A 2000. május 5-6-án Pécsett megrendezett Hazai Jogtörténészek Találkozója (HJT) szolgáltatta az apropóját annak, hogy az 1966 és 1986 között megjelentetett sorozat hat kötete után hosszabb szünetet követően végre napvilágot lásson a magyar jogtörténészek munkásságának eme szakmai keresztmetszetét reprezentáló mű. A kötet szerkesztett változatban adja közre a HJT keretei között elhangzott előadásokat. A vállalkozás nagyságát bizonyítja, hogy a konferencia időpontja és a tanulmánykötet megjelenése között csaknem egy esztendő telt el.
A kötet a tanulmányokat a szerzők névsora szerint közli; a recenzió "műfajából" adódóan azonban célszerűbbnek látszik a művek tartalom szerinti csoportosítása.
A római jog körében született írások sorában elsőként Babják Ildikó Veszélyviselési kérdések a római agrárbefektetések körében című tanulmánya a római társadalom elitjének mezőgazdasági befektetésekkel és az azokból származó nyereséggel kapcsolatos gazdasági mentalitásának vizsgálatát tűzte céljául. A munka a mezőgazdasági bérlet intézményét elemzi, mely a szerző megállapítása szerint a legalkalmasabb volt a földtulajdonosok számára ingatlanvagyonukból a lehető legkisebb kockázat melletti lehető legnagyobb haszon nyerésére. Külön kiemeli a mezőgazdasági bérlet kapcsán jelentkező kockázatviselési kérdéseket: míg a klasszikus bérleti jogviszony esetén a kockázati tényezők nagy részét a bérlőre telepítették, a földtulajdonosok alapvetően gazdasági megfontolásból jóval rugalmasabban kezelték a kockázatviselési kérdéseket, így a veszélyviselésben is jelentősebb részt vállaltak.
Bessenyő András Vitatott formulaszerkesztési problémák (condictio incerti, actio incerti civilis, actio praescriptis verbis, actio in factum civilis) című tanulmánya a felsorolt formulák keletkezésének idejét, illetve azok közös jellemzőit igyekszik bizonyítani. Saját véleményét az egyes szerzők álláspontjainak ismertetésén, alátámasztásán vagy cáfolásán keresztül ismerhetjük meg. Meghatározza a címben feltüntetett formulatípusok alapelemét, mely szerint jogalap nélküli gazdagodás visszakövetelésére biztosítottak keresetformulát, amely egyrészről valamely határozatlan tartalmú extrakontraktuális követelés érvényesítésére szolgált, vagy másrészről kontraktuális megállapodásból és valamelyik fél teljesítésből eredő igényének érvényesítésére biztosított alapot a teljesítést elmulasztó féllel szemben a teljesítésre vagy a teljesített szolgáltatás visszakövetelésére. Az egyes keresettípusok közös gyökerét annak alapján vizsgálja, hogy a formula elején létezett-e praescriptio, amely a tényállás tisztázását volt hivatott szolgálni a bíró számára a meg nem határozott tartalmú szerződésből vagy szerződésen kívüli tényből eredő követelés alapjának alátámasztására.
A római cenzorok sajátos hatáskörével foglalkozik El Beheiri Nadja A censori regimen morum mint politikai eszköz című írásában. A regimen morumot Pólayra hivatkozva társadalmi bojkottként határozza meg, melyet a cenzor államhatalmi szervként rendelkezésére álló jogi eszközök segítségével szervez meg a közerkölcs védelme érdekében. Ezen intézmény vizsgálata a szerző szerint választ ad olyan kérdésekre, melyek az egyén szabadsága és a közösség érdekei közötti konfliktusból akkor adódik, ha a közösség a belső rend felborítását eredményező egyéni magatartást meg kívánja torolni. A tanulmány a cenzori tisztség bemutatása után a regimen morum körében alkalmazható legjelentősebb szankciót, a szenátorok hivataluktól való megfosztását veszi górcső alá. Végül a szerző arra a következtetésre jut, hogy az általa ismertetett jogintézménynek ma is megvan az aktualitása, hiszen a hagyományos szabályozási és szankciórendszer nem képes a modern társadalom szükségleteinek eleget tenni.
Pókecz Kovács Attila A locatio conductio tagolódásának problematikája a modern romanisztikában című művében különböző római jogászok álláspontjait tárja elénk, bevezetve a hármas felosztás (locatio conductio rei, operis és operarum) elméletébe, majd felsorakoztatja azokat az érveket, amelyek megdöntik a trichotóm nézőpontot, felváltva azt az egységes felfogással, amelyen belül több szerződéstípust lehet megkülönböztetni. Bizonyítja, hogy a római jogtudomány sem állította fel a hármas tagolást, igaz, ennek ellenkezője sem bizonyítható, hiszen vizsgálták azt, hogy az egyes megvalósulási módozatok esetén milyen keresetformulákkal lehet élni. A szerző elemzi az ebben a témakörben kutatást végzett tudósok a szerződésbeli kifejezéshasználattal, annak tárgyával kapcsolatos, valamint a felelősség mértékének és a kockázatviselési kötelezettség szempontjainak alapján végzett vizsgálatainak eredményeit. Konklúziója
- 249/250 -
az, hogy a locatiot sokféle gazdasági szükséglet kielégítésére használták. Ebből adódóan helytelen az eredeti kérdésfeltevés, hogy kell-e, lehet-e aszerint különböztetni, hogy egységként vagy hármas felosztás szerint tárgyaljuk a locatio conductio számtalan megvalósulási formáját.
A római jog és a jogtörténet határmezsgyéjére helyezhető el Csizmazia Norbert a harmadik személyek javára kötött szerződéseket tárgyaló tanulmánya (Alteri stipulari nemo potest? Vázlat a harmadik személy javára szóló szerződések fejlődéséről), mely a címben jelzett római jogi tilalom elemzését tartalmazza. E főszabály mögött nem pusztán a szerződés személyes jellege áll, sokkal inkább eljárásjogi szempontból közelíthető meg. A szerző érvelése szerint az ókori római jog nem általános érvénnyel tiltotta a harmadik személyek kedvezményezését, csak ha az certum dare szolgáltatásra irányult. A justinianusi perrend egyrészt már általános elvként kezelte a harmadik személy javára szóló szerződések peresíthetőségét a szolgáltatás teljesítéséhez vagyoni érdekkel bíró kedvezményező által; másrészt egyes esetekben elismerte a kedvezményezett keresetjogát is. A mű a továbbiakban kitér a glosszátorok, a természetjogászok, a történeti jogi iskola képviselőinek nézetei, valamint a nagy természetjogi kódexek szabályozásának értékelésére; az értekezés szerzője fejtegetéseit hatályos Polgári Törvénykönyvünk tekintetében az értesítési kötelezettség megszüntetésére tett de lege ferenda javaslatával zárja.
A jogtörténeti írásokat Béli Gábor A hatalmaskodás fogalmának megjelenése címet viselő írása nyitja. A szerző a hatalmaskodás definiálását követően okleveleket vizsgálva magyarázza meg a deliktum, illetve deliktumcsoport elkülönülését, tényállásait, amelyet a szokásjog alakított ki a 13. század folyamán. A hatalmaskodás fogalma a dekrétumokban a 13. század végén jelent meg, az 1298. évi dekrétum 4. articulusában, majd később feltételezhetően 1299-ben, vagy más elméletek szerint 1300 körül, vagy még később, 1312-1315 között keletkezett dekrétum 44. articulusában, de maga az elnevezés (factum, actus potentiae) a XIV. században vált bevett kifejezéssé. A szerző igazolja, hogy a violenter és a potentialiter rokon kifejezések, ugyanarra a jelenségre, a szándékos, élet, testi épség, személyes szabadság és vagyon elleni deliktumokra vonatkoznak, amelyeknek közös meghatározó eleme az erőszak (jogosulatlan erőhatalom), mely sérelmek okozói nemesek és amelynek rendes büntetése fő- és jószágvesztés volt. Az 1486:5. tc. rögzítette a nagyobb hatalmaskodás öt alapesetét, nyilvánvalóvá téve, hogy a bűncselekmény sértettje nemes. Ez tehát az elkövető és a sértett rendi állása szerint meghatározott deliktumcsoport, amelynek lényegét az erőhatalom jogellenes megnyilvánulása adja meg.
A munkáltatói jogutódlás ma is aktuális kérdéseit vizsgálja az 1945 előtti magyar szabályozás tükrében Berke Gyula A szolgálati jogviszonyok sorsa az üzletátruházás és üzemutódlás során a magyar magánjogban címet viselő művében. A magyar kereskedelmi jog az üzletátruházást a szerzés egyik esetének tekintette. Alapvetően hitelezővédelmi szempontok erősödése folytán bukkant fel a gondolat, hogy a kereskedelmi szolgálati viszonyok az ügyletek során átszálló vagyon vagy vagyonrész sorsát osztják; ennek következtében a 20. század harmincas éveire a munka magánjogának jogviszonyaiban is általánosan elismertté vált az üzemek átruházása esetén a szolgálati jogviszonyok átszállásának tétele. Ezzel szembeállítja a szerző az európai szabályozás szemléleti különbségét, melyben a munkajogviszonyok automatikus átszállásának eszméje már kifejezetten szociálpolitikai, illetve a munkavállalói érdekeket szolgál.
Herger Csabáné A házassági köteléki jog modernizációja az 1894. évi XXXI. tcz-ben, ítélkezési gyakorlat Baranyában 1895-97-ben című írása a polgári házasság bevezetésének időszakában a házassági jog terén bekövetkezett modernizáció kapcsán bemutatja, hogyan hatott az 1894:XXXI. tc. az egyes vallásfelekezetek házassági joga szerint a törvény megalkotását megelőző időszakban kötött házasságokra, illetve az azt követő időszakban kötött egyházi házasságokra. A szerző táblázatokba szedve vázolja fel a köteléki perek felekezeti megoszlás szerinti alakulását a törvény keletkezését követő időszakban Baranya megyében. A táblázatok nemek szerinti bontásban mutatják be, milyen arányban nyújtottak be válókeresetet, hogyan oszlott meg a vétkesség. Ez utóbbi kapcsán megállapítja, hogy a vétkesség által maga után vont anyagi és erkölcsi szankció nem jelentett visszatartó erőt a felek számára. A szerző kitér arra is, hogyan befolyásolta a bontóperek alakulását a házasságból született kiskorú gyermek, a házasságkötés óta eltelt idő, volt-e szentszéki előzmény, illetve hogy a bontó ítéleteket abszolút vagy relatív bontó okokra alapították-e. A végkövetkeztetésből kitűnik, hogy az egységes házassági kódex létének ellenére a felekezeti befolyást nem lehetett azonnal kiküszöbölni, hiszen az az eljárási jog területén továbbra is meghatározó maradt.
A végrendeleti öröklés néhány kérdése az 1795. évi magánjogi tervezetben című írásában Homoki-Nagy Mária a halál esetére szóló szabad rendelkezési jogot vizsgálja. A szabad rendelkezés Szent István idején történt dekrétumbeli deklarációja ellenére a vagyon tulajdonosának rendelkezési szabadságát korlátozta az adományrendszer és az ősiség intézménye. Miként az európai jogfejlődés során, hazánkban is az egyház támogatta a végrendelkezési jog minél szé-
- 250/251 -
lesebb körű kiterjesztését. A tradicionális magyar magánjog szabályai szerint a végrendelet érvényességéhez szükséges volt a végrendelkező és az örökösnek jelölt személy erre való képessége, az örökhagyó szabad akarata, valamint bizonyos alaki követelmények megtartása is. Végrendelet tárgya csak saját pénzen szerzett ingatlan jószág, valamint ingó dolog lehetett. Az 1795-ös XI. tervezet nem változtatta meg alapvetően a végrendeleti öröklés eme szabályait; azokon csak a joggyakorlat által kikényszerített módosításokat kívánta kieszközölni az alaptalan és hosszadalmas perek kiküszöbölése érdekében.
Nagyné Szegvári Katalin az 1807-es francia kereskedelmi kódex hatását elemzi a környező országok jogalkotása tekintetében (A Code de Commerce hatása az európai kereskedelmi jogi kodifikációra). A szerző megállapítása szerint közvetlen hatás mutatható ki mindazon államokban, ahol a Code de Commerce a napóleoni hódítás okán bevezetésre került, vagy ahol a 19. század első harmadában megtörtént a kodifikáció. Így a Code közvetlen hatása alatt jött létre a spanyol (1829), a portugál (1833), valamint a holland (1838) kereskedelmi törvény, illetve az 1839. évi Württembergi Tervezet. A tanulmány kiemelt terjedelemben foglalkozik a német kereskedelmi jogi kodifikációval, bemutatva annak előfeltételeit, az ALR által szabályozott kereskedelmi jogi intézményeket, valamint az 1848 előtti időszak (Vormärz) kereskedelmi és váltójogi kodifikációs munkálatait.
Szendi Attila Egy XVIII. századi miskolci örökhagyó (Magán- és közvégrendelet a XVIII. századi Magyarországon) című műve két részre tagolható: az első a miskolci történeti monográfia anyagához kapcsolódóan az egyik legfontosabb jogtörténeti emlékeket hordozó okleveles forrásokat, végrendeleteket vizsgál; a második egy konkrétan meghatározott miskolci görög származású kereskedő, Dona Miklós 1776-ban keletkezett végrendeletét elemzi. A szerző a magán- és közvégrendeletek közötti különbségeket taglalva arra a megállapításra jut, hogy a 18. századi magánvégrendeletek érvényességének alaki kellékei szorosan összefüggtek azzal a ténnyel, hogy a végrendelkező személy tudott-e írni-olvasni. A vizsgálat tárgyát képező végrendelet kapcsán veti fel a kérdést, magánvégrendeletnek volt-e tekinthető írástudatlan személytől származó halál esetére szóló jognyilatkozat. A magánvégrendeletekre - a római jogtól egészen a 18. század végi magyar törvényekig - vonatkozó szabályokat áttekintve erre adott válasza egyértelműen igenlő.
Takács Tibor A játékadósság és a játék céljára nyújtott kölcsön peresíthetősége a századforduló francia magánjogában címet viselő értekezése egy, a jogirodalomban kevésbé feldolgozott, ám a mindennapi életben viszonylag nagy szerepet játszó témakör, a játék mint szerencseszerződés kapcsán vizsgálódik. Szerencseszerződésként határozza meg azt a kötelmet, melynél pusztán a szerencsétől, véletlentől függ az, hogy melyik szerződő fél kerül adósi, illetve hitelezői pozícióba. A Code Civil kötelmi joga különös részében található keretszabály jellegű rendelkezések egyrészt megfosztják a nyertes felet játékból vagy fogadásból származó igényének érvényesítésétől; ugyanakkor a nyertes fél rosszhiszeműsége esetén sem követelheti vissza a már teljesítő vesztes fél a keletkezett naturalis obligatióból eredő szolgáltatást. Ezen szabályok alapján jutott a joggyakorlat arra a következtetésre, hogy a játékadóssághoz nyújtott kölcsön sem követelhető vissza, hiszen a kölcsönadó a kölcsön nyújtásával maga támogatta a játékban vesztes fél eladósodását - kivétel ez alól, ha a játékban részt nem vevő nyújt kölcsönt a vesztesnek egy alkalommal, a játék befejezését követően.
Zlinszky János Büntetés a magánjogban címet viselő írása a római jogi magánbüntetés mibenlétének ismertetése után, annak mintájára, a jogellenes cselekmények, illetve eredmény esetében a hatályos kártérítési jog területén is a deliktum szükségszerű szankcionálása mellett érvel. Indokai szerint amennyiben a magánbüntetés nem rendelkezik megbélyegző jelleggel, rendkívüli megelőző hatással bírhat. Helyreállítja a megsértett jogrendet azáltal, hogy a kockázatot oda hárítja, ahol a legtöbbet lehet tenni annak elkerülésére; alkalmazásával számítani lehet a teljes kár vagy a teljes jogellenes nyereség elvonására, visszaszerzésére. Mivel a bíró feladata abban állna, hogy a kiszabott magánbüntetés soha ne legyen kisebb mértékű, mint az okozott kár vagy az elért gazdagodás, a károsultnak érdekévé válik, hogy bírósághoz forduljon, ezzel együtt pedig növekedne a jogellenesen károkozó hajlandósága arra, hogy a károsulttal megegyezzen. Amennyiben a megállapított magánbüntetés társadalmi vagy egyéni mérlegelés alapján elviselhetetlenül súlyosnak tűnik, a bíróság méltányossági alapon mérsékelheti a marasztalást.
Balogh Ágnes A fertőző betegségek elleni küzdelem jogi eszközei című tanulmánya - a büntetőjogi témájú írások köréből - a történelem során nevezetes járványokat és az azokra adott társadalmi válaszreakciókat, illetve a járványok közigazgatási és büntetőjogi szempontból eredő relevanciáját és a két jogágnak a járványokkal kapcsolatos szabályozási anyagát tekinti át. A szerző álláspontja szerint amíg a társadalom nem tudta kezelni a járványos betegségek következtében kialakult rendkívüli állapotot, az intézkedések kimerültek a járványok terjedéséért felelős személyek üldözésében és megbüntetésében. Foglalkozik azzal a kérdéssel is, hogy mikor van alapja
- 251/252 -
a jognak beavatkozni, hiszen egyrészről mindenkinek joga van arra, hogy betegsége következményeit egyedül viselje, másrészről viszont mindezt csak addig teheti meg, amíg a közérdeket nem sérti. A szabályozás szükségessége az élet és testi épség védelme fontosságának előtérbe kerülésével egyidejűleg merült fel. Először közigazgatási rendészeti szabályok születtek e tárgykörben, majd ezek be nem tartása esetére szankciót a büntetőjog adott. A dolgozat végén a szerző bemutatja a szakma aggályait, amelyeket a büntetőjogban a nemi betegségekkel való megfertőzést testi sértésként való elbírálása indukált.
Balogh Elemér írásában (Az "első" magyar büntetőkódex-tervezet) azt a magyar jogtörténeti irodalomban vitatott kérdést boncolgatja, hogy a 17. század végétől megjelenő büntetőjogi kodifikációs munkálatok közül melyik tekinthető az elsőnek. Formai és tartalmi elemzés alapján a korábban Bónis György által favorizált megoldás mellett érvel; eszerint a Bencsik Mihály nagyszombati egyetemi tanár által az 1712-15-ös országgyűlésre benyújtott törvényjavaslat kielégíti azokat a minimális dogmatikai és tartalmi igényeket, melyek egy büntetőtörvény kapcsán a maga korában felvethetők. Így a Bencsik-féle elaboratum kétségkívül megfelel az egykorú kriminológia fejlettségi állapotának. Anyagi jogi rendelkezései a közbűncselekmények teljességének felölelésére tettek kísérletet, egyes deliktumok körében hiánypótló tényállások sorát fogalmazta meg, illetve az eredményfelelősségen túllépve az elkövető szándékát tette a minősítés alapjává. Perjogi tekintetben szintén a teljességre törekvés figyelhető meg, hiszen a teljes processzus szabályozását megtalálhatjuk a tervezetben. Mindezekre tekintettel a szerző a Bencsik nevéhez fűződő munkát "legalábbis a nulladik" büntetőkódex-tervezetnek nevezi.
Koncz Ibolya Katalin Kepler anyjának boszorkánypere (avagy Johannes Kepler, mint kora babonája ellen fellépő ügyvéd) címmel a II. Rudolf uralkodása és az ellenreformáció korában udvari csillagászként dolgozó Johannes Kepler életének egy kevéssé ismert epizódját dolgozza fel. Kepler anyját, Katarina Keplert először 1615-ben, Leonbergben helyezték vád alá boszorkányság alapos gyanúja miatt és 1621. szeptember 28-án mentették fel. Az elhangzott tanúvallomások szerint mind megjelenésével, mind viselkedésével kimerítette a varázslókra, étető boszorkányokra és az átváltozókra jellemző jegyeket. Keplerné tagadta a vádakat és menekülését csak fiának köszönhette, aki az udvarban befolyásos személyként betekinthetett a per aktáiba és intézkedett, hogy anyja ellen a pert felfüggesszék, majd Linzbe költöztette az idős asszonyt, amit a hatóságok előlük való menekülésként értelmezték. 1616-ban Keplerné visszaköltözött Leonbergbe, ahol 1620-ban újból vád alá helyezték. Tortúrát rendeltek el ügyében, melynek eredménytelensége miatt az eljárást megszüntették. A szerző érdekességként megjegyzi, hogy Kepler soha nem tagadta a boszorkányok létezését; amikor anyja védelmét látta el, inkább az alaki kifogások felhozatalára helyezte a hangsúlyt.
A büntetőjogi nézetek változásának a börtönök céljául szolgáló épületek tervezésére, kivitelezésére gyakorolt hatását mutatja be Mezey Barna A büntetés forradalma és a börtönépítészet című tanulmányában. A polgári államokban a 18-19. századra megnövekedett bűnözés és ezzel együtt a relatív büntetési elméletek megjelenésével a szabadságelvonás végrehajtásának új típusú intézményeit teremtették meg. Bevezették a magánelzárás rendszerű (melyekben az elítélt társaitól teljesen elkülönítve, magányosan töltötte büntetését), az ún. hallgató (melyben az elítéltek napközben közös munkateremben dolgozhattak, ezalatt azonban hallgatásra kötelezték őket), majd e kettő ötvözeteként a vegyes rendszerű börtönöket, melyekben az elítéltek differenciált kezelése is megvalósulhatott. Mindez a börtönépítészet területén a 19. századra a csillagrendszer meghonosodását jelentette, melyben megvalósulhatott a rabok többségének célszerű elhelyezése, valamint az egész építmény folyamatos és biztonságos áttekintése.
Az igazságszolgáltatás és jogalkalmazás témakörében született tanulmányok közül Botos Gábor Az igazságszolgáltatás a XXI. sz. tükrében című írása a bizonyításközpontú büntetőeljárás zavaraira irányítja a figyelmet, amelyben meghatározó szerepet játszik a bűnözés növekedése, a bírák munkaterhének fokozódása és a társadalmi morál devalválódása. Ezt alátámasztja, hogy a bűnszervezetek működése egyre fokozódik és összetettebbé válik; eközben a nyomozóhatóságok és a bíróságok létszámhiánnyal küszködnek, mely problémát nem lehet mindössze anyagi eszközökkel áthidalni. A megoldást a bírósági eljárás egyszerűsítése, a tanúbizonyítás körének (az amúgy is alacsony tanúzási hajlandóság miatt) a tárgyalási szakaszban való leszűkítése, a bűnügyi segédtudományok eredményeinek felhasználása, a fejlett bűnügyi technika eszköztárának igénybevétele és a generál- és speciálprevencióra helyezendő hangsúly megnövelése jelentené. Amíg azonban a helyzet nem kerül rendezésre, addig a szerző szavaival élve csak az mondható el, hogy "a XIX. sz. jogalkotói, kodifikátorai sokkal inkább felkészültek a XX. sz. kihívásainak fogadására és kezelésére, mint a civilizált világ XX. századi jogművelői...".
Maczonkai Mihály tanulmányának (A jogalkalmazás és a common law felfogása) célja annak vizsgálata, hogy a kötött keresetformuláknak a common law területén való megszüntetése mennyiben közelítette egymáshoz a kontinentális és a common law
- 252/253 -
jogrendszerek szemléletét. A szerző konkrét esetek elemzése után leszögezi, hogy noha a keresetformulák többnyire eljárási jellegűek, mégis szép számmal találhatók bennük anyagi jogi rendelkezések is. Vizsgálata során a felróhatóság meglétének vagy hiányának bizonyítására helyezi a hangsúlyt, bizonyítva az eset körülményei és a keresetformula közötti egymásrahatást. Ezzel szemben a kontinentális jogban a jogszabályok absztrahálásával a szabályok és az eset körülményei között nincs kapcsolat. Amíg számunkra alapelv, hogy a bíróság nem hozhat létre új büntetőjogi tényállást, addig a common law megengedi a bírák számára ezt, illetve a jogi doktrína továbbfejlesztését is bizonyos korlátok között. Végül a cikk írója a magyar jogrendszer példáin keresztül kívánja bizonyítani azt, hogy jogszabályok hiányában nálunk is előtérbe kerülnek a jogelvek és ebben közelítünk a common law rendszerhez.
Máthé Gábor A Közigazgatási Bíróságtól a közigazgatási bíráskodásig - dilemmák című tanulmányában a Közigazgatási Bíróság ismételt felállításának időszerűsége mellett érvel. A Közigazgatási Bíróság feladata Wlassics Gyula nyomán őrködni afelett, hogy a közigazgatási szervek a hatályos jogszabályok szerint, tárgyilagosan járjanak el, ne sértsék az állampolgárok érdekeit a közigazgatási ügyekben, sőt a bíróság az egyes közigazgatási szervek jogszabály-alkalmazására is hatást gyakorol. Ezért okozott problémát a Közigazgatási Bíróság megszüntetése és az, hogy az államigazgatási határozatok bíróság előtti megtámadhatóságát leszűkítették. Érvelését külföldi megoldási módozatokra és a Görögországban, Sunionban tartott konferencián elhangzottakra tekintettel alakítja ki. Azzal, hogy az Alkotmánybíróságot létrehozták, voltaképpen megteremtették a közigazgatási szervek működése felett kontrollt gyakorló intézményt, amely azonban a közérdek és a magánérdek összeütközése esetén nem ad jogorvoslatot. A múltat az önálló, a közigazgatási jogszabályokban képzett közigazgatási bírák jelentették, míg a jelent az alapvetően általános eljárási szabályokat ismerő, ámde a közigazgatás mindennapjaiban járatlan bírák jelentik. Mindkettőnek megvan a maga óriási haszna, a megoldást mégis a két irányzat, a múlt és a jelen összeegyeztetése jelentené.
Szécsényi László Az osztrák ítéletek végrehajtása és elismerése Magyarországon című írásában azt a ma uralkodó álláspontot teszi kritika tárgyává, miszerint nincs lehetőség osztrák bíróságok vagyonjogi ügyben hozott ítéleteinek magyarországi végrehajtására. A szerző az osztrák jog magyarországi uralmát követően érvényesülő szabályok ismertetése után az 1914. évi kölcsönös végrehajtási jogsegélyről szóló egyezmény (1914:42. tc.) sorsával foglalkozik. Az egyezmény záró rendelkezései alapján hatálya csak kifejezett felmondással vagy hatályon kívül helyezéssel szűnik meg, érvényességét az Osztrák-Magyar Monarchia felbomlása után - különösen osztrák oldalon - mégis számosan megkérdőjelezték. A vita, hogy az 1945 utáni Ausztria jogfolytonos-e az Anschluss előttivel, tovább bonyolította ezt a problémát. A magyar szocialista jogirodalom álláspontja is tagadó volt az egyezmény hatályával kapcsolatban, így mára kialakult az a helyzet, hogy a szerződés létezését mindkét államban indirekt módon tagadják - noha a szerző fejtegetései alapján ennek semmi alapja nincs.
Villányi József Bizonyítási eljárás a Párizsi Parlement perrendjében című tanulmányában a középkori Franciaország igazságszolgáltatásában központi szerepet játszó legfelsőbb bírói fórum 13-15. században folytatott ítélkezési gyakorlatával és az inkvizitórius eljárással foglalkozik. Nagy figyelmet szentel a bizonyítási eljárásnak, amely nem az ítélkező bíróság előtt zajlott, hiszen erre külön megbízottakat neveztek ki. A tanulmány ismerteti a személyükre vonatkozó szabályokat, valamint eljárásukat. Részletesen foglalkozik az egyes bizonyítási eljárásokkal: a tanúbizonyítással, a beismerő vallomással, az eskükkel, az okirati bizonyítással, a helyszíni szemlével és a szakértői bizonyítással. A szerző megállapítja, hogy az alapvetően kötött bizonyítási rendszer mellett széles tere nyílt a bírói mérlegelésnek. Konklúzióként fejti ki, hogy milyen szerepe volt a Párizsi Parlementnek az írásbeliség elteresztésében, az írásbeli eljárás szabályainak kidolgozásával a jogrendszer egységesítésében.
A fenti csoportokba nem sorolható, egyéb tárgykörű cikkek közül Andrási Dorottya A középkori magyar jogtörténet forrásaiból: Paulus Hungarus/Dalmata és Notabiliája címmel a középkori hazai értelmiség külföldi egyetemjárásának vizsgálatával foglalkozik, kiemelve és megvizsgálva azt a hatást, amit a külföldön egyetemi tanulmányokat folytató, hazánkból származó jogászok és teológusok gyakoroltak a hazai jogfejlődésre. A munka jelentős része Paulus Hungarus-szal, a Veress László és Bónis György által is említett bolognai jogászprofesszorral és munkásságával foglalkozik. A források alapján a szerző bemutatja Paulus feltételezett életútját, a magyarországi domonkos szerzetesrend megalapításában játszott szerepét, majd a befejező részben az általa írt Notabiliákat sorolja fel, amelyek a Decretum Gratianihoz (1139-1148) írt kompilációgyűjteményhez fűzött magyarázatokat tartalmazzák. Négy munka található a Notabiliákon belül, ezenkívül a Paulus nevével fémjelzett Summa de poenitentiaria is fennmaradt, amelyet 1723-ban és 1880-ban is publikáltak.
Blazovich László Városi plébániák az Alföldön a 14-16. században címet viselő tanulmánya a keresz-
- 253/254 -
tény egyház legkisebb egységéről, a plébániáról szól, amely a falvakban és városokban meghatározta az ott lakók vallási-egyházi életét és a közösségi élet szerveződését. A földbirtokos egyházalapítókat megillette a kegyúri jog gyakorlása, amelyet azonban a plébános városi igazgatásban játszott szerepére tekintettel nemegyszer átengedtek a városok lakosságának. A szerző bizonyítja, hogy az Alföld jelentős szabad királyi városai, Debrecen és Szeged valószínűsíthetően a 13. század közepe óta rendelkeztek a plébános választásának jogával, egyéb városokról (Csanád, Kalocsa) ugyanakkor kevés adat maradt fenn. A tanulmány Gyula példáján mutatja be a mezőváros plébániáinak és plébánosainak sorsát. A gyulai plébánia jól jövedelmezett a plébánosnak, aki cserében gondoskodott a városi fürdő fenntartásáról és az iskola épületének karbantartásáról és építéséről. A plébános egyházi tisztsége mellett földesúri magántisztségviselőként is eljárt, képviselte urát pereiben, segített a város jövedelmének kezelésében is. Gyakori volt, hogy a földesúr plébánia adományozásával jutalmazta tisztségviselőit; erre példa Sadobrics Péter, aki a 16. században emelkedett fel, majd papi tisztsége megtartása mellett várnagy és udvarbíró lett.
Frank Ignácz halálával és az általa összegyűjtött Frank-könyvtár sorsával foglalkozik Horváth Pál (A Frank-hagyaték kultúrhistóriai jelentősége). Az 1850. március 2-án tragikus körülmények közepette elhunyt nagy magyar jogtudós végrendeletében Pest városára hagyta páratlan szorgalommal épített gyűjteményét, hogy az egy majdani városi közkönyvtár alapjául szolgáljon. A magyar szellemi élet szélesebb értelemben való felemelését célzó nagy értékű hagyaték végül Toldy Ferenc közreműködésével az Egyetemi Könyvtárat gazdagította, mely tényt márványtáblán örökített meg a hálás Universitas.
Kajtár István: A pécsi joghistóriai műhelyek a huszadik században című írásában színes tablót készített a Pécsi Tudományegyetemen az elmúlt nyolc évtizedben a jogtörténet, illetve a római jog területén alkotó, tevékenykedő tudósokról. Az olvasó megismerkedhet többek között Pázmány Zoltán, Óriás Nándor, Kérészy Zoltán, Holub József, Degré Alajos, Csizmadia Andor és Benedek Ferenc oktatói és tudományos munkásságával, melyet a szerző alapos bibliográfiával reprezentál a lábjegyzetekben. A pécsi joghistória nagy alakjainak habitusára, alkotómódszerére nézve is érdekes és értékes információkkal gazdagodhatunk. A tanulmányt a Pécsett jelenleg tevékenykedő jogtörténészek és római jogászok kutatási területeinek és jelentősebb publikációinak rövid ismertetése zárja.
Személyes hangvételű írásban emlékezik vissza a pécsi jogi kar legendás római jog professzorára, a 106 évet megért Óriás Nándorra Palojtay Béla. A szerző feleleveníti véletlen találkozását és évtizedekig egyetlen beszélgetését a professzorral, amelynek fonalát 45 évnyi hallgatás után vették fel ismét. A "napsugaras öregúr" és az egykori mezőgazdász-hallgató kapcsolata Óriás Nándor életének utolsó éveiben elmélyültté, rendszeressé, barátivá vált, ezért állíthatja büszkén a szerző, hogy a professzor tanítványává lett, noha hallgatója sosem volt.
A dualizmus korszakának adórendszerében történt nagy horderejű változást mutatja be Szekeres Róbert A vagyonadó Magyarországon című írásában. Az abszolutizmus korszakából származó egyenes adók az 1875. évi adóreform ellenére voltaképpen 1909-ig változatlanul fennmaradtak, amikor a kormány megteremtette az önálló magyar egyenesadó-rendszer alapjait. Az egységes földadó, a házadó és az újonnan bevezetett jövedelemadó mind a közteherviselés arányosabbá tételét kívánta szolgálni. A személyi adóztatás következő lépcsőfoka volt az 1916:32. törvénycikkel bevezetett vagyonadó, melyet a szerző az adóalany tulajdonában lévő vagyon értéke után fizetendő közszolgáltatásként határoz meg. A vagyonadó a jövedelemadó melletti kiegészítő adónem, hiszen az adóalanyok jövedelmük mellett egyéb úton is jelentős vagyontömegeket halmozhatnak fel, melyek után tulajdonosuk meglévő jövedelmi viszonyai alapján nem fizetett adót. A vagyonadó bevezetésének speciális okaként emeli ki a mű emellett a világháború miatt fokozottan igénybe vett állami költségvetés bevételeinek növelését.
Varga Győző a Szent István király a magyar állam és egyház megalapítója címet viselő művében első királyunk személyes és uralkodói nagyságát vázolja fel a fiához, Imre herceghez szóló Intelmei alapján. Sajátos szemszögből vizsgálja egyházszervező királyunk kereszténnyé válását olyan társadalmi környezetben, ahol ez még igen kevéssé követett életforma volt. Bemutatja, hogyan szilárdította meg a keresztény egyházat és ezzel együtt a keresztény életformát országában, kötelezve népét a rendszeres templombajárásra. Érinti, miként támaszkodott az ország irányítása során az egyházfők tanácsaira, amit követendő példaként fia figyelmébe is ajánlott. A szerző meglátása szerint az egyház és a kereszténység előtti tiszteletét azzal fejezte ki legjobban, hogy a történelem során elsőként ajánlotta fel országát Szűz Máriának és így lett az ország közel ezer éve Regnum Marianum, ezúton szolgálva mintául számos egyéb ország számára.
Völgyesi Levente Győr város szabadságának megváltása püspök-földesurától című tanulmányában a 15. századot megelőzően már kiváltságokkal rendelkező Győr 17. századi küzdelmeiről ír, amelynek célja az volt, hogy függetlenedjen a győri káptalan földesúri hatalmától. A történet 1609-ben indul, amikor II. Mátyás tollából megszületett a város és a földesúr viszonyát rögzítő írásos dokumentum, amelyet a későbbiek során az utána következő uralkodók is megerősítettek. A város és a földesúr között ennek nyomán per indult, amelynek három fontosabb állomását különítette el a szerző: a város megegyezését földesurával 1743-ban, Mária Terézia jóváhagyásának kieszközlését, amelyről kiváltságlevél is született és végül az országgyűlés becikkelyező aktusát 1751-ből, amikor szabad királyi város rangjára emelte Győrt. Ezzel együtt a gondok nem oldódtak
- 254/255 -
meg, de a szerző meglátása szerint ez az eredményesen záruló szakasz Győr életében hozzájárult a győri püspökkel 1846-ban kötött megegyezés létrejöttéhez.
* * *
Az ismertetésből kitűnik, milyen sokszínű és értékes az ebben a kötetben publikált értekezések köre, ezért a szakmai közönség reménnyel tekint elébe a soron következő tanulmánykötet megjelenésének. ■
JEGYZETEK
*Szerkesztette: Kajtár István és Szekeres Róbert. PTE-ÁJK, Pécs 2001
Lábjegyzetek:
[1] A szerző egyetemi tanársegéd.
[2] A szerző PhD-hallgató.
Visszaugrás
