Egy ember, egy jogász hagyatékát csak akkor lehet teljesen felmérni, ha azt lezárja a halál. Mégis vannak emberek, akiket már életükben olyan köztisztelet övez, amelyből látszik, milyen gazdag hagyatékot fognak hagyni abban a bizonytalan pillanatban, amikor földi pályájuk véget ér. Antonin Scalia, az Amerikai Egyesült Államok szövetségi Legfelső Bíróságának tagja ilyen jogász volt. És szomorúsággal kell tudomásul venni, hogy le is zárult ez a termékeny karrier, amikor a főbíró 2016. február 13-án a texasi Shafter-ben tragikus hirtelenséggel elhunyt.
1. Scalia 1986 és 2016 között, mintegy harminc éven át ült a főbírói székben, kezdetben jogi krédóját tekintve meglehetősen magányosan. A Reagen által jelölt bíró ugyanis szemben állt az akkor egyeduralkodó, de legalábbis erőteljes többséggel rendelkező progresszív jogértelmezési irányzattal és filozófiáját a korlátozott bírói szerepvállalásra alapozta: arra, hogy az Alkotmány valódi norma, amelynek volt és ma is van feltárható eredeti értelme, és hogy a Legfelső Bíróságnak ez a feladata, nem pedig az alkotmányos evolúció kibontakoztatása.
Scalia 1960-ban magna cum laude végzett a Harvard Law School-ban, 1961 és 1986 között is szép, változatos és elismert jogászi karriert futott be, amelynek része volt a közszolgálat (Nixon és Ford elnöksége alatt a telekommunikációs jog fejlesztésében vállalt nagy szerepet), és része volt az oktatás: a Chicago-i Egyetem jogi karának oktatója volt 1977 és '82 között.
Már az egyetemi katedrán kezdett kialakulni az a látásmód, amely később megérett és végigkísérte pályáján. Lee Liberman Otis, valaha volt gyakornoka és a Federalist Society későbbi magas tisztségviselője úgy emlékezett vissza a professzori habitusára, mint az akkor uralkodó nézetekkel szembeni határozott állásfoglalásra.[1] A Marbury v. Madison ügyet az alkotmánybíráskodás egyik kezdeteként is említhetjük, ahol a Legfelső Bíróság - az uralkodó professzori konszenzus szerint - felfedezte, kifejlesztette a jogalkotás annulálására való hatalmat az Alkotmányból, úgy, hogy annak szövegében az nem volt expressis verbis megtalálható. Ezzel a bírói lépéssel nyerte el a bíróság az alkotmányjogi kérdésekben a főhatalmat, ezzel vált világossá, hogy a jogot - és benne az Alkotmányt - végső soron a Supreme Court határozza meg - legalábbis az aktivizmus talaján álló professzoroknak és főbíróknak. Otis visszaemlékezése azonban arra is rámutat, hogy Scalia már akkor máshogy látta a bírói hatalmat, már akkor inkább kötelezettséget látott ott, ahol mások hatalmat; nem hatalmat teremtett a döntés, hanem reflektált arra a helyzetre, hogy a bírónak az alkotmány szövege alapján el kellett döntenie az adott kérdést, és hogy az alkotmány épp ezáltal vált élő szöveggé. Ahogy Otis rámutat, ez a látásmód az alkotmány szolgálójává és nem formálójává tette Scaliát[2] -persze sok kritikát is kiváltva ezzel.
1981-ben alapító tagja volt a Federalist Society-nek,[3] amelyet haláláig támogatott konferenciáin való részvétellel, előadásokkal. E sorok írójának is egy ilyen konferencián volt lehetősége 2014-ben személyesen találkozni a főbíróval. 1982-ben szövetségi bírónak nevezte ki Reagen elnök, amely tisztségét legfelső bírósági megerősítéséig töltötte be. Karrierjének második, harminc éves fele tehát a Legfelső Bírósághoz kötődik.
Egy ilyen életútról meg lehet emlékezni mások vagy a szerző személyes észrevételeivel, emlékmorzsáival - ezt számos amerikai tanítványa tette meg sok-sok újság hasábjain. Tanúságot lehet tenni eredményeiről könyvei méltatásával - legutóbbi Bryan A. Garnerxú közös könyve a jog értelmezéséről összefoglalja nézeteit, de jelentős az originalizmus 25 éves vita-történetét összefoglaló (Steven G. Calabresi-vú. közösen írt) könyve. Mégis, az e hasábokat olvasó jogász közönség számára azok a tételek, álláspontok fontosak, amelyet a bírósági döntésekben hol többségi, hol kisebbségi álláspontként fejtett ki. Ezeket a döntéseket az amerikai jogászok érthető figyelemmel olvasták, de meggyőződésem, hogy a magyar jogásztársadalom számára sem hagyhatóak figyelmen kívül az óceán másik partján, e jogi értelemben is távoli jogrendszer legfontosabb döntései. Nem mellőzhetők, mert ezek a döntések sokszor elsőként adnak választ valamilyen technológiai, társadalmi problémára, amivel aztán a világ más részein is szembesülnek - és szembesülnek azzal is, hogy az USA Legfelső Bírósága valamilyen döntést is hozott ebben az ügyben. A döntést persze már fogadhatjuk és fogadjuk is kritikus szemmel - annál is inkább, mert hiszen jogrendünk sok tekintetben áll eltérő alapokon, még ha a nyugati keresztyén tradíció miatt sok a közös kulturális pont. De azt nem tehetjük, hogy elmegyünk mellette és nem veszünk tudomást róla.
- 237/238 -
2. Miért érdemes nekünk, magyaroknak is Scaliát, döntéseit, könyveit olvasni? Talán azért, mert nálunk is elkerülhetetlen, sőt némiképp le is zajlott egy vita arról, hogy aktivista vagy inkább az alkotmány szövegéhez hű, szorosabban kötődő alkotmányossági felülvizsgálat legyen irányadó. És bár a mi jogrendünk nem áll a precedensek talaján, az alkotmánybírósági felülvizsgálat során mégis fontos szerephez jutottak a korábbi döntések, olyannyira, hogy az alkotmányozó hatalom kifejezett alkotmánymódosítással kívánta érvényteleníteni a korábbi alkotmány alapján hozott döntések jogi erejét. Nem idegen tehát az a vita a magyar jogtudománytól sem, ahol az Alaptörvényt szabadabban, társadalmi és kurrens értékrendbeli kontextusában értelmezni kívánók állnak szemben azt a nézetet képviselőkkel, akik inkább kötik magukat az Alaptörvény, mint valódi norma szövegéhez és az alkotmányozó eredeti akaratához. A progresszívek/aktivisták és az originalisták/textualisták vitája hullámzó csatateret biztosít az egyes alkotmányossági ügyek eldöntéséhez.
Scalia e csatatéren egyértelműen állást foglalt, úgy is mondhatnánk, hogy az originalisták tábornoka volt. Egy 1989-es cikkében így írt: "Ahogy a jogszabályok egyre számosabbak lesznek és az emberek egyre inkább kívánják ellenfelüket bíróság elé citálni, úgy engedhetjük meg egyre kevésbé az elhúzódó bizonytalanságot abban a kérdésben, hogy a jog mit is jelent."[4] Az előreláthatóság hiányát összekötötte a common law-ra. jellemző precedens-renddel és a jogértelmezési standardokkal - és nem volt támogatójuknak tekinthető.
3. Ez a csata sokszor az ideológiai frontvonalaktól eltérően zajlott. Ahogy a látók a magyar Alkotmánybíróság munkáját figyelve is látják, hogy a feltételezett ideológiai állástól sokszor eltérőnek vélt - valójában: szakmai - álláspontra helyezkednek a bírók, úgy a konzervatívnak mondott - és beállítódását tekintve valóban, katolikus, nagycsaládos - Scalia is szavazott vélt ideológiai irányvonalától eltérően. Ennek talán legmarkánsabb példája az ún. Confrontation Clause, vagyis a szembesítési klauzula, amely személyes harcának is tekinthető volt. A VI. alkotmány-kiegészítés értelmében - más eljárásjogi garanciák mellett - a vádlottnak joga van konfrontálódnia az ellene állított tanúkkal.[5] Scalia ezt a lehető legszorosabban, eredeti értelmében és szó szerint értette, történelmi és irodalmi párhuzamokat sem restellt felhasználni a meggyőződése kifejezéséhez. Milyen megkapó olvasni egy olyan legfelső bírósági többségi véleményt,[6] amelyben Shakespeare II. Richárdjából idéz az előadó bíró azért, hogy elmossa azokat a progresszív érveket, amelyek a számára világos mondatba olyan kivételeket kíván belemagyarázni, aminek segítségével mégis kikerülhető, a vádlott és az ellene hozott tanú szembesítése.[7] Persze a modern büntetőeljárás számos eleme eszébe jut a jogásznak ekkor, mint a védett tanú meghallgatása, vagy modern távközlési eszközök használata a tárgyalás során - vajon ez valódi szembesítés a szó realista értelmében? Túl könnyű elhessegetni egy stílusos amerikai legfelső bírósági véleményt, hiszen nem lenne elég hatékony a büntetőeljárásunk, amennyiben kivételt nem tűrő szabállyá tennénk a szembesítés jogát - persze a mi Alaptörvényünk szövegéből ez nem is következne. De azt hiszem, nem ez a lényeg. A lényeg a főbíró módszere, hogy ragaszkodott az Alkotmány VI. kiegészítésének szövegéhez, minden modern nézet és technikai haladás közepette is azt tartotta irányadónak, amit a szöveg eredetileg jelentett és amire az amerikai demokrácia épült: a jog uralmára. Nem a bírók, nem a törvényhozás, nem az elnök vagy király, hanem a jog uralmára.
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
