Az elmúlt fél évszázad magyar irodalmában ismételten felbukkant az analógia mint jogalkalmazási eszköz vizsgálata.[1] Ezenfelül nem találkoztam olyan polgári jogi tankönyvvel, amelyben az analógiáról legalább néhány mondatban ne esnék szó.
A jelen írás témaválasztására tekintettel ugyanakkor célszerű előrebocsátani, hogy az uniós jogban, amely államszerződéseket, irányelveket, rendeleteket ismer, s ahol nincsenek törvények mint a tagállamokban, az analógia szerepe is némiképpen módosul.
A téma kapcsán vizsgálat tárgyává tett védjegyjog annyiban különbözik az uniós jog egyéb tárgyaitól, hogy az kötött jogi normát, a közösségi védjegyrendeletet (a továbbiakban: KVR[2]) ismer, valamint egy keretjogszabály jellegű irányelvet: az EU védjegyjogi irányelvét[3], továbbá gazdag európai bírósági gyakorlatot[4]. Ezért az uniós védjegyjog felépítésében egyrészt különbözik az uniós jog egyéb ágaitól, másrészt az uniós jogágak közül az egyik legfejlettebb.
Ezekre a körülményekre tekintettel nem indokolatlan az analógia uniós alkalmazásának kérdését éppen a védjegyjog példáján keresztül vizsgálni.
Előrebocsátom, hogy a KVR feladata a közösségi védjegy jogi rendszerének, rezsimjének szabályozása. Az EU védjegyjogi irányelvének feladata viszont a tagállamok nemzeti védjegyjogának harmonizálása, a tagállamok közötti kereskedelem zökkenőmentességének e vonatkozásában történő biztosítása. A KVR tekintetében az EU Bírósága mint végső jogorvoslati fórum ítélkezik. (Az ügyek döntő többségét a közösségi védjegybejelentések elutasítása miatti ítéletek teszik.) Az EU védjegyjogi irányelvének címzettjei ezzel szemben a tagállamok, s ezek bíróságai sűrűn élnek az előzetes döntéshozatali kérelem[5] lehetőségével, amelyben ennek az irányelvnek értelmezését kérik az EU Bíróságától.
Tekintettel az uniós jognak a tagállamokétól (beleértve hazánkat is) itt röviden vázolt eltérő jellegére, a jogi irodalomban használatos kifejezéseket is célszerűnek látom némiképpen módosítani, azzal, hogy az általam használt két főcsoport neve mögött zárójelben feltüntetem azoknak évszázadok óta használt latin megfelelőit.
1.1. Számos tagállamban (Németország, Ausztria, Magyarország stb.) állandó bírósági gyakorlat, hogy védjegybitorlás miatt a bíróság csak akkor folytatja le az eljárást, ha az alperesnek nincs olyan saját védjegye, amely azonos vagy összetéveszthető a felperesével. Ha az alperes mégis ilyen védjeggyel rendelkezik, akkor a bitorlási per lefolytatása előtt annak védjegyét törölni szükséges. Ez gyakran évekkel eltolja a bitorlási per megindításának lehetőségét.
Ilyen tárgyú előzetes döntéshozatali kérelemre válaszolva az EU Bírósága (C-561/11[6] sz. ügy, 33. pont) azt mondta, hogy "... meg kell állapítani, hogy a 9. cikkének (1) bekezdése nem tesz különbséget aszerint, hogy a harmadik személy közösségi védjegy jogosultja-e vagy sem. Így e rendelkezés értelmében a közösségi védjegy jogosultjának kizárólagos joga van arra, hogy harmadik személyekkel szemben fellépjen a védjegyét esetlegesen sértő megjelölésnek gazdasági tevékenység körében az engedélye nélkül történő használatával szemben (lásd analógia útján a C-488/10. sz. Celaya Emparanza y Galdos Internacional ügyben hozott ítélet (33. és 34. pontját)."
Az analógiaként felhívott ítélet a formatervezésről szóló 6/2002/EK rendelet 19. cikkének (1) bekezdésére utal. Az EU Bírósága tehát a nem teljesen egyértelmű védjegyjogi szabályt a formatervezési jog hasonló szabályára utalással hozott ítélettel hidalta át, ill. azzal összhangban értelmezte.
1.2. A lajstromozásra bejelentett megjelölés megkülönböztető képessége kérdésében az EU Bírósága (C-51/10[7] sz. ügy, 33. pont) ugyancsak azt mondja "... azon megjelölésnek, amely leíró jellegű azon áruk vagy szolgáltatások vonatkozásában, amelyekre védjegyként való lajstromozását kérelmezték, a KVR 7. cikke (1) bekezdése c) pontjának értelmében - az e cikk (3) bekezdése alkalmazásának sérelme nélkül - nincs megkülönböztető képessége ezen áruk és szolgáltatások tekintetében (lásd analógia útján a védjegyjogi irányelv 3. cikkének rendelkezései tárgyában a C-265/00. sz. Campina Melkunie ügyben hozott ítélet 19. pontját)..."
Az EU Bírósága ebben az ítéletben abból indul ki, hogy az azonos tárgyú két közösségi jogszabály, a KVR és a védjegyjogi irányelv azonos rendelkezéseit azonos módon kell értelmezni, s e nézet alátámasztásaként felhívott jogeset csak illusztráció.
Ebben a körben olyan ítéleteket említek, amelyekben az EU Bírósága saját korábbi jogértelmezésére nyúl
- 14/15 -
vissza, s egyes esetekben analógiára utal. Első olvasatra azt is lehetne hinni, hogy valamiféle "precedensről"[8] van szó. Minthogy azonban az analógiára utalás az ítéletek viszonylag kis hányadában (5-6%) fordul csak elő, szemben a korábbi ítéletekre való utalások nagy számával (mintegy 95%) ez okból sem lehet az analógiát a korábbi gyakorlatra ("precedensek") való utalással azonosítani.
2.1. A megkülönböztető képesség a védjegyjog sarkalatos eleme. A megkülönböztethetőség hiánya abszolút lajstromozást gátló ok. Az EU Bírósága e tárgyban is számos döntést hozott. Példaképpen csak az "1000" számjegy oltalomképességével kapcsolatos eseti döntést (C-51/10[9] sz., 50. pont) említem, amely analógiára utal. Eszerint: "A «jellemző» kifejezésnek a jogalkotó általi használata azt a tényt hangsúlyozza, hogy az említett rendelkezés csak azokra a megjelölésekre vonatkozik, amelyek a bejelentéssel érintett áruknak vagy szolgáltatásoknak az érintett fogyasztói kör által könnyen felismerhető tulajdonságának megjelölésére szolgálnak. Ahogyan azt az EU Bírósága már hangsúlyozta, a megjelölés lajstromozását csak akkor lehet megtagadni a KVR 7. cikke (1) bekezdésének c) pontja alapján, ha ésszerűen feltételezhető, hogy azt az érintett fogyasztói kör valóban az egyik említett jellemző leírásaként fogja felismerni (lásd a védjegyjogi irányelvben szereplő azonos rendelkezést illetően analógia útján a C-108/97 és C-109/97 sz. Windsurfing Chiemsee ügyben hozott ítélet 31. pontját és a C-363/99. sz. Koninklijke KPN Nederland ügyben hozott ítélet 56. pontját)."
Ehelyütt az analógiára való utalás kettős: utal a védjegyjogi irányelvre, valamint két "precedensre".
2.2. A védjegyügyekben hozott ítéletekben állandóan visszatérő téma a vásárlóközönség, azaz a fogyasztó, amely döntő a védjegy ismertségének kérdésében is. Szemléletes példája e szempont érvényesítésének az Ausztriában jóhírnevet élvező gyümölcslevek üvegeinek (forma, szín, címke, kupak) utánzása miatti ügyben hozott előzetes döntés (C-301/07[10] sz. ügy, 22., 23., 24., 25. pont), aholis az EU Bírósága a következőket mondta:
"Az érintett vásárlóközönség a közösségi védjeggyel érintett vásárlóközönség, azaz a forgalmazott árutól vagy szolgáltatástól függően vagy a széles vásárlóközönség vagy egy speciálisabb vásárlóközönség, például egy adott szakmai kör [lásd analógia útján a C-375/97 sz. CHEVY (General Motors) ügyben hozott ítélet 24. pontját, az irányelv 5. cikkének (2) bekezdése kapcsán].
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
