Szerencsés helyzetben érezheti magát a szellemi tulajdonvédelem történeti fejlődése iránt nyitott recenzens, mikor elolvassa Papp Lászlónak a szabadalmi jog(gyakorlat) történeti fejlődésével kapcsolatos monográfiáját, mely a szerző 2015-ös sikeresen megvédett disszertációjának kiadásra szerkesztett változata. Bár a szerzői jog számos doktori disszertáció központi kérdését adta az elmúlt tíz évben,[3] az iparjogvédelem azonban, azon belül is a szabadalmi jog, jelentősen alulreprezentáltnak tűnik az elmúlt időszak fokozatszerzési eljárásai tekintetében.[4] Másik szellemi tulajdonvédelmi és egyben jogtörténeti, lezárt doktori kutatásról nincs is tudomásom.[5] Épp ezért párját ritkító jelentőségű Papp László A szabadalmi jogvédelem történeti perspektívái című könyve.
1. Papp László könyvének ismertetése esetén elsőként a kötet címválasztásáról szükséges szót ejteni. A szerző doktori disszertációja eredendően A magyar szabadalmi jog fejlődése a Szabadalmi Bíróság ítélkezési gyakorlatának függvényében címet viselte. Üdvözítő, amikor egy monográfia lényegre törő címet visel, ám a jelen esetben a váltás kevésbé tűnik szerencsésnek. Egyrészt a kötet elsősorban a Szabadalmi Bíróság fejlődésével, és annak egy jól elhatárolható korszakban kidolgozott esetjogával foglalkozik. Az erre történő utalás elhagyása nem szükségképpen indokolt. A "perspektívák" említése sem tökéletes, hiszen végső soron a monográfia nem igazán a jövőbe tekint, hanem a múlt egy kardinális, ám szinte feledésbe merült szegletét összegzi igényesen.
Eltekintve a címmel kapcsolatos aggályoktól, a kötetről szinte csak jót lehet mondani. Témaválasztása időszerű és egyben rendkívül fontos. A szellemi tulajdonjoggal kapcsolatos különbíróságok szerepe és jelentősége napjainkban vissza-visszatérő eleme a szellemi tulajdonvédelmi diskurzusnak.[6] Az International Chamber of Commerce rendkívül friss, 2016-os jelentése például hangsúlyozottan amellett érvelt, hogy a szellemi tulajdonvédelemmel foglalkozó különbíróságok a számottevő esetjoggal rendelkező országokban határozottan a jogterület helyes fejlődését biztosíthatja.[7] Hasonlóképp fontos mindez az Egységes Szabadalmi Bíróság megszületésének hajnalán.[8] Erre is tekintettel üdvözlendő, hogy a szerző egy olyan
- 583/584 -
témakör magyar történeti hátterére fókuszál, amelynek jelenkori kihívásaival az elmúlt néhány év mellett a közeljövőben is számos esetben fogunk még hallani.
2. Az alapvetően öt nagy fejezetre tagolt könyv központjában a hajdanvolt Szabadalmi Bíróság áll, illetve ehhez kötődően a magyar szabadalmi jog dogmatikai fejlődése. Kiváló, részletes, példákkal fűszerezett fejezeteket olvashatunk a szabadalmi hatóságok rendszeréről a XIX-XX. század fordulójának időszakából, a szabadalmi jogi fogalmaknak a Szabadalmi Bíróság esetjoga által történő fejlesztéséről, illetve a Szabadalmi Bíróság előtt folytatott/folytatható eljárások típusairól, valamint az ezekkel kapcsolatos tapasztalatokról. E fejezetek (3-5.) alaposak, részletesen kimunkáltak. Alapvetően jól tagoltak, kiemelkedő fontosságú kérdésekre keresik a választ. Így alfejezeteken átívelő témaként jelenik meg a különbírósági jelleg a 3. fejezetben. A 4. fejezet kardinális dogmatikai tételek történeti hátterét adja: mi a találmány, az újdonság, az ipari értékesíthetőség jelentése és pontos tartalma, illetve milyen előírások vonatkoztathatók az alkalmazotti találmányra.[9]
Az 5. fejezet hasonlóan szép ívet mutat. Elsőként általában véve a különböző eljárási rendszerekkel, majd a szabadalmak engedélyezése körül felmerülő eljárással ismerkedhetünk meg. Utóbbiban külön alfejezetbe került a szabadalmi bejelentés, az igénypontok, a bejelentés közzététele és a felszólalás, az előkészítő eljárás, a rosszhiszemű felszólalások, az érdemi tárgyalás és az igénypontok módosítása. Mindezeket a lajstromozott szabadalmakkal kapcsolatos eljárások ismertetése (ugyancsak külön alfejezetben a megsemmisítés iránti, megállapítási, illetve megvonási és használati kényszerengedélyek iránti perek); valamint a jogorvoslati eljárások bemutatása követte.
3. A monográfia struktúráját ezzel együtt nem tartom tökéletesnek. Egyrészt a fentiekben említett 3-5. fejezetek 34, 84 és 77 oldalakat tesznek ki, ami összességében a 235 nyomtatott oldalra rúgó érdemi elemzés több mint nyolcvan százalékát jelentik. Ezzel önmagában semmi probléma sincs, hiszen a monográfia központi elemét a Szabadalmi Bíróság gyakorlatának az elemezése adja. Hiba legfeljebb abban lehet, hogy a mindezeket megelőző, felvezető 1. fejezet 33, 2 fejezet pedig 4 oldalra rúg. Más szóval a Párizsi Uniós Egyezményt áttekintő utóbbi fejezet önálló egységbe foglalása nem tűnik szerencsés megoldásnak. Csekély időráfordítással a Párizsi Uniós Egyezmény tárgyalása beilleszthető lett volna "A szellemi alkotások általános fejlődéstörténete" című 1. fejezetbe, 3. alfejezet gyanánt. Így ráadásul az általános történeti felvezetés/alapozás egyetlen nagy fejezetben, a kötetnek megközelítőleg épp a hatodát tette volna ki, és kiváló ívet kapott volna: egyetemes fejlődéstörténet; a magyar szabadalmi jog fejlődési a XIX. század végéig; Párizsi Uniós Egyezmény.
Másrészt úgy gondolom, hogy szintén szerencsésebben vette volna ki magát az a szerkesztési logika, ahol a jelenlegi 4. fejezet vált volna az első érdemi fejezetté (megismertetve az olvasót a szabadalmi jog alapfogalmaival és azok történeti hátterével). Ennek folyományaként ez a fejezet a mostani 3. fejezettel cserélt volna helyet. Utóbbi a szabadalmi hatóságok szervezetéről értekezik, melyet viszont közvetlenül követhetett volna a hatósági eljárásokat ismertető - jelenlegi - 5. fejezet. E sorrend talán szerencsésebben szolgálhatta volna az egymásra történő építkezés logikáját.
4. Ugyancsak a kötet erősségei között említhető, hogy nem egyszerű történeti feldolgozását adja a választott témakörnek, hanem a lehetőségekhez mérten jogösszehasonlítást is végez más országok tapasztalatai mentén. Ezzel összefüggésben kiválóan alkalmazza a szabadalmi jog külföldi terminológiáját, valamint széles körben támaszkodik idegen nyelvű anyagokra is. Ehhez hasonlóan - persze egy jogtörténeti elemzéstől ez másként nem is volna elfogadható - a lehető legszélesebb körben ismerteti a levéltári forrásokat. Mindezeket egybe vetve a kötet irodalomjegyzéke impozáns. Főleg úgy, hogy bár egy viszonylag jól lehatárolható korszakot vizsgál a monográfia, korabeli és más időszakban született forrásokat is felhasznál annak érdekében, hogy a szabadalmi bírósági gyakorlat fejlődését időben és térben is kontextusba helyezze. Ugyancsak a szerző érdeme, hogy egy rendkívül hasznos tárgy- és névmutatót is csatolt a művéhez, amelyek az apróbb részletek iránt érdeklődő olvasóknak gyors eligazodást biztosíthatnak.
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
