsó sorban csökkenne a meggondolatlanul beadott kereseteket követő bontások száma, csökkenne a peres eljárások időtartama és mérséklődne a felek viszonyának romlása az eljárás során, ami egyben a gyermek érdekét és szolgálná. A különélés jogintézményének részletes tárgyalása valamint a nyugat-európai országok szabályozásának és gyakorlatának vizsgálata külön tanulmány tárgya lehet.
Részletesebben kívánok említést tenni a mediáció módszerének hazai megjelenéséről, mégpedig azért, mert ma már elvileg lehetősége van a bíróságoknak arra, hogy a felek perbeli egyezségének hiányában, közvetítői eljárás igénybevételéről tájékoztassák a feleket, újabb esélyt adva ezzel a vita egyezségben történő rendezésére.
2.1. A Pp. 148. § (1) bekezdése szerint a bíróság a per bármely szakaszában megkísérelheti, hogy a felek a jogvitát vagy a vitás kérdések egy részét egyezséggel rendezzék.
A házassági bontóperben a Pp. 285. § (3) bekezdése szerint a bíróság a per bármely szakaszában megkísérelheti a felek békítését.
Az ügyvédekről szóló 1998. évi XI. törvény 1. §-a úgy fogalmaz, hogy az ügyvéd hivatásának gyakorlásával - törvényes eszközökkel és módon - elősegíti megbízója jogainak érvényesítését és kötelezettségeinek teljesítését. Közreműködik abban, hogy az ellenérdekű felek jogvitájukat megegyezéssel intézzék el.
A statisztikai adatokból megállapíthatjuk, hogy a családjogi perekben hatékony a per előtti és alatti békéltetés, az egyezségre való ösztönzés. A házassági bontóperek 70%-a fejeződik be egyező akaratnyilvánítással. (Természetesen a bontóperek fennmaradó 30%-a, következtetve a bontóperek nagy számából továbbra is rendkívül sok ügyet jelent és sok családot érint.) Ezekben az ügyekben a felek a járulékos kérdésekben egyezséget kötnek, ez a tény utal arra, hogy az ügyvédek is törekednek arra, hogy a családjogi viták gyorsan - mindkét fél és a gyermek érdekére is figyelemmel - megegyezéssel fejeződjenek be.
Az egyezségkötésnél a feleket azonban gyakran a közös életszakasz mielőbbi lezárása motiválja. Az elvált házastársakat azonban a közös gyermek továbbra is összeköti, ezen folyamatos kapcsolat során a régi sérelmek előkerülnek és megindul a hatósági eljárások végtelen folyamata.8
2.2. A bíróság a múlt vizsgálódásából dönt a házasság felbontásáról, és bár nem vétkességi rendszeren alapul a bontás, ítéletében a bizonyítékokat összegezve kimondja, hogy kinek a magatartása (italozás, tettlegesség, hűségsértés stb.) eredményezte a házasság megromlását.
A család konfliktusainak elrendezése - különösen a család felbomlása esetén - olyan egyedi beavatkozást követel, amit a jogi szisztéma a legnagyobb egyéniesítés mellett sem tud biztosítani. A jogi és klinikai megközelítés előnyeit minimális hátrányok mellett egyesíti a válási közvetítés módszere azon az áron, hogy leszűkíti a problémát, és rendszerén kívül hagyja a válási döntés kérdéseit.9
A mediáció azokban az országokban terjedt el, ahol az állampolgárokat elég érettnek tartják, hogy döntsenek saját ügyeikben. Ehhez kapnak segítséget, miközben a döntés jogát és felelőségét nem veszik el tőlük.10
2.3. Ha a szerteágazó több ezer éves gyökerek mentén csak a XX. század második feléig tekintünk vissza, akkor elsősorban az Egyesült Államokban végbement változásokat kell megemlíteni. Az 1960-as évek végétől kezdve az amerikai társadalomban virágkorát élte a vitarendezés alternatív formái iránti érdeklődés. Ezt az időszakot a küzdelem és elégedetlenség jellemezte sok területen. Gyors ütemben növekedtek a bíróságokra beadott polgári és büntető keresetek. A benyújtott békéltető kérelmek száma az égbe szökött. Az állampolgárok egyre inkább kiábrándultak és elégedetlenebbek lettek a formalitásokkal, költségekkel, a bírósági eljárások lassúságával. Válaszként a pereskedés robbanásszerű megnövekedésére, az igazságszolgáltatás formális rendszerével való általános elégedetlenségre, valamint a panaszok és követelések bírói úton való érvényesítésére irányuló amerikai hajlamra, számos szervezet kiterjesztette hatáskörét közvetítési szolgáltatások nyújtására, valamint új szervezetek is alakultak. A XX. század végén már csaknem minden tagállamban jogszabályban rendelkeztek a közvetítés igénybevételének lehetőségéről.11
Nyugat-Európában a kilencvenes évek polgári eljárásjogi reformjai egyre határozottabban ösztönzik a feleket a bíróságon kívüli közvetítők igénybevételére. Franciaországban, ahol 1995-ben megváltoztatták a korábbi szabályozást, két új intézményt vezettek be, a conciliation judiciaire-t és a mediation judiciaire-t. Békéltetésre (conciliation) a pert megelőzően, közvetítésre (mediation) az eljárás bármely szakaszában és az ideiglenes intézkedés kibocsátása során is sor kerülhet. Az 1998. évi angol Civil Procedure Rules a bíróságoknak a pervezetéssel kapcsolatos alapvető kötelezettségei között mondja ki azt, hogy a feleket az alternatív vitakezelési módok (alternative dispute resolution, /ADS/) igénybevételére ösztönözze, ha a bíróság úgy ítéli meg, hogy ez megfelelő és hasznos módja a vita eldöntésének.
2000. január 1-jén lépett hatályba az osztrák polgári perrendtartásnak az első mediációra utaló szabálya. A házassági bontóperben a bíróság - a békítési kísérlet sikertelensége esetén - köteles a felek figyelmét felhívni a bíróságon kívüli tanácsadás illetve közvetítés (mediáció) lehetőségére.12
Ez a tendencia ma már nem csak Nyugat-Európában, de Magyarországon is nyomon követhető. Hazánkban a munkajog területén 1996 óta eredményesen működik a Munkaügyi Közvetítői és Döntőbírói Szolgálat (1992. évi XXII. tv.), a fogyasztóvédelem körében a kereskedelmi és iparkamarák mellett működő Fogyasztóvédelmi Békéltető Testületek (1997. évi CLV. tv.), de külön törvény rendelkezik az Egészségügyi Közvetítői Tanács (2000. évi CXVI. tv.) működéséről is.
Idén márciusban lépett hatályba a közvetítői tevékenységről szóló 2002. évi LV. törvény, melynek célja, hogy elősegítse azon polgári jogviták rendezését, amelyekben a felek rendelkezési jogát törvény nem korlátozza. Jelenleg a családi és családjogi viták (a bontás és járulékos kérdések) gyors, eredményes és fájdalommentes rendezéséhez e törvény nyújthat jogi hátteret.
A gyermekvédelmi törvény a gyermek és hozzátartozói közötti kapcsolattartás szabályozása vagy annak végrehajtása iránti eljárásban felmerülő konfliktus megoldására a gyámhivatalok lehetőségeként említi a közvetítői eljárás igénybevételét. Ennek értelmében a Gyer. 30/A.-30/D. §-al, és ezt megelőzően "A gyermekvédelmi közvetítői eljárás" alcímmel egészült ki. A módosítás arra az esetre, ha a szülők, illetve a 28. § (1) bekezdése szerint jogosultak a kapcsolattartás módjában vagy idejében nem tudnak egyezségre jutni, a gyámhivatal felhívja a feleket a gyermekvédelmi közvetítői (mediációs) eljárás igénybevételének a lehetőségére.
Várhatóan a közeljövőben a válási közvetítés kidolgozásra és beillesztésre kerül a Csjt. házasság felbontására vonatkozó szabályai közé.
2.4. A közvetítés fogalmát sokan sokféleképpen határozzák meg. A közvetítés jellemzői attól függnek, hogy mi a közvetítés tárgya, kik a vitában álló felek, ki végzi a közvetítést, és milyen helyzetben kerül felajánlásra a közvetítés. A közvetítés az erőszak, az önsegítés, vagy a pereskedés alternatívája, amely különbözik a tanácsadás, tárgyalás, és döntőbíráskodás módszereitől.13
A mediáció olyan eljárás, amelyben a felek szabad akaratukból, közösen hoznak saját érdekeiket képviselő döntéseket (Center for Mediation in Law/1996).
A mediáció egy önkéntes eljárás, amely a zsákutcába jutott viták bíróságon kívüli rendezésére szolgál. Az eljárásban a felek egy semleges harmadik személy - a közvetítő - bevonásával tesznek kísérletet minden érdekelt által elfogadható megoldási javaslatok kidolgozására.14
A mediáció során a közvetítő segít a vitában álló feleknek, hogy érdekeik mentén létrejöjjön közöttük az egyezség. A közvetítő a felek közötti kommunikáció, kooperáció és választási lehetőségek kialakításában segít, azonban a megállapodás kereteinek és tartalmának kidolgozásában a feleknek van aktív szerepe. Azaz "önrendelkezési" jogukról nem mondanak le, a döntés jogát nem adják át másnak.
A közvetítés bevezetésével lehetőség nyílik arra, hogy a felek (szülők) - akik a kommunikáció hiánya és a destruktív hozzáállás miatt nem képesek vitájukat rendezni - e módszer alkalmazásával nyugodt és diszkrét körülmények között, szakember segítségével, de saját értékeik, szükségleteik és normáik figyelembevételével létrehozzák megállapodásukat. Az, hogy a közvetítői eljárásban közvetlen kommunikációra "kényszerülnek" a résztvevők, elősegíti az egyezség véglegességét.
Az eljárásnak az a célja, hogy a konfliktus szereplőinek utat mutasson, hogy miként hozhatnak olyan közös döntéseket (a részvétel mértékétől függően), melyekért végül ők maguk felelnek. A mediáció különösen olyan egymással konfliktusban álló személyek részére alkalmas, akiknek a jövőben is együtt kell működni, mint például külön élő szülőknek a gyermekek, vagy üzleti partnereknek hosszú távú kapcsolatuk vonatkozásában.15
Szemben a bírósági eljárással, ami az alperes kényszerű részvétele mellett, a múltbeli mögöttes, elsődleges tényezők vizsgálatára, a bizonyításra, majd a döntéshozatalra koncentrál, a közvetítői eljárás, a felek önkéntes részvételével, elkülönítve a vitatott területeket, a jövőre, és a megegyezésen alapuló rendezésre fordítja a figyelmet.
A közvetítés feltételei azokban az esetekben a legjobbak, amelyekben mindkét félnek érdeke fűződik a viszály rendeződéséhez. Minél erősebb ez a közös érdek, annál indokoltabb a viszály harmadik személy elé vitele, és annál inkább indítva lesznek a felek a vele való aktív együttműködésre a megoldás megtalálásában.
Összefoglalva: közvetítés során elsősorban az ügyben érdekelt felek igyekeznek konfliktusuk feloldására, azaz "önrendelkezési" jogukról nem mondanak le, és a döntés jogát nem adják át másnak. A vitában állókról fel kell tételezni, hogy megvan a képességük, hozzáértésük és felelőségük ahhoz, hogy a közvetítői eljárás segítségével megegyezéssel eldöntsék, számukra mi a legmegfelelőbb. A pártatlan közvetítő segítségével, érdekeik és szükségleteik figyelembevétele mellett konfliktusukat jövőorientáltan, rövid időn belül, hatékonyan és gazdaságosan rendezhetik. A vita szempontjából szükséges információ mind a közvetítő, mind az eljárásban szükség szerint résztvevő szakértő, mind pedig a felek oldalán esetlegesen a háttérben jelen levő jogi képviselő részéről rendelkezésükre áll. Végül a felek egyezségét az eljáró közvetítő írásba foglalja, akit egyébként titoktartási kötelezettség terhel minden olyan tényt és adatot illetően, amelyekről a közvetítői tevékenységével összefüggésben szerzett tudomást. A közvetlen kommunikáció elősegíti, hogy a felek megállapodása végleges legyen, és vitájuk egyéb fórumokon ne folytatódjon.
Fontos kérdés, hogy a konfliktus mely stádiumában vehető igénybe a közvetítés. Az eljárás a rendes bírósági - és más hatósági - eljárás előtt vagy helyett, a bírósági eljárás szünetelése mellett, valamint a bírósági eljárás után is alkalmazható. Amennyiben egyezséget a felek mégsem kötöttek, bármely fél bírósághoz fordulhat, a közvetítőt azonban tanúként megidézni nem lehet.16
2.5. A törvény még nem rendelkezik a közvetítők képzéséről. Aktuálisan hazánkban több akkreditált 3-4 napos képzés között lehet választani, de szó van szakmai körökben arról is, hogy felsőfokú intézményhez, például valamely egyetem továbbképző szekciójához lenne célszerű egységesített képzést telepíteni. A külföldi tapasztalatok alapján gyakorlatorientált elméleti képzés bevezetését látnám célszerűnek. Ilyenre találunk példát Ausztriában is, ahol Általános Európai Mediátor (The European General Mediator) képzés folyik postgraduális program keretében.
Jelenleg Magyarországon több, külföldön és/vagy belföldön tanult, gyakorlott közvetítő - egyénileg, irodákban vagy alapítványokon keresztül - áll a felek rendelkezésére konfliktusaik feloldása céljából. Őket rövid időn belül már az Igazságügyi Minisztérium által vezetett névjegyzékből választhatják a felek vitájuk egyezségben történő rendezése céljából.17
Sokszor a harag, a bosszú vezérli a házasfeleket, még saját érdekeikkel ellentétben is képesek cselekedni, csak a másiknak fájjon, vagy neki is rossz legyen. Az érzelmek és indulatok elfajulása a helyzet elmérgesedéséhez vezet, és az ember észre sem veszi, hogy tönkreteszi önmagát és környezetét. Hiszen minden olyan erő, amelyet a másik elleni harcra fordítunk, a kiegyensúlyozottságtól, a megértéstől, a szeretettől, a "jobb élet"-től rabolja el az energiát. S a harcnak úgyis az a vége, hogy vissza kell térnünk a tárgyalóasztalhoz. A válási mediáció komplexen kezeli a jogi és érzelmi kérdéseket egyaránt.
A válási mediáció célja, hogy a párok minél gyorsabban megállapodjanak, minél hamarabb túltegyék magukat a múlt fájdalmas eseményein, és energiáikat a jövőjük kialakítására koncentrálják.18
Sigmond Freud egy tanulmányában kimutatta, hogy milyen hatást gyakorol a szülők válása a gyermekek pszichés életére, és milyen a kihatása későbbi életmódjukra. A válasz megdöbbentő! A tanulmány alapján minden második "elvált gyermek" maradandó pszichés bántalmakban szenved, aminek oka gyakran a megoldatlan, fel nem oldott válási problémák. Ennek megelőzésére, enyhítésére lehet megoldás a családi(válási) mediáció. ■
JEGYZETEK
1 Jobbágyi Gábor: Személyi és családi jog. Szent István Társulat, 2000. Budapest, 180.
2 Diez. Krabbe, Thomsen: Familien-Mediation und Kinder, Bundesanzeiger Verlag, 2002. Köln, 17-22.
3 Grád András: Kézikönyv a strasbourgi emberi jogi ítélkezésről, HVG-ORAC, 1998. Budapest, 277.
4 Csiky Ottó-Filó Erika: Családjog I, JPTE 1999. Pécs 13. old.
5 A családjogi törvény magyarázata, szerk.: Sári Péterné Vass Margit, KJK, 2002. Budapest, 119.
6 Hernádi Miklós: Családbomlás az ezredfordulón, Akadémiai Kiadó., 2001. Budapest
7 Bencze Lászlóné: Gyermekelhelyezés, gyermektartás, HVG-ORAC, 1998. Budapest, 25-26.
8 Barnáné Muczer Erzsébet: A bíróság előtti eljárás és a mediáció, mint a konfliktusok megoldásának lehetséges útjai, Magyar Jog, 47. évf. 10. szám 601.
9 Bognár-Telkes: A válás lélektana, KJK, 1984. Budapest
10 Lovas Zsuzsa-Herczog Mária: Mediáció avagy a fájdalommentes konfliktuskezelés, Múzsák Kiadó, 1999. Budapest, 25.
11 John M. Haynes: Divorce Mediation, Springer Publishing Co., 1981.
12 Kengyel Miklós: A polgári eljárásjog az ezredfordulón, Magyar Jog, 47. évf. 12. szám, HVG-ORAC, 2000 Budapest, 719.
13 11. lábjegyzetben id. m.
14 Haft-Schlieffen: Handbuch Mediation, C.H. Beck, 2002. München, 7.
15 H. Mahler-G. Mahler: Streitschlichtung-Anwaltssache, hier: Mediation, 1999.
16 Somfai Balázs: Pereskedés helyett egyezség, Gazdaság, III. évf. 11. szám, PBKIK, 2001. Pécs, 28.
17 Időközben megjelent a közvetítői névjegyzék vezetéséről szóló 3/2003. (III.13.) IM rendelet (a szerk.)
18 Lovas Zsuzsa-Herczog Mária: Családi mediáció, in: Együtt vagy külön, szerk.: Herczog Mária, KJK, 2002. Budapest, 152.
Lábjegyzetek:
[1] Dr. Somfai Balázs, egyetemi tanársegéd, Pécsi Tudományegyetem, Állam- és Jogtudományi Kar
Visszaugrás
