Nemcsak a kontinentális kodifikációban figyelhető meg a Büntető Törvénykönyv általános és különös részre osztása, hanem az angolszász és a nemzetközi kódex-tervezetek is ebben a rendszerben készülnek. Nem ilyen egységes a gyakorlat arra nézve, hogy valamennyi bűncselekmény leírása egyetlen kódexben történik-e meg, vagy a Btk. mellett ún. melléktörvények is léteznek. Ennek indoka, hogy a szakmai bűncselekmények törvényi körülírásában nagy szerepet játszanak a más jogszabályokban vagy szakmai szabályokban tételezett normák. Ha a szakmai bűncselekményeket a Btk. maga tartalmazza, ezek szabályozására a kerettényállás kodifikációs technikáját alkalmazza. Ezzel a kodifikációs technikával kell megoldani számos speciális problémát, ami a szakmai bűncselekményekkel kapcsolatban felmerül.
A szakmai bűncselekmények speciális problémái mind a kerettényállás, mind a melléktörvények kodifikálása során megoldásra várnak attól függetlenül, hogy ezeket a bűncselekményeket a Btk.-ban vagy a melléktörvényekben helyezzük el.
A keretdiszpozíciót, mint sajátos kodifikációs technikát mindazokon a területeken megtaláljuk, ahol a büntetőjogi felelősség pozitív vagy negatív feltételeinek körülírásában a büntetőjogon kívüli normák is részt vesznek. Emiatt merül fel problémaként az, hogy hogyan érvényesül a nullum crimen sine lege elve a kerettényállások esetén, hiszen a büntetőjogi kereteket más szabályok töltik meg. A másik - legalább ilyen, a nullum crimen sine lege elvével egyenértékű - garanciális elve a büntetőjognak a bűnfelelősség elve. Ez az elv megköveteli, hogy a törvényalkotó a bűnösséget a büntetőjogi felelősség pozitív feltételének minősítse.
A büntetőjogban két olyan bűncselekmény-csoport különböztethető meg, amelynek kodifikálása során egyformán keretdiszpozíciót szoktak alkalmazni, de a keretet kitöltő normák funkciója jelentős eltérést mutat. Az egyik példájaként említhetjük a közlekedési szabályok megszegésével az élet és a testi épség megsértését vagy veszélyeztetését. A másik modellt a gazdasági bűncselekmények kodifikálása során ismerhetjük fel. A keretet kitöltő szabályokra (a külön normákra) utaló kodifikációs technika a formai hasonlósága mellett eltérő vonásokat mutat a két csoportban.
A külön normával szabályozott veszélyes cselekmények elkövetése során előidézett sérelemokozást hosszú ideig az általános eredmény-bűncselekmény, vagyis a gondatlan emberölés és testi sértés tényállásainak alkalmazásával bírálták el. A külön normákat a törvényhozó a bűnösség súlyában juttatta szerephez. A külön normának a büntetőjogi gondatlanságban betöltött szerepe történetileg aszerint változott, ahogyan a gondosság elemeire, a tettesi modelltől és a személytől elvárható gondosságra vonatkozó nézetek fejlődtek. Elsőként az a megoldás alakult ki, amely szerint a külön norma megszegése a gondatlanságot súlyosította az általános eredmény-bűncselekményben.
A külön normák a kellő gondosságnak csak az egyik tényezőjét képezték, s ezért a külön norma betartása elvileg nem zárhatta ki a büntetőjogi gondatlanságot. Angyal megfogalmazása szerint sérelemokozás esetén a tettes számára "az óvintézkedés tételére kötelező jogszabály megtartása nem jelent feltétlen mentességet, nem különösen akkor, amikor a helyzet speciális körülményei azon túlmenő gondosság kifejtését kötelezik". Kivételes szituációk lehettek azok, amelyek a külön normán túlmenő gondosságra köteleztek. A Curia elvi jelleggel mondta ki, hogy valamely szakmunka végzésénél kifejlődött szokásra, mint mentő körülményre sikerrel csak akkor lehet hivatkozni, ha a szokással a kellő gondosság is jár.
A külön normák megtartásának azonban feltétlenül a culpa alól mentesítő hatást kellett tulajdonítani az egészségre ártalmas munkák végzésénél. A technikai védekezés fejletlensége következtében számos iparágban előbb-utóbb komoly egészségkárosodással, foglalkozási megbetegedéssel kellett számolni. Angyal a büntethetőséget kizáró okok között sorolja fel "az állam által elismert foglalkozás vagy gyakorlat során természetszerűleg létrejött, de előrelátható, illetve elkövetett jogsértést." A vállalkozó ezért nem büntethető, "ha az előírt óvó rendszabályokat megtartja és megtartatja, mert midőn az állam megengedi e foglalkozások űzését, hallgatag eltűri az ezek okozta előrelátható természetszerű jogsérelmeket". Ezekben az esetekben a szabályszerű tevékenységgel összefüggő eredményokozás büntetőjogilag irreleváns, a kellő gondosság megtartásával okozottnak tekintendő. Az eredmény csak a tevékenységtől való tartózkodással lenne elkerülhető, de egyéb, társadalmilag hasznos eredményei miatt az állam az ilyen tevékenységet eltűri.[1]
A foglalkozási veszélyeztetési tényállás azzal nyitott új fejezetet a büntetőjogi gondatlanság történetében, hogy a külön norma, a foglalkozási szabály elemét a bűncselekmény elkövetési magatartásának meghatározásához használta fel a törvényhozó. Ennek dogmatikai jelentőségét, hogy ti. a külön normát kiemelték a kellő gondosság köréből és így nem a bűnösség, hanem már az elkövetési magatartás megvalósításának feltételévé tették, az ötvenes években a dogmatika háttérbe szorulása folytán nem ismerték fel kellően.
Az ipari culpának és a foglalkozási veszélyeztetés bűnösségének a dogmatikai összevetésével a III. Bn. fennállása idején behatóbban nem foglalkoztak. A felelősség fokozásának céljával összefüggésben a III. Bn. megjelenését úgy értékelték, hogy a törvényhozó a felelősség alapjának meghatározásánál az eredménnyel szemben, a magatartásnak tulajdonít túlnyomó jelentőséget" - írja Bittó Márta[2]
A hatályos, 1978. évi Btk.-ban a foglalkozási szabályszegés a törvényi tényállásban nem a bűnösség súlyát minősíti, hanem a bűncselekmény elkövetési magatartása. Ezért a kerettényállások esetén nem merülhet fel a kérdés, hogy a szabályszerű (normakövető) magatartás lehet-e mégis gondosságsértő (kötelességellenes). A keretdiszpozíciónál ugyanis a külön norma megszegése a bűncselekmény elkövetési magatartása, ezért a szabályszegés hiánya az elkövetési magatartás hiányát jelenti, tehát kizárt a diszpozíciószerűség.
A szabályszerű magatartás gondosságsértő jellegének és ezáltal jogellenességének megállapítását Békés is inkább csak elvi lehetőségnek tekinti azt állítva, hogy szűk körű kivételektől eltekintve a "külön normának megfelelő magatartás ... gondos, vagyis megfelel az objektív gondossági kötelesség követelményének," s a büntetés céljait elemezve mutat rá arra, hogy "amennyiben valamely cselekmény megfelel a kifejtésére vonatkozó írott vagy íratlan normáknak ... a jogi eszközökkel való befolyásolást nyilvánvalóan nem igényli".
Viski szerint a szabályszegés hiánya önmagában kizárja a jogellenességet, az objektív gondossági kötelesség közbenjötte nélkül. Eszerint a külön normának, foglalkozási szabálynak megfelelés fedezi a cselekményt, a jogrend eltűri a szabályokkal összhangban álló veszélyes cselekményt akkor is, ha az sérelmet okoz. Viski kifejti, hogy "a jogrend egésze a sérelem vagy veszély bizonyos fajtáit tolerálja vagy egyenesen kívánatosnak tartja", és éppen a foglalkozási szabályok tartalmazzák azokat a magatartásokat, amelyek még társadalmilag tolerált módon sérthetnek vagy veszélyeztethetnek jogi javakat. A foglalkozási szabályokat Viski a társadalmi együttélési normákkal hozza egy szintre és kijelenti, hogy az ezeknek megfelelő magatartás "sohasem veszélyes a társadalomra... és ezen mit sem változtat, ha egy személynek akár sérelmet is okoz". A konkrét részletszabályoknak megfelelő magatartás tehát, még ha káros eredményre vezet, sem veszélyes a társadalomra és éppen ezért nem jogellenes.[3]
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
