https://doi.org/10.59851/jk.80.02.3
A digitális platformalapú munkavégzés minősítése a munkajog szempontjából egyre problematikusabb kihívás a jogtudomány számára. Noha 2024 őszén egy új irányelv lépett hatályba, annak a munkajogi védelmet garantáló fő eszköze, a megdönthető vélelem a munkaviszony fennállásáról problematikus helyzetet teremt a magyar munkajog számára, különös tekintettel az egyetlen magyar platformügyre. Vizsgálni kell a platformmunka elemeit, mivel ellentmondásosság uralkodik annak minősítése körül, különösen a tartós vállalkozásmegbízási jellege miatt. Bizonytalan, hogy az irányelv és a benne megalkotott megdönthető vélelem megoldást hoz-e erre a problémára. Az irányelv igyekszik útmutató jelleggel terelni az elektronikus foglalkoztatási szerződéseket a munkaviszonnyá minősítés irányában, amihez "ex lege" követendő szempontot ad, ami azonban sok esetben ellentmondana a tényleges helyzetnek. Ezért életszerűnek az tűnik, ha minden konkrét esetben először megvizsgálásra kerül, hogy nem felel-e meg a munkaviszonyon kívüli foglalkoztatásnak a tényleges helyzet és ha igen, akkor helytelen beerőltetni az irányelv által kívánatosnak ítélt munkaviszonyba.
Tárgyszavak: platformmunka, irányelv, tartós vállalkozás, Kúria
The qualification of platform work from a labour law perspective is an increasingly problematic challenge for labour law scholars in the light of court practice and the Hungarian literature debate. Although a new directive has entered into force, its main instrument guaranteeing labour law protection, the rebuttable presumption of the existence of an employment relationship, creates a problematic situation for Hungarian labour law, especially with regard to the unique Hungarian platform case. The elements of platform work need to be examined, as its qualification is controversial, especially due to its long-term outsourcing nature. It is uncertain whether the directive and the rebuttable presumption it introduces will solve this problem. The directive attempts to steer e-contracts towards an employment relationship by providing an "ex lege" criterion to be followed, which in many cases would be at odds with the reality of the situation. It would therefore seem to be a viable option to first examine in each specific case whether the actual situation does not correspond to an employment outside the employment relationship and, if so, whether it is inappropriate to force it into the employment relationship that the directive considers desirable.
Keywords: digital platform, Platform Work Directive, platform work contracts
A platformmunkavégzés egy olyan jelenség, amelynek (munka)jogi helyzete megosztja a munkaerőpiac résztvevőit, a munkaügyi bíráskodást és a jogtudományt. Nyugat-Európa országaihoz hasonlóan Magyarország is egyre nehezebb helyzetben van a platformmunka kezelésében, amely mögött az a bizonytalanság áll, hogy e rugalmas, a korábbi példáktól rendkívül eltérő munkavégzés miként értékelhető a munkajog szemszögéből, és a platformokon keresztül dolgozó, egyre növekvő számú kiszolgáltatott munkásréteg milyen feltételek esetén lenne értékelhető munkavállalóként, így hozzáférve a munkajogi (és ezen túl szociális jogi) biztonsághoz.[1] A következő sorok a jelenleg
- 74/75 -
zajló nemzetközi és magyar tudományos diskurzusba kívánnak bekapcsolódni azzal a céllal, hogy a probléma részleteinek más szempontú vizsgálatával annak összetettségére és nehéz megítélhetőségére hívják fel a figyelmet. Ugyan a munkavégzés bináris modelljének reformja zajlik az Európai Unióban a lentebb említésre kerülő platformirányelv[2] által is, álláspontunk szerint ennél nagyobb személyi hatókörű változásokra van szükség a lentebb is szemléltetésre kerülő körülményekre tekintettel.
A kommunikáció elektronikus eszközeinek és használati módjuknak a múlt század végétől elindult rohamos fejlődése és alkalmazásuk széles körű elterjedése magával hozta nemcsak azt, hogy szerződések elektronikus úton is megköthetők a felek által, hanem azt is, hogy a munkatevékenységgel összefüggésben újabb szerződési formák létesülhessenek, létrehozva többek között a platformgazdaságot. A platformgazdaságban a platformszerződések alapján egy online platform egy szervezetet vagy egy személyt egy algoritmuson keresztül összekapcsol egy másik szervezettel vagy személlyel, hogy problémákat oldjanak meg, vagy fizetségért cserébe szolgáltatásokat nyújtsanak. Az eredmény nem egy folyamatos munkaviszony, hanem egyedi feladatok vagy projektek elvégzése, gyakran igen kis értékben.[3] Ebben a körben eddig kétféle platformszerződési forma alakult ki:[4] a crowdwork és a work-on-demand via apps.
A crowdwork esetében a platform birtokosa (társaság vagy magánszemély) a platformon keresztül, teljesítési helytől függetlenül vagy online feladatvégzésre,[5] címzettek nélkül nem lehatárolva, vagy lehatárolva bizonyos körre, legtöbbször alkalmazottainak, illetve foglalkoztatottainak vagy bizonyos foglalkozást gyakorlók részére valamilyen feladatmegoldásra tesz felhívást. Lehet, hogy ebben a feladatmegoldó és azt beküldő részére semmiféle ellenszolgáltatást nem ígér és nem is ad, de lehet, hogy a felhívásban a feladatmegoldó egy vagy több személyt ellenszolgáltatásban részesíti. Ebben az esetben meghatározhatja a beküldésre kerülő szolgáltatás paramétereit, jellemzőit és a beküldés határidejét is. Ebben az esetben a crowdwork megegyezik a hagyományos díjkitűzéssel összefüggő pályázati munka elkészítésére történő felhívással [a polgári törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény (a továbbiakban: Ptk.) 6:588. §, díjkitűzés].[6] A jelenlegi szakirodalomban a crowdwork jóval kevesebb hangsúlyt kapott egyelőre.[7] Ugyanakkor e munkavégzési és teljesítménybeküldési forma várhatóan a jövőben a bírói gyakorlat számára is jelentős lesz például annálfogva, hogy esetleg lehetnek olyanok, akik tudva és rosszhiszeműen, szándékosan, vagy csak gondatlanságból küldenek be olyan eredményt, amely szerzői jogilag, vagy szabadalmilag, illetve más szellemi alkotási védelem alatt áll. Emellett továbbá más szerzői jogi kérdések is felmerülhetnek, hiszen például a crowdwork jogviszonyban a szerzői jogi rendelkezések általában nem megfelelően kerülnek rendezésre, illetve munkaviszony sem áll fenn, hogy a teljesítésnek szerzői jogi hátteret adjon. Ezen körülmények alapján még komoly jogvitákra lehet számítani, amelyekre fontos a jogalkalmazásnak időben felkészülnie. A jogviták kárvallottjai mind a feladat kibocsátó platformok, mind a beküldők lehetnek.
A work-on-demand via apps esetében két hagyományos szerződés összekapcsolásáról van szó. Az egyik a platform megkeresése a megrendelő részéről, hogy valamilyen szolgáltatást bonyolítson le a számára. Ez kezdetben személyfuvarozásra irányult (Uber), később más megrendelt szolgáltatások teljesítésére, például takarításra, gyermekfelügyeletre, vagy az egyre gyakoribbá váló ételkiszállításra. Fontos eltérés a crowdworkhöz képest, hogy itt már lokális munkavégzésről beszélünk, amely esetében a platform célja összekötni a munkavégzési kínálatot és keresletet egy földrajzilag meghatározott területen.[8] Jogdogmatikailag ez az újnak mondott szerződésalakzat két alapszerződés összekötéséből tevődik össze. Az első alapszerződés az alkuszi, vagy másként szólva a közvetítési szerződés, mivel a platform a megrendelő megkeresésére a platformmunkásai közül kiközvetít valakit, aki a megrendelést teljesíti. A megrendelés teljesítése azonban nem külön szer-
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
