A tanulmány aktualitását a polgári perrendtatásról szóló 2016. évi CXXX. törvény (Pp.) adja, mely egyes jogtudományi álláspontok szerint a főtárgyalási modellt vezette be.[1] A tanulmányban megvizsgáljuk - elsősorban az angol nyelven megjelent skandináv szerzők írásait feldolgozva - a főtárgyalási modell alapvető szerkezetét és szerkezeti elemeinek tartalmát. Ezt követően három kiválasztott perrenden keresztül bemutatjuk annak konkrét megvalósulását, ezzel is hozzájárulva a főtárgyalási modell értelmezéséhez. A finn polgári perrendtartás választásának indoka, hogy a Pp. kodifikációjánál is hivatkozás történt rá, illetve külön figyelmet kapott az 1993-as finn reform mint negatív példa.[2] A svéd polgári perrendtartás pedig azonos alapokon nyugszik, a két országnak közös perrendje is volt, azonban Svédország önálló perrendet fogadott el, és ma önállóan, némileg másképp valósítja meg a főtárgyalási modellt. A norvég perrend választásának indoka pedig az időbelileg relatív közeli kodifikációs folyamatban (1999-2005) keresendő, mely az ország perrendtartásának modernizálását tűzte ki célul, akárcsak a magyar jogalkotó.
A főtárgyalási modell lényege, hogy a peres eljárás elsőfokú eljárásának szabályozása során hármas szerkezeti tagolást valósít meg. Az első a perindítás vagy iratváltás (pleadings stage), a második az előkészítés (preparatory stage), végül a harmadik a főtárgyalás (main hearing).[3] A modell célja, hogy a három eljárási szakaszt egymásra építve azok olyan szerves egységet alkossanak, melyben lineárisan előrehaladva a keresetlevél benyújtásától eljutunk a megfelelően előkészített, egy határnapon lefolytatott és koncentrált főtárgyalásig.[4] A következőkben a főtárgyalási modell hármas szerkezetét felhasználva bemutatjuk a modell egyes szerkezeti egységeit és azok legfontosabb jellemzőit, valamint tartalmát.
A perindítás az elsőfokú eljárás első, gyors szakasza, melynek célja, hogy a felperes benyújtsa keresetét, az alperes pedig erre nyilatkozva előterjessze ellenkérelmét.
- 589/590 -
Jellemzője az írásbeliség. Dieter Leipold szerint az eljárás kezdeti szakaszában nincs helye a szóbeliségnek, az ügyek komplexitása miatt a felek kérelmeinek írásban kell rögzülniük. Szerinte tendencia, hogy a per első szakaszát (pre-action phase) a jogalkotók megerősítik. Ennek egyik jele az írásbeliség dominanciája. Ezzel a jogalkotói cél, hogy a felek megnyissák egymás előtt a birtokukban lévő információkat, ezáltal könnyebben kössenek egyezséget és elkerüljék a további peres eljárást, továbbá, ha mégis maradnak a pernél, akkor megkönnyítsék annak további menetét.[5] Anna Nylund szerint a perindítás célja, hogy a felek azonosítsák, feltárják az ügyet (define the case).[6] Emellett a bíróságnak - az eljárás e korai szakaszában - lehetősége van arra, hogy azokat az ügyeket rögtön visszautasítsa, amelyekben megállapítható, hogy eljárásjogi akadályok állnak fenn, ilyen például a hatáskör, illetékesség hiánya.[7]
A modell kulcsa a második szakasz, az előkészítés. Szerepe, hogy biztosítsa a koncentrált főtárgyalást. Hangsúlyozandó, hogy az előkészítés keretei túlmutatnak az eljárásjogi (alaki) kérdéseken, magában foglalja a jogvita kereteinek tartalmi meghatározását is.[8] Itt a felek azonosítják és véglegesítik a köztük meglévő vitapontokat, rögzítik azt, hogy mi nem vitatott, továbbá meghatározzák az ehhez kapcsolódó releváns bizonyítékokat.[9] Michele Taruffo szerint az előkészítés (preparation) célja, hogy a felek a bizonyítékok előterjesztésén keresztül meghatározzák jogvitájuk tárgyát és az eljárás további lehetséges menetét, illetve, ha lehetséges, már itt lezárják az eljárást.[10] E cél megvalósítása érdekében tett eljárási cselekményekkel érhető el, hogy a felek között csak azok a pontok maradjanak az asztalon, amelyeknek valóban bírói elbírálás alá kell esniük. Másképp fogalmazva: hogy az ügy leszűküljön az alapvető vitapontokra (essential elements).[11] Ez pedig abba az irányba mutat, hogy az eljárást koncentráltabban lehet lefolytatni, hiszen egyrészt kevesebb vitás kérdés marad függőben, másrészt azok pontosan körül lesznek határolva. A majdani főtárgyalás így tehát nem tehet kitérőket sem jogi, sem ténybeli oldalon. Az előkészítés időben addig tart, amíg a fenti célokat a felek és a bíróság közösen el nem érték vagy megkísérelték elérni azt. Ezzel kapcsolatban Czoboly Gergely megjegyzi, hogy nem szabad a főtárgyalási napokat olyan ügyekkel feltölteni, amelyekben még nem érett meg a jogvita arra, hogy "főtárgyalást" lehessen tartani.[12]
A főtárgyalási modell egyik fontos eleme a szerkezeti tagoláson túl, hogy a bírót aktív pervezető hatalommal (case management) ruházza fel. Lényege, hogy a bíró ne csak passzív személője legyen a felek peranyag-szolgáltatásának, hanem segítse a feleket a jogvita jogi és ténybeli kereteinek meghatározásakor. Ez jelenti a perfelvétel sikerének a kulcsát.[13]
Anna Nylund szerint az aktív bírói közreműködés két legfontosabb eleme a jogvita kereteinek tisztázásában való közreműködés (clarification) és a bírói tájékoztatás (judicial giudance). Az előbbi bírói kötelezettség a keresetek következetlenségeit, pontatlanságait és az ellenkérelemmel kapcsolatos hiátusokat segít kiküszöbölni, míg az utóbbi csak lehetőség a bíró számára a jogvita érdemére irányuló jogi és ténybeli egyeztetésre. A bírónak azonban mindkét esetben figyelnie kell a pártatlanság megtartására.[14] Az aktív bírói közreműködés mellett is a felek maradnak az ügy urai, e tevékenység nem érinti rendelkezési jogukat, peranyag-szolgáltatási kötelezettségüket és ezáltal a jogvita kereteinek szabad alakítását. A bíróság e keretek között segíti aktívabban a feleket.[15]
Az aktív bírói permenedzsment mellett az előkészítés másik kulcsa a percezúra (preclusion). Ezzel a felek elzárhatók a kereset és ellenkérelem, valamint az ezek alátámasztására felhozott jogi és ténybeli keretek megváltoztatásától, illetve attól, hogy új bizonyítékot jelentsenek be az előkészítés lezárását követően. Továbbá a felek rákényszeríthetők arra, hogy az ügyet kellő időben előkészítsék és leszűkítsék azt a valóban releváns pontokra.[16] Anna Nylund szerint a percezúra önmagában nem "csodaszer". Annak túl merev alkalmazása elvezethet az eventualitás elvének megerősödéséhez, illetve ahhoz, hogy a felek között vitapontok rekednek a peren kívül, melyeket újabb perekben
- 590/591 -
kell érvényesíteni. Nylund erre a jelenségre az angol nyelvű terminológiában a front-loaded procedure[17] fogalmat használja, amelyet Köblös Adél fejnehéz eljárásnak[18] fordít. Ennek tartalma, hogy a felek a preklúziótól való félelem miatt annak érdekében, hogy ne rekedjenek kívül vitapontok, minden esetleg releváns állítást és bizonyítékot a bíróságra halmoznak. Ezzel növelik a bíróság terheit, és éppen a fentebb hivatkozott célok kerülnek veszélybe, hiszen a nagy peranyagból nehezebb leszűrni azt, ami valóban releváns, illetve a felesleges előterjesztések költségeket okoznak a feleknek és a bíróságnak is.[19] Amaka Iguh szerint a front loading jelenséget nem lehet definiálni, azonban annak tartalma, hogy a peres eljárásnak olyan követelményrendszert kell teremtenie, mely mind a felperes, mind az alperes oldaláról megköveteli, hogy az egész ügyet feltárják a tárgyalás előtt (reveal their entire case before trial).[20]
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
