Megrendelés
Magyar Jog

Fizessen elő a Magyar Jogra!

Előfizetés

Előadások a bírói hatalom gyakorlásáról (MJ, 2010/6., 321. o.)

A Magyar Köztársaság Legfelsőbb Bírósága, az Országos Igazságszolgáltatási Tanács, a Magyar Jogász Egylet és a Budapesti Corvinus Egyetem Közigazgatás-Tudomány Kara 2010. február 18-án közösen tudományos emlékgyűlést tartott.

A megemlékezés egy - sokunk részéről feledésbe ment - száznegyven évvel ezelőtt megszületett jogszabályról (a bírói hatalom gyakorlásáról szóló 1869. évi IV. törvénycikkről) szólt. A XIX. század első felének 1949-ben megszakadt reformmozgalmai után, az abszolutizmus véget érésével ekkor történt meg a közigazgatási és a bírói hatalom szétválasztása, egyszersmind egy korszerű, jogállami követelményeknek megfelelő közigazgatási és bírói szervezet kiépítése. Csakhamar felmerült az igény a közigazgatási bíráskodás iránt is, amely - korlátai ellenére - az állampolgári jogok védelmének fontos eszközévé vált.

Megtudhattuk, hogy korán megszületett az igény az alkotmány védelme iránt is, amely alkalmas lehetett volna arra, hogy a törvényhozást megtartsa az alkotmányos keretek között. Erre azonban nagyon sokáig kellett várni. Napjainkban azonban az Alkotmánybíróság két évtizedes működése nyomán evidenciává vált: meghatározó jelentőséghez jutott az alkotmányos alapjogok védelme korunk társadalmi viszonyainak szabályozásában.

A múlt törekvéseinek, eredményeinek és kudarcainak nyomon követése elvezetett bennünket a jelenkor problémáihoz. A jogszabályok értelmezésében hol húzódik a határ az alkotmányosság védelme és a bírói jogalkalmazás között? Hogyan oszlanak meg a feladatok az ítélkezési gyakorlat egységének kérdésében?

A bíróságok ítélkezésének alapkérdése a függetlenség, de hol vannak ennek határai? Milyen szabadsága van a bírónak a jogszabályok értelmezésében és alkalmazásában, és nyílik-e tér az igazság, célszerűség és hasznosság követelményei előtt, vagy a jogszabálynak való alávetés oly mértékben közvetlen, hogy az ítélkezés gépiessé válhat. Súlyos veszély ez különösen az átgondolatlan, a jog belső rendjét összekuszáló normák tömeges megjelenése miatt.

A teljes tartalom megtekintéséhez jogosultság szükséges.

A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.

Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!

Visszaugrás

Ugrás az oldal tetejére