A Nemzetközi Családjogi Társaság 2011-ben megjelent évkönyve (The International Survey of Family Law 2011 Edition)[1] alapján jól felmérhető, hogy melyek azok a jogi kérdések és problémák, amelyek napjainkban a leginkább foglalkoztatják az egyes - európai, amerikai, afrikai és ázsiai - államok jogászait. A paletta széles, két kérdéskör azonban mégis kiemelkedik - ezek egyúttal azok, amelyek a jelen szemle alapjául szolgálnak: a házasságon kívüli partnerkapcsolatok, így az élettársak és a bejegyzett partnerek kapcsolatai, valamint a dajkaanyaság témája.
Ezek mellett több cikk foglalkozik a házasság, illetve a házassági vagyonjog kérdéseivel (így az argentin, kanadai, illetve kazah áttekintés), a férfiak és nők házasságon belüli egyenlőségével (a német és kínai cikk), az adott ország sajátos családjogi rendelkezéseivel (az indiai tanulmány). A kötetben közzétételre kerültek továbbá gyermeki jogokkal, a gyermekeket érintő jogintézményekkel foglalkozó cikkek is, így az örökbefogadást tárgyaló dél-koreai, a szülő-gyermek kapcsolatot bemutató norvég, továbbá a gyermekvédelemmel, a gyermekvédelem emberi jogi és alkotmányjogi vonatkozásaival foglalkozó egyesült államokbeli tanulmány.
a) A túlélő élettárs öröklési jogi helyzete
2000-ben többek között annak érdekében hoztak létre egy bizottságot, hogy vizsgálják meg az élettársak öröklési jogi helyzetét. A kérdés vizsgálatának szükségességét azzal indokolták, hogy a változó családi formák tükrében fel kell mérni a túlélő házastársak és túlélő élettársak öröklési jogi helyzetét, különösen ennek a helyzetnek az esetleges erősítésére tekintettel. A bizottság 2006-ban tette közzé jelentését: ebben azt javasolták, hogy az élettársak is törvényes öröklési jogot kapjanak, tekintettel arra, hogy az élettársi kapcsolatok száma igen magas, s sok esetben nem készítenek végrendeletet. Felhívták a figyelmet ugyanakkor arra is, hogy az élettársi kapcsolatban élők meglehetősen heterogén réteget képeznek, így az öröklési jogi jogállás rendezése nem egyszerű.
Azt javasolták, hogy az élettársak törvényes örökösként ne kerüljenek ugyanabba a helyzetbe, mint a házastársak, de a tartós élettársi kapcsolatban élők számára a törvényes öröklési jogot valamilyen módon biztosítani indokolt, különösen, ha a kapcsolatból gyermek is született. Többféle megoldást tartottak elképzelhetőnek: törvényes örökösként részesedést a hagyaték meghatározott arányában, maximált részesedés meghatározása mellett, és abban az esetben, ha a partnerek legalább két évig együttéltek és közös gyermekük van; illetve olyan öröklési jogi igényt, amelyet a házasságszerű együttélést és az egyik fél halálát követően a bíróságnál lehet érvényesíteni, s amely esetben a bíróság mérlegelésén múlik a részesedés mértéke. Végül pedig egy olyan végrendeleti formát, amelyben az élettársak egymást, akár a különvagyonukra vonatkozóan a házastársak, kölcsönösen örökössé nevezhetik.
Miniszteriális szinten az élettársak törvényes örökösi pozícióját nem támogatták. Ezt azzal indokolták, hogy a házasság és az élettársi viszony különbségét fenn kell tartani (s ez különösen arra vonatkozik, hogy az élettársak a kapcsolat fennállása alatt nem kötelesek egymást támogatni és szabadon felszámolhatják viszonyukat); tiszteletben kell tartani a feleknek a nem-házasodásra vonatkozó szabad döntését; továbbá pedig minél egyszerűbb módon kell a szabályozást megoldani. Ennek megfelelően a végrendeleti forma mellett döntöttek, amely miatt már előkészületi szakban számos kritika érte az illetékes minisztériumot.
b) A bejegyzett élettársak egyházi áldása és a közös örökbefogadás lehetősége
1989-ban Dánia volt az első ország, amely bevezette az azonos nemű partnerek részére fenntartott regisztrált partnerkapcsolatot, ezt követően vált lehetővé Norvégiában és Svédországban is az, hogy bejegyzett partnerkapcsolatot létesítsenek az azonos nemű párok. A helyzet azonban - ahogyan Lund-Andersen hangsúlyozza -, megváltozott, hiszen az utóbbi évek fejleményeinek eredményeként mind Norvégiában (2008-ban), mind Svédországban (2009-ben) szélesebbre nyitották a házasság kapuját. Dániában, egyházi körökben már korábban is felmerült az a kérdés, hogy az azonos nemű párok partnerkapcsolatukat létrehozhassák-e egyházi szertartás keretei között, s ennek érdekében új liturgiát is kialakítsanak. 2010 szeptemberében egy, ebből a célból felállított egyházi bizottság javaslatot tett az azonos nemű párokat megáldó új liturgia bevezetésére. Noha többen vélekednek úgy, hogy ez a lehetőség még nem éri el a házasság "szintjét", a dán parlament legutóbb 2010 júniusában sem szavazta meg azt a házassági formát, amelyet nemi hovatartozástól függetlenül meg lehetne kötni.
Az egyházi bizottságnak azt kellett megvizsgálnia, hogy fennmaradjon-e a lehetőség arra, hogy a jövendőbeli házastársak megválaszthassák, hogy állami vagy egyházi személy előtt kötnek-e házasságot, lehetővé tegyék-e, hogy a regisztrált partnerkapcsolatot egyházi áldás mellett köthessék-e meg, s ha igen, akkor az ugyanolyan szertartás keretében történjen-e, mint házastársak esetében. Az egyházi bizottság állásfoglalásának értelmében a házasság és regisztrált partnerkapcsolat nem tekinthető ugyanolyan jellegű szertartásnak, így az egyházi házasságkötés szertartásrendje nem terjeszthető ki a bejegyzett partnerekre. Annak azonban nem látták akadályát, hogy új liturgiát dolgozzanak ki a regisztrált partnerek partnerkapcsolatának létesítésére. Ami magát a házasságot illeti, a többség amellett foglalt állást, hogy tartsák fenn az állami és egyházi hatóság közötti választás lehetőségét. (A cikk szerzője rámutat arra, hogy az egyházi bizottság állásfoglalását többen amiatt illették kritikával, hogy túlságosan konzervatív a dán társadalom nyitottságához képest.)
A dán regisztrált partnerkapcsolat és házasság közötti egyik legjelentősebb eltérés a közös örökbefogadás lehetősége, illetve ennek hiánya volt. 2010 májusában tették lehetővé az azonos nemű párok számára, hogy akár a házastársak, gyermeket közösen örökbefogadjanak. Az örökbefogadási kérelem benyújtásának főszabályként feltétele a legalább két és fél éve történő együttélés. Az azonos nemű párok szülői státuszának megteremtése a kilencvenes évek végén indult el, hiszen 1999-ben lehetővé tették, hogy egyik regisztrált partner örökbefogadja a másik partner gyermekét, feltéve, hogy ez nem külföldről való örökbefogadás. Ezt követően, 2006-ban módosították a mesterséges megtermékenyítésről szóló jogszabályt, s így mind egyedülálló nők, mind leszbikus nők részt vehetnek az államilag finanszírozott humánreprodukciós eljárásban.
a) Az élettársi viszony szabályozásának előzményei
Skóciában a legutóbbi időkig nem szenteltek túlságosan nagy figyelmet az élettársi viszonynak, mindössze néhány kisebb jogi rendelkezés vonatkozott az élettársakra. Ennek megfelelően az élettársak szabadon köthettek megállapodást és alakíthatták életformájukat, ez azonban a kapcsolat megromlásakor sokszor csalódottságot és kifosztottságot eredményezett a gyengébb fél oldalán. Ennek is következményeként hosszú évek óta folynak a viták arról, hogy miként indokolt és milyen módon lehet az élettársak helyzetén változtatni. Az 1992-ben ennek a helyzetnek a vizsgálata céljából felállított bizottság csupán szerény mértékű reformot javasolt, a nyilvánvalóan méltánytalan helyzetek megakadályozása érdekében. Az indokolás kitért arra, hogy az élettársi viszony rendezése nem áshatja alá a házasság jelentőségét és nem sértheti azoknak a szabadságát, akik maguk döntöttek a házasság mellőzése és a formátlan élettársi kapcsolat fenntartása mellett. A kilencvenes években ez a bizottsági javaslat a törvényhozás oldaláról lényegében visszhangtalan maradt.
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
