"Az utazási csomagokról és az utazási szolgáltatásegyüttesekről, valamint a 2006/2004/EK rendelet és a 2011/83/EU európai parlamenti és tanácsi irányelv módosításáról, továbbá a 90/314/EGK tanácsi irányelv hatályon kívül helyezéséről szóló, 2015. november 25-i (EU) 2015/2302 európai parlamenti és tanácsi irányelv (a továbbiakban: irányelv)
- 5. cikkének (1) bekezdését a következőképpen kell értelmezni: az kötelezi az utazásszervezőt, hogy tájékoztassa az utast az ezen irányelv 12. cikkének (2) bekezdése szerinti elállási jogáról. Az említett irányelv 5. cikk (1) bekezdésének az Európai Unió Működéséről szóló szerződés (a továbbiakban: EUMSZ) 114. cikk (3) bekezdésével összefüggésben értelmezett EUMSZ 169. cikk (1) bekezdésére és (2) bekezdésének a) pontjára tekintettel fennálló érvényességét tehát nem lehet kétségbe vonni amiatt, hogy az nem írja elő az utazónak az ugyanezen irányelv 12. cikkének (2) bekezdése szerinti elállási jogáról való tájékoztatását.
- 12. cikkének (2) bekezdését a következőképpen kell értelmezni: azzal nem ellentétes a rendelkezési elvre és a következetesség elvére vonatkozó olyan nemzeti eljárásjogi rendelkezések alkalmazása, amelyek értelmében, ha az utazási csomagra vonatkozó szerződés felmondása megfelel az e rendelkezésben említett feltételeknek, és az érintett utazó a nemzeti bírósághoz a teljes visszatérítésnél alacsonyabb összegű visszatérítés iránti kérelmet nyújt be, e bíróság hivatalból nem ítélhet meg teljes körű visszatérítést ezen utazónak, amennyiben e rendelkezések nem zárják ki, hogy az említett bíróság hivatalból is tájékoztathatja ezen utazót a teljes visszatérítéshez való jogáról, és lehetővé teheti ez utóbbi számára, hogy e jogot az előtte folyó eljárásban érvényesítse."
Címszavak: utazási csomagok és utazási szolgáltatásegyüttesek - Covid-19 pandémia - tájékoztatási kötelezettség - fogyasztók védelme - nemzeti bíróság által hivatalból végzett vizsgálat.
2020-ban, a Covid-19 világjárvány következtében rendkívül sok utazás hiúsult meg, vagy mondták le azokat. Ez idő óta számos előzetes döntéshozatali eljárásra vonatkozó kérelem érkezett az Európai Bírósághoz, és ezen ügyek sorát gazdagítja a 2023. szeptember 14-én meghozott, a C-83/22. sz. Tuk Tuk Travel-ügy is, amelyet a cartagenai elsőfokú bíróság indított.
Az alapügyben egy spanyol állampolgár 2 fő részére utazási csomagot vásárolt 2019 októberében Ázsiába és az utazás esedékessége 2020. március 8. és 24. között lett volna. A szerződés általános szerződési feltételei tartalmazták azt a tákékoztatást, hogy az utazónak lehetősége van az indulás előtt a szerződést felmondani díjfizetés ellenében. Viszont nem tartalmaztak tájékoztatást arról, hogy amennyiben ez vis maiorra hivatkozással (azaz, hogyha a célállomás helyén rendkívüli és elháríthatatlan körülmények merülnek fel) történik, úgy milyen feltételekkel mondható fel a szerződés - amiről egyébként kifejezetten rendelkezik az irányelv. Megvásárlás után a teljes ár felét (2400 euró) kifizette előlegként a vevő, majd 2020. február 12-én a vevő írásban tájékoztatta az eladót, hogy a koronavírus ázsiai terjedése miatt felmondja az érintett utazásra vonatkozó szerződést, és az általa igényelhető, ÁSZF-ben körülhatárolt összeget (1800 euró) visszaigényli. Ezen kérelmezett felmondási díj összegét az eladó vitatta arra hivatkozva, hogy mind a lemondás időpontjában, mind pedig a tervezett utazás napján, rendes körülmények között lehetett a célországokba utazni. Ezért fordult a vevő az elsőfokú bírósághoz, melynek hatására a cartagenai bíróság előzetes döntéshozatali eljárást kezdeményezett az Európai Bíróság előtt.
Tekintettel a fentebbi tényállásra, a spanyol bíróság 2 összefüggő kérdést intézett az Európai Bírósághoz. Egyrészt érdeklődik aziránt, hogy érvényes-e az irányelv 5. cikke (a 12. cikk szerinti utazót megillető elállási jogról) az EUMSZ 114. cikkel, és az EUMSZ 169. cikkel összhangban? Másrészt pedig érdeklődik, hogy spanyol eljárásjog kérelemhez kötöttség elve és következetesség elve
- 669/670 -
ellentétes-e az EUMSZ 114. cikkével, 169. cikkével és az említett irányelv 15. cikkével? Más szavakkal, a kérdést feltevő bíróság az irányelvi rendelkezés érvényessége esetén azt kívánta megtudni, hogy az említett irányelv értelmezése alapján az utazónak hivatalból is vissza lehet-e téríteni a kifizetése teljes összegét, amennyiben ő a rendkívüli körülmények miatt mondta fel az utazási szerződést? Bár megjegyzi a bíróság, hogy amennyiben igen, úgy ez az értelmezés ellentétben állna a spanyol eljárásjog alapelveivel.
Az ítéletben az Európai Bíróság az első kérdésre adott válaszában figyelmeztet arra, hogy az irányelv 5. cikkének alkalmazási körét kell először értelmezni, mivel ennek értelmezése előfeltétele az érvényességének megállapításának. Az irányelv vonatkozó cikke pedig leírja, hogy a tagállamok biztosítják, hogy az utazásszervező az utazási szerződés megkötése előtt közölje az általános információkat az utazóval (többek között a 12. cikk szerinti jogát is), ezáltal a kérdést feltevő bíróság levezetése,[1] miszerint az 5. cikk nem írja elő az utazásszervező számára a fentebbi előzetes tájékoztatást, nem helyes.[2] Máshogy kifejezve, a Bíróság egyértelművé teszi azt, hogy a kérdéses cikket úgy kell értelmezni, hogy az kötelezi az utazásszervezőt, hogy tájékoztassa az utast a 12. cikk szerinti elállási jogáról.[3]
A második kérdésre tekintettel pedig elsődlegesen emlékeztet arra az Európai Bíróság, hogy az uniós jog nem harmonizálja az elállási jog vizsgálatára alkalmazandó részleges eljárási szabályokat, hanem ezek a tagállamok belső jogrendjébe tartoznak, az eljárási autonómiájuk elvének értelmében, mint ahogyan ezt már korábbi ítéletében is kifejtette.[4] Illetve, szintén emlékeztet, hogy az uniós jog főszabály szerint nem követeli meg a nemzeti bíróságtól, hogy túllépje a jogvitának a felek által meghatározott kereteit. Ebből kifolyólag, a tagállami bíróság csak kivételes esetekben járhat el hivatalból, amikor is a közérdek követeli meg a beavatkozást.[5] Az Európai Bíróság ítélkezési gyakorlatából látható,[6] hogy a fogyasztót az uniós jog alapján megillető egyes jogok hatékony védelme a közérdek körébe tartozik, amely megköveteli a nemzeti bíróság hivatalból történő beavatkozását. Következésképpen, az említett irányelv 12. cikkének (2) bekezdése - amely az utazó elállási joga (illetve az visszatérítéshez való joga) és amely a főtanácsnok szerint az utazót megillető egyik "legfontosabb jog"[7] - megfelel ennek a fogyasztóvédelmi célnak.[8] Összefoglalva, a Bíróság megállapítja, hogy az utazók számára biztosított elállási jog hatékony védelme megköveteli azt, hogy hogy a nemzeti bíróság hivatalból vizsgálhassa.
Viszont ezen lehetséges vizsgálat tényleges megtörténte bizonyos feltételekhez van kötve. Nevezetesen, először is, az érintett utazási csomagra vonatkozó szerződést megkötő felek egyikének bírósági eljárást kell indítania a nemzeti bíróság előtt, és ezen eljárás tárgya e szerződés kell legyen.[9] Másodszor, az irányelv 12. cikkének (2) bekezdésében foglalt elállási jognak a jogvita tárgyához kell kapcsolódnia, amelyet a felek határoznak meg, tekintettel a kérelmeikre és a jogalapjaikra.[10] Harmadszor, a nemzeti bíróságnak rendelkeznie kell minden olyan jogi és ténybeli elemmel, amely szükséges annak értékeléséhez, hogy az érintett utazó hivatkozhat-e ezen elállási jogra.[11] Negyedszer, ezen utazónak nem kell előzetesen kifejezetten jeleznie a nemzeti bíróságnak, hogy ellenzi az irányelv 12. cikk (2) bekezdésének alkalmazását. Jelen ügyben a Bíróság úgy látja, hogy minden feltétel megvalósult. Ezért tehát, igen, a spanyol bíróság hivatalból köteles is vizsgálni az irányelv szerint biztosított elállási jogot.
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
