"A gyermekkor minden mástól eltérő szakasza az ember életének, mely mintegy alanyi jogon biztosítja a tévedés jogát a személyiség fejlődése terén, s ehhez ugyancsak alanyi jogon nem büntetést, hanem elsősorban segítséget kell kapnia."
(Volentics Anna)
Az újonnan kialakuló magatartásformák, vagy a korábban kivételes devianciák gyakoribbá válása szükségessé tette és teszi a gyermekekkel foglalkozó jogi rendszer folyamatos fejlesztését. Külön vizsgálatuk oka, elkülönített szabályozásuk magyarázata az, hogy a gyermekkorúak személyisége kialakulatlan, lelki, pszichikai adottságaik a felnőttekétől eltérőek. Ma már evidencia, hogy a gyermekkorú bűnelkövetés, mint jelenség, a gyermekvédelem, az ifjúságpolitika és a büntető politika együttműködését igényli. Jelen tanulmány e témakör kapcsán a 12-14 életév közötti bűnelkövető gyermekekkel kapcsolatos hazai igazságszolgáltatási és gyermekvédelmi szabályozást, az intézmények közötti jelzőrendszert, illetve ezen korosztály kapcsán rendelkezésre álló statisztikai adatokat tekinti át. Teszi ezt részben azért is, mert a magyarországi büntethetőségi korhatár 14-ről 12 évre történő leszállítása közel egy éve történt, így indokolt lehet az eddigi hazai tapasztalatok összegyűjtése.
A gyermekvédelmi rendszer áttekintése során elsőként szükséges kitérni az ENSZ Közgyűlése által 1985. november 29-én kelt, a fiatalkorúak igazságszolgáltatásában alkalmazandó általános minimumkövetelményekről szóló 40/33-as ENSZ közgyűlési határozatra. A Pekingi Szabályok néven is ismert dokumentum alapelvi preambulumában kiemeli, hogy a tagállamok törekedjenek a fiatalkorú és családja jólétének előmozdítására, csökkentsék a jogi beavatkozás szükségességét, biztosítsák a törvénnyel összeütközésbe került fiatalkorú eredményes és humánus kezelését. A nemzeti jogrendszereknek ajánlja a speciálisan fiatalkorú elkövetőkre alkalmazható szabályozás kialakítását, intézkedések, testületek létrehozását, a fiatalkorúak jogainak és érdekeinek képviseletére. A témához kapcsolódó Gyermekek Jogairól Szóló Egyezményt 1989-ben szintén az ENSZ Közgyűlése fogadta el, melyet Magyarország az 1991. évi LXIV. törvénnyel hirdetett ki. Az egyezmény pontosan kifejti, hogy milyen jogokkal rendelkeznek a gyermekek, ezen a területen ez az első kötelező érvényű nemzetközi jogi eszköz. A gyermekek helyzetének ilyen szintű szabályozása az emberi jogok nemzetközi védelmének egyre hangsúlyosabbá válásával került napirendre, és tükrözi annak két legalapvetőbb vonását: tartalmazza az emberi jogok kiterjedt skáláját és kizár mindenfajta diszkriminációt a jogérvényesítésben. Az Egyezmény preambulumában rögzíti, hogy a gyermeknek, figyelemmel fizikai és szellemi érettségének hiányára, különös védelemre és gondozásra van szüksége, nevezetesen megfelelő jogi védelemre. A gyermek érdekét mint "mindenek felett álló" levezethetetlen értéket, mint alapjogot határozza meg. Az Egyezmény 40. cikkének 3. pontja így fogalmaz: "Az Egyezményben részes államok minden erejükkel azon lesznek, hogy előmozdítsák különleges törvények és eljárások elfogadását, hatóságok és intézmények létrehozását a bűncselekmény elkövetésével gyanúsított, vádolt vagy abban bűnösnek nyilvánított gyermekek számára és különösen olyan legalacsonyabb életkort állapítsanak meg, amelyen alul a gyermekkel szemben bűncselekmény elkövetésének vélelme kizárt."
A gyermekvédelem témakörében az előbbi két egyezményen felül nem szükséges az ENSZ Közgyűlése által 1990-ben elfogadott további három nemzetközi dokumentum megemlítése. A Riyadhi-Irányelvek a fiatalkori bűnözés megelőzéséről, a Havannai Szabályok a szabadságuktól megfosztott fiatalkorúak védelmének szabályairól, míg a Tokiói Szabályok a szabadságelvonással nem járó intézkedések előmozdításáról tartalmaznak garanciális jellegű előírásokat az aláíró tagállamok számára. Kiemelendő, hogy az utóbbi dokumentum kimondja, hogy a fiatal elkövetők számára az alapvető cél a közösségbe való visszatérés, ezért a lehető legteljesebb módon támogatni kell őket a reszocializációs folyamatokban, az oktatási rendszerben való részvételben, a családi kapcsolatok ápolásában, a közösséggel szembeni felelősség vállalásában. Mindezen célok elérését a közösségi alapú, helyreállító igazságszolgáltatási rendszerek szolgálják a legjobban.[1]
- 22/23 -
Az Alaptörvény XV. cikk (5) bekezdése nevesíti a gyermekeket, mint külön intézkedéssel védendő csoportot. A gyermekek megfelelő testi, szellemi és erkölcsi fejlődéséhez szükséges védelemhez és gondoskodáshoz való jogot az Alaptörvény XVI. cikkének (1) bekezdése rögzíti, mely megalapozza az állam oldalán a gyermek személyiségfejlődése intézményes védelmének kötelezettségét. A szülői kötelesség teljesítés során érvényesülnie kell az állami támogatásnak, a szülői felelősség mellett fontos az állami szerepvállalás is. A gyermekvédelmi gondoskodás összetett feladat, ezen kötelezettség számos intézményt terhel, az ezzel kapcsolatos elvárásokat, konkrét feladataikat különböző jogszabályok rögzítik.
A gyermekek mindenek felett álló érdekét kell biztosítani mind az igazságszolgáltatás eszközei, mind a gyermekvédelmi intézkedések során. A büntetendő cselekményt elkövető gyermek számára az igazságszolgáltatás mellett, illetve helyett alkalmazva a gyermekvédelmi intézményrendszer nyújt segítséget, feltárva a gyermek magatartása mögött meghúzódó okokat, biztosítva a megelőzést, valamint a társadalomba való visszailleszkedést. A gyermekekkel szemben alkalmazható gyermekvédelmi intézkedéseket a gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló 1997. évi XXXI. törvény (továbbiakban: Gyvt.), valamint végrehajtási rendelete, a gyámhatóságokról, valamint a gyermekvédelmi és gyámügyi eljárásról szóló 149/1997. (IX. 10.) Korm. rendelet (a továbbiakban: Gyer.) tartalmazza, mely követi az ENSZ Gyermekek Jogairól Szóló Egyezmény koncepcióját.
Külön ki kell térni az e törvényben és ezzel együtt más jogszabályi rendelkezésekben megjelenő egyes korosztályi fogalommeghatározásokra. A Gyvt. egységesen a 18 éven aluliakat tekinti gyermekeknek, és e körben visszautal a Ptk. (2013. évi V. törvény a Polgári Törvénykönyvről) kiskorúakra vonatkozó rendelkezéseire. Az értelmező rendelkezések meghatározzák a fiatalkorúak fogalmát is. Eszerint fiatalkorú az, aki a szabálysértés elkövetésekor 14. évét, bűncselekmény elkövetésekor 12. évét betöltötte, de 18. évét még nem, azaz a 12. évet betöltött, adott bűncselekményt elkövető gyermek mind a gyermekvédelmi, mind pedig a büntetőjogi szabályok értelmében már nem gyermekkorúnak, hanem fiatalkorúnak tekintendő.[2] Akikkel szemben a büntetőjogi felelősségrevonásnak a Büntető Törvénykönyv szerinti akadálya (azaz megfelelő életkor, belátási képesség, adott bűncselekmény hiánya) fennáll, gyermekkorúaknak tekintendőek, és velük szemben csupán a gyermekvédelmi intézményrendszer eszközei állnak rendelkezésre. Az ezen utóbbi két kategóriában is szereplő 12-14 életév közötti gyermekekkel kapcsolatos szabályozásokat e tanulmány részletesebben is érinteni kívánja. (Emellett a 18 és 24 év közötti korosztályra gyermekvédelmi rendszerünk a fiatal felnőtt fogalmát használja, figyelemmel arra, hogy az utógondozás és gyermekvédelmi támogatás 24. életévig alkalmazható.)
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
