Vitathatatlan tény, hogy a dél-amerikai államok jogrendszerét, illetve magánjogfejlődését az európai jogi hagyományok - ideértve a római jogot is - igen jelentős mértékben befolyásolták.[1] Az európai és az amerikai jogrendszerekben különösen az elmúlt évszázadban igen jelentős népszerűségre szert tevő magánjogi vitarendezési mód,[2] a nemzetközi kereskedelmi választottbíráskodás azonban a latin-amerikai térségben egészen a közelmúltig és részben ma is bizonyos mértékben az európai és észak-amerikai államokhoz képest eltérő szerepet tölt be.
Alejandro M. Garro az 1980-as években írott tanulmányában akként fogalmaz, hogy a dél-amerikai államok törvényhozása nem teremt előnyös környezetet a választottbíráskodás számára.[3] Ahogyan azt Claudia Frutos-Peterson 2002-ben kelt cikkében megjegyzi, a nemzetközi jog területén nem újdonság a latin-amerikai térség hagyományos vonakodása a nemzetközi kereskedelmi választottbíráskodástól. Frutos-Peterson meglátása szerint ugyanis vannak olyan tényezők, amelyek alapján a dél-amerikai térségben a nem-
- 289/290 -
zetközi kereskedelmi választottbíráskodást érintő törvényhozás nem annyira "egészséges" mint lehetne.[4] A jelen tanulmányban mindezek figyelembevételével a dél-amerikai kereskedelmi választottbíráskodás egyes kérdéseivel foglalkozom, különös tekintettel a választottbírák megválasztására és kizárására a választottbírósági eljárásból, figyelemmel a törvényhozás legújabb tendenciáira is. Vizsgálódásom célja az is, hogy a kereskedelmi választottbíráskodás e kérdésének elemzésével némely észrevételt tehessek a kereskedelmi választottbíráskodás jelenlegi állapotát illetőleg a dél-amerikai térségben. A tanulmányban a teljesség igénye nélkül külön is elemzem Argentína, Brazília, Chile és Mexikó vonatkozó szabályozását.
A nemzetközi kereskedelmi választottbíráskodás történetét vizsgálva talán tudományos közhelynek tűnik azon megállapítás, mely szerint a nemzetközi kereskedelmi választottbíráskodás igen gyakran került és kerül alkalmazásra a külföldi befektető és a fogadó állam, avagy a fogadó állam valamely entitása, vagy a fogadó államban honos gazdasági szereplő között. Mindez a kereskedelmi választottbíráskodás hagyományosnak mondható előnyeivel is magyarázható.[5] A külföldi befektetők azonban a nemzetközi kereskedelmi választottbíráskodáshoz mint alternatív vitarendezési módhoz csak abban az esetben tudnak folyamodni, ha az azt megfelelő módon támogató jogi környezet rendelkezésre áll. Habár a dél-amerikai államok jogrendszereit a nagyfokú nyelvi hasonlóság ellenére sem nevezhetjük egységesnek, elmondható, hogy egészen a legújabb törvényekig a latin-amerikai államok jogrendszerében jelentős ellenérzés mutatkozott a külföldi befektetők részére előnyös jogi környezet megteremtése iránt.
Ezen ellenérzés elméleti alapjául az úgynevezett Calvo-doktrínát jelölhetjük meg. A Calvo-doktrína a XIX. századi argentin diplomata és jogtudós, Carlos Calvo nevéhez köthető.[6] A Calvo-doktrína lényege, hogy a külföldi befektetők azon jog és joghatóság alá kell, hogy tartozzanak,
- 290/291 -
amely államban befektetnek, így - jogvita esetén - az adott államban honos személyekkel azonos elbírálás alá kell, hogy essenek. Miképpen arra a Calvo-doktrína feléledéséről író Bernardo M. Cremades rámutat, a Calvo-doktrína jelentősége három pontban foglalható össze, melyek szerint: (i) a nemzetközi jog az adott fogadó államtól csak azt követeli meg, hogy a külföldi befektető részére a honos személyekkel azonos bánásmódot biztosítson, (ii) a külföldi befektető tevékenységét a nemzeti jog szabályozza, (iii) a fogadó állam bíróságai kizárólagos joghatósággal rendelkeznek a külföldi befektető jogvitáját illetőleg.[7] Mint látható, a Calvo-doktrína nem kedvezhetett a nemzetközi választottbíráskodás térnyerésének. A Calvo-doktrína elterjedését és hatását bizonyítja az is, hogy túl azon, hogy egyes latin-amerikai államoknak a külföldi befektetéseket szabályozó törvényeiben megjelent, bizonyos nemzeti alkotmányokban is érezhetjük a hatását. Mexikó 1917-es alkotmánya például kimondja, hogy a külföldi befektetők a Mexikóban lévő tulajdonukkal kapcsolatban saját kormányaik segítségét igénybe nem vehetik. Figyelemmel arra, hogy Mexikó ma már tagja az Észak-Amerikai Szabadkereskedelmi Egyezménynek (NAFTA - North American Free Trade Agreement), ez a rendelkezés a tagállamok vonatkozásában alkalmazást nem nyerhet. Kiemelést érdemel, hogy a külföldi államoknak az adósságok behajtására irányuló erőszakos törekvéseit tilalmazó Drago-doktrína atyja, az argentin diplomata, jogász, illetve külügyminiszter Luis Maria Drago is osztotta a Calvo-doktrínát a külföldi személyek jogvitáinak elbírálásának tárgyában.[8]
Bolívia állam alkotmánya ma is tartalmazza azt, hogy a Bolíviában tevékenykedő külföldi személyek és vállalkozások a bolíviai jog alá tartoznak, és kivételes elbánást vagy diplomáciai védelmet nem igényelhetnek.[9] Hasonló rendelkezést olvashatunk Peru alkotmányában is. A hivatkozott szabályok értelmezése segítségével témánk szempontjából leszűrhető az, hogy éppen a Calvo-doktrína, illetve az azt tükröző törvényhozás az, ami jelentős mértékben gátolta a nemzetközi kereskedelmi választottbíráskodásnak a latin-amerikai térségben való alkalmazását.
- 291/292 -
A Calvo-doktrína hatására az egyes külföldi befektetésekkel kapcsolatos tranzakciók során alkalmazásra került az úgynevezett Calvo-klauzula, amely azt jelentette, hogy a külföldi befektetőkkel megkötésre kerülő szerződésben kifejezetten kiemelésre került az, hogy az esetleges vitarendezés az adott állam joga szerint, az adott állam igazságszolgáltatási fórumai előtt kell, hogy történjen.[10] A Calvo-doktrína alkalmazásának mellőzésére, illetőleg háttérbe szorulására a különböző, a külföldi befektetések előmozdítását célzó bilaterális egyezmények megkötésével kerülhetett sor, és ezek segítségével nyílt lehetőség a választottbírósági eljárás kikötésére is. Ugyanakkor a korai bilaterális egyezmények esetében még egyértelmű módon érezhető a Calvo-doktrína hatása. Egy korai, Argentína által megkötött bilaterális egyezmény például kimondja azt, hogy a befektetési ügylettel kapcsolatban felmerülő jogvita esetén választottbírósági eljárásra akkor kerülhet sor, amennyiben egy helyi bíróság már döntésre jutott, avagy amennyiben már egy meghatározott idő eltelt, miután egy helyi bíróság előtt eljárást kezdeményeztek, és az nem hozott döntést.[11] Elmondható tehát, hogy ez az egyezmény a külföldi befektető számára a helyi jogorvoslati lehetőségek kimerítését előfeltételként szabta a választottbírósági eljárás megindításához, ami alapvetően ellentétes a nemzetközi kereskedelmi választottbíráskodás, illetve általában a választottbíráskodás rendeltetésével.
Szintén a Calvo-doktrína hatása érezhető az ún. Andea-i Egyezményen is. Ezt az egyezményt a térség néhány állama - nevezetesen Bolívia, Kolumbia, Equador, Peru és Venezuela kötötte 1977. november 30-án. Az egyezmény célja a külföldi befektetések szabályozása. Az egyezménnyel kapcsolatos 24. számú döntés a külföldi befektetésekkel, illetve a külföldi technológiák átvételével kapcsolatosan kizárta a külföldi jog alkalmazását, illetőleg a külföldi bíróságok - ideértve a választottbíróságokat is - joghatóságát. A Calvo-doktrínán alapuló igen szigorú szabályozásnak a fellazítására az 1987. május 11-én kelt 220. számú döntéssel került sor, mely lehetővé tette e jogvitákban a külföldi választottbíróságok eljárását.[12]
- 292/293 -
A nemzetközi választottbíráskodásnak a latin-amerikai térségben való elterjedését az egyes bilaterális egyezmények, illetve nemzetközi egyezmények megkötése, az azokhoz való csatlakozás, valamint az azok alapján kialakuló gyakorlat jelentős mértékben segítette elő.[13]
A nemzetközi egyezmények közül kiemelést érdemel az 1975-ben megkötött Panama-i Egyezmény, illetve az 1998-ban megkötött, a nemzetközi választottbíráskodásra vonatkozó MERCOSUR-Egyezmény. Jelentős tényként értékelhető az, hogy a legtöbb dél-amerikai ország ratifikálta a külföldi választottbírósági határozatok elismerésével és végrehajtásáról szóló, 1958. június 10-én, New Yorkban kelt Egyezményt (New York-i Egyezmény).[14]
A Panamai Egyezmény - teljes nevén az Inter-American Convention on International Commercial Arbitration - 1975. január 30-án került megkötésre. Az egyezmény célja az volt, hogy azon akadályokat, melyek a térségben a nemzetközi választottbíráskodás elterjedése előtt álltak, a lehetőségek szerint megszüntesse. Ilyen akadályként említhetőek az alábbi, a korabeli törvényhozásban észlelhető körülmények: (i) a bíróságok elutasítása azon megállapodások kikényszerítésére irányuló eljárásokban, melyek meghatározott ügyek későbbi választottbírósági elbírálására irányultak; (ii) a választottbírósági ítéletek megtámadására nyitva álló lehetőségek nagy száma, melyek a választottbírósági ítéletek végrehajtását akadályozták; (iii) megtiltása vagy megakadályozása annak, hogy külföldi személyek választottbíróként járjanak el;[15] (iv) annak megkövetelése, hogy a választottbírósági szerződést közokiratba kell foglalni.[16] Mint látható, e fenti körülmények már önmagukban is jelentős nehézségeket okoztak a nemzetközi
- 293/294 -
választottbírósági eljárás alkalmazásában, illetve megnehezítették az eljárás eredményeképpen született ítélet elismerését, végrehajtását, ami a résztvevő fél számára igen nagy kárt okozhatott.
A vonatkozó nemzetközi egyezmények közül szintén kiemelést érdemel az 1979. május 5-én aláírt, a bírósági és választottbírósági ítéletek extraterritoriális hatályáról szóló Montevideói Egyezmény is (Inter-American Convention Concerning the Extraterritorial Effect of Judgements and Arbitral Awards), amely angol, portugál és spanyol nyelven került megfogalmazásra.[17]
Cremades véleménye szerint a legnagyobb, és a választottbírósági eljárást megnehezítő, vagy adott esetben ellehetetlenítő problémát az ún. cláusula compromisoria jelentette, melynek értelmében a már korábban érvényesen létrejött választottbírósági megállapodás alapján választottbírósági eljárást csak abban az esetben lehetett kezdeményezni, ha a felek a választottbírósági eljárásra vonatkozó megállapodást egy compromiso (illetőleg portugál nyelven compromisso) útján megerősítették, melyet gyakvran a rendes bíróságnak jóvá kellett hagynia.[18] Ez főképpen akkor lehet problematikus, ha a compromiso aláírására a vita kirobbanása után valamelyik fél már nem mutat hajlandóságot. A compromiso - mely számos esetben az eljáró választottbírák kijelölésével kapcsolatban is lényeges információkat tartalmaz - el nem fogadása, vagy aláírásának megakadályozása gátja lehet a választottbírósági eljárásnak. Egyes dél-amerikai országokban ekkor lehetőség van arra, hogy az állami bíróság igénybevételével kerüljön aláírásra a compromiso, egyéb esetekben a választottbíróság eljárására nem kerülhet sor.[19] Kiemelést érdemel, hogy a compromiso eredete a választottbíró kiválasztására irányuló compromissum fogalmához köthető.[20]
- 294/295 -
A compromiso kérdése a Panamai Egyezmény elfogadását követően is még igen nagy vitákat okozott. Brazíliában például a São Paulo-i Fellebbviteli Bíróság 1999. szeptember 16-án kelt határozatában foglalt akként állást egy, francia és más európai cégek továbbá brazil személyek közötti ügyben, hogy a párizsi Nemzetközi Kereskedelmi Kamara választottbírósága (International Chamber of Commerce, ICC) joghatóságának kikötése, és annak eljárására való utalása egy szerződésben önállóan érvényes és kikényszeríthető, mindenfajta további megerősítés vagy külön megállapodás nélkül, vagyis a compromiso külön ebben az esetben már nem szükséges.[21]
A kereskedelmi választottbíráskodás megfelelő mértékű terjedésének a dél-amerikai térségben az 1990-es évek első felében még fennálló akadályait Robert Layton megkísérelte összefoglalni. Layton véleménye szerint ebben az időszakban a térségben még élt az a benyomás, mely szerint a nemzetközi választottbíráskodás nem megfelelően praktikus, számos bizonytalansági elemet hordoz magában, az eljárás drága, az ítélet végrehajtása pedig nehézségekbe ütközhet.[22] Témánk szempontjából említést érdemel Layton azon megállapítása, mely szerint a gyakorlat számára ebben az időszakban választottbírósági intézmény kikötése a választottbírósági klauzulában azért is problematikus, mert a térségben igen erős volt a tendencia arra nézve, hogy csak kevés személy közül lehetett a választottbírói kijelölés során választani. Ez a probléma olyan módon küszöbölhető ki Layton véleménye szerint, hogy már a választottbírósági záradékban kijelölésre kerül az eljáró választottbírák személye.[23] (Természetesen ez további jelentős problémákat eredményezhet, amennyiben a jogvita keletkezésekor az adott személyek már választottbíróként bármely okból eljárni nem képesek.)
A dél-amerikai térségben a nemzetközi kereskedelmi választottbíráskodás elterjedéséhez, szerepének megerősödéséhez jelentős mértékben
- 295/296 -
járul hozzá a nemzetközi választottbíráskodásra vonatkozó MERCOSUR-Egyezmény is.
Az 1991-es Asunción-i Egyezménnyel megalapított, jelenleg öt tagállammal, öt társult taggal és egy megfigyelő taggal rendelkező Déli Közös Piac[24] külügyminiszterei 1998. július 23-án írták alá a MERCOSUR Nemzetközi Kereskedelmi Választottbíráskodásról szóló Egyezményét.[25] A választottbírósági egyezményt 1998-ban Argentína, Brazília, Paraguay és Uruguay írták alá, annak hatálya Chilére és Bolíviára később került kiterjesztésre.
A MERCOSUR választottbírósági egyezmény elfogadásához igen hosszú út vezetett. Egyik előzményeként a nemzetközi eljárásjogról szóló 1889-es montevideói egyezményt kell említenünk, melyet Argentína, Bolívia, Paraguay és Uruguay is ratifikált. Ezen egyezményt 1940-ben vizsgálta felül egy újabb montevideói egyezmény. További előzménye a MERCOSUR választottbírósági egyezménynek az 1933-as montevideói, a választottbíráskodás minimum-követelményeiről szóló pán-amerikai konferencia. Természetesen a MERCOSUR választottbírósági egyezmény kialakulásában az 1928. évi Bustamante-kódex is igen jelentős szerepet játszott.[26] Értelemszerűen szintén előzményként értékelhető a már említett Panamai Egyezmény. A MERCOSUR Egyezmény kettő közvetlen előzményeként pedig az 1992-ben, Argentína és Brazília részvételével kelt, az igazságügyi együttműködésről szóló bilaterális Las Leñas-i jegyzőkönyvet, illetve az 1994-es, Buenos Airesben, a MERCOSUR-tagállamok által aláírt, a szerződéses ügyekre vonatkozó nemzetközi joghatóságról szóló jegyzőkönyvet jelölhetjük meg.[27]
- 296/297 -
A MERCOSUR választottbírósági egyezményének vitarendezési lehetőségét a magyar gazdasági irodalomban Palotás László az alábbiak szerint jellemzi: "A Mercosur vitarendező eljárása elvben lehetőséget nyújt a megfelelő szankciókra,ad hoc választottbíróság döntése alapján. De a négyek ez ideig jobbára közvetlen politikai tárgyalások útján, gyakran elnöki szinten, rendezték sűrű konfliktusaikat, és csak nagyritkán bízták választottbíráskodásra. A politikai vitarendezés módot adott a visszatáncolásra, az utólagos egyezkedésre, és az integrációs szabályok érvényesülését a tagállamok közötti alkalmazkodási folyamat függvényévé tette."[28]
Az idézet szerzőjének véleménye szerint a MERCOSUR-ral kapcsolatban felmerült egyes jogvitás ügyek a politikai tényezőktől nem függetleníthetőek, ezért a MERCOSUR által kialakított vitarendezési rendszer a politikai faktor mellőzésével nemigen vizsgálható.
A MERCOSUR egyezmény egy, a maga nemében egyedülálló intézmény, hiszen az egy regionális nemzetközi választottbírósági jognak (regional international arbitration law) tekinthető.[29]
Fentiektől függetlenül kiemelést érdemel, hogy a MERCOSUR rendszerén belül az első MERCOSUR választottbírósági döntésre a MERCOSUR Arbitration Tribunal által lefolytatott eljárás nyomán 1999. április 1-jén került sor. Ebben az ügyben a felek a brazil és az argentin kormány voltak, az eljáró testületben egy argentin, egy brazil, valamint egy uruguay-i választottbíró foglaltak helyet.[30] Érdemes utalni az eddigiekkel kapcsolatban
- 297/298 -
Fernando Mantilla-Serrano egy, 2000-ben publikált tanulmányában képviselt véleményére, mely szerint a dél-amerikai térség már nem jelent ellenséges környezetet a nemzetközi választottbíráskodás számára.[31]
A dél-amerikai államoknak a választottbíráskodással kapcsolatos törvényhozására igen nagy hatással van az a folyamat, melynek következtében a térség több államában is az UNCITRAL Modell-törvény (UNCITRAL-Model Law) rendelkezéseivel összhangban álló, azt számos vonatkozásban tükröző választottbírósági törvény megalkotására, esetenként elfogadására került sor.[32] Ezeknek a törvényeknek a jogegységesítésen kívül az is céljuk volt, hogy a térségben a választottbírósági eljárást nehezítő jogi akadályokat kiiktassák.
A már említett compromiso-n kívül az állami bíróságok beavatkozásának eltérő foka is ilyen tényezőként értékelhető, továbbá azon tényező is, hogy több jogrendszer a térségben nem ismerte el az ún. Kompetenz-Kompetenz elvet, vagyis azt, hogy a választottbírák saját maguk dönthetnek saját hatáskörükről.[33] Mindez természetesen csak részben magyarázható a Calvo-elv hatásával. A térség törvényhozóinak szembe kell nézniük számos, a választottbírósági jogot jellemző sajátossággal, így például azzal is, hogy a vonatkozó jelentős nemzetközi egyezmények - pl. a már említett New York-i Egyezmény - a térség egyes országaiban igen eltérő időpontban kerültek elfogadásra. Lényeges körülmény továbbá az is, hogy az egyes államokban igen eltérő annak megítélése, hogy mely ügyek tartozhatnak választottbírósági útra. Az arbitrability kérdésétől eltérően témánkhoz közelebbi, a térség választottbírósági jogát is jellemző jelenség, a magyarra nehezen fordítható arbitraje de derecho, vagyis jog szerinti választottbíró,
- 298/299 -
arbiter juris, vagy arbiter de jure, illetve a baráti közvetítőként magyarítható amiable compositeur, más kifejezéssel ex aequo et bono ítélkező választottbíró közötti distinkció. (E különbségtétel kontinentális jogi hagyományokra vezethető vissza.) Az egyes államokban a régebbi - és egyes esetekben a jelenlegi - választottbírósági törvények különbséget tettek az arbiter juris (arbitraje derecho) és az arbiter ex aequo et bono között. Túl azon, hogy míg az előzőnek eljárásjogi és anyagi jogi szempontból is szigorúan kellett követnie és betartania a jog előírásait eljárása során, és az utóbbi szabadabban, esetlegesen a méltányosság elveit jobban érvényre jutva ítélkezhetett, részben eltérő szabályok vonatkoztak a kétfajta választottbíró kijelölésére, sőt egyes országokban kizárására is.[34] (A közrend, az ordre public előírásaira a méltányossági alapon ítélkező arbiter ex aequo et bono-nak is figyelemmel kell lennie.[35]) Említést érdemel, hogy több latin-amerikai országban arbiter de jure-ként kizárólag jogvégzett személyek járhatnak el.[36]
E manapság már csak részlegesen hatályos szabályok természetesen jelentős mértékben befolyásolják a választottbírósági jog természetét és gyakorlatát. Az alábbiakban a teljesség igénye nélkül és egymástól eltérő részletességgel néhány közép-amerikai, illetve dél-amerikai állam (Argentína, Brazília, Chile és Mexikó) választottbírósági jogának a választottbíró kiválasztására és kizárására vonatkozó szabályait elemzem.
Argentína - mint ismeretes - szövetségi állam, egyes tartományokból áll. Az argentin alkotmány az Egyesült Államok alkotmányához hasonlatosan lehetővé teszi az egyes tartományoknak, hogy önálló eljárásjogi jogszabályt fogadjanak el. Jelenleg a választottbírósági eljárásra szövetségi szinten az 1967-ben elfogadott Szövetségi Polgári és Kereskedelmi Eljárásjogi Kódex (Código Procesal Civil y Comercial de la Nación) bizonyos rendelkezé-
- 299/300 -
sei vonatkoznak.[37] Argentína legnagyobb tartományai - például Buenos Aires - önálló választottbírósági törvényeket fogadtak el, ezek azonban túlnyomórészt a szövetségi törvényre hasonlítanak.
A szövetségi eljárásjogi kódex érdekes módon a választottbírósági eljárást nem önálló vitarendezési módnak tekinti, hanem azt a bírósági eljárás különös formájának nevezi. Említést érdemel, hogy maga a Szövetségi Kódex csak 1981-ben került módosításra akként, hogy nemzetközi vonatkozású ügyekben lehetővé tette külföldi választottbírósági testület kijelölését a választottbírósági záradékban, azelőtt erre az argentin jog lehetőséget nem biztosított. A jelenleg hatályos választottbírósági szabályok módosítására a múltban több kísérlet is történt. 1990 óta öt alkalommal kíséreltek meg új, az UNCITRAL Modell-törvény szabályozását követő választottbírósági jogszabályt elfogadtatni. A tervezet - mely a Proyecto de Ley de Arbitraje Comercial Internacional elnevezést viseli - utolsó alkalommal 2005 márciusában került benyújtásra, de még a törvényhozás egyik háza sem fogadta el azt.[38] Az alábbiakban a jelenleg hatályos törvény témánk szempontjából releváns részeit ismertetem, azzal, hogy bizonyos mértékig a tervezet néhány rendelkezésére is utalok.
A jelenleg hatályos szabályozás az érvényes választottbírósági klauzula mellett megköveteli a compromiso-t, amely a jogvita keletkezése után kell, hogy a felek által aláírásra kerüljön, mintegy megerősítve a választottbírósági eljárás lefolytatásának szándékát. A szövetségi eljárásjogi törvény 740. cikkelye az alábbiak szerint határozza meg, hogy mik a compromiso kötelező tartalmi elemei. A compromiso-nak ekként:
- Írásban kell keletkeznie, dátummal ellátva;
- Tartalmaznia kell a felek nevét, címét;
- Tartalmaznia kell a választottbírók nevét és címét;
- Tartalmaznia kell a választottbírósági eljárás tárgyát, a tények ismertetésével;
- 300/301 -
- Tartalmaznia kell, hogy a compromiso-t megszegő félnek mekkora bírságot kell fizetnie.
A szövetségi eljárásjogi törvény 741. cikkelye a compromiso opcionális tartalmi elemeit a következők szerint sorolja fel:
- Az eljárás szabályai, a hely, ahol a választottbírók el kell, hogy járjanak, illetve meg kell, hogy hozzák ítéletüket (amennyiben ezen utóbbi kijelölésre nem kerül, úgy a compromiso aláírásának a helyén kell az eljárást lefolytatni, illetve az ítéletet meghozni);[39]
- A választottbírák számára az eljárás lefolytatására rendelkezésre álló idő;
- Rendelkezés arról, hogy a választottbírák számára egy adminisztratív titkár kijelölésre kerüljön-e, vagy az e kérdésben való döntés a választottbírósági testület belátására van bízva;
- Bírság kikötése az ítélet érvénytelenítését kezdeményező fél részére, kivéve, ha az érvénytelenítés, vagyis a jogorvoslat kérdéséről a felek kifejezetten lemondanak.
Abban az esetben, amennyiben valamelyik fél - az érvényes választottbírósági záradék ellenére - nem hajlandó aláírni a compromiso-t, a másik félnek a rendes állami bíróság előtt kell eljárást kezdeményeznie e jognyilatkozat pótlása céljából. A rendes állami bíróságnak tehát igen nagy mértékben van beleavatkozási lehetősége a választottbírósági eljárás kezdeményezésébe, hiszen az eljárás előkérdését képező - voltaképpen érdemi - jogkérdésben kell állást foglalnia. Abban az esetben, amennyiben a rendes állami bíróság a compromiso megalkotására irányuló kérelmet alaposnak találja, létrehozza a compromiso-t, és ezáltal lehetőséget biztosít a választottbírósági eljárás lefolytatására. Amennyiben a kérelem elutasításra kerül, úgy az eljárás költségét is a kérelmező fél viseli.
A compromiso a fentiekből látható módon az eljáró választottbírák személyében történő megállapodást is jelenti. (A választottbíró kizárása szempontjából egyáltalán nem irreleváns, hogy a felek vagy a bíróság jelölte ki
- 301/302 -
a választottbírákat.) A választottbírák személyében való megállapodás tipikusan olyan kérdésnek tekinthető, melyről a választottbírósági záradék megkötésekor sokszor még nem lehet megállapodni, hiszen számos esetben az évekkel megelőzi a jogvita kirobbanását, és a felek a záradék megkötésekor nem biztos, hogy olyan helyzetben vannak, hogy konkrét eljáró választottbírát tudnak jelölni.
Az argentin bírói gyakorlat ugyanakkor már az 1980-as években elismerte azt, hogy a választottbírósági záradék - függetlenül attól, hogy a compromiso megkötésre került - önálló, és ezért érvényessége nem kell, hogy a klauzulát tartalmazó szerződés érvényességétől függjön. Ezt az argentin kereskedelmi fellebbviteli bíróság egy konkrét ügyben egy Hamburgban megkötött szerződésben szereplő választottbírósági záradékkal kapcsolatban emelte ki, elutasítva azt a fellebbezést, mely arra irányult, hogy a bíróság állapítsa meg, hogy Argentínában a Hamburgban megkötött szerződés alapján választottbírósági tanács felállítására irányuló bírósági eljárás kezdeményezésének helye nincsen.[40]
A választottbírák kijelölésével kapcsolatosan az argentin jog igen speciális - a dél-amerikai kontinensen ugyan nem egyedülálló, de feltétlenül sajátos - szabályozást tartalmaz. A szövetségi eljárásjogi törvény 766. artikulusának második bekezdése értelmében amennyiben a választottbírósági megállapodás külön rendelkezést ebben a vonatkozásban nem tartalmaz, a választottbíráknak mint arbiter ex bono et aequo-nak, vagyis a méltányosság alapján ítélkező választottbíráknak kell eljárniuk. A feleknek tehát pontosan rögzíteniük kell azt, ha arbiter de jure, vagyis a hatályos jog alapján ítélkező választottbíró eljárását igénylik. Ezt a sajátos felfogást álláspontom szerint tovább tetézi az, hogy erről a kérdésről a feleknek már a választottbírósági szerződésben meg kell állapodnia, míg a választottbírák személyét a compromiso-ban kell meghatározni.
Az argentin esetjogban is igen jelentősen merült fel az arbiter ex bono et aequo és az arbiter de jure közötti különbség. A nemzeti kereskedelmi fellebbviteli bíróság 2005. március 4-én kelt ítélete értelmében a tételes jog alapján eljáró arbiter de jure olyan személy, aki szakismeretei, jogi ismeretei alapján az adott ügy tényei figyelembevételével hozza meg döntését. Ehhez képest az arbiter ex bono et aequo feladata az, hogy legjobb ismeretei szerint oldja meg a jogvitát, akár a jogi formaságok háttérbe szorításá-
- 302/303 -
val.[41] Figyelmet érdemel ebből a szempontból a Formosa-i Kereskedelmi és Polgári Fellebbviteli Bíróság 2005. március 10-én meghozott döntése, mely kimondja, hogy az arbiter ex bono et aequo választottbírákból álló testület által meghozott ítélet ellen fellebbezésnek azért nincsen helye, mert az arbiter ex bono et aequo nem feltétlenül a tételes jog, hanem a méltányosság alapján hozza meg döntését.[42]
A fenti szigorú szabállyal ellentétben a szövetségi eljárásjogi kódex nem határozza meg azt, hogy minimálisan hány választottbírónak kell eljárnia. A feleknek kell megállapodniuk a választottbírák személyében a compromiso elfogadásával. A felek az összes választottbíró személyében megállapodhatnak, de arra is van lehetőség, hogy a felek egy-egy választottbíróban állapodnak meg, a harmadik választottbírát pedig ebben az esetben maguk a választottbírák választják meg. Érdekes szabály olvasható az eljárásjogi kódex 750. cikkelyében, mely szerint a felek által jelölt személyek maguk közül választanak elnököt. Így - szemben több nemzetközi választottbírósági szervezet eljárási szabályával - a testület elnöke szükségképpen nem a harmadik, adott esetben a már megválasztott választottbírák által kijelölt személy lesz.[43] Amennyiben a felek nem tudnak megállapodni az eljáró választottbírák személyében, úgy a bíróság fogja kijelölni az eljáró választottbírákat. Valamely választottbírósági hely megüresedése esetén a compromiso rendelkezései szerint kell eljárni.
Az argentin jog értelmében minden nagykorú és cselekvőképes személy lehet választottbíró. Hivatásos bírák és igazságügyi alkalmazottak csupán olyan ügyekben járhatnak el választottbíróként, mely ügyekben az egyik fél az állam.[44]
Az argentin jogban a választottbírák kizárását illetőleg több jelentős distinkciót találunk. A legfontosabb különbségtétel az, hogy a bíróság által jelölt választottbírák - több dél-amerikai ország megoldásához hasonlatosan - ugyanabban az esetekben zárhatóak ki, mint az állami hivatásos bírák, míg a felek által jelölt választottbírák csak a jelölést követően bekövetkező okok miatt zárhatóak ki.
- 303/304 -
Ezzel a kérdéssel kapcsolatosan igen helyesen mutat rá Jan Kleinheisterkamp arra a problémára, hogy az argentin jog - hasonlóan például az uruguay-i joghoz - nem kezeli egyértelműen azt a helyzetet, ha a felek nem közösen jelölik ki a választottbírákat, vagyis egyeznek meg a választottbírák személyében, hanem mindegyik fél külön-külön jogosult azonos számú választottbíró jelölésére. Ebben az esetben az adott félnek nincsen behatása arra, hogy a másik fél kit jelöl választottbírónak, így kérdéses az, hogy mennyiben méltányos megoldás, hogy ezen - a fél által függetlenül jelölt - választottbíró vonatkozásában is csak a jelölést követően felmerült ok miatt kezdeményezhet kizárást.[45]
Amennyiben a bíróság jelöli ki a választottbírákat, a felek az alábbi okok alapján kezdeményezhetnek kizárási eljárást, mely okok - miként már említésre került - egyébként megegyeznek azokkal, melyek alapján a hivatásos állami bírók ellen is kizárási eljárást lehet kezdeményezni:
- Amennyiben rokoni kapcsolat áll fenn a választottbíró és valamelyik fél, illetve szervezeti vagy jogi képviselője között;
- Amennyiben a választottbírónak vagy családtagjának érdeke fűződik a jogvita vagy hasonló jogvita kimeneteléhez, amennyiben a választottbírónak valamelyik féllel, szervezeti vagy jogi képviselőjével azonos érdekeltsége áll fenn, ide nem értve a részvényesi pozíciót a tőzsdén működő nyilvános részvénytársaságban;
- Amennyiben a választottbíró és a kizárást kezdeményező fél között jogvita áll fenn;
- Amennyiben a választottbíró valamelyik féllel szemben hitelezői, adósi vagy garantőri pozícióban áll, ide nem értve a hivatalos bankok esetét;
- Amennyiben a választottbíró a fél ellen, vagy a fél a választottbíró ellen a választottbírósági eljárás kezdete előtt tett büntető feljelentést;
- Amennyiben a választottbíró korábban valamelyik fél jogi képviselőjeként járt el, illetve a jogvitával kapcsolatban akár az eljárás kezdete előtt, akár azt követően jogi véleményt szolgáltatott, jogi tanácsot adott;
- Amennyiben a választottbíró valamelyik féltől jelentős előnyhöz jutott;
- 304/305 -
- Amennyiben a választottbíró és valamelyik fél között olyan baráti kapcsolat áll fenn, mely érintkezésüket közvetlenné és bizalmassá teszi;
- A választottbíró által a kizárást kezdeményező féllel szemben tanúsított ellenségeskedés, ellenséges hozzáállás, amely kézzelfogható módon látszik, kivéve, ha a választottbíróval szemben feladata ellátását követően bármilyen támadásra sor került.
Mint látható, ezen kizárási okok között számos olyan van, melyet egyéb országok választottbírósági egyezményei, illetőleg a nemzetközi vlasztottbírósági szervezetek eljárási szabályzatai is tartalmaznak, vagy azok rendelkezéseiből levezethetőek.[46]
Abban az esetben, amennyiben a választottbírósági megállapodás kifejezett rendelkezése, illetőleg hallgatása alapján a választottbírák mint arbiter ex aequo et bono járnak el, akkor kizárólag a jelölés után felmerülő és a fentieknél szűkebb ok alapján kezdeményezhető kizárási eljárás. Ilyen ok lehet a jogvita kimenetelében való közvetett vagy közvetlen érdekeltség, továbbá valamely féllel szemben tanúsított, azonosíthatatlan okból származó és kézzelfogható ellenségeskedés. Ezen, az uruguay-i jogban és más dél-amerikai jogban is fennálló szabályt Kleinheisterkamp az ex aequo et bono választottbíráskodás nagyobb rugalmasságával magyarázza.[47]
Az argentin jog szerint - figyelemmel a szövetségi eljárásjogi kódex 747. artikulusára - a kizárási eljárást az adott választottbíró jelöléséről való tudomásszerzést követő 5 napon belül kell a választottbírói testület előtt kezdeményezni. Maria Beatriz Burghetto álláspontja szerint ezen határnap abban az esetben is irányadó, ha a jelölést követően bekövetkező ok miatt kerül sor a kizárás kezdeményezésére.[48] Amennyiben az érintett választottbíró nem mond le, akkor az állami bíróságnak kell eldöntenie a kizárási kérelmet. Ennek elbírálására vagy az egyébként joghatósággal rendelkező bíróság, vagy azon bíróság lesz illetékes, mely előtt a compromiso megkötésére sor került. A bíróság határozata ellen jogorvoslatnak helye nincsen. A választottbírósági eljárás lefolytatása szempontjából ugyanakkor lényeges azon, elgondolkodtatásra késztető szabály, mely szerint a választottbírósági eljárás mindaddig felfüggesztésre kerül, amíg
- 305/306 -
a kizárás tekintetében a bíróság döntésre nem jut.[49] Ezzel lehetőség nyílik az eljárás folytatásának akadályozására.
Említést érdemel azon, az argentin és a brazil jogban is ismert szabály, mely alapján egy bíró - és ennek megfelelően egy választottbíró - megtagadhatja az adott ügyben való részvételt olyan összeférhetetlenségi ok alapján, melyet nem kíván nyilvánosságra hozni. Ez az eljárástól távol maradni kívánó választottbíró számára kézenfekvő megoldás lehet, hiszen lehetősége van arra, hogy úgy tagadja meg az eljárásban való részvételt, hogy annak okát nem hozza nyilvánosságra.[50]
Az argentin eljárásjogi kódex 746. artikulusa alapján a felek közösen megállapodhatnak az adott választottbíró elmozdításáról. Erre azt követően is sor kerülhet, ha valamelyik fél az adott választottbíró ellen kizárási kérelmet terjesztett elő.
A választottbírósági testületben történő létszámváltozásra sajátos lehetőséget biztosít az argentin jog az ítélet meghozatala után. Abban az esetben, amennyiben a választottbírók nem tudnak egységes döntésre jutni az ítélet vonatkozásában, úgy azt szavazásra kell bocsátani, és többségi szavazás alapján kell ítéletet hozni. Amennyiben például a testület összetételéből adódóan többség nem érhető el, annak érdekében, hogy az ügy eldöntésre kerülhessen, további választottbíró kijelölése lesz szükséges.[51] A testület létszáma így szükségképpen megváltozik, az ítélet meghozatalának megkönnyítése érdekében. Megjegyzést érdemel, hogy ezzel szemben például az ICC, a Nemzetközi Kereskedelmi Kamara Választottbírósága Eljárási Szabályzatának 25. artikulusának első bekezdése ilyen esetben - további választottbíró kijelölése helyett - az eljáró testület elnökét ruházza fel az ítélet meghozatalának jogával.[52]
Az új argentin választottbírósági törvény tervezete számos, a jelen tanulmány szempontjából is releváns újdonságot tartalmaz. A tervezet az argentin és a nemzetközi választottbíráskodásra is vonatkozik, ez utóbbi esetben feltétel, hogy a választottbíráskodás helye Argentínában legyen. Az UNCITRAL Modell-törvény rendelkezéseire tekintettel lévő tervezet megszüntetné a választottbírósági megállapodás és a compromiso kettőssé-
- 306/307 -
gét, és az egységes választottbíráskodási klauzula fogalmát tartalmazná. A tervezet értelmében a választottbíráknak jogukban áll a legmegfelelőbb eljárási szabályokat megválasztani az eljáráshoz, amennyiben a felek ebben a kérdésben megállapodásra nem jutnak. Igen lényeges - és témánk szempontjából kiemelkedő - azon módosítás, mely szerint, szemben a jelenlegi helyzettel csak abban az esetben dönthetnek a választottbírák ex aequo et bono, amennyiben a felek kifejezetten erre hatalmazzák fel őket.[53]
A választottbírák kijelölésével kapcsolatosan a tervezet 10. paragrafusa szerint abban az esetben, ha a felek között nincsen megegyezés a választottbírák számát illetőleg, akkor egy választottbíró fog eljárni. A kizárási okok között említést érdemel, hogy egy választottbíró egy másik üggyel összefüggésben álló, úgynevezett "kapcsolt választottbírósági eljárásban" nem vehet részt, kivéve, ha ugyanaz a testület jár el mindkét ügyben. Vélhetőleg sikeresen kezdeményezhet kizárási eljárást a fél abban az esetben, ha egy adott személy választottbíró egy ügyben, illetve egyidejűleg egy kapcsolt választottbírósági eljárásban is, viszont a két testület összetétele nem azonos. A jogalkotó ezzel a pártatlan elbírálás lehetőségét kívánja megteremteni. Kapcsolt választottbírósági ügy alatt olyan ügyeket kell értenünk, ahol az indítványok, a bizonyítékok egymással kapcsolatban állnak, illetve az ügyek kimenetele között összefüggés áll fenn. Ennek gyakorlati alkalmazása azonban több problémát is felvethet. Ilyennek tekinthető, hogy abban az esetben, ha a két ügy közötti összefüggés nem nyilvánvaló, valamelyik fél gyakorlatilag - mintegy taktikai eszközként - bármikor kezdeményezhet[54] kizárási eljárást, azzal érvelve, hogy csak közvetlenül a kizárás kezdeményezése előtt szerzett tudomást a két ügy közötti összefüggésről.
A tervezet - követve a Modell-törvény előírásait - a felek egyenlő bánásmódban való részesítését előírja (equal treatment of parties), valamint alapelvként tartalmazza a megfelelő eljárás követelményét (due process). Ehhez kapcsolódóan a tervezet 24. paragrafusának 3. bekezdése azt is előírja, hogy kizárási ok lehet az, ha a választottbíró a valamely fél és közötte történő bármilyen kommunikációt a másik fél számára másolatban nem juttatja el. A választottbíró pártatlanságát és függetlenségét szorgalmazó szabály
- 307/308 -
gyakorlati alkalmazása a bizonyítás szempontjait tekintve adott esetben problematikus lehet.
Argentínában több neves választottbírósági testület is működik. Említést érdemel az 1963-ban alapított Buenos Aires-i tőzsdei választottbíróság vagy az Argentin Kereskedelmi Kamara, továbbá az 1905-ben alapított, ex aequo et bono választottbíráskodást alkalmazó gabonatőzsdei választottbíráskodás. E választottbíróságok működését jelenleg a szövetségi eljárásjogi törvény által kialakított jogi keretek alapvetően meghatározzák. A tervezet elfogadása azonban vélhetőleg jelentős lépésnek bizonyulhatna az argentin választottbírósági gyakorlat további fejlődésében.
Mint ismeretes, a brazil jog fejlődésére alapvető hatást gyakorolt a portugál jogrendszer, magánjogfejlődését jelentős mértékben befolyásolta.[55] (A brazil magánjog fejlődésére - különös figyelemmel a polgári törvénykönyvre - a német jog is nagy hatással volt.[56]) A brazil jogtól a választottbíráskodás egyáltalán nem volt idegen, hiszen a birodalmi Magna Carta néven ismert Alkotmány 160. artikulusa is elismerte a választottbíráskodás lehetőségét. Az 1850. évi 737. számú rendelet pedig a kereskedők részére kifejezetten lehetővé tette a választottbíráskodást. Említést érdemel, hogy e rendeletet az 1866. szeptember 14-én kihirdetett 1350. számú törvény helyezte hatályon kívül. Annak ellenére, hogy 1910-ben például a Peru és Brazília között fennálló határkérdéssel kapcsolatos jogvitát is - igaz, nem kereskedelmi - választottbírósági eljárás döntötte el, a XX. században egészen a jelenleg hatályos választottbíráskodási törvény elfogadásáig Brazíliában a választottbíráskodással kapcsolatban a jogi szabályozás meglehetősen elutasító álláspontot képviselt. A választottbírósági eljárás megfelelő alkalmazását nehezítette a választottbírósági záradék közvetlen érvényesíthetőségének hiánya, a választottbírói ítéletnek rendes bíróság általi elismertetési kötelezettsége (homologation), továbbá az, hogy - bizonyos kivételekkel - a brazil állam viszonylag későn ratifikált lényeges
- 308/309 -
nemzetközi választottbírósági egyezményeket.[57] Habár a genfi egyezményt Brazília 1923-ban aláírta, és 1932-ben ratifikálta, a Panamai Egyezmény ratifikálására csak 1996-ban, míg a New York-i Egyezmény ratifikálására csak 2002-ben került sor.[58] Mindaddig, amíg a választottbírósági ítéletek elismeréséről és végrehajtásáról szóló egyezmény nem került Brazília által ratifikálásra, addig e hiány a választottbírósági gyakorlat számára igen komoly problémát okozott.[59]
A jelenleg hatályos választottbírósági törvény elfogadása előtt három tervezet benyújtására is sor került, 1981-ben, 1986-ban és 1988-ban. 1991-ben egy Arbiter Operation elnevezést viselő bizottság felállítására került sor. A tervezet végső formáját 1992-ben készítették el, és a törvényhozás a törvényt 1996-ban fogadta el. A 9307. számú, a választottbíráskodásról szóló törvényt (Lei de Arbitragem) 1996. szeptember 23-án hirdette ki az államelnök, és az 1996. november 24-én lépett hatályba. E törvény több igen lényeges módosítást eredményezett többek között a választottbírósági ítélet érvényesíthetősége, illetve a választottbírósági klauzula jelentősége vonatkozásában, mely utóbbit a későbbiekben részletesen tárgyalom.[60] A választottbírósági törvény elfogadását megelőzően a vonatkozó szabályokat az 1973-as polgári eljárásjogi jogszabály tartalmazta.
A jelenlegi brazil választottbírósági törvény - mely úgy a hazai, mint a külföldi választottbíráskodásra irányadó - igen sok vonatkozásban a Modell-törvény előírásait követi.[61] Megőrzött azonban néhány olyan tradicionális sajátosságot, melyeknek gyakorlati alkalmazásukban meghatározó szerepet játszik a joggyakorlat. Így a brazil törvény a modern és tradicionális törvényhozás hibrid termékeként értékelhető.[62] Témánk szempontjából is igen lényeges kérdésként értékelhető a választottbírósági záradék és a compromisso. A választottbírósági törvény elfogadását megelőzően
- 309/310 -
több dél-amerikai ország jogi szabályozásához hasonlatos módon a választottbírósági klauzula mellett igen lényeges volt a választottbírósági megállapodás, a compromisso megkötése is. Amennyiben ez utóbbi megkötésétől a másik fél elzárkózott, úgy az állami bíróság előtt folytatott eljárás eredményeképpen kerülhetett sor a választottbírósági szerződés megkötésére. A kérdés jogosan vetődik fel, hogy ebben az esetben a jóhiszemű, és a választottbírósági eljárást kezdeményezni kívánó félnek a bírósági eljárás lefolytatása, és annak eredményeképpen a választottbírósági szerződés létrejötte után jogosan merülne fel további kár- és költségigénye. A brazil joggyakorlatban azonban ilyen típusú igényérvényesítések egyelőre nem ismeretesek.[63]
A választottbírósági törvény tartalmaz rendelkezéseket a választottbírósági szerződés (compromisso) kötelező tartalmi elemeire nézve, azt is kimondva, hogy a választottbírósági szerződésnek például az eljáró választottbírák nevét, foglalkozását és lakóhelyét is tartalmaznia kell. Abban az esetben, amennyiben választottbírósági klauzula megkötésre került, de valamelyik fél a későbbiekben már nem hajlandó a választottbírósági szerződést megkötni, alkalmazást nyerhet a választottbírósági törvény 7. artikulusa, melynek értelmében ebben az esetben az érintett fél az állami bírósághoz fordulhat, mely bíróság külön meghallgatást tűz ki ebben az ügyben, és dönteni fog a compromisso arbitral kérdésében. A bíróság a meghallgatáson a feleket megpróbálja meggyőzni, hogy közösen fogadják el a compromisso arbitral-t. Amennyiben erre nem kerül sor, azaz a felek nem tudnak megegyezni a compromisso arbitral tartalmában, úgy a bíróság fogja annak tartalmát megállapítani vagy a meghallgatáson vagy azt követő tíz napon belül.
Pieter Sanders álláspontja szerint ez egyértelműen a compromisso kötelező fenntartását jelenti, és bizonyíték arra a törvényhozási folyamatra, melynek során a Modell-törvény egyes rendelkezései a régi tradicionális szabályokkal együtt szerepelnek.[64]
Ma már azonban - részben a joggyakorlat hatására is - lehetőség van arra a brazil jogban, hogy közvetlenül a választottbírósági záradék alapján kerüljön sor a választottbírósági eljárásra. Ebben az esetben viszont a választottbírósági záradékkal kapcsolatosan alapkövetelmény, hogy az úgy-
- 310/311 -
nevezett teljes választottbírósági záradék legyen, vagyis a választottbírósági eljárásnak történő alávetésen túlmenően tartalmazza pontosan azon eljárásrendet, mely alapján a választottbírákat ki kell jelölni. A korábbiakban már idézett Renault do Brazil SA and others v. Carlos Alberto de Oliveira Andrade and Others esetben éppen ezen álláspont kerül kifejtésre. Az ügy tényállása szerint a választottbírósági klauzulában a Nemzetközi Kereskedelmi és Iparkamara (International Chamber of Commerce) joghatósága és eljárási szabályai kerültek kijelölésre olyan módon, hogy a választottbíráskodás helyszíne az Egyesült Államok. Arra tekintettel, hogy ez a választottbírósági záradék a választottbírák kijelölésének rendjét egyértelmű módon határozza meg, a São Paulo-i Fellebbviteli Bíróság úgy döntött, hogy ebben az esetben további compromisso megkötése nem volt szükséges. Egy másik esetben a kijelölést nem tartalmazó - vagyis nem teljes - választottbírósági klauzula alapján nem akarta az egyik fél alávetni magát a választottbírósági eljárásnak, az ekkor szükséges compromisso-t a bíróság határozata pótolta.[65]
Fentiekből egyértelműen látható, hogy ahhoz, hogy az állami bíróság joghatóságát teljes mértékben mellőzni képes, a választottbírósági eljárást önmagában elindítani tudó választottbírósági klauzula jöjjön létre, az szükséges, hogy a választottbírósági záradék pontosan tartalmazza a választottbírák kijelölésének rendjét. Ez történhet úgy, hogy a felek egy meghatározott választottbírósági szervezetre, és annak eljárására utalnak, vagy pedig úgy, hogy maguk határozzák meg az irányadó szabályokat. Ennek a feltételnek a megkövetelése lényeges jogalkotói szándékot tükröz: ebben az esetben a választottbírósági záradékot kikötő felek már a kikötés elfogadásakor teljes mértékben tisztában kell, hogy legyenek azzal a folyamattal, hogy az adott esetben igen nagy pertárgyértékű ügy eldöntésére hivatott személyek milyen módszerrel, milyen szabályok alapján kerülnek kiválasztásra.
Figyelemmel arra, hogy a választottbíró kijelölése a választottbírósági eljárás legitimálásának fontos részét képezi, lényeges lehet, hogy ennek módját a szerződéskötő felek még a jogvita kirobbanását megelőzően ismerjék, ne azt követően szerezzenek róla tudomást, és ez semmilyen módon ne teremthessen hivatkozási alapot arra, hogy valamelyik fél a választottbírósági eljárás figyelmen kívül hagyását igényelje. Amennyiben
- 311/312 -
a fentiek szerinti ún. teljes választottbírósági záradék került megkötésre, és külön compromisso arbitral kötése már nem is szükséges, azonban valamelyik fél nem kíván részt venni a választottbírósági eljárásban, akkor az állami bíróság a teljes választottbírósági záradék végrehajthatóságát megállapítja, vagyis kötelezi a másik felet arra, hogy részt vegyen a választottbírósági eljárásban.
Lényeges látnunk, hogy a bíróság ezen eljárása különbözik a választottbírósági törvény hetedik artikulusában szereplő eljárástól. A hetedik artikulus alkalmazására akkor kerül sor, ha nem áll rendelkezésre teljes választottbírósági záradék, és ezért meg kell kötni a compromisso arbitral-t, azonban azt valamelyik fél nem hajlandó megkötni, és ezért van szükség a bíróság eljárására. Az utóbbi és itt tárgyalt esetben azonban compromisso arbitral megkötésére nincsen szükség, hiszen teljes választottbírósági záradék van, azonban valamelyik fél ennek ellenére sem kíván résztvenni az eljárásban. A bíróság feladata ekkor a teljes választottbírósági záradék végrehajthatóságának megállapítása.
Abban az esetben, amennyiben compromisso megkötésére is sor kerül, e compromisso - a választottbírósági törvény 12. artikulusa alapján - rögtön hatályát veszti, ha az abban szereplő választottbíró a kijelölést nem fogadja el, és a felek kifejezetten kijelentették, hogy helyettes állítását nem kívánják. Ugyanez alkalmazandó a választottbíró halála, vagy az eljárásban történő, őt a szavazásban gátoló akadályoztatása esetén is. Ezért az úgynevezett teljes választottbírósági klauzula, avagy a compromisso megalkotásakor e körülményre lényeges figyelmet fordítani.
Ami a választottbírák kijelölését illeti, lényeges kiemelni, hogy bármilyen cselekvőképes, a felek bizalmát élvező és ezért általuk kijelölt személy eljárhat választottbíróként a választottbírósági törvény 13. artikulusa alapján. Nem feltétele a választottbírói működésnek a brazil állampolgárság, ami a sok esetben eltérő nemzetiségű felekre figyelemmel lényeges szempontnak tekinthető. A választottbírósági törvény gondos módon azt is előírja, hogy a feleknek mindenképpen páratlan számú választottbírát kell jelölniük. Abban az esetben, amennyiben a felek páros számú választottbírát jelölnek, úgy a választottbíráknak joguk van egy további választottbíró jelölésére. Amennyiben a választottbírák egy további választottbíró jelölésében megállapodni nem tudnak, a felek a választottbíró jelölésére egyébként illetékes állami bírósághoz fordulhatnak. Túlmenően azon, hogy ebben az esetben is az állami bíróság beavatkozásának lehetősége fennáll, a törvény nem tartalmaz időkorlátot abban a vonatkozásban, hogy a feleknek mikor szükséges az állami bírósághoz fordulni,
- 312/313 -
látván, hogy a választottbírák nem tudnak megállapodni a további választottbíró személyéről. Függetlenül attól, hogy erre a kérdésre a joggyakorlatnak kell megfelelő jogértelmezéssel a választ megadnia, alapvetően a választottbíráknak ez egyfajta lehetőséget is biztosít az eljárás elhúzására. Amennyiben az eljáró testületben több választottbíró foglal helyet, a választottbírák maguk közül választanak elnököt. A törvény segítséget nyújt abban a vonatkozásban, ha a választottbírák nem tudnak maguk közül elnököt választani - ebben az esetben a testület legidősebb tagja lesz a választottbírósági tanács elnöke.
A brazil választottbírósági törvény 13. artikulusának 6. szakasza a választottbírák pártatlansága és függetlensége esetében kifejezetten a Modell-törvény rendelkezéseit veszi át, kimondván, hogy a választottbíráknak függetlenül, pártatlanul, gondosan és bizalmasan kell eljárniuk.[66] A brazil jogban egyébként a hivatásos bírák kizárásával kapcsolatosan megkülönböztethetőek abszolút, azaz szigorú kizáró okok, illetőleg kevésbé szigorú kizáró okok.[67] Habár ez a törvény a hivatásos bírókra vonatkozik, a választottbírósági törvény 14. artikulusa kimondja azt, hogy azok a személyek, akiket a felekhez vagy az ügyhöz olyan kapcsolat fűzi, mely rendes bíróként történő eljárás esetében kizáráshoz vezetne, azok nem járhatnak el választottbíróként az ügyben. Lényeges viszont, hogy a jogszabály itt már szigorú és kevésbé szigorú kizáró okok között nem tesz különbséget.
A brazil választottbírósági törvény - tükrözve a Modell-törvény rendelkezéseit - a választottbírák részére kötelezővé teszi, hogy minden olyan körülményt felfedjenek a tisztség elfogadása előtt, melyek jogos kétségeket ébreszthetnek függetlenségük vagy pártatlanságuk vonatkozásában. A választottbírák függetlensége és elfogulatlansága mellett az eljárás tisztességes jellegét kívánja biztosítani a választottbírói testületet terhelő köte-
- 313/314 -
lezettség, mely szerint a feleket egyenlő elbánásban kell részesíteni (21. cikkely), és az, hogy mindegyik felet meg kell hallgatni.[68]
A választottbírák kizárása kezdeményezésének lehetőségével kapcsolatban a brazil jogszabály alapos szabályozást tartalmaz abban a vonatkozásban, mely szerint rögzíti, hogy olyan ok miatt, mely a választottbíró kijelölése előtt merült fel, akkor kezdeményezhető kizárási eljárás, ha a fél a jelölésben nem vett részt, vagy az okok csak a kijelölést követően váltak ismertté.[69] Miként arra már utalás történt, ez a szabályozás lényegesen árnyaltabb az argentin megoldásnál, mely általánosságban éppen azt mondja ki, hogy a felek által jelölt választottbíró ellen csak a jelölés után keletkezett ok miatt kezdeményezhető kizárási eljárás. Az argentin jog nem tesz különbséget ebben a tekintetben a felek által külön-külön, illetve közösen jelölt személy között, hanem úgy rendelkezik, hogy ezekben az esetekben csak a kijelölést követően felmerült ok miatt kezdeményezhető a kizárás. Amíg ez a szabály némiképpen érthető abban az esetben, ha a felek közösen jelölik az eljáró választottbírót, már kevéssé értelmezhető akkor, ha a felek külön-külön jelölnek, hiszen ebben az esetben méltánytalan azzal a féllel szemben a kizárási eljárás kezdeményezése jogát csak a jelölést követően felmerült okokra szűkíteni, aki az adott fél jelölésében nem vehetett részt, hiszen azt a másik fél jelölte.
A választottbíró elleni kizárási eljárást - amint az arra irányadó ok felmerült - a brazil választottbírósági törvény 20. cikke értelmében haladéktalanul kezdeményezni kell. A kizárásban való döntéshozatal tekintetében a brazil jog igen radikális megoldást követ. A brazil jog a Modell-törvény által javasolt szigorúbb megoldást követi, akként rendelkezve, hogy a választottbíró kizárásával kapcsolatban kizárólagosan az eljáró választottbírósági tanács dönthet, ezen a ponton nincsen helye a rendes állami bíróság beavatkozásának. A választottbíróság e döntése ellen önállóan semmilyen jogorvoslatra lehetőség nincsen.
- 314/315 -
A választottbíróság meg nem fellebbezhető ítélete ellen a szűkre szabott jogorvoslati lehetőségek között lehet hivatkozni a kizárással kapcsolatos döntésre. A brazil jog értelmében - tételesen meghatározott okok alapján - kilencvennapos határidőn belül van lehetőség jogorvoslatra, vagyis a választottbírósági ítélet érvénytelenítésének kezdeményezésére.[70] Ebben az eljárásban a választottbírák függetlenségének vagy pártatlanságának hiányára lehet hivatkozni, a törvény szövege ugyanakkor nem követi a Modelltörvény vonatkozó bekezdésének szövegezését. A brazil választottbírósági törvény 32. cikkelye sorolja fel azokat az eseteket, amikor egy választottbírósági ítéletet semmisnek kell tekinteni. A 32. cikkely második pontja szerint amennyiben a választottbírósági ítéletet olyan személy hozta, aki nem lehetne választottbíró, illetve az ötödik pont szerint amennyiben bizonyítást nyer, hogy a választottbírósági ítélet megalkotása során korrupcióra került sor, akkor az ítéletet semmisnek kell tekinteni. Természetesen - miként ez a 33. cikkelyből levezethető - a bizonyítási teher a kérelmező félen nyugszik.
A választottbírákra fentiek alapján igen nagy felelősség nehezedik a kizárás kérdésében való döntés során, hiszen ez a döntés magát az ítéletet is jelentős mértékben befolyásolhatja. Így amennyiben ebben az ügyben a választottbírák részéről hanyagságra kerül sor, az a felek számára jelentős károkat okozhat. (Ezzel kapcsolatban célszerű utalni a választottbírósági törvény 17. cikkelyére, mely az eljáró választottbírák felelősségére a köztisztséget ellátó személyekre irányadó felelősségi szabályokat rendeli alkalmazni.) Jan Kleinheisterkamp fentiekkel összefüggésben azt a kételyt fogalmazza meg, mely szerint lehetséges, hogy célszerűbb lett volna a kizárási eljárásban hozott választottbírósági döntéssel kapcsolatban közvetlen bírói jogorvoslatra lehetőséget adni.[71]
A brazil választottbírósági törvény számos vonatkozásban ötvözi a korábbi törvényhozás megoldásait a Modell-törvény rendelkezéseivel. Ezt a fentiekben példákon keresztül kívántam illusztrálni. A brazil választottbírósági jognak azonban több kihívással is szembe kell néznie. 2004. december 30-án került közzétételre a 11079. sz. szövetségi törvény, mely a Public-Private Partnership (PPP) kérdésével foglalkozik. Ez a törvény lehetőséget ad a választottbíráskodásra is, azzal azonban, hogy a választottbíráskodás helyszíne kizárólag Brazília lehet, és az eljárást kizárólag
- 315/316 -
portugál nyelven lehet lefolytatni. Kérdéses, hogy a gyakorlatban mindezt a PPP programokban szükségképpen résztvevő külföldi befektetők miképpen fogadják, és azzal kapcsolatosan - figyelemmel a választottbíráskodásra irányadó egyéb brazil jogszabályokra is - milyen kritikát fogalmaznak meg.[72]
A latin-amerikai országokban az utóbbi években a választottbíráskodással kapcsolatos szemléletváltás alapvetően Chilére is jellemző. A chilei jogi környezet a választottbíráskodás vonatkozásában kissé eltér több dél-amerikai országtól, és egyfajta - az alábbiakban összefoglalható - kettősséget tapasztalunk. Chile viszonylag hamar írt alá és ratifikált számos nemzetközi egyezményt. Így például Chile a térség országai közül az elsők között ratifikálta a New York-i Egyezményt - mely 1975. december 3-a óta hatályos Chilében - illetőleg a Panamai Egyezményt, sőt Chile a befektetésekkel kapcsolatos jogviták rendezéséről szóló Washingtoni Egyezményt is aláírta, és az 1991. október 24-e óta van hatályban Chilében. Chile 1997-ben kötött szabadkereskedelmi egyezményt Kanadával, 1998-ban Mexikóval, az Európai Közösséggel, Dél-Koreával és az Amerikai Egyesült Államokkal pedig 2003-ban hozott létre szabadkereskedelmi egyezményt. Emellett Chile számos kétoldalú, a befektetések védelméről szóló egyezményt kötött több európai, illetve ázsiai országgal.[73] Az 1990-es években a chilei gazdaság a térség országaihoz képest viszonylag jelentős eredményeket ért el.
A gazdasági helyzet természetesen a külföldi befektetők számára is vonzó képet mutatott. A választottbíráskodást mint alternatív vitarendezési módot ismerő nemzetközi egyezmények ellenére azonban egészen 2004-ig a választottbíráskodásra igen régen elfogadott törvények tartalmaztak rendelkezéseket, hiszen a választottbíráskodásra irányadó szabályok egyfelől az 1902-ben elfogadott polgári eljárásjogi törvényben (Código de Procedimiento Civil), másfelől pedig az 1943-ban megalkotott, a bíróságok jogállását szabályozó törvényben (Código Orgánico de Tribunales) voltak találhatóak, mely törvények jelentős mértékben még a XIX. századi spanyol jog hatását is
- 316/317 -
tükrözik.[74] Több kísérlet is született a választottbíráskodással kapcsolatos jogszabályok korszerűsítésére, többek között 1992-ben is benyújtottak egy tervezetet, mely azonban egyebek mellett alkotmányossági okokból sem került elfogadásra, a chilei új választottbírósági törvény megalkotása 2004-ig váratott magára.[75]
A jelenlegi törvény tervezete 2003. június 2-án került a kongresszus elé. A kongresszus 2004. augusztus 10-én fogadta el a törvényt, mely ezután az alkotmánybíróság részére megküldésre került, az előzetes normakontroll gyakorlása céljából. 2004. augusztus 25-én a chilei alkotmánybíróság kijelentette, hogy a törvénnyel kapcsolatban alkotmányossági aggály nem merül fel, a törvény az elnök részére 2004. szeptember 10-én került átadásra. A nemzetközi választottbíráskodásról szóló 19.971. számú törvény (Ley de Arbitraje Comercial Internacional) 2004. szeptember 29-én került kihirdetésre.[76]
Az új választottbírósági törvény az UNCITRAL Modell-törvény rendelkezéseit követi, és Chilében így az első, a nemzetközi választottbírósági eljárást szabályozó törvénynek tekinthető. A chilei Juan Eduardo Figueroa Valdes e törvény jelentőségeit az alábbiak szerint méltatja:
- A törvény hozzájárul ahhoz, hogy a külföldi befektetők számára Chile a befektetések megfelelő terepének bizonyuljon, és ezzel erősíti a befektetési kedvet;
- A törvény a nemzetközi választottbíráskodás megfelelő kereteit rögzíti, ezzel ösztönzi, hogy Chile nemzetközi választottbíráskodási eljárások helyszíne legyen, és hozzájárul a chilei választottbírósági szervezetek tevékenysége nívójának emelkedéséhez.[77]
A chilei törvényhozó a monista utat követi a választottbírósági jog vonatkozásában, melyből következik, hogy ez a törvény kizárólag a nemzetközi választottbírósági eljárásokra vonatkozik, a chilei választottbírósági
- 317/318 -
eljárás tekintetében a régi szabályokat kell alkalmazni. E különbségtételnek témánk szempontjából is van jelentősége. A továbbiakban elsősorban az új, a nemzetközi választottbírósági eljárást szabályozó törvény rendelkezéseit elemzem, és néhány kérdés tekintetében utalok a belföldi választottbíráskodásra irányadó szabályokra.
A chilei nemzetközi választottbírósági törvény a nemzetközi választottbírósági eljárás fogalma tekintetében teljes mértékben az UNCITRAL Modell-törvény rendelkezéseit követi. Szemben a korábbi - a térségben szokásosnak tekinthető - szabályozással az új törvény szerint nem szükséges két megállapodás a választottbírósági eljáráshoz, vagyis a választottbírósági záradék mellett nem szükséges a jogvita felmerülésekor újabb megállapodást kötni, azaz a cláusula compromisoria és a compromiso kettőssége mint alapfeltétel már nem szükséges.[78]
A választottbírák kijelölésével kapcsolatban a chilei törvény több vonatkozásban a Modell-törvényt tükrözi.[79] A chilei törvény rendelkezései szerint a felek a választottbírák számában szabadon állapodnak meg, amennyiben nem tudnak megállapodni, úgy a választottbírák száma három lesz, mely a szokásos nemzetközi kereskedelmi választottbírósági gyakorlatnak megfelel.
A chilei választottbírósági törvény 11. artikulusának első bekezdése értelmében amennyiben a felek között egyéb megállapodás nincsen, bármilyen nemzetiségű személy eljárhat választottbíróként, vagyis a jogszabály ezzel kapcsolatban tiltó rendelkezést nem tartalmaz. Figueroa Valdes álláspontja szerint amennyiben a választottbírák mint arbiter de jure járnak el, és a választottbíróknak ügyvédeknek kell lenniük, akkor egy látszólagos ellentmondás merül fel, hiszen a chilei bírósági szervezeti törvény értelmében Chilében csak chilei állampolgárságú személy lehet bejegyzett ügyvéd. Mindez ahhoz vezethetne, hogy külföldi ügyvédek arbiter ex jure-ként nem járhatnának el. Figueroa Valdes szerint ez az ellentmondás azért látszólagos, mert a nemzetközi választottbíráskodásról szóló törvény kifejezetten kimondja, hogy nemzetiségére tekintet nélkül bárki lehet választottbíró, ennek csak a felek megállapodása szabhat határt. Így tehát
- 318/319 -
külföldi ügyvéd is eljárhat mint arbiter de jure Chilében. Ezért egy ezzel ellentétes értelmezés a felek autonómiájának csökkentéséhez vezetne, mellyel a választottbírósági eljárás egyik lényeges alapelve sérülne.[80]
A választottbírósági törvény a feleknek megengedi, hogy maguk határozzák meg a választottbírák kiválasztásának rendjét. (Megjegyezzük, hogy tradicionálisan a választottbírósági eljárással kapcsolatos második megállapodás, a compromiso tartalmazta a választottbírák kiválasztásának rendjét.) Amennyiben ebben a kérdésben megegyezésre nem jutnak, és három választottbíró jár el, mindegyik félnek jelölnie kell egy-egy választottbírát, amely választottbírák a későbbiekben jelölik ki a harmadik választottbírát. Abban az esetben, ha valamelyik fél harminc napon belül nem jelöl ki választottbírát, vagy a felek által kijelölt két választottbíró harminc napon belül nem jelöl ki harmadik választottbírót, akkor a választottbíráskodás helye szerinti fellebbviteli bíróság elnöke lesz jogosult a kijelölésre. Amennyiben a felek egy választottbíró kijelölésében - vagyis egyszemélyes tanács eljárásában - állapodnak meg, és a felek nem tudnak megállapodni, akkor az egyik fél kérelmére a választottbíráskodás helye szerinti fellebbviteli bíróság elnöke lesz jogosult az egyszemélyes tanácsként eljáró választottbíró kijelölésére. Amennyiben a felek megállapodtak a kijelölés rendjében, és azt a felek, a már megválasztott választottbírók a további választottbíró kijelölése vonatkozásában, avagy a kijelöléssel kapcsolatosan megbízott harmadik személy - esetlegesen szervezet, választottbírósági intézmény - megszegi, akkor valamelyik fél kérelmére a választottbíráskodás helye szerinti fellebbviteli bíróság elnöke lesz jogosult a választottbíró vagy választottbírák kijelölésére, kivéve, ha a felek által megkötött, a választottbírák kijelölésére vonatkozó megállapodás ebben a tekintetben egyéb, a kijelölést biztosító rendelkezést nem tartalmaz.
A nemzetközi választottbírósági eljárásra vonatkozó törvény 11. artikulusának 5. szakasza értelmében a fellebbviteli bíróság elnökének e határozata ellen fellebbezésnek nincsen helye. A kijelölés során figyelembe kell venni a választottbíró szükséges képzettségét, tekintettel kell lenni arra, hogy független és pártatlan választottbíró kerüljön kijelölésre. A Modelltörvényen alapuló rendelkezés az, mely szerint - figyelemmel a pártatlansággal, függetlenséggel kapcsolatos elvárásokra is - amennyiben a harmadik választottbírót kell ezen a módon kijelölni, illetve az egyedüliként eljáró választottbírót, akkor meg kell fontolni annak lehetőségét,
- 319/320 -
hogy a felek által jelölt választottbírák személyétől eltérő nemzetiségű választottbíró kerüljön kijelölésre.
A fentiekkel kapcsolatosan több megjegyzést célszerű rögzíteni. Cristián Conejero Roos tanulmányában kiemeli azt, hogy a jelenleg hatályos törvény kifejezetten a felek által jelölt választottbíró fogalmát alkalmazza, amely ellentétes a korábbi chilei, és néhány más latin-amerikai hagyománnyal, mely szerint a felek közösen jelölik ki a választottbírákat.[81] Mint arra utalás történt, a választottbíró kizárásának kezdeményezésével kapcsolatosan az argentin jog sem tesz egyértelmű különbséget a felek által külön-külön jelölt, és a közösen kiválasztott választottbíró vonatkozásában. Conejero Roos álláspontja szerint a chilei törvényben azért is fontos a felek által jelölt választottbíró fogalom hangsúlyozása, mert ez a korábbi, bizonyos fokig római jogi hagyományokat is tükröző választottbíró-kiválasztás felfogástól jelentős mértékben eltér.[82] Az is lényeges sajátosság, hogy ebben az ügyben a fellebbviteli bíróság elnökének adja meg a döntési lehetőséget, míg a korábbi szabályozás ezt az elsőfokú bíró hatáskörébe utalta.
Álláspontom szerint igen lényeges azt is kiemelni, hogy míg abban az esetben, ha a felek nem egyeztek meg a kijelölés rendjében, és háromfős testület jár el, akkor a harmincnapos határidő letelte után van joga a fellebbviteli bíróság elnökének a döntésre. Az egyszemélyes testület vonatkozásában azonban a törvény nem ír elő határnapot, hanem akként renvdelkezik, hogy amennyiben a felek nem tudnak megegyezni az egyesbíróban, úgy bármelyik fél kérelmére fog erről dönteni a fellebbviteli bíróság. Azt is tekintetbe véve, hogy ezen döntés ellen fellebbezésre mód nincsen, adott esetben visszaélésszerű helyzeteket eredményezhet az, hogy a törvény itt nem követel meg semmilyen olyan határidőt, mely idő alatt a feleknek az egyesbíró személyében meg kell állapodniuk. Ebből következően a döntés során álláspontom szerint e tényezőket a fellebbviteli bíróság elnökének gondosan kell mérlegelnie, hiszen a választottbíró kiválasztásában hozott - jogorvoslattal nem támadható döntése a választottbírósági eljárás szempontjából meghatározó jelentőségű lehet.
- 320/321 -
A chilei jog hagyományosan a kizárás tekintetében is megkülönbözteti az arbiter de jure és az arbiter ex aequo et bono fogalmát[83], hiszen az előbbi tekintetében egyértelmű módon a rendes bírókra vonatkozó kizárási okok alkalmazását rendeli, míg létezik olyan - meglehetősen nehezen értelmezhető - ítélet is, amelynek értelmében ezek az okok az arbiter ex aequo et bono-ra nem alkalmazhatóak.[84]
A nemzetközi választottbírósági eljárásról szól törvény a Modell-törvény rendelkezéseihez hasonló módon a választottbíró kötelezettségévé teszi, hogy azokat a körülményeket felfedje, melyek jogos kétségeket ébreszthetnek pártatlansága vagy függetlensége vonatkozásában. A korábbi jog ezt a tájékoztatási vagy közlési kötelezettséget nem ismerte. A chilei új választottbírósági törvény 12. cikkének második bekezdése értelmében akkor kezdeményezhető kizárási eljárás a választottbíró ellen, ha a pártatlanságával vagy függetlenségével kapcsolatosan jogos kételyek merülnek fel. E törvény rendelkezései szerint a résztvevő fél akkor kezdeményezhet olyan választottbíró ellen kizárási eljárást, melyet ő jelölt, vagy melynek kijelölésében részt vett, ha az eljárást olyan okokra alapítja, amelyekről a jelölést követően szerzett tudomást. Ebből az is következik, hogy abban az esetben, ha valamelyik fél úgy jelölt választottbírót, hogy tudott arról, hogy a választottbíróval szemben kizárásnak lenne helye, akkor úgy kell tekinteni, mintha a kizárásról le kívánt volna mondani, azaz ezt voltaképpen joglemondásnak kell értelmezni.[85]
Érdemes figyelemmel lenni arra, hogy a törvényszöveg a Modell-törvény kifejezéseit a függetlenség (independence) és a pártatlanság (impartiality) vonatkozásában szó szerint átveszi, a spanyol independencia, illetve imparcialidad szavak alkalmazásával.
- 321/322 -
A chilei új választottbírósági törvény értelmében a felek szabadon állapodhatnak meg a kizárási eljárás menetében. Arra az esetre, amennyiben a felek ilyen megállapodást nem kötnek, a törvény kisegítő szabályt alkalmaz.[86] Ennek értelmében a kizárást kezdeményező félnek a választottbíróság megalakulásától, illetőleg a kizárásra okot adó tényről való tudomásszerzést követő 15 napon belül kell a kizárási eljárást kezdeményeznie írásban a választottbírósági testületnél. Amennyiben az érintett választottbíró nem mond le, vagy a másik fél nem fogadja el a kizárást, ami a választottbíró megbízatásának megszűnését eredményezi, akkor a választottbírósági testület maga fog dönteni a kizárási indítványról.
A chilei választottbírósági törvény - szemben például a fentiekben tárgyalt brazil joggal - e döntés ellen megadja a jogorvoslatot. Abban az esetben, ha a választottbírósági törvény, vagy a felek megállapodása alapján lefolytatott kizárási eljárás eredményre nem vezet, úgy az azt indítványozó fél fellebbezéssel élhet e döntés ellen. A fellebbezés elbírálására a választottbíráskodás helye szerinti fellebbviteli bíróság elnöke jogosult, akinek döntése ellen már további jogorvoslat igénybevételére nincsen lehetőség.[87] Álláspontom szerint e fellebbezés jelentőségét igen nagy mértékben csökkenti az, hogy a fellebbezés elbírálásáig maga a választottbírósági eljárás felfüggesztésre nem kerül, sőt, a kizárással támadott választottbíró részvételével akár ítélet meghozatalára is sor kerülhet.
Említést érdemel, hogy a belföldi chilei választottbíráskodás esetében a kizárási eljárás némiképpen bonyolultabb.[88] A belföldi választottbíráskodás esetében - hasonlóan a brazil jog megoldásához, mely a korábbiakban már tárgyalásra került - különbségtételre kerül sor szigorú kizárási okok (causas de implicancias), valamint kevésbé szigorú kizárási okok (causas de recusaciones) között. Amennyiben kevésbé szigorú kizárási ok merül fel, azt az állami elsőfokú bíróság bírája fogja eldönteni, de fellebbezésnek ezzel szemben helye nincsen. Amennyiben szigorú kizárási okra alapozzák a kizárási indítványt, úgy a kizárási eljárás eldöntése attól függ, hogy egyesbíró vagy több tagból álló választottbírósági testület jár el. Amennyiben egyesbíró jár el, saját maga dönt a kizárási eljárásról, e döntés ellen azonban a helyi bírósághoz lehet fellebbezni. Amennyiben az ügy több tagból álló testület előtt van folyamatban, úgy a testület dönt
- 322/323 -
a kizárásról az érintett választottbíró nélkül, és e döntés ellen további fellebbezésnek helye nincsen. Lényeges, hogy a választottbírósági eljárás ettől függetlenül tovább folyik - több személyből álló testületben a kizárással érintett választottbíró nélkül -, és az eljárás felfüggesztésére csak a végső döntés meghozatala előtt kerül sor.[89]
Mint látható, a chilei hazai választottbíráskodási szabályok a választottbíró kizárására nézve lényegesen nehezebben átlátható szabályokat tartalmaznak, mint az új, a nemzetközi választottbíráskodásra irányadó törvény. E törvény a választottbírák kiválasztásának és kizárásának a szabályozásával is igyekszik arra, hogy a chilei nemzetközi választottbíráskodás minél nagyobb mértékben feleljen meg az abban résztvevő vagy résztvenni kívánó felek igényeinek. Figureoa Valdes véleménye szerint e folyamat egyik fontos lépéseként értékelhető, hogy az új törvény az állami bíróságok befolyását a nemzetközi választottbíráskodási eljárásra jelentős mértékben csökkentette.[90]
Ami a választottbírósági testület összetételére vonatkozó esetleges jogorvoslati lehetőségeket illeti, említést érdemel a chilei törvény 34. cikkely (2) bekezdése a) pontjának negyedik bekezdése. Ennek értelmében az illetékes fellebbviteli bíróság a választottbírósági ítéletet érvénytelenné nyilvánítja, amennyiben az eljárást kezdeményező fél bizonyítja, hogy a választottbírósági testület összetétele (vagy az eljárás) nem volt összhangban a felek megállapodásával, kivéve, ha e megállapodás a chilei választottbírósági törvény olyan rendelkezésével ellentétes, melytől a felek nem térhetnek el. Amennyiben a felek között megállapodás nem volt, akkor abban az esetben lehet a fenti alapon a választottbírósági eljárás érvénytelenítését kezdeményezni, amennyiben a választottbírósági testület összetétele (vagy az eljárás) a chilei választottbírósági jog rendelkezéseivel ellentétes. Kiemelést érdemel, hogy az érvénytelenítésre nemcsak abban az esetben kerülhet sor, ha a választottbírósági testület összetétele (avagy a választottbírósági eljárás) a chilei törvénynek a választottbírósági ítélet érvénytelenítését szabályozó részével, hanem a választottbírósági törvény egészével áll ellentétben.
- 323/324 -
Chilében az egyik legjelentősebb választottbírósági intézménynek a Santiago-i Kereskedelmi Kamara mellett szervezett választottbíróság tekinthető. A Santiago-i Választottbírósági és Mediációs Központ 1992-ben került megalapításra.[91] A választottbírósági testület saját eljárási szabályzattal is rendelkezik, mely választottbírósági szabályzat arra is lehetőséget ad, hogy a felek magát a Kereskedelmi Kamarát kérjék fel arra, hogy jelölje ki az eljáró választottbírákat. Természetesen a Kamara által kijelölt választottbíró ellen is van lehetőség kizárási eljárás kezdeményezésére. Ennek benyújtására a választottbíró jelölésétől számított hat nap áll rendelkezésre. A kizárási kérelem elbírálására a Kamara Tanácsa jogosult. Abban az esetben, amennyiben mindkét fél egyetért a kizárással, úgy a Tanács automatikusan kizárja a választottbírát, a kérelemmel történő érdemi foglalkozás mellőzésével. Amennyiben a felek közül valamelyik vitatja a kizárást, úgy a Tanács az ügyben ülést tart, és ezt követően hoz a kérdésben fellebbezéssel nem támadható döntést.[92] Álláspontom szerint a chilei Kereskedelmi Kamara mellett szervezett választottbíróság eljárási szabályzatának fenti részei a felek eljárásjogi autonómiáját jelentős mértékben juttatják érvényre.
Szintén jelentősnek mondható Chilében a Chilei-Amerikai Kereskedelmi Kamara választottbírósági és mediációs központja (Arbitration and Mediation Center of the Chilean-American Chamber of Commerce). E választottbíróság eljárási szabályzata is tartalmaz a választottbíró kizárásával kapcsolatos lényeges rendelkezéseket. Az eljárási szabályzat tizenegyedik artikulusa értelmében a felek akkor kezdeményezhetnek kizárási eljárást egy választottbíró ellen, ha függetlensége vagy pártatlansága vonatkozásában jogos kételyek merülnek fel. Ennek határideje a választottbíró jelölésétől számított tizenöt nap.[93]
A legtöbb latin-amerikai állam törvényhozásához hasonlatos módon Mexikóban is a kereskedelmi választottbíráskodás fejlődésére jelentős hatással
- 324/325 -
volt a korábbiakban már tárgyalt Calvo-doktrína.[94] A XIX-XX. századi állapothoz képest természetesen Mexikóban is igen lényeges változások következtek be e területen a XX. század utolsó évtizedeiben. Ennek egyik magyarázata Mexikó esetében is a különféle nemzetközi egyezményekhez való csatlakozásban kereshető. Mexikó 1971-ben csatlakozott a New York-i Egyezményhez, és a Panamai Egyezményt is aláírta. Mexikó 1986-ban csatlakozott a Montevideói Egyezményhez. Mint említésre került, Mexikó a MERCOSUR-ban mint megfigyelő állam vesz részt. Kiemelendő, hogy a mexikói választottbíráskodási jog fejlődéséhez a Mexikó által megkötött számos szabadkereskedelmi egyezmény is jelentős mértékben járult hozzá. Ezek közül külön is hangsúlyozandó az Észak-Amerikai Szabadkereskedelmi Egyezmény (North American Free Trade Agreement, NAFTA), melynek Mexikó is a tagja. Ezen egyezmény ugyanis lehetővé teszi azt, hogy valamely tagállam egyéni befektetője közvetlenül a másik tagállammal szemben kezdeményezzen befektetési ügyben választottbírósági eljárást. (E gyakorlatot Mexikó több, utóbb megkötött szabadkereskedelmi egyezményben is követte.)[95]
A mexikói választottbírósági jogélet fejlesztése érdekében igen jelentős tevékenységet fejt ki a US-Mexico Conflict Resolution Center. Az 1994-ben létrehozott, a New Mexico Állami Egyetemen működő non-profit szervezet célja éppen az, hogy a mexikói-amerikai, illetve általában nemzetközi kereskedelmi választottbírósági gyakorlat megfelelő módon, a nemzetközi fejleményekre is tekintettel tudjon fejlődni, a szervezet tevékenységét e cél elérésére szervezi.[96]
Mexikóban a választottbíráskodásra vonatkozó alapvető szabályokat a polgári eljárásról szóló törvényben (Código de Comercio) találjuk. E kódexet egy 1989. január 4-én kelt rendelet egészítette ki az ötödik könyv negyedik fejezetével, mely a választottbírósági eljárás szabályaira vonatkozik.[97] Habár az ebben a címben szereplő szabályok már jelentős mértékben vették figyelembe az UNCITRAL Modell-törvény rendelkezéseit, a joganyag 1993-ban jelentős módosuláson esett keresztül. Az 1993. július
- 325/326 -
22-én kelt rendelet jelentős mértékben módosította a választottbíráskodásra vonatkozó szabályokat, alapvetően a felek számára nagyobb rugalmasságot biztosítva. Témánk szempontjából jelentős, hogy a felek a módosítás eredményeképpen a spanyoltól eltérő nyelvű eljárást is választhatnak, kijelölhetik a választottbíráskodás helyét, illetőleg meghatározhatják az eljáró választottbírák számát.[98]
A mexikói jog is megkülönbözteti az írott jog alapján eljáró arbiter de jure (derecho), továbbá az eljárását és ítéletét alapvetően a méltányosságra alapító arbiter ex aequo et bono (de conciencia) fogalmát.[99] Az eljáró választottbírósági tanács összetételére, valamint a választottbírák kizárására vonatkozó szabályokat a mexikói Código de Comercio 1426-1431. cikkelyei tartalmazzák. A hatályos mexikói jog szerint a felek szabadon határozhatják meg az eljáró választottbírák számát. Amennyiben a felek között nincsen megegyezés, úgy egyetlen választottbíró fog eljárni. A gyakorlat azonban - a választottbírósági testület döntéshozatali képességének fenntartása céljából - azt követeli meg, hogy a testületben feltétlenül páratlan számú választottbíró szerepeljen (número non).[100] A mexikói jog származására tekintettel senkinek sem állít korlátot ahhoz, hogy választottbíróként eljárjon, vagyis a felek választottbírót a nemzetiségre tekintet nélkül jogosultak választani. A mexikói jog lehetőséget biztosít arra, hogy a felek maguk határozzák meg a választottbírák kijelölésének rendjét. A törvény arra az esetre tartalmaz háttérszabályozást, amennyiben a felek ebben a kérdésben nem tudnak vagy nem akarnak megállapodni. Ebben az esetben egyesbíró esetén az állami bíró fogja kijelölni az eljáró választottbírót, ha a felek nem tudnak annak személyében megállapodni. Három főből eljáró választottbírósági tanács esetén mindegyik fél egy-egy választottbírót fog jelölni, és a két választottbíró fogja a testület elnökét kijelölni. Abban az esetben, amennyiben az egyik fél a választottbíró jelölésére vonatkozó felhívás kézhezvételétől számított 30 napon belül nem jelöl választott-
- 326/327 -
bírót, vagy a két kijelölt választottbíró 30 nap alatt az elnök személyében megegyezni nem tud, bármely fél kérésére a bíróság fogja kijelölni az eljáró választottbíróság elnökét. Abban az esetben, amennyiben a felek megegyeztek ugyan a választottbírók jelölésének rendszerében, de valamelyik fél vagy kijelölt választottbíró, vagy az eljárásban szereplő harmadik fél - ideértve egy intézményt is - valamely kötelezettségét nem teljesíti, akkor a bíróság a lehetőségek szerint, az eljárási rend célja elérésének biztosítására törekedve tud beavatkozni az eljárásba.
Habár az egyik célja a mexikói választottbírósági jog 1993. évi megváltoztatásának éppen az volt, hogy az állami bíróság szerepe egyre kisebb legyen,[101] kiemelést érdemel, hogy az állami bírónak a fenti kérdésekben való döntése ellen a mexikói választottbírósági jog fellebbezésre lehetőséget nem ad. A törvény a választottbíró kijelölésével kapcsolatosan az állami bíró részére zsinórmértékként előírja, hogy a jelölés során tekintettel kell lenni arra, hogy a választottbíró a feladat ellátásához szükséges képesítéssel rendelkezzék, illetve figyelembe kell venni mindazon körülményeket, melyek a választottbíró függetlenségét és pártatlanságát biztosítani tudják. Annak ellenére, hogy a törvény kifejezetten előírja, hogy nemzetiségére tekintet nélkül bárki jelölhető választottbírónak,[102] abban az esetben amennyiben az állami bírónak kell jelölnie egyesbírót, vagy harmadik választottbírát, a bírónak ügyelnie kell arra, hogy ez a személy a felektől különböző nemzetiséggel rendelkezzék. Amíg az előző rendelkezésnek éppen az a célja, hogy bármilyen nemzetiségű személy lehessen választottbíró a mexikói jog alapján, addig ez a rendelkezés éppen a választottbíró függetlenségét és pártatlanságát szándékozik azzal is biztosítani, hogy a kulcspozícióban lévő választottbíró - vagyis az egyesbíró vagy a testület elnöke - ne legyen egyetlen féllel sem azonos nemzetiségű.
Fentiekből látható, hogy a mexikói törvény semmilyen különleges képzettséget nem ír alapfeltételként elő ahhoz, hogy valaki választottbíróként eljárhasson, ugyanakkor az adott személynek értelemszerűen nagykorúnak kell lennie, és rendelkeznie kell belátási képességgel. Kiemelendő, hogy a latin-amerikai térség egyéb államai között vannak olyanok, melyek a választottbíróvá válásnak meghatározott törvényes előfeltételeit kifejezetten a választottbíró kijelölésére vonatkozó normaszöveg részévé teszik.
- 327/328 -
Az Uruguay-ban hatályos, a polgári eljárásra irányadó, 1988-ban elfogadott kódex (Ley N. 15982 Codigo General del Proceso) 480. artikulusának második bekezdése például kifejezetten azt írja elő, hogy a választottbírónak huszonöt évesnél idősebbnek kell lennie, és polgári jogai teljességével rendelkeznie kell.[103]
Bizonyos nemzetközi egyezmények - melyeknek Mexikó is a tagja - ugyanakkor előírhatnak egyéb feltételeket is a választottbíró képzettségét tekintve. Így például az Észak-Amerikai Szabadkereskedelmi Egyezmény (NAFTA) megköveteli, hogy a befektető és az állam közötti jogvitában a választottbírónak a nemzetközi jogban és befektetési ügyekben járatos személynek kell lennie.[104]
A választottbíró függetlenségének és pártatlanságának kérdésével kapcsolatosan a mexikói kódex jelentős mértékben követi az UNCITRAL Modell-törvény rendelkezéseit,[105] hiszen kimondja, hogy még a kijelölés előtt a fél vagy felek által megkeresett személynek előzetesen közölnie kell mindazon körülményeket, melyek függetlensége vagy pártatlansága vonatkozásában jogos kétségeket ébreszthetnek. Miután a választottbíró megválasztásra kerül, a választottbírósági eljárás végéig minden ilyen körülményt közölnie kell, kivéve, ha a felek e körülményről már a korábbiakban tájékoztatást nyertek. Szintén a Modell-törvény rendelkezéseit követi azon előírás, mely szerint a fél az olyan választottbíró ellen, akit ő jelölt, vagy akinek a kijelölésében részt vett, csak olyan ok miatt kezdeményezhet kizárási eljárást, amelyekről csak a kijelölést követően szerzett tudomást.
Kizárási eljárás egyébként csak akkor kezdeményezhető, ha olyan körülmények merülnek fel, melyek az eljáró választottbíró pártatlansága vagy függetlensége kérdésében jogos kétségeket ébresztenek, vagy ha a választottbíró nem rendelkezik mindazon képesítésekkel, melyekben a felek megállapodtak. A Modell-törvény rendelkezéseit követő jogszabályt értelmezve érdekes kérdésként merül fel, hogy abban az esetben miképpen kell eljárni, ha a választottbíró számára valamilyen képzettségi feltételt például nemzetközi egyezmény ír elő, azaz abban nem a felek állapodnak meg.
- 328/329 -
Habár ezt a kérdést a jogszabály expressis verbis nem tisztázza, vélhetőleg a fenti rendelkezés figyelembe vételével kezdeményezhető kizárási eljárás.
Hasonlóan a választottbíró kijelöléséhez, a kizárást tekintve is a felek jogosultak az erre szolgáló eljárásrend meghatározására. Ennek hiányában a törvény előírásait követve a kizárást kezdeményező félnek írásban kell kizárás iránti kérelmet a választottbírósági testület elé terjesztenie. Ennek határideje 15 nap azt követően, hogy a kérelmező fél a választottbírósági testület összetételéről avagy a kizárási okról tudomást szerzett. Abban az esetben, ha az érintett választottbíró nem mond le, avagy a másik fél nem járul hozzá a kizáráshoz, maga a választottbírósági testület fog dönteni a kizárásról. Amennyiben a választottbírósági testület döntésével a kizárást kezdeményező fél nem ért egyet, a döntés kézhez vételétől számított 30 napon belül bírósághoz fordulhat. A bíróság döntése ellen fellebbezésnek helye nincsen. A bíróság döntésének meghozataláig a választottbírósági eljárás nem kerül felfüggesztésre, hanem az - az érintett választottbíró részvételével - tovább folyik, és lehetőség van ítélet meghozatalára is. E rendelkezés is a Modell-törvényt követi, azzal a lényeges kivétellel, hogy a Modell-törvényben nem feltétlenül a bíróság a fellebbezést elbírálni jogosult szerv, hanem az egyéb hatóság is lehet.[106]
A mexikói törvény 1457. artikulusa foglalkozik az ítélet érvénytelenítésére irányuló eljárással. Témánk szempontjából kiemelést érdemel, hogy abban az esetben is lehetséges ilyen eljárást indítani, amennyiben a választottbírósági testület összetétele (vagy az eljárás) nem volt összhangban a felek megállapodásával, kivéve, ha e megállapodás az 1457. artikulus olyan rendelkezésével ellentétes, melytől a felek nem térhetnek el. Amennyiben a felek között megállapodás nem volt, akkor abban az esetben lehet a fenti alapon eljárást kezdeményezni, amennyiben a választottbírósági testület összetétele (vagy az eljárás) az 1457. cikk rendelkezéseivel ellentétes.[107] Ebből a szempontból érdemes említést tenni a Szövetségi
- 329/330 -
Kerület 25. polgári bíróságának 2001. június 12-én kelt ítéletéről.[108] A felperes egy ICC választottbírósági ügyben kelt ítélet érvénytelenítését kezdeményezte, többek között abból az indokból, hogy olyan körülmények merültek fel, melyek a választottbíró pártatlanságát befolyásolták. A mexikói bíróság a keresetet elutasította, és a pártatlanság vonatkozásában kifejtette, hogy a felperesnek már a választottbírósági eljárás során benyújtott kizárási indítványát az ICC elutasította, és a felperes ezen határozat ellen jogorvoslattal nem élt állami bíróság előtt, mely jogorvoslat lehetőségét a mexikói kereskedelmi kódex 1429. - a Modell-törvényen alapuló - rendelkezése teremti meg.[109]
* * *
A fentiekben röviden a latin-amerikai államok választottbíráskodási jogának néhány lényeges elemét mutattam be, különös figyelemmel a választottbírák megválasztására és kizárására. Jól látható, hogy egészen a közelmúltig számos politikai okokra is visszavezethető tényező játszott szerepet a kereskedelmi választottbíráskodásra irányuló jogi szabályozásban, illetve annak gyakorlatában. (Ezzel kapcsolatosan részletesen elemeztem a Calvo-doktrína kérdését.) A vizsgált jogrendszerekben megfigyelhető - de ez egyébként több, a jelen tanulmányban nem részletezett országra is igaz -, hogy a közelmúlt választottbíráskodási törvényeire az 1985-ben elfogadott UNCITRAL Modell-törvény jelentős hatással volt.
Az UNCITRAL Modell-törvény segítségével készült új törvényeknek, illetve törvénytervezeteknek több kihívással kellett és kell szembenézniük, melyek - a már említett politikai okokon túlmenően - a térség jogrendszereinek hagyományaiban is gyökereznek. Ilyennek tekinthető továbbá a számos államban még ma is nagyon élesen elkülönülő belföldi és nemzetközi választottbírósági eljárás. Nagyon lényeges elem a választottbírósági záradék és a választottbírósági szerződés, a clausula compromisoria és a
- 330/331 -
compromiso arbitral kettőssége, illetve a kettősség megszüntetésére irányuló törekvések, melyek egyértelműen a választottbírósági eljárás könnyítését célozzák. Szintén a jogi hagyományokban gyökerezik az az elvi megközelítés, mely szerint a választottbírák a felek által közösen megválasztásra, és nem a felek által külön-külön kijelölésre kerülnek. Természetesen a választottbírák kijelölésére és kizárására irányuló szabályok nem elválaszthatóak attól, hogy arbiter de jure avagy arbiter ex aequo et bono választottbírákról beszélünk. A többé-kevésbé egységes választottbírósági jog kialakítására irányuló törekvéseknek az adott jogrendszerek fenti jelenségeivel is szembe kell nézniük. Azt, hogy a térségben - illetve a vizsgált államokban - még teljesen uniformizált választottbírósági jogról nem beszélhetünk, többek között bizonyítja a választottbíró jelölési és kizárási eljárások némiképpen eltérő szabályozása, a rendelkezésre álló jogorvoslati lehetőségek közötti eltérések is, melyek ilyen módon a kizárás intézményének kissé eltérő hangsúlyokat is adnak.
Összességében elmondható, hogy a választottbíráskodási jog egységesítésére irányuló törekvések által létrehozott folyamatok - melyek már elfogadott törvényekben, az azokra szükségképpen épülő joggyakorlatban, illetve elkészült vagy elkészülő törvénytervezetekben öltenek testet - jelentős mértékben járulnak ahhoz hozzá, hogy a térség államaiban a nemzetközi választottbíráskodásra irányadó szabályok könnyebben átláthatóak legyenek, és ebből következően a térség államaiban gazdasági tevékenységet végző belföldi vagy külföldi személyek egyre inkább és egyre szívesebben vegyék igénybe a kereskedelmi választottbíráskodást mint vitarendező módszert.
* * *
by Ádám Boóc
The present study discusses some important questions on arbitration in Latin-America focusing on the issue of appointment and challenge of arbitrators. The author attempts to describe some characteristic features of arbitration in Latin-America paying particular attention to the impact of the Calvo-doctrine and Calvo-clause. The author also discusses the significance of the so-called compromiso (or in
- 331/332 -
Portuguese: compromisso). The author gives a detailed analysis on the appointment and challenge of arbitrators in the legal system of Argentina, Brazil, Chile and Mexico, highlighting also some leading cases in this issue. The study enumerates some important arbitration institutes in these countries, as well. The author puts emphasis on introducing the legal regulation on arbitration of the foregoing countries taking into consideration that legal tradition, which might have significant influence on the present legislation and legal practice, as well. As the law on arbitration in some of the foregoing countries in many aspects follow the regulations of UNCITRAL Model Law, the author tries to compare the analyzed acts with the UNCITRAL Model Law, which served and serves as a guideline for arbitration law in several countries of Latin America.■
- 332 -
JEGYZETEK
[1] A római jognak Dél-Amerikában való továbbélését tekintve lásd különösen: Hamza G: Az európai magánjog fejlődése. A modern magánjogi rendszerek kialakulása a római jogi hagyományok alapján. Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2002. 275-276. A latin-amerikai jogrendszerek és a római jog kapcsolatára lásd különösen: Catalano, P.: A ma is élő római jog: a világ nagy jogrendszerei és a római jog. In: Tanulmányok a római jog és továbbélése köréből. I. Tankönyvkiadó, Budapest, 1987-1988.
[2] Miként ezt Szász Iván egy, a közelmúltban napvilágot látott interjúban megjegyezte: "Óriási nemzeti és nemzetközi karriert futott be [ti. a kereskedelmi választottbíráskodás], és ez töretlenül folytatódik." Lásd: http://vg.hu/index.php?apps=cikk&cikk=116366.
[3] Garro, A. M.: Enforcement of Arbitration Agreements and Jurisdiction of Arbitral Tribunals in Latin America. Journal of International Arbitration, Vol. 1 (1984) 320.
[4] Frutos-Peterson, C.: International Commercial Arbitration in Latin America: As Healthy as It Could be? Lásd: www.texasadr.org/intlarb.cfm
[5] A választottbíráskodás egyes előnyei vonatkozásában lásd különösen: Gellért Gy.: Új törvény a választottbíráskodásról. Magyar Jog, 45. évf. (1995) 451-452. A nemzetközi kereskedelmi választottbíráskodásról, illetve annak jelentőségéről összefoglalóan magyar nyelven az újabb irodalomból lásd: Horváth É.-Kálmán Gy.: A nemzetközi eljárások joga, különös tekintettel a választottbíráskodásra. Szent István Társulat, Budapest, 1999. Vörös I.: A nemzetközi gazdasági kapcsolatok joga. III. kötet. Krim Bt., Budapest, 2004. 266-275.
[6] Lásd: Calvo, C.: Le droit international théorique et pratique. Paris, 1896.
[7] Lásd: Cremades, B. M.: Resurgence of the Calvo Doctrine in Latin America. Business Law International, Vol. 7 (2006) No. 1. 54.
[8] Lásd ezzel kapcsolatban: Grigera Naon, H. A.: Arbitration and Latin America: Progress and Setbacks. Arbitration International, Vol. 21 (2005) 135.
[9] A dél-amerikai államok alkotmányainak szövegeit lásd a www.georgetown.edu weboldalon.
[10] A Calvo-klauzula ilyen értelemben történő alkalmazásához ld. különösen: Sornarajah, M.: The Climate of International Arbitration. Journal of International Arbitration, Vol. 2 (1991) 70-71.
[11] Lásd: Cremades, B. M.: Disputes Arising Out of Foreign Direct Investment in Latin America: A New Look at the Calvo Doctrine and Other Jurisdictional Issues. Dispute Resolution Journal, 2004/May-July.
[12] Mindezzel kapcsolatban lásd: Sanders, P.: Quo vadis arbitration? Sixty Years of Arbitration Practice. Kluwer Law International, The Hague, 1999. 42.
[13] Számos dél-amerikai állam ratifikálta a nemzetközi beruházásokra vonatkozó 1965-ös washingtoni egyezményt (ICSID), illetve több bilaterális egyezmény is megkötésre került. Argentína például mintegy negyvenhárom, Chile huszonkettő, Peru huszonnégy bilaterális egyezményt kötött meg.
[14] Így a New York-i Egyezményt ratifikáló államok között találjuk Argentínát, Bolíviát, Brazíliát, Chilét, Kolumbiát, Costa Ricát, Kubát, a Dominikai Köztársaságot, Ecuadort, El Salvadort, Guatemalát, Hondurast, Mexikót, Panamát, Paraguay-t, Perut, Uruguay-t és Venezuelát. Meglepő, hogy Brazília a többi államhoz képest viszonylag későn, 2002. július 23-án ratifikálta az egyezményt.
[15] Témánk szempontjából e körülmény kiemelten jelentősnek mondható.
[16] Lásd: Bowman, J. P.: The Panama Convention and Its Implementation under the Federal Arbitration Act. www.texasadr.org/panama.cfm .
[17] Az egyezmény szövegét ld.: http://www.sice.oas.org/dispute/comarb/intl_conv/caicmoe.asp Az egyezményt eredetileg Brazília, Chile, Kolumbia, Costa Rica, Ecuador, Panama, Paraguay, Peru, a Dominikai Köztársaság, Uruguay és Venezuela írták alá.
[18] Lásd: Cremades: Resurgence of the... i. m. 57.
[19] Ezzel kapcsolatban lásd továbbá: Sanders: i. m. 41.
[20] A compromissum, mely a vagyonjogi vitában álló feleknek azon megegyezése, hogy a felek a vita eldöntése érdekében választott bíró döntésének vessék alá magukat, római jogi meghatározásához a magyar nyelvű irodalomban lásd: Földi A.-Hamza G.: A római jog története és institúciói. 11. kiadás Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2006. 544. A római jogi választottbíráskodásról összefoglalóan lásd: Kaser, M.: Das römische Zivilprozessrecht. 2. Aufl. C. H. Beck`sche Verlagsbuchhandlung, München, 1996. 639-644. A római jogi választottbíráskodás részletes elemzését lásd: Ziegler, K. H.: Das private Schiedsgericht im antiken römischen Recht. C. H. Beck`sche Verlagsbuchhandlung, München, 1971. E könyv méltatását lásd: Schmidlin, B.: K. H. Ziegler: Das private Schiedsgericht im antiken römischen Recht. Savigny Zeitschrift Romanistische Abteilung, Bd. 91 (1974) 435-443.
[21] Lásd: Renault do Brazil SA and others v. Carlos Alberto de Oliveira and others. Idézi: CREMADES: Resurgence of the... i. m. 62. Ezzel a jogesettel a későbbiekben részletesen fogok foglalkozni. Robert Layton kiemeli, hogy a compromiso és az ICC eljárásában lényeges szerepet betöltő Terms of Reference között némi hasonlóság fedezhető fel. Layton, R.: Changing Attitudes Towards Dispute Resolution in Latin America. Journal of International Arbitration, Vol. 10 (1993) 128.
[22] Uo. 132-133.
[23] Uo. 128.
[24] A spanyol nyelven Mercado Común del Sur, portugál nyelven Mercado Comum do Sul, angol nyelven Southern Common Market Déli Közös Piac jelenlegi tagjai: Argentína, Brazília, Paraguay, Uruguay, Venezuela. A MERCOSUR társult tagjai: Chile, Bolívia, Peru, Kolumbia, Equador. Megfigyelő államként vesz részt Mexikó.
[25] Az egyezmény spanyol elnevezése: Acuerdo sobre Arbitraje Comercial International del MERCOSUR.
[26] A Bustamante-kódex jogforrási jellege vonatkozásában lásd különösen: Mádl F.-Vékás L.: Nemzetközi magánjog és nemzetközi kapcsolatok joga. Tankönyvkiadó, Budapest, 1992. 82-83. A Bustamante-kódexszel kapcsolatban lásd továbbá: Samtleben, J.: Internationales Privatrecht in Lateinamerika. Der Codigo Bustamante in Theorie und Praxis. I. Bd. Mohr, Tübingen, 1979.
[27] Kiemelést érdemel, hogy a latin-amerikai térségben a magánjog egységesítésében fontos mérföldkövet jelentett az 1999. augusztus 4-7. között, Argentína, Bolívia, Peru és Puerto Rico részvételével megtartott Arequipai konferencián. A konferencián elfogadásra került az Arequipai Charta (Acta de Arequipa), melynek negyedik pontja kimondja, hogy a magánjog kiemelt fontosságú területein Latin-Amerikában szükséges a jogharmonizáció. A jogharmonizáció alapjául a dél- és közép-amerikai országok magánjogi rendszereinek a római-germán jogcsaládhoz való tartozása szolgál. Erről részletesebben ld.: Hamza: Az európai magánjog... i. m. 293.
[28] Ld.: Palotás L.: Az összamerikai szabadkereskedelmi kezdeményezés. PhD-értekezés. Ld.: http://www.lib.uni-corvinus.hu/phd/palotas_laszlo.pdf. Az idézetben a négyek a Déli Közös Piac alapítóira (Argentína, Brazília, Paraguay és Uruguay) utal. A MERCOSUR-hoz Venezuela 2006-ban csatlakozott a 2006 júliusában, Caracasban tartott tanácskozáson hozott döntéssel.
[29] Ld. ezzel kapcsolatban: Blackaby, N.-Noury, S.: International Arbitration in Latin America: Overview and Recent Developments. http://www.iclg.co.uk/index.php?area=4&show_chapter=767&ifocus=1&kh_publications_id=35.
[30] Ld.: Cattaneo, M.: Recent Developmments of Arbitration in Latin America-Focus on Mercosur Countries: Argentina and Brazil. http://arcnet.org/arclibrary/more.php?id=22_0_1_0_M.
[31] Lásd: Mantilla-Serrano, F.: Major Trends in International Commercial Arbitration in Latin America. Journal of International Arbitration, Vol. 17 (2000) 139.
[32] A választottbírósági Mintatörvény (UNCITRAL Model Law) 1985-ben készült el. Ld.: http://www.uncitral.org/uncitral/en/uncitral_texts/arbitration/1985Model_arbitration_status.html. A Modell-törvény rövid ismertetését magyarul lásd: HORVÁTH-KÁLMÁN: i. m. 65-66. A Modell-törvény átfogó kommentárjaként lásd: Binder, P.: International Commercial Arbitration and Conciliation in Model Law Jurisdictions. 2. ed. Sweet&Maxwell, London, 2005.
[33] Ld.: Tawil, G. S.: Arbitration in Latin America: Current Trends and Recent Developments. http://www.bomchilgroup.org/argmar04.html.
[34] Pieter Sanders e vonatkozásban megjegyzi azt, hogy az ex aequo et bono ítélkező választottbírót is köti a közrend, a public policy (ordre public), melyből következően az arbiter ex aequo et bono-nak is figyelemmel kell lennie a fennálló jogszabályokra. Lásd: Sanders: i. m. 43.
[35] Ld.: Grigera Naón, H. A: Arbitration in Latin America: Overcoming Traditional Hostility. Arbitration International, Vol. 5 (1989) 138.
[36] A perui választottbírósági törvény (Ley General de Arbitraje) többek között így foglal állást.
[37] Az eljárásjogi kódex elnevezéssel kapcsolatosan kiemelést érdemel, hogy Latin-Amerika országai - ellentétben például Spanyolországgal - nem követik azt a főként német eredetű és ezért németajkú országokban ismeretes és alkalmazott gyakorlatot, mely szerint az eljárási törvényeket nem kódexeknek nevezik, hanem azokat gyakran például perrendtartás néven (lásd például: Zivilprozessordnung) illetik. Ezzel szemben Latin-Amerikában az eljárásjogi törvényeket is kódexeknek nevezik. Ezzel kapcsolatban ld.: David, R.-Brierley, J. E. C.: Major Legal Systems in the World Today. An Introduction to the Comparative Study of Law. The Free Press, New York, 1978. 102. o. 77. lj.
[38] Ld.: Blackaby-Noury: International Arbitration... i. m.
[39] Figyelmet érdemel, hogy egyáltalán nem felesleges kérdés különbséget tenni az eljárás lefolytatásának és az ítélet meghozatalának helye között. Ez ugyanis segíthet tisztázni például olyan kérdéseket, hogy miként kell kezelni azt a helyzetet, ha egy külföldi székhelyű választottbírósági testület tagjai ítéletüket nem a választottbíróság székhelyén, hanem például a választottbírák lakóhelyén hozták meg. Mindez a választottbírósági eljárás és ítélet nemzetközi jellege kérdéséhez vezet el bennünket.
[40] Ld.: Cámara Nacional de Apelaciones en lo Commercial-Sala, 26 September 1988. http://www.kluwerarbitration.com/ arbitration/arb/country/Argentina.asp
[41] Ld.: C. Nac. Com., sala B, 04/03/2005 - Darmex S. A. v. Application Software. http://www.kluwerarbitration.com/ arbitration/arb/country/Argentina.asp
[42] Ld.: Telecom Argentina Stet-France Telecom S.A. (10. 03. 2005). http://www.kluwerarbitration.com/ arbitration/arb/country/Argentina.asp
[43] Ld.: Burghetto, M. B.: Current Status of Arbitration Legislation in Argentina. Journal of International Arbitration, Vol. 21 (2004) No. 6. 523. o. 17. lj.
[44] Ld.: Szövetségi eljárásjogi kódex, 765. cikkely.
[45] Ld.: Kleinheisterkamp, J.: International Commercial Arbitration in Latin America. Regulation and Practice in the MERCOSUR and the Associated Countries. Oceana Publications, New York, 2005. 214. Megjegyzést érdemel, hogy a brazil jog a másik fél által jelölt választottbíró kizárásával kapcsolatosan differenciáltabb szabályozást tartalmaz, melyet az alábbiakban részletesen kifejtek.
[46] Ld. például a Nemzetközi Kereskedelmi Kamara (International Chamber of Commerce) Eljárási Szabályzatának 7. cikkelyét, illetve a Londoni Nemzetközi Kereskedelmi Kamara (London Court of International Arbitration) Eljárási Szabályzatának 5.3 cikkét.
[47] Ld.: Kleinheisterkamp: i. m. 210.
[48] Ld.: Burghetto: Current Status of Arbitration... i. m. 524. o. 23. lj.
[49] Ld.: Argentin szövetségi eljárásjogi kódex, 747. cikk.
[50] Ld.: az argentin szövetségi eljárásjogi kódex 302. cikkét, illetve a brazil polgári eljárásjogi törvény 135. cikkét.
[51] Ld.: argentin szövetségi eljárásjogi kódex 757. cikke.
[52] Az ICC gyakorlatára különösen ld.: Schäfer, E.-Verbist, H.-Imhoos, Ch.: ICC Arbitration in Practice. Kluwer Law International, The Hague, 2004.
[53] A tervezet legfontosabb újdonságait összefoglalóan felsorolva lásd: Burghetto: Current Status of Arbitration... i. m. 534-535.
[54] Ld.: Burghetto: Current Status of Arbitration... i. m. 531. o. 66. lj.
[55] Ezzel kapcsolatban ld.: Hamza G.: A magánjog kodifikálása Brazíliában. Acta Facultatis Politico-Iuridicae Universitatis Scientiarum Budapestinensis de Rolando Eötvös Nominatae, Vol. 29 (1987); Uő: Törekvések a magánjog újrakodifikálására Brazíliában. Magyar Jog XLIV. évf. (1997).
[56] Ezzel kapcsolatban ld.: Valladão, H.: Der Einfluß des deutschen Rechts auf das brasilianische Zivilgesetzbuch (1857-1922). Rio de Janeiro, 1973.
[57] Ezzel összefüggésben ld.: Brechbühl, B.: 44th Congress of the International Association of Lawyers (UIA) in Buenos Aires - International Arbitration Commission. Journal of International Arbitration, Vol. 18 (2001) 239.
[58] A Panamai Egyezményt az 1902. számú rendelet ratifikálta 1996-ban, míg 2002-ben a 431. számú rendelet ratifikálta a New York-i Egyezményt.
[59] Így vélekedik: Bowman: i. m.
[60] A választottbírósági törvény jelentőségéhez lásd: Lopes, S.-Sodré, A.: Arbitration Procedures in Brazil. In: International Assistance in Judicial Matters (ed.: Rodriguez, S.-Prell, B.). American Bar Association, 1999. 27-28.
[61] A szerző itt kíván köszönetet mondani José Antonio Miguel Neto ügyvéd úrnak a tanulmány e részéhez nyújtott értékes észrevételeiért.
[62] Ld.: Kleinheisterkamp: i. m. 8.
[63] Ehhez ld.: Gomm Ferreira Dos Santos, M.: Arbitration in Brazil. Journal of International Arbitration, Vol. 21 (2004) No. 6. 496.
[64] Ld.: Sanders: i. m. 49.
[65] Ld.: Americel S.A. v. Compushopping Informática Ltda. ME and Others. Idézi: Gomm Ferreira Dos Santos: Arbitration in Brazil. i. m. 52.
[66] A választottbírósági törvény szövegezése is követi a Modell-törvényt, a jogszabály a Modell-törvénynek megfelelő portugál kifejezéseket tartalmazza: "No desempenho de sua função, o árbitro deverá proceder com imparcialidade, independência, competência, diligência e discrição." A Modell-törvény angol eredetijében az impartiality (pártatlanság) és independence (függetlenség) kifejezés szerepelnek. Említést érdemel, hogy a brazil választottbírósági törvény 21. cikkének 2. szakasza szintén kiemeli a választottbíró pártatlanságának követelményét, ismételten az imparcialidade kifejezés alkalmazásával.
[67] A brazil eljárásjogi törvény a szigorú kizárási okokat causas de implicancias-nak, míg a kevésbé szigorú kizárási okokat causas de recusaciones-nak nevezi. Ezeket részletesebben a brazil eljárásjogi törvény 134-137. cikkei szabályozzák.
[68] Ezzel kapcsolatban ld.: Blackaby, N.: Arbitration and Brazil: A Foreign Perspective. Arbitration International, Vol. 17 (2001) 137.
[69] Vö. brazil választottbírósági törvény, 14. cikk, 2. szakasz: A jogszabályhely fordítása - az angol verzió alapján - az alábbi: "A választottbíró ellen csak a kijelölését követően felmerült ok miatt kezdeményezhető kizárási eljárás. A kijelölése előtt felmerült ok miatt kezdeményezhető ellene kizárási eljárás, ha a) nem a kizárási eljárást kezdeményező fél által került közvetlenül kijelölésre; vagy b) a kizárásra vezető okok csak a jelölését követően váltak ismertté."
[70] Vö.: Lopes-Sodré: Arbitration Procedures in Brazil. i. m. 27-28.
[71] Ld.: Kleinheisterkamp: i. m. 217.
[72] Ld. ezzel kapcsolatban: Cremades: Resurgence of the... i. m. 63.
[73] Mindezzel kapcsolatban ld.: www.direcon.cl.
[74] E két törvénnyel kapcsolatban lásd: Jorquiera, C.-Helmlinger, K.: Chile. In: International Arbitration in Latin America (ed.: Blackaby, N. et al.): Kluwer Law International, The Hague, 2002. 90.
[75] A chilei választottbírósági jogról a spanyol nyelvű irodalomban lásd különösen: Paillas, E.: El Arbitraje Nacional e Internacional Privado. Lexis-Nexis, Santiago, 2003.
[76] A választottbírósági törvény megalkotásával kapcsolatban lásd különösen: Conejero Roos, C.: The New Chilean Arbitration Law and the Influence of the Model Law. Journal of International Arbitration, Vol. 22 (2005) No. 2. 151-152.
[77] Ld.: Figueroa Valdes, J. E.: The New Chilean Law on International Commercial Arbitration Law 19.971. www.camsantiago.com/html/archivos/espanol/articulos
[78] Megjegyzendő, hogy a bírósági szervezetről szóló törvény 234. cikkelye azt írta elő, hogy a klauzula mellett meghatározott tartalmi elemekkel ellátott megállapodást is alá kell írni a feleknek, melynek hiányában az eljárás folytatása - így például a választottbíró kijelölése - akadályba ütközik.
[79] Ld.: chilei választottbírósági törvény 10. cikke (Número de arbitros - a választottbírák száma), továbbá 11. cikke (Nombramiento de los árbitros - a választottbírák kijelölése).
[80] Ld.: Figueroa Valdes: The New Chilean Law... i. m.
[81] Roos: The New Chilean Arbitration Law... i. m. 156.
[82] A római jog által ismert compromissum tartalmáról és jelentőségéről részletesen lásd: Ziegler: Das private Schiedsgericht... i. m. 47-77.
[83] Említést érdemel, hogy a régebbi chilei jog ismerte az arbiter de jure és az arbiter ex aequo et bono ötvözetének tekinthető választottbíró kategóriáját. E választottbíró a választottbírósági eljárás során az eljárási szabályok alkalmazásához kötve nem volt, de ítéletét - szemben az arbiter ex aequo et bono által meghozott határozattal - a jogszabályok előírásaira kellett alapítania. Ehhez lásd különösen: Grigera Naón, H. A.: Arbitration in Latin America... i. m. 139.
[84] Ennek a jogértelmezésnek a következetes alkalmazása egy vélhetőleg nem üdvös különbségtételhez vezetne a választottbírák két kategóriája között. Az ítéletet lásd: CA Santiago (Oct. 17, 1994) 91 II-2 RDJ 95, 96-97 (1994.) Idézi: Kleinheisterkamp: i. m. 210.
[85] Fernandez, G.-Gutiérrez, P. P.: Chile. In: Arbitration World. Jurisdictional Comparisons (ed.: Rowley, J. W.-Mendelsohn, Mc. B.). 2. ed. The European Lawyer Ltd., London, 2006. 55.
[86] Lásd: chilei választottbírósági törvény, 13. cikk 2. szakasza.
[87] Lásd: chilei választottbírósági törvény, 13. cikk 3. szakasza.
[88] A vonatkozó szabályozást lásd a chilei polgári eljárásjogi törvény 115-116. cikkében.
[89] Ennek leírását részletesen lásd: Kleinheisterkamp: i. m. 210.
[90] Lásd: Figueroa Valdes: The New Chilean Law... i. m.
[91] Minderről lásd: www.camsantiago.com.
[92] Mindezzel kapcsolatban lásd az eljárási szabályzat 8-10. cikkét: http://www.camsantiago.com/html/english/index.htm.
[93] Lásd ezzel kapcsolatban: http://www.amchamchile.cl/node/1456; http://www.amchamchile.cl/node/1108.
[94] A mexikói választottbíráskodási jog vonatkozásában jó áttekintést ad a következő spanyol nyelvű mű: Uribarri Carpintero, G.: El arbitraje en México. Oxford University Press, Mexico City, 1999.
[95] Wobeser, C. V.: Mexico. In: Arbitration World. Jurisdictional Comparisons. i. m. 206.
[96] Lásd: www.nmda.nmsu.edu
[97] Ehhez lásd: Hoagland, A. C.: Modification of Mexican Arbitration Law. Journal of International Arbitration, Vol. 7 (1990) 91-100.
[98] Lásd: ITA NEWS & NOTES Mexican Commercial Code Amendments Further Liberalize Arbitration Law. http://faculty.smu.edu./pwinship/arb-17.htm. A mexikói választottbírósági jog 1993. évi változásával kapcsolatosan lásd továbbá: Drafting and Enforcement of International Arbitration Clauses in Mexico and the United States. www.mexicolaw.com/LawInfo01.htm. Ez a cikk a mexikói jog által elismert minta-klauzulákat is tartalmaz.
[99] A különbségtételhez lásd különösen: Penner, V.: Development of Arbitration. Arizona Civil Remedies Seminar (October, 1999). www.cidra.org/articles/newway.htm
[100] Lásd: PENNER: i. m.
[101] Lásd: ITA NEWS & NOTES Mexican Commercial Code... i. m.
[102] Lásd: a Codigo de Comercio 1427. cikkének 1. pontja.
[103] Lásd: Ley N. 15982 Codigo General del Proceso, Art. 480 (Arbitros): A kódex e rendelkezésének fordítása értelmében a választottbírónak a fenti két feltételnek - huszonöt évesnél idősebb életkor, polgári jogi jogosultságok teljességének megléte - meg kell felelnie, és ez a rendelkezés kifejezetten a választottbírók kijelölésénél található.
[104] Lásd: Wobeser: Mexico. i. m. 209-210.
[105] A vonatkozó részhez az UNCITRAL Modell-törvény kommentárját lásd: Binder: International Commercial Arbitration... i. m. 116-117.
[106] Lásd: Binder: International Commercial Arbitration... i. m. 124. E fenti distinkciónak evidens módon az az értelme, hogy a Modell-törvény különböző jogcsaládokhoz tartozó jogrendszerekben is megfelelően kerülhessen alkalmazásra.
[107] Megjegyzendő, hogy ez a jogorvoslati lehetőség nem tévesztendő össze az amparo fogalmával. Az amparo olyan alkotmányossági fellebbezés, melyet a szövetségi bíróság előtt lehet beterjeszteni az állami bíróságnak az érvénytelenítési vagy végrehajtási eljárásban hozott, alkotmányosan védelmezett egyéni jog megsértése miatt. Ehhez lásd: Wobeser: Mexico. i. m. 217.
[108] Az ítéletet lásd: http://www.kluwerarbitration.com/arbitration/arb/country/Mexico.asp
[109] A mexikói kereskedelmi törvény 1429. cikkelyének harmadik bekezdése - a Modelltörvényen alapulva - akként rendelkezik, hogy amennyiben egy választottbíró ellen benyújtott kizárási indítvány elutasításra kerül, a kérelmező félnek az elutasítás kézhez vételét számított 30 napon belül van lehetősége arra, hogy állami bíróság előtt kezdeményezzen jogorvoslati eljárást. A bíróság e határozata ellen további fellebbezési lehetőség nincsen. Ezen jogorvoslati eljárás tartama alatt a választottbírósági testület - az érintett választottbíró közreműködésével - az eljárást folytathatja és ítéletet is hozhat.
Lábjegyzetek:
[1] Boóc Ádám, Tudományos segédmunkatárs, MTA Jogtudományi Intézete, Budapest, 1014 Országház u. 30., E-mail: adambooc@hotmail.com
Visszaugrás
