A nemzetközi magánjog elnevezést a szakirodalom Joseph Storynak (1779-1845) tulajdonítja, aki 1834-ben megjelent műve első kiadásában private international law megfogalmazást használt a magánjog nemzetközi szintű kollíziójára.
Story a XVIII. század végén - a XIX. század elején elsősorban az Amerikai Egyesült Államok politikai- és jogi berendezkedéséből adódó konfliktusainak jogi megoldását kereste, összhangban az alapító tizenhárom tagállam által 1789-ben elfogadott Alkotmánnyal, amely deklarálta a tagállamok szuverenitását. A tagállamok ellenálltak a federalista, szövetségi központosítási- és egységesítési törekvésekben megnyilvánuló politikai törekvéseknek. Az ebből adódó jogi konfliktusok megoldása az államok jogának egymással, illetve az egyes államoknak a szövetségi (federal) törvényekkel való konfliktusainak feloldása a bíróságok feladata volt, így a bírósági, elsősorban a legfelsőbb bírósági, precedens döntések, a common law sajátosságának megfelelően töltöttek be jogalakító szerepet.
Joseph Story a legfelsőbb bíróság tagjaként, majd rövid ideig elnökeként ítéleteivel, politikusként, egyetemi professzorként és jogtudósként pedig tudományos munkásságával segítette elő a jogtudomány fejlődését az amerikai nemzeti és nemzetközi jogi konfliktusok terén. Az Egyesült Államok szövetségi államainak szuverenitása, amely - többek közt a jogalkotás és a jogalkalmazás önállóságában is megnyilvánul - azt eredményezte, hogy az egyes államokban a lakosság nemzetiségi gyökerei, és az állam történelmi múltja által befolyásolt, különböző írott és szokásjogi normák kerültek alkalmazásra. Kalifornia államban például főként a common law érvényesült és érvényesül ma is, noha az írott törvényeknek is jelentős szerepük van. Felfedezhetők a területnek az unióhoz csatolása előtt érvényes spanyol kontinentális jog jellegzetességei. A common law alkalmazandó szabályait Kalifornia meghódítását követően kodifikálták. Kalifornia és más, Észak-nyugaton fekvő, mai amerikai állam máig megtartotta a közösségi tulajdonnak a kontinentális jogban használatos koncepcióját.[1] New York állam joga is sokáig megőrizte a gyarmati időkből származó hatást, a holland (németalföldi) jog további érvényesülése nyomán ugyancsak a XIX. században kezdte meg a common law törvényeinek kodifikálását. A britek a terület elfoglalása után megengedték a helyi lakosoknak, hogy a holland kontinentális jogot alkalmazzák. A holland telepesek lázadása után azonban, mintegy büntetésként, a brit birodalomban használatos jogot kényszeríttették rá a lakosokra. Az angol common law és a holland kontinentális jog keveredése sok problémát vetett fel, különösen a mezőgazdasági tulajdon terén. A római és a holland jog hatása a XIX. század közepéig érvényesült. A németalföldi jog, az angol jog adaptációjával, a korai amerikai jogelméletre is nagy hatással volt. Az angol common law mellett tehát a római jogi alapú európai magánjog, elsősorban a spanyol és a francia jog, döntően befolyásolta az amerikai jogfejlődést. Már önmagában az angol jog is tartalmazott római jogi elemeket a házasságkötés, a válás, a végintézkedés és a kereskedelmi ügyletek joggyakorlatában.[2]
- 50/51 -
Joseph Story műveiben, bíróként pedig ítéleteiben gyakran hivatkozott Ulrich Huber megállapításaira, aki Paul és Johannes Voet mellett a XVII. században új alapokra helyezte a statútumelméletet. A németalföldi iskolához fűződik az állami szuverenitásból adódóan a statútumok alkalmazási körének törvényalkotó általi meghatározása, és a külföldi jog alkalmazása a comitas gentium alapján. Huber ez utóbbit ahhoz a feltételhez kötötte, hogy a külföldi jog nem érintheti hátrányosan az adott állam szuverenitásból eredő jogait. Huber alapelve volt, hogy az állam területére és annak alattvalóira (alattvaló mindenki, aki az állam határain belül tartózkodik) az állam törvényei érvényesülnek. A statútumok határa az államhatár. E statútum elméleti tanok a XVI. századi francia - Charles Dumoulin és Bertrand d'Argentré - elméleteken alapultak, azok továbbfejlesztéseiként foghatók fel, bár a statútumok hármas osztályozását (personal, real és "vegyes" statútumok) nem érintették, noha Paul Voet már általános és különös részre osztotta fel a nemzetközi magánjogot.[3]
A francia jogelveknek közvetlen hatása volt egyes az amerikai államok jogára. D'Argentré (feudális széttagoltságot pártoló) nézetei: mintegy főszabályként a középpontba a reál statútumokat helyezte, amelyek területi korlátai a lex rei sitae alapelvével határozhatók meg, és a vegyes statútumokat is e főszabálynak rendelte alá. A személyes statútumokat, mintegy kivételként, személyhez kötődő jellegükből adódóan területileg korlátlannak nevezte. Dumoulin, az egységes francia szokásjog, a központosított hatalom híveként, a statútumok hármas osztályozását tovább elemezve, munkáiban a vegyes és a personal statútum fontosságát emelte ki, ezen belül a lex originis helyett a lakóhely jogát tartotta a legjellemzőbbnek.
Nemzetközi kollíziós magánjogi szempontból fordulópontot jelentett a Louisiana Legfelsőbb Bíróságán a Saul v. His Creditors ügyben hozott ítélet (1827), amely figyelembe vette a helyi szinten tovább élő francia és a spanyol jogot, valamint a statútumelmélet nagyjainak elméleteit, de a bíróság megállapította, hogy az eddigiek alapján nem lehet pontosan definiálni a personal és a real statútumokat, ezáltal nem lehet meghatározni alkalmazásuk határait sem. Összegzésként azt mondhatjuk, hogy Saul v. His Creditors ügyben a Louisiana Supreme Court a statútumelmélet alkalmazásával igyekezett skolasztikus, logikai úton meghatározni az alkalmazandó jogot, és megállapította, hogy ezzel a módszerrel nem lehet pontos és határozott döntésre jutni. A bíróság ítéletének indokolása a nemzetközi magánjogi jogirodalomban kiemelt jelentőséget kapott, mert a bírák kinyilvánították kétségeiket a statútumelmélet alkalmazhatóságával kapcsolatban.[4]
Louisiana állam jogának kezdeti sajátosságait egyes amerikai jogtörténészek bábelinek nevezik,[5] ami a bíróságok ítélkezését igencsak próbára tette. Több, jogtörténeti szempontból rendkívül fontos, precedens ügy kötődik Louisianahoz, például a faji megkülönböztetést elvi alapokra fektető, elhíresült Plessy v. Ferguson ügy (1896). A bírósági döntés az amerikai iskolaszegregációt "elkülönített, de egyenlő" ("separate but equal") elvre alapozta, amely alkotmányjogi szempontból jelentős fordulópontot jelentett azok után, hogy Lincoln elnök 1863-ban kihirdette (Emancipation Proclamation) az Egyesült Államok minden államában a rabszolgaság megszűnését.[6] A rabszolgaság eltörlése a szövetségi Alkotmányban is rögzítésre került, amelynek 1868-ban elfogadott XIV. módosítása kimondta, hogy minden, az Egyesült Államokban született vagy honosított személy az Egyesült Államok joghatósága alá tartozik, és a szövetségi, valamint a lakhelye szerinti állam állampolgára. Egyetlen állam sem hozhat vagy alkalmazhat olyan törvényt, amely megsérti az Egyesült Államok polgárainak előjogait és mentességeit. Mindenkit megillet a jog egyenlő védelme és a megfelelő bírósági eljáráshoz való jog.
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
