Nótári Tamás "Jog, vallás és retorika" című könyvét tarthatja kezében az olvasó, mely nem csupán a római jog, hanem az ókortörténet, a klasszika filológia iránt érdeklődők, valamint az e területeket kutatók számára is számos értékes ismeretet nyújt, hiszen a szerző, aki 2005. március 16. napján a Károli Gáspár Református Egyetem Állam- és Jogtudományi Karán kitűnő eredménnyel védte meg doktori disszertációját,[1] mely tartalmilag nagyrészt megegyezik jelen könyvvel, de a szerző az elmúlt egy év kutatómunkájának eredményeivel jelentősen kibővítette azt. Elemzése során számos tudományág módszereit felhasználta, valamint számos tudományág eredményeit szintetizálta a szerző. Már a mű címe is utal a szerző egyedi, komplex látásmódjára, amellyel a római jog intézményeit kutatásai során megközelíti. Ezen egyedi látásmód lényege, hogy jogi konstrukciókat nem emeli ki azok társadalmi környezetéből, hanem szerves egységként kezelve, egyéb társadalmi szférával való összefonódásukat tiszteletben tartva vizsgálja az ókori Róma több jogintézményét, mint például házasság, férji hatalom jogértelmezés, felhasználva egyéb tudományágak módszereit és eredményeit is. Az egyedi komplex látásmód másik oldala, hogy a szerző nem ragad meg a jogi konstrukciók elemzésénél, hanem vizsgálat tárgyává teszi azon szférákat is, amelyekbe ezen jogintézmények ágyazódnak. Így például számos aspektusra kiterjedő retorikai elemzést nyújt magáról az oratióról, betekintést enged a Cicero által, a iurisprudentia, a res mili-taris és a retorika viszonyáról kifejtett gondolatokba, valamint mélyrehatóan vizsgálja a római vallás világát.[2]
Nótári Tamás jelen művében az ókor egyik legjelentősebb szónoka, Marcus Tullius Cicero Kr.e. 63-ban Lucius Licinius Murena védelmében elmondott beszéd[3] huszonhatodik és huszonhetedik fejezete kapcsán fejti ki kutatásainak a római jogi, vallás- és retorikatörténeti eredményeit. Az oratio ezen fejezeteiben Cicero számos az archaikus jogban gyökerező intézmény és szokás formalitásokhoz való ragaszkodását teszi - valószínűleg pusztán a per kimenetének pozitív irányba történő befolyásolása érdekében - nevetség tárgyává. Itt érdemesnek tűnik felidézni a szerző gondolatait, mely nem csupán Cicero, illetve védőbeszéde e két fejezetének mögöttes gondolati tartalmába enged betekintést, de magának a könyvnek a vezérfonalát is felvillantja előttünk az Előszóban:[4] "A második és harmadik fejezetben tárgyalandó huszonhatodik és huszonhetedik paragraphus központi magja az archaikus kor jogának Cicero által - talán inkább a retorikai szituáció, semmint saját meggyőződésének megfelelően - megmosolyogtató színben feltüntetett formakonzervativizmusa, pontosabban merev, mondhatni görcsös, olykor a valós életviszonyokkal és az igazságosság ideáját megvalósítani hivatott iusszal szembehelyezkedő ragaszkodása a jogi aktusok szövegéhez. E merevségnek - amely nagyban áthatotta az egész római szellemiséget - az okát keresve, valamint Cicerónak a szó szerinti és méltányosságon alapuló jogértelmezéshez fűződő viszonyát kutatva számos ponton tesz e munka olyan kitérőket, amelyek tárgyában már nem a stricto sensu jogtörténeti vizsgálódás körébe, hanem a vallás- és irodalomtörténet témakörébe tartoznak, az általuk felvázolható analógiák s a belőlük levonható következtetések azonban talán az egyes jogi és vallási intézmények ) így például a legis actio sacramento in rem) struktúrájának, illetve az antik gondolat- és képzeletvilágba ágyazódottságának jobb megértéséhez vezethetnek. Ezért szerteágazóbb tehát ezen írás tematikája és metodikája, azonban a munka során olykor szétfutni látszó szálak reményeink szerint végül egységes képet mutató szintézisben fognak találkozni."[5]
- 450/451 -
A mű - szerkezetét tekintve -három jól elkülöníthető részre tagolható, Az első fejezetben Nótári Tamás a védőbeszéd jogi, történeti és retorikai hátterét vázolja fel, amely az olvasó számára hasznos segítséget nyújt ahhoz, hogy az oratiót történeti kontextusában lássa. Ennek során a szerző nem pusztán a szigorú értelemben vett történelmi eseményeket mutatja be számunkra, hanem kitér olyan fontos, a beszéd komplex megközelítéséhez elengedhetetlen témákra, mint például a quaestiók, a crimen ambitus, a jogi háttér megvilágítása, valamint a humor, mint retorikai eszköz Cicerónál, a szónoki képzés elmélete, a retorikai oldal mélyebb megismerése érdekében.[6]
A második fejezetben Nótári a Pro Murena 26. fejezete kapcsán a manum conserere eljárásából kiindulva a verbalitásnak, a kimondott szó valóságot konstituáló mágikus erejének a római gondolkodásban betöltött szerepe hangsúlyozásával a legis actio sacramento in rem eredetét vizsgálja. A pálca és a lándzsa szimbolikáját igyekszik feltárni az ókori Rómában, majd elemzi az istenítéleti párviadalokat, melyekből levont következtetéseket a legis actio sacramento in rem, mint sacrum duellum értelmezésben hasznosít. Eközben a szerző azonban olyan egyéb témákat is alaposan tárgyal, mint például az Ops Opifera templom dedicatió)a, a flamen Dialist körülbástyázó tabuk szakrális szerepe, vagy Mars kultusza; azonban ezen témák is, melyek első pillantásra nem illenek bele a fejezet fentebb vázolt gondolatmenetébe, -hála a remek szerkesztésnek is -egyértelműen, a szerző szándékának megfelelően, azon kutatás megállapításait erősítik meg, melyek a legis actio sacramento in rem gyökereinek meghatározására irányulnak.[7]
A harmadik fejezetben a szerző a beszéd 27. fejezete kapcsán először a házassági jog egyes elemeit mutatja be számunkra: az eljegyzés után a házasságkötés egyes formáit illetve a manus keletkezésének módjait - a confarreatiót, a coemptiót és az usust -, a válást és a manust megszüntető contrarius actusokat vizsgálja, majd áttér az uxor in manu és az agnatio egyes kérdéseinek, valamint a iudicium domesticum vizsgálatára, végül pedig az interpretatio fogalmának elemzése és a summum ius summa iniuria proverbium kialakulása, cicerói értelmezése és továbbélése következik. A fejezetet a scriptum-voluntas ellentét értelmezése Cicero Caecina védelmében elmondott beszédének tükrében zárja le.[8]
Szükségesnek mutatkozik, hogy magáról az oratióról is ejtsünk néhány szót, mielőtt kiemeljük a szerző kutatásainak két jelentős eredményét. Kr.e. 63-ban négy személy pályázott a 62-es év consuli tisztségére: Lucius Licinius Murena, Decimus Iunius Silanus, Lucius Sergius Catilina és Servius Sulpicius Rufus. A választásokat az első két személy nyerte meg, azonban Servius Sulpicius Rufus, a neves jogtudós, már a kampány közben, még a választások előtt bizonyítékokat kezdett gyűjteni, hogy riválisait ambitussszal vádolhassa meg, abban az esetben, amennyiben nem ő nyerné meg a választásokat. M. Porcius Cato pedig nyilvánosan esküt tett, hogy bárki is nyerje meg a választásokat - sógorát, Silanust kivéve - vádat fog emelni ellene ambitus miatt, mely fenyegetés elsősorban Catilina ellen szólt, de érintette Murenát is. A szerző az oratiót Kr.e. 63 novemberének utolsó napjaira datálja, ebben az időszakban hangzottak el Cicero Catilina elleni vádbeszédei. Nótári a védőbeszéd elhangzása időpontjának meghatározásakor a Catilina elleni vádbeszédek, valamint a Pro Murena szövegeit vetette össze, és az azokban található, egymásra vonatkozó utalások alapján határozta meg a beszéd keletkezésének idejét. A perben négy vádló, és három védő járt el, melynek végén Murenát felmentették.[9]
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
