"A segítségnyújtás célja nem az, hogy a tanácsadó - kihasználva a kliens megingását - rábírja a hozzá forduló embert annak a választására, amit ő tart helyesnek és jónak."
"A bizalomteli kapcsolat létrejöttének egyik legfontosabb biztosítéka, hogy a tanácsadót ne terhelje harmadik fél felé irányuló adatszolgáltatási kötelezettség, sőt, a hozzá forduló nő biztos lehessen benne, hogy ami kettejük közt elhangzik, azt az ő külön felhatalmazása nélkül harmadik félhez nem is szabad továbbítani."
"Érthetetlen, hogy amikor az Alkotmánybíróság felsorolja az életvédelmi kötelezettség teljesítésének eszköztárát, a nem kívánt terhességek megelőzésének elősegítéséről egy szót sem ejt."
"A tanácsadás akkor alkotmányos, ha szigorú önkéntességen alapul, és ha nem eleve elkötelezett az egyik alternatíva - a gyermekszülés választása - mellett."
Az Alkotmánybíróság 1998 novemberében hozott határozatot az abortuszt szabályozó törvénnyel (1992. évi LXXIX. törvény a magzati élet védelméről; a továbbiakban: magzatvédelmi törvény) szembeni alkotmányossági kifogásokról.[1] A bíróság az indítványozók legtöbb alkotmányossági aggályát megalapozatlannak találta, és úgy foglalt állást, hogy a törvény egésze összhangban áll az Alkotmánnyal. Ugyanakkor 2000. június 30-i határidővel megsemmisítette a törvény 12. § (6) bekezdésének a "súlyos válsághelyzet"-ről mint az abortusz-kérelem indokáról adott meghatározását, valamint a magzatvédelmi törvény végrehajtásáról szóló 32/1992 (XII. 23.) NM sz. rendelet 9. § (3) bekezdését - anélkül azonban, hogy a "súlyos válság-helyzet"-et az indokok közt felsoroló 6. § (1) bekezdésének d) pontját is megsemmisítette volna. Ezzel a bíróság választás elé állította a törvényhozást.
Több lehetséges választás közül a határozat kettőt emel ki. Az egyik azt jelentené, hogy a törvény felsorolja a "súlyos válsághelyzet" lehetséges okait; tehát jogszabályban rögzítenék, hogy mi minősül elfogadhatatlan tehernek, melynek vállalását az állam nem várhatja el a nőtől, és köteleznék a kérelmezőt, hogy a lehetséges okok közül megnevezze azt, amelyik miatt az abortuszt kéri. Az indok ellenőrizhető volna, és fennállását ellenőrizni kellene. A másik megoldás - a határozat ezt részesíti előnyben - abban állna, hogy a törvényhozó lemond a "súlyos válsághelyzet" okainak felsorolásáról, és tényleges fennállásának vizsgálatáról. Meghagyja a döntést a nőnek: olyan súlyosnak érzi-e válságát, hogy a terhesség folytatása elfogadhatatlan terhet jelent a számára. De a határozat szerint ez esetben egyéb intézkedésekkel kell eleget tenni a magzati élet védelmére irányuló alkotmányos kötelezettségnek.
Mit tartalmaz ez a megállapítás? Egyfelől azt, hogy nem alkotmányellenes, ha a törvényhozó az abortuszt kérő nőre bízza annak eldöntését, hogy helyzetét súlyos válsághelyzetként értékeli-e, s lemond a nő magánéletének vizsgálatáról. Alkotmányos lehet a magzatvédelmi törvény megoldása, amely a terhesség első 12 hetének végéig engedélyezhetővé teszi az abortusz végrehajtását, ha a terhes nő "súlyos válsághelyzetére" hivatkozva kéri azt. Másfelől azonban ez a megoldás - a határozat szerint - csak akkor állja ki az alkotmányosság próbáját, ha a törvényhozó ugyanakkor megfelelően rendelkezett arról, hogy a magzati élet értéke megfelelő védelemben részesüljön. A határozat indoklása úgy foglal állást, hogy további intézkedések szükségesek a magzati élet mint érték elismertetésére, és ezzel kapcsolatban ajánlást is tesz a törvényhozóknak. (Ajánlása természetesen nem kötelezi, csupán orientálja a jogalkotót.) A legalkalmasabb megoldásnak azt tartaná, ha az eredetileg adminisztrációs és tájékoztatási feladatok ellátására létrehozott családvédelmi szolgálatokat magzatvédelmi irányultságú tanácsadó intézményekké fejlesztenék tovább. Nyilatkozataiban az Alkotmánybíróság elnöke is ezzel indokolta, hogy a határozat - egy másik lehetséges megoldás felvázolása mellett - ezzel az elgondolással foglalkozott kitüntetett terjedelemben.
Cikkem ezt az elgondolást vizsgálja. Három kérdéssel kívánok foglalkozni: 1. Alkalmasak lennének-e az ilyenformán átalakított tanácsadó szolgálatok a kívánatos eredmény elérésére? 2. Ez volna-e az egyedül lehetséges megoldás annak biztosítására, hogy a nő kellő komolysággal döntsön terhességének folytatásáról vagy megszakításáról? 3. Kötelezhető-e a nem kívánt terhességének megszakítását kérő nő arra, hogy a magzat megtartását célzó tanácsadást meghallgassa, és a szolgálat munkatársainak segítségét igénybe vegye válsághelyzete megoldásában?
Az Alkotmánybíróság javaslata szerint a tanácsadó szolgálat törvényben meghatározott feladata lenne, hogy tevőleges fellépéssel - egyértelmű magzatvédelmi irányultságú tanácsadással, a nő krízishelyzetében való aktív segítéssel (pszichés, orvosi, szociális, anyagi segítségnyújtással) - minél több abortuszt kérő nőben érlelje meg döntésének megváltoztatását, minél több nőt vegyen rá a terhesség vállalására. A kívánatos cél - a magzat megtartása - a határozat szerint oly módon segíthető elő, ha a szolgálat munkatársai együttműködnek a terhes nővel a krízis feloldásában.
A határozaton sajátos kettősség vonul végig. A megfogalmazások néhol azt sugalmazzák, hogy a tanácsadás egyenlő felek önkéntes párbeszédén alapul: a kapcsolat "az állapotos nővel való együttműködésre, krízishelyzetében való megsegítésére irányul", úgy kell megszervezni, "hogy a nő bizalommal forduljon a tanácsadó szolgálathoz". Azonban a bíróság nem mondja ki egyértelműen, hogy a részvétel önkéntes.
- 92/93 -
Igaz, azt sem mondja ki egyértelműen, hogy nem önkéntes. De az összefüggésekből az derül ki, hogy a terhes nő önrendelkezési jogát korlátozó, kötelező tanácsadásról van szó. Azt írja például a határozat, hogy a javasolt tanácsadás "elvileg nem korlátozza aránytalanul az anya magánszféráját" - márpedig a szabadon választható (és visszautasítható) tanácsadás semmiféle korlátozást nem jelentene, sem aránytalant, sem arányosat. Amikor a bíróság az anonim tanácsadás lehetőségét fontolgatja, akkor megmondja, hogy a tanácsadás "a terhesség-megszakításra jogosító igazolás kiadásának" eljárásába illeszkedik, az igazolás kiállításának feltétele. A megjelenés, a munkatársakkal való találkozás tehát valójában nem önkéntes - maga a tanácsadás mégis "együttműködésre" irányulna.
Ez a kétértelműség a tanácsadás irányultságában is megfigyelhető. A tanácsadást "szélsőséges irányultságtól mentes" szolgáltatásként képzeli el a határozat, melynek célja a terhes nő "megsegítése válsághelyzetében". Kifejezetten leszögezi, hogy a tanácsadásnak abban kell segítenie, "hogy a leendő anya felelősségét átérezve, tudatosan döntsön magzata megszüléséről vagy terhessége megszakításáról". Ezek szerint a feladat a tudatos, tájékozott és megfontolt választás elősegítése, bármi legyen annak kimenetele (akár a magzat megszülése, akár a terhesség megszakítása). Ugyanakkor a határozat egyértelműen kijelöli azt a válságmegoldást, melyet a tanácsadónak szorgalmaznia kell: a tanácsadás "a magzat megtartására irányul", azt igyekszik elérni, "hogy az anya előtt a gyermek megtartásának és felnevelésének perspektíváit megnyissa". Külön kiemeli a határozat, hogy - szemben a családsegítő szolgálatok eddigi gyakorlatával - "a tanácsadásnak nem a puszta tájékoztatás a feladata", hanem "egyértelmű magzatvédelmi irányultságú kell legyen".
Véleményem szerint ez az elképzelés nem felel meg a krízisintervenció elfogadott elveinek; ellentmondásokat tartalmaz, és vállalhatatlan következményekhez vezet. A következő szakasz röviden vázolni fogja, hogy milyen szakmai alapelvek alapján működnek egyéb területeken a krízisben lévők megsegítésére irányuló programok. Ezt követően megmutatom, hogy a bíróság az elfogadott elveket figyelmen kívül hagyva - vagy azokat nem ismerve - alakította ki elgondolását az abortuszt kérő nőnek nyújtandó válságtanácsadásról. Továbbá, megvizsgálom e mulasztás következményeit. Ezek a fejtegetések látszólag távol állnak az alkotmányjogtól. De amikor az Alkotmánybíróság a maga koncepcióját kidolgozza, nem lehet közömbös a szakmai érvek iránt. Cikkem végén kimutatom, hogy a krízisintervenció alapvető szabályainak ellentmondó javaslat nem tesz eleget az alapjogkorlátozással szembeni alkotmányos követelményeknek: a cél meghatározása nem ésszerű, a megoldás nem alkalmas a cél megvalósítására, és ezen túl sem felel meg a szükségesség és arányosság követelményének.
Azok a segítő szolgálatok, amelyek emberi kapcsolataik megromlása, a munkájukkal összefüggő, megoldhatatlannak tűnő nehézségek, életkori határ átlépése, egészségi állapotuk hanyatlása, vagy súlyos érzelmi veszteség miatt válságba került embereket igyekeznek támogatni helyzetük kezelésében, munkájuk során két alapvető szabályt tartanak szem előtt. Az egyik szabály az együttműködés céljára vonatkozik. Az együttműködésnek arra kell irányulnia, hogy a kliens megértse helyzetét, tisztába jöjjön szándékaival, és érzelmi támogató légkörben mozgósítsa képességeit a felkavaró állapot leküzdésére. A cél tehát az, hogy az egyén maga állítsa helyre kibillent egyensúlyát, a saját értékrendjének megfelelő megoldást találjon problémájára.[2] A válsághelyzet fennállásának legfontosabb tünete, hogy a krízisben lévő ember elveszti döntésképességét, elbizonytalanodik önmagában, erősen befolyásolhatóvá válik. A segítségnyújtás célja nem az, hogy a tanácsadó - kihasználva a kliens megingását - rábírja a hozzá forduló embert annak a választására, amit ő tart helyesnek és jónak. Ez a másik ember autonómiájának tartós elvonását jelentené. A tanácsadónak ehelyett arra kell törekednie, hogy segítse a tanácskérőt az autonóm választásra és cselekvésre való képesség újrateremtésében.
A másik szabály egyenesen következik a cél meghatározásából. Azt mondja ki, hogy a segítségnyújtás igénybevétele önkéntes kell legyen.[3] Az emocionális, kapcsolati, egzisztenciális krízisek alapvető morális kérdésekben kívánnak döntést a válságba került embertől. Neki magának kell tisztáznia, "mi a jó és mi a rossz"; ebben kell őt a tanácsadónak segítenie, akinek ezért az a feladata, hogy elfogadó és ítéletmentes attitűddel közelítsen klienséhez. E szakmai alapszabály szerint hibát követ el az a segítő, aki saját értékrendjét vagy mások külső elvárásait tükröző megoldás felé tereli kliensét.[4]
A krízisállapot kínzó nyugtalanságot vált ki, a mentális egyensúly fölborulását eredményezi.[5] Ha az
- 93/94 -
egyénnek sikerül pozitív megoldást találnia válsághelyzetére, akkor nemcsak korábbi egyensúlyát nyeri vissza, de problémamegoldó képessége is javul. Amennyiben azonban hibás megoldást választ a krízis leküzdésére, a nyugtalanság csak fokozódik, a kilábalás egyre reménytelenebbnek tűnik. Ez esetben a krízis egyértelműen negatív fordulópont lesz az egyén életében, csökken a teherbíró képessége, súlyosabb esetekben megbetegszik, pszichiátriai zavar következik be.[6] Hibás minden megoldás, mely nem a személyiségből indul ki, nem az egyén tájékozott választásán alapul. A jó megoldások az egyén saját választását, értékeinek és helyzetének egybevetését tükrözik. Ezek kínálják azt a jövőt, mellyel az ember együtt tud élni.
Mindebből véleményem szerint két tanulság következik az abortuszt kérő nők segítése számára. Az első az, hogy a válságmegoldásban való együttműködésnek itt is szigorú önkéntességen kell alapulnia. A krízistanácsadás csak olyan szolgáltatásként vezethető be, amelynek igénybevételéről a nő maga dönt. Nem épülhet annak a helyzetnek a kihasználására, hogy az abortusz engedélyezéséért folyamodó nő függ az engedélyt kiadó szervtől. Nem lehet az engedély kiállításának feltétele. Ez pedig azt jelenti, hogy a tanácsadást intézményesen el kell választani az engedélyezési eljárástól. Egyértelműnek kell lennie, hogy a válsághelyzet megoldásában segítséget kínáló tanácsadás felajánlott szolgáltatás, melyet az vesz igénybe, aki azt önként, minden nyomástól mentesen kéri.
A második tanulság abban áll, hogy a tanácsadó nem kötelezheti el magát a tanácsot kérő nővel szemben egy bizonyos álláspont - a magzatvédelem - mellett, és nem vállalkozhat arra, hogy morális ítéletet mondjon a nő élethelyzetéről. Súlyosan megsértené szakmája szabályait, ha a válsághelyzetben lévő terhes nőhöz nem ítéletmentes pozícióból közelítene, hanem azt fejtegetné neki, hogy jól gondolja meg a terhességéről hozott döntését, mert az abortusz választásával egy emberi élet kioltását választja. Nem mondhatja meg, és végképp nem írhatja elő, hogy az adott helyzetben mi lenne a helyes döntés. Feladata csak az lehet, hogy elfogadó légkörben, érzelmi támogatást nyújtva segítse a nőt abban, hogy megtalálja a saját értékrendjének és élethelyzetének megfelelő döntést a terhességéről. Autonóm döntés meghozatalában kell közreműködnie, mely pozitív módon illeszkedik be a nő későbbi életébe.[7]
Az olyan beavatkozás, amely a krízishelyzetben lévő nő egyensúlyvesztését, befolyásolhatóságát, esetleg bűntudatát arra használja föl, hogy őt mások által helyeselt vagy kívánatosnak vélt megoldások elfogadására bírja, a krízisintervenciós szakma etikai normái szerint visszaélésnek minősül.[8]
Ezek az ellenvetések, melyeket a terhesség megtartására irányuló, kötelező tanácsadással szemben felhoztam, nem alapjogi természetűek, hanem a krízisterápia elveit és szabályait tükrözik. Amikor azonban az Alkotmánybíróság és a törvényhozás az abortuszt kérőknek nyújtandó tanácsadásról dönt, nem teheti túl magát a krízisintervenció alapvető szakmai normáin. A terhesség-megszakítást szabályozó törvény és a róla szóló alkotmánybírósági határozat elismerte, hogy az abortuszt kérő nő súlyos válsághelyzetben lehet. A segítő intézménynek, amely a krízis kezelésében hivatott a nőt támogatni, ennek megfelelően kell eljárnia. A következő szakaszokban rámutatok, hova vezetne, ha a tanácsadó szolgálatok e szabályokat megsértve működnének.
Az a törekvés, hogy a segítő szolgálat munkatársai számára kötelezővé tegyék a magzat megtartását elősegítő tanácsadást, kettős szerepet kényszerítene a tanácsadókra. Egyfelől az lenne a dolguk, hogy segítsék a terhes nőt krízise megoldásában, másfelől azonban az, hogy érvényesítsék vele szemben a terhesség megtartásának érdekét. Egyik szerepében a tanácsadó a nő érdekét szem előtt tartva jár el - Rogers megfogalmazásában "a kliens tudja, mi a jó neki" -; másik szerepében megbízója, tágabb értelemben a hatóság képviselőjeként a magzati élet védelmének intézményes érdekét képviseli.[9]
A krízistanácsadó és kliense között eleve nem beszélhetünk egyenrangú viszonyról. A tanácsadó, a szakmai tudás képviselője nagy tekintély lehet nyugtalan, önmagában megrendült kliense szemében, aki tőle várja, hogy megmondja neki, hogyan szabaduljon gyötrő gondjától. Ezért különös gonddal kell törekednie arra, hogy empátiás kommunikációra lépve a tanácskérővel rávezesse őt a felismerésre, hogy a segítő kapcsolat értelme az ő önismeretének helyreállítása, a belőle kiinduló cél és az eléréséhez vezető út megtalálása. Érzelmi támogatással, elfogadó attitűddel kell elérnie, hogy kliense ne ítészt lásson benne, hanem a saját céljának - a krízis feloldásának - eszközét. Kerülnie kell azokat a technikákat, amelyek erőfölényét hangsúlyoznák, így például az exploratív kommunikációt.[10]
Ha előírják, hogy "célzott tanácsadással" a magzat megtartására igyekezzen rábírni a terhes nőt, akkor a tanácsadó ellentmondásos szerepbe kerül. Meg kell feleljen annak a feladatnak, hogy a tanácsadás nyomán az abortuszt kérő nők az eddiginél nagyobb
- 94/95 -
számban változtassák meg döntésüket, azaz mondjanak le a terhesség megszakításáról. Ugyanakkor hozzá kell segítenie a nőket, hogy válsághelyzetükben megtalálják a számukra legmegfelelőbb megoldást. Csakhogy a krízisellátásban a tanácsadót csak egyfajta elköteleződés vezérelheti: a kliens (érdeke) iránti hűség. Az a krízistanácsadás, amely a segélyt kérő személy érdekén kívül más, attól független érdekeket is szem előtt tart - jelen esetben azt a társadalmi célt, hogy csökkenjen az abortuszok száma, és kellő elismerést kapjon a magzati élet értéke -, segítő szolgáltatásnak álcázott befolyásolás, ahol a hatás alá vont személy már válsághelyzete miatt is kiszolgáltatott.
Amikor az Alkotmánybíróság által javasolt tanácsadó intézményről gondolkodunk, nem árt figyelembe venni a magzatvédelmi törvény által létrehozott Családvédelmi Szolgálat működésének tapasztalatait. Noha a jelenlegi rendszerben a szolgálat nem "terápiás", hanem csupán "információs" tanácsadást nyújt, munkatársai mégis arról számolnak be, hogy feladatuk szerepkonfliktusba viszi őket. Ők egyfelől a fogamzásgátlásról, a szociális segítés formáiról nyújtott információkkal a tanácsadáson megjelenő nőket hivatottak segíteni, másfelől azonban az abortusz engedélyezésével kapcsolatos adminisztratív feladatokat is ellátnak. A náluk jelentkező nőnek kérőlapot kell kitöltenie, vagyoni helyzetéről kell nyilatkoznia (ha a műtéti díj mérséklését kéri), továbbá orvosi iratokat kell bemutatnia. Sokan fogalmaznak úgy, hogy az engedélyért jöttek, pedig a jogszabály szerint a Családvédelmi Szolgálat munkatársai nem dönthetnek arról, hogy végrehajtható-e az abortusz. Az általam meginterjúvolt védőnők általában jól látják, hogy ez a kettősség a terhes nő számára komolyan megnehezíti azt, hogy ne az engedélyező hatóság képviselőjét, hanem segítő szakembert lásson bennük, akihez bizalommal fordulhat a fogamzásgátlással, a terhességgel és a terhesség-megszakítással kapcsolatos kérdéseivel.
A krízistanácsadó kettős szerepbe állítása lerombolja a hatékony beavatkozás egyik legfőbb feltételét, azt, hogy bizalomteli kapcsolat alakuljon ki segítő és kliense között. Ha a tanácsadás kötelező és direktív - vagy az alkotmánybírák szóhasználatával élve: "célzott" - formában zajlik, a terhes nő nem lehet biztos abban, hogy az általa feltárt információk nem kerülnek ki a kapcsolatból.
Az Alkotmánybíróság maga szolgáltat példát erre a veszélyre. A határozat indoklása leszögezi: a büntetőjog eszközeivel kell fellépni azokkal szemben, akik "az anyát fenyegetéssel, a tartási kötelesség megszegésével vagy bármely módon a terhesség megszakítására kényszerítik". A bíróság szerint ehhez nincs szükség a Büntető törvénykönyv módosítására, csupán a kényszerítésről szóló passzust kell alkalmazni. De mi lesz a tanácsadással, ha ez a javaslat meghallgatásra talál? Akkor a nő legszemélyesebb közlései büntetőeljárás kiindulópontjává válhatnak. Csupán arra van szükség, hogy a gyermekbántalmazási ügyek analógiájára a tanácsadó szolgálatok kötelességévé tegyék az ilyen esetek szignalizációját. És a nő e nélkül sem lehet biztos benne, hogy "az egyértelműen magzatvédelmi irányultságú" tanácsadó nem fogja feladatának érezni a tudomására jutott információk továbbítását oda, ahová a bíróság szerint el kell jutniuk: a bűnüldöző hatóságokhoz. Ki az, aki ilyen körülmények között "bizalommal fordul (...) a tanácsadó szolgálathoz"?
A bizalomteli kapcsolat létrejöttének egyik legfontosabb biztosítéka, hogy a tanácsadót ne terhelje harmadik fél felé irányuló adatszolgáltatási kötelezettség, sőt, a hozzá forduló nő biztos lehessen benne, hogy ami kettejük közt elhangzik, azt az ő külön felhatalmazása nélkül harmadik félhez nem is szabad továbbítani. Növelheti a kliens bizalmát, ha előzetesen megfelelő tájékoztatást kap az igénybevett szolgáltatás céljáról, módszereiről és működési elveiről.[11] Esetünkben ez azt jelenti, hogy a tanácsadást igénybe vevő nő tájékoztatást kap arról, hogy adatait bizalmasan kezelik, valamint hogy a tanácsadás nem része az abortusz elvégezhetőségére vonatkozó döntés folyamatának.
További fontos biztosíték a bizalomteli kapcsolat kialakulására, ha a segítségkérés anonim módon is megtörténhet. Erre a határozat is utal; azt írja, hogy a nő lelkiismereti szabadságának megóvásában "segíthet a névtelenség megtartása", és megemlíti, hogy Németországban a tanácsadó szolgálat - ahol egyébként a nőnek nem kell feltárnia a válság mibenlétét, és nem törekszenek akaratának terelgetésére - a személyazonosság felfedése nélkül is igénybevehető. Ha azonban a tanácsadás az abortusz en-
- 95/96 -
gedélyezésének feltétele, akkor az anonimitás fikcióvá válik, hiszen, ahogyan a bíróság mondja, csak "a terhesség-megszakításra jogosító igazolás kiadásáig" tart. Ezzel természetesen a tanácskérő nő is pontosan tisztában van.
Magyarországon az anonim HIV-szűrés körüli vitában is kitűnt: sokan az anonimitás iránti igényt egyenértékűnek tekintik azzal, hogy a kliens ki akar bújni a felelősség alól, takargatni akarja szégyellni való dolgait; ezért az anonim megoldások szorgalmazása heves indulatokat vált ki. A krízisintervenciós és más segítő szakmák közmegegyezése szerint azonban az anonimitás arra való, hogy megkönnyítse a túljutást a kezdeti ellenálláson és szorongáson, amely - ha különböző mértékben is, de - minden embert elfog olyan helyzetekben, amikor legbensőbb ügyeinket kell mások - ráadásul idegenek - előtt feltárnunk.
A határozat nem szakít a jelenleg hatályos gyakorlattal, mely szerint a tanácsadáson való megjelenés az abortusz engedélyezésének feltétele. A terhes nőnek választania kell: vagy eltűri a kioktatást, vagy nem jut hozzá az abortuszhoz. Vagy elfogadja, hogy egy idegen ember, akit nem ő választott ki arra, hogy megbeszélje vele legszemélyesebb gondjait, belevigye az ő magánéletére vonatkozó beszélgetésbe, kérdéseket tegyen föl neki válsághelyzetének összetevőiről, és kéretlen ajánlatokat tegyen a megoldásra, vagy lemond a terhesség megszakításáról. Ez ellentmond a tanácsadás deklarált céljának, mely szerint a tanácsadásnak abban kell segítenie, "hogy a leendő anya felelősségét átérezve, tudatosan döntsön magzata megszüléséről vagy terhessége megszakításáról". Ráadásul lehetetlenné teszi az őszinte, bizalmi kapcsolat létrejöttét tanácsadó és kliense között, ami nélkül nem létezik sikeres tanácsadás.
Az abortuszt szabályozó törvény a Családvédelmi Szolgálatra bízta a terhesség-megszakítási kérelem adminisztratív kezelését mindazokban az esetekben, amikor a kérelem indoka nem egészségügyi természetű. Ezekben az esetekben a kérelmezőnek az alábbi lépéseket kell megtennie. Először megjelenik a szakorvosnál, aki igazolja a terhesség tényét és előrehaladottságát. Majd az orvosi igazolással felkeresi a Családvédelmi Szolgálatot, ahol részt vesz a megelőzési célzatú kötelező tanácsadáson; esetleg - a műtéti díj mérséklése érdekében - vagyoni helyzetéről nyilatkozik. Ezt követően a szolgálat munkatársa kitölti a kérőlapot; feltünteti, hol és mikor kell megjelenni a műtétre, és aláírja a nyomtatványt. A kérőlapot a munkatárs küldi meg a kórháznak, ahol három nap gondolkozási idő leteltével, a kijelölt időpontban lehet a műtétre jelentkezni. A tanácsadáson való részvétel kötelező; a kérőlapot is itt töltik ki. Ezért az abortuszt kérő nő számára a szolgálat elsődlegesen hatósági funkciójában jelenik meg.
Érdemes megjegyezni, hogy az abortusz engedélyezése körül az elmúlt években egyfajta autoritási válság alakult ki. A nőgyógyász többnyire azzal irányítja a terhes nőt a Családvédelmi Szolgálathoz, hogy szerezze be az "engedélyt". A szolgálat dolgozói viszont nem örülnek annak, hogy a nők az "engedélyt" kérik tőlük. Ők egy segítő intézmény munkatársainak tekintik magukat, amely tanácsadást nyújt, és emellett mintegy mellékesen lát el adminisztratív feladatokat. Csakhogy a nyomtatványon nem az szerepel: Adatlap a terhesség-megszakítás elvégzéséhez. A megnevezés: Kérőlap. Így aztán a nők azonosítani próbálják az "engedélyezőt", miközben ezt a szerepet senki nem vállalja szívesen.
Ha a tanácsadás - a bíróság szándékának megfelelően - információk átadásából a krízis feloldására irányuló együttműködéssé alakul át, végképp tarthatatlanná válik az a helyzet, hogy a tanácsadó és a "Kérőlap" adminisztrálója egy és ugyanaz a személy. Egyértelművé kell tenni, hogy szolgáltatásról van szó. Olyan eljárásban kell felajánlani ezt a szolgáltatást, amely el van választva az abortuszkérelem jóváhagyásától. Az abortuszt kérő nő számára egyértelmű kell legyen, hogy az ajánlat elfogadása vagy elutasítása nem befolyásolja kérelmének sorsát.
A kötelező tanácsadás egyik célja az volna, hogy hozzájáruljon az abortuszok számának csökkentéséhez. Mielőtt megvizsgálnánk, hogy megfelel-e ez az intézmény az alkotmányosság követelményeinek, el kell gondolkoznunk azon: szükséges-e az adott cél eléréséhez. A kérdés arra vonatkozik, hogy van-e más, kevésbé korlátozó eszköz, mely ugyanezt a célt hatékonyan szolgálhatja.
Az abortuszok száma kétféleképpen csökkenthető. Az egyik út az, hogy minél több teherbe esett nő választja a magzat kihordását és megszülését. A másik út az, hogy minél kevesebb nő esik teherbe, ha nem kíván gyermeket szülni. Az Alkotmánybíróság ezzel a lehetőséggel egyáltalán nem foglalkozik. Pedig az elmúlt évtizedekben a világon mindenütt, így Magyarországon is ez volt a hatékonyabb út az
- 96/97 -
abortuszok számának csökkentésére. Ezt a lehetőséget a nagy biztonságot kínáló fogamzásgátló szerek bevezetése és hozzáférhetővé tétele teremtette meg.
A fogamzásgátló tabletták megjelenése jelentősen csökkentette az abortuszok számát. Míg 1970-ben közel 200 ezer terhesség-megszakítás történt, tíz év múlva kevesebb, mint a fele (80 ezer). A 70-es évek egyszeri, nagy előrelépését azonban a későbbi évtizedekben nem követte jelentős haladás. Magyarországon az elmúlt években nem sikerült előbbrelépni a fogamzásgátló tabletták társadalombiztosítási támogatásában. Jelenleg a korszerű összetételű fogamzásgátló tabletták esetében az egyszeri kiváltásra fölírt adag ára két-háromezer forint. Továbbra sincs napirenden, hogy az egészségbiztosítás többletforrásokat teremtsen a fogamzásgátló tabletták árának támogatására. A prioritások alakulását jól mutatja az a közelmúltban hozott döntés, amely szerint az egészségbiztosítási alapból az állapotos nők terhessége idején szedett gyógyszerekre többlettámogatást nyújtanak - a fogamzásgátló tablettákra azonban nem. Noha az abortuszok száma a serdülők korcsoportjában évente tízezer fölött van, mégsem kapott támogatást az egyik gyógyszergyár által 1997-ben javasolt megoldás, hogy a nőgyógyász szakma által kiválasztott készítmények a korhatár megjelölésével kerüljenek föl a 100 vagy 90 százalékban támogatott gyógyszerek listájára.[12]
A nem kívánt terhességek megelőzésének másik fontos eszköze a korszerű szakmai alapelvek szerint működtetett szakambulanciák hálózata. Az egészségügyi szolgáltatások színvonala, könnyű hozzáférhetősége és a humánus bánásmód a legmeghatározóbb tényezők abban, hogy az emberek igénybe veszik-e a gyógyító-megelőző szolgáltatásokat, vagy nem. Ebben sincs előrelépés, a kihasználatlan lehetőségek tehát hatalmasak.
Egy közelmúltban végzett országos vizsgálat értékes adatokkal szolgál a kérdés megítéléséhez. A vizsgálat alanyai e szolgáltatások igénybevevőinek "legszerencsésebb helyzetű" csoportját alkotják, valamennyien szülés előtt álló nők. A vizsgálat során a védőnők arra kérték a megkérdezett nőket: fogalmazzák meg, mire lenne szükségük ahhoz, hogy leendő anyaként biztonságban érezzék magukat. A megkérdezettek három kívánságot adhattak elő. Az összesítés szerint a válaszadók egyharmada említette a korszerűbb, jobb egészségügyi ellátást, míg a sorban negyedik igény az egészségügyi személyzettel szemben fogalmazódott meg: emberközelibb magatartást, több odafigyelést és tájékoztatást várnának tőlük a terhes nők.[13]
Ide tartozna még, hogy a nem kívánt terhességnek - s természetesen a szexuális úton terjedő betegségeknek is - egyik legjobban kitett társadalmi csoport tagjai, a serdülők a problémáikhoz megfelelő érzékenységgel és felkészültséggel közelítő szakorvosi ellátást kapjanak. Alig egy-két helyen működik tinédzser-ambulancia, amely szolgáltatásaival ennek a feladatnak igyekszik megfelelni.[14]
A családtervezési ismeretek terjesztése, a fogamzásgátló eszközök hozzáférhetővé tétele, korszerű szakambulanciák hálózata: ezek a nemzetközi gyakorlatban jól bevált, hatékony eszközök a nem kívánt terhességek megelőzésére. A magyar állam nem eléggé él az ebben rejlő lehetőségekkel. Márpedig ezek kihasználása is helyet kell kapjon a magzati élet értéke iránti tisztelet biztosításának eszközei között, ez is része az állam intézményes életvédelmi kötelezettségének. Érthetetlen, hogy amikor az Alkotmánybíróság felsorolja az életvédelmi kötelezettség teljesítésének eszköztárát, a nem kívánt terhességek megelőzésének elősegítéséről egy szót sem ejt.
Mint láttuk, a határozat szerint a "célzott" (magzatvédelmi irányultságú) tanácsadás elrendelése az alternatívája annak, hogy törvénybe foglalják a súlyos válsághelyzet lehetséges okainak felsorolását; kötelezzék az abortuszt kérő nőt, hogy jelölje meg válságának okát, és ellenőrizzék az ok fennállását. Ugyanakkor azt állítja a határozat, hogy az ilyen tanácsadás - kötelező volta és egyoldalú irányultsága ellenére - "nem korlátozza aránytalanul az anya magánszféráját, és nem sérti lelkiismeretei szabadságát", eleget tesz annak az alkotmányos követelménynek, mely szerint "az állam nem hozhat senkit olyan helyzetbe, amely meghasonlásba vinné önmagával".
Ez a feltétel akkor teljesülne, ha a tanácsadás valóban önkéntes "együttműködés" volna, s ha valóban arra irányulna, hogy a terhes nő "felelősségét átérezve, tudatosan döntsön magzata megszüléséről vagy terhessége megszakításáról". Az Alkotmánybíróság által pártfogolt megoldás azonban nem ilyen, és ezért nem különbözik jelentősen a felsoroláson
- 97/98 -
alapuló megoldástól abban, hogy mennyire tartja tiszteletben a nő magánszférához való jogát és lelkiismereti szabadságát. A kötelező és "célzott" tanácsadás két dolgot jelenthet. Az egyik esetben a nőnek végig kell hallgatnia egy személytelen előadást a magzati életről, vagyis arról, hogy mi az állam szerint a helyes fölfogás a terhesség-megszakítás értékeléséről. A tanácsadó nem tesz föl kérdéseket, a nő nem adja elő személyes történetét és gondjait, kettejük között nem alakul ki párbeszéd. Ebben az esetben a rábeszélés csak akkor lehet sikeres, ha a tanácsadó a hatóság teljes tekintélyével nyomást gyakorol a megingott lelkiállapotú, tehetetlenül sodródó, bűntudattól gyötört nőre, aki nem önálló döntést hoz, hanem meghajol a nyomás súlya alatt. Ez nem felelne meg a "válságmegoldó együttműködés" kívánalmának. A másik esetben a tanácsadás célja a krízis feloldása, a nő megnyerése szándékának megmásítására. De akkor nem kerülhető el a beszélgetés, melynek során a nő a legszemélyesebb adatait is feltárja - csakhogy kényszerhelyzetben, kötelező együttműködésben, azzal a fenyegetéssel a feje fölött, hogy jó viselkedésétől függ az abortusz elvégzéséhez szükséges igazolás kiállítása. Akár ez, akár az történik, a nő magánszférájának korlátozása mindenképpen aránytalan, lelkiismereti szabadságát megsértik.
Megint nem árt a tapasztalatokat szemügyre venni. A magzatvédelmi törvényben szereplő, kötelező tanácsadás információs szolgáltatást nyújt; nem feladata a "rábírásra törekvés". A törvény szerint a nő a súlyos válsághelyzetnek nem a mibenlétéről, hanem a fennállásáról kell nyilatkozzon. Az abortusz indokoltságának indikációja a súlyos válsághelyzet, melynek fennállását a nőnek aláírásával kellett igazolnia. Mégis az a gyakorlat alakult ki, hogy a családvédelmi szolgálatnál rákérdeznek a válsághelyzet mibenlétére. Forgalmi naplót vezetnek, melybe a megjelentek személyi adatain kívül rögzítik a válsághelyzet okát is. A megnevezett indokokat évente egyszer az egész országra vonatkozóan összesítik, és nyilvánosságra hozzák. Innen tudható, hányan kértek terhesség-megszakítást anyagi okokra, egyedüllétre, fiatalkorukra, stb. hivatkozva. Vagyis, bár a törvény ennél kevesebbet rendelt el, a gyakorlatban mégis tudakolják, és rögzítik az indokot. Nyilvánvaló, hogy a tanácsadás beavatkozó jellegének megerősítésével még nehezebben lenne elkerülhető, hogy a nő feltárja válsághelyzetének indokait.
A határozat leszögezi, hogy "a válsághelyzet részletezése és esetleges harmadik személy általi elbírálása kétségtelenül sérti a nő magánszféráját és esetenként méltósághoz való jogát is." Ennek ellenére úgy foglal állást, hogy nem következne be alapjogsérelem, ha a nőt a válsághelyzet mibenlétének feltárására köteleznék. A magánszférához való jogot ugyanis, mely a terhes nőt az Alkotmánybíróság szerint kétségkívül megilleti, korlátozhatja a magzati élet védelmére irányuló állami kötelezettség. Ez a korlátozás teremti meg az egyensúlyt a két szembenálló alkotmányos érdek között. Ezt a megállapítást azonban alkotmányjogi elemzők kétségbe vonják. Érveik szerint a mérlegelést az alapozhatná meg, ha két alapjog konkurálna egymással: az anya önrendelkezési joga és a magzat élethez való alanyi joga. A magyar jogban a magzat nem jogalany. Így alapjoggal szemben nem alapjog áll. Az állam intézményes életvédelmi kötelezettsége az Alkotmánybíróság felfogása szerint azt a kötelezettséget jelenti, hogy az állam teremtse meg, és védje az élethez való jog biztosításának intézményes feltételeit. Ez a kötelezettség olyan élethelyzetekre is kiterjedhet, ahol a védett lény - mint a magzat - nem jogalany. De ilyen esetben az állam nem folyamodhat olyan eszközökhöz életvédelmi kötelezettségének teljesítése során, melyek alapjogot korlátoznak, mert az alapjoggal szemben nem egy másik alapjogot véd. Az állam köteles kedvező feltételeket teremteni az élet megóvása számára, és terjeszteni az élet értéke iránti tisztelet szellemét. A terhes nő magánszférájába való beavatkozást azonban ez az állami kötelezettség nem teszi indokolttá. Olyan eszközöket kell választani, melyek nem hatolnak be a nő magánszférájába, és nem sértik lelkiismereti szabadságát.[15]
Az Alkotmánybíróság egy korábbi határozatában foglalkozott azzal a kérdéssel, hogy a lelkiismereti szabadság sérelmét jelenti-e, ha a katonai szolgálatra behívott és a hadseregben való szolgálatot elutasító fiatalnak a hatóság előtt fel kell tárnia lelkiismereti meggyőződését.[16] Az indítványozó azt az előírást kifogásolta, hogy a kérelmezőnek a formanyomtatvány kitöltésekor meg kell vallania, miben áll a lelkiismereti meggyőződése. Nem elég közölnie, hogy lelkiismereti okból kéri a polgári szolgálat lehetőségét, hanem meg kell neveznie a vallási vagy egyéb okot, amely miatt a katonai szolgálatot elutasítja. Az Alkotmánybíróság úgy foglalt állást, hogy ez az előírás nem sérti a lelkiismereti szabadságot. Az Alkotmány 60. § (2) bekezdése tartalmazza ugyan a jogot a lelkiismereti meggyőződés kinyilvánításának mellőzésére, a 70/H. § azonban állampolgári kötelességgé teszi a haza védelmét, tehát a katonai szolgálatot is. Aki az általános hadkötelezettség alól felmentést kér, annak vállalnia kell, hogy kérelme elbírálásához a szükséges információkat rendelkezésre bocsátja. Ezért az Alkotmánybíróság szerint ebben a sajátos esetben a lelkiismereti szabadság korlátozása szükséges és nem aránytalan.
- 98/99 -
Az abortuszt kérő nők esete akkor volna analóg a lelkiismereti szolgálatmegtagadók esetével, ha őket a sorköteles fiatalok honvédelmi kötelezettségéhez hasonlítható alkotmányos gyermekszülési kötelezettség terhelné. Ok azonban nem egy alkotmányos kötelezettségük teljesítése alól kérnek felmentést. Önrendelkezési jogukkal - melyet az Alkotmánybíróság elismer - nem az ő személyes kötelezettségük áll szemben, hanem az államot terhelő életvédelmi kötelezettség. Így nincs kellő alapja annak, hogy vizsgálódás tárgyává tegyék, milyen okból érzi magát az abortuszt kérő nő válsághelyzetben. Az ő lelkiismereti szabadságának körébe tartozik, hogy milyen tények és meggyőződések alapján érzi élethelyzetét annyira nehéznek, hogy számára a terhesség megtartása "olyan rendkívüli nehézségekkel jár, amelyek az elvárható áldozat határát meghaladják."
A terhesség-megszakítást súlyos válsághelyzetében kérő nő jelenleg is köteles tanácsadáson megjelenni, és a műtét előtt le kell töltenie a három nap várakozási időt. A válsághelyzet megoldására, s ezen keresztül a magzati élet védelmére törekvő tanácsadás kötelezővé tétele az eddiginél szigorúbb korlátozását jelentené alkotmányos jogainak. Az Alkotmánybíróság gyakorlata szerint a korlátozás akkor volna alkotmányos, ha ésszerű célja volna, alkalmas lenne a cél előmozdítására, s ha megfelelne a szükségesség és arányosság további követelményeinek. A fentiek alapján kétségbe vonható, hogy e négy feltétel bármelyike teljesülne.
Láttuk, hogy a tanácsadás céljának meghatározása ellentmondásos. A nő bizalomteli együttműködésén kellene alapulnia, de ugyanakkor kötelező. A nő megsegítését kellene szolgálnia, de ugyanakkor egyértelműen magzatvédő irányultságú. A cél ésszerűségének azonban minimális feltétele, hogy ne legyen ellentmondásos. Megállapíthatjuk: a bíróság által javasolt tanácsadó szolgálat célja nem ésszerű.
Azt is láttuk, hogy a kötelezés és az egyértelmű magzatvédelmi irányultság lehetetlenné teszi annak az egyenrangú párbeszédnek a kialakulását, melyben a tanácsadó szolgálat a terhes nő segítségére lehetne. Ha a cél a nő hozzásegítése válsághelyzetének kezeléséhez, akkor ez a megoldás alkalmatlan a cél elérésére. Ha viszont a megszakított terhességek számának csökkentése a cél, akkor hosszú évtizedek és nagyon sok ország tapasztalatai bizonyítják, hogy ezt erőszakos meggyőzéssel nem lehet elérni. Az abortuszok számának alakulását eredményesen befolyásolni csak más eszközökkel lehet.
Szükségesnek sem ítélhető a kötelező és célzott tanácsadás. Nem szükséges egy eljárás, ha van az adott cél elérését enyhébb jogkorlátozással biztosító módszer. Ha a cél a nő megsegítése válsághelyzetében, akkor van ilyen módszer: a krízisintervenció szakmai szabályai szerint működtetett, önkéntes és irányultságmentes tanácsadás. Ha a cél az abortuszok számának csökkentése, akkor szintén van jobb, hatékonyabb eszköz: egyfelől a családtervezési kultúra fejlesztése, a korszerű fogamzásgátló szerek hozzáférhetővé tétele - másfelől a gyermeket vállalók anyagi támogatása (az állam teherbíró képességének határai között).
Végül, a kötelező és célzott tanácsadás nem is arányos alapjogkorlátozás. Arra kényszerítené a terhes nőt, hogy eltűrje a magzatvédő irányultságú kioktatást, és tárja fel magánéletének intim részleteit a hatóság képviselője előtt. Ez a terápiás szakma kódexe szerint akkor is visszaélés, a jog oldaláról a magánszférához és a lelkiismereti szabadsághoz való jog elfogadhatatlan korlátozása, ha kézzelfogható eredményt lehetne remélni tőle. Ha azonban, ahogyan megmutatni igyekeztem, alkalmatlan céljának elérésére - bárhogyan határozzák meg a célját -, akkor az aránytalanság még kirívóbb.
Miben állhat az alkotmányos megoldás? Véleményem szerint a törvényhozásnak pontosan követnie kell a határozat két lényeges megállapítását: azt, hogy a tanácsadásnak együttműködést kell felajánlania a nő számára, és azt, hogy "az egyéni meggyőződés szabad kialakításának és a tudatos választásnak a lehetőségét" kell biztosítania. Ebből az következik, hogy a tanácsadás akkor alkotmányos, ha szigorú önkéntességen alapul, és ha nem eleve elkötelezett az egyik alternatíva - a gyermekszülés választása -mellett. A jó szabályozás az volna, melyben a családvédelmi szolgálatok elvégzik az adminisztratív és információs feladatokat, és tájékoztatják a nőt a krízistanácsadás lehetőségéről. Az egyéb természetű megoldásokra, úgymint állami juttatások formái, örökbefogadási lehetőségek, befogadó intézmények, eddig is tehettek javaslatot. A javasolt intézmények, szolgáltatások igénybe vételéről, a felkínált segítségről a nő eddig is maga döntött. Hasonlóképpen kell eljárni a segítő szolgáltatásként felajánlott krízisintervenciós tanácsadásnál is. A tanácsadásnak jól el kell különülnie az abortusz elvégzéséhez szükséges adminisztratív formaságok elintézésétől. ■
- 99/100 -
JEGYZETEK
[1] 48/1998. (XI. 23.) AB. határozat.
[2] "Az adott kliensnek azonnali segítségre vagy megkönnyebbülésre van szüksége", fogalmazza meg Judd Marmer, éppen ezért a tanácsadó inkább támogató, mint konfrontatív beállítódást kell mutasson. Marmer a válsághelyzetben lévő emberek segítésében három célt határoz meg: a stressz-szituáció megszüntetését és a homeosztázis visszaállítását; érzelmi támogatás biztosítását; az egyén megoldási kapacitásának növelését, ami lehetővé teszi, hogy a jövőben várható hasonló helyzeteket jobban tudja kezelni. Judd Marmer: Krízisintervenció és dinamikus terápia. Megjelent a Bakó Tihamér, Bíró Sándor szerkesztette Rövid dinamikus pszichoterápia című kötetben. Animula Kiadó, 1992. 137. o.
[3] Az önkéntesség alól kivételt jelent az öngyilkossági krízisben lévők ellátása.
[4] John McLeod: An Introduction to Counselling. Open University Press, 1994. 157. o.
[5] "Rendszerszemléletű megfogalmazásban a krízis valamely korábban érvényes viszonylagos egyensúlyi helyzet drasztikus felborulását jelenti, időlegesen fellazul a rendszer (jelen esetben a személyiség) struktúrája, amely azután új egyensúlyi állapot kialakulásával, a rendszer újrarendeződésével oldódik meg." Telkes József: Válság, változás, változtatás. Megjelent a Gerevich József szerkesztette Közösségi mentálhigiéné című kötetben. Gondolat Kiadó, Budapest, 1989. 105. o.
[6] H. I. Kaplan és B. J. Sadock: Synopsis of Psychiatry, Williams & Wilkins, 1994. 836. o.
[7] A tanácsadás etikai kódexei mindenfajta segítő kapcsolat alapelvei közt említik, hogy a tanácsadónak tiszteletben kell tartania a kliens autonómiáját. Az elv betartására különösen ügyelni kell azokban a helyzetekben, amikor a kliens és a tanácsadó között kiegyenlíthetetlen felfogásbeli, illetve mély kulturális különbség van. Az abortuszhoz kapcsolódó tanácsadásban például ilyen helyzet állhat elő, ha a tanácsadó vallási meggyőződése szerint, a válságban lévő nő pedig világi megfontolások alapján mérlegeli a terhesség-megszakítás lehetőségét.
[8] A kézikönyvek tiltják, és a szakmai szabályok durva megsértéseként tartják számon az ilyen fajta befolyásolást. "Ha a tanácsadó a lelki tanácsadás ürügyén saját személyes értékrendjét és meggyőződéseit próbálja érvényesíteni, akkor megsérti az autonómia és a kliens iránti hűség/ elköteleződés elvét." Ray Woolfe és Windy Dryden (szerk.): Handbook of Counselling Psychology., SAGE Publications, 561.o.
[9] Rontja a tanácsadás hatékonyságát, ha a tanácsadó valamely harmadik fél megbízásából végzi munkáját, aki azt várja tőle, hogy az ő célkitűzéseit juttassa érvényre. Ha a szakembert alkalmazó intézmény abból indul ki, hogy a tanácsadó elsősorban neki - és nem a kliensnek - tartozik felelősséggel, akkor az intézmény érdekeit kéri rajta számon. A tanácsadóra ilyen körülmények között súlyos nyomás nehezedik, hogy munkája az intézmény által előre meghatározott eredményre vezessen. A segítő a kliense melletti elköteleződés (fidelity) etikai alapelve és a reá nehezedő intézményi követelmények között őrlődik. An Introduction to Counselling, 167. o.
[10] "A kérdezés a felek közötti viszonyt eleve egyenlőtlenné teszi. A kérdező hatalmi pozícióra tesz szert, a kérdezett kiszolgáltatottá válik, nemegyszer szinte megszégyenül." Tringer László: A gyógyító beszélgetés. A Magyar Viselkedéstudományi és Kognitív Terápiás Egyesület kiadványa, 51. o.
[11] A tanácsadás a mentálhigiéne körébe tartozó szakmai beavatkozás, melynek szabályait úgy kell megalkotni, hogy összhangban legyenek az egyéb gyógyító célú beavatkozásokra vonatkozó előírásokkal. Ennek megfelelően a kliens tájékozott beleegyezése szükséges feltétele a tanácsadásban való részvételnek. Érvényesülniük kell a személyi és egészségügyi adatokra vonatkozó törvényi garanciáknak. An Introduction to Counselling, 161. o.
[12] Gyógyszergyárak és civil szervezetek hirdettek akciókat, hogy fiatalkorúak - természetesen nőgyógyász szakorvos rendelvényére - térítésmentesen juthassanak a megfelelő védelmet jelentő, alacsony hormontartalmú tablettákhoz.
[13] Bognárné Várfalvi Marianna, Sasadi Judit, M. Csordás Ágnes: Biztonságos anyaság. Védőnő, 1998. 5. sz. 9-13. o.
[14] A fővárosban tudomásom szerint a Szent János Kórházban és a SOTE II. számú Női Klinikáján.
[15] Kis János: Az abortuszról. Cserépfalvi, Budapest, 1992. 209-226. o.; Halmai Gábor: Mérsékelt, de egyértelmű szigorítás. Népszabadság, 1998. november 28.; Schiffer András: Védett élet, védtelen méltóság. Élet és Irodalom, 1998. december 4.
Visszaugrás
