A kulturális ágazat egyik alapja az alkotók, előadóművészek, kulturális szolgáltatók és befektetők jogait szabályozó szerzői jog. Az ágazat a magyar GDP és a foglalkoztatottak jelentős részét (2013-ban 8,25, illetve 7,28 százalékát) adja. 2009-től a jogharmonizációs kötelezettségen kívüli magyar szerzői jogi jogszabály módosítások jelentős része mégis társadalmi és szakmai egyeztetés nélkül született. Az új szabályok kétharmada alaptalan, téves, a szerzői jogban évtizedek alatt kialakult egyensúlyra káros, estenként a nemzetközi kötelezettségekbe vagy az Alkotmányba ütköző.
Ma, amikor a mesterszakácsok főztjének kritikája is oly nagy érdeklődést vált ki, talán nem felesleges a kísérlet, hogy kritikusan megvizsgáljuk az utóbbi 7-8 év szerzői jogi törvénymódosításait. Például a személyhez fűződő jogok, a szabad felhasználás, a közös jogkezelés szabályváltozásai követik-e a jogalkotás céljainak, előkészítésének, indokoltságának sok évtizedes magyar hagyományait? Jogosak voltak-e a szakirodalom korábbi aggályai a módosítások megalapozottsága tekintetében, s lett-e hatásuk?[1]
A mindenkori érdemi törvénymódosításokat vizsgálom abból a szempontból, hogy azok a szerzők, az üzleti műfelhasználók és általában a társadalom érdekeit szolgálták-e és összhangban voltak-e szerzői jogi törvényünk elveivel. (Nem érdemi módosítás például a Ptk., vagy a közigazgatási jogszabályok terminológiai változásainak átvezetése.) A nemzetközi és regionális jogharmonizáció eredményeit sem értékelem azok indokoltsága, célja szempontjából, mert ezek az egyszer már elfogadott nemzetközi kötelezettségek folytán jogalkotási szükségszerűségek.
Az iparjogvédelmi és szerzői jogszabályok előkészítése korábban mindig széles körű tudományos és szakmai tanácskozást is jelentett.[2] A hatályos jog szerint is társadalmi egyeztetésre kell bocsátani a törvények tervezetét, kivéve, ha azok sürgős elfogadásához kiemelkedő közérdek fűződik. A tervezeteket még ebben az esetben is közzé kell tenni a honlapon. Még szigorúbb a társadalmi előkészítés kötelezettsége a felelős miniszterrel stratégiai partnerségben álló szervezetekkel.[3] A törvénymódosításokat ezért ennek betartása szempontjából is vizsgálom.
Hatályos szerzői jogi törvényünk, az 1999. évi LXXVI. törvény (a továbbiakban: Szjt.) szakirodalmi előkészítése már a '90-es évek elején megkezdődött.[4] Mozgatórugói az EK-hoz való csatlakozás és a technikai fejlődéshez, elsősorban a digitális távközlés fejleményeihez való igazodás volt. Át kellett ültetni az 1982-1999 közötti ilyen jellegű szerzői jogi jogszabály-módosításokat is.
A szerzői jogi kodifikáció kiváltó oka volt az internet működése által ihletett 1996. évi WIPO Copyright Treaty, a WIPO Performances and Phonograms Treaty (a továbbiakban: WCT és WPPT), valamint az EK akkor előkészítés alatt álló elektronikus kereskedelemről szóló és az úgynevezett Infosoc irányelve is.[5]
Míg az 1969. évi Szjt. a törvény célját illetően csak "az egyéni alkotókedv ösztönzését, valamint a szerzők személyi és vagyoni jogainak védelmét" és a társadalomfejlődés igényeit említi,[6] az 1999-es preambulumban a jogalkotó immár részletesen kifejti azokat a szerzői, felhasználói, társadalmi érdekeket, amelyeket védeni és egymással egyensúlyban tartani szándékozik. Mutatja ez, hogy az Szjt. jogokat megállapító és ugyanakkor korlátozó (időbeli korlátok, szabad felhasználások) rendszere alapjogi megfontolásokra is épít.[7] Elveiben a törvény az 1969-es hagyományt folytatja, de azt egyes pontokon rugalmasabbá formálja, illetve több fontos kiegészítést vezet be.
A törvényben most a vagyoni jogok (felhasználások) a ko-
- 351/352 -
rábbinál részletesebben meghatározottak és az általános fogalmat példálózó felsorolás egészíti ki. E szabályok minden műtípusra vonatkoznak, de néhány műtípusra nézve emellett vannak külön speciális szabályok is. Kifejezést kapott az az elv is, hogy az engedélyezési jog és díjigény minden egyes, önálló felhasználási folyamatra, szakaszra külön-külön fennáll. Ennek értelmezése és érvényesítése egyre fontosabbá válik az egymásra épülő távközlési és digitális műfelhasználásoknál. Az Szjt.-ben most már leírt elvvé izmosodott, hogy a szerzőnek a mű felhasználásáért a jogszabályban külön megállapított esetekben engedélyezési jog híján is megfelelő díjazás jár, "díjigénye" van.[8]
A magyar jog most már kivételes esetekben - annak ellenére, hogy a közös gyökerű személyhez fűződő jogok elidegeníthetetlenek -, a mű funkcionalitására, az alkotáshoz vezető jogviszonyra, sőt az alkotás létrehozatalához nélkülözhetetlen befektetésre tekintettel megengedi a vagyoni jogok élők közötti átruházását, illetve átszállását. Az új törvény tehát, jóllehet továbbra is a személyhez fűződő jog és a vagyoni jog egységében szemléli a szerző jogát, rugalmasabban fogalmaz és kivételeket enged a vagyoni jogok elidegeníthetetlensége alól.[9]
A törvény új és fontos elvi megoldása a szabad felhasználások általános szabályának, az úgynevezett háromlépcsős tesztnek a beiktatása.[10] Külön törvényi tényállás teszi lehetővé a szabad felhasználás elvei és a jogosult műszaki védő intézkedésekhez való joga összeegyeztetését.
A vagyoni jogok hasznosításának alapvető eszköze a felhasználási szerződés: a mű meghatározott módon való felhasználására vonatkozó vagyoni értékű jog átengedése. Ennek szabályozása az új törvényben a korábbiaknál sokkal részletesebb, mélyebb; részletesebben jelennek meg a szerző javára szóló vélelmek is a tartalom és a terjedelem tekintetében. A kivételes, a felhasználás engedélyezésének jogát is átengedő jogátruházási szerződés tartalmára a felhasználási szerződések szabályai csak "megfelelően" és az Szjt. további kivételeivel alkalmazhatók.
A szerzői jogi forgalom sajátos területei a közös jogkezelés és az úgynevezett árva művek jogosítása. Az ezekről szóló szabályok a korábbiaknál sokkal mélyrehatóbbak, illetve teljesen újak. Mindkét esetben arról van szó, hogy a mű felhasználásának egyedi engedélyezése gyakorlatilag lehetetlen, az ezt más módon lehetővé tevő, illetve könnyítő szervezeti és eljárási szabályok ezért - a lényeget illetően - nem a szerzői jogok korlátai, hanem azok működőképessé tevői.
A szerzői jogok megsértésének objektív szankciói - a nemzetközi kötelezettségek nyomán - kiegészülnek az adatszolgáltatás/tájékoztatás iránti, a felhasználási láncolat minden pontjának felderítését könnyítő igényekkel, valamint a gazdagodás visszatérítése iránti igénnyel. A vagyoni jogok felróható megsértésével kártérítési igény is keletkezik. A személyhez fűződő jogok megsértésével előálló nem vagyoni károk kártérítéssel való reparálása helyett ilyenkor a Ptk. sérelemdíj - tényállásfüggően a kontraktuális vagy a szerződésen kívüli felelőségi - szabályainak alkalmazásával történő megítélésére kerülhet sor. A digitális technika elterjedése miatt szükségessé vált a szerzői jog védelmére szolgáló hatásos műszaki intézkedések elkerülésének a fentiekkel azonos szankcionálása és ugyanezen okból a szerzői és szomszédos jogi névjog védelmének a jogkezelési adatokra való kiterjesztése is.
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
